PEDAGÓGUSNAP – gondolatok a tisztelet szeretetéről, tanítóink, nevelőink ünnepén

Sokféle a tudomány, mire a gyermekből felnőtt lesz. Tanítóink különféle emberek, s talán úgy van az rendjén, hogy utóbb kire szeretettel, kire meg némi nehezteléssel gondolunk. Mégis mindannyian szívesen idézzük azt a napot, amikor a legeslegelső tanórára készülődtünk! Hátunkra vettük a hatalmas iskolatáskát, – s a mi időnkben bizony még úgy volt, – édesapánk kezét fogva elbaktattunk a méretes kapuig. Beléptünk az öreg iskola épületébe, igazándiból alig sejtve, hogy a következő nyolc esztendőben, rendre, nap-nap után, e méretes aulán át haladva morzsoljuk majd a mindennapok gyümölcseit, ama bizonyos tudás fácskáiról…

SONY DSC

Az osztályteremhez érve hosszan búcsúzkodtam apámtól, aztán a mindig mosolygós tanító nénire bízott, aki az ütött-kopott öreg iskolapadhoz vezetett. Attól a pillanattól az volt a helyem. Nóra néni pedig a tanítóm, aki olvasni és számolni tanított, meg bátor lendülettel fecskefarkat rajzolni, hogy mind a mai napig szépen írhassam a j-t, a g-t, meg az ipszilon alsó hurkát. Tőle tudom, hogy merre van észak, s a Nap balról kél, hogy az országút szélén is előbb balra nézek, s talán még azt is ő magyarázta el, miként lesz a földbe vetett babszemből apró levél, aztán a kerítésre futó növény, mely bőséggel terem. A tanórák előtt vigyázzban állva fogadtuk őt, a szünetben a táblát tisztára mosó hetes jelentette a hiányzókat, aztán nekilódultunk az egyszeregynek, haladva egyre a tízszer tízig…

Aztán…Négy évre rá megkezdődtek a vándorlások, hurcoltuk táskáinkat a szaktantermekbe, hogy a felsős lét  esztendeiben rendre biflázhassuk az alapműveltség pilléreit. Azok a gyermekévek az önállóvá válás, az alkalmazkodás és alkalmassá válás évei voltak, a korszellemnek megfelelő szigor tanulóévei, mely évek alatt már különváltak a kedvenc tárgyak a kevésbé kedveltektől, hiszen akadhattak nehézségek a kötélmászás, a nótázás, vagy akár az elektromos csengő javítása közben. Kinek a készségek gyakorlása, kinek meg a klasszikus magolás esett inkább a nehezére, s bizony az érdemjegyek itt már versenyre késztették a kisdiákokat!

Mégsem emlékszem arra, hogy ismertük volna a harag és a gyűlölet fogalmát!

A manapság oly sokszor hallható nyafogások, az „utálok suliba menni” kezdetű béna kifogások kora valahogy még odébb volt, emlékeim szerint az időben örömnek számított suliba járni, naponta lógni a srácokkal az iskolaudvar sarkában, rúgni a bőrt a nagyszünet hosszú perceiben, vagy káposztalepkét hajkurászni a virágzó bokrok között. A leányok kacagva szökdécseltek az ugróiskola kockáiban, ickáztak és gumiztak, s olykor elvonultak egy-egy csendes sarokba, cserfesen pletykálva a srácok viselt dolgairól…

Öröm volt a különrajz, meg a dalárda, nyakunkban előbb a kék, majd a piros nyakkendő viselése, és a nyári napközis táborok múlhatatlan napjai, a titokzatos régi városi strand öreg fái alatt. Azt hiszem, öröm volt tanítóinktól megismerni a ribonukleinsavak működését, a jambikus rímek és a hexameter formáját, a vulkanikus hegyek kőzeteit, meg persze az átkozott négyzetgyökre emelést, melyért néhányan azért megszenvedtünk. Izgatottan vártuk a félévi értesítőt, meg a nyár elején a bizonyítványok osztását, akkor is, ha a fránya magatartás meg szorgalom jegyek olykor elmaradtak szüleink várakozásaitól… Tanítóink helyébe tanárok léptek és évek során egyre többen adták át tudásuk legjavát, segítve nekünk, hogy az alapműveltség megszerzése élménnyé válhasson.

SONY DSC

Szeretettel gondolni a tanítóinkra nem teher, nem nehéz örökség! Ahogy múlnak az évek, lassan a nevüket is elfelejtjük, mindazt, amit tőlük megtanultunk, talán soha. Írni, olvasni, számolni akkor is fogunk, amikor már szinte helyettünk és olykor nélkülünk változnak dolgaink, amikor a modern világ átlagemberré, felhasználóvá változtat mindegyikünket. Amikor már szinte mást sem tudunk, csak siránkozni és szenvedni, meg persze félelemmel és gyűlölettel gondolni másokra, megsértődni és haragot tartani, sztereotípiákban és tipikus képekben gyűjtögetni az elviselhetetlenné vált világ morzsáit.

Aztán, mert kivesznek lelkünkből a néhai szelíd élet emlékei, megkeseredésünkben fiainkra, leányainkra hagyományozzuk botcsinálta bölcsességünket. Már nem követendő példa a tanító néni, mert fontosabbá váltak tiszteleténél a megfelelésére irányuló kritikus észrevételeink. Már nem mérték az átörökölhető tudás, mert olykor a mindenhez értésünk okán alantas figurává degradáljuk a tanítás és nevelés tudóit, a pedagógusokat. Olykor talán okkal, de többnyire ok nélkül, úgy gondoljuk, jogunk van bekiabálni a mai kor alma matereinek tantermeibe. Ma, amikor a többség ugyan nem tud, de tudni vél, és feljogosítva érzi magát szerzett jogai fölemlegetésére…

Politikusaink heccelik és végletekig gatyásítják a nemzet napszámosait, aztán megfelelésük feltételéül szabják önnön etikájuk és erkölcseik elfogadtatását. A mai kor tanítóinak percre pontos engedelmességgel kötelesség elszenvedni az aktuális oktatáspolitika ötleteléseit, bár az összeadás és kivonás, a helyesírás és értő olvasás már tapasztalható hiányosságai az égbe kiáltanak. Olyan irányítók szabják meg a tanítók és tanárok kötelezettségeit, akik maguk talán egyetlen pillanatig sem ismerhették meg a pedagógusi munka valódi értelmét…

Sokféle a tudomány, mire a gyermekből felnőtt lesz. Tanítóink különféle emberek, s talán úgy van az rendjén, hogy utóbb kire szeretettel, kire meg nehezteléssel gondolunk. Június első vasárnapján valaha öreganyám kertjébe szaladtam, s a jóságos nagymama csokrokba szedte a legeslegszebb virágokat, hogy azokat vihessem tanítóim, tanáraim elé, köszönet képen. A pedagógusnap, mint ünnep elsorvadt, akkor is, ha néhol akadnak még az üzletekből méregdrága csokrokat cipelő, a rendet felrúgni félő szülők. Mert az ünnep lényege, a ragaszkodás, a feltétlen tisztelet, a tanítóink iránt érezhető szeretet veszett el, talán örökre!

Utóirat:

A minap a csepregi Boldogasszony kápolna mellett egy pillanatra újra gyermeknek érezhettem magam. Mintha nagyanyám virágoskertjébe érkeztem volna! Ott, az illatozó szirmok között jutott eszembe az a nyáreleji vasárnap, amikor tanítóimnak megköszönhettem a végtelen kíváncsiság, türelem és szabadság tudományát. A tisztelet szeretetét, amit csak a valódi pedagógusok ismerhetnek…

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

(Christina szeretettel átszőtt képei a csepregi virágoskertből)

SAJTÓREGGELI – örömmámor a miniszterelnök fél évszázados születésnapja árnyékában

Reggeliztek mostanában a közért? Mert most ez a trendi! Menő, ahogy annak idején, zsenge korunkban mondtuk. A sajtóreggeli lényege, hogy miközben a jelen lévő boldog polgárok majszolnak, eszegetnek, gondoskodnak délelőtti energiaigényük felvételéről – elfogyasztják a nélkülözhetetlen munkájuk elvégzéséhez szükséges feketét -, diskurálgathatnak kicsit. Morfondírozhatnak, rögtönzött beszédeket mondhatnak; ahogy ők mondják, gondoskodhatnak a testi és lelki töltekezésről.

Milyen praktikus! Közben lehet susmorogni és a privát szférát érintő kérdéseket intézgetni, esetleg egy-két aprócska dohányárudát ide-oda mutyizni, de a lényeg, hogy e nemes gesztuszuhatagról aznap, másnap és még napokkal ezután is lehet ujjongani és dáridózni.

Tele véle az összes hírharsona! Ezt nevezik sikernek! Közért reggelizni persze csak azok szoktak, akiknek ezt megengedhetik.

