LEHETTÜNK VOLNA – Magyarország feltételes módban I.

1956 óta másként számítódik a magyarok története. A politikusok és történészek rendre a kizökkent időről beszélnek, a gazdasági szakemberek a fordulatokat elemzik. Sajnálatos, hogy eddig még soha senki nem magyarázta a változásokat a legalul élők szemszögéből. Eljátszottunk a gondolattal: ki és mi lehettünk volna, ha nincs 1956; ha van, de a forradalmat és szabadságharcot nem tépi szét az irdatlan túlerő, ha azóta,  éppen aktuális vezetőink nem rendre valami, vagy valaki ellen harcolva tenyésztik önző mutyi-világukat.

0004

Mi lett volna, ha másként megy végbe, úgy harminc év múlva a rendszerváltoztatás? Persze, csak, ha komolyan vesszük, vehetjük azt a változást! Ez is egyféle őszi nagytakarítás. Úgy keresni megoldást, hogy közben – egyre többen tudjuk -, még saját sorsunk változtatásához sincs esélyünk. Ma úgy divat erről beszélni, hogy függetlenként morfondírozunk. Ami látszólag lehetetlen. De az esélytelenek nyugalma az egyetlen, ami esélyt adhat némi nyugalomnak…

Mielőtt megvádolnának azzal, hogy a megváltoztathatatlan múltat bolygatva a sebek feltépésével foglalatoskodunk, sietve leszögezzük, nem a következő választásokra készülünk, nem szeretnénk sem képviselők, sem honatyák lenni. Csak tesszük a dolgunkat. Mert úgy gondoljuk, még mindig nem késő!

Dolgozatunk első részében szeretnénk együttgondolkodásra hívni mindazokat, akik a mai magyarság lélekszámának drasztikus fogyása ürügyén nem feltétlenül tudják elfogadni a kormányzatok beavatkozási szándékát, mely minduntalan a fiatalok szaporodási kedvén kíván változtatni, ha a fogyatkozó tízmilliót emlegetjük.

Valljuk be, nem a legelegánsabb dolog azokon számon kérni az örökséget, akik maguk is, szinte tegnapelőtt születtek, s bizonytalanságaik, félelmeik mellett a leginkább önfeledt ifjúságukkal szeretnének foglalkozni. Borongó vezetőink rendre felvázolják a szerintük élhető élet rémképeit, s azon túl, hogy fiatalságuk deviáns emlékfoszlányait rendre fiaikra, unokáikra kívánják uniformizálni, a legkevésbé sem igénylik az új idők fuvallatainak megismerését.

Évszázadokkal ezelőtt is voltak pedagógusok, lélekbúvárok, orvosok, sőt, olykor lelkipásztorok is, akik bőszen hirdették a helyes út törvényeit, megmondták és leírták, mely pillanatok alá- és fölé-rendeltségén múlnak a várva-várt és nem kívánt következmények, és persze, akkor is felnőtt egy generáció. Generáció, mely „nehezen nevelhető” címkét kapott. Mely fittyet hányt az őket ócsároló „vénemberek” okosságaira, ment a saját feje után, olykor falnak, olykor a progresszió felé, s lám, az emberi faj fennmaradt. Túlnépesedik a bolygó, csak éppen a magyar nép akar kihalni!

Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint,  „Magyarországon már 1953-ban engedélyezték a korlátozások nélküli abortuszt. A jogszabályt 1956-ban, 1973-ban, majd 1992-ben is kiterjesztették, ezzel országunknak lett az egyik legliberálisabb abortuszszabályozása egész Európában. A nőknek engedély kell az abortuszhoz, azonban a törvény mára nagyon sok feltételt lehetővé tesz, ezzel az egész folyamat a valóságban formalitássá vált. Az ELTE kutatói szerint, ha kivennék az amúgy alkotmányellenesnek nyilvánított súlyos válsághelyzetre való hivatkozást az indokok közül, Magyarországon akár 13 millióan is élhetnének, a népesség 2003-ig nőtt volna.”

Magyarországon, akár 13 millióan is élhetnénk! A statisztikák szerint „Magyarország népessége 2013. január 1-jén 9 908 798 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások magas száma miatt csökkenő tendenciát mutat, struktúráját tekintve elöregedő. 2010 augusztusában 4 302 827 lakást tartottak számon az ország területén.”

