BŰNBÁNAT A BÚBÁNAT UTÁN – az Alföldi féle IK ürügyén…

Te meg én nézők vagyunk. Hallgatóság, publikum, közönség. Tökmindegy hogy nevezem; 2013-ban! Így is, úgy is csak páciensek – engedelmesek lehetünk! Megtanítottak megadó módon viselkedni , helyeslők és belenyugvók lettünk, a demokrácia töltelékanyaga. Mert ma így divatos – hülyék vagyunk.

Libák, akiknek a torkán lecsúszott már ez-az, ha úgy kívánták az aktuális tömők. Követők, rajongók, fanok, meg még ki tudja mifélének nevezettek, akiknek az a dolguk, hogy elteljenek a fogyasztói társadalom mindenféle szemetével. Konzumidióták, kispolgárok, sőt polgártársak… Ti!

445px-István,_a_király_plakát

Tizenhét voltam, amikor a cigánysága miatt meghurcolt tanárember társaságában többször egymás után végignézhettem a filmet a moziban. (A Királydombra eljutni „azidőtájt” még lehetetlen volt, ha az ember Szombathelyen született…) A mozi volt az egyetlen ebben a színházmentes “faluban”; az egyetlen, ahol legalább bűnbánatot színlelve utána ballaghattunk az aktuális világnak. A film végén volt némi csönd, aztán, talán csak megszokásból, ahogy mindenki, körbenézett:

Sosem lehet tudni, annyi mindent hall az ember! – mondta…

Heteken át erről beszélt mindenki. Akadtak tudni vélők jócskán… Akkoriban valami csak valami mellett, vagy ellen íródhatott. ( Akárcsak ma! ) Tehát tudták, ki kit szimbolizál, a mozdulatok és gesztusok sora mit jelent. A ’78 óta ismét hazánk múzeumában kiállított koronázási ékszerek iránt megnőtt az érdeklődés, így akadtak, akiknek kapóra jött a történet, meg a nyugatira hajazó előadásmód, a rockopera, István hatalomra jutásáról és koronázásáról. Az évtizedeken át Erdős Péter rémuralmától rettegő rockszakma felszabadult…

( Bár Erdős doktor lelke ma is köztünk él, leánykája és unokája révén, Hankiss Ágnes és Vitézy Dávid jóvoltából! )

Vikidál Gyula, Nagy Feró, Varga Miklós és Deák Bill Gyula hangja zengett minden hangforrásból. Amit és ahogy létrehoztak a szerzőpárossal, Szörényi Leventével és Bródy Jánossal egyszerűen szerethető volt.

Aztán vagy húsz esztendő kellett a valódi beteljesüléshez. Éppen egy évvel a „nemzeti oldal” hatalomvesztése után aktuálisan használhatóvá, felhasználhatóvá vált a darab.

15_p15szor__istvan

Mintegy 350 ezer néző előtt.

„ A darabot a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúk színhelyén, a két Somlyó hegye közötti nyeregben emelt Hármashalom oltárszínpadon vitték színre. A két főszerepre sikerült Varga Miklóst és Vikidál Gyulát visszacsábítani. Az előadás végén a magyar himnusz mellett a székely himnusz is elhangzott.” Úgy tűnt, az IK elérte azt, amit egy magyar dalmű Kodály hazájában elérhet. Érdemei szerint, vagy nélküle, de a Bánk bán és az Ember tragédiája mellé került, olykor video, olykor DVD formájában…

Tiltakozássá, a „csakazértis” felmutatható eszközévé vált a darab, Erdély és a magyarság szimbólumává, szerzőik pedig méltósággal vonultak a halhatatlanok közé. A negyedszázados jubileum évében 2008-ban, Szikora János állíthatta színre a darabot, melyről akkor Bródy János így nyilatkozott:

„25 éve működik a darab, és minden egyes bemutatójánál olyan helyzet volt, hogy némi kis fantáziával ki lehetett osztani a politika aktuális szereplőire a darabban megjelent figurákat. A megfeleltetések persze mindig inkább jópofa játékok. Istvánt és Koppányt könnyű elhelyezni a politikai térben, de a többi szereplőt már nehezebb. Mindig voltak ilyen párosok. Ha nem lenne túlzás, azt mondanám, hogy most is értelmezhető úgy a darab, mint „Ferenc fejedelem” és „Viktor vezér” küzdelme.”

Aztán az elmúlt héten ez a nagy utazás újabb fordulóhoz ért. A jelenlegi hatalom kegyvesztett színi direktora, Alföldi Róbert rendezhetett IK-t, Szegeden, a Dóm téren, Dr.Botka László (MSZP) városvezetése alatt.

istván a király

Orbán Viktor udvari krónikása, Bayer Zsolt pedig felhorkant, s az általa „búbánatnak” minősített feldolgozás után bűnbánatot gyakorolt – persze csak képletesen -, Szörényi Levente helyett:

„A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek pufogtatásával fedtétek el. Levente, tényleg attól lett újszerű és „modern” a műved, hogy Torda, a táltos elbaszott rocksztárként gitározik, és rápöffent egy dzsangára? Hogy Laborc úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy transzvesztita köcsög? Hogy Gizella náci egyenruhába bújtatott német lovagokkal csalja Istvánt? Hogy István egy akarattalan pöcs, Koppány meg egy másik akarattalan pöcs? Én szégyellem magam, míg mindezt sorolom. Pedig nem nekem kéne, Levente. Nektek kell szégyellnetek magatokat, mélységesen.”

Itt tartunk most. Kritikákat hallgatunk az előadásról. Vitatkozunk a vacsoraasztalnál. Nagyapa, apa, meg a fia, háromgenerációnyi magyar; a nagyapa, aki a Királydomb Istvánját, a fiú, aki Csíksomlyóét és az unoka, aki Szeged IK-ját magasztalja, miközben eleve nem tarthatnak össze.

„Gyökér, lomb és száraz ág

Háromféle valóság

Ki háromból csak egyet lát

Nem látja a fát magát…”

Bródy János híres, hírhedt sorai ezek, Vásárhely ürügyén a magyar valóságról.

Te meg én nézők vagyunk. Hallgatóság, publikum, közönség. Tökmindegy hogy nevezem; 2013-ban! Így is, úgy is csak páciensek – engedelmesek lehetünk! Megtanítottak megadó módon viselkedni , helyeslők és belenyugvók lettünk, a demokrácia töltelékanyaga. Mert ma így divatos – hülyék vagyunk.

Libák, akiknek a torkán lecsúszott már ez-az, ha úgy kívánták az aktuális tömők. Követők, rajongók, fanok, meg még ki tudja mifélének nevezettek, akiknek az a dolguk, hogy elteljenek a fogyasztói társadalom mindenféle szemetével.

Konzumidióták, kispolgárok, sőt polgártársak… Én…Te…Ti!

A legkevésbé sem az István a királlyal van a baj…