VÁNDOR, KI SAVARIÁBA ÉRKEZEL – ugorj be az Életkertbe!

Tudod, mi, szombathelyiek, igazán büszkék vagyunk az eredményeinkre, értékeinkre!
A városunkat jellemző összefogás, vezetőink gyümölcsöző együttműködésének szép példája.
Aki az esztendő talán legderűsebb havában, augusztusban hozzánk érkezik, velünk együtt örvendezhet a városunk lakói – no és kizárólag a helyi vállalkozások által évenként önzetlenül és ingyen újraálmodott – római kori felvonulásának.
Egész éven át erre készülünk, napokon át csinosítjuk, díszíthetjük otthonainkat.
Ez a mi kis „háztáji” ünnepünk, ahogy Mohácsé a Busójárás…
Rendezvényeink fellépői helyi művészek, az előadásokat helyi zenészek, társulatok biztosítják.
Ilyenkor ismerszik meg igazán, kik is számítanak igazán szombathelyinek!
Tógában ragyog itt köztisztviselő, tanár és mérnök, de a római tunika lesz a viselete még a közmunkásoknak is.
Persze, ne felejtsük el egyetlen pillanatra sem, hogy az ókori Savaria a hétköznapokon a Segítés Városa, Szent Márton szülővárosa és persze Magyarország örökös honvédelmi miniszterének dicső szülővárosa…

Egy éve különleges hír jelent meg Magyarország talán legolvasottabb hírportálján:

„Egy giga rézsúlyzót ráejtettek egy elöregedett vidéki művházra – így ábrázolja, írja le a milánói világkiállítás Életkert című magyar pavilonját a szombathelyi nyugat. hu. A vasi megyeszékhely azért is figyeli a pályázaton csak második helyen befutó, s azóta a tervezők által sem mindenben vállalt alkotást, mert a világkiállítás után az épület Szombathelyre kerül, s ötven éven át a volt huszárlaktanya része lesz.

Milanoi_Pavilon_K_EPA201505060762-1024x681_grid2_fekvo_lead

Az MTI leírása szerint „a háromszintes, közel kétezer négyzetméteres magyar nemzeti pavilon a két végén sámándob formákkal lezárva Noé bárkáját idézi, egyik pajzsán az életfa jelkép látható. Az épület körüli kertben 33-33 különböző magyar fát, gyümölcsöt, zöldséget és tradicionális gyógy- és fűszernövényt, hungarikumokat telepítettek.” A beltér egyik különlegessége pedig Bogányi Gergely csodazongorája, melyen magyar művészek Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit szólaltatják meg.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, vasi országgyűlési képviselő szerint az Életkert a város új jelképe lesz. A Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. összesen 720 millió forintjából szállítja, s állítja fel az Életkertet, persze nemcsak úgy egymagában, a hajdani huszárlaktanyában, hanem más attrakciókkal kiegészítve. Az Egészséges és Gyógyító Magyarország vízióját is megfogalmazza, s egy interaktív egészségügyi rendszert is kialakít a helyszínen. Az értékközpont – melyben ökológiai és közlekedéstörténeti élménypark, huszár emlékközpontot is helyet kap – jövő augusztus 20-ra készül el.

A város több mint 6 ezer négyzetméteres területet ad az épület felépítéséhez. Az idei alapkőletételen Szőcs Géza, a világkiállításon való magyar részvételért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a huszárlaktanya helyszínén tudásközpont jön létre, „amely a magyar nemzet jövője, a jövő megvédése szempontjából éppen olyan fontos lehet, mint annak idején a huszárlaktanya volt”. (Népszabadság, 2015.)

Hende Csaba tanulságos köszöntője az Életkert alapkő letételénél:

2016. augusztus huszadika ünnepén túl is örömmel látunk Szombathelyen! Vándor, nézz körül, érezd jól magad! Tudod, ebben a városban vannak, akik csak ígérnek és vannak, akik tesznek is… Ugorj be, kérlek, az Életkertbe, nézz körül az Egészséges és Gyógyító Magyarország vízióját is megfogalmazó interaktív egészségügyi rendszerben, ott, a helyszínen! Az értékközpont – melyben ökológiai és közlekedéstörténeti élménypark, huszár emlékközpont és még számtalan attrakció vár – kizárólag Magyarország örökös honvédelmi miniszterének köszönhető!

Vándor! Köszönd meg, kérlek, helyettünk is!

U.i.: http://mno.hu/grund/ujabb-egymilliardert-jon-haza-a-samandob-1358615

KARNEVÁL, TERRORTÁMADÁS ELŐTT – ugye, a migránsok is jelmezbe öltözhetnek?

Fura, de amikor a közelmúlt jelentős tömegeket megmozgató eseményeinek tudósításait vizsgálom, egyre csak elő-elő bukkan Bakondi György, és szinte megállás nélkül huhogni kezd a fokozódó terrorveszélyről.
Bakondi, Orbán Viktor valódi Jolly Joker-e, aki, ha kellett gumicsizmában gyalogolt a megáradt Duna partján, ha kellett a déli határra emelt gyoda mentén büszkélkedett a hozzánk érkezők fogadásáról: „a hatóságok olyan embertelen körülményeket teremtenek, egész családokat tartanak étlen-szomjan, hogy sokan inkább visszafordulnak”.

Nos, Bakondi nyilván készül Szombathely hamarosan kezdődő, rendes évi hacacáréjára, a frappáns módon történelminek elnevezett jelmezbálra, vagy, ahogy itt nevezik, a karneválra. A több napos rendezvény – azok kedvéért írjuk, akiknek mostanáig még egyetlen alkalommal sem sikerült bőrig ázni e hatalmas tömegben – egy a város belvárosában, fatákolmányokra kitelepített, több napos kirakodó vásárból, egy az eső miatt elmaradó, majd másnap sebtében pótolt jelmezes felvonulásból, no meg persze számtalan alkalmi kocsma zsivajából áll, pár koncerttel, előadással körítve.

