ÁLOMÚT – hazudni is tanítsd szép, komoly fiadat!

„Légy ma gyerek és játssz megint velem
Emlékezz, ahogy én emlékezem
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül…”

Cseh Tamás tangójának szövege, Bereményi örökbecsű verse jutott az eszembe, amikor tegnap késő este rábukkantam a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pályázatára! Gyermekeinkhez, unokáinkhoz szólnak, bájosan, lelkesítve tudatlan naivitásukat – ugyan, alkossanak már egy keveset, mérkőzzenek meg az országos gyermekrajz pályázaton, melyet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hirdetett meg „Álomút” címmel! A „Minden gyermek lakjon jól” című gerinctelen, hazug kormányszlogen szintjén mocorgó felhívás kellően felpaprikázott: vajon, miért kell valótlanságok ünneplésére nevelni az utódokat?

Magyarország területén vannak rossz, kátyús utak, járhatatlan dűlők, mindenféle útdíjakért kínált, minősíthetetlen „gyorsforgalmi” utak, de a közúthálózat egészében, ha keresnénk, sem találhatunk egyetlen centiméter „álomutat”!

A pályázat kiírója amúgy bemutatkozásul az alábbi maszlagot tolja gyermekeink elé: „Mi is az a Magyar Közút? A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a több mint 31 000 kilométernyi országos közúthálózat fenntartási és üzemeltetési feladatait látja el.
Mit jelent ez? Ahhoz, hogy az országutakon és az autópályákon közlekedni tudjunk, folyamatosan karban kell tartani, vagyis többek között ki kell javítani a burkolati hibákat, a közlekedéshez szükséges táblákat és útburkolati jeleket biztosítani szükséges, az útszéleket rendben kell tartani, a havat el kell takarítani. Mindezen feladatokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi, valamint társaságunk üzemelteti az Útinformot és a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményt is. Az Útinform feladata, hogy a közlekedés megkönnyítése érdekében tájékoztassa az úton lévőket például a balesetekről, útlezárásokról. A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény a római kortól napjainkig mutatja be az út- és hídépítés történetét, emlékeit, az útépítéshez kapcsolódó gépeket és tárgyakat. A szabadtéri parkban útépítő gépek, úthengerek, hómarók, illetve hídskanzen található.”

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint Magyarországon több mint 31 000 kilométernyi „Álomút” kanyarog, gyermekeink szülei pedig nyilvánvalóan hazug disznók, amikor kátyúkról, kitört kerekekről, defektekről, évenkénti rugócserékről, eltakarítatlan hóról, kinn feledett táblákról motymorognak!

Arra buzdítják a legifjabbakat, hogy zengjenek dicshimnuszokat, alkossanak bájos tacepaokat egy sosem volt úthálózatról. Nem az a baj, hogy ezt a maszlagot beküldik az iskolákba; jóval nagyobb gond, hogy versenynek, díjakért való mérkőzésnek titulálják a „ki tud nagyobbat lódítani” című össznépi hazudozást! Ezzel az erővel bármikor indítható rajzpályázat a sokat emlegetett tatabányai cigánytelep hetek szám éhező lurkóinak, „Finomságok a karácsonyi asztalon” címmel!

Amúgy a pályázat kiírója rendesen megadja a módját: „Szeretnél igazi úthengert vezetni? Kipróbálnád, milyen lehet közlekedési hírszerkesztőnek lenni? Lennél útépítő mester? Szívesen kipróbálnád, milyen lehet utat építeni? Szívesen megosztanád ezeket az élményeket az osztálytársaiddal is? Ha IGEN!, akkor nincs más dolgod, mint pályázatunkon elindulni!
Küldj egy rajzot nekünk, aminek a témája az úthoz kapcsolódik, például közlekedés, útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása (Útinform), kerékpáros közlekedés stb. A nyeremény egy osztálykirándulás Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteménybe!”

Ennél fáintosabb ajánlatot még nem igazán láthattunk! Szeretnél, te lenni Józsi, az úthengerrel? Mehetsz a te kis rezedaszagú faludba, ahol esténként összesúgnak az emberek… Nosza, alkoss, rajzolj egy képet az álomútról, mely behálózza ezt a drága kis hazát! Ha pedig közlekedési hírszerkesztő szeretnél lenni – és persze fogalmad sincs mi az! – nos, akkor is alkoss, s a haza fényre derül! De, ha még ez sem elég, mehetsz Közép Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába! Na ugye! Lehet, hogy ilyen „szakgyűjtemény” sehol a világon nincs, na de, ennyi járhatatlan kátyús út sincs, az biztos!

Akinek ezek után még van kedve, bolondot csinálni drága gyermekéből – aki mehet majd úthengerezni, meg közlekedési hírszerkeszteni, vegyen festéket, színes ceruzát, meg zsírkrétát és bámuljon bambán, amint a kölök megalkotja élete fő művét!

Mi meg addig elvihetjük a kocsinkat a defektfoltozókhoz, a felniket egyengetőkhöz, vehetünk új lengés csillapítókat, meg rugókat, hogy legyen mivel átlibbennünk holnap is az álomutakon!

A szeretett Zrt. pályázati kiírása pedig itt érhető el! Mi szóltunk…

TÖRVÉNYEK-FELETTI TÉR – Savaria romjai nem számítottak senkinek?

Épül, szépül Szombathely!
Hja kérem, ahol van lé, minden van, csak rendesen köll viselkedni!

Úgy tűnik, a rendes viselkedésbe olykor bármi beleférhet, leszarhatóvá válnak a törvényi előírások – pusztán, mert a helyi Mindenható maga a törvényfelettiség! Ő az egyenlőbbek megtestesítője, így aztán az sem lehet kérdés, hogy akadhatnak-e áthágható szabályok, ha éppen eredményeket „köll” produkálni a választások közeledtével! Csak egy telefon, és a dolgok lerendeződnek…

És mindez nem azért jutott az eszünkbe, mert a szombathelyi kórház vagy háromszor lett átadva, anno, s ez senkit nem zavart! No, nem is azért, mert a Haladás sportkomplexum még csak a második ünnepélyes átadáson van túl, s nyilván, lesz még valódi népünnepély a legfőbb nagyúr, Orbán Viktor főszereplésével… A város igazi bombája még csak most ketyereg – mélyen a föld alatt! Gondolták volna?

