NEM KELL FÉLNI, NEM FOG FÁJNI! – a keresztényi léc után szabadon

A fenti mondatról a fél országnak ugyanaz az ember jut az eszébe. Akivel állítólag annyi baj volt és nem nehéz megjósolni, lesz nemsokára! Mert ez most az elvárás: Baj lesz vele, hajaj! A jelenlegi igazlátók céltáblája, akik úgy tudják, és ezért össznépi tudatunktól is úgy várják el, hogy úgy véljük, ő és utódja, együtt tették tönkre… Persze, Magyarországot.

Azzal, aki jött, és jönni készül, és azt igéri, hogy fájni fog. Világos, ugye? Nem? Ne keressék, a hiba nem az önök készülékében van! Baj, ha nem fáj, baj, ha fáj! A mostani igazlátóknak mindegy, mindenki ellenség ebben az ellenfél nélküli versenyben. Ezért van az, hogy hét évvel a sikertelen puccs után, a létre erőltetett állítólagos (fülke)forradalom után, ebben a mostani hibátlan és bűntelen keresztényi nemzeti-katyvaszban (majdnem) mindenki fél. Aki meg nem fél, azzal  nagy baj van! Azt meg kell büntetni!

Budi Ojmjakonban

Ez az ő sajátságosan bűntelen, ön-fájdalommentes világuk!

Olykor körbefaggatják a fájdalmaikról e félelemben élőket, van-e, akinek nem tetszik, ami van? De soha nincs panasz, kétkedés, leginkább csend van… ebből aztán levonják azt a konzekvenciát, hogy stabil a bizalom, (erősen nyerésre állnak). Persze az ő istenük akaratából. Ez a privát gondviselésük! Mert hazudni tudni kell, – meg aztán, ha ők teszik, az nem is hazugság!

Vajon, miért nem lazíthatnak mégsem? Minek, ez a rengeteg hacacáré? Avatás, ünnepség, lótás-futás? Csak nem tudnak valamit? Sejtenek? Amiről azt remélik, hogy “azok” nem tudják… vagyis, mi, a nyáj!?

Hogy is mondta a minap a miniszter? (az udvari seg.lelkész, ez a derék esztergályos, akit az ő döbrögije úgy szeret?)

A keresztények nem próbálják meg lejjebb venni az erkölcsi “lécet”, még akkor sem, ha nem tudják átugrani, szemben a nem keresztényekkel.

Ezt találta mondani a derék balog, midőn egyesek szerint az ő derék pálffyja állítólag seggrészegen botorkál, majd feljelenti mindazokat, akik azt mondják róla, hogy alkoholos befolyásoltság állapotában imbolygott. Ezt mondta a derék balog, miközben valószínűleg az ő lazáryja körbeszippantotta a jachton az örömlányok lábai közt a fehér por asztalkáit, de tudni véli, hogy bayer, meg huth csicskásai leleplezték a leleplezőt; miközben a feleségét egyengető komondoros balogh megbüntetteti a büntetésért kiáltókat!

Ugyan, minek is sorolnánk?

Ha házunk táján sepregetve, ha összefuthatnék városunk vezetőjével, a segítés városának persze keresztény és orvos polgármesterével, aki a rengeteg reanimáció után éppen szeretné kitalálni az ő élhető városát, megkérdezném szívesen, milyen döntést hoznánk, ha volna rá módunk:

Nos, ha…Két orvos vár nagybeteg szülénk gyógyítására… Az egyik azt ígéri, nem fog fájni a beavatkozás, megoldódik, ami ebben a korban elvárható, terhet és elérhetetlen körülményeket sem kíván. És kéri, bízzunk a természet csodájában.

A másik keserves harcról, fájdalomról beszél, komplikációkat kizáró elővigyázatosságról, hosszú, kínokkal teljes gyógyulásról. Megfizethetetlennek tűnő terápiával. Nem kéri, mégis tudhatja, mi benne bízunk. Akkor is, ha elérhetetlennek tűnik!

(Akad persze, aki szerint nincs is betegség, a haldokló napról napra jobban van…)

Mi legyen?

Fájni fog, vagy nem? Féljünk, vagy ne? Baj-e, ha fáj? Baj-e, ha félünk? Hol a bánatban van az a léc? És mi van, ha netán mi is keresztények vagyunk?

És mi lesz, ha mi is megbetegszünk?