0002

A „sokféleség”, mondhatni vegyes vágott közben számtalan lehetőség kínálkozik egyéni performanszok, önjelölt alkotók bemutatóinak felvonultatására. Miért is ne! Voltak itt már elszabadult ütősök, a rendezvénynaptárból kifeledett komédiások, akik mindössze szórakoztatni kívántak – aztán később jókora purparlé adódott kéretlen jövetelükből!

0003Az idei év akár újdonságot is hozhat! Igen, arra a néhány száz elszabadult és elbitangolt migránsra gondolok, akiről csak annyit tudunk, hogy elfelejtettek visszatérni bázishelyükre! Oda, a számukra kijelölt és hanyagul összerántott táborhelyre, ahol a minimális emberi szükségletek is csak alig-alig gyakorolhatóak. Amiről olykor hetekig alig hallani, lappangásuk éppen csak a környéken élőkben kelthet félelmet, meg az óriásplakátokon, amelyeknek ráadásul ez az egyetlen célja! Félni tanítanak, rettegésben élni, hogy októberben egy jól intézett „nem”-mel elintézhessük az alávaló terrorista gyermekeket, nőket, öregeket és férfiakat persze!

Ezek az október másodikán a francba küldhető migránsok akár meg is érkezhetnek Szombathelyre, simán beöltözhetnek szíriai, vagy afgán harcosnak, aztán elvegyülhetnek néhány gladiátor, meg légiós katona között! Ugye, világos, hogy senki nem fogja őket észre venni?! Nem mutatnak majd különbséget a török hadak kifestett szereplői, meg az ősmagyarnak öltözöttek között!

A szombathelyi felvonulók közé vegyülő terroristákról sehol nem olvashatunk. Hmmm! Vajon, miért olyan biztonságos ez a nyárvégi búcsú, miért nem kell reszketnünk attól, amitől akár Kazincbarcikán, Pakson, vagy éppen Egerben kötelező betojni? Még Söpte, Balogunyom, meg Ják főutcáján is lobognak a szélben a Garancsi plakátok: Tudta, hogy városnyi migráns közeleg hazánk felé?
Akkor, most kell félnünk a karneválon, vagy nem? Jönnek azok az átkozott jelmezbe burkolódzott terroristák, vagy éppen Szombathely városát fogják kihagyni?

Nem stimmel ez az egész hacacáré!
Valahogy mindig az az érzése ez egyszerű embernek, hogy éppen nagyon hülyének tetszenek nézni őt!

0004Még jó, hogy itt lesz állandó vendégünk, Magyarország örökös hadügyminisztere, s ha kell, majd jól megvédelmez minket!
Csákóval a fején, csipkés tógában, ahogy ez dukál!
Suhint egyet a fakardjával, s a terroristák simán elhúznak, egyenesen Alepóig!

Aztán másnap megírja majd a propilap: a szombathelyi terrortámadás érdeklődés hiányában elmaradt.
A megváltott jegyek egy későbbi előadásra érvényesek…

FRISSÍTVE: HENDE MÁR HITLERRE HIVATKOZIK???

Adolf Hitler Mein Kampf című írására hivatkozva próbálta meggyőzni hallgatóságát Hende Csaba a toronyi falunapon arról, mekkora veszély leselkedik Európára – írta Facebookon Kaisinger András, több egymástól független forrásra hivatkozva.

666

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szombathelyi politikusa elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypárti képviselő náci tömeggyilkosok eszmefuttatásaival azonosulva keltse a hangulatot másokkal szemben: “nem hagyhatjuk, hogy a történelem megismételje önmagát, nem hagyhatjuk, hogy az október másodikára kiírt hangulatkeltés elérje célját; az emberiség és Európa megosztását, a magyar demokraták ellehetetlenítését”. Kaisinger felszólította a korábbi honvédelmi minisztert, hogy tisztázza magát, ha pedig igazak a hírek, haladéktalanul mondjon le képviselői mandátumáról, s vonuljon vissza a politikából.” Népszava

NEM HIÁNYZOL SENKINEK – lám, a pajtik nélküled is mindent tudnak!

Levél a távolba…

Gondoltam, írok néked, ki oly hirtelen futottál! El, innen…
Írok, mert azt hiszem, mindkettőnknek így a jobb: neked, ki oly messze építgeted az új jövődet, meg nekem, nekünk is, akiket szégyenszemre magunkra hagytál.

Sarkon fordultál, a megkezdett melódiát félbehagyva, (minek szépíteni!) elhúztad a csíkot – s mi tanakodhattunk, hogyan tovább.

De az élet minden bajt, s bánatot felülír, feledtet! Tudom, mennyire fáj, ezért írom le – ma már nem hiányzol senkinek!

Tudod, mint rendesen, ez év augusztusában is ünnepeltük az új kenyér eljöttét.
Összegyűltünk, hogy hálát adjunk a megérlelt gabonáért, a rengeteg napos óráért, a bőséges csapadékért – Istenünknek. Hálálkodtunk, hogy a molnár megőrölte a búzaszemet, hálálkodtunk, hogy a pék megsütötte a kenyeret.

0001
Főtisztelendő Puskás atya és Hende Atya a szertartáson…

Végül hálálkodhattunk, hogy akadt, aki e kenyeret elnevezte! Soká gondolkodhatott, törhette a fejét, szegény, de azután mégis csak megszületett az új kenyér neve! A méltó neve! Szent Márton kenyere sült – ugyan, mi más! Lehetett volna keletlen, sületlen, repedezett, vagy éppen íztelen, a neve makulátlanra sikeredett!

0002

0003

Ha láthattad volna!
Amint ott álltak a pajtik, az ő asztaluk mögött, s mormolták csendben, szelíden a sok-sok hálát. Tudtak ők mindent, pontosan, szabályok szerint, s nem hibáztak!
Ahogy te sem hibádztál, sem akkor, sem azóta…
A kenyeret megköszönték, tán, meg is áldották, megtörték, ahogy tanulták, s nagy kegyesen széjjelosztották az új kenyérre áhítók, vágyók közt.

