KÖLTÖZZ EL! – a hajlék, a főnök, a haza, meg persze az igazság odaátról…

Napok óta nem néztem már tükörbe. Bár jóakaróim megtanítottak rá, hogy ez – csak ez!– mennyire fontos, és bár én ez ellen folyamatosan protestálok, most kivételesen nem az én hibámból adódik ez a távoltartás. Mondjuk ki, minek szépítsem a dolgot, a tükör és én egy időre megváltunk egymástól. A tükör, a cipős doboz, a seregnyi nyűtt cipő, a hosszúnadrágok, meg a nagykabátok; kedvenc könyveim, polcaim és fekvőhelyem, meg a féltve őrzött kincsek, persze még a gyermekkorból; mondhatni, előre mentek. Én meg lemaradtam, mint rendesen. A fogkefe, meg a bicska, néhány öltözet nyári viselet, meg a hordozható számítógép. Már csak mi ülünk itt a bamba félhomályban és várunk.

001

Várakozunk, mint a gyógyíthatatlan beteg a kórház végtelen folyosóján, mint a megbélyegzett hajléktalanok az ételosztás végtelen hosszú sorában, mint a bagós, akit kiközösítettek előbb a büdös füst, most meg a mutyi miatt. Várakozunk, mint a legtöbb gyanúsított, akik felett dönteni méltóztatnak, ha úgy lesz jó, várakozunk, mint az árvák, akiknek nem jut, még bocsánat sem.

Várakozunk, mint a fecskék, mintha csak egy intő jelnek kellene megérkezni, a rettenthetetlen távolból. Amikor menni kell. A vakok persze elintézik majd ezt is az önsajnálat kielemzésével; a vakok, akik leginkább nem akarnak látni. Nem méltóztatnak. Mert nekik éppen az én bizonytalanságom a bizonyság.

A deviancia különös bosszúja, amint valaki megkapja az ukázt, összeszedi a cókmókját és illanni kezd. El, innen. A hajlékból, a főnöktől. És bár hajléktalanná válhatunk, főnöktelenség soha nem lesz. Akkor sem, ha dolgoznak rajta! De menni kell, mert a fészkünket másoknak nézték ki, már egy ideje útban vagyunk. Eleinte a magyarázatok egymással sincsenek beszélő viszonyba, majd a magyarázatot felváltja a beszélő viszony mentes állapot, melyben az igazság tág fogalma csővé szelídül. Az „eltáv” örökre szól, a távozás napja kőbe vésetett, mégis, szinte naponta kukkolják, vajon fészkalódunk-e már. Aztán, mintegy záróesemény gyanánt, még egy utolsó báj-csevej a főnökkel, mely koronát helyez a történések legszebbikére: jó lenne már nem is lenni, de, ha lehet, távozóban, nehogy meglopjuk már őfőméltóságát…

003

Valaki megtanított: „Ha a jóisten nyulacskát ad, füvecskét is ád majd hozzá.” Most leginkább arra tanít, ha bántanak, bátran öljek! Valaki szelleme, aki tudja, nincs más választásom. Menekülésre kevés az esély, ha menni kell, csak veszteségeim árán, mezitláb indulhatok. Mert a széttaposott cipőim nélkülem menetelnek… Szétmorzsolt életem, mint a homokóra örvénye, a mélybe ránt. Költözz el! Minden és mindenki ezt harsogja. Ez a nagy megállapodás alapja. Hogy a tükör és a tükörképem nem láthatják egymást. A tükröm egy járműtárolásra alkalmas hajlékba költözött, én pedig menekülök!

407881_313828995385263_1850859886_n

Eszembe jut a gyermekkor, amikor mindennél fontosabb dolgokat tanultam. Hogy tisztelnem és szeretnem kell a felnőtteket, szüleimet, tanítóimat, s hogy a barátság a legnagyobb érték. Vigyáznom kell a holmimra, és óvnom a másét. Becsülnöm kell a munkám, ha van, elfogadni és követni irányítóimat, s akkor az elmúló időben, biztonságban érhetem meg az aggastyánok korát. Ez volt a kötelességek sora… Voltak jogaim is, bár azt mindig úgy intézték, hogy csak tudjam jól a létezésüket, aztán – bár fogalmam nem volt róla, hogy mitől – tanuljak meg félni a büntetéstől. Talán ezért van az, hogy ma már semmitől nem félek igazán, de – hogy ezzel örömet szerezzek a végrehajtóknak – mindig akadnak mondataim, melyek a reszketésemről adnak hírt. Így lettem, ez által váltam felnőtté.

A felnőtt olyan lény, mely / aki alkalmasint férfinak, vagy éppen nőnek látszik, rengeteg gondot okoz az őt irányítóknak és erejét birtoklóknak, s ha nem eléggé engedelmes, olykor meg kell őt tanítani erre. Mindig lesz, aki a módszereket gyakorolja, aki újra és újra megtorlásokat, retorziókat emleget, miközben persze alkot – persze csak másokért! Nos, mára szinte bizonyos, hogy felnőtté váltunk, hogy ez a törekvés is célba ért, így szép lassan elviselhetővé gyúrtak, akik közül egyre többen válnak a társadalom értékes tagjává. Ők maradhatnak. Páciensek – tehát engedelmesek – elfogadók és megtörhetők, irányíthatók és szimplán seggnyalók… A kórkép évtizedek óta ismert, csak a kukák, hol a körút közepén, hol otthonaink előtt állnak. Mi pedig kerülgetjük azokat. Esélytelenségünk aztán szép lassan a feleslegesek táborába vezényel.

002

Egy nap – eljön ez is, mert világos a szisztéma – megérkezik az utolsó üzenet: KÖLTÖZZ EL! Amikor már nem vagy haszonnal forgatható, a belőled kinyerhető érték alig fedezi a fenntartásodhoz szükséges befektetési értékeket. Amikor eddigi tűrőid – bár végigcsalták a veled vállalt éveket, és felzabálták az általad létrehozott értéket, úgy, hogy abból a köznek soha nem adtak – most – persze a közre hivatkozva – még utoljára megaláznak és meggyanúsítanak. Azt mondják, – búcsúzóul – úgy menj, ahogy jöttél, nehogy valamit ellopj, abból, ami az övék! És bár tudják, hogy menekülésedet immár önként vállalod, erre a gesztusra azért szükséged lesz. Ez lesz a bélyeg, amit akkor is viselned kell, ha ők már nem lesznek. És te, aki soha nem tettél semmit ellenük, immár ellenségként kényszerülsz a védekezésre. Hajlékod a másé, főnököd, aki ítélkezhet feletted, hazád az álmod, az igazság pedig, lassan kiderül, tényleg csak odaát lehetséges… Már persze annak, aki mindezek után, miatt és okán még hisz benne. Így lesz, hogy nyugaton kél a nap, s keleten nyugszik. Mégis, mire számítottál?

Talán már nincs messze a nap, amikor én és a tükröm, újra egymásra találhatunk. Nem lesz derűs a találkozás. Látnom kell majd a ráncokat, az ősz hajszálakat, lyukas fogaimat, meg persze annak a mosolynak a helyét, amit olyan jó volt egy másik ember felé küldeni! Az volt a jel, a semmivel felül nem írható, a mimika csúcsa, mely gesztusok, testbeszéd nélkül is megóvott, szinte mindentől. A mosoly helyén bajusz és szakáll, helyettem meg önmagam maradványai láthatóak. Ugyan, hol lesz még akár egy nyugodt pillanat, amikor, ha csak másodpercekre is, de újra önmagam lehetek? Nem az, aki megfelelő, de az, aki valaha lenni szerettem volna. A teremtett világ teremtménye, a szabadság birtokosa…

Utóirat:

Úgy lesz minden, ahogy elvárják tőlem. Elmegyek. Éppúgy, ahogy mindazok, akiknek kitelt a becsülete. Vagyunk pár millióan. Először csak a hivataloknak hiányzom majd, nekik én leszek „a címzett ismeretlen”. Aztán a szolgáltatóknak, akik ugyan minden eddiginél jobb ajánlattal nógatnak, de én nem kívánok élni vele. Ami jön az a „nem áll módomban” világ, meg a „sajnos, nem tudom megmondani” rendszere. Ez jut a kapaszkodóknak, meg a sáv, az út legszélén.

Ha időben menekülhettem volna, még élne a macskám. Napokkal a költözködés előtt elütötte egy kamion. Egy lapos szőnyeggé tiporták reggelre a másoktól másokhoz igyekvők, az országutak szörnyetegei.

hdguru.com_wp-content_uploads_2007_08_fpd-monoscope-pattern-400

A szünet, ami következik, nem az én hibám. Másra sem jut, ugyan hogy írhatnék tovább. Talán csak magamnak néha, aztán majd körbejárok a környéken, hátha valahol lopható némi internet. Akkor majd üzenek, benek, bár ki tudja, mi hallatszik messzebb a messzeségből, a sírásnál?

NE KUKSOLJ, VOKSOLJ! – előrehozott választások szele lengedez…

Nem kell mellébeszélni!

Lehet végre készülődni, hamarosan mehetünk voksolni!

Napnál is világosabb, hogy alig néhány hétre, esetleg hónapra vagyunk már csak az előrehozott választásoktól! Világos, hogy ez az egyetlen lehetősége Orbán Viktornak, ha újabb ciklus kitöltésére vállalkozik. Vállalkozna!

Mert világos, hogy ezt szeretné! Nem is igen tehet mást. Már nem!

