FILLÉRES KIRÁNDULÁSOK I. – Magyarbükkösi családi délután

Valaha az aprópénz értékében határozták meg azokat az utazásokat, melyek úgymond nem igényeltek hosszadalmas, fárasztó zötykölődést, kocsival – járhatatlan utakon… Így azok is részesévé válhattak, akik ugyan kimozdultak volna a négy fal bezártságából, de a tehetségük nem igazán adott módot a távoli országok, tájak megismerésére. A mértékadó szegénység ma is köztünk él, -kár volna tagadni-, de az elérhető kincsek karnyújtásnyira várják felfedező családok érkezését… akár gépjármű nélkül is!

Egy várva várt vasárnap a legalkalmasabb, hogy útra keljünk és megmutassuk a gyermekeinknek az országhatárnál gyöngyöző Strém patak menti egykori település, Magyarbüks maradványait.  A Csákánydoroszlói vasútállomástól a 8-as főúton Szentgotthárd irányába haladva, mintegy 800 métert kell megtennünk, hogy mindenféle különleges útbaigazító tábla és jel nélkül, egy aszfaltborítású úton  jobbra fordulva az erdőségnek vegyük az irányt az egykori határőrizeti pontig. A laktanyák épületein túl aztán egy útelágazáshoz érve végre támpontot jelenthet a közelmúltban oszlopra helyezett tábla.

0005

Nem volt hiábavaló az igyekezet, hamarosan odaérünk… Mert az emberi naivitás nem ismer határokat!

„Csákány és Doroszló települések az Árpád-kor kezdeti századaiban keletkeztek. Csákány területén ősidők óta éltek emberek, északra az erdőben őskori halomsírokat találtak. Csákányt először 1248-ban terra Chacan néven említik a vasvári káptalan oklevelében. A területen a későbbiekben több falu is keletkezett, Magyarbüks, Németbüks, Taródfa, Bésfa, Kemesmál, valamint Doroszló. Doroszlót 1388-ban Dorozlouchakana, 1471-ban Dorozlo, 1493-ban Dorozlofalwa néven említik. Magyarbükköst 1375-től említik okiratok Bykus néven, 1482-ben pedig említést tesznek Magyarbükkös malmáról is. 1921-től a trianoni békeszerződés következtében Magyarbükkösnél a Strém-patak mentén húzódik az országhatár. A második világháborúig a magyarok és az osztrákok közösen használták a malmot. A vasfüggöny kiépítésekor Magyarbükkös lakosait kitelepítették vagy önként elköltöztek, a házak nagyobb részét lerombolták.”

A táj szépsége lenyűgöző. Sehol egy lélek, madárdal és mindenféle rovar zümmögése keveredik az egymáshoz dörgölőző száraz fatörzsek nyikorgásával. Útbaigazító táblára bukkanunk, mely végre határozott mértéket sugall: a Vasfüggöny Túraút mentén hamarosan a Rommer forráshoz, majd a Magyarbüksi várhelyhez érünk. A Magyarbüksi temető egy kevéssel odébb található. Bíztató!

0006

A természet pedig munkál, még pár év és a fatörzs egész egyszerűen körbenövi majd a táblát… jó lesz igyekezni! A rekkenő napsütést ágas helyek árnya, az aszfaltot kavicsos poros út váltja. A levegő, mindenféle tudományos halandzsa nélkül, egyszerűen kiváló. A patak közelsége ugyan láthatatlan, de érezhető, s mi nem lankadunk! Lassan előkerülnek az otthon teletankolt kulacsok, sajnos családi falatozásra, pihenésre alkalmas padokat, esőbeállót még nem teremtett a gondoskodás, de a táj érintetlensége kárpótol mindenért. Öreg fűzfa teteme mellett visz az út és túlról feldereng a forrás táblája is. Keresgélni kezdjük, sajnos hiába… Ez a forrás huncut módon elbújt a szemünk elől…

Sebaj, indulunk tovább, egyenest a várhelyhez! Szemeink előtt elvonulnak az emlékek a sümegi, szigligeti vár tornyairól… aztán végre, némi gyaloglás után újabb tábla, az előbbihez hasonló módon, ágaktól ölelve. Kétszáz méterre vagyunk Magyarbüks várhelyétől!

0009

Az eddigi poros út szögesdróttal szegélyezett erdei ösvény felé visz, egyre tétovábban lépkedünk, kutakodunk, aztán az erdő közepén álló domb oldalában rájövünk, itt várhely és nem vár ígéretét kaptuk. A várhely persze némi fantáziával akár izgalmasabb lehet, néhány kupac kőnél, téglánál… a vizes árkot is odaképzelve elvonulunk, mint egykor a Németújvár ellen vonuló seregek, miután a magyarbüksi vár védői megállásra kényszerítették őket…

Visszagyalogolva a kavicsos útra, indulunk tovább, félúton vagyunk, településnek és főleg temetőnek nyomát sem leljük, csak a szögesdrót kerítést váltja fel egy közel három méter magas drótháló, mely leginkább Spielberg Jurassic parkjára emlékeztet. De itt nincsenek dínók, csak rengeteg énekesmadár és sajnos egyre több vérszívó rovar! Előkerülnek a pumpás deo-k, reszkessetek szúnyogok, babócsok!