001

De ugye reggelizni mi is szoktunk!? A hajnali vágta egyik kedves mozzanata, amint állva, a konyhaszekrény megroggyant ajtaját bámulva megszokott mozdulatokkal kitessékeljük dobozából a mindennapi betevő különlegességet. A magyaros ízorgia, a Különleges Vagdalthús, melyet alkotói emberi fogyasztásra szánnak, bőséges energiával látja el fogyasztóját. Mi ezt majszoljuk, viszonylag kevés szöveg kíséretében, két nincsközödhozzámennyiértkészült Ákos szignál közt, két szelet értékcsökkent kenyérszeletke társaságában. Ez a rendkívül tartalmas és igényes reggeli persze a maga nemében kutyamód önző cselekmény! Semmit nem lódít a köz felé, simán csak eltelíti a tápcsatornánkat. Talán ez az oka annak, hogy képtelenek vagyunk sikerként megélni! Az üres doboz lódul a szemétbe, magunk pedig a feleslegesek mókuskerekébe. Némi iróniával úgy mondhatnánk, a napi betevő Különleges Vagdalthús irányába…lódulunk.

Jó látni, amint azok ott fent és ezek itt lent ünnepelnek. Elégedettek. Nagyanyánk a másfél órás zabolátlan repdesés után a sarokban pihenő legyet látta elégedettnek; mely dörgölte kócos lábait, egyre, míg nagyi a konyharuhával fel nem kente őkelmét a sparhelt feletti falra. Nem haragudott rá! Mami nem ismerte a haragot, csak tudta, hogy ennek a mihaszna jószágnak ez a jussa. Némi röpte, elégedett mancsdörzsölés, aztán egy jól irányzott arculcsapás. Ez az, ami járt neki, s ha megkapta, befejezte végre pofátlan röptét a konyhában, szanaszét…

003

Azoknak ott fent és ezeknek itt lent oka van az ünneplésre!

Új fogalom ez, a permanens ünneplés, mely újdonatúj jelszavakkal gazdagít. Tudósít arról a Magyarországról, mely jobban teljesít, vidáman mesél a felszámolt munkanélküliségről, a megteremtett közbiztonságról, az elégedett emberek tömegeiről, akik lassan készülődhetnek, hogy a rezsicsökkentés bódulatától megrészegülten, felmarkolva a tizennegyedik havi nyugdíjat, a megfelelő helyre biggyesszék az x jelet!

002

Itt lent a siker dokumentuma immár hét hetes! Szép kor. ( Mint másnál az ötvenedik születésnap… ) Mondhatni…Figyelemre méltó! A legfőbb méltóság, gondolta, elreggelizteti a vele ünneplők közt ezt a komoly kort, mely nyilvánvalóan siker és érdem! Köszöntőjében fel is elevenítette, hány és hány helyen bukkan fel ez a szám a magyar kultúrában és hagyományban. Az ünnepelt száma kultuszt teremt, és amint a méltóság számára szerelemmé vált első látásra, úgy ez a minimum kívántatik most a köz részéről is!

Tessék már örülni, örvendezni! A mű amúgy könnyedén felismerhető és megkülönböztethető. Ez fontos, mert nem szabad abba a hibába esni, hogy valaki, a gyarlók egyike, pusztán szokásainak engedelmeskedve, netán a közelmúltig egyedülisége okán örömet okozó alkotásban lelje örömét! Még mit nem!

közlekedési tábla2

Ez a mostani öröm, a tuti egy mágikus szám megett rejtezik! A szám pedig összetéveszthetetlen! Nem holmi gagyi ötvenes, vagy nyolcas! Ezt a számot, A SZÁMOT! éveken át remegő kézzel, kicsiny ollócskánkkal vágtuk minden ősszel, szinte sorozatban, piros kartonból, s amint a mai alkotások mindegyikén, a mi számunk, számocskánk is ott terpesztett a Téli palota, az Auróra, meg Lenin elvtárs arcképe előtt! Ettől lett különösen szerethető! Nem kell ide hetedhét ország, Dunaparti dumaparti, meg Benedek apó mesekönyveit felemlegetni! A NOSZF hullámain még tapsikolni is émelyítő!

Ó istenem, mennyit törhette a fejét a névadó…milyen találó elnevezés!

És ugyan, ki emlékszik már a hétről hétre öltönyét markolászó Hajdú Jánosra, később Kondor Katalinra, hogy az egykori Savaria Fórumot irányító szombathelyi Horváth Szilárdról ne is beszéljünk! Az ő műsoruk elmúlt kérem, ki emlékezhetne rá, talán nem is volt! Új idők szelei lengetik a… székely lobogót! A szombathelyi reggelizők öröme pedig nagyon is érthető!

Ugyan, ki győzte volna kivárni, hogy egy messziről jött ember, rácsodálkozása boldogságában emelje magasba az alkotást! A legjobb pillanatban, a legautentikusabb személy, a nagy újjáélesztő simizgeti elégedetten a gyermeket, az “övét” ahogy ezt a világtól nemzetét féltő és rendre megmentő nagy vezetőtől elleste!

Ha pedig ő örvendezik, ha kezét elégedetten dörzsölgetheti, akkor a dologban nyilván nincs semmi hiba! Tucatnyi bólogató és tapsikoló egyed közt immár megdicsőülhet az alkotó! Aki gyermekét ugyanazzal a szent meggyőződéssel emeli a magasba, mint szeretett vezére, hogy amit tett és amit tesz, keresztülgázolva az írott malaszton is, túl a törvényeken, majd a feledés homályába vész…

Mindez a dicsőséges fülkeforradalom apparátusának fotelbe zuttyanása harmadik évfordulóján, és persze a dicsőséges vezér ötvenedik születésnapjának előestéjén!

Egy évvel a sima és gond nélküli választási győzelem, a nagy és boldogságos újjáválasztás ünnepsorozata előtt. A nagy és reprezentatív állami sajtóreggelik közvetlen közelében! Ahol már nem számítanak a fenntartással élők, az ellentmondók, a kritizálók és bírálók! Ellenzék? Ugyan már… Nem számítanak, ezért nélkülük zajlik minden! Bensőséges és zártkörű a nagy nemzeti HURRÁ! Ahol minden, ami álságos és gagyi, megérdemel némi cirógató agyusztálást…

„A Jobb Élet Index a világ 36 országában mutatja meg, hogy mennyire érzik jól magukat az ott élők. A jókedv, az elégedettség meglehetősen szubjektív kategóriák, de ezzel az eszközzel bárki megnézheti, hogy idén melyik országban a legjobb élni. Magyarország több kategóriában az utolsók között áll: nem vagyunk boldogok, nincs pénzünk, nem bízunk a politikában és még kövérek is vagyunk.”

005

„Mi vagyunk például a legboldogtalanabbak, a kutatásban részt vevő összes ország közül az élettel való általános elégedettség nálunk a leggyérebb. A „mennyire van megelégedve összességében az életével” kérdésre 0-10-es listán kellett pontozni, ahol a 10-es jelentette a kicsattanó boldogságot, és a magyarok 4.7-es átlaga az összes országé alatt van (6.6 az OECD átlag). Tehát összességében nagyon nincs megelégedve az életével a magyar, sőt, az adatok szerint a magyar nő még a magyar férfinál is elégedetlenebb. A 36 nemzet közül az ausztrálok a legboldogabbak, akiknél ugyan nem a legmagasabb a jövedelem, de tiszta a levegő, egészségesek az emberek, általános a bizalom a politikában, és a 15 és 64 év közöttiek 73 százalékának van fizetett munkája. Nálunk ugyanebben az életkori csoportban csak 56 % dolgozik, ráadásul jóval kevesebbet keres. Ezek után talán nem meglepetés, hogy míg az ausztráloknál 82 év, nálunk csupán 75 év a várható élettartam.

A pénz vagy boldogít vagy nem, mindenesetre a magyarok jövedelmi szintje a többi országhoz hasonlítva szintén nem a legklasszabb. A friss adatok szerint az OECD országok átlagos nettó jövedelme évente 5,2 millió forint, míg Magyarországon csak 3,1. Ezzel a 36 ország közül a 31. helyezést értük el, nálunk csak az észtek, a brazilok, a törökök, a mexikóiak és a chíleiek keresnek kevesebbet. Nem különösebb meglepetés az sem, hogy igen kellemetlen a magyarok egészségügyi helyzete: hátulról a negyedik a sorban. Az hagyján, hogy nálunk sokkal kisebb az egészségügyi költés, mint az átlagosan jellemző, de még iszonyatosan kövérek is vagyunk: a felnőttek egyharmada van elhízva, szemben az OECD 18%-os átlagával. A legutolsók vagyunk a közösségi szerepvállalásban is, a magyarok töltik a legkevesebb időt önkéntes munkával, naponta kevesebb mint egy percet. Cserébe viszont valamivel az átlag felett vagyunk jófejek másokkal, vagy legalábbis a kutatásokban szeretjük ezt állítani. Ugyanis a magyarok 52 százaléka mondta, hogy elmúlt hónapban valamilyen módon segített egy idegennek, míg az OECD átlag csak 47%. Egészen jók vagyunk (ha nem is kiválóak) az oktatásban: a felnőttek 81 százalékának van középiskolai végzettsége, ami 7 százalékkal jobb az OECD-átlagnál. Az összes ország közül mi bízunk legkevésbé a politikai intézményeinkben, és nálunk a legkisebb a politikai szavazásokon a részvétel aránya.”