Újrafidesz

Az idei ősz olyan felkészületlenül éri majd a magyarokat, az ellenzéki pártok annyira képtelenek elbűvészkedni a felelősségüket, mely az összefogásban teljesedhetne ki, hogy a fideszkdnp számára szinte elveszíthetetlen a referendum.

Persze az efféle úri hancúrban nincs nagy gyakorlatunk, a hosszúemlékezetűek számára is kuriózum az „előrehozott” választás!

Várjuk…Várom a pillanatot.

Egyvalaki elénekelhetné végre! …hogy a dolgok miért történnek éppen úgy, ahogy azt „tudjukki”, még 2000-ben ukázba adta? Mert, ha az az „egy” tudja a történetet, akkor másik száz, meg ezer is tudja! Tudták 2002-ben, meg 2006-ban is! És tartják magukat a paktumhoz.

Tartják a vastag bőrt, meg a hátukat… vagy éppen a tenyerüket!? Ostobák, vagy majmok? Tökmindegy!

Lakattal a szájukon…

ov

Valaki elmondhatná végre, miért éppen Schmitt Pál bukott, s miért lett egy hónappal a bakui merengés után éppen miattunk ünnepelt hős Ramil Safarov?

Vajon, miért volt a váltás az Új Színháznál, miért éppen a Dörner-Csurka párossal, miért fogyott el a levegő a Klubrádió körül?

Miért maradhatott zárva a CET, miért vonult nyugdíjba a tévémaci és vajon miért zsidózott éppen akkor és ott, Gyöngyösi Márton?

Még mindig érdekel, ki alkotta meg és ki pénzeli a Békemenetet, vezetőiket, akik persze mind civil emberek… miért van szükség a Fekete György féle Magyar Művészeti Akadémiára, ha megosztja a magyar művészeket és a magyar művészeti életet?

Lehet még néhány kérdésünk? 47 ezer forint? Geréb Ágnes? Hajléktalan törvény? Csekkadó? Távközlési adó? 500.000 kivándorló? Egyetemet végzők röghözkötése? Vidnyánszky Attila, Markó Iván? Épülő futballstadionok? Nyírő József hamvai utazótáskában? Oligarchák és bankvezérek ? CÖF? Trafikmutyi? Brrrrrrrrrr… Képtelenség volna mindent felsorolni!

Jön majd újabb négy remek év, túléljük, lehet!

Úgy hozta a véletlen, hogy a világhálón szembetalálkoztam egy műalkotással! Nekem tetszik! Csak úgy! Gondoltam közreadom. Bár nyilván ismerik, rengetegen…

DIANE-VICTOR-Shepherd-Sheepish-669x900

Egy férfinak látszó lényt ábrázol, száján lakattal, príma bőrzekében, hóna alatt farkassal és báránnyal, mit tagadjuk… elég gyatrán lógó szerszámmal! Azok, ott, messze tőlünk, már megint tudnak valamit, helyettünk, rólunk!

A műalkotás címe: Shepherd Sheepish. Az általam használt fordítóprogram szerint ez magyarul annyit jelent: mafla pásztor. A mű alkotója Diane Victor, amúgy a pretoriai egyetem tanára…

A jó pásztor, aki nyilván viszi a jószágait… az előrehozott választásra…

FILLÉRES KIRÁNDULÁSOK III. – Rohonci kerékpártúra

„Valaha az aprópénz értékében határozták meg azokat az utazásokat, melyek úgymond nem igényeltek hosszadalmas, fárasztó zötykölődést, járhatatlan utakon… Így azok is részesévé válhattak, akik ugyan kimozdultak volna a négy fal bezártságából, de a tehetségük nem igazán adott módot a távoli országok, tájak megismerésére. A mértékadó szegénység ma is köztünk él, -kár volna tagadni-, de az elérhető kincsek karnyújtásnyira várják felfedező családok érkezését… akár gépkocsi nélkül is!”

Felsőőr, Szalónak, Rohonc térkép

Akinek volt alkalma felnőtté válni a Derkón, aki a lakótelepre vezető sugárúton, a Rohoncin lakott évtizedeken át, az nyilván – persze kíváncsiságból – ellátogatott már Rohoncra, amit manapság Rechnitz néven illet a köznyelv, no meg az ausztriai elhelyezkedés. Torony iránt indulva, túl a második körforgalmon, kellemes kerékpárút vezet a határ menti településhez, Bucsuhoz. Első nekibuzdulásra azt gondolhatnánk, hogy a település nevéből elkoptak az ékezetek, így, mielőtt búcsút intünk Magyarországnak, a búcsú szó jelentése helyett a valódi településnév magyarázatával kell szolgálnom.

A búcsú eredeti neve “elengedés” (latinul: indulgentia) volt. Ez a szavunk fejezte ki, hogy Isten az egyház által elengedi az ideigtartó büntetést. A magyar “búcsú” kifejezés arra utal, hogy az ember búcsút vesz a reá váró büntetéstől,  Jézusnak az egyház révén közvetített kegyelme által, s miután maga is elengedte haragját mások iránt, méltósággal készülhet az üdvösségre…

Bucsu, az Arany-patak mentén fekvő apró település azonban nem a “búcsú” kifejezésből nyerte nevét. Első okleveles említése már 1236-ból való. Akkor még Bulcsunak hívták, utalva ezzel Árpád nagyfejedelem után a legnagyobb hadvezérünkre.

A legendák szerint itt volt fellelhető Bulcsu nyári szállásának központja. Bulcsu annak a hét hadvezérnek volt az egyike, akik hadat viseltek Hispánia ellen.

A 945-ös háborút sikerrel zárta, 955-ben Augsburgnál hősies küzdelemben veszítette életét. Ezzel a horkák uralmának vége szakadt, az Árpádok magukhoz csatolták a törzset. Bulcsu Vezér egykori nyári szállásának központja továbbra is őrzi őseink emlékét. A település nevét csak 1495-ben változtatták Bulcsuról Bucsura.

A falun átkerekezve dombok ölelő lankái közt jól látszanak a piros-fehér-zöld és a piros-fehér-piros színűre festet karók, melyek a kukoricás szélén az országok határát jelzik. Aztán akövetkező településre éppen csak beérünk, Bozsok első kereszteződésében balra fordulva elindulunk a dombtető hírneves városába,  az ausztriai Rohoncra. A húzós tekerés a dombtetőre valódi gyöngyszemmel kárpótol! Jobbra tekintve a nyüzsgő belváros, balra viszont a messzeségben mai kirándulásunk célja vár. Túl a benzinkúton, a Zielpunkt és az épülő SPAR parkolóin a városhatárig biciklizünk. A közkedvelt Billával szemben különös építmény és környezete várja a túrázó magyar családokat.

SONY DSC

Ez a Kreuzstadl, a hírhedt keresztpajta emlékhely! A  város modern szabadtéri múzeuma az úgynevezett dél-keleti fal építésében részt vett több tízezer kényszermunkásnak állít emléket, köztük a rohonci keresztpajtánál egy éjszaka alatt lemészárolt 180 magyar zsidónak is.

Rohoncon még 1991-ben indult el a kezdeményezés, hogy a náci uralom rémtetteire és az 1945 márciusában történt mészárlásra méltó képpen emlékezzenek. 1992-ben alakult meg a RE.F.U.G.I.U.S. Egyesület. 1993-ban megvásárolták a keresztpajtát. Két évvel később, a mészárlás 50. évfordulóján felavatták Karl Prantl emlékkövét, amely kiegészíti az emlékhelyet. Azóta minden év márciusában megemlékeznek a helyszínen a tömeggyilkosság áldozatairól.

SONY DSC

Hogy mi is történt Rohoncon 1945-ben? Utánanéztünk!

„1944 őszétől a Vörös Hadsereget feltartóztatni remélt Südostwall építésére munkaszolgálatosok ezreit hajtották Rohoncra és környékére. 1945 tavaszán magyar munkaszolgálatosok jelentek meg a kisvárosban. Annak a “halálmenetnek” a megkínzott, elcsigázott tagjai, melyben Radnóti Miklós magyar költő  is elpusztult. Március 24-én, egy az SS és az SA helyi vezetői számára a Batthyány-kastélyban rendezett mulatság után, melyen Batthyány bárón és a feleségén kívül helyi notabilitások is részt vettek, a részeg vendégek kihajtottak szálláshelyeikről és brutálisan kivégeztek 180 munkaszolgálatost a város melletti istállóban, az úgynevezett Kreuzstadl-ban. Már az oda úton meggyilkoltak 11 embert, majd a rákövetkező napon – már józanon – azt a 18 férfit is, akit előző éjjel csak azért hagytak életben, hogy a holttestek elföldelésére kényszerítsék õket.Tizenkét nappal késõbb a szovjet hadsereg átlépte a város határát…

A szovjetek rögtön felfedezték a tömegsírokat (összesen 21 gödröt, mindegyikben 10-12 holttesttel) és jelentést is készítettek, amelyet 1945. április 12-én a Vörös Csillag című szovjet napilap publikált is, a hírt azonban az osztrák nyilvánosság bolsevik propagandaként tálalta. Az egyik szomszéd település orvosa, amikor tudomást szerzett a mészárlásról, feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Noha a per megkezdődött, gyanúsítottak is akadtak (az alacsonyabb rangúak soraiból), a sírokat is újra felnyitották, helyüket egy térképen pontosan rögzítették, és azt a felsőőri (Oberwart) bíróságon letétbe is helyeztek, e dokumentumok rövidesen eltűntek, a tanúk pedig a vádlottak mellett vallottak, így az eljárást megszüntették. 1946-ban egy kocsmai verekedés során elhangzott: “holnap elmondom a rendőrségen, kik voltak a gyilkosok”. A két vitázó férfit – mellesleg ők voltak a tárgyalás koronatanúi – másnap holtan találták. Jóllehet az újonnan induló népbírósági per szokatlanul hosszúra nyúlt – az utolsó tárgyalás 1962-re esett – a tetteseket nem találták meg. Batthyány báró és neje a szovjetek kivonulása után, 1956-ban visszatért Rohoncra, újonnan épült vadászkastélyukba (a régit a szovjetek felgyújtották). Halálukig megúszták a számonkérést.