Nem furcsa, hogy bizonyos építkezések éveket csúszhatnak, pusztán a kötelezően előírt régészeti megfigyelés okán, s Szombathely kellős közepén, a Romkert és az Iseum tőszomszédságában, az egykori Savaria nyilvánvalóan jelentős értékeket hátrahagyott központjában egyetlen kapavágás sem volt szükséges? Tényleg senkinek sem tűnt fel, hogy a Savaria Történelmi Karnevált évente megrendező város vezetése elintézte, mert elintézhette ezt a kis apróságot?

Hogy van az, hogy úgy lehetett eltakarítani a korábbi burkolatot, hogy senki nem lehetett kíváncsi, vajon mit rejt a föld? Mert valljuk meg őszintén, szinte naponta megfordulva az adott helyen, mi bizony nem véltünk felfedezni ásatásokat, hatalmas sátrakat és azok alatt sertepertélő régészeket!

Vajon hogy érezheti magát az ELTE történelem tanszékének több vezetője és oktatógárdája, ha kinézve az intézet ablakán, egyetlen kollégát sem kellett, hogy felfedezzenek az elmúlt hónapokban? Nem ásott és nem lapátolt senki, semmit!

Jöttek a kockakőrakók, meg a vizesek, s lám, hamarosan szökőkutak tombolhatnak a téli fagyban, sok-sok évtizedre kőpáncél alá rejtve a római kor felbecsülhetetlen értékeit!

Milyen kár, hogy Szombathely lakói nem kérdezhetnek e témában senkit! Hiszen Szombathely lakóinak hosszú évek óta nincs beleszólása az építkezésekbe. Itt már rég nincsenek hagyományok! Az a Szombathely, amelynek lakói Csónakázó tavat építhettek önerőből – kivonult szinte minden tenni akaró ember, és kubikoltak hónapokon át – akik a lebombázott Székesegyházat összefogással építették újjá… hol vannak már? Hja kérem, a tájékoztatás, a vélemények kikérése nyilván komcsi szokás volt!

A menő, modern, illiberális világ dönt, lóvét síbol az EU-tól – attól az EU-tól, amit aztán lehet mocskolni vígan –, de hol vannak már a lokálpatrióták, meg az elszánt helytörténészek? És végül, kit köteleznek a törvények?

Ha megengedi a kedves olvasó, kalandozzunk egy kicsit e törvények világába, idézve Dr. Jankovich-Bésán Dénes régész, történelem szakos középiskolai tanár értekezésének részleteit:

„A régészeti megfigyelés (a szakmai köznyelvben: felügyelet, vagy hibásan: szakfelügyelet) a régészeti feltárás egy fajtája, és célja, hogy a régészeti érdekű területen folytatott földmunkák során biztosítsa a feltételezett régészeti jelenségek azonosítását és a veszélyeztetett emlékek feltárását. Annak ellenére, hogy a megfigyelés a feltárás egyik fajtája, határozottan meg kell különböztetnünk az ásatástól, még akkor is, ha igen gyakran az történik, hogy a megfigyelésből ásatás lesz. A jogszabályok arra is lehetőséget adnak, hogy megfigyelést megelőző feltárás keretében folytassunk, azonban ebben az esetben is szükséges annak tisztázása, hogy meddig nevezhető egy tevékenység megfigyelésnek és mikortól kezdve ásatás. E kérdésben a paragrafusok részletes eligazítást nem adnak, ezért még inkább szükséges, hogy a szakmai normatíva tisztázza a félreérthető helyzeteket. Tekintettel arra, hogy a terepi munka folyamatában a megfigyelés és az ásatás nem mindig választható szét, különösen fontos, hogy tisztában legyünk a megfigyelés céljaival és feladataival.

Nézzük először a jogszabályokat:
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban Kötv) 7. § 21. pont:
Régészeti megfigyelés: a földmunkával járó fejlesztések, beruházások régész által a helyszínen történő folyamatos figyelemmel kísérése és annak dokumentálása.

Kötv 22. § (2) bekezdés:
A megelőző feltárás részeként a régészeti lelőhelyen – a hatóság eltérő rendelkezésének hiányában – próbafeltárást kell végezni. A régészeti érintettség mértékétől függően – külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén – a hatóság régészeti megfigyelést írhat elő.

5/2010. NEFMI rendelet:
4. § (1) Feltárási engedély nélkül végezhető – a fémkereső műszer használatának kivételével – a lelőhely állapotában maradandó változással nem járó műszeres lelőhely-felderítés, a régészeti megfigyelés és a terepbejárás.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt tevékenységet, annak megkezdése előtt legalább 10 munkanappal be kell jelenteni a hatóságnak.
(3) A bejelentés alapján végzett régészeti feltárásra egyebekben a régészeti feltárásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