(Eddig a szokásos, mocskos liberálbolsevik uszító szöveg…ugye? A külföldről jövő hazugság, meg a képtelenségek sora…)

A minapi szombathelyi ünnepség, a sajtóreggeli tárgya egy sajtótermék, mely számot visel a mellén! Gondozója fel is elevenítette, hány és hány helyen bukkan fel ez a szám a magyar kultúrában és hagyományban. Ott volt például heteken át az a bizonyos feketeleves… És ez a szám nem az ötvenes és nem a nyolcas! Bár, az is lehet, hogy szeretnék, ha így volna, s csendes alázattal csak ennyit mondanánk: 

nekünk nyóc…

kerenyi-d00019FE2ce9c67a0b389

الجزيرة.نت – Magyarország tart a mélység felé?

Már megint a kollektív bűnösség! Nem, még véletlenül sem a megnyomorítóinkat szidják, nem csak őket, zsarnokainkat!

A magyarokról szól, Magyarországról tudósít, velünk foglalkozik immár az Al Jazeera az arab világ CNN-jének tartott, 24 órás hírtelevízió. Angol nyelvű adása, az English – ahol a minap aMagyarországról szóló film is lement – az arab nyelvű „nagy” csatorna testvére. Milliók figyelik, szerte a világon…

aljazeera_bb_2006

„Az Al Jazeera etikai kódexe az újságírók megbízhatóságát és hitelességét, a valós hírek bemutatását, a tisztességes médiaversenyt, a vélemények és nézőpontok pluralitását, a kulturális és vallási sokszínűséget, az elkövetett hibák beismerését és kijavítását, az átláthatóságot, a professzionalitást, valamint a propaganda elkerülését emelte ki fontos elemként.”

422702_10150715883613690_1157552091_n

Mert figyelik minden rezdülésünket, a teljesség igénye nélkül is fertelmes leltárt készítettek és tőlük nem CSAKAFIDESZ, de mindannyiunk megkapta a bűnös jelet immár!

Magyarok! Magyar mentalitás! Antiszemitizmus, kirekesztés, megbélyegzés… Amiről persze és nyilván az „elmúltnyócév”, a Gyurcsány, meg a Bajnai tehet, aminek ártatlan elszenvedője Orbán és ez az egész nyomorult békamenet!

Holnaptól lehet szidni, köpködni a filmben nyilatkozó „másként gondolkozó” honfitársainkat! Kirekeszteni és megosztani a bevált recept szerint!

Kövér kinyilatkoztat, Németh Zsolt kipenderítheti udvarias faggatóit, a pásztor és a roma vezető pedig szégyenkezhet. Ez a dolguk, ez a dolgunk 2013-ban Magyarországon! A videót még alig látták, talán pár ezren, de mint a futótűz terjed, hogy holnaptól minden szemlélődő a mai magyar gondolat-rendőrség látószögén át válhasson piti bűnözővé! Vagy a nemzet ádáz ellenségévé!

székház

Míg beletömik arcunkba a trafikmutyi moslékját, míg megetetik velünk az árcsökkentésnek mímelt mézesmadzag nyugger-tobotzó bódulatát, míg naponta sulykolják, hogy Magyarország jobban teljesít, egyre többen leszünk hajléktalanok, munkanélküliek, zsidók és cigányok, a fülkeforradalom elviselhetetlen koldusai. Zavarjuk a naponta birodalmaikat növelő Simicskákat, bántjuk és a csahos nyugattal paktálva idegesítjük az Orbán Baráti Kör tagjait, de amint valahonnan bűnt kiáltanak, kollektív bűnösként szégyenkezünk és tekintetünket a földre szegezve lökdösődünk a kijárat felé…

A filmet jól eldugták, mi megtaláltuk. Kommenttel és felvezetéssel együtt!

„Diktatórikus, antiszemita, cigány- és idegenellenes. Ilyennek festi le mai Magyarországot az Al Jazerra egy nemrég bemutatott angol nyelvű dokumentumfilmben. A 25 perces videó elkeserítő képet fest az országról.

A film alaposan – bár valljuk be, néha felületesen – számol be az elmúlt három év legmarkánsabb témáiról. Szó esik a Gyöngyösi-féle zsidólistázásról, Bayer Zsolt cigányozásáról (és jó kapcsolatáról Orbán Viktorral), a paramilitáris csoportok (Magyar Gárda és utódai) elterjedéséről, Gyöngyöspatáról, megfélemlített cigányokról, a zsidók deportálásában kulcsszerepet játszó Csatáry Lászlóról, az alkotmány összevissza módosítgatásairól, a közmédia manipuláló híradásairól és a magyar kulturális életben erős befolyást szerző szélsőjobboldali ideológiákról (Nyirő-kultusz, Újszínház stb.).

A videóban megszólal többek közt Heller Ágnes filozófus, Feldmájer Péter ügyvéd, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Nagy Navarró Balázs újságíró, Konrád György író és Iványi Gábor lelkész.

A dokumentumfilm talán legmarkánsabb üzenete, hogy a náci, antiszemita, rasszista, ultranacionalosta ideológiák a társadalom perifériájáról lassan visszacsorognak a mindennapokba, Magyarország mindennapjaiba.”

forr.HIR 24

कञ्चनजङ्घा) – arany, ezüst, drágakő, vetőmag és szent könyv

Az az ember „soha már” nem tér vissza. Élni szeretett volna még, ahogy mindenki; magához ölelni fiát és leányát, nézni és látni, amint talpacskáikkal lábnyomokat jelölve a homokban, elérik céljukat – az édesapjuk után. Mert fáj, ha az ember látja elbaktatni az őseit. Amint az öregember léptei egyre fájóbban döngetik a földet, amint a jóságos nagyanyó útjára engedi az egyetlen jószágát. Könnyeit szétmorzsolja kérges tenyerén, aztán a botra támaszkodva beballag a lesötétített tisztaszobába…

009

…Tényleg nem értitek, hogy az ember élete véges? Tényleg azt hiszitek, hogy ráér a segítség? Vagy, hogy a segítségért remegő kéz, az alamizsnáért utánatok botorkáló semmit sem érdemel? Mind, akik ott jártok a hegyek tetején, ahol minden csak a másé lehet, az arany, az ezüst, a drágakő, a vetőmag és a szent könyv…

001

Ti ott fenn! Ezek már nem az én szavaim! Egy halott ember utolsó utáni mondatai. Utoljára írom le, utoljára mondom, gondolkozzatok! Fáj, ha az ember látja elbaktatni az őseit, de még inkább fáj és rettenetesen éget, tudni, hogy az utódaim látják az eltűnésemet!

002

Tudom, ez az a mozdulat. Ott a kő előtt, az a szinte észrevétlen. Akár, ha a kígyó marná és belésajdulna a jóravaló ember. Az ember, aki elveszítette már mindenét. Mindenét és jóval többet, mint amit arany, ezüst, drágakő, vetőmag és szent könyv pótolni volna képes.

5944777_nagy

Mert aki elveszítette már a családját, aki elhagyni kényszerült a házát, akitől elméltatták a munkáját és a becsületét, az mind elindul az ég felé! Daccal és őrjítő fájdalommal a szívében. Megy, mert tudja és érzi, ez a dolga. Semmi más, csak menni, magát mutatni, végül jéggé, kővé válni, mindörökké…

005

Mert fáj, ha az ember látja elbaktatni a vén időt, ha nyomából elvésznek a tanítványok, de leginkább akkor szenved, amikor előtte hazugok, vigyorgók és megsajnálók állnak titokzatos őrséget és nem engedik a továbbutat járni. Amikor az ember tudja és érzi, hogy nem adatik többé jel, s az ég alatt egyedül egyetlen írás ragyog: soha már! Jó lett volna még égni és ölelni, elégni a mindig félbehagyott szerelemben! Jó lett volna még padot koptatni és tanítani, gyógyulni aztán szolgálatból gyógyítani, kezet borítani a varrhatatlan sebekre. Jó lett volna még, de nem adatott, látni a messzi világokat, vagy legalább néha végigjárni a magukra hagyott stációkat. Búcsúzkodni, harangot zúgatni, miközben könnyek mögé búvik az életnek igazsága, meg a nyomorúságot hazudni kész halál.