3 091 202 meg nem született gyermek, tehát a jelenlegi létező lakosság harmada hiányzik, ők nagyjából az egykék hiányzó testvérkéi, akiknek születése, felnevelése kapcsán győzedelmeskedett a „nem áll módunkban” fura mondata. Igazán mindegy, hogy őket miért kellett megölni, haláluk után irreleváns dolog azon gondolkozni, vajon mi lett volna, ha… merthogy az ő sírjaik még csak nem is domborodnak…

Elillantak a kórházi krematóriumok kéményein keresztül.

0003

Három millió ember csak a statisztikusoknak tűnik soknak,  kevésnek! Örményország teljes lakossága alig haladja meg a három milliót, ennyi ember él Litvániában, és valamivel kevesebben laknak Albániában. Azoknak az országoknak államhatárai, intézményei, városai és falvai vannak.

0005

0006

A mi három milliónknak neve sincs, lélekszám tekintetében nem jelentenek a hivatalos közlésekben adatot, pedig mindannyian dobogó szívvel, nagyrészt életképes szervezettel vártak világra jövetelükre. Furcsa, de nekünk, egyszerű kisembereknek ők mind hiányoznak, mert tudjuk jól, ugyanolyan magyarok lehettek volna, mint bármelyikünk.

A három millió magyar halála kapcsán persze nem szabad megfeledkezni a körülményekről, ami miatt a gyermekük megölését választó nők, leányok, nem vállalhatták az „édesanya” szerepet, amiért testvér nélkül maradt sok millió magyar ember. De szakítani kellene azzal az évszázados magyar érvrendszerrel, melyben az anyák felelősségének vizsgálatát elintézik a „nem tehettek mást” praktikus válaszával. Az anyaságukat vállalni nem tudókból bűnbakot faragó rendszerek mindegyikét elutasító, a világ természetes rendjével együttműködni képes világnézetet vállalók kezében van nemzetünk jövője, és ebből a körből nem lehet kizárni a nem keresztényi elveket vallókat, vagy a „másként gondolkodókat”!

„Magyarországon a várandósságok harmada napjainkban is terhesség-megszakítással végződik, ez az arány az Európai Unióban a harmadik, világviszonylatban a nyolcadik legmagasabb. Ráadásul majdnem minden abortuszt „súlyos válsághelyzetre” való hivatkozással végeznek el: csak az abortuszok összesen három százalékát végzik a másik három indokra hivatkozva (az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok áll fenn; a magzat súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved; a fogantatás bűncselekmény következménye).”

A „lehettünk volna” országa tehát nem volt, hanem van és lesz. Az emberi élet fontossága valahol a „futottak még”, a kullogók között enyészik, és nem fontos beszélni a meg nem született gyermekekről, a vállalhatatlan nemzedékről, esetleg, csak négy évente, ájtatoskodva, tekintettel az elkövetkezendő választásokra. Addig meg adjunk teret a lelki nyomorékoknak, a deviáns önmutogatóknak, nyilván meghálálják!

0009

0007

Mai írásunk végén engedjék meg, hogy felidézzük Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez című könyvének néhány gondolatát… A könyv évek óta elérhetetlen a könyvpiacon.

A puszta gondolatba is, hogy megöljelek, belehalok, és mégis, időnként megfordul a fejemben. Megzavart az a dolog a csirkékkel. Megzavart a barátnőm dühe, amikor megmutattam neki a fényképen a szemedet és a kezedet. Azt válaszolta, hogy a valóságban még mikroszkóppal sem látnám, sem a szemedet, sem a kezedet. Azt kiabálta, hogy fantazmagóriákban élek, és összekeverem a valóságot az érzelmeimmel és az álmaimmal.

0001

„A barátnőm azt állítja, én vagyok az őrült. Neki, aki pedig férjnél van, három év alatt négy abortusza volt. Van már két gyereke, nem engedheti meg magának, hogy legyen egy harmadik is. A férje keveset keres, neki meg olyan munkája van, amit szeret, nem akarja feladni. A gyerekekre az anyósa vigyáz, de egy bölcsődényi gyerekkel már ő sem bírna. Azt mondja, szép dolog a romantika, de a valóság más. A tyúkok sem hozzák világra az összes csibét, amit kikelthetnének; ha minden szem tojásból csirke születne, a világ egy nagy tyúkóllá változna. Nem tudtad, hogy nagyon sok tyúk kiissza a tojásait? Nem tudtad, hogy csak egyszer vagy kétszer költenek évente? Na, és a nyulak: nem tudtad, hogy egyik-másik nyúl megeszi a satnyább újszülötteit, hogy a többit szoptathassa? Nem volna jobb rögtön az elején elhajtani, mint megszülni, és aztán megenni vagy másokkal megetetni őket? Szerintem az volna a legjobb, ha meg sem fogannának. Erre a barátnőm nekem támad. Azt mondja, persze, hogy ő is szedte a tablettákat. Szedte, bár egyáltalán nem tett jót neki. Aztán egy este megfeledkezett róla, és akkor jött az első abortusz. Szondával. Nem tudom, mi az a szonda. Azt hiszem, valami tű, amivel gyilkolni lehet. Azt viszont tudom, hogy nagyon sokan használják, bár tisztában vannak vele, hogy borzasztó fájdalmakkal jár, és börtönbe juthatnak miatta.

