TUDODKI LEVELE – pártkongresszus, a hely, ahol Lazáry példaképe nem hagyja magát

Kedves Tamás!

Zsóti tobzódik? Ez most az ő valódi arca? Abból az időből, amikor még nem kényszerült a heti többszöri, mondhatni kúraszerű seggnyalásra, egész értelmes mondatai születtek, s maradhattak az emlékeinkben! Emlékszel még? Tudott józan maradni, az értéket a víz színén bukdácsoló szartól megkülönböztetni. Tudott hinni a barátságban és küzdeni a barátaiért, mindenféle gennyes dörgölőzés helyett. Borozgattunk, anekdotázgattunk Mózsi bátyánkról, meg Gergely könnyeiről… Tudom, hogy hihetetlen, de ilyen srác volt „a Bayer”! És most itt van ez az írás, az írás részlete, s most azt kérdem, vajon hová lett az író, a harcos Bayer, hová lett az ember, aki akkor mellettünk zokogott a pesti srácok emlékműve tövében?

„Így érkeztünk el Czeglédy Csaba harmadik előadásához. Eszerint nevezett adócsaló, magánokirat-hamisító, számviteli fegyelmet megsértő, jogosulatlan adatkezelő, rágalmazó és hamisító egymillió forintot ajánlott fel annak, aki lejárató anyaggal tud szolgálni bármely fideszes képviselőről. S lám, előkerült egy házi videó, amelyen állítólag Szombathely alpolgármestere, Lazáry Viktor kokózik. Nem tudom, hogy Lazáry van-e a képen. Ő cáfolja érintettségét, és drogtesztet csináltatott, amely negatív lett. De az a tény, hogy e mögött az akció mögött is Czeglédy áll, hajlamossá tesz feltétel nélkül elhinni Lazáry állításait. S úgy is ki fog derülni minden. Akár így, akár úgy, az igazság helyrebillenti majd a dolgokat. De addig is néhány kérdés: milyen ember az, aki pénzt ajánl, ráadásul nyilvánosan, másokat lejárató anyagokért? Milyen párt az, amely megtűr a soraiban egy ilyen ócska gazembert? Milyen pénzt ajánlgat Czeglédy? A sajátját? Esetleg közpénzt? Valaki nézzen már utána… Mi lesz, ha kiderül, hogy ebből sem igaz semmi sem? Elviszik végre ezt a nyomorult alakot börtönbe, vagy ismét fel fog bukkanni a 2018-as kampányban? Tényleg nem lesz vége soha?” (1)

post_53307_20110715084105

Tudod, Tamás, ma azért kezdtem el írni, hogy könnyítsek a lelkemen! Jó korán felkeltem, bekapcsoltam a számítógépet, olvasgattam szokás szerint, aztán írni kezdtem. Írni és törölni, írni és törölni. Már nem is tudom, hány levéllel jutottam el valameddig, aztán úgy éreztem, hogy nincs miért tovább írni. Mert úgysem értenék, még, ha te tudod is, miért írok éppen most és éppen neked!

1988-at írtunk, talán, még emlékszel, Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban március 30-án, mi 37-en, főiskolai és egyetemi hallgatók, megalapítottuk a Fiatal Demokraták Szövetségét . Másnap nemzetközi sajtótájékoztatón jelentettük be a független ifjúsági szervezet, a Fidesz megalapítását. Egy hét sem kellett, és a rendőrség figyelmeztette alapítóinkat hogy “tevékenységük illegális szervezet létrehozására irányul”. Talán pontosan idéztem! Ez volt a rövid dörgedelem lényege. Tudomásul vettük, de akkoriban egyetlen társunk nem érezte, érezhette magát törvényen, törvényeken felülinek. Csak a méltóságunk és az elszántságunk volt fontos! Harminchetünk közül való volt Zsóti is…

Néha nekibuzdul, s meglobogtatja az alapításról szóló írást. Mutogatja a tagkönyvét. Az efféle kérkedésektől vezetett az út tegnapig, addig a tegnapi írásig, mely éppen azon a napon jelent meg a ti legújabb „ügyetekről”, Lazáry drogozásáról, amikor Orbán Viktor leválasztotta az övéin túli Magyarországot. Azon a napon, amikor te és én PERSONA NON GRATA lettünk, ott, ahol valaha szerettük volna megváltani a világot. Mert valahogy Zsóti éppen azon a napon írta le a frankót, amikor az ő miniszterelnöke kijelentette: az ellenzék csak károgott, és ezzel a kormány ellenzékéből az ország ellenzékévé váltak, mert szerinte ők egy sikertelen országot akarnak látni és láttatni.

Mert Zsóti leírta, hogy „az a tény, hogy e mögött az akció mögött is Czeglédy áll, hajlamossá tesz feltétel nélkül elhinni Lazáry állításait” annyit jelent, éppen annyit,  mint amit Orbán az ország ellenzékévé vált ellenfelekről gondol! Aki pedig az ellenzéket ellenfélnek gondolja, az ellenfelet pedig ellenségnek, már képtelen a józan mérlegelésre!

Látod, Tamás, ezért félek én tegnap óta! Félek, mert valami nagyon elkezdődött, és ezen már képtelenek leszünk a szép emlékekkel együtt is úrrá lenni! Tudom, hogy ti, ott, Szombathelyen, abban a néhány év alatt ócskává töpörített koszfészekben is nagyon tudtok veszekedni a még menthetőn, de, gondoltam, szólok: ez a mostani tizennégy másodperc, még csak a kezdet! Ez a végtelenül jelentéktelen kis szarházi pedig csak egy azok közül, aki bármit megtehetnek a szemétdombjukon! Mert felhatalmazást kaptak. A főnökük szerint a néptől… Pedig kizárólag Orbán Viktor üdvösségét bitorolják. Amikor szentlélekről, meg hitről papolnak, csak Orbán megváltásában reménykednek!

Kedves Barátom!

Gondoltam, szólok, még időben, hogy innen nézvést az a por és az a néhány mozdulat egész mást jelent, mint nektek ott, Szombathelyen! Nem tudjuk, hol készült a video, hol történtek azok a pillanatok, nem tudjuk, ki az az ember ott a filmen, nem ismerjük Lazáry Viktort, sem értékeit, ha vannak!  De tudnotok kell, hogy az az ember, aki feltételek nélkül fogadja el Lazáry állításait, a legjobb barátja annak az embernek, aki szerint mindazok, akik nem a hatalmasságok által eltökélt rendszer hívei, egy szálig ellenségnek tekinthetőek!

PERSONA NON GRATA minden magyar ember, aki nem volt hajlandó 2010-ben az addig országot vezetők ellen szavazni, ellenség mindenki, aki nem fogadta örömmel az alaptörvényt, a közfoglalkoztatást, a magánnyugdíj pénztárak kifosztását, a trafikmutyit, az oktatás és az egészségügy szétverését. Ellenség és bűnöző mindenki, aki elveszítette a munkáját, az otthonát, aki önhibáján kívül tönkrement, aki arról szól, hogy élhetetlen diktatúrává vált a néhai Magyar Köztársaság, és aki – mert idehaza csak bélyeget kaphat – megértésért és segítségért a távolba kiált! Ellenség minden hazájából kitántorgott magyar ember!

Kedves Tamás!

Ha kételkednél abban, hogy az elhíresült videón Szombathely alpolgármestere látható, ha úgy érzed, hogy a következő tavasz talán változást hozhat, még nincs semmi baj! Veled még nincs! Csak az állandó rettegésben, félelemben élők szajkózzák mindegyre: Magyarország nem hagyja magát!

“Hallgass a szívedre, úgysem tehetsz mást” – kezdte beszédét Orbán Viktor egy régi dalból származó kampányszlogen felidézésével az eredmények ismertetése után a kongresszuson. Szerinte ez az jelenti, hogy nem lehet másra hallgatni, ha a hazáról van szó.

“Számunkra ez a dal, a Kádár-rendszer alaptézisének tagadásáról szólt”, nem lehet az ember boldog a magánéletében, ha a haza is boldog. Szerinte akkor a köznyelv a kilencvenes évek elején radikalizmusnak hívták, és sokan próbálták szerinte erről az alapállásról lebeszélni a Fideszt, és Orbán szerint sokan nem hitték el, hogy a “túlpartra még ebben az életben át lehet jutni”. A miniszterelnök-pártelnök szerint a Fidesz tagjai, alapító generáció, már nem a kollégiumban vitatkozik, hanem egész nap dolgoznak, családfők lettek, de egy dolog nem változott: továbbra is a szívükre hallgatnak. (2)

Éppen úgy, ahogy most Bayer Zsolt és Lazáry Viktor, nap, nap után… nyilván a szívükre hallgatnak EZEK! (Ahogy Zsóti szokta nevezni azokat, akiket nagyon utál!)

 

Barátsággal, amúgy a 37 egyike….

(1) Bayer Zsolt, Magyar Hírlap  (2) HVG: Orbán: ez a harc lesz a végső…

LAZÁRY KERESZTÚTJA – és az igazság megszabadít benneteket…

Vajna Palácsik Tímea először panaszkodott házasságkötésük óta; állítólag nem bírja, hogy újdonsült férje állandóan teleszivarozza a kocsijukat. Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője cáfolja, hogy Áder János meghívására Magyarországra, így Szombathelyre is ellátogatna Ferenc pápa. Elfogatóparancsot adott ki a zágrábi bíróság pénteken Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek annak érdekében, hogy a MOL meghatározó befolyást szerezzen a MOL-INA vállalat irányításában. Bűncselekmény hiányában megszüntette a Lázár János ellen rágalmazás miatt indult büntetőeljárást a bíróság. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója indított pert, amiért uzsorásnak nevezte őt a politikus. Debrecenben, a Pósa utcai Óvoda Mókus csoportja ebben az évben is kiosztotta a parlagfűmentes porták tulajdonosainak az általuk elkészített köszönő kártyákat. Országos vizelés – Lazáry Viktor drogtesztje negatív! Magyarország első nyilvános vizeletvizsgálata zajlott ma délelőtt Szombathelyen. Amíg a mintát ellenőrizték, Lazáry megköszönte mindenkinek a bizalmat, ellenfeleinek pedig üzeni, hogy jól van. Szombaton nyugaton, délnyugaton még több felhő lehet az égen, máshol a napsütésé lesz a főszerep. Eső sehol sem valószínű. Hajnalban a derültebb északi, északkeleti völgyekben előfordulhat talajmenti fagy, napközben 16-20°C várható.