006

Mert a halál választ. S aki a halált választja, annak szívében a legnagyobb a keserűség. És ne keressetek most menedéket – a halál választásában cinkosaim és megbízóim voltatok mindahányan…

Khangchendzonga is pictured at dawn from Tiger Hill near Darjeeling

Azt mondta egyszer egy bölcs öregember, hogy a hegy túloldalán kezdődik a valódi élet. Kézen fogtam hát ezreket, hívtam őket, ragaszkodtam hozzájuk, mert ha szóltam, csak igazat szóltam, ha hívtam valakit, hát a kijelölt útra hívtam. A járt útra, felelősséggel, a szeretet nevében! De térdre zuhantam, és mert senki nem segített, járni próbáltam, csakazértis! Ugyan, ki gondolta volna, hogy lesz majd egy, ki pár garasért vet bíráim elé, s megsokasodnak napjai szenvedéseimnek?!  Így lett és én állni próbáltam az ütéseket, végül megfáradtam, s most látom, magamra maradtam…

A jeges párkány legszélén, kisemmizetten és a legmagányosabb szívvel kérlek, bár tudom, hogy nem fogod hallani a szavamat. Ahol én kiáltok, ott üres az élethez fontos levegő, vihar dúl és a csillagoknak megfakul a fénye…

007

“Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorú, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáállása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen. Akárcsak azok az információk, melyek felelőtlenül reményt ébresztenek egy ilyen tragikus szituációban. Én, mint hat éve az expedíció sajtószóvivője és barátja egyet tudok mondani most, a gyász közepette: nagyon köszönök neked mindent, Zsolti, életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy jó barátomnak tarthattalak. Nem mondom el azokat, amiket már ezren elmondtak előttem, de hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása”  (Vincze Szabolcs)

DUNST ESZTER: Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak

” Náci módszerekkel vádolta meg Angela Merkelt Orbán Viktor a Spiegel szerint. A német hetilap online kiadása felidézi, hogy a magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a németek egyszer már bejöttek (Magyarországra) nem lovassággal, hanem tankokkal. Nem volt jó ötlet, akkor sem működött – mondta Orbán, aki Merkel csütőrtöki mondataira reagált.

PORTUGAL-HUNGARY-DIPLOMACY

Merkel akkor Peer Steinbrück német szociáldemokrata kancellárjelöltnek válaszolt, aki éppen Magyarországnak  az unióból való esetleges kizárásáról beszélt. Ehhez képest a kancellár igyekezett hűteni az indulatokat: azt mondta, hogy nem kell mindjárt a könnyűlovasságot küldeni.

A Spiegel szerint Orbán megjegyzése ismét jelzi, ahogy Magyarország egyre inkább jobbra húz. A hetilap felidézi a magyar miniszterelnök szavait, amelyek szerint Európa egy szekuláris, keresztényellenes és családellenes vízió foglya lett.

A Spiegelnek egyébként sem a Miniszterelnöki Hivatalban, sem a Külügyminisztériumban nem kívánták kommentálni Orbán megjegyzését. A Méltányosság Intézet politológusa, Nagy Attila Tibor szerint a miniszterelnök szavai nem szolgálják a magyar-német kapcsolatok ügyét, viszont erősíthetik az Orbánnal kapcsolatos kritikát a Németországban kormányzó CDU/CSU politikusai között.”                                                    ( forrás: NOL.hu)

A Külügyminisztérium nem kommentált, helyette megérkezett Kiszel Tünde, Beja Asszony és Sarka Kata legújabb reinkarnációja, Dunst Eszter, a Nők a Magyar Nemzetért Egyesület alelnöke, aki nem más, mint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törzshivatala, Kormánymegbízotti Kabinet vezetője, aki egyben a PolgárSág Civil Egyesület vezetője Győrság községből. Tehát nyilván és szokás szerint egy perszehogynemfidesztag civil!

A választ egyenesen Angela Merkelnek címezve, – tisztelettel kérjük, nézzék el a blog szorgalmas alkotóinak, hogy – kommentár nélkül közöljük!

Kedves Merkel Asszony!

Hallom, jó, avagy a helyes útra akar minket magyarokat téríteni.

Vagy terelni?

Fordítás kérdése. Valószínúleg úgy hangzott: „auf den richtigen Weg bringen…”

47652_525455167488198_665004541_n

(Eszterke esküvői képe két évtizede Németországban (?) készült…)

Danke. Köszönjük, Merkel asszony, de nem kérünk belőle!

Se a terelésből, se a térítésből.

Se állatok nem vagyunk, se megtévelyedettek.

Keresztények vagyunk, kezicsókolom, már vagy ezer éve.

Tudja mit, Merkel asszony?! Volt egy költőnk, úgy hívták: József Attila. Maguk aligha ismerik… mindegy. Ő írta: „mint állatot terelni értik…” mármint az embert, úgy nagy általánosságban… Csakhogy azok a bolsevista idők elmúltak.

0052

(Napjaink Dunsztesztere a civil világ nagyasszonya)

A magyar nem hagyja tovább tereltetni magát. Senki által. Tetszik érteni? Még a németek által sem. Senki emberfia által többé.

Maguk fordítva ülnek a lovon, kezicsókolom, ha észre vették, ha nem…

A helyzet ugyanis az, hogy tegyen meg mindent Németország, hogy a helyes útra térjen! Milyen alapon tukmálja rá megint Németország a saját eszméit Európára?Milyen alapon diktál? Mért gondolják megint, hogy egyedül a német út az üdvözítő?

Hogy merészelnek minket kioktatni demokráciából, mikor nekünk, magyaroknak köszönhetik az újra egyesítést?!?

Ha mi akkor nem bontjuk meg a vasfüggönyt, miről beszélnénk most, kedves Merkel asszony?!?

634722498397474676_Eszti portré_res

(Báj és gyönyör, amint az írás minden mondata…)

Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja.

Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.

merkelorban-d00019ECD964084fe7372

Maga hatalmas, Merkel asszony, mert rengeteg pénz áll maga mögött.

Maguk kétszer romba döntötték Európát…. mégis mindig győztesként kerülnek ki mindenből…. mint a fociban… ez is valahogy mindig így alakul….

De kérem, most elég. Elég ebből. Ki van kint és ki van bent? Azért, mert maguk kb. 80 millióan vannak, még nem biztos, hogy igazuk van. Ahogy már említettem, volt már effajta tévedésük…. nem is oly rég….

De most nekünk van igazunk. Tetszik érteni??? Mert nekünk van egy államférfink, olyan, aki minden száz évben terem egyszer. Mármint Európában! Aki távlatokban gondolkodik. Aki érti a helyzetet minimum egy emberöltőre előre. Aki a népéért küzd a nagy globális lötty ellenében…aki a kereszténységben hisz, mint Európa alapvetésében…(a Fundament, kedves Merkel asszony! Maga protestáns, ugyebár?! Tudnia kellene…. ) Aki nemzetben gondokodik az internacionalizmus ellenében. Csak nem hallatszik a szava, mert egy kicsiny népet képvisel. Vagy ami hallatszik, azt sem akarják meghallani…mint a kis Vuk kiáltozását….(tetszik tudni, a kis Vuk legalább olyan fontos, mint József Attila, mert a kis Vuk ugyan sírva kiabált, hogy kicsi vagyok, éhes vagyok, fázok, de életben maradt, győzött, felnőtt, és boldogult, és nemzetséget alapított! )

vuk_fekvo

Mi is ordítottunk és harcoltunk Európa védelmében, kedves Merkel asszony, majd ezer évig…. de nem árt tudni, hogy a harang nem csak értünk szól déli 12 órakor! Európáért szólt anno… és szól most is, ha ugyan nem késő, s ha tudni tetszik, mire gondolok… de ez is mindegy.

Nekünk magyaroknak csak ez maradt. A Himnusz és a déli harangszó.

A lényeg: nincs joguk minket se terelgetni se téríteni.

Nincs erkölcsi alapjuk.

Semmilyen alapjuk.

Tetszik érteni?

dunc

Utóirat:   

Úgy kell a kutyáknak a hús,
ahogy a szívnek mélabús
dallamok közt táncoló
lélekpárologtató
lidércekből szőtt elem
te szürkésbarna félelem
és én mint csíkos rabruhád
néha gondolok még rád
de köszönöm, hogy elmúlt ez a szerelem

Ha bekacsintok, hogy mi van
e koszos pornómoziban,
látom a bambaság korát
rejszolni át az éjszakát,
rajzolni át az arcokat,
az ondószagú vakolat
alatt vas karmokat növeszt
és a fülembe súgja ezt: I am the best

Szoríts meg engem, ne szoríts erősen, ez fáj
inkább szoríts nekem, ha menni muszáj
hidd el, én veled maradnék,
szívesen széjjelszakadnék
ha lenne még Magyarország

Ki hercegnő volt egykoron,
teríték lett a koncasztalon,
vicsorgó élettelen hús,
felzeng a voodoo-technoblues,
patakban sóvárgó kezek,
az égbe nyúló terpeszek
mentén egy új világ jön el,
ahol már nincs számomra hely,
ha nem leszek, hát nem leszek

Szoríts meg engem, ne szoríts erősen, ez fáj
inkább szoríts nekem, ha menni muszáj,
hidd el, én veled maradnék
szívesen széjjelszakadnék
ha lenne még Magyarország

(Quimby)

MI KERÜL AZ ASZTALRA? – tűnődések az emberi szükségletekről

Ritkán kapok levelet. Manapság kiveszőben van az örömök és felgyülemlett gondok kibeszélésének hagyományos módja. A többség a jót és a rosszat is magában tartja, az a kevés pedig, akinek minden rezdülését ismerni kell, ( a celebek és más deviánsak ), csak akkor számíthatnak embertársaik érdeklődésére, ha az, ami velük megtörténik, a közönséges embertől idegen, vagy legrosszabb esetben maga a lehetetlen.

