ADVENTI GYANAKVÁS – nyomor, gyakorlat és video a gyertyák mellé

“Kezelhetetlen lett a családok nyomora.”

A mondat nem Dickenstől való, nem valamelyik “fejlődő ország” helyzetének rövid sommázata, és sajnos nem is a világ egy tőlünk távol eső szegletének korrajza. Magyarország, tehát a hazánk az a hely, ahol már komoly problémát jelent a mélyszegénység milliónyi riasztó megnyilvánulása, ahol kezelhetetlen lett a családok nyomora.

poor-kids

A szigetszentmiklósi brutális gyermekbántalmazás kapcsán felkeresett Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke állapította meg a kialakult helyzetről, hogy kezelhetetlen a nyomorunk, hogy védhetetlen a családok és gyermekek egyes csoportjainak helyzete Magyarországon!

A szigetszentmiklósi brutális gyermekbántalmazás kapcsán, melyben gyermekeikkel emberi ésszel felfoghatatlan borzalmakat műveltek a szüleik; kiskoruk óta kínozva, arra tanították őket, hogy csótányokat fogjanak, majd azokat egyék meg, eltiltották őket a legalapvetőbb emberi normáktól, a közös étkezésektől, tisztálkodástól, majd a gyermekeket rendszeresen félholtra verve, a társaságukban végignézetett pornófilmek jeleneteiben látottakat, rajtuk próbálták ki…

A szakemberek szerint az utolsó néhány év alatt embertelenné növekedett nyomor vezetett idáig. Szerintük legtöbben a kilátástalan szegénység miatt fordulnak ki magukból, a szülők közül így egyre többen válnak nevelésre alkalmatlanná.

Olvasom mindezt, közben a rádióban pontos időjelzés után híreket mondanak. Megállás nélkül dübörög a jobban teljesítés, meg a rezsicsökkentés kampánya, miközben az ország fele bűnözővé silányul a kilátástalanság, a nyomor miatt. A retorzióktól való rettegés, a mindenütt jelen lévő megfélemlítés és az egyre különlegesebb megalázások által elállatiasodó hordák már nem csak önveszélyesek!

Miután a társadalom tűrőképessége elveszett, jönnek a leszámolások, s mint valami rossz horrorfilmben, a gyengék és elesettek likvidálása után a néhai társak, a mai ellenségek kivéreztetése következik. Az ellenfelek nélküli élet, a túlélésért vívott küzdelem korát éljük. A mindenkinél jobb és okosabb vezető, az őt körülvevő cinkosaival lehetetlenné teszi a “szabadon választás” élményének megélését, így válnak családok ezrei éhes hordává, mely világban többé nem bűn az erőszak, a természetes halál pedig legendává porlad.

Tél van. A Kárpát-medence földrajzi területén tradicionálisan a leghidegebb, legcsapadékosabb évszak. A doktorPintér belügyminiszter és katasztrófavédő doktorBakondi pajtása gyakorlatot tart!

20130320-bakondi-gyorgy-az-orszagos-katasztrofavedelmi6

Mondják, majd később bevonják doktorHende honvédő bajtársat is, Vas megye és Szombathely mindent átadó és felavató jollyjoker-ét, de előbb éles helyzetet modellezve kipróbálták a tutit!

Huszonöt centi hó, minusz 25 fok hideg, és a technika minden vész ellenére teljesít! Nem jöhet újabb malőr, nem lesz több húsvéti hó!

Mindenki megkapja a maga sms-ét, az utakat prímán bekamerázták, sőt, a több tízmilliós befektetés révén a legfantasztikusabb fegyvert is bevetik! Facebook oldalt kapott a következő hóvihar, melyet a jobban teljesítők e világszínvonalú eszköz használatával simán legyőznek! Az ország rendjéért felelős emberek lám, kipipálják a dolgokat, megszabadulnak és megszabadítanak a leselkedő veszélytől! Ahogy a fenevaddá változott hordáktól is nyilván majd képesek lesznek megszabadítani a nyugalomban élni akarókat. Elintézik, lerendezik majd a nyomorban élőket. Az előző Orbán kormány az országimázs építésbe pumpált, ma a nyomort bűnként kezelő, kétharmadtól felhatalmazást vízionáló, mutyizó haverok zsebéből kandikáló milliárdok irányítanak. Mert övék az igaznak hazudott hatalom, minden, amit csak nemzeti jelzővel illethetnek! Övék ez a stadionoktól körbeölelt kicsi ország, az idétlen ésszerűtlenséggel, vakablakos dohánykunyhókkal körbeépített puszta, ahol a magukat nem hagyók kultúrája gyarapszik… csak az!

Mindeközben a közszférában dolgozó nők, lestrapált ruháikban, smink nélkül, fodrászt és fogorvost évek óta messze elkerülve, videot készítettek a vezérnek. Amolyan korképet a szeretet ünnepe előtt négy héttel. A rövidke videoüzetetben megszólaló nők, asszonyok, édesanyák és nagymamák vázolnak, emlékeztetnek és kérnek, szelíd egyszerűséggel, mintha bizony nem a kötelesség elé kellene utat kotorniuk! Emlékeztetnek és kérnek a hetven ezer forinton túli világtól, amit, lehet, éppen ők tartanak még egyben a szorgalmas, de annál értelmetlenebb odaadásukkal.

Közszféra

http://indavideo.hu/video/A_kozszolgalatban_dolgozo_nok_uzenete_Magyarorszag_Miniszterelnokehez

Közszolgák, napszámosok ők, a néhai biztonságból a mindennapi bizonytalanságba zuhantak. Irodisták, akta kukacok, mellékszereplők, akik a hátukon cipelik a rettenet hatalmának államát!

Elérkezünk az esztendő utolsó hónapjához. Emlékezetünk legszegényebb adventjéhez, mely elvezet a legcsendesebb és leghiábavalóbb karácsonyhoz. Ahol a jászolban felsíróért titokban kell majd örvendezni, és  gyanakvóan tekinteni a pásztorokra, meg a háromkirályokra…!