Látod, nem kellettél már ehhez sem!

Sem te, sem mások, magadfajták, kik korábban nélkülözhetetlennek mondattatok!
Szent Márton szülővárosában a Szent Márton emlékévben, a Szent Márton Skanzenben így esett! Szent Márton kenyeret áldottak és osztottak a maguk által felkentek, új szokást avattak, új rendet teremtettek, Szent Mártonit, s te és ti, fel sem szisszenhettetek.

Az ősz ma bekopogtatott. Üzent, hogy hamarosan érkezik, s úgy tűnik, majd csodálkozni fog. Csodálkozni és keseregni, látva a rengeteg átverést, a számtalan ígéret helyét.

No, hát csak ezért ragadtam plajbászt!
Gondoltam megírom, hátha rábukkansz, rátalálsz egyszer arra a kicsiny csodára, amit mi, együgyűek, lelkiismeretnek, meg olykor felelősségnek becézünk már egy ideje!

Itt, Szent Márton szülővárosában, amit korábban Szombathelynek szerettünk nevezni…

BAYER ZSOLT KITÜNTETÉSE – a halszagú Magyarország jelképe

Nem adom vissza!
Tudom, hogy mások szerint ez volna a minimum, a tiltakozás legelementárisabb formája – nekem mégsem tetszik az ötlet!
Nem adom vissza az állami kitüntetésemet, csak azért, mert a Bayert elismerték.
Mert semmi közöm Bayer elismeréséhez, semmi közöm a Bayert elismerőkhöz és főleg azokhoz nincs semmi közöm, akik most arról kárálnak, hogy ők bizony visszaadják a korábban nekik ítélt díjakat.
Baromság!

És lehet, hogy nekik sincs semmi közük a Bayerhez, sem az őt elismerőkhöz, a gesztusukkal mégis azokat erősítik, akik az irántunk érzett gyűlölet okán találták a legalkalmasabb, legkitüntethetőbb fazonnak ezt a nyomorult „ötödiket”. Talán, ha egyszer, végre, mi is képessé válhatnánk a következmények meglátására! Ha azt is észrevennénk, ami abból következik, hogy feljajdulunk! Mert a legnagyobb hibánk, hogy képtelenek vagyunk befogott pofával, pusztán a késre, meg annak irányára koncentrálni! Mindig, minden kihullattatik a kezünkből…

Mindeközben idelökték nekünk ezt a halszagú giccset, egy homokos vénember, bizonyos Desmond Child vergődését, az újrahasznosítás gyatra melléktermékét, mi meg – okosék – megkezdtük a gúnyolódást, a mémek gyártását, s egyre cikizzük azt, aki mindeközben zsebre vágta a zsét!
Szarik ő arra, mit gondolunk!
Míg mi éhengzés közben tutulunk a magunk kis vackában, ő a nagyvilágban szórja a tőlünk rabolt millákat. Neki van igaza! Ahogy a Bayernek is, miközben jókat vigyorognak az együgyű magyarokon! Rajtunk röhögnek, mert mi ezt is beszoptuk – pontosan úgy, ahogy azt előkészítették.

6tszxo2CK9Ha1HUqus

Álmodni persze lehetne!
Adódhatna például valaki, aki nem neveztetne ellenzéknek, se szakértőnek, csak éppen nem beszélne mellé, ha éhes! Nem volna elegáns és sznob, csak azért, hogy ne bántson meg másokat! Nem élvezné – mint szinte mindannyian –, hogy tucattá válva, elszédülhet az egyformák között, ahol a különleges, vagy egyedi mindössze csúnya lehet! Profilképszolgái, majmolói lehetünk jól megérdemelt hazánknak – ugyan, miért is akarnánk végre megérteni, hogy a következő, uszkve két évtized története már rég leírattatott!

Bayer Lovag Zsóti mindeközben elterülhet udvari medencéjében, úszkálhat a halszagú állóvízben, amit kizárólag neki hagyományoztak. Mi meg elbűvölten hallgathatjuk a buzi nótáját, amiben a tudomásunkra hozzák, mit kell gondolnunk, ha a hatvan évvel ezelőtti zűrzavart kell felidéznünk. Ez a mi dolgunk…

Ma is elővettem a kitűntetésemet. A Magyar Köztársaság miniszterétől kaptam. Mert akkor még volt Magyar Köztársaság! És igen, akkor is írhatott Bayer, csak a kurvanyázáson túl, olykor képes volt gondolatokat közvetíteni. Mert az akkori rezsim tagjai hagyták. Ez volt a dolguk! Miattuk őrzöm büszkén az át nem írható múltamat. Csak ennyi volna mindenki dolga…

KÖVÉR HELYREIGAZÍT – számvetésre hívná miniszterelnökét?

A legjobb, ha mindent elfogadunk, elhiszünk.
Nem fáj többé a fejünk, ha szép csendben, morfondírozások nélkül megkajáljuk, amit elénk tesznek.
Mert, miért is ne lehetne elképzelni, amint a dús bajszú házelnökúrnak ahhoz méltóztatik kedve szottyanni, hogy általballagjon a tekintetes miniszterelnökúrhoz és ez utóbbit simán, – előre megfontolt szándékból – leápolja a kialakult helyzetért…
0004Így szokás ez náluk, volt már erre példa! Olykor az öregebb jogán az ötvenhat esztendős jogász, a néhai Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa veszi a fáradságot és eldünnyög egyet ama fülbe. Belédünnyögi korholmányait a Soros Alapítvány támogatásával egykor működő Közép-Európa Kutatócsoport korábbi munkatársa hallójárataiba, hogy az hátha megérti, s megfontolás tárgyává teszi. Mert ez bizony így szokott megesni tekinteteséknél.