Ritkán kapok levelet; most kaptam. A postás a kapu előtt bíbelődve jól láthatóan az ég felé emelte a kopertát, ( hátha mégiscsak kielégítheti kíváncsiságát, s megismerve a benne lapuló küldemény tartalmát, majd fűzhet némi konkrétumot gazdag fantáziája szokásos történeteihez, amikor a címzettről fecseg és pletykál a fél falunak ); de nem, a boríték vaskos, szürke papírból készült. Hősiesen elrejtve, a kibontásig titkosítva a feladó gondolatait. Ragasztószalag óvta a beltartalmat. Ahogy valaha a pecsétviasz, amikor még léteztek valódi, hétpecsétes titkok.

A levelek olvasásától elszokott ember már nem helyezi magát kényelembe, nem keresi elő borítékvágó kését és nem halkít kicsit a rádión. Dolgát végezve, másodlagos tevékenységek sora közben tépi fel a küldemény szegélyét, kihúzza az írással borított papírost, s csak úgy jövet-menet végigfutja a rengeteg betűt, amivel oly sokat vesződött, aki az írásnak látott. Aztán a levél tartalmát megismerve, meg sem torpanva teszi tovább a dolgát. ( Akad, aki azt mondja erre: nem lépi át az ingerküszöbét. ) A levélíró öröme és bánata, mint egy gyorsvonat, éppen csak átrobog a címzett képzeletbéli állomásán, epizóddá, mellékdallá változnak az esszék és ódák; ahogy a hétköznapjaink is rendre feledhető pillanatok, ha ugyan van értelme még a régmúlt ünnepeinek…

Ugyan, hová lettek a közös esti együttlétek?…

Ritkán kapok levelet. Talán még ritkábban érzem úgy, hogy aki írta, annak azonnal válaszolnom kell. Üzenetet írni oda, ahol még érdemesnek tartottak, hogy megismerjem a valódi történéseket, várható, embert próbáló föladatainkat. Szégyenem és büszkeségem sem engedhetné, hogy a levélből idézzek, annyira személyes minden sora, de válaszolnom mégis úgy kell, ahogy valaha Karinthy tanított: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Elmondom én, elmondanám, de béna a kezem s dadog a szám. Elmondanám, az út hová vezet, Segítsetek hát, nyújtsatok kezet. Emeljetek fel, szólni, látni, élni, Itt lent a porban nem tudok beszélni…”

Ahogy a kisgyermek beleszokik a megfelelésbe, ahogy megérti az engedelmesség kötelezettségeit, úgy fogadok most szót és válaszolok. Mert várja, aki belépve a nyolcadik évtized árnyai közé, görbülő betűivel kért: valljak színt, mielőtt újra, nap-nap után útnak indul, hogy ő segíthessen rajtam. Bár nekem ez volna az egyetlen dolgom éppen…

Köszönöm azt, hogy gondoltál rám, hogy rám gondolsz akkor, amikor számadást végzel, leltárt írsz és szántásra, új vetésre adod a fejed! Így kopogtatok alázattal, ahogy megtanítottak az illő köszöntésre, a hangos és lelkes üdvözlésre, mely szívből való. Köszönni és soha nem kérni, derűvel érkezni, soha nem bajt cipelve összeroskadni a kertkapuban. Tanították ezt, mert a tanítók tudták, mi az, ami a legnehezebb a világon… Békét, boldogságot színlelni, s közben az őszinteségről beszélni, rendületlenül. Köszönöm, hogy hívtál, hogy érdemesnek tartottál, hogy velem oszd meg a kenyeret és a titkot, amit csak a bocsánatra képesek adnak a tékozlónak. Köszönöm, mert belefáradtam a mentegetőzésbe…

Azt kérded, mik a hírek felénk? Mióta eszméltem, csak valakikért és valakik mellett dolgoztam; értük és velük, a közös értékekért, s ahogy mások is ebben a hazában, magam is reményekkel telve tettem a dolgom. Aztán egy nap, hogy úgy látszott, értelmet nyert a jövőbe vetett hit, oda álltam magam is, azok közé, akik hangos szóval és tettekkel is szolgálatra szegődtek. És bármerre vitt a szél, elhittem, hogy létezik igazság, s mi a veszteség nélkül élők egyszer hazatérhetünk…

A minap levelet kaptam az „embertől”.

Peter Menzel, a fotográfus…

A világot bejárta és azt kutatta, vajon a rengeteg országban, mit jelent a legalapvetőbb emberi szükségletek minősége. Képeket küldött, és én most neked… Mert az emberek sorsában ott van minden, ami a léleknek fontos… Az otthonaik, az ételeik, a dalaik, a képek, amik a falakat díszítik és az állatok, amik körbeveszik szeretteiket.

( Csak magunkról nem küldök képet. Azt ismered, úgyis! Tégy belátásod szerint. Ha gondolod, mesélj a tieidnek, ha nem, hallgass, arról, ami Magyarországon volt és ami lehetett volna…)

what-the-world-eats-by-peter-menzel_usa

Amerikai család – Ők a heti betevőre $341.98-t költhetnek.

what-the-world-eats-by-peter-menzel_poland

Lengyel család, ők heti 582.48 Zlotyt, tehát $151.27-t költhetnek…

what-the-world-eats-by-peter-menzel_germany

A németországi család étkezésre szánt adatai nem publikusak…

what-the-world-eats-by-peter-menzel_chad

A Csádon élő családnak 685 CFA , vagyis $1.23 jut étkezésre hetente.

what-the-world-eats-by-peter-menzel_kuwait

Kuvaiti család 63.63 kuvaiti dinart költ hetente, ez kb. $221.45.

what-the-world-eats-by-peter-menzel_france

Francia család szerény heti étke…

what-the-world-eats-by-peter-menzel_australia

Ez az ausztrál család sem éhezik igazán!

what-the-world-eats-by-peter-menzel_china

A kínai család asztalára 1,233.76 Yuan , tehát $155.06 értékben jut étel.

what-the-world-eats-by-peter-menzel_great-britain

Az angol család asztalára heti 155.54 British Pounds vagyis $253.15 értékben kerül elemózsia…

Utóirat:

A MNB Amerikai Dollár deviza középárfolyama az előző napok erős emelkedését követően tovább erősődött a forinttal szemben, és 0.49%-os emelkedéssel, 227.5600 Ft-os áron jegyezte a bank.

Végül néhány kép egy magyar család éléskamrájából:

5807_10151566259096093_999583090_n

480515_10151566259201093_259176647_n

483959_10151566259241093_1090933872_n

541304_10151566259821093_1004439565_n

733809_10151566259336093_1395138306_n

A TRAFIKMUTYI CSAK ÜRÜGY! – vészforgatókönyv valódi hajléktalanoknak

Amikor a minap először olvastam az írást, megdöbbentem. Szinte fájt, ahogy a fiatal újságíró belevágott. Vagy, ahogy manapság illik mondani, bevállalta azt a néhány „durva” napot, ott a mocsokban. Arcát, testét és hiába tagadnánk, egész intellektusát lökte a placcra, hogy átélve a megpróbáltatásokat, – egyfajta görbe tükröt tartva a lecsúszott életet élők elé -, elmesélje (mások) viszontagságait.

homeless-laptop

Homeless, hajléktalan, megtűrt lény lett néhány napra, ( annak öltözött ) csak azért, hogy élményeit megosztva indulatokat kelthessen másokban. Katarzist, együttérzést, lenézést és szánalmat – kinek mit jelent ma, Budapest utcáin a kéregető, köztéri padokon alvó, nem ritkán a saját szemetében, sarában fetrengő ember látványa.

Az írás legfőbb erénye, hogy nem kutatott kiváltó okokat, nem kezelte következményként az átélt gondokat, de nem is fogalmazta meg másokat megalázó aberrációként a történteket. Csak mesélt. Talán ez adott értéket a történetnek. Talán; gondolom… mert lehet, hogy ami történt és leírattatott, a legmerészebb álmaink ellenére sem egyéb, mint provokáció…

hungary_homeless3-04a8ab159c6018604e2eaf3f26b8e0a0a4983140-s6-c10

Azt hiszem, más is próbálta már: Eljátszani a gondolattal, vajon, mi lenne velem, ha egy nap bekövetkezne „valami más”. Más, mint amit az addigi mindennapok nyújtottak, a reggeli ébredés, a munkába indulás és érkezés feszített programja, aztán a percre mért munkaidőn belül a mennyiségi és minőségi teljesítés, végül a teljes munkafolyamatot lezáró beteljesülés, az elvégzett tevékenység öröme, az ellenőrzés és a lehetséges konklúzió levonása.

Eltérni, akár pillanatokra, centiméterekre a biztonságtól, a biztostól, padkára futni, hogy mindaz, ami addig történt, a kockázatok rendszerében a veszteségek közé zuhanjon. Aztán tehetetlenül sodródni, átadni a súllyá változott valót a gravitáció törvényének és a kontroll nélküli zuhanás után becsapódni.

Megsemmisülni, ronccsá válni, vagy egy életen át megnyomorodva töprengeni tér és idő rendszerén, akár a legjobbak… Mert akit ma felkészületlenül ér a semmi, az mindent kizárólag a szerencsének köszönhet – mondhat bárki, bármi bölcsességet!