04

Ülök a rádió előtt délidőben, mint rendesen, eszegetem az ebédet. Ilyenkor az elmúlt négy évtized reflexeinek engedelmeskedve, általában a napi ránk mért híreket fogyasztom. Megszokásból? Tudj’ isten! Már öreganyám mellett is megtanultam diskurálni a bemondókkal, ma is oda-odamondogatok. Vitatkozok, vagy éppen kuncogok, morgolódok, káromkodok, ha úgy jön ki a lépés. A kutya fáját!  Persze, meglehetősen felesleges minden mondatom, hiszen csak én hallom. Azok, ott a stúdióban, tőlem párszáz kilométerre csicsergik a napi penzumot, én meg itt magamban morgolódok. Esélyem sincs a párbeszédre. De ez a napi gyakorlatnak a leginkább megfelelő helyzet! Magyarország! Minden ugyanaz: mondják ők, én hallgatom, aztán mondom én és azt is csak én hallom… Príma alanya lettem a jobban teljesítő szülőhazának!

02

Aztán hamarosan megcsördül a telefon, utána megjönnek az első e-mailek, én meg mellébeszélek, magyarázkodok, szégyenkezek. Más helyett? Igen, ez van nálunk, Szombathelyen! Sajtó-nyilvános hugyozásra ment a városunk vezetője, a mi fiunk, hogy mihamarabb feloldozást nyerhessen. Negatív lett az újabb teszt, mi más! Elintézte, megoldotta, mit kell itt bámészkodni? Gyerünk, mindenki a dolgára! Aztán a kézi beszélőt leteszem, az internetet kikapcsolom, megetetem a kismacskákat. Lakjanak jól. Az enyémet falják, nekem elment az étvágyam! Attól a kevéstől is!

03

Elmondhatnám a tőlem kédezőknek a véleményemet, de minek! Esélyem sincs a párbeszédre. De ez a napi gyakorlatnak a leginkább megfelelő helyzet! Magyarország! Minden ugyanaz: mondják ők, én hallgatom, aztán mondom én és azt is csak én hallom… Príma alanya lettem a jobban teljesítő szülőhazának!

05

Felütöm a hírportálokat és látom, már csak az hibázott, aki nyilvánosságra hozta az egész gyászos históriát, már csak az ő vétke, hogy egy szerencsétlen, beteg embernek védekezni kell! Védekezni és mosakodni, mindenáron túlélni és bizonygatni, amit maga sem gondolhat komolyan. De minden ukáz és utasítás erről szól, ezt üzenték a példaképek! Az áldozatból így megvádolt, megsértett ember lesz, akinek kötelessége kitartani a nyilvánvaló hazugsága mellett. És persze mostantól ádáz ellenség, akit bármire használhat majd a pártja – leginkább kamikaze lehet! Ahogy mondani szokás, kényszerpályára állt, bélyegét úgy emlegetve, mint amit mások hazugsága által kapott. És lám, máris zsarolható, megvesztegethető, de mostantól már az övéi által.

01

A tükörhöz lépek. Nézek magam elé, és a fájdalomtól szinte sokkos állapotba kerülök. Ő vagyok én? Valódi bűnöző, a bélyeget örökké cipelő ember? Aki alig több, mint három éve kezdte kálváriáját, s aki már nincs, nem lehet igazán otthon a szülővárosában? Közéjük tartoztam és ma azok közé tartozom, aki miattuk vált semmivé. Ellehetetlenülésem okozói, a velem törődni nem képes árulók. Akiknek nem számít egy ember, mert nem számíthat! Milyen sokan vagyunk… Esélyem sincs a párbeszédre. De ez a napi gyakorlatnak a leginkább megfelelő helyzet! Magyarország! Minden ugyanaz: mondják ők, én hallgatom, aztán mondom én és azt is csak én hallom… Príma alanya lettem a jobban teljesítő szülőhazának!

Szeretnék együtt éhezni és a kevés havi pénzecskét beosztani mindegyikükkel. Szeretnék velük fázósan kinézni a sötétke házból, s arra gondolni, hogy holnaputántól nagy hidegek jönnek, s majd nem tudunk meleget varázsolni a szeretteinknek. Velük volnék boldogan a kilátástalanságban, a holnap bizonytalanságában, amikor nem telik új kabátra és tüzelőre, amikor még éveken, hónapokon át kell várnunk a – talán eljövő – biztonságra!…

Fiúk, veletek szeretnék nyomorogni, és rettegni, vajon képes lehetek-e majd megadni szeretteimnek a végtisztességet!

Mert közétek tartoztam, értetek, értünk tettem a dolgomat, s most mégis magam vagyok! Nem ezt ígértétek! Esélyem sincs a párbeszédre. De ez a napi gyakorlatnak a leginkább megfelelő helyzet! Magyarország! Minden ugyanaz: mondják ők, én hallgatom, aztán mondom én és azt is csak én hallom… Príma alanya lettem a jobban teljesítő szülőhazának!

Utóirat:

Ha megtartjátok az igémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít benneteket. – János 8:31-32

 

QUO VADIS ARANKA? – új fregolit kap a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Betelt a pohár? Látták már Önök, amint a miniszterelnök úrnak őrjöngeni tetszik? Amint, az ő maga vehemens módján tombol egy kicsit, grimaszokat vág, hitetlenkedik; aztán ajkait nyaldosván, megigazgatja nyikhaj, őszbe lendülő frizuráját, s megmondja a frankót? Mert ez történt a minap!

orban_viktor_6

Csak szép finoman, ízlésesen ezt úgy illik taglalni, hogy „nem csak Orbán Viktor elégedetlen a közoktatási mammutszervezet működésével, a kormányban és a Fideszben is fogy a türelem”, ergo: „miniszteri biztost kap a Klik, akinek „fejlesztési javaslatok” kidolgozása lesz a feladata – erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma.”

Felénk, faluhelyen bizony úgy mondják, túl nagynak bizonyult a zakó! Látszott, már akkor is, amikor felpróbálta ez a derék, amúgy rendkívül szépreményű asszonyság, az Aranka! S most lám, apucit kap anyuci, egyenest a Közútkezelő felső köreiből, mert így nyilván hatalmas rálátással és szakmai tapasztalattal dirigál majd alfőnöknőjének a vadiúj jollyjoker topvezér, a mindmáig meg nem erősített, tehát tuti befutó, bizonyos Szabó Balázs!

122049_g

A hírek íme ezt mondják: „A Klik 2012. szeptember 1-jével jött létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt álló központi hivatalként. Élére Hoffmann Rózsa korábbi munkatársa, Marekné Pintér Aranka került, aki közel 120 ezer tanár munkáltatója. A Klik már tavalyi indulásakor is több botrányt okozott, így az iskoláktól elvett bútorokkal rendezték be a tankerületi irodákat, sok intézményben még kréta sem volt, számlázási gondok miatt volt, ahol kikapcsolták a telefont, frissen kinevezett tankerületi vezetők távoztak. Idén folytatódott a botránysorozat, van olyan iskola, ahova még mindig nem érkezett meg minden tankönyv, szerdán még 154 intézménynek nem volt igazgatója, nem újították meg időben számos pedagógus szerződését…”

Egy ideje már tudjuk: “Tiltakozik a Klebelsberg név használata ellen az egykori kultuszminiszter unokahúga. Gróf Klebelsberg Éva már többször jelezte a szaktárcának, hogy engedélye és jóváhagyása nélkül bitorolják nevét, de érdemi választ eddig nem kapott, ezért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak tavaly július 16-án címzett nyílt levelében gróf Klebelsberg Éva kijelentette: “a Klebelsberg nevet, sem a gróf Klebelsberg nevet, mint Magyarországon jól használható értékes brandet ne használjátok az engedélyem nélkül. … Az új szervezet szellemisége (Ti: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) nem gróf Klebelsberg Kunóra, a nagy kultuszminiszterre emlékeztet, inkább egy pedellus-szakszervezet kisstílű végrehajtó szervezetére. Javallom pl. Aczél György nevének használatát az Intézményfenntartó élére!”

Lám, e sok gonosz betű közt csak éppen a lényeg sikkad el!

QUO VADIS ARANKA? Mi lesz véled, te szegről-végről szombathelyi gyökerű ígéret?

marekne

Mert talán kevesen tudják, de „Marekné Pintér Aranka egy Veszprém megyei faluban, Városlődön született. A veszprémi Lovassy gimnáziumban érettségizett, majd a szombathelyi tanárképző főiskolán végzett magyar-orosz szakon!!! Igen, Szombathelyen! És persze már akkor is figyelemre méltó jelenség volt! A gimnáziumban kitűnő tanulóként érettségizett, a főiskolán pedig népköztársasági ösztöndíjas. Naná! Ahogy egy interjúban elmondta: mindig is tanár szeretett volna lenni, de a személyisége olyan, hogy már nagyon korán különböző vezető szerepekben találta magát.

A főiskolán is ő volt a tanulmányi felelős.”

És most Orbán Viktor vele, Marekné Pintér Arankával, a mi Arankánkkal elégedetlen, aki Hoffmann Rózsa korábbi munkatársa, kebelbarátnéja volt, de a személyisége olyan nagyra sikeredett, hogy már nagyon korán különböző vezető szerepekben találta magát. A kutya fáját! És most, hogy apró gond-manók – pl. szombathelyi Aranyhíd… – kezdik ellepni ezt a remek klikket, pontosabban Klik-et, a miniszterelnök miniszteri biztost ültet a mi jóságos Arankánk hegyibe! Információk szerint Szabó Balázs, a Magyar Közút Zrt. 2009 és 2011 közötti informatikai igazgatója kerülhet a Klik fölé, akit korábbi menedzseri tevékenysége alapján választottak ki a feladatra.

nok

Ha valaki ezek után kételkedni merészkedik, hogy a Klik minden idők legnagyszerűbb vállalkozásává növi ki magát, hát kiábrándítjuk! Mert ugyan miféle nagyobb csoda jöhetne létre 2013-ban Magyarországon, mint egy olyan csúcsszervezet, melynek vezetője Aranka, akinek a személyisége olyan, hogy már nagyon korán különböző vezető szerepekben találta magát, s az ő miniszteri biztosa meg Balázs, akit korábbi menedzseri tevékenysége alapján választottak ki a feladatra! Feltételezhető-e bármi más, minthogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mostantól maga lesz a megvalósult álom! Természetesen Vas megyében, Szombathelyen is!

SONY DSC

Lesz kréta a táblák mentén, villanykörték egész sora a foglalatokban, s a tamáskodók rendre belátják majd, hogy a régi, elavult iskola-rendszerekhez képest a mostani, melyben Balázs, meg az ő Arankája 120 ezer pedagógus, és körülbelül 2 ezer kormánytisztviselő, tanító és tanár munkáltatójaként ragyog a világ egén, nos az maga a csoda! (Míg az addig legnagyobb hazai foglalkoztatónak számító Magyar Postának mindössze 32 ezer alkalmazottja van! Hoppá!!!)

