TALÁLJUK KI EGYÜTT – ilyen egy kétezer éves élhető város?

Nem szeretem a folytatásos krimiket. Hosszú hónapokon át vajúdó, ezer szálon futó történetük, a rengeteg lényegtelen epizód csak azért kell, hogy ne tudjam a helyemet. Manipulálnak, nehogy logikát kereshessek a cselekményben, csak az érzelmeimet, a hangulataimat akarják kicsikarni belőlem. Tudják,hogy tudom, ki, mit követett el, mégsem akarják, hogy leránthassam a leplet. Inkább úgy intézik, hogy magam is elbizonytalanodjak! Hátha, mégis tévedek… nyilván, nem jól látom a probléma gyökerét. Nem is láthatom, nincs hozzá jogom, a nyomorom rabja vagyok! Akkor is, sőt, akkor, ha ők tettek nyomorulttá! Szavam meg gondolatom nincs, csak pofám, amit befoghatok! A bűntények felett jobb, ha nem próbálok pálcát törni. Magam is bűnnel jöttem, a terhemet cipelem, ezért a kuss!

Próbálom követni a történetet, a cselekményt, de, ahogy már kinyilvánítottam, nem szeretem a folytatásost. Az egypercesek rabja vagyok, a párbaj szerelmese, a nyers erő meg a verseny tisztelője. Utálom a trükköt, a hazudozást, a kilóra megvett igazmondókat. Őket a leginkább! S ha valamit igazán gyűlölök, az a némán kushadó, beszari alakok összeölelkezése, várva az apályt. Statiszták, bár magukat, meg talpnyalóikat választópolgárnak becézik.

aaaaaa

Most azzal fárasztanak, hogy látszólag a közelükbe hívnak, lapot osztanak, a részvételemet kérik, hogy találjuk ki együtt… mintha bizony az álmok a tömegek műfajához tartozhatnának. Az én forgolódásaim, meneküléseim, harcaim, ugyan, kire tartoznának még? Csak az én párnám lesz csatakos, mi dolgom velük? Nem értem, mi közöm az ő szárnyalásukhoz, vagy éppen szárny-próbálgatásukhoz? Nem akarok eszköz lenni ehhez az ostobán megkoreografált végjátékhoz! Nem kell júdáspénz, meg cinkosnak mímelt mosoly! Rájuk maradt a megromlott gyümölcs, ne szédítsenek a zamatos pálinka ígéretével! Most már ne, vége az érlelő szép napoknak. Ez a romlás ideje, a bomló anyag egyneműsödésének ideje!

Ők fogják a kormányrudat, kapaszkodnak, s közben azt kérdik, hogy tehetnénk élhetővé az általuk felélt és letarolt romvárost?

qqqqqqq

Azt kérdik, milyen egy jó hely a kétezer éves városban? Romantikus, modern, tágas, kedves, mosolygós, előkelő… Milyen egy élhetőnek mondott város? Ezt kérdik a nagy újjáélesztők az elvártan reanimációs babává degradált polgároktól. Tőlem, tőled, tőlünk. Aztán, mintegy sziporkát, odadörgölik még, hogy tudják, a turista is csak egyszer csalódó típus! Beh szép manír, sztaniolba rontott gumicukor!

Mert volt idő, amikor nem volt kérdés, vajon élhető-e ez a város! Csak akkor akadtak néhányan az irányítók közt, akiknek a realitás érzékét nem rombolták tudatmódosító szerek, s ez a város nem pusztán egy ideiglenes kísérlet volt értéktelen életükben! Ma új műsor indult: találjuk ki együtt Szombathelyt, csak előbb sározzuk be a múltját! Ma, november 11-én!

Szeretem a frappáns, rövid, a logika mentén zajló történeteket. A klasszikus rend szerint épülő történetet, amit a nép legegyszerűbb fia is kitalálhatott: ahol a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig bűnhődik. Unom ezt a permanens homokozósdit, ahol a beképzelt, fél fejjel mindenkinél kisebb lumpen kölyök rendre végigtarhálja a szimplán normális egyedeket, vagy üvölt a sarokban napokon át, mint egy vadszamár! Mert ő mindenkinél eleve jobban teljesít, és különben sem hagyja magát!

Ki volt az, aki szidta az anyját?