SONY DSC

1980-ban a burgenlandi Független Antifasiszta Bizottság kezdeményezte a mészárlás emlékművének felállítását és a tömegsír felkutatását, eredménytelenül. A város (megint) hallgatott. A kilencvenes évek elején ismeretlen tettesek (feltehetően helyi szabadságpárti suhancok) feldúlták a rohonci zsidó közösség egyik utolsó tárgyi emlékét, a temetőt. 1993-ban és 1996-ban a Wiesenthal Center kezdeményezett újabb kutatást, hogy megtalálják a tömegsírt, ismét sikertelenül. Ezek után az egyik vezető osztrák napilap, a der Standard a rohonciakat en bloc antiszemitának bélyegezte. Az utolsó sikertelen kutató expedíció 2005 októberében zajlott. (Egy salzburgi műkedvelő történész máig kutat olyan korabeli katonai légi felvételek után, melyeken nyomára bukkanhatna a tömegsíroknak.)

SONY DSC

2007-ben újra a világsajtó hasábjaira került a burgenlandi kisváros. David Litchfield brit művészettörténész az iparmágnás és műgyűjtő Thyssen- család (úgy is, mint Thyssen-Bornemisza gyűjtemények) történetét kutatva bukkant rá Rohoncra 2005-ben. Odautazott, és többekkel beszélgetett az 1945-ös mészárlásról. S noha az osztrák történészek – akik előtt a Thyssen-család viselt dolgai természetesen nem voltak ismeretlenek – ezt vitatják, Litchfield könyv alakban is megjelent esetrekonstrukciója szerint az 1989-ben elhunyt Batthyány Margit (született Margareta Thyssen- Bornemisza) volt a gyilkosságok egyik felbujtója.”

SONY DSC

Az újonnan létesített szabadtéri múzeum -avatására 2012. március 25-én került sor- tablókkal, videókkal és tárgyi emlékkel dokumentálja, mi vezetett oda, hogy 1944-45-ben civilek, vendégmunkások és kényszermunkások a dél-keleti falat megépítsék. Közülük tízezrek, magyar zsidók számára mindez gyötrelmeket és halált jelentett, az építkezés során, vagy a mauthauseni koncentrációs táborba tartó halálmenetekben.

Végigolvasva a tablók és tárlók magyar feliratait, tagadhatatlan, hogy a Szombathelyről, a Rohonci útról kerékpárokon érkező magyar család minden tagja elérzékenyült… A rét vadvirágaiból fontunk sebtében koszorút, azt helyeztük a pajta falának tövébe…

SONY DSC

Rövid pihenő után megfogadjuk, hogy Rohoncra még visszatérünk – bár véletlenül sem shoppingolni!  Az az út a Faludi-völgy tavához vezet majd, meg a felette csörgedező patakhoz… A Faludi-völgyet 1961-1964 között a Rohonci-patak vizével töltötték fel és egy strandolásra is alkalmas tavat hoztak létre benne, amely kedvelt pihenőhelye mind a környékbeli osztrákoknak, mind a magyaroknak…

SONY DSC

Búcsúzóul még egyszer átnézünk a semmibe vezető kapu végtelen nyílásán, aztán nyeregbe szállunk. Hazafelé, mindenki, mintha még csendesebben tekerné a pedált. S ez nem csak a fáradtság miatt van ma így!

(Köszönet Christina fotóiért és a múzeum tárlóin olvasható dokumentumokért!)

TÖRVÉNYTISZTELŐ kontra ERKÖLCSÖS LEGYEK? – Mutyiország, Zsák utca…

Mert hülye azért nem vagyok! Ismerős a szlogen? Ezt fújja boldog, boldogtalan. Nagyrészt azok, akik biztosak lehetnek abban, hogy – bár magukat nem tartják éppen bolondnak -, azok számára, akik valamit rendkívüli módon szeretnének velük megetetni, a stupid kategóriát is éppen csak elérik! Mondhatni, ez az általános jelző, ha magyarokról gondolunk!

Ostoba, tehát magyar!

Simicskaország

Aki előbb összerakja a lapra szerelt komódot, s csak ha nagyon billegni kezd, akkor olvas összeszerelési utasítást! Amiből persze kiderül, – utólag! -, mit kellett volna csinálni, ha betartjuk a szabályokat! Aki előbb leégeti a műszaki cikk motorját, de nem kérdez, nem olvas, mi kell a hosszú élettartamhoz – ugyan már, csak nem fog ki rajtunk egy vacak daráló? Magyarok?

A mieink – mivel a „magunkfajták” kifejezés már nagyon foglalt – boldogok, ha nem kell ott lenni, amikor bárki más egyetlen pillanatra nem tágítana! Boldogok, ha nem kell iskolába járni, de a „jóindulatú” tanárember utólag leigazolja az óralátogatást, imádják, ha a biztonságunkért létrehozott egészségügyi vizsgálatokon meg sem kell jelenni, de a jó doki berajzolja a „megfelelt” besorolást!

Tabló

A mieink, akik persze nem hülyék! …azok a legkevésbé! Sokkal inkább buták, tájékozatlanok, egyenesen ostobák, akik számára a törvények tisztelete kimerül a bőrkötéses könyvek évenkénti portalanításában. Bibliák, szentírások, törvények és törvénytárak, mint valami tündöklő nehezékek. Néznek lefelé a polcokról, méltósággal és felvágatlanul, a maguk bamba érintetlenségével.

Nem baj, ha nem tudunk számolni, a magyar vásárló felkészült, „tudományos” Casio kalkulátorral járkál az osztrák hipermarket polcai közt, hogy több férjen a hitvány húsz euroba, amit a napi feketemunkáért kapott! Ha valamit kérdezne, németül teszi: kukken vír bitesőn! Nem baj, ha furikázás közben nem értjük a kresz logikáját, ha nincs a közelben rendőr, úgysem fáj a keréknek a záróvonal! A boltostól nem kérünk nyugtát, meg számlát, minek az, ugyan, ki hallott már orgazdaságról! Aztán,  ha házat épít, 36 négyzetméter alatt tákol, kalákában a magyar, mert így sem mérnök, sem statikus nem vacakol lakhatatlan viskó mentén! Az olvadó biztosítékot megpatkoltuk, a Sokolhoz laposelemet gumiztunk,  televíziót ütve javítottunk. Hajat otthon nyírunk, a falainkat magunk kenjük teddyvel, s ha megbetegszünk, előbb a gyogyász keneget hájjal, meg vizelettel, csak mikor már menthetetlen, lesz az orvos dolga az élettel összeegyeztethetetlen folyamatok megállítása … etc, etc, etc…

Birodalom

Volt valaha, péntek esténként egy hírhedt kecskénk, bizonyos Mekk Elek! Mindenhez érteni méltóztatott…tehát semmihez! Tanulságos történetein jókat derültek a tévék előtt rekedt felnőttek! Mert vicces volt látni, ahogy mindent akart, bár, semmit nem tudott. Aztán minden aktuális balhé után jól elagyabugyálták, jött a bűnti, de a derék jószág persze egy hét múlva újra kezdete a megtévelyedést…

4_1_mekkelek

Mekk Elek a miénk volt és marad. Ő a minta! Maga a magyar ember, és ezt persze tudják jól a mindenre elszánt hatalmasságok. Akik törvényeket alkotnak, melyek ismeretlenek az életüket itt leélők között. Aztán a törvényeiket be nem tartókat szankciókkal sújtják, melyről visszatartó erőként rebegnek. A büntetésektől rettegő, folyamatos félelemben élők pedig szép lassan bujkálóvá, mindent kijátszani képes ügyeskedővé válnak, akik már csak a kötelező maszlag föletetésére jók. Na akkor jöhet az erkölcstan, meg a hittan, a prédikátorok ideje, akik a nyilvánvalóan bűnben élőket rendre feloldozáshoz segítik. Mennyi – mennyi ok az elégedettségre!

A legfőbb hatalmasság tudja ezt. Jól tudja! Sündörgőivel megalkottatta a jó keresztény ember figuráját, aki ugyan törvénytelenségek sorát követi el, bűnben él, de vasárnaponként templomba igyekszik és kölkeit is erre tanítja. Megalkottatta a gondolkozni, tanulni nem akaró, de a dogmákat betéve fújó szerencsétleneket, akik estéről estére személyesen járnak közben a Jóistennél, kérve az uralkodóknak egészséget és bőséget! A középkor üzenete, bőséges lehelete ez 2013-ban, közepén az önmagát hőssé magasztaltató diktátorral és udvartartásával.

hittan

TÖRVÉNYTISZTELŐ, VAGY ERKÖLCSÖS LEGYEK? – tudatlanok maradjunk, vagy állítólag tiszták? Ez a kérdés, mely egyben nyilvánvalóvá teszi, hogy az állítólagos erkölcsi tisztaság majd reményt pumpál a tudatlanok agyába. Elintézhetővé válik az üdvösség, akár hosszú távon is, csak a fondorlatokat kell helyesen egymáshoz igazítani. Másfél hónap múlva indul a hittan project, mely kötelező jelleggel készíti fel a nebulókat, a jövő nemzedékét az alattvalóság, az engedelmesség új dimenzióira. Mutyiország, 2013/2014 tanév…

Keresztény, magyar ember.