Amúgy manapság minden csak másokkal történik meg…

“Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Korlátok nélkül növekszik egyre
A sztratoszférán át tör a végtelenbe
Lehetek én is, lehetek én is az az egy
Az az egy

Egy példabeszédben egy arc a tömegből a többiek előtt halad
Szentjánosbogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat
Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy
Mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel
Vagy lehetek én is az az egy
Az az egy”

A magunk gondjait szégyenünkben és félelmünkben elrejtjük. Bevallhatatlan napjaink után úgy teszünk, mintha minden bajunk észrevehetetlen volna. Aztán lassan súlytalanná válunk a lényünket körülölelő légüres térben… Ez azonban nem fizikai kísérlet, sokkal inkább a tudatunk túlfeszítése, lélekasztronauták vergődése, biztosítókötelek nélkül.

barboni

Suttogásunk, bujkálásunk a társtalanságba taszít, nincsenek már barátaink, követőink s e példaképeink – a feleslegességben; a közöny a legfájdalmasabb! Ezt kompenzáljuk a virtuális nyüzsgésben. Erre találtatott ki a tömeg élménye, az internet farmja, a közösségi portálok majomtársadalma, ahol mindenki mindenkivel egyformán hülye, és ez a parazita értéktelenség, a deviancia a legtökéletesebben másolható.

És a fent említett írásműben éppen ez a bökkenő!

Hetek óta árad az állítólagos  t r a f i k m u t y i.  Vádlók és igazukat vélők csatájának álcázva pereg a film, miközben a kormány kommunikációjából egyre világosabbá válik a cél: áldozattá kell válni, hogy a következő esztendő nagy döntése előtt legalább szánalomból és jóakaratból megkérdőjelezhetetlenül jó helyre húzza a többség a fenséges x jelet. Mert ez van itt és most. Egy végletesen ketté szakított társadalom, elégedett örömmámorban úszó egyedei és a tűrni, vegetálni alázottak tömege vívja mindennapos csatáit, miközben a hatalom gondja csak az osztozkodás. Ebben a katyvaszban már csak a szánalom kavarhat állóvizet.

Megsajnálók, mások fájdalmát átérzők és hadseregnyi képmutató gágog egyre.

A recept bevált, szinte szükség sincs a megújulásra!

„Keress egy nélkülözhetetlen terepet – ebben az esetben a dohányzók, a cigarettázók világát – hívd fel a figyelmet annak minden torzulására – emlegess prevenciót, meg szemléletváltást – végül az egészet építsd be a nemzetmentés szokásos dogmakörébe!”

A nemzeti dohányboltok létrehozása így válik lelkiismereti kérdéssé, aki a kormányon lévők szándékával szembe száll, az a nikotinizmumust élteti, cigit nyom a védtelen gyermekek kezébe, sárba tiporja az egészségügyet, lenézi a kapuban ácsorgó paradigmaváltást és persze pénzt töm az idegen tőke zsebébe, a multiknál hagyva milliók mindennapi aprópénzét…

Csak emlegetni kell a rengeteg mumust és a megvezethetők önkívületi állapotukban vadul voksolni kezdenek. Nekilódulnak, hogy megvédjék jótevőjük világmegváltó szándékát, s keblükre ölelik a mások tüdejét mérgező, a nemzet zsebéből fosztogató rossz trafikos helyébe lépő, felkent és megigazult jó trafikos figuráját, aki ugyanazért jó, amiért a magát kereszténynek és demokratának valló erkölcstanító, aki mondhatni maga a tökéletesség…

article_c3f0681bde0369c7_1333556878_9j-4aaqsk

Amikor a minap először olvastam az írást, megdöbbentem. Szinte fájt, ahogy a fiatal újságíró belevágott. Vagy, ahogy manapság illik mondani, bevállalta azt a néhány „durva” napot, ott a mocsokban. Arcát, testét és hiába tagadnánk, egész intellektusát lökte a placcra, hogy átélve a megpróbáltatásokat, – egyfajta görbe tükröt tartva a lecsúszott életet élők elé -, elmesélje viszontagságait…

Aztán, hogy újraolvastam, harmadszor, ötödször, megértettem, miért kell, hogy annyi megnyomorított lelket átverve végre megsajnáljuk, amint az említett újságíró elfogadja a Kékgolyó parkjában rá váró ágas helyet, a kunyerálását elutasító karmokat, a farzsebében búvó brifkó tudatában felvállalt szomjúságot, meg azt az aljasságot, amint az illető kiprovokálja a maguk közé fogadást a valódi hajléktalanoktól. És ez a történet ettől válik végtelenül aljassá, mely ugyanakkor a megszokásaink miatt már alig tűnik ki a többi, felszínen úszó hulladék közül.

Ezért nem okozok fájdalmat, sem együttérzést senkiben, ha fázom és éhezem!

2014-ben Magyarország minden eddiginél értéktelenebb választására készül. A valódi patkányforradalmárok vihara után már villámok sem cikáznak majd, már az éj sem morajlik. Nem lesz szükség erőszakra, mindenki tudja a dolgát és mindenki készül; boldogan, kipirult arccal készül a szerepére. A megírt, eleve elrendelt szerepre, mely egyetlen ember, a nemzet jóakarója, a haza édesapja, a hatalmát annyi szenvedés okán kiérdemelt és megszerzett miniszterelnök köré épülve, neki szolgál majd…

74866-homeless

A rendezés zseniális, a szereplőválogatáson túl már zajlanak az olvasópróbák. Csak a színek sorrendjén akadhat vita. De ez nem igazán fontos. Cigaretta, bor, sör, pálinka, gyógyszerek, táplálékok és víz. Valamennyi nélkülözhetetlen. Függőségünket kell csak kihasználni, mindegy már, hogy ki, milyen szerepet vállal!

Aki nincs velünk, az ellenünk van, ránk ront, ellenünk tör, összeesküszik és persze a közösen megszenvedett méltóság ellen harcol, elnyerve a világ aljasságát. Magyarországot, a magyarokat bántja, akik, ha kell megvédik magukat…

1510312163

Utóirat:

“Fáj a fejem, a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom, hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

A torkom összeszorul
Járni alig bírok
Az útra napfény borul
Ha rád gondolok, sírok
Nincs már miben hinnem
Ráuntam a tájra
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára”

Amint fogynak az évek, a hónapok, napok, úgy tűnik belőlem a ragaszkodás a letűnt idők szelleméhez. Mert tudom, érzem jól,  mekkora aljasság lesz, amikor a szemembe mondják, hogy csak azért szenvedtem annyit, hogy a céljaimat elérjem. Aljas módon bajba keveredtem, megátalkodott módon éheztem és vonyítottam tisztességes munka után. Nyomorult módon lemondtam a jólétről, feladtam az igényeimet a szórakozás és a pihenés pillanatairól.

Ma kifutottam az időből, hiába ajánlkoztam…

Hiszen, ha tudnák, hogy már mennyire nem fáj a véleményük!

Az ocsmány hazugságok között a cinizmust mellőzni képes végkifejletre vágyom, mely megfoszt utolsó illúzióimtól, megöli és elveszi tőlem a szeretteimet, a haldokló öregeimet és a kiábrándult gyerekeket, csak, hogy bebizonyítsa, milyen értéktelen gazember lakik bennem, hogy amíg élek szenvedhessem a lelkiismeret furdalás kínjait…

Miattam mentek tönkre a köröttem élők!

Nekik, lehet, ez is sikerülni fog. Ahogy 1860. április 7-én este a Döblingi szobában, a legnagyobb magyarral esett, midőn a nemzet megbocsátani készen szemlélte megrendezett (ön)gyilkosságát…

( Vers: Vad fruttik )

LEGYEN ÖN IS AKTIVISTA! – ingyenes trafikmutyi közösségfejlesztő-továbbképzés

Ha valaki még nem értesült róla, sietve tesszük közzé a nagy vezető legújabb munkahely-teremtő intézkedés-csomagjának különleges felhívását: Itt az idő! LEGYEN ÖN IS AKTIVISTA! Csatlakozzon egyre szélesedő táborunkhoz, amíg nem késő! MAGYARORSZÁG NEM HAGYJA MAGÁT!

Íme, indul az aláírásgyűjtés a sokat szenvedett és méltatlanul meghurcolt trafikos győztesek mellett!

001

Indul a minden eddiginél hatékonyabb, ingyenes továbbképzések rendszere, a „Dohánymutyi” Közösségfejlesztő szakmai képzés 120 órában!

A képzés célja:

Olyan közösségfejlesztő szakemberek képzése, akik képesek

a.)-hatékonyan beavatkozni a városrészi szomszédságok, településközösségek, kistérségek és régiók önsegítő, önszervező és partnerségi együttműködési folyamataiba és pozitív változásokat előidézni a lokális trafikmutyi közösség fejlődésében,

478580_10200448600392076_62588486_o

(Zsenge és üde aktivisták a békefronton…)

b.)-kezdeményezni és szakmai segítséget nyújtani a lokális fejlesztési folyamatokban. A kezdeményezés lényege a bátorítás, a szakmai segítés lényege a képessé tétel a helyi cselekvésre (információk nyújtása, kapcsolatok szervezése, tanácsadás, képzés, érdekképviselet, közvetítés, aláírásgyűjtés).

Mert Magyarország nem hagyja magát!

alairas

Tartalma, moduljai:

Felkészítő modulok: Közösségi tréning; Bevezetés a „Dohánymutyi” Közösségfejlesztésbe.

