HENDRIK HÖFGEN (TRAFIKJA) – nem kellett a náciknak!

– Mivel fogod búcsúztatni a társulatot?

– Hogy érted?

– Mondasz nekik valamit?

– Már mondtam.

– És mit?

– Azt nem mondom meg…

0101

Alföldi Róbert utolsó szavai ezek, a Nemzeti Színház élén elköltött ötödik esztendő legvégén az Il Silenzio, a bénítóan fájdalmas trombitaszó után vele készült interjú legvégén. Ahol és amikor ott maradt örökre a csönd, a titok, az elhazudhatatlan és kiforgathatatlan szavak, amire annyira várt a gondolatrendőrség.

És ott maradt Alföldi Róbert rendezői széke, öltözője és direktori irodája – helyén hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik! Vidnyánszky haver trafikja!

Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy mindaz, ami volt, és ami megmaradt, eltakaríttatik, s amíg csak egyetlenegy is akad azok közül, akik a cárt, a császárt ellenségeire, kritikusaira emlékeztetik, nem marad tétlen pillanata. Úton a teljes győzelem felé csak epizód lehet mindenki, akinek lelke, lelkiismerete volt és van! Ellenfél nélkül, mint marakodó oroszlánok elől a bölcs majom ér révbe ő és a nagy terv, s vele a mindent kiagyaló rend, a gépezet rémisztő udvartartása.

0102

Nemzeti Színházból Nemzeti Dohánybolt. Milliárdok leosztva bagóért. Bagólesők, tehetségtelen és erkölcstelen hulladékok árnyjátéka, az Orban’s Attraction…

Az utolsó darab, a Mephisto, Alföldi Róbert Nemzeti Színházának utolsó darabja. Hendrik Höfgen – a tehetséges színész, aki a művészi karrierje okán a nácik udvari művésze lesz… A történet elején kifejezetten baloldali, forradalmi színházat szeretne csinálni, és amikor kimenekül Párizsba, nagyon fél, hogy ezért otthon majd előveszik…azután mégis hazatér, és sztár lesz, visszajön, és szembe kell köpnie magát és az elveket, amiket vallott, ha egyáltalán őszintén vallotta őket. A történet végén a hatalom legfontosabb képviselője mondja ki azt a fontos mondatot, hogy a színészt nemcsak a színház, hanem az egész német kultúra vezetőjévé nevezik ki. A karrier óriási, a kérdés az, hogy belül, valójában kicsoda Hendrik.

És vajon kik azok, akik szájából a mondatok soha nem hangozhatnak el! Akik a színpadon a reflektorok vakító fénye, a hangfalak dübörgése ellenére is megőrizték látásukat és hallásukat! Ezért van az, csak ezért… hogy nem hangozhatnak el a mondatok, amik egyszer már eljutottak a társak füléig, a szívéig és a szeretet, meg az intelligencia nem engedi, hogy azt illetéktelen fülek hallják… Megint csak az attitűd, meg a valódiság, melyből van még, aki az élete árán sem enged. Lám ennyit ér az erő a hatalommal szemben!

0103

Vagyunk egy páran, akik nem érthetjük a veszteség valódi mértékét… Mert az évtizede tartó agymosás nem maradhatott következmények nélkül! Elhitették, sulykolták és kőbe vésték egyedüliségüket, megkérdőjelezhetetlen igazukat, mindenek felett. És, mert elvágták útjainkat a kapuikig!

Elvették a tisztességes munkánkat, a megélhetést biztosító jövedelmünket; megfizethetetlen távolságba vitték tőlünk minden döntésük házát és városát, Budapestet, és vele a kultúránk javát! Elvették az otthonainkat és belőle az időt, amit korábban épülésünkre fordíthattunk. Robotunk maradt csak a holnapi betevőért, se könyv, se mozi, se színház… csak olykor, némi cirkusz, a szennyet ontó képernyők, meg monitorok kisajátító világa. Soha még ilyen könnyen nem vetették oda emberek a szabadságot, néhány értéktelen morzsáért, önigazolásért. Soha nem hittek még ennyien a hazugságban, nem rettegtek még ennyien, hogy egyszer kiderül az igazság, hogy tévedtünk!

Ebben az országban mindenkit megtanítottak a saját igazunkért harcolni, megvédeni a közösen elért eredményeket. Ebben az országban mindenkit megtanítottak kiválasztani az egészséghez vezető utat, miközben gyógyíthatatlan sebek borítják mindenki testét és lelkét. Harcolunk a szegénység, meg az analfabetizmus ellen, túlsúlyosan, alkoholbetegek és narkósok tömegeivel, egy végtelenségig szétvert oktatási rendszer málló falai közt…

Minden szabadságunkat önként adtuk a szabadosságért, s most a tehetség, a tisztesség, meg a lelkiismeret helyébe a büntetést ültetjük, szívünkbe pedig a tőle való rettegést. Az az Il Silenzio, ott a nemzet színházában egy kicsit mindenkiért szólt. Mert nem mindegy, hogy színjátékosok játszanak drámát, vagy megélhetési politikusok erőltetnek arcunkra mosolyt, önző tréfáikkal…

HENDRIK HÖFGEN – nem kellett a náciknak! Ahogy Alföldi sem kell a hatalmukat őrzőknek. Akik rettenetesen félnek, hogy hamarosan minden, minden kiderül…