Így nevezik majd a kiválasztottakat, akik mellett a horda többi tagja rendre bélyeget kap. Ők nem lehetnek mások, csak “a” kommunisták, “a” fasiszták, az előző rendszerek kegyeltjei, a már eltávozottak és a külföldre készülődők, a néhai munkások és parasztok fiai, unokái.

A feleslegesek.

Mert a jövőt megtestesítő magyar ember egy idegenek által működtetett multi vállalat alkalmazottja, katolikus hittant taníttat gyermekével, bár maga mindig is gyűlölettel készülődött a templomba; boldog arccal virul a rezsicsökkentés neki vetett megtakarítása miatt és a jövő tavasszal minden tudatlanságát latba vetve a lehető legjobb, tehát egyetlen lehetséges helyre rajzolja majd az x jelet. Az alaptörvényről és a többi rá vonatkozó törvényről mit sem sejt, fogalma sincs a demokráciáról, a köztársasági államformáról, de tudja jól, nyomorult életét állandóan fenyegetik az EU mindenre elszánt hiénái, akiktől a rettenthetetlen vezető minden magyarját megvédi!

images

Azt is tudni véli majd, hogy a büntetések azért vannak, hogy ő jobb legyen, a bűnök pedig automatikusan megbocsátást nyernek majd, hiszen a nagy vezető ott is közben jár! Ez csak természetes. Egy apró mozdulattal bekapcsolja majd az “igazmondó” Kossuth Rádiót, ahol elmesélik, milyen szédületes iramban fejlődik a magyar gazdaság, milyen módon sikerült szinte teljesen felszámolni a munkanélküliséget, mennyivel lett olcsóbb az élet. Elmesélik, hogy a világ minden pontján miféle ádáz nehézségek kínozzák az ott élőket, különösen azokban az országokban, ahová a sok megszédült orvos, mérnök, meg a többi nagyon buta magyar ember kitántorgott… Elzengik a dalokat a mérhetetlenül olcsó magyar dinnyéről, a kiváló búzatermésről, meg persze a jó ütemben épülő felcsúti stadionról, mely oly sok ember örömére növekedik a vezér budija mögött.

Erkölcstelenül okos szeretnék lenni, maradni. Tehát bűnös, akit az elkövetkezendő tavaszon legyőznek. Ez az egyetlen esélyem, hogy valaha felkészülhessek a nagytakarításra!

Addig is olvasgatom a HVG cikkét:

http://hvg.hu/hvgfriss/2013.29/201329_simicskaek_agrarterjeszkedese_megis_mozog_a#rss

2 – mások együtt, örömben, mi örökké egymás ellen…

Azt mondják a számok misztikus világával foglalkozni tudók, hogy a kettes szám jelentése a két ellenkező, ugyanakkor a másikat kiegészítő nemmel, a férfival és nővel hozható kapcsolatba. Jelenti még a két, egymást is kiegészítő jegyet: a jin-jangot is. Világok kettőssége, a tűz és víz, a fehér és fekete, az ég és föld ölelése, harca…

A kettő a bölcsesség száma. A számmisztika szerint az élet anyagi oldalát jelzi. Jelenthet ésszerű gondolkodást, képzelőerőt, alkalmazkodó képességet, lelkiséget. Utalhat ugyanakkor határozatlanságra, ingadozásra, belső nyugtalanságra, titkolózásra, kiszámíthatatlanságra. A z betű 2-es számmá alakulása az anyagiasságon kívül szókimondásra, erős akaratra és cselekvési energiára is utaló jel.

2

Felénk a töprengők  a második gyermek mellőzöttségéről, a félannyi szeretetről meséltek, s ha szóltak is olykor a másodikról, a másodikká válásról, ez a státus, mintha nagyobb szégyen lett volna, mint minden, ami a győzelem felé rohant.

Milyen furcsa, a győzelem jele mégis a V alakban felmutatott két ujjunkkal lendül ma is a magasba!

wwwwwww

Talán a lehetetlen világos volta, talán a józanság teszi, de már jó ideje, hogy a „másodikban” hiszek. Magamban ünneplem, s ha tehetem, félve, de másokkal is megosztom érzéseimet. Nem vagyok, nem vagyunk egyedül!…

Egyszerű oka van a megtérésemnek. Míg mások, máshol a valódi összefogás, az együttműködés erejét használva százak, ezrek csodálatát vívják ki estéről estére, addig a velünk és belőlünk élő maradék hősök asztalhoz sem ülhetnek. Sohamár! A gyökereinkből fakadók feloszlatják a duókat, duetteket, a testvérek elfarkasodnak, a barátok összeugranak, s a versenytársak méltatlanná válnak még e nevükre, címükre is.

Családok ezrei szakadtak szét, csak mert nem merték nem követni az önjelölt igazmondót, a letéteményest! Aki mindig meg tudja magyarázni, más, miért hibás!

(…)

Nézem és hallgatom az általam a minap felfedezett két muzsikust. A két, mára Horvátország béli csellistát, a szlovéniai, maribori születésű Luka Šulić-ot és a horvát tengerpartról,  Pula-ról származó Stjepan Hauser-t. A 2Chellos-t. Nem tisztem, mert zenei felkészültségemet nyilvánvalóan meghaladja, megítélni zenei nagyságukat, azt helyettem minden filmen megteszi a jelentős számú publikum…

Csak a mosolyukat, mimikájukat, gesztusaikat nézem, a semmihez nem fogható örömet, az „együtt örömét”, ahogy láthatóan és őszintén egymásba kapaszkodva és olykor ölelkezve hitetik el közönségükkel az „együtt” lehetőségének boldogságát. Mely egyszerre hihetetlen tudásról és frenetikus érzelmekről, érzésekről is tudósít! Örömmé, élménnyé válik hallgatóságból rajongóvá válni!

Milyen kár – gondolom és mondanám – milyen kár, hogy ők ott, mi pedig itt létezünk, ebben a nagyon más dimenzióban! Itt az összefogás csak szólam, ócskává lett giccs, azok meg ott, estéről estére, előadásról előadásra adnak bizonyságot lelkek tömegeinek! Azok ott, tőlünk, határainktól alig távol… Ők, akik annyira tudnak szólni a lélek hangján!

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=jjOQac1vOEc

Bizony, jó volna eltanulnunk ezt az egyszerű titkot, két ember őszinte szeretetét! Amit valaha biztosan tudom, hogy tudtunk, ismertünk! Mely a közönség szívében kis rőzsetüzeket rakva, estéről estére elvarázsolja ott a hallgatóságot!

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=mSByjqMGtaU

Vajon, mi is képesek lehetünk valaha erre? Vagy nekünk, magyaroknak már örökké szemlesütve és megtévedve kell járkálnunk, haragban és harcban egymással, egymás között? Haragban egymással és a világgal, küzdve a nagy vezető árnyékában, aki naponta velünk és általunk, no meg persze értünk vívja ádáz küzdelmét Európával, és a világ szinte minden sarkával…

puskástivadarpolgármesterfideszkdnpszombathelyorbánviktorminiszterelnök

Végtelen hatalma egymás ellen fordította színművészeinket, muzsikusainkat,  akik utálják egymást a hangversenytermekben,kormánypárti és ellenzéki írókká váltak az üzengető írástudók, s ha valakinek pusztán fütyülni szottyan kedve, egy réges-régi melódiát, tettét alaposan mérlegelnie kell, mert könnyen válhat kommunistává, fasisztává, attól függ, hogy éppen hol fütyüli nótáját… Már festeni, rajzolni is lehet pártelvek alapján, s a szobrász pártfüggősége okán válik népszerűvé, vagy éppen szégyellni való ostobává.

Amúgy, nekünk is van csellistánk…

Nálunk a világhírű csellista is arcát adja a vezér mellett, színt vall és politikai nyilatkozatokat tesz, nálunk az író könyve által válik nem kívánatossá, mert sorai közt az ellenséggé rombolt ellenfél hangulatát idézi. Merészeli! Mi van itt???

(…)

A morfondírozás vége pedig csak annyi, hogy nagy baj van, s jön még nagyobb, csak idő kérdése! Mert ma már csak magyarabb magyarok és arra mások szerint érdemtelenek élnek köröttünk. Elfogadhatatlan és sajátosan kirekeszthető fajok, bűnös nációk, meg persze az általuk áhított rendet megteremteni akarók zavaros kotyvaléka, az össznemzeti mutyi katyvasza, ahol minden fuldokló mindig kész a másik fejét a víz alá nyomni…

Hatalmasságok és hatalmukkal visszaélők, akik rendjük szerint teszik a dolgukat a gazdaság, a politika, az oktatás, az egészségügy és a kultúra minden területén.

horntemetes

Béna karmesterek, akik képtelenek egymás szemébe nézni, ha egy közülük – bár a hatalmasságok úrhölgye szerint sokáig képtelen volt meghalni végre! – elmegy… s ők búcsúzást játszanak!

Komisszárok és akarnok farizeusok, árgyilus simicskák és zöldbáró csányik tömegei a mai hatalmasságok, akik döntenek, még a hangulatunkról is! Hogy olykor az idegen, bár ősi hangulatnövelők sem segíthetnek…

viktátorú

diktátor

Akkor, most végre merjünk újra kicsik lenni!!!

 

JÚLIUS 15. – Új “nemzeti dohányboltnyitási” ünnep a fülkeforradalomtól!

Pirosbetűs nap, persze csupa-csupa Anchor Jack betűvel írva, szigorúan az “arculati kézikönyv” szerint! Ok az elégedettségre, ünneplésre!