„Közösségi beavatkozás” modulok: A közösségfejlesztés, a Dicsőséges Fülkeforradalom kialakulásának története; A közösségfejlesztés hazai kialakulása a Polgári Körök keretein belül, szervezetei, működése; A közösségfejlesztő aláírásgyűjtés, mint szaktevékenység; a közösségfejlesztő, aláírás-gyűjtő szerepei; a segítő személyisége, képességei, értékei és sajátos problémái az őt meg nem értőkkel szemben;

„Munkamódok és módszerek” modul: A közösségfejlesztési folyamat, módszerek és technikák; Menedzsment a közösségfejlesztésben; Térségi és regionális fejlesztés; EU programok; számítógépes és internetes alapismeretek stb.

002

(Az aranydiplomás Irénke néni munka közben)

Célcsoportja: középiskolai végzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező humán segítők, valamint szakmai végzettséggel még nem rendelkező fiatal közösségfejlesztők.

A tanfolyam résztvevői az eredményes felkészítés után szakmai gyakorlati vizsgán vehetnek részt, melynek során lehetőségük nyílik, hogy településük lakóit megvédjék a dohánymutyival szembeszálló gaz ellenzéki propagandával szemben. Magyarország jobban teljesít, sőt, holnaptól Magyarország még jobban teljesít!

004

(Már Sárvátott is!)

Az eredményes vizsgázók, munkájuk hatékony és lelkes végzéséhez terített asztalkát, az asztalkához erősített táblatartó rudazatot és a kedvezőtlen időjárási viszonyoknak is ellenállni képes táblákat kapnak az alábbi felirattal:

A tevékenység végzéséhez – Magyarország, aki nem hagyja magát és senkit az országút szélén… -, formaruhát biztosít: narancssárga széldzsekit, pólót, sapkát, sálat és természetesen folyamatos működtetés ellenére is megbízható golyóstollakat.

A legjobbak prémium jutalomban részesülnek! A kormány mellett, támogatás nélkül, tehát önzetlenül demonstráló békemenet legközelebbi megmozdulásain részt vehetnek és kivételes esetben megérinthetik Széles Gábor, Bayer Zsolt, Pataky Attila vagy Bencsik András ruházatát…

A legutóbbi tanfolyam legkiválóbb hallgatói személyesen szólíthatták meg Orbán Viktor miniszterelnököt, akit arra kértek, ismerje meg a MAGYARORSZÁG NEM HAGYJA MAGÁT! programot, és felajánlották neki, hogy amennyiben egyetért a dohánymutyi győztesei mellett indított aláírásgyűjtés szándékaival, úgy lássa el kézjegyével az aláírásgyűjtő ívet!

Orbán Viktor

ov

005

(Rejtett kamerás felvétel!)

Orbán Viktor nem tétovázott, igen elismerő szavakkal illette a trafikmutyi kezdeményezést és látható örömmel írta alá az aláírásgyűjtő ívet!

A legújabb megmozdulás kedves pillanata volt, amikor a szomszédos rehabilitációs intézmény két kedves lakója, tengeri malacaik társaságában invitálták aláírásra Magyarország alattvalóit…

(Lali és Imre,  Zsömi és Kabóca társaságában agitál)

003

Rajta hát! Érdeklődjön még ma! Jelentkezni lehet:

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

honlap: www.fidesz.hu
Fidesz Központi Hivatal
1062 Budapest, Lendvay utca 28.
telefon: (06-1) 555-2000
Polgárok Háza
1089 Budapest, Visi Imre u. 6.
telefon: (06-1) 299-8050
fax: (06-1) 299-8061
Mesénk “szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!” )

 

GENDE – tanulságos mese, (nem csak) gyerekeknek!

Egyszer volt, hol nem volt, a négysávos autópályán innen, az ellibbentett reptéren túl élt egyszer egy derék ember, Gende. Bíz nem volt a környéken még egy olyan derék ember, mint ő! Legendáját messze földön ismerték, úgy hírlett, ő a nagy király kiválasztottja. Az igazlátó és megmondó, akinek művét lóra termett pártfogója egyenest az evangéliumok szerint valónak vallotta.

A felkent, akinek szavára kapuk nyílnak, s ha kell zárulnak örökre, éhezni küldve a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók szolganépét…

0002

Ez a derék ember vándorolt már egy ideje, mikor hűségéért nagy királya reá bízta minden hadra fogható férfiemberét, s megparancsolta, hogy a méltóságát elvitatókat példás rendben büntessék meg.

Sokan valának azok, sok nagy büntetésben…

Királya nem feledte azokat az időket, mikor Gende a szépséges kalpagú Rozalicska táskahordozójaként, még közös csákó alatt védte korábbi regimentjével az akkori országot. Mely amint mondták, jó kezekben volt, hisz jövőjét olyanok alakították, akik valóra váltották álmaikat.

0008Történt pedig egy szomorkás napon, hogy bár napról napra többen lettek, akik rendületlenül hittek a szeretet és az összefogás erejében, és bár Gende is a rendületlenek között ólálkodott, elvesztek a párnás pamlagok. Az ország házának dicső napjait felváltotta a piknikek és főterek világa, a körök, s a remény, hogy egyszer még újra körbelengi őt és királyát a kegy, a béke és büszkeség hatalma, melyet annyira megszeretett;  és persze úgy vélte, megérdemelt…

Nyolc sovány esztendőn át Gende egyre csak várt; iperedett, erősödött, aztán, hogy elérkezett a pillanat, nagy királya mentén besétálhatott végre a dicsőség palotájába, mely egyenesen reá méretett! Elfeledte rögvest Rozalicskát, meg az ő néhai pajtásit, a régi regimentet, sőt azt is tudni vélte, hogy ő bizony ott sem járt, mikoron az ég „tetszettek volna forradalmat csinálni!” mondatokat zengett.

Nem rémlettek már a lelkes éjszakák, amikor szögekkel hintette be az utat a felhergelt szállító népségek előtt, a néhai uralkodóhoz való hűsége kinyilvánításaként.

Hol van már az a kék harci szekér…?!

És hol van már az a régi fegyvertárs, valami foltozóVarga-féle, (netán szűr-Szabó?, valami doktor) aki korábban az új király katonájaként elárultatott, s aki válaszként a néhai uralkodó lobogója alatt, hű janicsárként tengte át Gende pár sovány esztendejét?  Alkirályocskaként… Lám, hogy Gendéék hívó szavát megneszelte, nem volt rest feleleveníteni a néhai együttlétek szép emlékét!

0007

Történt pedig, hogy a fegyvertárs, a bizonyos Varga-féle testvérkéje meghívást nyert (naná!) a nagy közösség asztalához, hol minden szem-szájnak füstölgő ingere, s a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók új szolganépét, magukat ünnepelték éppen, midőn a rendíthetetlen ellenség, egy (nyilvánnem) szeplőtlen ifjú harsonás  r á r o n t o t t   a vigalomra.

Rárontott és harsonája messze földön tudatni merészelte, hogy a nagy Gende „gimnáziumi osztálytársa felesége nevén” 5 győzedelmet aratott a derék Gende szülővárosában. Még ilyet!

Azt sem átallotta kinyilatkoztatni az a harsonás, hogy e győzedelmek kifundálásában és lemutyizásában a derék hős maga is méltósággal sertepertélt!

No, lett is nemulass!

Gende fogta az ő házi tröttyöszenekarát, a Helyi-bilux, meg a Prüsssssssssz szaxofonját és felháborodásában kinyilatkoztatott, megmondott és példásan büntetni méltóztatott, s egy huszáros vágással a világba muzsikáltatta saját és mindazonáltal megdönthetetlen igazságát, mely szerint saját farkába harapott a kígyó!

0001És nem csak beléharapott, de el is nyelte azt, mint Exupery viperája az elefántot, mert Gende ma is rendületlenül hisz a szeretet és az összefogás erejében…

Elszaxiztatta, hogy a gimnáziumi osztálytárs felesége nem feleség, csak „második feleség”, s a janicsárrá vált testvér sem véle való egy vérből, a Rozalicska véréből, de bizony, a harsonások, vagyis az ellenség fegyverhordozója!

A szaxofonszóló végén még jutott némi punktum, meg utórezgés, a várható kegyetlen és mindent elsöprő, példás büntetésről…  Meg persze az alkotásról, az ajándékról, ami hamarost érkezik és hihetetlenül hatalmas lesz!

Kinek mi jár, ha jut!

0004

Így esett, és így lett Gende igazsága, csoda, mely után most következhet a nyilvánvalóan kiérdemelt boldog várakozás a szülőváros megbecsülése…

Tessék, csak tessék, lehet kérem behódolni, hiszen a szaxofon visításáig úgysem érhet fel az éhezni küldött, a szorgalmasan pöfékelőket kiszolgálók szolganépének halk moraja…

0003

Gende élt, Gende él, Gende élni fog!

A mesének vége, álmodjatok szépeket, aztán a lusta kakasszónál majd találkozunk… Itt a vége, fuss el véle! Kuporodjál melleje…

( Mesénk “szereplői kitalált alakok, a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!” )

…………………………………………………………………………………………………

Utóirat:

Aki nem hiszi, járjon utána!