Azt kérded, miért beszélek néhány napja csak erről? Nem tudom. Talán azért, mert mások meg engem zaklatnak ezzel, és nagyon remélik, hogy megteszem. Talán azért, mert előfordult, hogy én is gondoltam rá, bár nem vallottam be magamnak. Talán azért, mert senki mással nem tudom megosztani ezt a lelkemet mérgező kételyt. A puszta gondolatba is, hogy megöljelek, belehalok, és mégis, időnként megfordul a fejemben. Megzavart az a dolog a csirkékkel. Megzavart a barátnőm dühe, amikor megmutattam neki a fényképen a szemedet és a kezedet. Azt válaszolta, hogy a valóságban még mikroszkóppal sem látnám, sem a szemedet, sem a kezedet. Azt kiabálta, hogy fantazmagóriákban élek, és összekeverem a valóságot az érzelmeimmel és az álmaimmal. Aztán ezt vágta a fejemhez: „Na, és az ebihalak, amiket kiszedsz a kerti medencéből, hogy ne legyen belőle béka, mert a brekegés zavarja az éjszakai nyugalmadat?” Igen, tudom, kegyetlenül sorolom a gyalázatosságait annak a világnak, amelybe belépni készülsz, a mindennapos rémségeket, amelyeket elkövetünk, de ez az egész túl bonyolult neked.

0008

Mégis, lassacskán bizonyossággá érik bennem a sejtés, hogy érted, amit mondok, mert te már mindent tudsz. Aznap kezdtem gyanakodni, amikor azon törtem a fejem, hogy is magyarázzam meg neked, hogy a Föld ugyanolyan gömbölyű, mint az a tojás, amelyben élsz, és hogy a tenger ugyanolyan vízből van, mint amilyenben te lebegsz, és sehogy se tudtam kifejezni, amit akartam. Hirtelen belém hasított a sejtés, hogy feleslegesen erőlködöm, mert te már mindent tudsz, sokkal többet, mint én, és ettől a gondolattól azóta se tudok megszabadulni. Ha abban a tojásban benne van az egész világegyetem, miért ne lehetne jelen a gondolat is? A tudósok is azt gyanítják, hogy a tudatalatti az ember megszületése előtti létének az emléke. Az? Akkor mondd meg nekem te, aki mindent tudsz: mikor kezdődik az élet? Könyörgök, mondd meg: a tiéd már tényleg elkezdődött? Mikor?

0010

Akkor, amikor az a fénycsöpp, amit spermiumnak hívnak, megrepesztette a sejt falát? Vagy akkor, amikor kibukkant a szíved, és pumpálni kezdte a vért? Vagy akkor, amikor kivirágzott az agyad, a gerincvelőd, és emberi formát kezdtél ölteni? Vagy talán még nem jött el a pillanat, és csupán egy félig kész motor vagy? Mit nem adnék érte, gyermekem, ha megtörhetném a hallgatásodat, ha behatolhatnék a börtönödbe, mely téged magában rejt, és melyet magamban rejtek, mit nem adnék érte, ha láthatnálak, ha hallhatnám a válaszodat!

Furcsa pár lettünk mi ketten, annyi bizonyos. Benned minden tőlem függ, és bennem minden tőled függ: ha te megbetegszel, én is megbetegszem; ha én meghalok, te is meghalsz. És mégsem tudok közölni veled semmit, és te sem tudsz közölni velem semmit. Abban a – talán végtelen – bölcsességedben mégsincs tudomásod arról, milyen az arcom, hány éves vagyok, milyen nyelven beszélek. Nem tudod, honnan jövök, hol vagyok, és mit csinálok. Ha magad elé akarnál képzelni, nem volna semmi fogódzód ahhoz, hogy kitaláld, fehér vagy fekete, fiatal vagy öreg, magas vagy alacsony vagyok-e. És én sem tudom, hogy te vagy-e már valaki. Két egymásra utalt idegen még soha nem volt nálunk idegenebb egymásnál. Két – egy testben egyesült – ismeretlen még soha nem ismerte kevésbé egymást, és nem voltak oly távoliak egymás számára, mint mi ketten.”