Arankának Balázzsal tutira működni fog! Hoffmann is milyen frappáns lett az ő Klinghammerjével! Orbán kitalálja, kieszeli mindig a legjobbat, minek itt tamáskodni, meg elégedetlenkedni! Nem kell csodálkozni, hogy maga Kövér László is jobbnak látná, ha parlament helyett egyszerűen csak kiötlené a dolgokat a derék OrbánViktor!

Utóirat:

Hobbija a ZUMBA!!!

Mareknéről a munkáján kívül alig található személyes információ. Balatonalmádiban él. Férje pedagógus végzettségű kormánytisztviselő, és van egy 26 éves fiuk. Marekné Pintér Aranka egy közösségi oldalon annyit árul el magáról, hogy hobbija a zumba.

“Egy barátnőm vett rá még régebben, hogy menjünk el órákra. Egy idő után már csak otthon csinálgattam a gyakorlatokat, de ma nincs rá időm: reggel öttől késő estig van most más elfoglaltságom”.

zumbaranka

Pedig a zumba nagyon egészséges! Reméljük, már nem sokáig kell nélkülöznie Arankának! Ugye?…

RALI GYŐZELEM KONTRA REZSICSÖKKENTÉS – Hende és a kerékvágás

„Vasárnap (11. 11.) délután hat óra körül Hegyfalun láttam, keresztülszáguldani Hende Csaba miniszteri autóját. Villogóval ment és vagy százzal a faluban. Jó lenne tudni, hogy mi volt neki ennyire sürgős. Hova sietett, miért kellett neki 100-zal repeszteni és miért kellett a villogó?”

A hír alig egy esztendeje jelent meg a nyugat.hu címoldalán. Fontos hír volt, abból a faluból, ahol a 40-es tábla egyértelművé teszi a földi halandók számára a megengedett legnagyobb sebességet. Nem így Orbán honvédelmi miniszterének, Hende Csabának. Mert ő más! Mindenkinél és mindennél fontosabb, így érthetően mindig siet

Tehát naponta száguldhat a megengedett sebességnél jóval gyorsabban, hogy halaszthatatlan teendőit ellássa, szerte az országban. Mert a honvédelem ügye, ugye, ma halaszthatatlan feladatok sokaságát jelenti! (Nyilván, hiszen, amióta 1956-ban elhangzott: „csapataink harcban állnak”, még egyetlen honvédelmi miniszternek sem jutott az eszébe, hogy bejelentse, megtörtént a békekötés!)

Hende Csaba gépjárműve a minap is száguldott. (A szépséges Ipoly mentén, a Cserhát lankáin…) Vagy, ahogy a hivatalos híradások közvetítették: „a megengedett sebességgel haladt”. Nyilván. Aztán a gépjármű nagy erővel egy másik gépkocsiba ütközött. És totálkárosra törött.

És azóta tart az ujjongás, a hallelúja, hiszen, bár a minisztert mentőhelikopterrel szállították kórházba, úgy tűnik, jól van, otthonában lábadozhat.

A gépjárműben utazók is könnyebb sérülésekkel vészelték át az ütközést, a megkülönböztető jelzését is használó Audi jól teljesített, bár kilehelte a lelkét… Vége az izgalmaknak, lehet örvendezni!

hende2_mtikomka

Csak azt az átkozott közvéleményt ne érdekelné, ki volt az a jelentéktelen autós, aki rosszkor és rossz helyen téve a dolgát, volt szíves leamortizálni a miniszteri rohamkocsit. Akinek a gépjárműve szintén használhatatlanná vált és jelentéktelen utasa a mai napig súlyos állapotban fekszik egy jelentéktelen kórház traumatológiáján.

hende1_mtikomkap

„Az MTI helyi forrásból úgy tudja, hogy a karambol egy szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal. A minisztert szállító gépjármű a közlekedési szabályoknak megfelelően, a megengedett sebességhatárt betartva közlekedett, amikor egy kanyarban a sávjukba áttérő autóval ütköztek frontálisan. A 24 éves raliversenyzőt az M1 Híradója szerint eddig több mint hússzor büntették meg gyorshajtásért, jelenleg hat eljárás folyik ellene hasonló ügyekben.”

2_o_hende_baleset

A „jelentéktelen” helyi személy, Vincze Márton, akit a közvélemény, a buzgó média hatására mára már nyilván „elkövetőként” emleget, az autósport szövetség adatai szerint „a nyilvántartásában sem szerepel”. Szerintük: Erre a névre versenyzői licenc nem található. Kinyilvánították! Az autósport szövetség tehát kívülálló…naná! Sietve!

Fel sem merülhet az a tény, hogy Vincze Márton, egy számára fontos verseny előtt, mely ezen a hétvégén zajlott volna, és a mely rendkívül népszerű sportágat képvisel, az elméleti felkészülésen túl, némi gyakorlati részt is be kellett, hogy iktasson! Készülnie, gyakorolnia kellene; kellett volna! Csak az erre vonatkozó jogszabályok, finoman fogalmazva erre nem igazán adnak lehetőséget…  Karambolozott, ráadásul a miniszter kocsijával! A hét végén nem teljesítheti feladatát, célját nem érheti el, így valószínűleg mindaz, amiért mostanáig versenyzett, elveszett. Vincze Márton e hét végéig vezetett az idei Rali-Túra Bajnokságon…

Rali1

Nem az a kérdés, hogy ki hibázott! Ezt majd vizsgálatok sora fogja elemezni. Bár említik, hogy a miniszteri jármű vezetője is hibázott, hiszen nem vette figyelembe az adott útszakasz védelmében a helyszín közelében tartózkodó és karjelzéssel a helyzetre figyelmeztető embert. Megkülönböztető jelzése állítólag indokolatlan volt, mivel Hende éppen egy rezsicsökkentést népszerűsítő eseményre sietett… de tudjuk, kiemelt államérdekre hivatkozva a miniszterek használhatnak kék villogót…

Úgy tűnik, az sem kérdés, miért van az, hogy a közönség számára fontos versenyek előtt szinte kizárólag szabálytalanul lehet felkészülni. Nem kérdés az sem, hogy az illetékes szervek miért nem tudnak a versenyek szereplőiről, sőt a bajnokról sem. Esetleg miért nem segítik azok felkészülését? A versenyeket ezrek látogatják!

f80f8005155292b603276b370d6e9d11_L

Sokkal inkább az foglalkoztat, miért tűnik egyre inkább úgy, hogy lassan semmi más nem lehet fontos, mint a következő esztendő vetélkedése, a hatalom megkaparintása, megőrzése. Eszköz és áldozat nem számít! Mert ennek a balesetnek számtalan áldozata van. Leginkább az a fiatalember, aki a traumatológián fekszik, még mindig súlyos állapotban.

“Az MTI értesülése szerint az ötödik sérültet, az autóbalesetet feltehetően okozó raliautó navigátorát a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház traumatológiai osztályán ápolják súlyos sérülésekkel.”

Aztán a sportág, amely újabb bélyeget kapott, s mostantól nyilván, minden raliversenyző, minden motoros és autós résztvevő a mindenkori hatalmasságok ellenségévé válhat.

Már akadt, aki tudni vélte, hogy Vincze Márton, a környék Vinczemarcija jobbikos, tehát Hende potenciális ellenfele!

Amikor jelentős kótyavetyélésről döntenek, a hatalmasok szeretik felemlegetni, hány inkubátor ára fecsérelődött, pazarolódott el, egyetlen, néhai, hibás döntés miatt! A zelmúltnyócévben…

Vajon a két leamortizált autó árán most hány inkubátort avathatott volna Hende Csaba? És vajon hányat, a jövő héten beszerzésre kerülő vadonatúj szolgálati jármű árán?

Utóirat:

Hende Csaba péntek reggel a Facebook-oldalán azt közölte, hogy jobban van és “remélhetőleg néhány nap múlva minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba”.

LEHETTÜNK VOLNA – Magyarország feltételes módban I.

1956 óta másként számítódik a magyarok története. A politikusok és történészek rendre a kizökkent időről beszélnek, a gazdasági szakemberek a fordulatokat elemzik. Sajnálatos, hogy eddig még soha senki nem magyarázta a változásokat a legalul élők szemszögéből. Eljátszottunk a gondolattal: ki és mi lehettünk volna, ha nincs 1956; ha van, de a forradalmat és szabadságharcot nem tépi szét az irdatlan túlerő, ha azóta,  éppen aktuális vezetőink nem rendre valami, vagy valaki ellen harcolva tenyésztik önző mutyi-világukat.

0004

Mi lett volna, ha másként megy végbe, úgy harminc év múlva a rendszerváltoztatás? Persze, csak, ha komolyan vesszük, vehetjük azt a változást! Ez is egyféle őszi nagytakarítás. Úgy keresni megoldást, hogy közben – egyre többen tudjuk -, még saját sorsunk változtatásához sincs esélyünk. Ma úgy divat erről beszélni, hogy függetlenként morfondírozunk. Ami látszólag lehetetlen. De az esélytelenek nyugalma az egyetlen, ami esélyt adhat némi nyugalomnak…

Mielőtt megvádolnának azzal, hogy a megváltoztathatatlan múltat bolygatva a sebek feltépésével foglalatoskodunk, sietve leszögezzük, nem a következő választásokra készülünk, nem szeretnénk sem képviselők, sem honatyák lenni. Csak tesszük a dolgunkat. Mert úgy gondoljuk, még mindig nem késő!

Dolgozatunk első részében szeretnénk együttgondolkodásra hívni mindazokat, akik a mai magyarság lélekszámának drasztikus fogyása ürügyén nem feltétlenül tudják elfogadni a kormányzatok beavatkozási szándékát, mely minduntalan a fiatalok szaporodási kedvén kíván változtatni, ha a fogyatkozó tízmilliót emlegetjük.

Valljuk be, nem a legelegánsabb dolog azokon számon kérni az örökséget, akik maguk is, szinte tegnapelőtt születtek, s bizonytalanságaik, félelmeik mellett a leginkább önfeledt ifjúságukkal szeretnének foglalkozni. Borongó vezetőink rendre felvázolják a szerintük élhető élet rémképeit, s azon túl, hogy fiatalságuk deviáns emlékfoszlányait rendre fiaikra, unokáikra kívánják uniformizálni, a legkevésbé sem igénylik az új idők fuvallatainak megismerését.

Évszázadokkal ezelőtt is voltak pedagógusok, lélekbúvárok, orvosok, sőt, olykor lelkipásztorok is, akik bőszen hirdették a helyes út törvényeit, megmondták és leírták, mely pillanatok alá- és fölé-rendeltségén múlnak a várva-várt és nem kívánt következmények, és persze, akkor is felnőtt egy generáció. Generáció, mely „nehezen nevelhető” címkét kapott. Mely fittyet hányt az őket ócsároló „vénemberek” okosságaira, ment a saját feje után, olykor falnak, olykor a progresszió felé, s lám, az emberi faj fennmaradt. Túlnépesedik a bolygó, csak éppen a magyar nép akar kihalni!

Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint,  „Magyarországon már 1953-ban engedélyezték a korlátozások nélküli abortuszt. A jogszabályt 1956-ban, 1973-ban, majd 1992-ben is kiterjesztették, ezzel országunknak lett az egyik legliberálisabb abortuszszabályozása egész Európában. A nőknek engedély kell az abortuszhoz, azonban a törvény mára nagyon sok feltételt lehetővé tesz, ezzel az egész folyamat a valóságban formalitássá vált. Az ELTE kutatói szerint, ha kivennék az amúgy alkotmányellenesnek nyilvánított súlyos válsághelyzetre való hivatkozást az indokok közül, Magyarországon akár 13 millióan is élhetnének, a népesség 2003-ig nőtt volna.”

Magyarországon, akár 13 millióan is élhetnénk! A statisztikák szerint „Magyarország népessége 2013. január 1-jén 9 908 798 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások magas száma miatt csökkenő tendenciát mutat, struktúráját tekintve elöregedő. 2010 augusztusában 4 302 827 lakást tartottak számon az ország területén.”

3 091 202 meg nem született gyermek, tehát a jelenlegi létező lakosság harmada hiányzik, ők nagyjából az egykék hiányzó testvérkéi, akiknek születése, felnevelése kapcsán győzedelmeskedett a „nem áll módunkban” fura mondata. Igazán mindegy, hogy őket miért kellett megölni, haláluk után irreleváns dolog azon gondolkozni, vajon mi lett volna, ha… merthogy az ő sírjaik még csak nem is domborodnak…

Elillantak a kórházi krematóriumok kéményein keresztül.

0003

Három millió ember csak a statisztikusoknak tűnik soknak,  kevésnek! Örményország teljes lakossága alig haladja meg a három milliót, ennyi ember él Litvániában, és valamivel kevesebben laknak Albániában. Azoknak az országoknak államhatárai, intézményei, városai és falvai vannak.

0005

0006

A mi három milliónknak neve sincs, lélekszám tekintetében nem jelentenek a hivatalos közlésekben adatot, pedig mindannyian dobogó szívvel, nagyrészt életképes szervezettel vártak világra jövetelükre. Furcsa, de nekünk, egyszerű kisembereknek ők mind hiányoznak, mert tudjuk jól, ugyanolyan magyarok lehettek volna, mint bármelyikünk.

A három millió magyar halála kapcsán persze nem szabad megfeledkezni a körülményekről, ami miatt a gyermekük megölését választó nők, leányok, nem vállalhatták az „édesanya” szerepet, amiért testvér nélkül maradt sok millió magyar ember. De szakítani kellene azzal az évszázados magyar érvrendszerrel, melyben az anyák felelősségének vizsgálatát elintézik a „nem tehettek mást” praktikus válaszával. Az anyaságukat vállalni nem tudókból bűnbakot faragó rendszerek mindegyikét elutasító, a világ természetes rendjével együttműködni képes világnézetet vállalók kezében van nemzetünk jövője, és ebből a körből nem lehet kizárni a nem keresztényi elveket vallókat, vagy a „másként gondolkodókat”!

„Magyarországon a várandósságok harmada napjainkban is terhesség-megszakítással végződik, ez az arány az Európai Unióban a harmadik, világviszonylatban a nyolcadik legmagasabb. Ráadásul majdnem minden abortuszt „súlyos válsághelyzetre” való hivatkozással végeznek el: csak az abortuszok összesen három százalékát végzik a másik három indokra hivatkozva (az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn; a magzat súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved; a fogantatás bűncselekmény következménye).”

A „lehettünk volna” országa tehát nem volt, hanem van és lesz. Az emberi élet fontossága valahol a „futottak még”, a kullogók között enyészik, és nem fontos beszélni a meg nem született gyermekekről, a vállalhatatlan nemzedékről, esetleg, csak négy évente, ájtatoskodva, tekintettel az elkövetkezendő választásokra. Addig meg adjunk teret a lelki nyomorékoknak, a deviáns önmutogatóknak, nyilván meghálálják!

0009

0007

Mai írásunk végén engedjék meg, hogy felidézzük Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez című könyvének néhány gondolatát… A könyv évek óta elérhetetlen a könyvpiacon.

A puszta gondolatba is, hogy megöljelek, belehalok, és mégis, időnként megfordul a fejemben. Megzavart az a dolog a csirkékkel. Megzavart a barátnőm dühe, amikor megmutattam neki a fényképen a szemedet és a kezedet. Azt válaszolta, hogy a valóságban még mikroszkóppal sem látnám, sem a szemedet, sem a kezedet. Azt kiabálta, hogy fantazmagóriákban élek, és összekeverem a valóságot az érzelmeimmel és az álmaimmal.

0001

„A barátnőm azt állítja, én vagyok az őrült. Neki, aki pedig férjnél van, három év alatt négy abortusza volt. Van már két gyereke, nem engedheti meg magának, hogy legyen egy harmadik is. A férje keveset keres, neki meg olyan munkája van, amit szeret, nem akarja feladni. A gyerekekre az anyósa vigyáz, de egy bölcsődényi gyerekkel már ő sem bírna. Azt mondja, szép dolog a romantika, de a valóság más. A tyúkok sem hozzák világra az összes csibét, amit kikelthetnének; ha minden szem tojásból csirke születne, a világ egy nagy tyúkóllá változna. Nem tudtad, hogy nagyon sok tyúk kiissza a tojásait? Nem tudtad, hogy csak egyszer vagy kétszer költenek évente? Na, és a nyulak: nem tudtad, hogy egyik-másik nyúl megeszi a satnyább újszülötteit, hogy a többit szoptathassa? Nem volna jobb rögtön az elején elhajtani, mint megszülni, és aztán megenni vagy másokkal megetetni őket? Szerintem az volna a legjobb, ha meg sem fogannának. Erre a barátnőm nekem támad. Azt mondja, persze, hogy ő is szedte a tablettákat. Szedte, bár egyáltalán nem tett jót neki. Aztán egy este megfeledkezett róla, és akkor jött az első abortusz. Szondával. Nem tudom, mi az a szonda. Azt hiszem, valami tű, amivel gyilkolni lehet. Azt viszont tudom, hogy nagyon sokan használják, bár tisztában vannak vele, hogy borzasztó fájdalmakkal jár, és börtönbe juthatnak miatta.

Azt kérded, miért beszélek néhány napja csak erről? Nem tudom. Talán azért, mert mások meg engem zaklatnak ezzel, és nagyon remélik, hogy megteszem. Talán azért, mert előfordult, hogy én is gondoltam rá, bár nem vallottam be magamnak. Talán azért, mert senki mással nem tudom megosztani ezt a lelkemet mérgező kételyt. A puszta gondolatba is, hogy megöljelek, belehalok, és mégis, időnként megfordul a fejemben. Megzavart az a dolog a csirkékkel. Megzavart a barátnőm dühe, amikor megmutattam neki a fényképen a szemedet és a kezedet. Azt válaszolta, hogy a valóságban még mikroszkóppal sem látnám, sem a szemedet, sem a kezedet. Azt kiabálta, hogy fantazmagóriákban élek, és összekeverem a valóságot az érzelmeimmel és az álmaimmal. Aztán ezt vágta a fejemhez: „Na, és az ebihalak, amiket kiszedsz a kerti medencéből, hogy ne legyen belőle béka, mert a brekegés zavarja az éjszakai nyugalmadat?” Igen, tudom, kegyetlenül sorolom a gyalázatosságait annak a világnak, amelybe belépni készülsz, a mindennapos rémségeket, amelyeket elkövetünk, de ez az egész túl bonyolult neked.

0008

Mégis, lassacskán bizonyossággá érik bennem a sejtés, hogy érted, amit mondok, mert te már mindent tudsz. Aznap kezdtem gyanakodni, amikor azon törtem a fejem, hogy is magyarázzam meg neked, hogy a Föld ugyanolyan gömbölyű, mint az a tojás, amelyben élsz, és hogy a tenger ugyanolyan vízből van, mint amilyenben te lebegsz, és sehogy se tudtam kifejezni, amit akartam. Hirtelen belém hasított a sejtés, hogy feleslegesen erőlködöm, mert te már mindent tudsz, sokkal többet, mint én, és ettől a gondolattól azóta se tudok megszabadulni. Ha abban a tojásban benne van az egész világegyetem, miért ne lehetne jelen a gondolat is? A tudósok is azt gyanítják, hogy a tudatalatti az ember megszületése előtti létének az emléke. Az? Akkor mondd meg nekem te, aki mindent tudsz: mikor kezdődik az élet? Könyörgök, mondd meg: a tiéd már tényleg elkezdődött? Mikor?

0010

Akkor, amikor az a fénycsöpp, amit spermiumnak hívnak, megrepesztette a sejt falát? Vagy akkor, amikor kibukkant a szíved, és pumpálni kezdte a vért? Vagy akkor, amikor kivirágzott az agyad, a gerincvelőd, és emberi formát kezdtél ölteni? Vagy talán még nem jött el a pillanat, és csupán egy félig kész motor vagy? Mit nem adnék érte, gyermekem, ha megtörhetném a hallgatásodat, ha behatolhatnék a börtönödbe, mely téged magában rejt, és melyet magamban rejtek, mit nem adnék érte, ha láthatnálak, ha hallhatnám a válaszodat!

Furcsa pár lettünk mi ketten, annyi bizonyos. Benned minden tőlem függ, és bennem minden tőled függ: ha te megbetegszel, én is megbetegszem; ha én meghalok, te is meghalsz. És mégsem tudok közölni veled semmit, és te sem tudsz közölni velem semmit. Abban a – talán végtelen – bölcsességedben mégsincs tudomásod arról, milyen az arcom, hány éves vagyok, milyen nyelven beszélek. Nem tudod, honnan jövök, hol vagyok, és mit csinálok. Ha magad elé akarnál képzelni, nem volna semmi fogódzód ahhoz, hogy kitaláld, fehér vagy fekete, fiatal vagy öreg, magas vagy alacsony vagyok-e. És én sem tudom, hogy te vagy-e már valaki. Két egymásra utalt idegen még soha nem volt nálunk idegenebb egymásnál. Két – egy testben egyesült – ismeretlen még soha nem ismerte kevésbé egymást, és nem voltak oly távoliak egymás számára, mint mi ketten.”