Felénk az egészet úgy kellene elképzelni, hogy Kövér, a köteles, beront Orbánhoz, aztán hatalmas üvöltözések közepette a tudomására hozza, hogy betelt a kondér!
0005Le is út, fel is út, uncsi a sok oligarcha, meg talpnyaló urizálása, uncsi a dölyfös kivagyiság – lám, Kövér és Kövérné tudja a mértéket, éppen csak éldegélnek, de nem tűrik tovább szótlanul, amint a csőcselék tobzódni méltóztatik. De tényleg…akad még olyan ember ebben a tespedt hazában, aki ezt képes elhinni? Aki egyáltalán elképzelni tudja ezt a lehetetlen szituációt? Mert, ha igen, akkor itt a bajok jóval komolyabbak, mint ahogy azt korábban gondoltuk volna! Jópofa sztori, amint a házelnök súlyos ejnye-bejnye dorgálásra készül – tényleg klassz elképzelni, csak éppen mindkét szakitól távoli, már maga a gesztus is!

Bár, ki tudja!?

Amióta többször is sikerrel végigolvastam Harrach Péter eszmefuttatását Ferenc pápáról, már nem vagyok biztos abban, hogy jól látom én ezt a fránya világot! „A KDNP – van ilyen! – frakcióvezetője egy interjúban beszélt arról a nézetkülönbségről, ami a közelmúltban lépett fel a Vatikán hivatalos álláspontja és a magát kereszténynek valló magyar jobboldali politika álláspontja között. (Nagyon komoly eszmefuttatás következik, nyugtatókat kérjük slukkolni!)

0002

A lényeg nagyjából annyi, hogy Ferenc pápa a menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatban olyan bibliai alapokon nyugvó nézeteket hangoztatott, mint a minden embert megillető tisztelet, szeretet, a kölcsönös elfogadás és az elesettek védelmének szükségessége. Ezzel szemben a KDNP-t is soraiban tudó magyar kormánykoalíció inkább a menekültek elleni uszításban találta meg a számukra kedvező irányt. A hazai jobbos sajtóban érezhető kampány is indult Ferenc pápa ellen, a Fidesz-körüli szerzők sorra gazemberezték és idiótázták le a Vatikán vezetőjét.
Ebbe a vitába jött most Harrach Péter, hogy rendet tegyen.
Harrach szerint Ferenc pápa elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél, ők pedig elsősorban az otthonainkat fenyegető migránsáradatról. “Egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos”, mondta Harrach, aki szerint ugyanannak a kihívásnak két veszélyéről van szó. Önmagában mindegyik indokolt, de a másik teljes kizárásával nem lehet hiteles.

0003

Majd elmondta, hogy Ferenc pápa “menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető. A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migránsáradat elleni védekezést. Természetesen ennek mi sem tudunk örülni”. (444 idézet)

Nos, pajtikáim, ha a dolog így áll, akkor akár el is hihetjük, hogy Kövér leckéztetni készül! Hogy behaladni óhajt a nagyvezér sátrába, hogy ott majd rendet tegyen! Csuhaj Ildikó még a múlt héten írta le a gondolatait, melyből szemezgetünk:

„Kövér László egyre nehezebben tartja magában nemtetszését. Az elmúlt napokban a Népszabadság forrásai egybehangzóan állították, hogy a fideszes bázist és a vidéki közhangulatot is figyelemmel kísérő választmányi elnök „forrong” és még az őszi politikai szezon nyitánya előtt nagy beszélgetésre készül Orbán Viktorral, mert szeretne valamilyen fordulatot kierőszakolni az őt zavaró területeken.

0001

Kövér László nemzeti érzelmű, nem az ellen van elvi kifogása, hogy Orbán Viktor maga találjon meg vagy jelöljön ki nyolc-tíz nagytőkést Magyarországon – tették egyértelművé ismerői. Egy régebbi interjújában konkrétan arról beszélt, hogy a piacon az így felfedezett nagyvállalkozók épp azokat a kapcsolataikat kovácsolhatják versenyelőnnyé, amelyek az ország miniszterelnökéhez és „belső köreihez” fűzik őket. E térnyerésnek saját megfogalmazása szerint „a kommunisták” ellenében érezte szükségét, mert „azok kötelékben repülnek”, és készülnek a visszatérésre. A kormányoldal egyik politikusa úgy fogalmazta meg – saját interpretációban – a házelnök belső indíttatását: „Kövér László szeretné megóvni legrégebbi harcostársát annak a látszatától is, hogy idegenforgalmi és turisztikai nagytőkésként esetleg a miniszterelnökhöz közel álló szereplőre legyen kiszignálva a Balaton.”

Nos, pajtikáim, jó lesz felkészülnünk az újabb fejezetre.
Amikor a rendeleti kormányzást olykor átlengi az ukázok villongása.

Jó, mi?

KIPIPÁLT OLIMPIA – megtanultuk letudni a dolgainkat

Persze, mindez megint csak annak fontos, aki előtt cél lebeghet – a változtatás lehetőségeivel! Nos, Magyarországon ez most éppen nem tűnik kiemelt feladatnak! Vagy inkább úgy fogalmaznék – nem tartozhat a prioritások közé, hogy arról gondolkozzunk, ami valami helyett, vagy éppen annak ellenében születhet. A belenyugvás, beletörődés réme lebeg a mindennapok felett, az elfogadás, a predesztináció, mint egyetlen végkifejlet lépett az elvárások közé. Megéljük, leéljük az életet, letudjuk a dolgainkat, persze szigorúan a minimumot megcélozva, nehogy megterheljük a képzelőerőnket, meg persze a limitált lehetőségeinket. Mindaz, ami megtörténik, ami megvalósul – függetlenül attól, milyen értéket képvisel – elfogadható, amolyan kész tény, s leginkább azok számítanak örök bajkeverőnek, akik elégedetlenek merészelnek lenni.

