94 MILLIÓS TÁMOGATÁS? – újraélesztési gyakorlat Acsádon

Olvasták már azt a frappáns sajtóközleményt, amit ma hoztak nyilvánosságra az Acsádi Idősek Otthona kapcsán? Kellemes időtöltés, valódi negédes selyemcukor az elsőtől az utolsó mondatig! De…

Elképzeltük, milyen romantikus volna maga az „esemény”!

Ha lehetne!

Újraélesztési gyakorlat Acsádon!

Az öreg kastély nagytermében végeláthatatlan hosszúságban ágyak sorakoznának, éppen úgy, ahogy 2012. március 10-e óta… És úgy, ahogy ez a reanimációs parádékon dukál! Az ágyakban öreg, szerencsétlenül járt emberek, akik a sors által éppen e kastélyban élik utolsó éveiket, most végre megkaphatnák, ami jár nekik! Részt vehetnének egy Puskás Tivadar által szabadalmaztatott reanimációs bemutatón! Most először műanyagbábuk helyet, még élő embereken gyakorlatozhatnának az adakozástól izzó hatalmasságok: Huszár Lilla, Harangozó Bertalan, Soltész Miklós, Kovács Ferenc, Ágh Péter, na és persze a „nem szombathelyi probléma” ellenére is önfeláldozó Puskás Tivadar; talán akkor és ott Lazáry Viktor és Hende Csaba felemelő társaságában!

Képzeljék el, amint az a sok szerencsétlen ember szótlanul mosolyogna és várná a szívmasszázs, meg a belégzés-kilégzés örömeit! Hogy utána hálás lehessen, de nagyon!

Hiszen annak ellenére, hogy mindössze 2012.március 10 óta tárolják zacskókban és dobozokban a holmijukat, és annak ellenére, hogy „az intézményt biztosító társaság nem megfelelő helytállása miatt”, tehát biztosítás hiányában nem volt oka kártérítést fizetni a biztosítónak, végül mégis lesz tető a pavilon felett! Annak ellenére, hogy kitiltották Gyurcsány Ferencet, aki ezek után országos hírverést biztosított, ő, akik a kamera elé áll vagy a parlamentben éjszakázik, de valójában nem akar cselekedni és dolgozni… 

Szerencsére hamarosan országgyűlési választások lesznek, így nem volt okuk tovább halogatni a kötelességüket…

Az öreg emberek pedig már csak ilyenek! Majd úgy emlékeznek, csak pár napig tartott a késlekedés, pár pillanat volt az egész! A Soltész úr jött és többször is meglátogatta őket, ahogy Puskás úr, Harangozó úr, meg Kovács úr, meg Ágh úr! Lillácska naphosszat ült az ágyacskáik végében, és mesélt, mesélt, mesélt! A hatalmasságok ajándékaitól, a kezdetben huszonnégy, majd harminc és most negyven millió forinttól meg egyenesen újraélednek majd! Őket ezzel támogatja a nemzeti rezsim! Az egyébként halaszthatatlan stadionépítések közepette lám, jut pénz csip-csup pavilonok tetőzetére is! És persze semmiféle hálát, semmiféle behúzott x-eket nem várnak érte!

Lesz majd egy sűrű hét, egy nap, amikor a jóságos és magasságos Viktor fekete mikrobusza lefékez a kastély előtt, ahol tapsikoló, kerekes székeikben sikoltozó nagymamák és nagypapák között elnyisszantja a nemzetiszín szalagot, aztán már szalad is tovább! Csak, hogy mindenki tudja, biztosan, milyen legény ő! Az otthon lakói majd tudni fogják, hogy Magyarország jobban teljesít, meg nem is hagyja magát, s bár az EU minden erejét latba vetve szerette volna megakadályozni, hogy a leégett épületet újra lakhatóvá tegyék, a kormány megvédte az alattvalóit! Bár maga Gyurcsány Ferenc, meg Bajnai Gordon lobbantották lángra az épületet, azért a dicsőséges fülkeforradalom teszi a dolgát, a kétharmad alapos!

A Segítés Városa után így leszünk a Segítés Országa, mindent és mindenkit újraélesztve. Csak előbb az itt élők egy részének még bele kell dögleni a képmutatásba!

Nézzenek végig, kérem, nézzenek végig e díszes kompánián, ott a kizöldülő, megnyesett fa árnyékában, nézzék azokat a szeretetről csicsergő szempárokat, és kérem, olvassák végig még egyszer a sajtóközleményt!

acsád

„Az állam 40 millió forintot biztosít a 2012. március 10-én leégett acsádi Idősek Otthonának befejező munkálataira – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Ágh Péter és Kovács Ferenc országgyűlési képviselők, valamint dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú város polgármestere, szerdán, Szombathelyen.

– Ott voltam, a katasztrófa napján, tudom, hogy mekkora tragédia ez, éppen ezért mindent megtettem a probléma mielőbbi orvosolásáért. A közelmúltban levelet intéztem Soltész Miklós államtitkár úrhoz, aki ennél jobb hírrel nem is érkezhetett volna Vas megyébe – fogalmazott Ágh Péter vasi országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón.

Harangozó Bertalan kormánymegbízott utalt arra, hogy az intézményt biztosító társaság nem megfelelő helytállása miatt a munkálatok késve kezdődtek el. Az állam először 24 millió forinttal, majd 30 millió forinttal támogatta az acsádi Idősek Otthonának rendbehozatalát, a legutóbbi kormánydöntés pedig 40 millió forintot biztosít a befejező munkálatokra. A tervek szerint a szilvesztert már a régi-új otthonukban tölthetik a lakók.

– Vannak, akik a kamera elé állnak vagy a parlamentben éjszakáznak, de valójában nem akarnak cselekedni és dolgozni. Vannak olyanok is, akik csendben maradnak és megoldják a problémákat. A jelen levő Vas megyei képviselők ilyenek – hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere hozzátette, ez egy szükséges és jó hír a vasi megyeszékhely számára is, hiszen számos szombathelyi él az otthonban.”