15. § (1) A Kötv. 22. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a hatóság régészeti megfigyelést írhat elő, ha:
a) az érintett terület régészeti érintettségének mértéke egyéb módon nem tisztázható,
b) a régészeti jelenségek előfordulása (gyakorisága) a lelőhelyre vonatkozóan elvégzett előzetes vizsgálatok alapján olyan alacsony, hogy a teljes körű megelőző feltárás nem indokolt.
(2) A régészeti megfigyelés előírása keretében a hatóság meghatározhatja a régészeti jelenségeket fedő talajrétegek elengedhetetlenül szükséges mértékű eltávolítását és a láthatóvá váló régészeti jelenségek felszíni dokumentálását. A beavatkozás a beruházással érintett terület legfeljebb 15%-án végezhető el, elsősorban a lelőhely horizontális kiterjedésének és jellegének tisztázása érdekében.
(3) A területileg illetékes múzeum és a beruházó a régészeti megfigyelésre vonatkozóan írásbeli szerződést köt.
(4) A megfigyelést végző régész köteles a munkálatok során azonosított régészeti lelőhelyek és régészeti jelenségek felszíni nyomait dokumentálni, majd a régészeti megfigyelés befejezését követő 3 munkanapon belül bejelenteni a hatóságnak.
(5) Amennyiben a régészeti megfigyelés eredménye feltárást tesz szükségessé, a régészeti megfigyelés befejezését követő 22 munkanapon belül a beruházónak nyilatkoznia kell a hatóság felé, hogy megvalósítja-e a beruházást. Ennek elmaradása esetén, vagy amennyiben a beruházó a beruházás megvalósításától eláll, a mentő feltárásokra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. Amennyiben a beruházásra sor kerül, az érintett lelőhelyrészeket megelőző feltárás keretében fel kell tárni.
(6) A hatóság 10 munkanapon belül dönt a további kivitelezési munkálatokról, illetőleg a lelőhely feltárásának lefolytatásáról.

A törvényi definícióból kiindulva minden földmunkával járó fejlesztést régészeti megfigyelés mellett kell(ene)végezni, függetlenül attól, hogy régészetileg érintett-e, vagy sem. Ezt szakmai szempontból nagyon is lehetne támogatni, azonban nyilvánvaló, hogy a törvényalkotó korántsem így gondolta. Erre a törvény indoklása utal, amikor feltételül szabja a régészeti érintettség előzetes bizonyítottságát.
Mivel ennek mikéntjét nem részletezi, ezért csak az érintettség „legenyhébb” változatára, a régészeti érdekű területre gondolhatunk. A 2010-ben kiadott rendelet sok részletében pontosítja a törvényi szabályozást és az eljárási rendjét.

A megfigyelés értelmezésében azt tekintjük a helyes szakmai álláspontnak, hogy a régészeti megfigyelés (felügyelet) csak addig folytatható, amíg az első régészeti jelenség elő nem kerül. Attól a pillanattól kezdve szakmai értelemben ásatásról kell beszélnünk és az ásatásokra vonatkozó szakmai előírásokat kell alkalmaznunk.

Kifejezetten és ismételten hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a régészeti megfigyelés nem jelentheti azt, hogy a régészeti emlékeket a régész jelenlétében lehet elpusztítani. Ha a földmunkák során régészeti jelenség kerül elő, akkor tehát nem elegendő a jelenség – vagyis az alkalmasint már átvágott objektum – „dokumentálása”, hanem a szóban forgó veszélyeztetett területet fel kell tárni. Ez pedig az ásatásra vonatkozó szabályok szerint kell, hogy történjék, még akkor is, ha erre nincs engedély, vagy anyagi fedezet. Utóbbi kettőre az örökségvédelmi törvény általában megoldást nyújt, amikor lehetővé teszi, hogy megfigyelést akár megelőző feltárás részeként is végezzünk.

Ha a megfigyelés nem ilyen szerződés keretében történik, akkor logikusan csak a mentő feltárásra vonatkozó szabályokat alkalmazhatjuk, de a megfigyelés költségének erre is fedezetet kell nyújtania. Egyedül az a megoldás elfogadhatatlan, hogy költségtakarékosság címén a megfigyelést végző régész, vagy technikus (lásd alább) végignézi a régészeti jelenség elpusztítását, majd a maradványokat úgyahogy dokumentálja.”

Akit e remek tanulmány folytatása is érdekel, szánja rá az időt, érdemes!

Mi lesz Savaria emlékeivel a föld alatt?

Nos, úgy kb. negyven-ötven esztendő múlva talán jön majd egy arra méltó városvezető, aki kellő alázattal és kritikai érzékkel nyúl majd az elődök munkáihoz. Lesz benne elég bátorság, s a gyors és látványos sikerek helyett képes lesz valódi régészeti munkálatok fogadására!

Egy olyan városban, ahol valaha Dr. Bándi Gábor és műhelye jelentette a múlt megismerését! És akkoriban nem a politikusok bújtak tógába és nem hadováztak mindenféle marhaságot… latinul…

KÉT HEXAMETER

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

József Attila – 1936. november-december

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba ügyében döntött ma az Országgyűlés: 148 igen és 3 nem szavazattal elfogadták a fideszes képviselők indítványát, mely szerint „a kabinetnek a lehető leggyorsabban ki kell fizetnie azokat, akiket Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője és társai tudatosan megkárosítottak.” Erről az MTI írt.

SENKI NEM ISMERI SÁRIBAN? – Sebesi Erzsi már ott sem fontos

Néhány héttel ezelőtt nem kis keserűséggel írtunk Gazdag Erzsi költőnőről, meg az ő „kedves városáról”, Szombathelyről. A városról, akire hagyományozódott a költőnő minden kincse…
„Kidobhatják végre a szemétbe a gondosan félbehajtogatott, majd az életlen ollóval félbenyiszált papírlapokat, melyekre az immár soha, sehol, senki számára nem fontos verseit írta, gépelte, miközben nagyokat slukkolt a cigarettából.
Mert ezeknek nem számított, hogy volt, hogy létezett egy költőnő, akit örömmel ölelt magához a költőóriás, Weöres Sándor, akit Kodály Zoltán büszkén fogadott társul, amikor a valódi magyar zenét éltette Szombathely városában.”

A veszni hagyott Gazdag Erzsi Irodalmi Kuratórium okán keseregtünk egy keveset, fájlalva, hogy már nem lehet többé fontos Szombathelynek a „gyermekversek csillámló szárnyú tündére”.
A századik születésnapja még jó alkalom volt, – persze csak kiváltságoséknak -, készülhetett tenyérbe vesző csecsekönyv a drdr tanácsnok asszony gyönyörűségére!

