PEDAGÓGUSNAP – gondolatok a tisztelet szeretetéről, tanítóink, nevelőink ünnepén

Sokféle a tudomány, mire a gyermekből felnőtt lesz. Tanítóink különféle emberek, s talán úgy van az rendjén, hogy utóbb kire szeretettel, kire meg némi nehezteléssel gondolunk. Mégis mindannyian szívesen idézzük azt a napot, amikor a legeslegelső tanórára készülődtünk! Hátunkra vettük a hatalmas iskolatáskát, – s a mi időnkben bizony még úgy volt, – édesapánk kezét fogva elbaktattunk a méretes kapuig. Beléptünk az öreg iskola épületébe, igazándiból alig sejtve, hogy a következő nyolc esztendőben, rendre, nap-nap után, e méretes aulán át haladva morzsoljuk majd a mindennapok gyümölcseit, ama bizonyos tudás fácskáiról…

SONY DSC

Az osztályteremhez érve hosszan búcsúzkodtam apámtól, aztán a mindig mosolygós tanító nénire bízott, aki az ütött-kopott öreg iskolapadhoz vezetett. Attól a pillanattól az volt a helyem. Nóra néni pedig a tanítóm, aki olvasni és számolni tanított, meg bátor lendülettel fecskefarkat rajzolni, hogy mind a mai napig szépen írhassam a j-t, a g-t, meg az ipszilon alsó hurkát. Tőle tudom, hogy merre van észak, s a Nap balról kél, hogy az országút szélén is előbb balra nézek, s talán még azt is ő magyarázta el, miként lesz a földbe vetett babszemből apró levél, aztán a kerítésre futó növény, mely bőséggel terem. A tanórák előtt vigyázzban állva fogadtuk őt, a szünetben a táblát tisztára mosó hetes jelentette a hiányzókat, aztán nekilódultunk az egyszeregynek, haladva egyre a tízszer tízig…

Aztán…Négy évre rá megkezdődtek a vándorlások, hurcoltuk táskáinkat a szaktantermekbe, hogy a felsős lét  esztendeiben rendre biflázhassuk az alapműveltség pilléreit. Azok a gyermekévek az önállóvá válás, az alkalmazkodás és alkalmassá válás évei voltak, a korszellemnek megfelelő szigor tanulóévei, mely évek alatt már különváltak a kedvenc tárgyak a kevésbé kedveltektől, hiszen akadhattak nehézségek a kötélmászás, a nótázás, vagy akár az elektromos csengő javítása közben. Kinek a készségek gyakorlása, kinek meg a klasszikus magolás esett inkább a nehezére, s bizony az érdemjegyek itt már versenyre késztették a kisdiákokat!

Mégsem emlékszem arra, hogy ismertük volna a harag és a gyűlölet fogalmát!

A manapság oly sokszor hallható nyafogások, az „utálok suliba menni” kezdetű béna kifogások kora valahogy még odébb volt, emlékeim szerint az időben örömnek számított suliba járni, naponta lógni a srácokkal az iskolaudvar sarkában, rúgni a bőrt a nagyszünet hosszú perceiben, vagy káposztalepkét hajkurászni a virágzó bokrok között. A leányok kacagva szökdécseltek az ugróiskola kockáiban, ickáztak és gumiztak, s olykor elvonultak egy-egy csendes sarokba, cserfesen pletykálva a srácok viselt dolgairól…

Öröm volt a különrajz, meg a dalárda, nyakunkban előbb a kék, majd a piros nyakkendő viselése, és a nyári napközis táborok múlhatatlan napjai, a titokzatos régi városi strand öreg fái alatt. Azt hiszem, öröm volt tanítóinktól megismerni a ribonukleinsavak működését, a jambikus rímek és a hexameter formáját, a vulkanikus hegyek kőzeteit, meg persze az átkozott négyzetgyökre emelést, melyért néhányan azért megszenvedtünk. Izgatottan vártuk a félévi értesítőt, meg a nyár elején a bizonyítványok osztását, akkor is, ha a fránya magatartás meg szorgalom jegyek olykor elmaradtak szüleink várakozásaitól… Tanítóink helyébe tanárok léptek és évek során egyre többen adták át tudásuk legjavát, segítve nekünk, hogy az alapműveltség megszerzése élménnyé válhasson.