Nemzeti ünnep!

Hallelúúúúja! Végre! Ezt a várva-várt napot is megértük! A sok fránya fanyalgó, meg persze ellenzéki (fúj!) ellendrukker ellenére hétfőn virágba borulhat a haza, örömkönnyekkel telhetnek fel a kicsinyke könnyzacskók! Megvédtük, megóvtuk ellenségeinktől a nemzet dohányárudáit! Hivatalosan is kezdetét veszi a nagy össznemzeti HURRRRRRÁ, bezárnak a velejéig romlott múltat idéző és szimbolizáló trafikok és dohányárudák, és helyükre lépnek a hófehér kirakattal ki- és be-láthatatlan, korhatáros gurgulával ellátott elit üzletek. Immár kézzel tapintható, hogy:

Mutyiország megújul

És ez még csak a kezdet! Nem, nem szabad tamáskodnunk, pesszimistán legyintenünk, mert hamarosan minden megváltozik! Mert VALAKI a fejébe vette, hogy minden, minden megújul, hogy nem lesz többé semmi úgy, ahogy rég volt, a “zelmúltnyócév” tengelytörő idejében! Legyőzzük az EU-t, le az összes kifogással és ellenvetéssel élőt, megvédi nemzetét az új RETTENTHETETLEN!

Jobban teljesít

Miért is volnának, lehetnének kétségeink! Az ország nevet, rendszert, arculatot, törvényeket váltott, a régi “pártfunkcikat” kicsinálták, helyükbe kizárólag keresztény elveket valló, le- és el-kötelezett vazallusokat betonoztak, a demokrácia szent nevében – ámen!

Memzeti suzuki

Van már nemzeti autónk, nemzeti fejlesztési ügynökségünk, nemzeti adóhatóságunk, nemzeti közlekedési hatóságunk,  nemzeti pénzintézetünk, nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságunk, nemzeti rehabilitációs és szociális hivatalunk, nemzeti kulturális alapunk, és immár nemzeti dohányárudáink, jöhetnek a nemzeti gyógyszertárak, a nemzeti italboltok, a nemzeti pékségek és tejhörpintők…

Nemzeti otp

Aztán, talán idővel  nekilendülhetnek a nemzeti multik is… persze, ők is,  mindannyian, csupa-csupa Anchor Jack betűvel írva, szigorúan az “arculati kézikönyv” szerint! Valahogy így:

Nemzeti Tesco

Idősebb olvasóink még emlékezhetnek Kovács Jánosra, pontosabban Medveczky Medvére, még pontosabban Micimackóra, aki közvetlenül azelőtt, hogy valami eget rengető tettet hajtott volna végre, egy tuskóra zöttyent és hangosan így morfondírozott: GONDOLJ, GONDOLJ, GONDOLJ! A csoda nem maradt el!

mm

És ez a nép, persze, természetesen most már, mint nemzet, egy emberként kiált az ég felé: Nyilvánulj meg nekünk, Mester, ki vagy a… És lőn július 15-től teljes program, project és diadal a minderről mit sem sejtő, gomolygó füstfellegekbe burkolódzó fiatalok mentén, a tüdőgyógyintézetek és iskolák közelében!

Mutyiország

A hon határát átlépőket valami különös gerjedelem járja át, szemlélve ezeket a frappáns “vizeldére hajazó bodegákat”, az émelyítően szofisztikus feliratokkal, meg a zseniálisan odatervezett “T” betűvel! …csupa-csupa Anchor Jack betűvel írva, szigorúan az “arculati kézikönyv” szerint!

Fürkésző szemekkel, sunnyogó törtmagyarságukkal próbálják megfejteni “sógoraink” a becsinált ablakokra raggatott papírfecnik, tacepaók értelmét, melyeken NYITVA feliratokat szárít a júliusi szél… csak azt nem értik, hol a bú-bánatban lehet cigit venni Magyarországon?

ajka_normal

A nemzeti dohányárudákat pedig nagyon-nagyon megszerették a magyarok, mert ez a dolguk! Már nem beszélnek a pályázatok mutyizásáról, a munka és jövedelem nélkül maradt korábbi trafikosokról… Az elfogadás szép példája, hogy lassan, de biztosan növekszik a “páciensek” száma kerek e hazában!

A szó maga egyébként engedelmest jelent! Szép szó. Csak egyféle módon értelmezhető! És ez így van rendjén!

KÉRDÉSEK

Ugyan, miért is ne volna okunk, az ünneplésre!? Tessék végre megérteni, hogy az egyes szám első személy megszűnt! Minden, ami itt történik, többes szám első személyben történik! De… még gondolni sem szabad arra, hogy:

elkúrtuk

MAGYAR NŐ ÉS SORSA – hol van vége a megaláztatásnak?

Nem kell messze menni, hogy rátaláljunk. Mondhatnánk, mai szóhasználattal hogy köztünk él. Van.

Míg világra nem lökődött, csak teher volt, aztán rálegyintenek, maradhat! Talán, majd legközelebb… jobb sikerül… Az óvodában gaz majmok a haját húzgálták, az általánosban megszégyenítette a kiélt, kövér tanárnő, mert képtelen volt elviselni  a lényét, már a puszta gondolatát is, ahonnét ő jött. Aztán az udvaron összeverette a fiúkkal, s ha panasszal élt, kiközösíttette az osztálytársaival. Csak őt! Otthon a szolgálat, meg az idegenek felé való képmutatás várta. Meg a betegség, az alkohol, a vér és parancsszavak.

Az iskolában a gúny, a megvetés. Jelek gyülekeztek a derekán, meg a végtagjain, bélyegek mindenütt. Címkék, jelzők, sajnálat és könnyek a néptelen utcán, egy tanúk nélkül lezavart gyermekkor, szögekkel vert küszöb, aztán fejjel, egyenest a falnak, jöhetett a mindent megtorló felnőtt világ. Könyörtelen és hazug mindennapok, fájdalom és üresség, ebben az irgalmatlanul önző semmiben.

A leltárt csak a halál írhatta meg, előbb a hóhér, majd a csicskás is beleroppan… És már nem nagy az idő, ami előhozza a gyötrelmes történeteket, de jaj annak, aki megéri! Csak a befejezés egyre távolibb, úgy tűnik, még nem akarja, hogy eljöjjön, ha van, maga az öreg Isten… Új cinkosok születnek, nőnek az égig, egyre többen, farkasok és hiénák báránybőrbe bújva, reszketve még a feloszthatónak vélt garasért.

Mondják, a magyar nő sorsa sokat változott az újabb időkkel. (…)

Határok, rögök és tűréshatárok változtak, színek és árnyalatok egyre, de a bezárt ajtók és ablakok mögött mindig minden ugyanaz maradt. Összeszorított ajkak, alig hallható sóhajok és némán szétmorzsolt könnycseppek, a nap-nap után zuhanó évek alatt. Ennyit ér a repülés?

Földtől a földig, hogy néha még a horizont fölé is alig emelkedik a szárnyak suhogása. Vannak jócskán ígéretek, gondolatok, melyek a gondot szépen körbekapálgatják, mint a növendékfát szokás. Csak a víz marad el, a gyom helyén meg kiég a föld. Aki rossz helyre születik, rossz helyen nő fel, megszokja más bűnét, meg a másért való büntetést. Akadnak, akik a gravitációt megélve körbeállják, aztán maradnak, amíg kell. Belülről ugyan támasznak tűnnek, de a távolodók rendre gyászoló tömegről fecsegnek.

Tényleg ennyi egy nő élete, csak ennyit ér, ma, Magyarországon?

A fészektől távolodva látszanak a valódi mérgek. De csak annak, aki belőle vétetett. Akinek, nem térkép e táj… A mindent körbelengő hályogépítők zenekara naponta új prímást talál, csak ne kelljen bárkinek is meglátni a letakart tükröket… hogy ne kelljen szenvedni a mindig kívül állóknak…

„hisz kitaszít a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom.”

Dolgotok van – mondja alázattal – csak ne halljatok, ne lássatok, csak legyen sok néma száj!

A minap a másik nő arcát látta, a miniszterelnök feleségének tekintetét, ott, a dörgő tömeg közepén, ahová kisietett. Ment, mert a dühödtek közt vélte a dolgát. A megmondók bátorságnak mutatták, pedig nagyon félt. Ajkait és kezét összeszorította, ökölnyi volt benne a fájdalom. A fájdalom, amihez az évek szoktatták. Meg a férfi, meg a kötelesség.

Lévai Anikó

Bent és kint, neki eggyé vált néhány pillanatra. Csak a dolga volt ugyanaz. Hallgatott. Meghallgatott.

Ez a nő, akiről szintén, szinte semmi nem tudható, a bezártságában, őrző feladatában és felelősségében üzent. A hallgatásával, az elhallgatásával.

Mielőtt túl sokan gondolnák a rendet rendnek, a törvényt meg igaznak!

A két nő sorsa Magyarországon, kettőezer tizenháromban ugyanaz. Aki szolgálatra szegődött, mert mindenét elvették, most éppen az utolsó lehetőségben kapaszkodna. Hiába. A másik, ott fenn, az üvegpalota üvegtermeiben fázva és félve örökösöket nevel.

Bár ő is tudja, érzi a határozott idő súlyát.

Egymás közelében, ökölnyi hazában, egymástól mérhetetlen távolságban élik az életüket. Szegényen és gazdagon. Szegény gazdagon mindketten. Esélytelenül és bénán, az önző világ törvényei okán.

MAGYAR NŐ ÉS SORSA – hol van vége a megaláztatásnak?