Lehetett kipipálni az emlékét, amikor a Petőfi utcai épületre felkerült egy szokásosan infantilis emlékmű, egy ragozhatatlan giccs, mely attól a pillanattól hirdeti, hogy a nagy ház egyik lakásában élt Gazdag Erzsi. Na persze, itt is „letudhattak” egy piszkosul jól sikerült megemlékezést! Ez is olyan remekbe szabott fércmű, mint a Hősök temetőjébe taszigált átlőtt vaslemez, melyet felállítása óta soha, senki nem látogat, nem koszorúz stb.

Napokkal ezelőtt futottam össze kedvenc – fogadott – „onokájával”, aki szeretett volna gyertyát gyújtani, a vasárnap alkalmát megragadni, ott, Sáriban, ahol már senkinek nem mond semmit Sebesi Erzsébet neve! Már senki nem emlékezik arra a földbe ragadt kicsi viskóra, mely éppen a mostanra egyre gyönyörűbb épületkomplexum helyén állt… Ott lakott az öreg Sebesi, a templomszolga, aki oly sok évtizeden át húzta a harangot, mely misére hívta a Sári lelkeket… Még jó, hogy a néptanítók emlékezhetnek!

Lám, még az internet lexikonja is úgy tudja, hogy Gazdag Erzsi Sebesi néven született, Budapesten, pedig ő törvénytelen – így névtelen – gyermek volt, akit Sebesiék vették magukhoz, hogy Sáriból, Sárvár „városrészéből” indulhasson útjára… Gazdag Erzsi sosem vallotta magát „pestinek”. Szerette Sárvár városát, ahová sokszor visszalátogatott…

.

S valóban élt a családban egy nagymama, aki a Gazdag nevet viselte – Erzsi néni mégsem miatta változtatott a nevén! Sorstársai, a nevelő szülőknél otthonra leltek szokásrendjéhez igazodva, akárcsak mások, ő is a Gazdag név mögé rejtette szégyenét!
Ahogy 1956-ban megkeserítették az életét, s a gyermekekhez írott költészetbe menekült; s ahogy halála is egy szerencsétlen „véletlen”, egy balul sikerült vizsgálat, orvosi műhiba következménye volt, Gazdag Erzsi ma sem igazán juthat méltósága közelébe.
Csak a holnapi szél szelídülésében bízhatunk… Hogy legalább a sírjánál loboghatnak majd a szép remény gyertyácskái.

Gazdag Erzsi holnap, november 14-én lenne 105 esztendős.

A TÓTIÉK NEM KÉRNEK SEGÍTSÉGET – mert vannak, akik szégyellik a szegénységüket…

Tegnap délután különös monológgal állt elém a barátom:

„Azt hiszem, már több, mint három évtizede ismerem a házaspárt – akkor és azóta is „kortalanok” és legegyszerűbben csak Tóth bácsinak és Tóth néninek hívom őket. Tudom, persze, hogy tudom a keresztnevüket, ha a szülinap, vagy névnap alkalma úgy kívánja, megköszöntöm mindkettőt, de ez a név – a Tótiék – rájuk ragadt, s már nem is igen tudnám másképp nevezni őket. Valaha, sihederként, a fiuk révén ismertem meg őket. G., vagy ahogy Tótiék fiát mindenki ismerte, Zsorzsi, az osztálytársam volt. Szinte hihetetlen, de már jó tíz éve egy szerencsétlen közlekedési balesetben haltak meg, a feleségével együtt. Az öreg autóban Tótiék mindene odaveszett…

Korábban gyakran találkoztunk, ott, a szüleinél, jó volt látni, ahogy a Tótiék fia szerető, gondos gyermekként tartotta velük a kapcsolatot. Bár a város túl-felén élt, szinte minden nap ment, soha nem üres kézzel… A tragédia után Tóth bácsi és Tóth néni szó szerint belerokkant a fiúk és menyük elvesztésébe. Az árvaságba – ahogy mondogatták… Az addigi, halk szavú asszony szinte megnémult, s embere is ritkábban volt látható a házuk udvarán kívül. Nehézségeik az idő múlásával csak gyarapodtak… Szerény megélhetést biztosító nyugdíjuk egyre kevésbé volt elég az egyre gyarapodó kiadásokra… Tóthiék – fura ezt így mondani, mégis – rám maradtak… Mintha a fiukká váltam volna az évek alatt.

(Képünk csk illusztráció!)

Hat évvel ezelőtt rendeltem nekik először tüzelőt…

Jártam náluk, s a helyzet úgy hozta, hogy két nap múlva újra arra vitt az utam. Mindkétszer nagykabátban ültek a jéghideg konyhában. Azt mondták, este már nem érdemes befűteni, inkább korábban bújnak ágyba, a jó meleg dunna alá… Hazamentem, s a döntést nem volt nehéz meghoznom. Lesz, ami lesz, gondoltam, segítenem kell ennek a két szerencsétlenül elárvult embernek. Megrendeltem a fát, s két nap múlva, amikor megérkezett, magam talicskáztam a hasábokat a fészerbe. A magaméból adtam, a kevés pénzecskét a nyaralásra gyűjtögettem…

Tóth néni egyre csak a szégyenről beszélt, a kezeit tördelte, sírt, a könnyeit törölgette, Tóth bácsi a konyhában ült és nézett maga elé. A lábai fájdalmánál jobban megviselte az idegen ember törődése… Hat évvel ezelőtt rendeltem nekik először tüzelőt. Azóta minden ősszel, s olykor a tél második felében is…

Ahogy múlnak az évek, egyre többször fordulok meg a portájukon. Ha tehetem, arcátlanul bekukkantok a kamrájukba, aztán, ha valaminek hiányát tapasztalom, már másnap arra felé megyek, viszem a friss zöldséget, a krumplit, hagymát – mikor, mi kell…

Holnap délután megyek újra… Még nem tudom, mit mondok majd nekik, de a tegnapi napon felmondtak a munkahelyemen. Fogalmam sincs mikor és hol találok munkát. Nekem sem lesz miből élnem, s mégis segítenem kellene…”

A barátom szégyenén kellene segítenem. Hogy segíteni tudjon… Szégyen, de vajon, hogy mondjam el neki, hogy sajnos nekünk is csak annyi jutott mindeddig, amiből hónapról hónapra megéltünk! Mától ez sem lesz…”

Ez a kérdés, 2017. november közepén, Szombathelyen.
És ez az a pont, ahol ha tetszik, ha nem, ha szégyen, ha nem, segítséget várunk.