SONY DSC

Szeretettel gondolni a tanítóinkra nem teher, nem nehéz örökség! Ahogy múlnak az évek, lassan a nevüket is elfelejtjük, mindazt, amit tőlük megtanultunk, talán soha. Írni, olvasni, számolni akkor is fogunk, amikor már szinte helyettünk és olykor nélkülünk változnak dolgaink, amikor a modern világ átlagemberré, felhasználóvá változtat mindegyikünket. Amikor már szinte mást sem tudunk, csak siránkozni és szenvedni, meg persze félelemmel és gyűlölettel gondolni másokra, megsértődni és haragot tartani, sztereotípiákban és tipikus képekben gyűjtögetni az elviselhetetlenné vált világ morzsáit.

Aztán, mert kivesznek lelkünkből a néhai szelíd élet emlékei, megkeseredésünkben fiainkra, leányainkra hagyományozzuk botcsinálta bölcsességünket. Már nem követendő példa a tanító néni, mert fontosabbá váltak tiszteleténél a megfelelésére irányuló kritikus észrevételeink. Már nem mérték az átörökölhető tudás, mert olykor a mindenhez értésünk okán alantas figurává degradáljuk a tanítás és nevelés tudóit, a pedagógusokat. Olykor talán okkal, de többnyire ok nélkül, úgy gondoljuk, jogunk van bekiabálni a mai kor alma matereinek tantermeibe. Ma, amikor a többség ugyan nem tud, de tudni vél, és feljogosítva érzi magát szerzett jogai fölemlegetésére…

Politikusaink heccelik és végletekig gatyásítják a nemzet napszámosait, aztán megfelelésük feltételéül szabják önnön etikájuk és erkölcseik elfogadtatását. A mai kor tanítóinak percre pontos engedelmességgel kötelesség elszenvedni az aktuális oktatáspolitika ötleteléseit, bár az összeadás és kivonás, a helyesírás és értő olvasás már tapasztalható hiányosságai az égbe kiáltanak. Olyan irányítók szabják meg a tanítók és tanárok kötelezettségeit, akik maguk talán egyetlen pillanatig sem ismerhették meg a pedagógusi munka valódi értelmét…

Sokféle a tudomány, mire a gyermekből felnőtt lesz. Tanítóink különféle emberek, s talán úgy van az rendjén, hogy utóbb kire szeretettel, kire meg nehezteléssel gondolunk. Június első vasárnapján valaha öreganyám kertjébe szaladtam, s a jóságos nagymama csokrokba szedte a legeslegszebb virágokat, hogy azokat vihessem tanítóim, tanáraim elé, köszönet képen. A pedagógusnap, mint ünnep elsorvadt, akkor is, ha néhol akadnak még az üzletekből méregdrága csokrokat cipelő, a rendet felrúgni félő szülők. Mert az ünnep lényege, a ragaszkodás, a feltétlen tisztelet, a tanítóink iránt érezhető szeretet veszett el, talán örökre!

Utóirat:

A minap a csepregi Boldogasszony kápolna mellett egy pillanatra újra gyermeknek érezhettem magam. Mintha nagyanyám virágoskertjébe érkeztem volna! Ott, az illatozó szirmok között jutott eszembe az a nyáreleji vasárnap, amikor tanítóimnak megköszönhettem a végtelen kíváncsiság, türelem és szabadság tudományát. A tisztelet szeretetét, amit csak a valódi pedagógusok ismerhetnek…

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC

(Christina szeretettel átszőtt képei a csepregi virágoskertből)