One thought on “LEHETTÜNK VOLNA – Magyarország feltételes módban I.”

  1. Üdvözletem.
    Valoszinüleg ez egyrégi irás,de ettöl függetlenül kikivánkozik belöllem amit gondolok. Én 48 éves, apa, vagyok. 3 lányom van. A kisebbik értelmi fogyatékos és mozgás sérült, ö már 14 éves. A nagyobbik 25, lassan férjhez megy. A középső lányom 23. Amikor a két nagyobb lányom tini lett, mindig értésükre adtam, szeretnék nagypapa lenni. A jó istentöl is ezt kérem, engedje meg nekem hogy láthassam öket, vagy még részese lehessek életüknek.
    A középsö lányom amikor 17 éves lett összejött egy akkor 22 éves fiúval.
    Nem tetszett a dolog nekem,de én mindig azt mondtam nekik, addig amig szereti a lányomat és boldog mellette a lányom nem állok az utjukba.
    Örülök ha boldognak látom a lányom. Az anyjuktól amire fel lehet késziteni egy kamasz lányt,megkapták. Mégis, 5 év múlva, véletlenül az anyjuk négyszemközt elmondta nekem, amikor 17 éves volt terhes lett töle és ö adta a belegyezését az abortuszba. A családomnak nem mutattam, a lányom se tudja hogy én is tudok róla. Megkért az anyjuk tartsam titokban hogy ö elmondta neke és ezt betartom. Mégis, bennem egy világ dölt össze. A tudat hogy már 5 éves unokám lehetne. Nem férfias dolog,de ha eszembe jut könnybe lábad a szemem. Pont az én lányom, én.. aki az interneten az abortusz ellen érveltem mindig, mindenhol igyekeztem elmondani mindezekt amik itt levannak irva,… és arcul üt az élet pont ezzel.
    Én komolyan nem értem ezt a mai világot. Sokszor mint egy ürlény, mint egy kivül álló csak kémlelem ezt a világot és érthetetlenül,tehetlenül csak szemlélödök. És mindig az jut az eszembe, a régi, úrasági idökben, 8-10 gyereket megszültek,felneveltek, éltek boldogságban még a szegénység ellenére is. Nagyon sokuk költö, tudós, felfedezö, hires ember lett. Ma meg nagycsaládnak számit már a 3 gyerek is. Sok nők nem akar egyáltalában szülni, jobb esetben is 1 gyerek. hivatkozva a szegénységre, nincs hol lakni, nincs munka…. Megváltozott az érték rendszerünk. Az elsö a lakás és nem a boldog házzaság, család. ma már nem divat, mert hát minek, összeházasodni. Élnek vadházaságban, mert ez igy praktikus.
    Mikor én még diák, tini voltam, a mi idönkben, komolyan udvarolultunk a lányoknak. Titokban virágot csempésztünk a padjukba, szerelmes verseket irtunk, vagy csak másoltunk könyvekböl. Örültünk ha elfogadta a mozi meghivást vagy egy fagyizásra a meghivást. Boldogok voltunk ha mellé ülhettünk és néha véletlenül összeért a kezünk. Ma,… ezeket mind elfelejtették, már ezek olyan gyerekes dedós dolgok. Barátságbol szexelnek, tök buli hülyére inni magukat, 10-20.000 ft alatt nem is lehet bulizni, nem érzik jól maguk ha nincs a legmenöbb telefonjuk, nem sikk a csoróság.
    A pénz a vagyon lett a mérték egység. Akinek nincs az tök idiota akinek meg sok van az tök jó fej. És még hosszasan sorolhatnám. De nézzük csak meg a szegényebb népeket. Ne menjünk messzire, itt vannak a romák. Rongyokban járnak, lyukas labdával fociznak, mezitlább, azt se tudják mi az a tv,.. és mégis, boldogan élnek, nem ölik meg a magzatuk. Mondhatunk rájuk sok rosszat de ezt fel kell irni a becsületük javára. Én azt gondolom ezt nem lehet a tudtalanság vagy a tájékozatlanság számlájára felirni. Nekik ez még szent dolog, a szerelem, házasság és család.
    Igy tesz minket boldogtalanná a pénz.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.