Akár kétszer is…

 

 

KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG – avagy elmegy-e az öszünk?

Szégyellem magam! Ahogy a legtöbb kisgyermek, magam is egy átlagos kisded-óvó intézményben kaptam az első instrukciókat. Oda járattak, hogy megismerjem az alapvető viselkedési normákat, a társadalmi együttélés alapszabályait. Már akkor sem a közösség élménye jelentette az öröm forrását! Nem jelenthette, mert meg kellett ismernem, mit lehet, mit szabad és mit kell… ha oda szeretnék tartozni! Bár az odatartozás már akkor is kötelező volt.

Kezdetben örömet és szeretetet mímeltek a dadusok, óvónénik, – olykor túlzásba vitték -, hogy magam is másolni tudjam majd mások felé, ha tetszik, amint mások örülnek, eredményesek, ha a sikerben osztozás révén magam is átélhetem a mások boldogságát. Nevetni, kacagni, önfeledten megnyilvánulni pedig jó volt. Erről tanúskodnak a korabeli fotográfiák – mosolyogva csip-csip-csókázunk a kantáros naciban, mi kisfiúk, mintha bizony az öröklétbe reppent volna az a bizonyos kismadár

Aztán egy szépnek aligha mondható napon valami elromlott. Már nem emlékezhetek, hogy a mozgószemű nagy sárga műanyaghalon, vagy a korgó hasú mackón vesztünk-e össze, de az bizonyos, hogy mi fiúk, ők és én mindannyian kizárólag a sajátunknak akartuk a játékszoba kincseit, s nem tudtunk dönteni, ki meddig játszhat kizárólagosan, egyes-egyedül az adott játékkal. Persze úgy, hogy a másik csak láthassa, nézhesse, messziről sóvárogva a túlsó sarokból. Gyorsan tegyük hozzá: Nem volt ebben semmi ártó szándék, sem az előnyök mai módon való hajszolása! Pusztán a megtapasztalt nagyon jó érzéseimet, az ősösztönből eredő szeretetemet nem akartam volna egy pillanatra sem másnak átengedni… De a felnőtt közbelépett, a játékot az én ölelő kezemből kiragadta, az addig féltett társat, s a másik lurkó kezébe nyomva, rám ripakodott:

Szégyelld magad!

Akkor találkoztam először ezzel a megmagyarázhatatlan érzéssel. Fentről kezelik és megoldják helyettem a csakis engem érintő problémát, s mielőtt eldönthetném, hogy értékítéletem szerint hová sorolhatom a történteket, arra utasítanak, hogy amit tettem, úgy éljem meg, mint valami bűnt, amiért vezekelnem kell.

Szégyellni magam!

És ez a szégyen akkor és azóta sem vált bennem elfogadható egyértelművé. Akkor és azóta is úgy gondolom, hogy a felszólításra felvállalt szégyen maga a képtelenség rám erőltetése, a mindig is idegen önzés és másokon való átgázolás otromba legalizálása, mely végső soron társadalmunk torzulásainak gyökere… Nem tudom elfogadni a büntit, mint a hibás döntések meghozatalától elrettentés elavult elvét, s talán ezért maradok olykor egyedül, míg mások a homokozó szélén duzzognak. Meg persze bőszen sorolják, ki volt a hibás…

002

Szégyellem magam, de képtelen vagyok elfogadni a kollektív bűnösség bárminemű elvét, amelyben többen, egyszerre kell, hogy vezekeljenek. Ez amolyan átlagbűnre válaszoló átlagbünti, az átlagbűnökért közös érdekből vállalhatónak ítélt büntetés. Akkor is, ha nincs átlagos bűn, nincs mindenki, tehát bárki számára egységesíthető limit. ( Csak remélni tudom, hogy írásomnak ezt a részét nem az alaptörvények semmibevételeként olvassák majd később a fejemre! ) Ha így volna, a bíróságok és tárgyalótermek ablakaiban muskátlik virulnának hamarosan…

A kollektív bűnösség a legsötétebb középkorban fogant, de ma is létező műfaj, az egyén elrettentését, félelemben tartását szolgálja. Mert lássuk be, aki fél, könnyebben válik engedelmessé, s aki megéli, hogy körbeveszik a törvényben felette állók, az egyenlőbbek, szép lassan maga is belátja, hogy bizony a legegyszerűbb dolog időről időre szégyellni magát!

A vége persze maga az általános zűrzavar!

Szégyelljük magunkat!

Nem nehéz kipróbálni, olyan egyszerű, mint a koromsötét szobában kergetni a koromfekete macskát és közben egyre kiabálni, hogy megvan, megvan! Ismerős?

Jobb, ha senki nem próbálja, nem fog sikerülni. Velünk, magyarokkal, az otthonuknak Magyarországot vallókkal, vagy még pontosabban a magyarok lakta területen élőkkel ezt már sokszor kipróbálták, eljátszatták. Azt akarták elérni, hogy szégyelljük magunkat. Kollektív bűnössé nyilvánítva, mások előtt, mások által mélyen megvetve. Elvárták tőlünk, később köteleztek minket a szégyenkezésre, mely a mai napra már a diktatúrák világának legvállalhatatlanabb időszakait idézi meg!

Elég, ha csak a közelmúlt elvetemült mondatára, mondataira gondolok. Tudják?! A templom előtt… Az előre leírt kötelezettségekre!

005

„Szeretném még egyszer látni szülőhazámat, szeretett és szép kis Magyarországot – ez nem valószínű, mert elmúlt az időm, de ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.” A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a „nemzeti” jelmezbe öltöztetett képmutató kapzsi jobboldali.”

Márai Sándor naplóbejegyzése 1984 május 23-án

Különös, de Márai gondolatait ifjú koromban a legkedvesebb tanáromtól, ma pedig egy a hazájától, a hazámtól messze menekült embertől, a véremtől láthattam viszont… Küldte! Megrökönyít, hogy az utánam következő generáció, utódaink világa rátalált! Éppen mint mi, Máraira. Tudtam, hogy ez lesz a világ rendje, mégis különös, hogy így történt!

Így kell történnie!

Mert ma, amikor tőlem függetlenül, az akaratom és szándékom nélkül valaki egyfolytában mentegetőzik és megsértődöttet játszik, amikor valaki „rólunk” beszél, ha véletlenül elfelejtik tisztelni a másságát, ha sorolni kezdi hibáimat, ha egyetlen tettét kritizálni merem, bizony ugyanolyan rosszul érzem magam, mint akkor, ott, a kiscsoportban!

001

Akkor szégyellni kellett magam, bár semmit nem követtem el, most pedig azt várja el tőlem, hogy fogadjam el és vállaljam a felháborodásait a magam nevében is, holott semmit nem követhettem el, sem egyedül, sem sokad magammal!

Eljött az idő, hogy legyőzzük a félelmeinket! Mit számít, hogy kik állnak sorban, értünk, vagy önmagukért a másik oldalon! Kit érdekelnek itt az ostoba erőviszonyok és a bamba latolgatások!

003

A demokrácia csak azt jelenti, hogy jogunk van éhen halni! Ez a valaki pedig felettem és éhező társaim felett velem és velünk példálózik, s majd azt várja, hogy újra csak szégyelljük magunkat! Megszokásból, és mert a hatalmasságokat kiszolgálni kész, általuk felépített törvény ezt így kívánja!

Szégyellem magam, hogy csak most szólok, de elég! Elég az elvárásokból, a kollektív bűnösségből, elég a ránk kent gyalázatból! Kibújt a szög a zsákból, és mint a huszadik századi háborúk mindegyike előtt, gonoszul a munkáról és hitről papoló zsarnokokból, elég a képmutató és kapzsi jobboldal dörgedelmeiből! Most és itt csak megismétlődtek a dolgok! Hazugság, hogy Magyarország jobban teljesít, hazugság, hogy akik hirdették, valóban hittek volna a szeretet és összefogás erejében, hazugság, hogy a jövő kezdődött el, mert tanult és szorgalmas társaimmal százával és ezrével vagyunk kénytelenek elviselni, amint gyermekeink, testvéreink és barátaink útra kelnek! Elmennek innen, s már nem mondják: Eredj, ha tudsz!

Maradj ha tudsz!

Ez most az igazság, amiért szégyellem magam, sokadmagammal, azok, akik évtizedeken át megvakítottan és megtévesztetten meneteltünk, mert ahogy belénk táplálták, mi a nemzet, nem lehettünk ellenzékben! Éhes vagyok, és ezek…

004

Most a vetítőterembe hívnak…

Nem is tagadva semmit, manipulálni ezt a szerencsétlen békemenetet! Elment az öszöd…gajdolják majd a bólogató tacskók. Gyerünk a moziba, be! Elkészült 2013 magyar játékfilmje! Amit persze mindenkinek látni kell! Az eredmény meg majd elvitathatatlan lesz.

Ahogy az is, ami a 2014-es forgatókönyvben rég megírattatott!

 

Utóirat:

Magunkra hagyottan, és egynek maradva nem maradhat más dolgom! Szégyellem magam! Hagytam magam félrevezetni, elhittem, hogy a szabadság csak egyetlen módon definiálható.

 

„Király, te tetted ezt!”