Gondoljunk csak bele, mi történik azzal, aki egy megállapítást cáfolni merészel? Hiába tudja jobban a leckét, hiába felkészültebb az adott területen, ma mindig annak lehet kizárólag igaza, aki megállapít, létrehoz, s ha valaki a nemtetszését fejezi ki, jöhet a megsértődés, az áskálódás, a további vélemények ellehetetlenítése. A legkomolyabb felkészültségű szakemberek szerint sem volt még olyan helyzet, mint a mostani olimpián, ahol szinte a küzdelmek pillanatában lehetett közvetlenül a versenyző nyakába varrni a büntetést. Aki csak merészelt nem világklasszis lenni, bátorkodott úgy elindulni, hogy biztos lehetett mások győzelmében, s ezért a drukkerek rögtön a fejét vehetik!
Hosszú Katinka szavai lebegnek a szemeim előtt: „ők küzdenek, míg mi alszunk, tanulnak, míg mi bulizunk, és úgy élnek, ahogy mi álmodjuk őket.” Igen, ez az olimpikonok dolga ma, 2016-ban, meg persze az átlagon felüli teljesítés. Ők így tudhatják le a dolgaikat. Ha valaki sikeres, éremmel a nyakában érkezik, majd ünnepeljük, akár hetekig is. De jajj annak, aki merészelt középszerűen teljesíteni, vagy éppen elbukott! Kár volt, még a repülőgépes utazás jegyét is biztosítanunk, akár haza is somfordálhatott volna, Rióból!

Persze, mindig akadnak kivételek! Valahogy úgy épült fel ez a mostani Magyarország, hogy a mindenkor hibátlanok, az érinthetetlenek bármennyit botlanak, sem felróható hibáik, sem felelősségük nem lehet! Elég az elvitathatatlan hűségüket felemlegetni, elég, ha „egyívásúak”, már minden tettük maga a tökély! Nincs mese, aki nem látja, miként fog viselkedni a magyar sportvezetés, miként gondolkodik a helytállásról, a megmérettetésről, a részvétel fontosságáról, az semmit nem érthet az október másodikán ránk leselkedő bajból. Mert október másodikán végérvényesen és visszavonhatatlanul dönthetünk – elintézzük a jövőnket, s önként vállaljuk a biztos megsemmisülést, vagy melléállunk a világ legostobább „csakazértis” harcát tolók szekerének, mely szekér éppen a szakadék felé rohan. A sportszellem a megmérettetésről, s nem a győzelemről szól. Az az értéke, azért érdemes felvállalni! De ez nem férhet össze az érkező referendum igájával.

EZ MÁR A SZEMÉLYI KULTUSZ? – vagy van még pár ötleted…

Igen, az élet tanítómestere szereti az alapos munkát.
Ismétli önmagát. Olykor elszomorító, olykor nevetséges, amikor feltámadni látszik általa a múlt, s az önigazolásban fuldokló pára nem csak elérni, de meghaladni is próbálja nagy elődjét, példaképét.

Hja, és persze mindezt úgy teszi – nyilván nincs egyetlen négyzetcentiméternyi tükör abban a fránya házban… – hogy a hasonlóság, mint fizikai együttható, már-már fájdalmas.
De már a felvetés is sérti!
„Őpatyolattisztaságát” hasonlítani ama fertőhöz – felhozni, hogy amit építget, amiért annyit sertepertélget, már majdhogynem személyi kultusz – maga a bűn!
Hát, hogy is volna az, mindössze hallatlan népszerűsége csak, mely olykor kapaszkodókat biztosít az érte rajongóknak! Jó támasza önmagának, időről időre a köz elé áll és megállapítja önmaga tökéletességét, hasonlítja, méri magát a gyűlölt elődökhöz, csak, hogy egy falatkával magasabbnak vélhessék dicső maximumát.

0002

Legújabb felvetését böngészve, családi körben, hangos szóval részleteket felolvasva elbájoló kliséiből – igazán mulattató olvasmány… lehetne! Íme, a bátorság nemes szobra, aki, ha kell számtalanszor püföli és rúgja az elmúlt időket, miközben élvezi a visszhangzó csöndet, s ha kell cimboráit viszi habókos ünnepségeire, ahol oly jó elvegyülni együgyű mondókáinak béna ismétlődésében!

Olvasgatom a hozzánk, olvasókhoz intézett intelmeket, a hótolóként utat véső dörgedelmeket, de csak a röhejtől párásodik az ókulám – hát, tényleg nincs, aki szólna néki? Ötleteitől lassan azok is a falra másznak, akik bólogatásaikért jócskán faltak már a kondérból – de a határ, úgy tűnik, már rég nem a csillagos ég! Ugyan, miért is szükséges ez a rengeteg lihegés, olykor a néki tündöklő támasszal, néha gyógyító ujjai nélkül? Miért nem elég, ha volt az a fránya „sok”, miért, hogy a visszhangoknak is visszhangozni kell?

0003

Azt mondja, nem csak nekünk készült az ünnep.
Mondja, hogy erre figyelt az egész tartomány, hogy ezernyi szem és fül leste itt a történéseket, hogy szinte kiürültek a szegletek, s csak úgy áradt a tömeg – egyre, felénk.
Mondja… s csak előbányásszuk a felvételeket, melyeken a kicsit sem foghíjas „tömegek”, meg a szűnni nem akaró érkezés az, ami látható kellene, hogy legyen. De csak a hely látszik, meg leginkább a „hült hely”, meg a sok-sok hivatkozás a mások fránya elfoglaltságaira.

Így válik rendezetté, miért maradtak távol, s ha jöttek, miért jöttek értelmetlenül, akik helyettesítettek és pótoltak. Mert mindez így sokkal egyszerűbb, mint legalább egy aprócska „elnézést” elejteni, alig hallhatóan!
A mi emberünk így látja jónak, hogy mi őt így lássuk. Építi, magasítja a falát valami fura személyi kultusznak, aminek éppen semmi értelme!