Igen, bárkitől, mindenkitől. Segítséget a segítségre szoruló segítőnek, szégyen nélkül. Mert a szegénység nem szégyen, a számkivetettség, a megnyomorodás szinte mindennapossá vált.

Aki teheti, aki segíthet, vagy segíthetne, írjon nekünk, mert nem adjuk fel! Hátha…

revolucio.blogin@gmail.com

PUSKÁS – “Rendesen köll viselkedni, mert a jézuska akkor rendesen sok ajándékot hoz.”

Ha valaki lemaradt volna Puskás Tivadar, szombathelyi polgármester eszement, stadionavató gondolat-füzéréről – talán most az egyszer tényleg jobban járt.

A városatya megnyilatkozásaiból egész csinos gyűjtemény hever az internet bugyraiban, de amit a Haladás komplexum avatóján volt szíves művelni, már nem tartozhat a bocsánatos bűnök közé!

Ha egyetlen szóval szeretnénk körülírni azt az átgondolatlan és szinte kivétel nélkül mindenkit komplett hülyének néző szövegelést, amit ez a szerencsétlen ember megengedett magának, csak annyit írhatunk:

szégyen!

"Rendesen köll viselkedni"

Mészáros Lőrinc csapata avatja fel az új szombathelyi stadiont. A város polgármestere, Puskás Tivadar megköszönte a kormánynak és a kivitelezőknek, hogy felépülhetett a stadion. Szerinte ajándékot kapott a város, mert jól viselkedett. | A teljes riportot megnézheti itt: http://rtl.hu/3jv4ztkfe | #politika | http://rtl.hu/info

Közzétette: RTL Híradó – 2017. november 8.

KOMMENTÁR NÉLKÜL…

Helyreigazítás
ORIGO 2017.10.26. 19:41

2017. augusztus 21. napján a www.origo.hu online felületünkön 09:56 perckor közzétett „Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről” című cikkünkben valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt. az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta és azt is bebiztosította, hogy egy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok.

Valótlanul híreszteltük, hogy Czeglédy, aki a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator igazgatósági elnöke, ajánlatot tett a DiákÉsz elnökének, hogy ügyvédi letétben történjen meg az elmaradt fizetések teljesítése.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Czeglédy Csaba, mint Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke az MTI Országos Sajtószolgálat által 2017. július 28. napján 09:08 perckor kiadott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) 2017. július 28. napján kelt közleménye alapján vette fel a kapcsolatot a 11 fő károsultat képviselő Fiák és Társai Ügyvédi Irodával, a DiákÉSZ elnökének semmilyen ajánlatot nem tett

Valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy több millió forintot keres még mindig Czeglédy.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Czeglédy Csaba nem keres több millió forintot, 2017. június 13. napján zárolták a Human Operator Zrt. számláját, ezért már a 2017 májusi fizetését sem kapta meg.

A cikkünk azon való tényt, hogy Czeglédy Csaba, mint helyi önkormányzati képviselő részére a szombathelyi önkormányzat továbbra is utalja a képviselői fizetését olyan hamis színben tüntette fel, mintha Czeglédy Csaba előzetes letartoztatásának ténye jogi akadálya lenne a képviselői fizetésének átutalásának.

Valótlanul állítottuk, hogy a károsultak száma meghaladja az ezer főt, a követelésük mértéke pedig megközelíti a százmillió forintot.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a DiákÉSZ fentebb hivatkozott 2017. július 28. napján kelt közleménye alapján a károsultak száma nem haladja meg az ezer főt, hanem 11 fő, a követelésük mértéke pedig nem közelíti meg a százmillió forintot, hanem mindösszesen 802.822,- Ft.

……………………………………………………………….

És akkor a helyreigazítás után az ORIGO mai végterméke:

Ezer diákot károsíthatott meg Gyurcsány bukott ügyvédje
MTI 2017.11.08. 17:13

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke ezer körülire becsüli azoknak a fiataloknak a számát, akiket Czeglédy Csaba – aki több ügyben is védte Gyurcsány Ferencet – diákszövetkezetei nem fizettek ki, a károsultak pontos száma heteken belül kiderülhet szavai szerint.

Fiák István elmondta, jövő kedden szavazhatja meg a parlament, hogy a kormány által kijelölt szerv névértéken vásárolja meg a fiatalok követeléseit, majd hajtsa be az erre fordított közpénzt, így viszonylag rövid határidővel megtudható, hányan és mennyi pénzt követelnek.

Fiák: Takarítsák ki az iskolaszövetkezeti piacot
Megjegyezte: a botrány idén nyári kirobbanásakor ajánlották fel segítségüket a fiataloknak, de ők is csak a történet “egy szűk szegletére” látnak rá.
Hozzájuk eddig 162 fiatal fordult, közülük 42-től kaptak meghatalmazást, további 28 érintettől pedig várják az ehhez szükséges dokumentációt;
ők összesen mintegy négymilliós igényt jeleztek.

Az érdekképviseleti elnök hozzátette: kapcsolatban állnak egy, a legnagyobb közösségi oldalon szervezett, zárt károsulti csoporttal, amelynek csaknem 900 tagja van. Fiák István hangsúlyozta: most a Czeglédy cégei által megkárosított diákok kifizetését tekintik a legfőbb célnak, azt követően azonban azt szeretnék elérni, hogy “takarítsák ki az iskolaszövetkezeti piacot”.