MIÉRT NEM LETTEM ALKOHOLISTA? – mentegetőzés helyett

Pedig sokkal egyszerűbb lenne! Simán összefoglalhatnám néhány egyszerű mondatban, hogy tekintettel életkoromra, iskolázottságomra, anyagi helyzetemre, családi állapotomra, a politikai helyzethez való viszonyomra, idejekorán leküzdött pubertáskori zavaraimra, a Magyar Néphadseregben leszolgált mintegy 24 órámra, melynek során még a hosszú hajamtól sem szabadítottak meg… Szóval? Hmmmm. Mindazok ellenére, amin és ahogy átvergődtem, viszonyomat az alkoholtartalmú italok köréhez a legegyszerűbben úgy jellemezhetném, hogy nem lettem alkoholista!

reszeg-figura-es6624-0

Tettem ezt minden olyan körülmény ellenére, ami nyilvánvaló módon determinálja a köröttem élőket, akik bár nem tehetnek róla, mondhatni, akaratukon kívül, de, alkoholistává itták agyukat. Tudom, minden jóval egyszerűbb volna körülöttem, lehetne korholni, sajnálni, hibáztatni és sorolni „mi lett volna, ha…” kezdetű mondatokkal, ha esténként, mielőtt az asszony számára egyértelművé tenném az otthoni helyzet erőviszonyait, jókat kurjongatva hazadülöngélnék, néha le-le piszkítva a szomszéd házfalát.  Mert akikről ma dalok szólnak, bizony, rendre részegen visítanak; olykor megemlékeznek mindarról, amire nem emlékeznek „akkori” állapotukból kifolyólag, és legendák szólnak elhajlásaikról, azokról az állatira sikeredett hétvégi nájtokról.

Ha jobban belegondolok, a legszimplább fazonok közül való vagyok.

Egy nulla.

A mai kor menő figurái, a cool arcok közelébe sem érhetek. Tudom jól, csak kicsit könnyebben kéne vennem az életet, jobbára „beleszarni az egészbe”, ahogy ezt azok teszik, akik közé bekukkantani sincs esélyem. Mert gondoljunk bele, azért, az mégiscsak rettentő gáz, hogy nem lettem alkoholista!

reszeg-figura-es6620-0

Nem bagózok, nincs tetkóm, se testékszert nem cipelek a fülcimpáimon, ajakfeltöltést is csak egyszer mímeltem életemben, mikor foghúzás után egy fél napig nem eresztettem útjára a tampont…

Töredelmesen be kell vallanom, még egyetlen férfiemberrel sem bújtam ágyba, nem voltam gruppenszex részese, nemi szervemről nem készítettem fotót és azt nem helyeztem fel büszkén az oldalamra. Mert töredelmesen be kell vallanom, oldalam sincs.

Nem vagyok fönt!

Tehát sem engem nem lehet, sem én nem tudok mást lájkolni, ha valamelyik kismacskánk szellent egy heveset, nem tudom posztolni, sem megosztani mások cukiságait. Mindezek után, talán egyértelmű, hogy mentegetőzésnek tűnik, de…nem lettem alkoholista. Más sem. Sem narkós, sem kivarrt, sem buzi, sem alkesz, sem… Mármint olyan valami, vagy valaki nem lettem, akit be lehet sorolni. Oda, ahová mindenki más tartozik. Kilógok a sorból. Kétségtelen! Hogy mindez még meddig mehet így, nem tudom, bár az igazat megvallva egyre többször gondolok rá. Milyen volna másképp?

Ez nem az a másság, amire most a kedves olvasó gondol. Véletlenül sem! Az ugyanis az én helyzetemet nagyon leegyszerűsítené. Vagy, ha legalább megváltozott munkaképességű, vagy netán fogyatékkal élő volnék, bár Isten ments!

bortarto-reszeg-figuras-es6622-0

Flepnim sincs. Se rokkant kártyám a kocsimban, merthogy kocsim sincs, ezért esténként nem lógok a parkolókban, bambán bámulva kifelé, olykor nyikkantva kitépve, majd egy rövidke kör után visszatérve, betolatva a törzshelyemre. Az sem én vagyok…

Bár az igazat megvallva, a közelmúltban igen előnyös helyzet nézett ki a számomra, kis híján hajléktalan lettem… de nem! A homeless szőrös, izzadtságszagú figurája sem én lettem. Lakom. Nem messze a fából készült szívtől, melyre ügyes mozdulatokkal felírták: „Home is where you hang your heart.” És bár hála a magyar törvényeknek, nem vállalkozhatok és nem bizonyíthatom hitelt érdemlően, hogy erkölcsi feddhetetlenségem birtokában bolyongok, nem vállalhatom fel a munkanélküliség megdicsőült ódiumát, a közfoglalkoztatottságot, mert a másoktól elvett lehetőség okán egyszerűen a szégyen ölne meg…

Nem lettem alkoholista, bár olykor átélek kemény pillanatokat, melyet jó társaim egy pohár kiürítésével könnyedén megoldanak, aztán ráisznak még, s, ha a haverok közelítenek kérnek még egy kört, meg még egyet, meg még egyet… Pedig érzem és naponta átélem annak fontosságát, hogy tartozhassak végre valakik közé! Én, akihez valaha annyian tartoztak örömmel, aki fontosnak éreztem, hogy mindenkihez jó szavam, tettem legyen…

Hogy miért nem lettem alkoholista? Anyagi megfontolások miatt? Talán, mert a szégyenérzetem fogalomkörébe nem fért bele az ivászat? Mert szégyenkezem a szegénység miatt, szégyenkezem, hogy nem tartozom a győztesek közé, ott, ahol a győztesek törvénye lesújt a nélkülözőkre, ahol eltüntetik a koldusokat, hajléktalanokat, kéregetőket? Vagy, mert idegenkedtem a részeg ember látványától? Nem tudom. Egy biztos: az ami most van, vagy éppen készülődik, számtalan tudathasadásos helyzetet fog okozni sok ember fejében. Mert a törvényeket írók, a korábbi rendet alapjaiban felszámolók két dologról biztosan megfeledkeztek! Az egyik a hagyományok rendje, a szokásoké, mely sok esetben képes felülírni minden törvényt, ha tetszik, ha nem! A másik pedig a deviancia elhatalmasodása, mely mára az elszabadult szellem álarca mögött leng egyre.

Vajon, meddig lehet még ereszteni a gyeplőn, s utána miféle barbár büntetésekkel lehet majd megfékezni a hisztériát?

Orbán úgy mondja, a keresztény konzervatív megoldások híve, miközben egyenlőbbjei rendre valósíthatják meg legsajátabb liberalizmusukat. Gyermekeimnek kötelezően erkölcstant taníttat, ahol én magam vagyok a fertő! Társadalmi kérdések esetén ezután a többség ereje kétséges lehet, főleg, ha az a többség csak időlegesen csendes! Ugye, Viktor?

Végül néhány egyszerű válasz a kérdésekre. Jellemzően Hamvas Bélától, aki – belegondoltak már, 1968-ban meghalt! – így el sem képzelhette, mi lesz velünk 2013-ban!

„Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem.” Ezt tanultam, és még mindig ebben hiszek! „Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani.” Vagy itt a következő: „Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb.” Végül: „Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (…) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.”  

Én ezért nem lettem, nem lehettem alkoholista… Már elnézést érte!

DZSUDZSÁK VIKTOR – Dakota közmondások ideje közeleg!!!

Élt egyszer e kies hazában egy ígéretes ember, aki lelkes közönségét rendre dakota közmondásokkal mulattatta. Ez volt a fő kedvence: „Lassan mondom, hogy mások is megértsék: le kell szállni arról a lóról, amelyik megdöglött.” Amikor még ifjan csak bambán álmodozott, rendre így bölcselkedett:  „Ha úszni nem tudsz, tanulj meg vízen járni.” Majd később, hogy megvilágosodását vélte elérkezni, így kelepelt: „Nem az a baj, hogy nagy Isten állatkertje, hanem az, hogy elég hanyagok a gondozók.” Végül egy szép napon azzal állott elő: „Vannak dakoták, és még dakotábbak.” És bár ez utóbbi erősen utánérzés szagú volt, – még maga Orwell is elcsodálkozott volna, látva őnagysága vehemenciáját – a világ tudomásul vette őt!

Ez az ember úgy vélte Magyarországon a foci a legfontosabb áfium. A labdarúgás szelleme befészkelődött a bürokrácia minden zugába, s lassanként kialakult a kétféle magyar ember faj-elmélete; mely szerint van a focirajongó magyar, meg az az elenyésző kisebbség, – uszkve pármillió -, aki egyébként frankón lesajnálja az egész bogyókergetést, szóval, vannak páran, akik nem a labdarúgást tekintik a kályhának! Többre tartanának járható utakat, emberekhez méltó kórházakat, iskolákat, meg persze szabadságról árulkodó közintézményeket, elérhető és megfizethető mindennapokat…köztársaságot, demokráciát, sajtószabadságot.  Ám ennek a Magyarországnak most Felcsút a fővárosa, a főfalva, melynek katedrálisa égbe szökkenő, a futball monumentuma.

Úgy is mondhatnánk, hála a dicsőséges fülkeforradalomnak, Orbán Viktor – állítólag -, lefektette a jövő foci nagyhatalmának alapjait.

Na, ez az a rész, amikor boldogult mesterem kitépte volna kezemből a plajbászt, s megálljt parancsolt volna virga gondolataimnak. Megállj! Győzelemről akkor beszélj, ha már elindultunk visszafelé a harcmezőről! Merthogy úgy mondta,  a régi világban a házépítés a fundamentumnál kezdődött, úgy jöttek a falak, a födém, rá a tető, s csak ezek után gyönyörködhettünk a kéményből gomolygó füstben! Ma meg egyre csak a felszálló füstön vagyunk kénytelen morfondírozni, spekulálni.

Tanár-Diák foci Fotó: Takács József

Nem az a fontos, mi van belül, minden a csomagolás, a máz remekművéből ítéltetik.

Szóval, töredelmesen be kell vallanom, nem értek a focihoz. Nem csak nem értek hozzá, fogalmam sem sok van felőle. Tudom, adott egy labda, mely ide-oda gurul; kétszer tizenegy koma kergeti nagy lendülettel, aztán normál esetben hol az egyik, hol a másik kapunak nevezett, hálóval határolt térségben landolva, üdvrivalgásra, meg kurvaanyádatszerencsétlenkedtedel-ezésre sarkallja a tisztelt szotyolazabáló publikumot. A közönséget, akiknek egy része a kilencven percen át tartó téboly után hazaballag, hogy mintaszerű családi életet éljen, míg a másik része apró darabokra bont egy jelentős méretű MÁV szerelvényt. Mindezt csak a végtelenül elrontott kedve miatt, ordító hazafiasságból, meg persze tomboló, őrjöngő magyarságtudatból; mintegy megtorlásul. Mert haragszik, de nagyon.