0004

Ellenfelek nélkül, buta, köpködő senkiknek válaszolgatni – ez nem éppen illő feladat egy akár csak vélt méltósághoz. Csak tűrni, viselni ne volna olyan rettenetes…

U.i.: Képeink mindegyikén Rosenfeld Mátyás látható, s aki mást gondol és mond, az maga a gonosz…

KÖZMUNKÁS JÖVŐKÉP – ahol a gyermek és az unoka is a közmunkaprogram része lesz

Magyarországon – mint tudjuk – minden növekszik.
Mert egy ideje mindennek ez az alaptermészete.
Így járt ez a nyomorult életszínvonal, – lehet, önhibáján kívül -, nincs miért cáfolni.
Virágzik a buliturizmus, nőttön nő a fogyasztás, a bérek meg egyenesen az egekbe szöktek.

0004

A magyar gazdaság mozgatórugója, az expanzió motorja – a közmunkaprogram – meg egyenesen kirobbanó formát mutat.

Legyünk már elégedettek!
A maradék – vagyis, mi, magyarok – a funkcionális analfabéták, meg a lebutított milliók egyetlen esélyen osztozkodhatunk!
Itt a közmunkás jövőkép!

Amint „sast nemzenek a sasok”, mi is odaterülhetünk példás gyötrelmeinkhez: a magyar közmunkaprogram elérte a lényegét, aki része lett e jónak, az elkönyvelheti, hogy fia és unokája is közmunkás lesz! Közmunkás csecsemőket szülnek a közmunkás nők, iciripici láthatósági mellénykével, meg egészen apró söprűvel, lapáttal az apró mancsocskáikban.

Vége az undorító múltnak, melyben az akkori vezérpárt vezére arra bíztatta alattvalóit, hogy merjenek kicsik lenni. Ma, minden magyar ember nagy! Mert mer nagy lenni – nagy közmunkás, aki évek, évtizedek alatt alakul ki a tudatlanná nyomorított közmunkás kisdedből. Az elhülyítésről az egyre degeneráltabb iskolarendszer gondoskodik, a társadalmi elutasítottság pedig egyre szűkül, mivel gyakorlatilag már csak idő kérdése, hogy a munka világának szereplői beleolvadhassanak a közmunkaprogramba. A látszólagos különbségek elmúlnak, megszűnik létezni a személyiség, jöhet a sorszámok, az egyenruhák, meg a beszélő gépek időszaka. Igen. ez a rabszolgaság látszólag teljesen önkéntes és vagy száz esztendőre biztosított, hogy ne születhessen új Spartacus… Akinek a profilképe tetszőlegesen változtatható lesz majd, Orbán, Kövér, vagy éppen Áder fizimiskájára.

Aki próbált már kirángatni a nagy magyar közmunkaprogramból akár csak egy tucatnyi kisemmizettet, az képes felfogni elborultságomat. Aki meg vélelmeire és a híradásokból beszerezhető propagandaklisékre épít, annak kár elmagyarázni az elkezdődött jövő befejezését.

Vagy mégis?
Tessék, képzeljék el, amint államunk, a folyamatosan ömlő EU-s pénzekre hivatkozva „átképzéseket” szervez a közmunkában tengődőknek.

0002

Toborozza, majd szelektálja e szellemileg meglehetősen kisemmizett népséget, húzza, halogatja a tanfolyamaik megindítását, majd, mintegy végső megoldásként mégis padba löki áldozatait.

A delikvensek tandíját az állam átvállalja, a tanítást levitézlett és nyugdíjas, kiszuperált tanerőkre bízza, majd, mint egy kábítólövedéket, a tanulók közé ereszti a tanfolyam egésze idejére járó támogatás bankóit. Szép, szenvedélyes motiváció, bár leginkább átverés az egész, hiszen csak a közmunkások bérét spórolja meg az állam, s ma már a brummogásnál, meg nyávogásnál többet ígérő fejtágítókkal kábítja a reménykedőket. Akik egy darabig még talán gajdolnak a munka világába való masírozásról, majd szép nyugodtan belesavanyodnak a megváltoztathatatlanba. A közmunkások közmunkások maradnak, s a hókuszpókusz ezen semmit nem változtat.

Csak a bátor dezertőrök, a mázlista ellenszegülők lesznek képesek a kitörésre – vagy éppen a balekok, akikbe belebotlott egy a munkaerőhiánytól jajongó munkáltató. A közmunkás a nemzet lúzere, ha gyermeket nemzene, az is erre a sorsra ítéltetik. Nincs mese, ez a NER lényege!

Aki látott már tucatnyi közmunkást, hatalmasakat slukkolni az imént sodort cigiből, várni, hogy elmúljon egy újabb értelmetlen nap – na az talán érti, miért beszélnek, szólnak írnak egyre többen arról, hogy az ország kétharmada megrohad.

0003

Mi, itt a nyugati szegletben, meg azok, ott, Pesten úgy tesznek, úgy teszünk, mintha bizony nem volna mérhetetlen szakadék a Dél-Dunántúl, meg a Tiszántúl megyéiben élők, meg a mi sorsunk közöttünk. A víz egyre mélyebb, jön, jön és mi még olykor kaphatunk levegőt. A mi közmunkásaink még elhiszik, olykor, akár órákra is, hogy van kiút. De persze csak akkor, ha ezt óránként elhitetjük velük. Magukra hagyottan a sínekre ülnek, s nem löki le onnan őket semmiféle életösztön…

„Több keleti megyében esély sem látszik a lakosság helyzetének javulására, a felnőttek nem tudnak elhelyezkedni, olyan kevés piaci munkahely jön létre. Borsodban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tavaly az év első felében 90 százalékban közmunkát indítottak, de a Menedzsment Fórum online oldalán megjelent adatok szerint a közfoglalkoztatásban induló munkahelyek aránya 80 százalék fölött volt Nógrádban, Hajdú-Biharban és Békésben, sőt Somogyban, Tolnában és Baranyában is. A „gazdag” megyékben nagyságrendekkel kevesebb közmunkást foglalkoztatnak a települések.