(Utóirat:

Az írástudó dolga, hogy munkája megszülessen. Kiírja végtelen fájdalmát, s ettől akadnak majd, akik úgy érzik, megtette a kötelességét. Tehát… Gyanúba fogható, elítélhető, büntethető… Pedig mindenki tudja jól, aki tudott már élni, annak  meg kell tanulni ölni is! Ez is feladat. Predesztináció.)

FILLÉRES KIRÁNDULÁSOK II. – Csatangolás a Miród forráshoz

A minap elhatároztuk, hogy bebizonyítjuk, igenis léteznek elérhető élmények, kirándulások szűkebb pátriánk, Vas megye területén is! Egy valójában, már nem is létező település felkeresésével kezdtük, Magyarbükkös temetőjéig jutottunk. Most szintén a környékre invitáljuk olvasóinkat! Kemestaródfa, a híres Miród forrás a mai célunk!

0001 Miród forrás

„Valaha az aprópénz értékében határozták meg azokat az utazásokat, melyek úgymond nem igényeltek hosszadalmas, fárasztó zötykölődést, járhatatlan utakon… Így azok is részesévé válhattak, akik ugyan kimozdultak volna a négy fal bezártságából, de a tehetségük nem igazán adott módot a távoli országok, tájak megismerésére. A mértékadó szegénység ma is köztünk él, -kár volna tagadni-, de az elérhető kincsek karnyújtásnyira várják felfedező családok érkezését… akár gépkocsi nélkül is!”

Vonattal és gyalogszerrel indultunk Magyarbükkös területére, a mai kiruccanást kerékpárral teljesítettük, gurultunk tíz egynéhány kilométert oda és vissza, de megérte!

Szentpéterfáról – álmodozva – indultunk! E Vas megyei kis településről, amely 1923-ban kiérdemelte a leghűségesebb község kitüntető címet… A falu közepén magasló kápolnától vitt az utunk Ausztria felé, hogy egy egészen apró külföldi tekerés után máris visszatérhessünk hazánk területére…

Nagysároslak, vagy ahogy mostanság nevezik Moschendorf a Németújvári járás jellegzetes falucskája, egyfelől Szentpéterfával, másfelől Pinkamindszenttel határos. Némi bringázás a tűző napon, jön Vasaljamelyből utazásunk során vagy kettőt is érintünk – túlsó körforgalma, ahol Csákánydoroszló felé mutatnak az útjelző táblák, s mi hamarosan egy különös nevű községbe érünk!

Miród túra útvonal

Kemestaródfát néhányan Kemenestaródfaként illetik, pedig ez badarság, a község elnevezésének meséje is csodálatos:

„A mai település két, egykor önálló faluból, Kemesmálból és Taródfából egyesült 1939-ben. Kemesmált 1409-ben Kemesmal, Taródfát 1418-ban Torlodfalua alakban említik először. Kemesmál neve a magyar Keme személynév és a mál (=hegyoldal) főnév összetétele. Taródfa neve a torló (= volt ura lelki üdvéért az egyháznak szolgáló szabados) főnévből származhat. A település területén a 13. században határőrző erődítmény állt, melyet 1248-ban említenek és helye ma is látható a község határában a Váradszigeten.”

Vasalja felől érkezve aprócska tábla hirdeti a Miród forrás felé vezető utat. A fáradt vándor itt jobb, ha szusszan egy keveset a Strem patak hídjánál, aztán kezdődhet a festői községen át vezető séta, majd a stációkkal díszes út a forrásig.

Gyaloglás közben idézzük fel, mit is illik tudnunk a Miród forrásról?

„Az első írásos emlék a forrás múltjából, 1248-ból származik. Igaz erre a forrás újraszentelése után két évvel derült fény. A Váradsziget nevű vár keresése közben a levéltárban került elő egy földeladási bizonylat, mely kimondja, hogy a Váradsziget a Miród vizétől északra van. A másik adat 1265-ből származik, ami azt mondja ki, hogy a Miród-forrás a Stremtől délre helyezkedik el. A két oklevél bizonyítja azt, hogy a forrás már a XIII. század közepén valamilyen formában létezett.

01

   A pontos, hiteles, és új adat, 1864-ből származik, amikor Pesty Frigyes történész megpróbált a falvakból minden nevezetességet összeszedni, és Kemestaródfán ezt találta, illetve a feltett kérdésére Márton Ferenc községbíró ezt a választ adta.

10

„Rákos-kút, az Ó-hegy tövében egy forrás, s nevezetét Rákos családtól nyerte. Ehhez a forráshoz szoknak a hideglázban szenvedők járni, vízéből inni, és a mellette lévő bokrokra, hajakból vagy más rútságokból egy darabocskát kötni. A szomszéd községek előtt is ismeretes forrás vize hideg, és kemény, talán némi gyógyerővel is bír, minthogy több hideglázban szenvedők vízétől meggyógyultak.”

02

   Hogy pontosan mikor keletkezett a forrás, arról nincs adat. A fent olvasható írás keletkezésének idejében, a faluban lakó Erdődy család egyik leszármazottja (neve sajnos a feledés homályába veszett) foglalkozott a forrás történetével. A következő, immár hiteles leírás a XIX. század végére tehető. Ekkor, a Gasztonyban élő József főhercegnek a vadásza (a név itt sem ismeretes) foglalkozott a kút történetével. Tisztogatta a forrást, széppé varázsolta a környéket. Ez az ember feleségül vett egy Láng Teréz nevű taródfai lányt, aki férje halála után minden írásos adatot megőrzött. Az Ő elbeszéléséből tudjuk, hogy régebben a falusiak, és a környékbeliek korsókkal, és kancsókkal felszerelkezve jöttek a forráshoz, és vittek haza a vízből, mivel az a hír járta, hogy a forrás vízének gyógyító hatása van, és a női bajok, elsősorban anyaméhrák gyógyítására szolgál.

05

   A forráshoz közellévő Strem nevű patakon (ebbe csordogál bele a forrás vize) még egy híd is átívelt, amin még a Monarchia idején az osztrákok is átjártak a forráshoz. A kút közelében padok voltak találhatók, hogy a messziről jött emberek kipihenjék fáradalmaikat. A kút mellett néha tábortüzet gyújtottak, szalonnát sütöttek a látogatók. A forrás mögött, a partoldalba pedig egy oltárkápolna volt, benne pedig egy Szűz Mária szobor, mivel az akkor a faluban élő idős emberek Szűz Máriát választották a forrás védőszentjéül. Minden év szeptemberében a falusiak Mária búcsút tartottak, és kizarándokoltak a forráshoz.

04

   Az 1940-es évek elején a cserkészek jártak a faluban, és amikor megtudták, hogy van a községben egy ilyen nevezetesség, felkeresték azt, és rendbe is szedték. A cserkészek vezetője Sinkovits Imre, a későbbi kiváló színművész volt, aki nemrég távozott az élők sorából.

   A régi rendszer, és annak ideológiája, hogy mindenáron a határt meg kell védeni az idegen „betolakodók” ellen teljesen elsorvasztotta a kút legendáját.

03

   Mivel a forrás nagyon közel van a határhoz (20 méter) a kutat betemették, a kút felett található oltárkápolnát lerombolták.  Így vegetált a kút 1990-ig, amikor a faluban élő három ember gondolta úgy, hogy mégiscsak meg kellene menteni a kutat az enyészettől. A forrást kiásták, vízelvezetés miatt vízelvezető gyűrűket raktak le, és megtisztították a környéket a gaztól.

   2000 októberében vetődött fel először a kegyhely felújítása, de akkor még csak vágyakoztunk rá, hogy ebből talán lesz valami.

06

   Végül sok szervezés meghozta a gyümölcsét, sok támogató anyagi támogatásával és hihetetlen sok társadalmi munkával felépítettük a kegyhelyet. Egyszer elkészült maga a forrás, ami egy kápolna, melynek aljából csobog a forrásvíz. Felállításra került egy hatalmas fakereszt, ami a forrás mellé került, szembe a bejárattal, hogy messziről kitűnve fogadja a zarándokokat. A kereszt elé, a forrás mellé helyeztük a miséző oltárt, a kegyhely elé pedig a Sinkovits emléktábla került. A kegyhelyet körbekerítettük kerítéssel a vadak elleni védekezés miatt. Mára a Miród-forrás kegyhely Vas megye egyik legnagyobb turisztikai látványossága lett.

07

   A munkálatok 2003-2004-ben is folytatódtak. Egy Lourdes-i barlang került felállításra, Boldog Batthyány László boldoggá avatásának emlékére. Továbbá a forráshoz vezető mintegy 700 méteres út mellett 2004-ben a 14 úti stáció keresztjei lettek elhelyezve. A dolog egyedüliségét az adja, hogy minden egyes keresztnek külön gazdája, gondozója van. Gondozóik a falusi gyerekek, illetve szüleik. Időközben a kegyhelyhez vezető utat a falusi emberek adományaiból kaviccsal borítottuk, így most a forrás, esőben is jól megközelíthető. 2005-ben egy harangot szenteltünk a kegyhelyen, valamint a Miród-forrás versét márványtáblába vésettük, és azt helyeztük el a forrásnál. 2005 év szeptemberében Mindszenty-emlékművet szenteltünk a hármas Mindszenty évforduló alkalmából, melyet Lezsák Sándor a Mindszenty Társaság elnöke avatott fel. 2006-ban az I. és a II. világháborúban elesetteknek, és az 1956-os forradalom üldözötteinek állítottunk emléket. 2007-ben Brenner emlékművet szenteltünk Brenner János plébános meggyilkolásának 50 éves évfordulója alkalmából. Továbbá a régi, elsősorban a vadak ellen készült kapu helyett egy csodaszép székely kaput készítettünk…”

08

Takó Gábor gondolatait felidézve – és megköszönve – sétálunk a forrásig, meg vissza. A forrásnál előkerülhetnek az elemózsiás kosárkák, no meg a kulacsok, melyeket most friss forrásvízzel tölthetünk fel! Aztán bringára pattanunk, hogy hazafelé újra gyönyörködhessünk a festői táj szépségében. Vasalja, Pinkamindszent, Nagysároslak és Szentpéterfa… minden település rejtegeti a maga kincseit! Ide még visszatérünk!