Ahogy ez mintaszerűen lezajlott a Nemzeti Ráhel-esküvő előestéjén Romániában…

Az írásom legelején bőszen emlegetett ember, ilyen esetekben persze mindig elmormog egy varázslatos példabeszédet a focifilozófia legmélyéből, amihez ő oly nagyon ért – mondhatni, foci-felkent! – aztán a nép nekiláthat a hetekig tartó földolgozásnak. Jó szokása szerint kinyilatkoztat. Ez volt mostanáig… De most csend van! Hallgat a nagy ember. Kikapott a csapat, vereséget szenvedett. Csúnyán elverték, kiruházták a magyarokat, megalázó vereséggel a puttonyban jöhetett haza a legenda, a világsztár, a Lambógyilkos celeb, Zimányné Dzsudzsák Balázs, a nagy orosz bálvány.

d02

„A 2000-ben még a Nyírlugos SE focicsapatban tündöklő Dzsudzsák Balázs története úgy indult, ahogy az a legszebb sztorikban szokott: a DVSC-ben négy év pallérozódás után felfigyelt rá Európa is, ráadásul pályatársaitól eltérően ott sem bukott meg, nemsokára pedig Oroszországba igazolásával minden idők legdrágább magyar játékosa lett. A sztori itt vett éles fordulatot, Dzsudzsák jelenleg éli az elkényeztetett focimilliomosok életét, pénteken pedig a Románia-Magyarország válogatott mérkőzésen eljutott oda, hogy nemzeti hőssé válás helyett egész Magyarország szeretné társaival együtt felkoncolni, ami miatt nem is lehet más a hét lúzere, mint ő.”

Előfordulhatott, amire szerinte – ahogy a meccs után holtsápadtan elnyökögte – senki nem számított. Legyőzték, mert legyőzhették a magyar nemzeti válogatottat, amelyről Dzsudzsák azt gondolta és mondta, hogy legyőzhetetlen. Általa és társai, a csapat vezetői által előzetesen vázolt helyzet alapján úgy vélhettük mindannyian, mi magyarok, hogy a román csapat legyőzhető, felmorzsolható.

d04

A csapat esze és csúcsjátékosa magabiztosan és a tőle elvitathatatlan angyali bakkecske mosollyal nyomozgatta a román szurkolók által felülírt magyar himnuszt, majd a sípszó után egész rendesen úgy tett, mintha a rá bízott feladatot vállalva és értve, felelőssége tudatában, képes volna a győzelem felé terelni fiait.

d03

De képtelen volt ő és a csapat még csak a méltóság közelére is emlékeztetni a képernyők elé tapadt hazai fociholisták tömegeit. A románoknak három gól sikerült, nekünk nulla! Ahogy a végeredményből a magamfajták is megérthették, itt elvéreztünk. Pedig a jósok, a dörzsölt drukkerek, a tippelők, a bukmékerek sőt, talán még a közvélemény kutatók is sima győzelmet jósoltak. aztán „beszart a halott, besült a mutatvány”! Egy komplett szerelvény ultra zötykölődte végig a végtelen hosszú utat, csak, hogy a várható győzelem birtokában porig alázhassa a románokat, döröghesse újra, meg újra a vesszentrianon, meg az igazságotmagyarországnak rigmusait.

Kikaptunk, a futballhuligánoknak be kellett érni a MÁV szerelvényével. Amit persze nagy műgonddal apró darabokra szedtek… Ilyen az, ha valakik nagyon – nagyon elkeserednek. Amikor nagyon becsapják őket!

Ilyen lehet, ha az emberek ráébrednek, hogy bár éveken át osztják a mennyei mannát, jönnek az ajándékok, a kedvezmények, meg az ingyen ebéd… amikor Magyarország minden nap, minden órában jobban teljesít, amikor a nagy ember minden pillanatában értünk való harcról zsibong – kipukkan a lufi!

És elkövetkezik a lehetetlen.

Amikor a bemondó hangja előbb elcsuklik, aztán köhécselni kényszerül, végül nekilódul újra, de belebakiz és lekeverik, majd rövid zenebejátszás után újra megszólal, mert ez a dolga, és nekilódul, hogy felolvassa a választási bizottság végleges hírét az eredményről. A végeredményről. Mely után elszabadul a pokol, az emberek az utcára tódulnak, hogy kövekkel, téglákkal felszerelkezve megrohamozzák a parlamentet… jönnek a szirénázó rendőrautók, a sosemvolt vízágyuk, meg a gumilövedékek, melyekről, ahogy akkor is, most is ugyanaz az egyetlen ember tehet. Aki tudja jól, mit akar, még, ha ebbe bele is kell buknia minden aktuális miniszterelnöknek… Mert magyarázat, később, úgyis akad majd!

d06

Dzsudzsák Viktor meg majd elballag a birtokaira. Az övéihez. Ahol majd másnap nagygyűlést hív össze, hogy táskacipelő cimborájával karöltve körökbe szerveződjenek az érte élni-halni akarók. Hogy várjanak a jelre, hogyha kell, egyszerre tudjanak mozdulni!

Jó dolog a foci. Mint minden, ami kétesélyes. Ahol sosem lehet eleve eldöntött végeredményről beszélni. Mert az ugye, már nem foci, az maga a bunda! Vagy ahogy a régi dakota közmondás mondja: „Kutyából nem lesz szalonna, de pörkölt simán…” Ezt a mérkőzést sem szabadott volna elveszíteni. Már, ha az előzetes ígéreteknek és jövendőmondásoknak hinni merészeltünk.

Meg a jövő évi meccset se vegye még senki biztosra! Ne merje…

3-0 úgysem lehet a végeredmény…

MERÉSZKEDŐ MEGTŰRTEK – Ipkovich, Czeglédy, meg a mi többi Gyurcsányunk?

Gyurcsány Ferenc Felcsútra merészkedett.

qqq1

Ennyi a hír. Így is lehet mondani, írni. Ha az ember önmagát tudósítónak, újságírónak véli, vagy gondolja, és mert leírt szövegei megjelennek egy nyilvános oldalon. Valaha ezek voltak a kritériumok, ma már csak jelek, melyek mögött furcsa táborokat képviselő fontoskodók állnak, vagy éppen bértollnokok, megélhetési szarkeverők, akiknek nyilván megéri a hazudozás. Furcsa, ha ezt a szót, – merészkedett – próbálom értelmezni, valami miatt összeugrik a gyomrom, és persze eszembe jutnak a „tűrt-tiltott” időszak remekbecsű irományai a bevállalósakról, meg a kirekesztettekről.

Merészkedett – ezt valahogy mindannyian úgy kell, hogy elképzeljük, hogy valaki olyan területre tévedt, amiről tudta, hogy számára tiltott, mégis, kacérkodott a maradás gondolatával, legalább egy rövidke ideig. Valahol a tilosban járás, a vakmerőség fogalomköre lengi át ezt az egész képtelenséget, melynek szereplője, főszereplője lett a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, aki merészkedett Felcsútra látogatni!

SONY DSC

/ Nem kell túlságosan messze járnunk Magyarország földrajzi határaitól, hogy ez a helyzet és az ehhez hasonló szituációk ne okoznának értetlenséget a velünk foglalkozók fejében. A minap Őriszigeten jártam. (W: A település Felsőőrtől – gy.k.: Oberwarttól – 6 km-re délkeletre, a Szék-patak  – gy.k.:Zickenbach – partján fekszik, Árpád-kori magyar határőrtelepülés.) A faluban még mindig többen beszélik a magyar nyelvet, mint a németet, vagy a horvátot, bár Trianon óta minden lakója osztrák… Ők azok, akik, ha Szombathely felé veszik az útirányt, „Magyarba” mennek benek, s estefelé, ha „Osztrákba” indulnak, kinek igyekeznek, hazafelé. /

A minap Őriszigeten jártam, éppen e hírről diskurálgattunk az ottani barátaimmal. „Gyurcsány Ferenc Felcsútra merészkedett.” Miért? Neki nem szabad ott, Magyarországon odautazni? – kérdezgették.

Mit csinált „a Gyurcsány”, hogy erről a cselekedetéről így kell írni? Hogy van az, hogy Magyarországon akadnak, nem is kevesen, akik pontosan tudják, ismerik mások elkövetett hibáit, bűneit, s mindig megtalálják az aktuális bűnbakot, ha éppen nem jól megy a soruk? Hogy van, hogy mindig a múltat akarják megváltoztatni, miközben a ma és a holnap kínjait viselik? Miért nem attól kérik számon a mai gondjaikat, aki ma kormányoz, aki ma változtathatna, tehetne az érdekükben?

Semmit nem értenek, mi folyik itt…

Az egyikük, egy több, mint nyolcvan esztendős öregúr elém tesz egy fényképet. Öreg barátom ismerős arcok társaságában látható, a képen, ami öt-hat éve Szombathelyen készült…

„Az én barátaim!” – mondja meghatódottan. Így nevezi a képen látható szombathelyi polgármestert Dr. Ipkovich Györgyöt és az alpolgármestert, Dr. Czeglédy Csabát, aztán félve megkérdi:  „Nekik is… merészkedni kell? Ha valahová utaznak, Szombathelyen, ők is merészkednek?”

Utoljára akkor éreztem magam hasonló kutyaszorítóban, amikor fiam faggatott, még egészen apró gyermek korában, az ötvenhatos forradalom kapcsán. Jó lett volna némi kitérővel valami okos választ adni, de ahogy a fiamnak, úgy az én öreg barátomnak sem tudtam, csak mellé-beszélni. Szégyenemben magam is védekezni kezdtem. Éppen úgy, ahogy a darálós mindennapok diktálják. Volt maga a történet, aztán lett a mendemonda, ma meg a hivatalos felfogás. Az aktuális mérce!

qqq2

Ugyan, mit mondhattam volna? Hogy Ipkovich polgármester nevét szinte bűn kiejteni, hogy a két cikluson átívelő városvezetéséhez köthető beruházások mindegyikét újra-meg újra megköpködik a jelenkor ügyvivői? Vagy hazudtam volna, hogy „Gyurka” a mai napig köztiszteletnek örvendő városatya, tanácsait kérik, meg olykor a közbenjárását, ha megoldhatatlannak tűnő kérdések feszítik a városlakókat? Mit mondhattam volna, vajon mit köszönhetnek a városlakók Czeglédy figyelmének? Hogy szinte nincs olyan hónap, amikor ne jótékonykodna, vagy ne sikerülne lelepleznie az aktuális sündörgők fuserálásait? Vagy mondtam volna el, hogy minden megnyilvánulására egyetlen eszement váddal képes illetni őt a városvezetés és díszes holdudvara?