0001

Az egyébként is bajban lévő térségekben a jövő is kilátástalan. A nem dolgozó és a nem tanuló fiatalok aránya 13,6 százalékos volt tavaly a 15-24 éves korosztályban, majdnem felük legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett. Amióta a Fidesz-kormány 16 évre szállította le a kötelező iskoláztatás korhatárát, egyre többen maradnak ki az iskolából azokon a településeken, ahol nagyobb számban tudnak bekapcsolódni a közfoglalkoztatásba. Nekik sem most, sem később nem kínál semmit a nyílt munkaerőpiac és a kormány láthatóan lelkesen támogatja ennek a békés tudatlanságnak nemcsak a fennmaradását, hanem az újratermelődését is.”
(Gulyás Erika dolgozatából)

Hányszor kell még elmondani, mi a feladat lényege?

KATINKÁTLANUL – FISSÍTVE!!! – egy beteg társadalomban nincs helye példaképnek

Tudom, neked már nem jelenthet semmit ez, a fura akcentussal idézett mondat: válámi ván, dé ném áz igázi! Ugyan, miért is kellene értened egy fél évszázaddal ezelőtt hazánkba rendelt szovjet konferanszié elhíresült szövegét?
Más idők, más világ dívott akkor, amikor Arkagyij Iszaakovics Rajkin, a rigai fakereskedő fia, a Lenini Komszomol Színház tagja, – aki 1939-ben Chaplin-számával megnyerte az esztrádművészek össz-szövetségi versenyét – Magyarországon standupolt.
Igen, Rajkin aki már „akkor” is többet mondott, mint lehetett, nálunk járt, kritizált és példaképekről áradozott, miközben egyértelművé tette: á nyúl el-szem-te-lene-dett!

Az az ember helyettünk szólt, mintha bizony csak egy orosz színész magyar hangja lehetett volna az, ami letörölhette a hályogot. Megállapított és kinyilatkoztatott, s ránk bízta a konklúzió megalkotását: válámi ván, dé ném áz igázi!
Ma nincs mankónk.
Se Rajkin, se más!
Képtelenek vagyunk túllépni nyűgjeinken, a rettegés és félelem gödrein, nem bírunk – akár csak másodpercekre is! – de belefeledkezni a jóba, a megérdemelt ünnep parányi örömébe, mert folyamatosan kell vigyáznunk, őriznünk a gyűlölet parazsát. Miközben nemzetek sokasága bámul a magyarok sikereit méltatva, mi csak az „éppen, hogy” örömét engedjük az ajtónkig! Jobb, ha odakünn toporog! Még elbízzuk magunkat…
Hogy Hosszú Katinka aranyai mentén a nagyvilág számára, napról napra válunk egyre „aranyabb” néppé, a béke és a sport követeivé, mi magunk szinte büszkén tartjuk változatlanul meggörbedten a gerincünket! Mert képtelenek vagyunk örülni!

Addig tanították, verték belénk azt a fránya „balsorsot”, hogy lassan fogalmunk sem lehet a büszkeség érzéséről! Sem büszkék, sem boldogok nem merünk már lenni, mert a folyton felénk rohanó falak programját naponta frisssítők így rendelkeznek! Körbegyodázott, idegengyűlölő, beteg társadalom a miénk, ahol nincs helye a példaképeknek! Nem lehetnek kivételes emberek a kortársaink, nem homályosíthatják el a jelen sikerre predesztinált politikusainak glóriáit! Nem jöhetnek művészek, sportolók és hősök, akik a messzi országokban mérettetik meg magukat, nem jöhetnek ők, mert a dicsőség kizárólagos letéteményesei, a magyar lelkek suszterjai nem mutatnak engedelmességet! Foggal-körömmel őrzik a butaság kalitkáját…

1

A mások irántunk érzett rajongása és csodálata közben mi bizony Katinkátlanul maradunk porladó elefántcsont tornyunkban, nem kell nékünk sem példakép, sem messiás, mert elrendeltetett a kiirtatásunk, s végre akadt megfelelő aspiráns is…

Ugyan, miért is kérdezném fiataljainkat, hogy mit éreznek most, amikor valami van, de nem az igazi?
Amikor hangtompítók és egyre szürkébb és színtelenebb falakon keresztül ömlik felénk az együgyűség, a nihil, amikor egy világhírre született magyar éppen csak epizódszereplő lehet, két őrült migránsozás közben?

Miért kérdezzek a hogyléted felől?
Játékok és műanyagok közt élhetetlen életeddel bíbelődve, ugyan miért volna fontos egy néhai vénember morfondírozása?
Készülj szép nyugodtan az özönlő terroristákra, mutass fityiszt a szomorú szemekkel könyörgőknek és közben légy oltári büszke arra a négy évre, amit még itthon fogsz átdögleni…

Jön négy év, ahogy nyilatkoztátok, négy év buli, meg sajna néhány szar vizsga, aztán dipivel a kézben leléptek, amint lehet! Oda, ahol ti lehettek majd a legeslegutolsó magyar menekült, de, ahol körbelengheti álmaitokat a bűzös bankók beteg szele.

Hosszú Katinka most nyeri a versenyszámokat, nekünk, neked és nektek jönnek a magyar aranyérmek.
S mégis csak mi, magyarok maradunk példakép nélkül: „Katinkátlanok”.
A gazdaállat elvárásainak megfelelően!

……………………………………………………………….