Hárommilliárdos kár
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.
A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.

Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését.
Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Ennyi! Szép kis megtorlás!

2017.november 8 – kontra 2015. június…

Ernő „szerény képességű” nebuló volt.
Az iskolából rendszeresen ellógott, a délutánok az ócska grundon érték.
Általában magában labdázgatott, a panelház falának rugdosva bogyóját… a pályára csak ritkán merészkedett…

003

A várva-várt nyarakat rendre a pótvizsgákra való keserves felkészüléssel töltötte, magolt, s a szakmunkásképzőt befejező haverokkal egy időben, éppen csak a nyolcadikkal sikerült megbirkóznia…

Valahányszor felidézem az alakját, mindig az őt mentegető édesanyja mellett látom, aki tángálva langaléta kölykét, egyre azt bizonygatta, hogy neki „így is jó ez”, büszke rá, elvégre egy anyuka „minden szituban szereti az egyetlen kölykét”.

Ernőből késve ugyan, de felnőtt lett, valahogy nem sikerült családot alapítania, segédmunkásként csapódott munkahelyről munkahelyre, az alkohol, meg a narkotikumok felé fordult, majd egy szép napon, valamivel a harmincadik születésnapja előtt, levetette magát egy panelház tetejéről. Történetét a minap idéztem fel, amikor gondozatlan sírja előtt álltam a szombathelyi temetőben.
(…)

2015 nyara. Szombathely különös öröm-mámorában úszik.
A helyi labdarúgó csapat, mely évtizedeken át „Haladás” néven működött, úgy tűnik, névváltoztatásra készül, már, ha hinni lehet a hivatalos önkormányzati hírcsárdának, mely a legutóbbi címlapján három frenetikus boldogságban úszó focistával jelent meg. A széles mosollyal ölelkezőkre a szerkesztők és laptervezők csak egyetlen szót biggyesztettek, mely akár a csapat – az önkormányzat által derekasan kiagyalt – jövőbeni neve is lehetne: „Bennmaradás”.

Tehát sikerült! Sikerült??? Ez lett a cél, az eredmény, mely nem valami magasztos, a „Haladás”-tól jóval kevesebb, de ahogy mondani szokás, ez a miénk? Akkor is, ha kicsit sárga, meg akkor is, ha nagyon savanyú…ugye?

A „Bennmaradás” üdvözlése volt az, ami újra az eszembe juttatta Ernőt, meg az ő mamáját, amint mentegeti a porontyát. Kár volt Ernőért, ahogy kár a Haladásért is! Bár a látszat mást próbál ravaszkodva felmutatni, ez az öröm még csak nem is mérhető bármiféle esélyhez, eredményhez, valljuk meg őszintén, általuk ma éppen a nullát ünnepeljük! Kiindulóponthoz jutottunk, ahonnan fel és természetesen még lejjebb is lódulhatunk. (Már, ha a mostanáig érvényesülő tendenciákra gondolunk… Mindezen túl, persze respektálható Mészöly igyekezete, vagy inkább vakmerősége!)

Ugyan, kinek a fondorlatos terve, nemtörődömsége, vagy nagyon is megfontolt spekulációja kellett ahhoz, hogy a népes szurkolótábor szeme láttára szétessen a „Hali”, s ma az legyen az ünnep, a boldogság tárgya, hogy a Rubicon alatt fél méterrel, azért mégiscsak sikerült túlélni a szezont… A terv kiagyalójának nem sok köze lehetett a sporthoz, még kevesebb a versenyhez!

002

E méltatlan szereplés kizárólag egyetlen „furcsa bukáshoz” hasonlítható a leginkább: a 2014. évi önkormányzati választásokon siralmasan leszerepelt fidesz hasonló módon aratta kétes diadalát! Ott is láthattunk összeölelkezve Puskást, Koczkát, meg az addig őket feledni akaró Molnárt, fölényes biztonsággal tekinteni a jövőbe: volt nagy „bennmaradás”, lám, sikerült maguknak megőrizni Szombathelyt! A város győzelmét harsogták, miközben a város fele másként döntött. S azóta sem számít egyetlen kezdeményezés, ötlet, segítség, ami odaátról érkezik. A szavazógép mindent lesöpör!
Még szerencse, hogy az ő anyukájuk, a fidesz, szintén „minden szituban szereti az egyetlen kölykét”! Csak annyit kellett ígérni, hogy „folytatjuk”, sehol nem volt program, sem távlati elképzelés, csak avatási ünnepségek, (akár többször is!), csinnadratta, meg persze Hende kézmozdulata, amint apróra töpöríti ellenfeleit… mindez elegendő volt a négy évnyi „bennmaradáshoz”!

Csak a dolognak éppen semmi köze nincs a győzelemhez!
(…)

Utóirat:

hali11

A Szombathelyi Haladástól még senki nem próbálta elvenni a nevet, melyet 1919-ben kapott. Az olykor jobb és néha gyengébb szereplés ellenére sem jutott senki eszébe, hogy a játékosoktól elvitassa a küzdeni akarás lehetőségét.

001

Senki nem merészelte megbecsteleníteni a szurkolótábor előtt azt a csapatot, melyért meccsek alkalmával a rajongóik akár a világ végéig is elutaztak volna. Mert Szombathelyen mostanáig a versenyben való győzelem, a valódi haladás volt a mértékadó!

Mert Szombathely a Haladás és nem a „bennmaradás” szülővárosa.

Csak a mostani vezetés, a jelenlegi gazdák zsigereiben él tovább Ernő, a néhai szerény képességű nebuló!
Ernő, aki a felnőtté válás nehézségeit vállalhatatlannak tartotta, s megelégedett a panelház legtetejéről való elrugaszkodással.
Csak ők keresnek maguk helyett bűnbakokat és megértő, alázatos cinkosokat a mutyihoz, a legújabb bennmaradási kísérleteikhez!

Hajrá Hali!

