ENGEDJÉTEK HOZZÁM A GYEREKEKET!

Nem szeretnék önző módon, hosszasan tűnődni azon, vajon milyen feladat ma, itt, Magyarországon, 2013-ban gyermeknek lenni? Tudom, úgyis volnának, akik szembeszállva a józanságommal, mindenképpen elmagyaráznák, hogy tévedek. Nyilván, mert öröktől fogva elfelejtettem azonosulni a nyájjal…

Meg aztán felnőtt volnék! Mást gondolok, érdekeim és tapasztalataim miatt, nyilván mást látok, mint a mai ifjak, akiknek a tojáshéj még ott virít…

De, talán nem csak azért ragadtam tollat, mert bujkál bennem a „mit gondolnék én az ő helyükben” érzés! Talán, mert a hosszas töprengés helyett szeretném megragadni a karját a korombélieknek, s mint a távoli múlt, a jelen, meg a jövő karácsonyainak szelleme, néhány pillanatra megmutatni, miféle fal felé robog a vonatunk!

Még néhány hét és indul a 2013/14-es tanév. A hír önmagában is lehangoló, pláne, ha tudjuk, hogy gyermekeinkre miféle megpróbáltatások várnak a kötelezően választható hittan, meg hit- és erkölcstan kapcsán.

Sietve kijelentem, hogy nem képviselek liberális nézeteket, sem bűnöző, sem bűnben élő ember nem vagyok, szándékomnak megfelelően választott szövetségben élek a Teremtő szándéka szerint. Tudom, mi a dolgom, értem a feladataimat, a jogaimat és kötelességeimet elfogadtam. Minden embertársamat az őt megillető módon tisztelem, ahogy az általa megszerzett javakat, meg kapcsolatokat is. A betévedt legyet az ablakig kisérem, ha pedig szólok, igyekezetem szerint csak igazat beszélek.

Hogy mégis megrökönyödéssel fogadom a legújabb magyar hittanterrort, annak több oka is van, s a hónapok múlásával az okok száma egyre csak növekszik.

A sokat szidott átkosban cseperedtem, abban az ideológiai környezetben, amikor kisdobosként, majd úttörőként nyakkendőt, inget, sípot viseltem. Emlékeimben mégsem dereng, hogy a szocializmus vezérei egy szép napon elhatározták volna, hogy magolnunk kell Marx, Engels vagy éppen Lenin műveit! Nem kellett szocialista embereszményeket követnünk, példaként választva Ságvári Endrét, vagy Hámán Katót, és nem emlékszem arra sem, hogy akadályokba ütközött volna, ha a vasárnap délelőttöt a családunk körében szerettem volna tölteni. Országunk vezetőinek nem okoztam fejtörést azzal, hogy középiskolás koromban nem váltam a KISZ tagjává, majd életem legelső munkahelyén szintúgy tudtam szelíden megköszönni az „elvtárs” megszólítást, no meg a tagkönyvet.

Felnőttem. És felnőtt fejjel, saját akaratomból választva hitet, magam dönthettem, hová kívánok tartozni. Ahogy ennek szabad választását képtelen lettem volna elragadni a gyermekeim elől, igyekeztem példaként, s nem kötelezettségként gyakorolni azt… Túléltem a rendszerváltozást, az összes törekvést, ami a megváltoztatásomra irányult. És most először kell azt éreznem, hogy nem felelek, nem felelhetek meg maradéktalanul! Mert édesapaként kell elfogadnom és végignéznem, bambán végigasszisztálnom, hogy a gyermekem világnézetei felett a fennálló hatalom dönt. Önmaga szeplőtelenségét felmutatva elvárásokat rögzít és a vele való feltétlen együttműködésre utasítja a felnövekvő generációkat! A majdani választókat és szüleiket! Mindezt a kereszténység ideológiai köntösébe bújtatva, akár úgy is, hogy az államtitkárrá felkent emberi erőforrás segédlelkész, esztergályos szaki, olvadozva mutyizza ezt az iskolákért törtfelelőssé ócsított nagyasszony oldalán.

Bár sem a katolikus, sem a református, sem az evangélikus egyház nem kapott jogot e rendszer felépítésére és kidolgozására, és alig egy hónappal a béta verzió nekilódulása előtt még számtalan kérdés nyitott, az őszi kezdés eldöntött tény. Jön a hittan, meg az erkölcstan, az ideológiai pokolgép, mely semmi egyébre nem lesz jó, mint egy újabb büntetésekre alapuló rendszer felmutatására, mely a gyermekeink szüleiből nagyrészt bűnöst farag majd! És nem ez lesz az első olyan társadalom, melyben a gyermekek a szüleiket támadják majd a másként gondolkozásért!

xxxxx

Engedjétek hozzám a gyerekeket!

Ez a Krisztusi mondat a legnagyobb arcátlanság, amit önző béklyója miatt a katolikus egyház a magáévá tett, abban a szerepben tetszelegve, mintha örök büntetéseire parancsot, vagy legalábbis említést kapott volna valaha, valamilyen formában a nagy meghatalmazótól… Az istenfélelem fogalmát összezagyválva évszázados terror alá vonva emberek millióit. De azt a pimaszságot, arcátlan önteltséget, amit Orbán Viktor enged magának és csatlósainak, még nem láthatott a világ. Azt mondja, mert már szégyenérzet és kontroll nélkül, a 2/3 bűvöletétől megittasultan ez is belefér:

Engedjétek hozzám a gyerekeket!

Itt, ahol használhatóvá és átképezhetővé vált a paraszt és a munkás, ahol bárkiből válhat operátor; itt, ahol kalandvágyból, meg ostoba röghöz kötöttségeink miatt hátrahagyottként várunk a sorsunkra, ahol a határokon túl rekedtek közül mindenki kedves, aki átcímkézhető, most a gyermekeken a sor. Még pár év, és gyermekeink jóval a felnőtté válás előtt tudnak majd különbséget tenni a mindent tönkretevő – persze nem keresztény! – Gyurcsány és Bajnai duó, meg a minden jóért letéteményes Orbán – Simicska – Kövér – Áder kvartett között.

Nem férhet kétség ahhoz, hogy csak az utóbbi delikvensek munkáját kísérgeti „áldás”, meg gondviselés, már, ha a gyorstalpalókon kitermelt erkölcstanárok jól teljesítik a küldetésüket!

Belőlünk, szülőkből pedig bűnben élőket farag ez a fránya rezsim. (Meg persze komcsit…belőlünk, akik KISZ tagok sem voltunk!) Bűnben élők leszünk, ha gondolkozni merészelünk, ha szülői kötelességeinknek engedelmeskedve olykor gyermekeinkkel beszélgetni merészelünk, s ha netán azt gondoljuk majd, hogy családban betöltött szerepünket valaki aljas módon kiforgatta.

Szeretném, ha most sokan rontanának rám, és írásomra, megértetve velem, hogy nincs közöm a vérem gondolataihoz, lelkiismeretéhez, hogy a kormány szabadossága most válik majd igazi szabadsággá.

Én azért fenntartom magamnak a jogot, hogy elmondjam, több évtizedes bizonyságom van arról, hogy a teremtett világot a maguk arcára elcsalók soha, sehol nem juthatnak az út végéig…