FRISSÍTVE!
A mai nap híre, mintha ugyanerről szólna:

Tóth Krisztián kiesett a legjobb 16 között a judósok 90 kilogrammos súlycsoportjában kínai ellenfelével szemben, aki végül bronzérmet szerzett.
A magyar versenyző nem a szokványos megúszós nyilatkozatpanelek közül választott egyet kiesése után, hanem arról beszélt, hogy az olimpiai elvárás óriási teher a magyar sportolókon.
Tóth arról beszélt, hogy ezt maga is érezte a versenyek előtt, és az utóbbi időben olyan pszichés hullámvölgyek jellemezték, hogy azt sem tudta pontosan felmérni, milyen formában van.
“Nem tudom, hogy ez közép-európai vagy magyar betegség-e, de akivel az olimpiai faluban beszélgettem ezekről, mindenkit agyonnyom az olimpia”
– mondta az MTI-nek Tóth, aki szerint az olimpiai szereplésről szóló cikkekből is sugárzik ez a nyomás, épp a napokban olvasgatott írásokat, és “borzalom volt”.
“Ha valaki aranyérmet szerez, akkor az folyamatosan kokszol, ha valaki ezüstérmet szerez, akkor az hogy rontotta el a döntőt, ha valaki kiesik, akkor… Hallottam olyat, hogy csak súly a repülőn, akkor meg minek jön ki…”
– folytatta a judós, aki sokáig meg volt győződve arról, hogy ő fejben erős versenyzőnek számít, de rá kellett jönnie, hogy agyonnyomja a miliő, ami itthon körülveszi a játékokat. (Tóthnak a kínai versenyző elleni meccse már 48 másodperc után véget ért, miután ellenfele bevitt egy ippont.)
“Otthon senkinek nem felel meg semmi. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. Mi az országot képviseljük, tudása legjavát szeretné szerintem mindenki kiadni, aki itt van. Nyilván van, akinek ez arra elég, hogy három-négy olimpiai bajnoki címet szerezzen, van akinek arra, hogy kijutott…”

ALSÓ HANGON „TIZENÖTEZER”? – tanévkezdés, csak megfelelő távolságból

Tökéletes országunk tökéletes kormánya egyre elképzelhetetlenebb hazugságokba űzi alattvalóit.
Most éppen az iskolakezdés bekerülési minimumáról zengenek képtelenségeket az ezért jól megfizetett bérfirkászok.
Talán éppen ugyanazok, akik egy esztendővel ezelőtt még arról írtak, hogy az iskolakezdés negyvenöt és hetven ezer forint között követel megértést, persze gyermekenként, az átlag magyar családtól.

Mai hír, hogy a tanévkezdés „alsó hangon tizenötezret” kíván – ennyibe fáj egy gyermek szeptemberi beiskolázása.
És a legszomorúbb, hogy akadnak, akik ezt is készségesen elhiszik!
Persze, nekik se kölkük, se verebük, az Orbánsimogató hordáit nem érintik a gyermeknevelés kínjai, örömei.
Ezért élvezkedhetnek a hír hallatán: lám, bölcs vezérünk gondoskodása évről évre lebbenti egyre messzebbre a terheket az életüket gyermeknevelésre adó szülők népes táborának válláról.
Hovatovább nyereséges lesz gyermeket csinálni és iskolázni, itt, Magyarországon, Kelet-Közép Európa szívében! Csak ne kelljen mindezt gyakorolni!

d_kos20150827003-e1470753084743

A megfelelő távolság megtartása itt is elvárás, nem szabad túl közelről szaglászni, akkor a pulykatrágya is lehet illatos!
Ha valaki el szeretné hinni, hogy az egy esztendővel előbbi statisztikák mára a harmadáért kínálják a gyermekenkénti tanévkezdést, hát nem szabad megzavarni ezt a bűvöletet.
Itt, a kolbászkerítéssel körbe font mézeskalács állam kertjében ez is előfordulhat.

Csak ne volnának köztünk pár ezren, millióan olyanok, akik annyira bíztak, oly vakon, hogy a második gyermek után még párszor újratárcsázták a gólyát, aki nem volt rest és jött, jött, jött.
Most valószínűleg nem győznek szorozni! Alsó hangot, meg tizenöt ezret! Szoroznak és osztanak, hogy az esztendők óta halogatott nyaralások pénzeit előkotorászva összerolnizhassák a szeptemberi torlódások árát. Nekik ugye elmesélni is kár ezt az idióta statisztikát, a hazugságot, ami az egyre élhetőbb életről fecseg!

Persze, a hatalom mos is tudja, miként lehet okosan elterelni a figyelmét a sok lumpinak!
Tudja jól, mit kell elővezetni etetőanyagnak, s a jámborak majd harapnak, meg prüszkölnek elvárás szerint!
Most, hogy tűnődni kellene, vajon, hogy jött ki az a fránya „alsó hangon tizenötezer”, előhozakodtak az olimpiai érmesek honoráriumaival. Azzal, a megnyomorított millióknak felfoghatatlan összegeket hordozó táblázattal, melyből nemes egyszerűséggel kiolvasható, mi dohánnyal támogatja az érmeket gyűjtő olimpikonokat a mi derék államunk.

“Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi aprót, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot.” – írta egy mértékadó lap.

Na, ezt már csak magyarítani kell egy keveset, ami úgy szól: vajon ez az összeg, a harmincöt millió érmenként jár, vagy összesen, annak, aki nekifutásból egymás után több aranyra is esélyes?
Igen, az a kérdés, lehet-e a megnyomorítottak irigységére apellálva megutáltatni Hosszú Katinkát, így feledtetve a tizenöt ezres alsó hang bődületes hazugságát? Elég csak utálni az érmenkénti 35 milláért Katinkát és férjét, máris tökmindegy, mennyi a tanévkezdés…

DACSA20150802028

Mert, ha még ez sem volna elég, hát lehet írni Katinka férjéről, aki beképzelten magyarnak vallja magát!
Pedig nyilvánvalóan migráns, sőt, lehet, hogy terrorista!!!

Na ez az alsó hang, nem a tizenöt rongy, Kedveskéim!