(Ez az írás 2015. júniusában készült, de újra aktuális! Csak azóta van már vadiúj családi fészkünk! Ugye?)

A FOCICSINYÁLÓK GYÖTRŐDÉSE – éljen és erősödjék november nyolcadika? De hun a foci?

Valaha a labdarúgás maga volt a gyönyörűség!
A mai Palace, a régi „klinik” előtt álló fabódéban reszkető apucik harsány üvöltésbe fogtak, mikor megtudták, hogy odabent, a nagy szülészet épületében az ő feleségük bizony fiúgyermeknek adott életet.
( Nem volt akkor még, holmi apás szülés…!)
Telefonon üzenték a hírt.
Öröm volt ez a köbön!
Íme, csak sikerült, – mondogatták -, jön az utánpótlás, focistát hozott a gólya – lehet örvendezni. Mert a család legújabb tagja, ha fiú lett, az apukák meg sem álltak a Marx sarkán álló „négyesig”, s jó pár feles társaságában, a haverokkal, kollégákkal hosszasan ünnepelték a kölköt, a leendő focistát!
Mi mást!
Mert nem volt vita, aki Szombathelyen született, ráadásul férfigyerekként landolt a nyugati szegleten, nem lehetett más, csak zöld-fehér drukker, igazi lábzsonglőr, és végül akár a nemzeti tizenegyig meg sem álló Hali focista!

Hja, ez még abban az időben volt, amikor a Rohonc felé vezető út jobb oldalán búza és kukoricatábla terpeszkedett, átellenben a nagy füves focipálya előtt terült el a salakos edzőpálya, s a hatalmasra nőtt nyárfasor szegletében egy éppen csak jelzésértékű, aprócska jegyárusító bódé fölött ott virított a felirat: HALADÁS VSE. Ha meccs készült, már órákkal a rangadó előtt rákezdtek a rikkancsok: itt a szotyi a szotyi, a rágógumi! A kerítésnek támasztva sok száz öreg bicikli jelezte: Nagy nap ez a mai, győzni fog a Hali! A pályán játékosok kergették a labdát és tudtak focizni… anno!!!

A pályán pedig nem volt más, csak játék, lelkesedés, príma technika és rengeteg góóóól! Valahogy ez volt az egész értelme! A meccs, a heti betevő, ahol a pasasok kiengedhették a gőzt, lehetett ordítani, kiabálni és persze kacagni, örvendezni az eredményeknek. A pálya művészei azt hozták, amit elvárt a publikum… A rizirozoga pályán!

2017. november nyolcadikán is nagy nap készülődik. No, nem nyamvadt stadion – avató, inkább „komplexum átadási ünnepség”, amolyan bűbájosnak ígérkező szalag nyiszálás, pofavizit, ömlengés mindarról, amiről az ott megjelentek liheghetnek.
Lesz rengeteg vállveregetés, meg dicséret, feszítés mindazért, amihez az égvilágon senkinek nem lesz köze. De a lényeg mégsem ez! Mert tényleg nem szeretnénk ünneprontók lenni – de! Látva ennek a mostani brancsnak, a mostani Haladásnak a hetek, hónapok óta húzódó irgalmatlanul gyenge vergődését, furcsa szorongással vagyunk kénytelenek nekifogni a nagy készülődésnek…

És udvariasan bár, de megpróbáljuk elképzelni a nyilván bénán imbolygó disputát, a focicsinyálók morfondírozásait – vajon mi legyen olyan a nyitómeccsen, mintha tényleg foci volna az új gyepen?!
Mert bár elvárás, hogy a magyar, a szombathelyi, meg főleg a Hali drukker legyen kellően ostoba, mulya; igyon a meccs előtt elegendő védőitalt, aztán rikoltozzon, meg nótázzon a delíriumtól, de vajon mit lehet tudni az eredményről? Vajon, lehet-e majd győzni? – mert nyilván ez dobogtatná meg a szhelyi srácok, meg szhelyi lányok szívét!

De vajon le szabad-e győzni a Mészáros Lőrinc csapatát, meg különben is, mit tud az a csapat?
Szokás szerint ők is ledarálják majd a szombathelyi focistákat, vagy kapnak előre szemellenzőt, meg „magától felbomló cipőfűzőt”, netán valamennyien reumások, vagy másnaposak lesznek? Már az öltözőben elrugatják a bokájukat és biceregni fognak?

S mi van, ha mégis mesterfokon űzik majd a focit és jajjj – legyőzik az ünnepélyes átadón a helyi csapatot? A sportkomplexumot szétdöntik-e majd akkor a mi perintparti ultráink?

Nos, e rengeteg kérdés közben nem könnyű szegény focicsinyálókon tűnődni!

Mert azért hülyék nem lehetünk, hogy azt merészeljük gondolni, hogy 2017. novemberében, Orbánisztánban ne volna előre lerendezve a nyitóünnepség minden másodperce! Fix, hogy még a szabadrúgások, meg a cserék is előre lesznek rendezve… Pam-pam-pam, a nagy vezér meg majd ropogtatja a szotyolát, kockás ingben Illés Béla, a nagy bálvány mellett!
Hű apukáim de príma kis meccs lesz ez! Puskás majd dörgöli a mancsát, mert ő mindig, mindenhol a mancsát dörgöli, s a végén csak ennyit mond a világ minden részéből felsorakozó, kormányközeli riporterek előtt: Piszkos jó meccs volt! Hajrá Hali! Naná!
(…)

De kár, hogy nincs már költőnk, ki megírhatná, rímekbe szedhetné az ünnepet! November nyolcadikát… Mint egykor Zelk Zoltán tette, valahogy így:

Rímes üdvözlő távirat

Alighogy átszállt a határon
a győzelem, az a hat-három
s fáradtan a nagy drukkolástól
ledőlnék, egyszerre csak rámszól
a rádió és arra bíztat,
hogy verset írjak…
Hát írok is. Miért ne tenném,
mért ne váljon ez az eredmény,
ez a diadal verssorokra,
mért ne mondhassam rímmel szólva,
hogy milyen szívvidítón jó volt
hallani azt a hat magyar gólt!
S a nagyképüség, ha legyintne?
Mit tudja ő, mily kedves kincse
a felnőtt embernek a játék!
hogy minden vasárnap megvár még,
találkozóra jő gyermekkorunk,
amikor csapatunknak drukkolunk….
Mert nemcsak néz a néző: játszik,
a labdával ő is cikázik
a védők közt. Cselez is, lő is.
Csapatával veszít is, győz is.
Akárcsak most, ugye, barátom –
mintha egy óriás lelátón
külön-külön és mégis együtt
a rádiót fülelve lestük
Puskást, ahogy lefut cselezve,
bead, s aztán…. haj, balszerencse!
Kocsis fejese kapufára
csattan…. de jő Bozsik s bevágja!
s Hidegkuti talál megint utat
a kapu előtt, s benn a féltucat!
Hát így esett,
hogy a hívó szó és magam jókedve
a hat-háromról most verset irat,
indulj hát, szállj te rímes
üdvözlő távirat:
vidd örömünk a győztes tizenegynek
s a dolguk értő, derék mestereknek,
Mándinak és Titkosnak is.
S vidd el szavam, vidd el külön Sebesnek,
kinek bátyjával hajdan együtt jártam
a gödi Fecskefészek homokjában –
csendőrszurony villant a nyári égen
s álmodtuk, vártuk, hogy jövővé érjen
munka, harc, hűség, az emberi érdem –
s mikor már a jövendő kapujában,
meghalt ezerkilencszáznegyvennégyben.
Lám, így van mindennel az ember. –
Verset ír tréfás, játszi kedvvel
s hirtelen rálel egy emlékre,
hogy ne felejtse, hogy megértse,
hogy újfent s jól eszébe vésse:
mi dolga van, e földön élve!
Szabad Nép, 1953. november 27.

TÖRPAPA AKCIÓBAN – aki oly bátran nemet mondott Halottak napján a Soros tervre a Savaria Plaza előtt

Olyan volt ez az egész, mint a legtöbb rém-mesében!
Törpapa bevégezte fontos munkáját az egytornyúban, hazamenni a nagyságosasszonyhoz még nem volt igazán kedve – gondolta, megvédi egy kicsit Magyarországot. Felszedelőzködött hát pajtikáival, vitte magával motyóját, kitelepíttette komótosan a kis varázsasztalkát, mely szinte bárhol képes szolgálni a bátor kiállást a nagy mumus ellen. Ez a magas szintre fejlesztett „display” túlmutat minden eddigi installáción, minden négyzet-centimétere profizmusra vall.

(Tehát q…va sok pénzt tömött egy derék oligarcha zsebeibe…)

Odafent, a mindenség felett átívelő trikolorra gondosan feljegyezték azt a titokzatos, felszólító módban megfogalmazott mondatot, mely értelmezhető úgy, mintha ők, a kitelepülők kellene, hogy akciózzanak egy keveset, de persze a kétértelmű mondat valamennyiünket mozgósít: Nosza, ne vacakoljunk! Védjük már meg e kis hazát! Az ellenséget sikerült becserkészni, a körberaggatott ország minden lakója megismerte a mumust, s most kardot ki! lehet legyőzni őkegyelmét!

A vén fószer úgyis nevetni vágyna a végén…

No, abból nem eszik!

November másodikán, a délutáni verőfényben, a szombathelyi Savaria Plaza kapujában megindult a mindent elsöprő totális támadás – a nem kimondása Soros veszélyes tervére! Aki eddig tétovázott, vagy nem igazán értette az idők szavát, most belevethette magát a nagybetűs politikába! Állítólag a szegény embert még az ágh is húzza; de ha nem, Törpapa minden bizonnyal feldobta választóit, ellenállhatatlan humorával, pazar gondolatgazdagságával. S a leleménnyel, mely éppen e jeles napra időzítette ezt a remek performanszot! Öröksége, melyet utódja hagyományozott elődjére – tetszenek érteni? – kötelezi e nemes keresztény törpikét derék ivadéka előtt.

És ma délután bizony megtörtént a nagy csoda – bárki megízlelhette, milyen megbirkózni a végén nevetgélni akaró fenevaddal!

Mielőtt bárki kételkedni kezdene írásunk és annak alkotójának józanságában, sietve kijelentjük: ez a jelentős választási esemény ma délután, tehát 2017. november másodikán volt hivatva belerondítani a Halottak napi megemlékezések sorába! Miszter fidesz ismét beletrafált, sikerrel dörgölte ízléstelen megnyilvánulását a tudatlan tömegbe! Ami talán a legfájóbb – bizonyára nem is maga Törpapa gondolta ki ezt az egész otrombaságot! Úgy tudjuk, hogy maga a megyei nagyvezér küldte éppen a Halottak napján a Plaza elé derék cimboráját!

De, ha nem küldte, – mert ezt mondja majd – bizonyára tudott nagyságos Hende Úr az akció időzítéséről – hiszen Szombathelyen minden úgy és akkor történik, amikor ő akarja!

A nagy töpörítő elhatározta becstelenségét, aztán feltárcsázta havert, aki már ügetett is a varázsasztalkával a Plaza elé. Mert már nem érhette be – nemes keresztény emberként – dicső munkahelyével, a templom előterével, nem volt elég jó háttérnek a pápa bronzszobra, muszáj volt átcammogni a túloldalra, bele a nép pofájába!

Piszkosul jól sikerült Törpapa akciója! Nyilván Puskás is megdicséri majd snájdig tettéért a képviselő urat, – aki neki is oly fontos cimborája, mint Bubunak! – aki oly bátran nemet mondott Halottak napján a Soros tervre a Savaria Plaza előtt!

Halottak napján, amikor minden tisztességes ember csendre, szelídségre, nyugalomra vágyik…

A palinak még a nevét sem vagyok hajlandó leírni!