Ugyan, bátyám! – válaszoltam nevetve – Hogy gondolod? Nálunk a dolgok nagyon rendben vannak! Mindenki teszi a dolgát, szinte árad a keresztényi szeretet a művek mindegyikéből! Alakul a város! Megszépült a belváros, megújult az Iseum, elkészült a Weöres Sándor Színház, lett új Arénánk…

Tudom! – szakított félbe az öreg. Aztán itt valahogy csend lett. Se ő nem kérdezett, se én nem kellett, hogy válaszoljak. Kicsit úgy lett, mint régen, amikor két öreg szaki összefutott, lenyomták a „hogysmint?”, meg az „asszonypajtás is jól van?” rigmusát, aztán jött a „hátinkább?”, mintha még várhatnának bármit is egymástól. Elbeszéltek, mi meg elhallgattunk egymás mellett. Kínos percek következtek… Aztán a pohárba gyöngyöző veresbor csurrant, összekoccintottuk a két poharat, és szokás szerint nekiláttunk megbeszélni a „szép időnk van”, meg a „príma volt az idei kukoricatermés” kezdetű blablákat. Nem szóltunk többé a gondokról, bajokról, kerültünk mindent, amihez a politika csak egyetlen kisujjal is érhetett.

Estefelé aztán kocsiba ültünk. Párom vezetett, én a rohonci domboldal nedűjétől előbb mosolyogtam, majd később kicsit morcossá váltam. Mentem benek, az én hazámba, ahol úgy tűnik, nem vagyok éppen „megfelelő”. Úgy tűnik…Nem vagyok orbánkonform. Nem sikerül önmagamat, sem másokat hülyének néznem, hát el kell viselnem, hogy engem gondolnak feleslegesnek. Csak mert olykor elgondolkozom, vajon mi történhetett és meddig maradhat mindez így? Megetettek azzal, hogy jó kezekben az ország, aztán, hogy kihullani látszottunk e jó kezekből, kitörő örömre kellett volna lelnem… aztán jött a még egy ember, meg a körök, hogyha eljön az idő, egy emberként mozdulhassunk. Aztán az újabb vereség után kapóra jött az öszödi beszéd kimagyarázása, meg az előre megkoreografált október 23. Kiforgatható és felhasználható motívumok egy mindenre elszánt nárcisz partitúrájához!

Most, hogy mindezt leírtam, azon gondolkozom, vajon mi a nagyobb szégyen? Hogy az utolsó utáni pillanatban eszméltünk csak, vagy, hogy nincs elég erőnk ahhoz, hogy holnap és holnapután is elég barátunknak elmondjuk, nincs miért szégyenkeznünk.

Nem kell „merészkednünk” és mindenért mindig elnézést kérnünk!

Utóirat:

Úgy van jól, hogy köröttünk mindenki teszi a dolgát, szabadon jöhet és mehet Európában, ahol csak néha akadnak olyanok, akiknek fogalmuk sincs, mit jelent az alábbi mondat, amit öreg bátyánk, Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, a Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli főkapitánya mondott a minap Recsken, közvetlenül azután, hogy Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter elzengte nyilván cizellált, gyönyörű mondandóját:

Krasznay Béla; Horváth László Dezsõ; Hende Csaba

“Ugyan, hová jut az az ország, amelynek irányítása idegenszívű emberek kezébe kerül…”

KI TUD TÖBBET ÍGÉRNI? – játékos vetélkedő lelkes városlakóknak

Ha dicső nemzetünk aképpen viszonylana a haza és a sors kérdéseihez, minőképpen a játék viszonyul a szerencse forgandó koczkájához, akkor országunk és népünk emelkedése biztosítva leende Európa és a világ roppant tengerének hánykolódó habjai közepette. (Széchenyi István)

A szép ígéretek korát éljük. Tervek és álmodozások időszakát; minduntalan a „mi lenne ha…” kezdetű mondatok rivalizálnak a „megteremtjük”, „létrehozzuk”, és persze az „adósságainkat átvállalják” kezdetű mondatokkal. Csak a földhözragadt ember, a megrögzött ős-realista nem értheti e gondolatok lényegét, az a ritka, hazánkban alig-alig előforduló fajta, aki soha nem képes akkora jövedelemre szert tenni, melyet valóban megérdemel; hónap végére elfogy a muníciója és tartalékokat évek óta nem képes felmutatni. Eltűnt a dugipénze, nincs megtakarítása, így aztán a tervezés helyébe a muszáj lép, a máról-holnapra taktusa.

Alig vannak vagy „nyócmillióan”… mondhatni kisebbség! Így az a probléma, mely a homo ludens királyi lényét megkülönbözteti a homo sapienstől, egyre tágabb értelmet kap.

„Ha választani kellene, hogy homo sapiensnek vagy homo ludensnek tekintem-e magamat, gondolkodás nélkül az utóbbit mondanám. Az értelmes ember ugyanis nem feltétlenül játékos, ellenben a játékos feltétlenül értelmes. Sőt, az értelme kifinomult, fantáziája fejlett, rendelkezik kombinációs készséggel. Jó esetben még humorérzéke is van.

Ami nagy, elvakult szenvedéllyel, halálos elszántsággal, gyötrő küzdelemmel jár, az szerintem már nem is igazi játék, hanem mánia vagy betegség, netán foglalkozásszerűen űzött mesterség. Játszani nem lehet véresen komolyan, sakkozni nem úgy kell, ahogy a világbajnokságon teszik, hanem valahogy úgy, ahogy Karinthy leírja a Sakkozókban. Géppel szemben bármit is játszani pedig a legteljesebb érdektelenség. Olyasmi, mintha a borkóstolást felcserélnénk kedvenc italunk vegyelemzésével.” (Balla D. Károly)

Eljátszadozni a gondolattal, majd eljátszani valamit, már rég más és más felelősséget takar, s több,  mint játszani valakivel, avagy éppen megjátszani magunkat. Napjaink folyama véresen komoly játékok sorából áll össze, csak valahogy minduntalan tisztességtelenre sikerednek a szabályok így maguk a játékok is, mivel a játékosok egy részével elfelejtik közölni a legelemibb játékszabályokat, mi több a játék alapszabálya, a tisztesség egyre inkább egyes játékosok „böcsületét” feltételezi csak. Miközben sajnos a szó felemlegetése közben éppen a másik oldal válik végletesen tisztességtelenné.

885421_460592590680133_489405075_o

Ha valaki netán akár feltételezni merné manipulációikat, rögtön életbe lép a védekezve támadás aljas trükkje, s érkezik fészke fölé a minden fiókáját megvédeni kész anyaállat…

Kockázat. Talán az egyetlen dolog, ami a gondolkodó ember – a homo sapiens – fölé képes emelni a játékos embert. A homo ludens, aki rendelkezik a játékhoz szükséges legfontosabb tulajdonsággal – tehát van humorérzéke és képes felvállalni a kockázatokat, a győzelem, vagy éppen a veszteség élményét -, egyre védtelenebb, kirekesztettebb. Gondoljunk bele, hány millió embertársunk hoz döntést és válik naponta vállalkozóvá, mely sokak számára mindösszesen a túlélés esélyét lebegteti a szemeik előtt! Aztán a kockázatok kérdéséről később még csak beszélni sem szeret, ő, a vállalkozó! Akit az különböztethetne meg a többi, mondhatni átlagos embertől, hogy dokumentumok bizonyítékai szerint felvállalja a kockázatok szigorú rendszerét. Tehát hajlandó elfogadni a veszteségek 50%-os lehetőségét. A kudarc élménye egyenlővé vált a büntetés kezdetével, ami igen gonosz következményekkel jár!

Gondoljunk bele, társadalmunk tehetetlenségét a törvényalkotók rendre a büntetések fokozásának felemlegetésével kívánják megoldani! Az egymásnak feszülő rétegek gazdasági és társadalmi problémáit egyedül a karámok szűkítésével megoldani igyekvők tehetetlenségét látva, olykor az elhagyatottság élményét kell, hogy elviseljük.

Egyszerűen „szar érzés” megélni, hogy vezetőink szinte egytől egyig alkalmatlanok a feladataikra. Többségük nemhogy az „A” kategóriába nem fér be, de komolyabb vizsgálat után még az „I” besorolást sem érdemelhetnék meg…

4282830_1a9f0e6c66cc31f6b654b1a50b1e15b5_wm

Minden nemzet mesekincse ismerte jól a figurát. Volt aki Münchausen báróként, mások Háry Jánosként vonultak be a mítoszok közé. „Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé.”  Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij gondolatai ezek, az íróé, aki jó ismerője volt az emberi fajnak, tudta, mely típusok által válik jellegzetessé az ember, maga. A mi világunkban már igen nehéz megkülönböztetni az álmodozókat, a nagyot mondókat, az ígéretekből katedrálist építőket, végül a notórius hazudozókat. Valótlant állítani, elérhetetlent ígérgetni, kockázataink súlyát mások vállára áthelyezni, ezáltal megszabadulni a felelősségtől, igen veszedelmes gyönyörűség.

„Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog!” Hát még ezt a hazugságot fundamentumként felhasználni, s arra újabb és újabb hazugság várakat felépíteni, milyen csúnya dolog! Ugyan, hogy van az, hogy a politika szereplői önálló vállalkozásként, legendaként élhetik meg saját uralmukat, melynek kockázatait jócskán felvállalják, ugyanakkor azok következményeiért soha nem kell felelősséget vállalniuk? Hogy van az, hogy négyévente, amikor kénytelen kelletlen párbeszédet kell folytatni a demokrácia napszámosaival, a választókkal, hirtelen mindenki ígéretekkel és a jövővel hozakodik elő? Hová tűnik ilyenkor a múlt?

Nekünk, magyaroknak, az utóbbi időben minden kerítés rendre kolbásszá válik. A vízcsapból is propaganda folyik. Csökkenő munkanélküliség, növekvő életszínvonal, már-már dübörgő gazdaság! Ha nem vigyázunk, „nagy és stabil jólét” köszönt ránk! Ennek az egyik legfőbb jele a meg-megújuló varázsszó! A rezsicsökkentésről beszélni igen kellemes dolog. Azt kijelenteni, hogy nyilván mindenki örül, ha ezentúl kevesebbe kerül majd a gáz, az áram, vagy némely üzemanyagok, botorság. Persze, hogy senki nem fog „békemenetelni” egy kiadós gázáremelésért! Csak éppen három évvel azután, hogy a hatalmukat tömjénezők menetelnek, nehéz felfogni, miért kellett erre a felfedezésükre éppen három évet várni? Ciklusvégi mendemondákat gyártani az eljövendőről, biztonsággal tervezni, vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, mintha minden bizonyság birtokában tennék azt, valóban arcátlanság. Bárhogy szeretnénk szebben mondani, pitiáner csalás, mivel a tervek mindegyikének kockázatában ott lapul az a fránya 50%!

hendecsaba-qpr

Képzeljük el, amint a gyönyörűségében heves honatya, aki persze ott, fenn is szombathelyi, a fővárosban is városunkért zakatol egyre az ő nagy szíve, ahová felinvitálja, magához hívatja az övéit, előhozakodna azzal a vacak 50%-al! A nem biztos, hogy sikerül, lehet, hogy mégsem úgy lesz, bármi közbe jöhet 50%-ával! De nem! Öt nem ilyen fából faragták! Ö nem latolgat! Biztos a dolgában. Mert lezsírozta! Égiekkel és földiekkel megdumcsizta, tehát fix! Mint a rutinos Rodolfó, elvárja, hogy csak a kezeit figyeljük, mely, mint minden pillanatban, most is egyre a mannát osztja. Hogy megértsük végre, minden ellenkező híreszteléssel szemben, ő az egyedül alkalmas, mondhatni maga a tökély, a néhai ökörkörök főgóréja, a főgóré táskahordozója, mindenese. Nincs erre jobb bizonyíték, mint, hogy napokkal a helyi mesedélután után, mely a legújabban létesülő szombathelyi helyi mennyországról mesélt, most e mesét odafenn is elmesélve az övéinek, az övéi sajtóján keresztül hazaküldte legott… Íme, Magyarország jobban teljesít! Tehát minden kockázatot lesöpörve, minden felelősséget felvállalva, senki véleményét nem kérdezve nekilódulhat a bulldózer! Akkor is, ha öregasszonyok potyognak az égből!