A kerítésen aztán különös táblák jelennek meg, melyek szikár egyszerűséggel jelzik: itt valaha, valakik háza, fogadója, malma állt, nem messze az úttól, a körbezárt erdőben! Sajnos, a többségüknek a helyét sem nézhetjük meg közelebbről, a magánterület szigora nem ismer tréfát! Jobbról jókora tisztás tátong, benézünk oda is, aztán a keskeny erdősávon túl az erdei ösvény vonalát követve átballagunk kicsit Ausztriába. Ilyenkor érezzük igazán fájónak azt az évtizedes közhelyet, mely „osztrák sógorokról” legendázik. Rend és valódi szépség tárul elénk, az ősi magyar táj festői képe. Szemben két település Karácsfa, Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt római katolikus temploma  és Németbükkös házai sejlenek, ma a két települést Hagensdorf im Burgenland és Deutsch Bieling néven ismert.

0010

Ismét visszagyaloglunk az eredeti erdei úthoz, aztán hamarosan ismerős táblát pillanthatunk meg, mely a magyarbükösi elfeledett faluról üzen. Meg persze az uniós támogatásról… Csak az „elfeledett” szóval nem tudok mit kezdeni. Magamban őrlöm, szerencsére senkinek nem kell magyarázattal szolgálnom…

„A második világháború előtt itt még nótaszó hallatszott a kocsmából, és működött a malma is. Magyarbüks falu a kezdetektől Csákány része volt. Így története egybefonódott Csákány történetével. Külön történetet írni róla nem lehet. Lakói nagyrészt német anyanyelvűek voltak.

A háború befejezése, és a náci hatalom bukása után a megtorlás időszaka következett. A Magyarországon kialakuló kommunista hatalom azonnal megkezdte a háborús bűnösök keresését. Meg is találta a Magyarországon élő németek személyében. A kormány a parlament elé terjesztette az országban élő németség kitelepítését.

Akkoriban nemcsak a kormány, de a lakosság is a kitelepítések mellett tette le a voksát, ezt bizonyítja az a felmérés, miszerint Magyarország 70 %-a támogatta a németek kitelepítését. A parlamentben egyre több képviselő követelte a kitelepítést.

Magyarbüks német lakói egy éjszaka alatt hagyták el hazájukat, mindenüket hátrahagyva 1946-ban.

A maradottak közül sokan Csákányba költöztek, sokan máshova (pl: Kemestaródfa). A házak anyagát széthordták, vagy lebontották, és másutt felépítették. Amikor 1958-ban Tóth Rozália is elköltözött a faluból,akkor vált Magyarbüks teljesen lakatlanná…”

Az utolsó méterek, frissen telepített facsemeték övezik az utat, s végre elénk tárul a néhai falu temetőjének látványa. Írhatnánk hogy szomorú, de tudjuk jól, sokak áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy a jelenlegi állapot létrejöhessen. A vándorokat padok várják, kopjafák, ahol imádsággal emlékezhetünk a feleslegessé vált, a vasfüggöny útjában álló, a bűnös népe miatt elpusztított falu néhai lakóinak hantjai felett… A pihenésre szolgáló padok mellett pedig hulladékgyűjtők, így a környék gondozott, turistamentes zarándokhely képét mutatja.

0002 Magyarbüks temető

0003 Magyarbüksi kopjafa

0012

0013

0014

Az emlékhely feliratai németül és magyarul is hirdetik a néhai magyarbüks, Magyarbükkös lakóinak nevét. Óhatatlanul is végigolvassuk, megidézve az esztelen rombolásnak áldozatul esett emberek szellemét. Lassan szedelőzködünk, indulni kell hazafelé, hiszen a visszafele út legalább olyan vadregényes és hosszú, mint az idefelé vezető volt. Még egy bátortalan kitérővel útba ejtjük az egykori malom területét, végignézünk az elhagyott építmények során, aztán útnak eredünk.

0011

0004 Magyarbüksi malom maradványa

Az idő elrepült, a menetrendet elővarázsolva szaporázni kezdjük a lépteinket. Jó volna elérni a következő vonatot…

Magyarbükkös megér egy kirándulást. Souvenírt, emléktárgyakat árusító boltocskát, vendéglátó egységet szerencsére nem találtunk. Az előre becsomagolt szendvicsek mind elfogytak, a kulacsok is lassan kiürültek.

Csodát látni persze lehet, messze utazva, a lenyűgöző természeti értékeket és üzletek zsongását bámulva, vagy éppen a tengerek partján sütkérezve. Mi, kalandvágyból itthon maradtunk ezen a vasárnapon is, kevés pénzből rengeteg élményt gyűjtve vonatoztunk hazáig.

Magyarbükköst, az elpusztított magyar falut, annak várhelyét, temetőit látni kell! Mert magyarnak lenni büszke gyönyörűség, és mert a természet egyszerűsége tiszteletre nevel…

Köszönet Orbán Róbertnek a rengeteg tudásért! További képek itt találhatóak!

Kirándulásainkat hamarosan folytatjuk!

One thought on “FILLÉRES KIRÁNDULÁSOK I. – Magyarbükkösi családi délután”

  1. Tisztelt Blog író!

    Nagyon megörültem a cikknek ,mivel a Csákánydoroszlói Civil Szervezet tagja vagyok, és a társaimmal együtt 2005 óta nagyon sokat dolgoztunk önzetlenül azért, hogy a temető illetve Magyarbükkös megközelíthető legyen. Bővebben a honlapunkon lehet olvasni és képek is vannak fent a kezdetektől.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.