KI TUD TÖBBET ÍGÉRNI? – játékos vetélkedő lelkes városlakóknak

Ha dicső nemzetünk aképpen viszonylana a haza és a sors kérdéseihez, minőképpen a játék viszonyul a szerencse forgandó koczkájához, akkor országunk és népünk emelkedése biztosítva leende Európa és a világ roppant tengerének hánykolódó habjai közepette. (Széchenyi István)

A szép ígéretek korát éljük. Tervek és álmodozások időszakát; minduntalan a „mi lenne ha…” kezdetű mondatok rivalizálnak a „megteremtjük”, „létrehozzuk”, és persze az „adósságainkat átvállalják” kezdetű mondatokkal. Csak a földhözragadt ember, a megrögzött ős-realista nem értheti e gondolatok lényegét, az a ritka, hazánkban alig-alig előforduló fajta, aki soha nem képes akkora jövedelemre szert tenni, melyet valóban megérdemel; hónap végére elfogy a muníciója és tartalékokat évek óta nem képes felmutatni. Eltűnt a dugipénze, nincs megtakarítása, így aztán a tervezés helyébe a muszáj lép, a máról-holnapra taktusa.

Alig vannak vagy „nyócmillióan”… mondhatni kisebbség! Így az a probléma, mely a homo ludens királyi lényét megkülönbözteti a homo sapienstől, egyre tágabb értelmet kap.

„Ha választani kellene, hogy homo sapiensnek vagy homo ludensnek tekintem-e magamat, gondolkodás nélkül az utóbbit mondanám. Az értelmes ember ugyanis nem feltétlenül játékos, ellenben a játékos feltétlenül értelmes. Sőt, az értelme kifinomult, fantáziája fejlett, rendelkezik kombinációs készséggel. Jó esetben még humorérzéke is van.

Ami nagy, elvakult szenvedéllyel, halálos elszántsággal, gyötrő küzdelemmel jár, az szerintem már nem is igazi játék, hanem mánia vagy betegség, netán foglalkozásszerűen űzött mesterség. Játszani nem lehet véresen komolyan, sakkozni nem úgy kell, ahogy a világbajnokságon teszik, hanem valahogy úgy, ahogy Karinthy leírja a Sakkozókban. Géppel szemben bármit is játszani pedig a legteljesebb érdektelenség. Olyasmi, mintha a borkóstolást felcserélnénk kedvenc italunk vegyelemzésével.” (Balla D. Károly)

Eljátszadozni a gondolattal, majd eljátszani valamit, már rég más és más felelősséget takar, s több,  mint játszani valakivel, avagy éppen megjátszani magunkat. Napjaink folyama véresen komoly játékok sorából áll össze, csak valahogy minduntalan tisztességtelenre sikerednek a szabályok így maguk a játékok is, mivel a játékosok egy részével elfelejtik közölni a legelemibb játékszabályokat, mi több a játék alapszabálya, a tisztesség egyre inkább egyes játékosok „böcsületét” feltételezi csak. Miközben sajnos a szó felemlegetése közben éppen a másik oldal válik végletesen tisztességtelenné.

885421_460592590680133_489405075_o

Ha valaki netán akár feltételezni merné manipulációikat, rögtön életbe lép a védekezve támadás aljas trükkje, s érkezik fészke fölé a minden fiókáját megvédeni kész anyaállat…

Kockázat. Talán az egyetlen dolog, ami a gondolkodó ember – a homo sapiens – fölé képes emelni a játékos embert. A homo ludens, aki rendelkezik a játékhoz szükséges legfontosabb tulajdonsággal – tehát van humorérzéke és képes felvállalni a kockázatokat, a győzelem, vagy éppen a veszteség élményét -, egyre védtelenebb, kirekesztettebb. Gondoljunk bele, hány millió embertársunk hoz döntést és válik naponta vállalkozóvá, mely sokak számára mindösszesen a túlélés esélyét lebegteti a szemeik előtt! Aztán a kockázatok kérdéséről később még csak beszélni sem szeret, ő, a vállalkozó! Akit az különböztethetne meg a többi, mondhatni átlagos embertől, hogy dokumentumok bizonyítékai szerint felvállalja a kockázatok szigorú rendszerét. Tehát hajlandó elfogadni a veszteségek 50%-os lehetőségét. A kudarc élménye egyenlővé vált a büntetés kezdetével, ami igen gonosz következményekkel jár!

Gondoljunk bele, társadalmunk tehetetlenségét a törvényalkotók rendre a büntetések fokozásának felemlegetésével kívánják megoldani! Az egymásnak feszülő rétegek gazdasági és társadalmi problémáit egyedül a karámok szűkítésével megoldani igyekvők tehetetlenségét látva, olykor az elhagyatottság élményét kell, hogy elviseljük.