Ez a kirándulás is egyszerű volt, de mégis, mindannyiunk számára feledhetetlen! A folytatás pedig hamarosan Vas megye újabb kincsét tárja majd elénk…

 

Utóirat:

Bizakodással tölti el a szívünket, hogy a csákányiak szép számmal köszönték meg a látogatásunkat. Tudjuk, a kemestaródfaiak vendégszeretete is messze földön híres. Mi ide is haza-haza térünk!

FILLÉRES KIRÁNDULÁSOK I. – Magyarbükkösi családi délután

Valaha az aprópénz értékében határozták meg azokat az utazásokat, melyek úgymond nem igényeltek hosszadalmas, fárasztó zötykölődést, kocsival – járhatatlan utakon… Így azok is részesévé válhattak, akik ugyan kimozdultak volna a négy fal bezártságából, de a tehetségük nem igazán adott módot a távoli országok, tájak megismerésére. A mértékadó szegénység ma is köztünk él, -kár volna tagadni-, de az elérhető kincsek karnyújtásnyira várják felfedező családok érkezését… akár gépjármű nélkül is!

Egy várva várt vasárnap a legalkalmasabb, hogy útra keljünk és megmutassuk a gyermekeinknek az országhatárnál gyöngyöző Strém patak menti egykori település, Magyarbüks maradványait.  A Csákánydoroszlói vasútállomástól a 8-as főúton Szentgotthárd irányába haladva, mintegy 800 métert kell megtennünk, hogy mindenféle különleges útbaigazító tábla és jel nélkül, egy aszfaltborítású úton  jobbra fordulva az erdőségnek vegyük az irányt az egykori határőrizeti pontig. A laktanyák épületein túl aztán egy útelágazáshoz érve végre támpontot jelenthet a közelmúltban oszlopra helyezett tábla.

0005

Nem volt hiábavaló az igyekezet, hamarosan odaérünk… Mert az emberi naivitás nem ismer határokat!

„Csákány és Doroszló települések az Árpád-kor kezdeti századaiban keletkeztek. Csákány területén ősidők óta éltek emberek, északra az erdőben őskori halomsírokat találtak. Csákányt először 1248-ban terra Chacan néven említik a vasvári káptalan oklevelében. A területen a későbbiekben több falu is keletkezett, Magyarbüks, Németbüks, Taródfa, Bésfa, Kemesmál, valamint Doroszló. Doroszlót 1388-ban Dorozlouchakana, 1471-ban Dorozlo, 1493-ban Dorozlofalwa néven említik. Magyarbükköst 1375-től említik okiratok Bykus néven, 1482-ben pedig említést tesznek Magyarbükkös malmáról is. 1921-től a trianoni békeszerződés következtében Magyarbükkösnél a Strém-patak mentén húzódik az országhatár. A második világháborúig a magyarok és az osztrákok közösen használták a malmot. A vasfüggöny kiépítésekor Magyarbükkös lakosait kitelepítették vagy önként elköltöztek, a házak nagyobb részét lerombolták.”

A táj szépsége lenyűgöző. Sehol egy lélek, madárdal és mindenféle rovar zümmögése keveredik az egymáshoz dörgölőző száraz fatörzsek nyikorgásával. Útbaigazító táblára bukkanunk, mely végre határozott mértéket sugall: a Vasfüggöny Túraút mentén hamarosan a Rommer forráshoz, majd a Magyarbüksi várhelyhez érünk. A Magyarbüksi temető egy kevéssel odébb található. Bíztató!

0006

A természet pedig munkál, még pár év és a fatörzs egész egyszerűen körbenövi majd a táblát… jó lesz igyekezni! A rekkenő napsütést ágas helyek árnya, az aszfaltot kavicsos poros út váltja. A levegő, mindenféle tudományos halandzsa nélkül, egyszerűen kiváló. A patak közelsége ugyan láthatatlan, de érezhető, s mi nem lankadunk! Lassan előkerülnek az otthon teletankolt kulacsok, sajnos családi falatozásra, pihenésre alkalmas padokat, esőbeállót még nem teremtett a gondoskodás, de a táj érintetlensége kárpótol mindenért. Öreg fűzfa teteme mellett visz az út és túlról feldereng a forrás táblája is. Keresgélni kezdjük, sajnos hiába… Ez a forrás huncut módon elbújt a szemünk elől…

Sebaj, indulunk tovább, egyenest a várhelyhez! Szemeink előtt elvonulnak az emlékek a sümegi, szigligeti vár tornyairól… aztán végre, némi gyaloglás után újabb tábla, az előbbihez hasonló módon, ágaktól ölelve. Kétszáz méterre vagyunk Magyarbüks várhelyétől!

0009

Az eddigi poros út szögesdróttal szegélyezett erdei ösvény felé visz, egyre tétovábban lépkedünk, kutakodunk, aztán az erdő közepén álló domb oldalában rájövünk, itt várhely és nem vár ígéretét kaptuk. A várhely persze némi fantáziával akár izgalmasabb lehet, néhány kupac kőnél, téglánál… a vizes árkot is odaképzelve elvonulunk, mint egykor a Németújvár ellen vonuló seregek, miután a magyarbüksi vár védői megállásra kényszerítették őket…

Visszagyalogolva a kavicsos útra, indulunk tovább, félúton vagyunk, településnek és főleg temetőnek nyomát sem leljük, csak a szögesdrót kerítést váltja fel egy közel három méter magas drótháló, mely leginkább Spielberg Jurassic parkjára emlékeztet. De itt nincsenek dínók, csak rengeteg énekesmadár és sajnos egyre több vérszívó rovar! Előkerülnek a pumpás deo-k, reszkessetek szúnyogok, babócsok!

A kerítésen aztán különös táblák jelennek meg, melyek szikár egyszerűséggel jelzik: itt valaha, valakik háza, fogadója, malma állt, nem messze az úttól, a körbezárt erdőben! Sajnos, a többségüknek a helyét sem nézhetjük meg közelebbről, a magánterület szigora nem ismer tréfát! Jobbról jókora tisztás tátong, benézünk oda is, aztán a keskeny erdősávon túl az erdei ösvény vonalát követve átballagunk kicsit Ausztriába. Ilyenkor érezzük igazán fájónak azt az évtizedes közhelyet, mely „osztrák sógorokról” legendázik. Rend és valódi szépség tárul elénk, az ősi magyar táj festői képe. Szemben két település Karácsfa, Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt római katolikus temploma  és Németbükkös házai sejlenek, ma a két települést Hagensdorf im Burgenland és Deutsch Bieling néven ismert.

0010

Ismét visszagyaloglunk az eredeti erdei úthoz, aztán hamarosan ismerős táblát pillanthatunk meg, mely a magyarbükösi elfeledett faluról üzen. Meg persze az uniós támogatásról… Csak az „elfeledett” szóval nem tudok mit kezdeni. Magamban őrlöm, szerencsére senkinek nem kell magyarázattal szolgálnom…

„A második világháború előtt itt még nótaszó hallatszott a kocsmából, és működött a malma is. Magyarbüks falu a kezdetektől Csákány része volt. Így története egybefonódott Csákány történetével. Külön történetet írni róla nem lehet. Lakói nagyrészt német anyanyelvűek voltak.

A háború befejezése, és a náci hatalom bukása után a megtorlás időszaka következett. A Magyarországon kialakuló kommunista hatalom azonnal megkezdte a háborús bűnösök keresését. Meg is találta a Magyarországon élő németek személyében. A kormány a parlament elé terjesztette az országban élő németség kitelepítését.

Akkoriban nemcsak a kormány, de a lakosság is a kitelepítések mellett tette le a voksát, ezt bizonyítja az a felmérés, miszerint Magyarország 70 %-a támogatta a németek kitelepítését. A parlamentben egyre több képviselő követelte a kitelepítést.

Magyarbüks német lakói egy éjszaka alatt hagyták el hazájukat, mindenüket hátrahagyva 1946-ban.

A maradottak közül sokan Csákányba költöztek, sokan máshova (pl: Kemestaródfa). A házak anyagát széthordták, vagy lebontották, és másutt felépítették. Amikor 1958-ban Tóth Rozália is elköltözött a faluból,akkor vált Magyarbüks teljesen lakatlanná…”

Az utolsó méterek, frissen telepített facsemeték övezik az utat, s végre elénk tárul a néhai falu temetőjének látványa. Írhatnánk hogy szomorú, de tudjuk jól, sokak áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy a jelenlegi állapot létrejöhessen. A vándorokat padok várják, kopjafák, ahol imádsággal emlékezhetünk a feleslegessé vált, a vasfüggöny útjában álló, a bűnös népe miatt elpusztított falu néhai lakóinak hantjai felett… A pihenésre szolgáló padok mellett pedig hulladékgyűjtők, így a környék gondozott, turistamentes zarándokhely képét mutatja.