A homo ludens – vagyis én! – tegnap délutánra összehívtam a családomat! Persze a sajtó, főleg a nyugat.hu teljes kizárásával! (Majd, ha akarom, elmondom, mi volt!) Felvázoltam sebtében, miféle beruházásokat tervezek a következő évekre! Lesz itt kérem kocsicsere, új kégli, flancos rucik, meg tapitelefon, elvégre tuti a jövőm.

aAlapító vagyok, vagy mi? Ahogy Ferkó is az! Bár ő a minap kiesett a pixisből, de nyilván „másért”! Majd kap valami jobb koncot! Lehet, ő lesz a porpáci repülőtér álomtitkára, mely feladat ugyebár ciklusokon átívelő. Az lesz. Nyilván!

Családom tagjai elismerően nyilatkoztak ötleteimről, a kockázatkezelési technikámról, majd az asszony a hűtőszekrény polcait kezdte portalanítani, a nagylány szárat keresett a nyárra forrógatyává varázsolt farmerhoz, a fiam pedig határozott mozdulatokkal végigtapogatta a kolbászok helyét a spájzban!

Én meg búcsúzásul még stadiont is ígértem nekik, tegnap este.

„Laktyanak jól, egyszer élünk!”

FERI, A PLAYMATE, MEG A PÁLINKA – nyugi, csakazértis van remény!

Nem érdekel mások véleménye, tudok örülni annak, ami nekem tetszik, elfogadom, hogy amit gondolok valakiről, az akár tévedésen is alapulhat, de életkoromnak köszönhetően tapasztalataimban bízva nem szeretem, ha valakit minden áron el kell fogadnom, vagy valakit azért kell gyűlölnöm, mert mások erre köteleznek. Ahogy az óriásplakátnak sem tudtam, tudok szót fogadni, ha tőlem vár ítéletet, a felénk még mindig élő „más f……..l vert csalánról” is csak annyi jut eszembe, hogy, mint sok minden mást, majd ezt is túlélem. Talán…

Bélyeg alatt élve, sokadmagammal; naponta próbálkozom, próbálkozunk. Próbálunk megfelelni, ami az emberre mérhető legszemetebb teher.

Idomulni, alakulni, besimulni egy olyan közegbe, ami még ad esélyt a szabadságra. Vagy túlélésre, amit szabadságnak álcázva csempészhetünk magunk elé. Néha azért elgondolkozom, jó döntést hoztam-e akkor, amikor kategorikusan tiltakozni kezdtem mindenféle elköteleződés ellen? Ha akkor elfogadó magatartást tanúsítok, legalább négy évente esélyt adhatnék egy kevés lazításra… de neeeem! Nekem mindig protestálnom kellett!

A minap a legjobb barátom azt kérdezte tőlem, vajon miért nem tudok többet mosolyogni? Miért nem látszik rajtam az érdeklődés a laza, hétköznapi időtöltés iránt; mert tudja, nem járok tekézni, sörözni a haverokkal, szurkolni falkában a mindig jobb hazai csapatnak, vagy lóbálni órákon át a botot a tóparton, mint mások annyian. Ma, amikor már mindenki képes majmolni az amerikai „take it easy” érzést, nekem miért jut öreganyám bölcsessége, a „szarjál rájuk kisfiam” legyintésével? Szóval a legjobb barátom nem értett, de azután megsajnált és megszánt elesettségemben.

És én – nem csak ezért – őt tartom  a legjobb barátomnak!…

Elhatároztam, hogy élve a költő szavaival fölvilágosítom a gyermekem, s elmagyarázom neki, hogy a haramiák emberek; a boszorkák – kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!) Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt… Elhatároztam, hogy elmondom neki, hogy amit lát és hall, bizony szemenszedett hazugság, propaganda, hímzett országimázs, manír, és ami még ennél is rosszabb, többsége a legócskább manipuláció, amit a kiéhezett kutyák elé vetnek időről időre, de aztán elgondolkoztam, vajon elég érett-e már a vérem, hogy túltegye majd magát „apáik vétkén”?

Mert egyre inkább félek, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor egy közülük annyit mond hitvány hordánknak: elég! Mert egészen bizonyos vagyok abban, hogy a most zajló rettenet feloldásához ezernyi Őszödi beszéd…

„Sokat töprengtem, és hosszasan mérlegeltem, hogy kimondjam-e, de kimondom, hogy Magyarország és a magyar politika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt. A rendszerváltás nagyszerű, felemelő eszményei elhalványultak, bepiszkolódtak. A nemzeti és politikai közösség megosztottá vált. A politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát felváltotta a kommunikációs gügyögés.

A politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció. A politikai rivális tisztelete helyébe a sértő személyeskedés lépett, a kritikát felváltotta a rágalom, az elemzést a propaganda. A riválisból ellenség lett, a szövetségesből csatlós. A politika felemészti a társadalom függetlenségét, a hatalmi célok az emberek szemében önmagukért valónak tűnnek. A versengő politikai pártok és támogatóik szemében az erény szemfényvesztéssé, a kompromisszum gyengeséggé, a hiba bűnné torzult. A rendszerváltás nagyszerűsége milliók szemében elenyészni látszik. A közös nemzeti teljesítmény felett érzett büszkeség a hatalmi önérdek, és a leegyszerűsítő hazugságok csapdájába esett…”

Egyetlen hónap, és a gyümölcsontó időszak helyébe lép nemzetünk legvészterhesebb hónapja, október, aztán az ember hónapok a maguk embertelen hidegével, kíméletlen gyöngeségeivel. Tudom, hogy újfent összébb húzódunk majd, szobáinkat a hidegre zárjuk, s a pattogó tűz közelébe férkőzve ki-ki a maga spekulációinak rabjává szegődik. Újjávergődnek a konyhaforradalmak, a soha nem nyugvó konyhaforradalmárokkal, csak éppen a hurok lesz egyre elviselhetetlenebb, amit mindegyre nyakkendőként hordozunk magunkon…

Talán már észre sem vesszük, de lassan mindenünk szeretetért kiált! Toprongyosságunk, legatyásodottságunk eltörpül a mérhetetlenné vált lelki szegénységünk, tisztátlanságunk mellett. Mert megfosztottak, megfosztani merészelnek attól a privilégiumunktól, hogy példaképet, követni való vezetőt választhassunk. Mert bár egy az isten, de az ember kell, hogy több legyen! Ettől ember, s nem isten ő! Még, ha annak akarja is láttatni önmagát, ha addigra aljasul is, ahonnét már nincs visszaút!

Három éve, meg előtte még vagy öt éven át sulykoltatott fejünkbe a harag, szívünkbe a gyűlölet, a tagadás mindenek feletti akarata. Egyetlen emberrel, a mumussá döngölt véglénnyel szemben, akit csótánynak kereszteltek a takarodásáért igyekvők, akit tisztesség volt mocskolni, böszmének és pokolfajzatnak bélyegezni, csak mert így hihetőbb volt minden mások által ráolvasott bűn… Miközben elfelejtettünk kétkedni, majd önelégülten kinyilatkoztatva tévedhetetlenségünket, megleltük benne a minden baj forrását, és nem adtuk meg az ártatlanság vélelmét, de ítélkeztünk, ítélkezünk, ma is… Biztosan jól van ez így? Vajon, mi lesz, ha valaki egyszer mégis elszólja magát és kiderül a legaljasabb terv minden mozzanata? Az áldozatnak, vagy a bűnösnek jut majd akkor a büntetésből?

Nem vagyok egyedül, aki félek az elkövetkezendő hónapok még önzőbb aljasságaitól. Mert látom, hogy akinek a kezébe vasfegyvert adtunk, már nem lesz rest használni azt. Akkor sem, ha a tél múltával tavaszt írunk majd, amikor ideje lesz a vetésnek, a magok földbe ültetésének…

(…)

A nap híre melegséggel töltötte el a szívemet, bár lehet szimpla fricskának szánta, aki világgá kürtölte:

Törzshelyén, egy Arany János utcai étterem teraszán ücsörgött szombat este Fogarasy Mariann, amikor egy kisebb társaság, köztük a Demokratikus Koalíció elnöke a szomszédos asztalnál foglalt helyet. A modellként indult, a Barátok köztben már színésznőként brillírozó nyírségi lány elárulta:

– Mindegy, hogy Beckham, Ronaldo vagy Gyurcsány Ferenc, de életem során már megfigyeltem, sikere van az ismert embereknél, ha épp olyan természetesen viselkedem velük, mintha civilek lennének. Én egyébként is ilyen vagyok, nem tudom és nem is szeretném megjátszani magam – mondta a Borsnak Fogarasy Mariann.

– Annyira megörültem a miniszterelnök úrnak, hogy rögtön oda is ugrottam hozzá: “Már olyan régóta meg akartam nézni, milyen magas vagy!” – emlékezett.

80378

Mariann hirtelen jött örömében egy üveg almapálinkával lepte meg Gyurcsányt, amelyből koccintottak is egymással. A beszélgetésüket követően egy közös kép is készülhetett róluk, Mariann pedig örömmel mesélt a nagy találkozásról.

– Szeretem érezni mások energiáit és neki nagyon jók. Sütött belőle az udvariasság, a kellem, az intelligencia. Az életről, fociról, Fradiról beszélgettünk, politikáról nem. Én sem találkozhatom minden nap egy miniszterelnökkel, Gyurcsány egy jóvágású, kedves ember – mondta Mariann.

Mit gondolok mindezek után? Csak azt, hogy néhány napja, számomra van még remény. Talán nem is sokára, láthatok majd mindenkinél inkább tisztelni való embert nem összehúzott szemöldökkel, morcosan, vagy éppen szotyolát köpködve szerteszét egy faluvégi stadion lelátóján a korlátnak támaszkodva, …de közös fényképeken, Őt, az embert, a valódi értékeiért szeretni képes magyarok társaságában…

(Köszönettel a Borsnak!)