MELLÉZUHANTAM ÁTFORDULT A TESTE – s feszes volt már mint húr ha pattan

Ugye, hogy van lejjebb!? Ugye, hogy látni fogunk még annál is cifrább dolgokat, amikről azt gondoltuk volna korábban: ez maga a lehetetlen!? Ugye, hogy a két hét alatt megvalósuló rend, a jobban teljesítő ország hazugsága egyszer végképp szétrobbanhat!?

2

“Szabó Zsolt abdai polgármesternek falubeliek szóltak, hogy kidőlt a faluhoz közel lévő részen, de már Győr területén lévő szobor. A faluvezető a helyszínre ment és azt látta, hogy térdmagasságban tört ketté a költőt ábrázoló alkotás és nagyobb része a tuják közé esett.

Azt nem látta pontosan, mennyire sérült meg a letört rész. Úgy tudja, hogy nekihajtó autó döntötte ki a szobrot és az üggyel kapcsolatban a hatóságok Öttevényen magyar rendszámú fekete Mercedest vizsgáltak, amely megsérült.

00015660

Az abdaiakat megrendítette az eset, ugyanis Radnóti emlékét méltón ápolják. Nemrégiben halálára emlékeztek úgy, hogy több környékbeli faluban is irodalmi szakember tartott előadást és diák szavalt gitárkíséret mellett. A költő ugyanis Abda határában hunyt el, úgy tudni, munkaszolgálatos sorstársaival együtt 1944. november 9-én lelőtték.”

Radnoti_Abda2

A Győri MSZP közleménye: “Megdöbbentő barbárság, hogy az egyik legnagyobb magyar költő, a tragikus sorsú Radnóti Miklós szobrát Győr határában, városunkban, ahol ilyesmi egyáltalán nem volt eddig jellemző, valakik ledöntötték. Az ilyen, akár politikainak is felfogható kegyetlenség csakis embertelen világokra jellemző, ahol a múlt értékeit el akarják fedni, be akarják temetni. Nem becsülik a művészetet, nem fogadják el a szabad gondolatot. Radnóti ember volt az embertelenségben, élete, versei üzenetek a jövőnek. Annak a jövőnek, amiben hitt, és amely jövőkép nélkül nem lehet normális országban élni. Bízom benne, hogy a bűnösöket gyorsan megtalálják, és méltó módon megbüntetik. Ebben mind magam, mint az MSZP nevében figyelemmel fogok eljárni, és mindent megteszek azért, hogy a szobor mielőbb újra ott álljon megszokott helyén, mementóként és útjelzőként” 

A helyszíni szemle adatai szerint az abdai útról lefutó autó zúzta szét Melocco Miklós alkotását.

A Győri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított szabálysértési eljárást az ügyben, mivel a sofőr nem jelentette a rendőrségen az károkozást.

A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a rongálást gépkocsival okozták. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a gépkocsivezető relatív gyorshajtás miatt elvesztette uralmát járműve felett, letért az útról és a szobornak ütközött.

radnoti-szobor

Az autó vezetője az általa okozott balesetről nem tett bejelentést, elhagyta a helyszínt.

A helyszínelők Öttevény határában, az árokban megtalálták azt a Mercedes gépkocsit, amivel a szobornak nekihajtottak.

A Győri Rendőrkapitányság közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés miatt indított eljárást.

Még keresik a személygépkocsi vezetőjét.

Még keresik…..

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

media_3

 (köszönet a Kisalföldnek!)