Egyszerűen „szar érzés” megélni, hogy vezetőink szinte egytől egyig alkalmatlanok a feladataikra. Többségük nemhogy az „A” kategóriába nem fér be, de komolyabb vizsgálat után még az „I” besorolást sem érdemelhetnék meg…

4282830_1a9f0e6c66cc31f6b654b1a50b1e15b5_wm

Minden nemzet mesekincse ismerte jól a figurát. Volt aki Münchausen báróként, mások Háry Jánosként vonultak be a mítoszok közé. „Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé.”  Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij gondolatai ezek, az íróé, aki jó ismerője volt az emberi fajnak, tudta, mely típusok által válik jellegzetessé az ember, maga. A mi világunkban már igen nehéz megkülönböztetni az álmodozókat, a nagyot mondókat, az ígéretekből katedrálist építőket, végül a notórius hazudozókat. Valótlant állítani, elérhetetlent ígérgetni, kockázataink súlyát mások vállára áthelyezni, ezáltal megszabadulni a felelősségtől, igen veszedelmes gyönyörűség.

„Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop, hazudni, csalni csúnya dolog!” Hát még ezt a hazugságot fundamentumként felhasználni, s arra újabb és újabb hazugság várakat felépíteni, milyen csúnya dolog! Ugyan, hogy van az, hogy a politika szereplői önálló vállalkozásként, legendaként élhetik meg saját uralmukat, melynek kockázatait jócskán felvállalják, ugyanakkor azok következményeiért soha nem kell felelősséget vállalniuk? Hogy van az, hogy négyévente, amikor kénytelen kelletlen párbeszédet kell folytatni a demokrácia napszámosaival, a választókkal, hirtelen mindenki ígéretekkel és a jövővel hozakodik elő? Hová tűnik ilyenkor a múlt?

Nekünk, magyaroknak, az utóbbi időben minden kerítés rendre kolbásszá válik. A vízcsapból is propaganda folyik. Csökkenő munkanélküliség, növekvő életszínvonal, már-már dübörgő gazdaság! Ha nem vigyázunk, „nagy és stabil jólét” köszönt ránk! Ennek az egyik legfőbb jele a meg-megújuló varázsszó! A rezsicsökkentésről beszélni igen kellemes dolog. Azt kijelenteni, hogy nyilván mindenki örül, ha ezentúl kevesebbe kerül majd a gáz, az áram, vagy némely üzemanyagok, botorság. Persze, hogy senki nem fog „békemenetelni” egy kiadós gázáremelésért! Csak éppen három évvel azután, hogy a hatalmukat tömjénezők menetelnek, nehéz felfogni, miért kellett erre a felfedezésükre éppen három évet várni? Ciklusvégi mendemondákat gyártani az eljövendőről, biztonsággal tervezni, vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, mintha minden bizonyság birtokában tennék azt, valóban arcátlanság. Bárhogy szeretnénk szebben mondani, pitiáner csalás, mivel a tervek mindegyikének kockázatában ott lapul az a fránya 50%!

hendecsaba-qpr

Képzeljük el, amint a gyönyörűségében heves honatya, aki persze ott, fenn is szombathelyi, a fővárosban is városunkért zakatol egyre az ő nagy szíve, ahová felinvitálja, magához hívatja az övéit, előhozakodna azzal a vacak 50%-al! A nem biztos, hogy sikerül, lehet, hogy mégsem úgy lesz, bármi közbe jöhet 50%-ával! De nem! Öt nem ilyen fából faragták! Ö nem latolgat! Biztos a dolgában. Mert lezsírozta! Égiekkel és földiekkel megdumcsizta, tehát fix! Mint a rutinos Rodolfó, elvárja, hogy csak a kezeit figyeljük, mely, mint minden pillanatban, most is egyre a mannát osztja. Hogy megértsük végre, minden ellenkező híreszteléssel szemben, ő az egyedül alkalmas, mondhatni maga a tökély, a néhai ökörkörök főgóréja, a főgóré táskahordozója, mindenese. Nincs erre jobb bizonyíték, mint, hogy napokkal a helyi mesedélután után, mely a legújabban létesülő szombathelyi helyi mennyországról mesélt, most e mesét odafenn is elmesélve az övéinek, az övéi sajtóján keresztül hazaküldte legott… Íme, Magyarország jobban teljesít! Tehát minden kockázatot lesöpörve, minden felelősséget felvállalva, senki véleményét nem kérdezve nekilódulhat a bulldózer! Akkor is, ha öregasszonyok potyognak az égből!

A homo ludens – vagyis én! – tegnap délutánra összehívtam a családomat! Persze a sajtó, főleg a nyugat.hu teljes kizárásával! (Majd, ha akarom, elmondom, mi volt!) Felvázoltam sebtében, miféle beruházásokat tervezek a következő évekre! Lesz itt kérem kocsicsere, új kégli, flancos rucik, meg tapitelefon, elvégre tuti a jövőm.

aAlapító vagyok, vagy mi? Ahogy Ferkó is az! Bár ő a minap kiesett a pixisből, de nyilván „másért”! Majd kap valami jobb koncot! Lehet, ő lesz a porpáci repülőtér álomtitkára, mely feladat ugyebár ciklusokon átívelő. Az lesz. Nyilván!

Családom tagjai elismerően nyilatkoztak ötleteimről, a kockázatkezelési technikámról, majd az asszony a hűtőszekrény polcait kezdte portalanítani, a nagylány szárat keresett a nyárra forrógatyává varázsolt farmerhoz, a fiam pedig határozott mozdulatokkal végigtapogatta a kolbászok helyét a spájzban!

Én meg búcsúzásul még stadiont is ígértem nekik, tegnap este.

„Laktyanak jól, egyszer élünk!”