0002 Magyarbüks temető

0003 Magyarbüksi kopjafa

0012

0013

0014

Az emlékhely feliratai németül és magyarul is hirdetik a néhai magyarbüks, Magyarbükkös lakóinak nevét. Óhatatlanul is végigolvassuk, megidézve az esztelen rombolásnak áldozatul esett emberek szellemét. Lassan szedelőzködünk, indulni kell hazafelé, hiszen a visszafele út legalább olyan vadregényes és hosszú, mint az idefelé vezető volt. Még egy bátortalan kitérővel útba ejtjük az egykori malom területét, végignézünk az elhagyott építmények során, aztán útnak eredünk.

0011

0004 Magyarbüksi malom maradványa

Az idő elrepült, a menetrendet elővarázsolva szaporázni kezdjük a lépteinket. Jó volna elérni a következő vonatot…

Magyarbükkös megér egy kirándulást. Souvenírt, emléktárgyakat árusító boltocskát, vendéglátó egységet szerencsére nem találtunk. Az előre becsomagolt szendvicsek mind elfogytak, a kulacsok is lassan kiürültek.

Csodát látni persze lehet, messze utazva, a lenyűgöző természeti értékeket és üzletek zsongását bámulva, vagy éppen a tengerek partján sütkérezve. Mi, kalandvágyból itthon maradtunk ezen a vasárnapon is, kevés pénzből rengeteg élményt gyűjtve vonatoztunk hazáig.

Magyarbükköst, az elpusztított magyar falut, annak várhelyét, temetőit látni kell! Mert magyarnak lenni büszke gyönyörűség, és mert a természet egyszerűsége tiszteletre nevel…

Köszönet Orbán Róbertnek a rengeteg tudásért! További képek itt találhatóak!

Kirándulásainkat hamarosan folytatjuk!

SZEMPILLANTÁSNYI AJÁNDÉK- az alkudozáson innen, a dühös napokon túl…

„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. (…) Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”

(Hemingway)

Akiről a mai történet szól, mindenkinél fontosabb nekem. Valahányszor nagy utazásáról beszélt, mindig az az érzés kerített a hatalmába, hogy semmit nem tudok a valódi világról. Tanakodhattam, vajon a tehetetlen tudomány, vagy a hiúságnak engedelmeskedő titkolódzás zárja-e be a kapukat, de szavai nyomán egyre kevésbé volt elfogadható, hogy az ember kénytelen a közelgő megpróbáltatást tétlenül szemlélni. Az utazás pillanatait mesélte, amikor rádöbbent, hogy mindaz, ami valaha természetes volt, mára a lehetetlen határait súrolja. Valaha kizárólag a legyőzhetetlen érdekelte; ahogy ő mondta, amikor még férfi volt…. És ez a mondata nem a valódi férfiasság manapság léhán elkoptatott maszlagjáról szólt, de arról az érzésről, amit a világot látott ember reménységnek nevez. Amikor minden lépést egy újabb követ, mert valójában mindig az azután következő feladatát kell előkészíteni. Perpetuum mobile. Azt hiszem így hívták ezt a megszállottságot, amikor még nem volt olyan egyszerű bármit is cáfolni! Ma elég néhány mozdulat és az engedelmes internet mindent megmutat…

Lehetetlen nincs, ahogy a világ legszélén sem ülhetünk, lóbálva a lábunkat!

0004

Egy mosolygós, törékeny asszony avatta be az elkövetkezendőbe. Mindig úgy beszélt róla, mint valami varázslóról. Látó asszony volt, akit tiszteltek a környéken. Úgy történtek a dolgok, ahogy várta, jöttek az egymást követő szempillantásnyi ajándékok, s tűntek egymás után a nehéz órák, mint a dominók, melyek arccal egymás mögött vártak a sorukra a nagy mutatvány közben.

Hiba és tévedés nélkül jövendölt az asszony…

Mégis, amikor megtudta, miféle kór a betegsége, az első időszakban egyszerűen nem hitte el. „Ez nem lehet igaz!” – mormolta magában, egyre és mások előtt is, sokszor. Eszébe jutott, hogy bizonyára tévedés történt, biztosan elcserélték a fránya leleteit, vagy a nagy télben, tévedtek a vizsgálatnál. Ereje teljében volt, -tudta, de csak alig érezte, hogy „kicsit beteg”-, korábban ezért fordult orvoshoz, de annyira mégsem volt rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondolhatott volna. Még nem tudta, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli… Ez a hárítás időszaka volt, hiszen, bár öregnek érezte magát, még nem készült fel arra, hogy szembe nézzen az elmúlás betegségével, a haldoklással.

Pedig elkezdődött…

Ivan Pawluk: http://ivanpawluk.hostoi.com/

Ahogy az idő telt, s a fájdalmak szaporodtak belátta: semmi értelme az ostobán makacs tények tagadásának. Szembesül azzal, hogy az állapota súlyos; elkeseredett, megváltozott a viselkedése: dühössé, olykor vádaskodóvá, önmarcangolóvá vált. Napjában százszor feltette a kérdést, amire senki sem tudott válaszolni: „Miért pont velem történik mindez?” Dolga lett volna még, mert a világ persze nem úgy változott, ahogy szerette volna.

„Kenyered legyen, meg otthonod.”

Így bölcselkedett, aztán messze nézett, egyenest a semmibe. Mintha bizony tudta, érezte volna, hogy a lehetetlennel viaskodik. Az, ami a világon a legtermészetesebb, éppen most és épp az övéinek hibádzik a leginkább. Akkor, amikor ő már tehetetlen…

Ez most és azóta az én lehetetlenem.

0002

Aztán az utolsó előtti nagy megpróbáltatás, az önmarcangoló alkudozást felváltó lemondás időszaka következett. Amikor a feleslegesség érzését felváltotta a mindenáron felvállalandó heroikus küzdelem lezárása, a múlt ostobaságainak legyűrése, és újabbnál is újabb cövekek leverése, kapaszkodók és a világ végéről is jól látható jelek rögzítése. Maradjon utánunk nyom… üzenet…ez éltette, bár a fájdalmak olykor egyre inkább összemosódtak a vállalhatatlanul rövid kellemesnek mondható pillanatokkal. Ahogy naponta útra kelt, hogy lássák, nem hagyta el az ereje…Itt van ő, gondnak nyoma sincs, jöhet a fagyos tél, a perzselő nyár!

Bár olykor dolgavégezetlenül érkezett haza. Útközben döbbent rá, hogy nem fontos már hová, merre és miért indult el. Egyszerűen elfelejtette…az egészet!

0001

Az átlagos történetek ekkor fordulnak fájdalomba. Most kellene írnom arról, hogy a törvényszerű dolgok bekövetkeztek, hogy az élettel összeegyeztethetetlen változások nem engedtek további teret a dacnak. De úgy tűnik, a természet olykor legyőzi a logikát és megmagyarázhatatlan utakra kényszeríti gyermekét. Mint a hetedik infarktusból visszahozott aggastyán, akinek rózsaligetét nem volt, ki gondozza. Álltunk egymás mellett, a legtöbbször némán. Én aki megtanultam, milyen sírni könnyek nélkül, és ő, aki megtanított úgy sírni, ahogy csak a hazatért férfiemberek tudtak.

Álltunk és állunk egymás mellett.

Ő és én, a tékozló fiú. Akinek már mindent megbocsátottak, de aki még mindig nem érti a bűnét. Mert tudja, hogy nem követhette el. Ez az, ami önmaga előtt teszi bocsáthatatlanná a bűnöket.

Meghasonlottan és már mindentől reszketve hajtogatom odébb a kalendáriumot. Mióta más haldoklásában élek, magam is csak visszafelé számolok.

Elképzelem a halált. Soha még ennyire nem volt fontos, hogy éljek, valaki mellett erőt és fegyelmet mutassak, mégis tudom, hogy az egyetlen a lehetetlen, amit várok. Senki ne kérdezze meg, miért nem szóltam időben, senki ne firtassa, miért voltam gyáva. Aki magára marad, már az is halott. A haldoklás csak egy furcsa fintor, tétova mozdulat az ismeretlen felé. Itt és most elfogyott az út, a levegő… Éppen most lehetetlen, hogy legalább egy kis örömöt és szeretetet adhassak. Azzal, hogy száműzöm végre a gondokat. Az én gondjaimat. Tőle messze. Legalább tőle el!

Utolsó erőmmel még kilépek az udvarra. Az eső éppen most kezd szakadni. Senki nem látja, hogy könnyek szántanak végig az arcomon…

0005

Az ember dolga, hogy óvja és bevetésre készen, vigyázza tartalékait. Testét, szellemét, s ha akad még, a lelkét. Mert akiről ez a mai történet szól, még velem van! És minden pillanata egyszeri és megismételhetetlen. Addig kell szeretnem, amíg még magamhoz ölelhetem! Nem érdekel, hogy utána mi lesz. Az akkori lelkiismeret furdalásom csak rám fog tartozni. Ebben az egyetlen életben, itt, ez órán, ezekben a rövid pillanatokban most nem érdekel, hogy miért nem! Csak az, az egyetlen, amiért igen! Hogy neki, csak neki megmutathassam, hogy véget érnek a csöndek, a szürkénél szürkébb ünnepnapok, az acsarkodások és irigységtől sorvadt hangulatok.

A halálom árán is tovább kell lépnem…

(Talán megérted, mert nagyon fáj!)

Már csak egy régi, régi gyermekvers sorai döngnek bennem:

 

Fényes telehold van

Segíts jó barát.

Eltörött a tollam,

hogy írjak tovább.

 

Gyertyám csonkig égett

tüzem kialudt

az egekre kérlek

nyisd ki a kaput.