SZABADSÁG-VESZTÉS – a betegségügy Orbán forradalmának igazi győzelme!

„Meghalt egy betegem, legyetek átkozottak döntéshozók!”

Mindszent a Tisza bal partján, a Kurca-patak torkolatánál, változatos felszínű és tagoltságú tájon, Szentes és Hódmezővásárhely között félúton fekszik. E városka körzeti háziorvosa mondta a minap e mondatot. „Meghalt egy betegem, legyetek átkozottak döntéshozók!”

2Csehpál Etelka doktornő egy 53 éves betege csaknem húsz év után vesztette el rokkant nyugdíját. Neki ezt hozta az orbáni kétharmad, a fülkeforradalom, reform! Rokkant nyugdíja megvonása után nem akart többé orvost, gyógyítást, nem akart magyar egészségügyet, mert megalázottnak érezte magát. Közben daganat nőtt a torkában, de nem ment újra kuncsorogni és semmiféle kezelést nem vett igénybe. Nem kért a magyar betegségügyből!

„Gratulálok az államtitkárnak, ezt nevezem!”

„Megspórolták vele a drága CT, MRI költségét, sőt a kemoterápiát is! És a többi kiesett rokkant hamarosan a temetőben köt ki, mert nincs pénze még kenyérre sem. Igazán nagy teljesítmény. Ez a kormány jobban teljesít! A temetési vállalkozók számára” – mondta Dr. Csehpál Etelka.

A doktornő minden megszólalása előtt hezitál, a tudósító nem különben, mert az orvos félti a családját, a pácienseit, a közíró pedig önmagát féltheti a szabadságvesztéstől! Az oknyomozást, a tényfeltárást immár a törvény bünteti! Az igazság kimondóit, terjesztőit egyaránt!

ee384b375d3d1460e9968a2cdbaefa75ab7ef0c3Félhet leírni, ha egy orvos beszélni kezd arról a tüdőgyulladásos lányról, aki könyörgött, hogy engedje vissza dolgozni, mert különben minden juttatását elveszik. A doktor elképesztőnek tartja, hogy a szegénység, a létbizonytalanságtól való félelem mit jelent az egészségben. Mint mondta: elkeseredett, ha körbenéz. „Az egészségi állapot egyértelműen a környezet és a szociális helyzet függvénye.”

Félhet a blogger is, ha megpróbál írni az írástudók félelméről, akik szólni merészelnek a magyar egészségügy, a betegségügy helyzetésről! Úgy rémlik, ezért két év szabadságvesztés jár. 730 nap elzárás, eltiltás a szabadságtól!

Félhet, ha a környezetében valaki megbetegszik, retteghet, ha idős édesapja, édesanyja beteg, s ha gyógyulásért kiált! Félhet, vagy menekülhet! Oda, ahol pénzért, sok pénzért, de gyógyítanak! Persze, csak, ha van miből…

S ha ezt leírja, ha szólni mer a valóságról, retteghet a retorziótól! Szabadságvesztésre ítélhetik! Egy évre, kettőre, háromra?

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

„Mindenki hazudozik”

20121122_02_2Ezt már Dr. Rácz Jenő főigazgató, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója mondta a közelmúltban. „Szerinte is felelősség terheli a döntéshozókat. A kollektív hazudozás helyett hosszú távú egészségpolitika kellene. A volt egészségügyi miniszter ezért akár be is zárná a Parlamentbe a képviselőket. Ki kellene végre mondani, hogy toldozni-foldozni lehet a rendszert, de működtetni nem. Egy legalább húsz évre szóló, hosszú távú egészségpolitika kellene.”

„Salus Aegroti Suprema Lex Esto – A beteg java a legfőbb törvény”

Ez a veszprémi kórház missziós nyilatkozatának jelmondata, melyet a volt miniszter, a fenti „hazudozós kijelentés” megfogalmazója írt alá.

De valójában hány ember életét áldozzák fel naponta újra és újra a magyar betegségügy oltárán mindaddig, míg végre akad ember, aki valódi rendet csinálhat? Csehpál Etelka csak egy orvos, Rácz Jenő csak egy főigazgató kilátástalan helyzetről szól, de vajon mit gondol minderről az államtitkár? A hatalom védelmezője:

„- Egy-másfél éven belül létrejön az elektronikus egészségügyi szolgáltatások tere, ezzel vége lesz annak, hogy „zsebből kivett adatokkal” kell dolgozni. Már most látható például a kórházak összes szerződése, és ennek alapján megállapítható ki gazdálkodik jól és ki felelőtlenül. Ezzel megnyílt az igazságteremtés lehetősége.” Mindezt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár mondja.
Az egészségügyi vezető megemlítette az éppen zajló konszolidációs tárgyalásokat, amelyeket az eladósodott kórházakkal folytat az államtitkárság. Szócska Miklós kiemelte, meg kell vizsgálni, hogy mi vezetett az eladósodáshoz. Csak miután minden átlátható, lehet például új beruházásokról beszélni. Az államtitkár hozzátette: „Tartózkodó türelemre intenék mindenkit!”

SzocskaMfotoThaler

Az államtitkár szerint példa és előzmény nélküli az egészségügyben végrehajtott struktúra átalakítás sebessége, amit úgy hajtottak végre, hogy a gyorsaság ellenére háromszor egyeztettek az ágazattal. Ráadásul az átalakításhoz forrásokat is kellett teremteni az ismert gazdasági körülmények között. A forrásteremtését szolgáló népegészségügyi termékadó bevezetését igazolja, hogy az azóta 25 százalékkal csökkent az érintett termékek fogyasztása!!! A remélhetőleg a termékek gyártói is megértették, hogy fontos célt szolgált a beavatkozás.
Az intézményrendszer átalakítása kapcsán Szócska Miklós elmondta még, hogy 4,5 százalékkal csökkent az aktív ágyak száma, és a racionalizálás eredményeképp csökkent az átlagos ápolási idő, mérséklődött a régiók közötti vándorlás, és nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya. A központosításnak és így a központi beszerzésnek köszönhetően 3,4 százalékkal kevesebb összegért tudták beszerezni a kórházak a gyógyszert és a gázt is 20 százalékkal olcsóbban kapják.
Az elmúlt több mint három év intézkedései közül az államtitkár kiemelte még a dohányzás és a dizájnerdrogok visszaszorításáért tett erőfeszítéseket. Előbbi kapcsán megjegyezte, hogy a szigorítás életbe léptetése óta 90 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek nikotin-szennyezettsége. Megemlítette még, hogy lépéseket tettek a transzzsír-fogyasztás visszaszorításáért, és azt is, hogy döntés született az oltási programok kiterjesztéséről.
Az államtitkár a bérrendezésről is beszélt, amelynek köszönhetően már kevesebb orvos hagyja el az országot, hogy hivatását külföldön folytassa. Hangsúlyozta azt is, hogy a várólisták korábban bonyolult rendszerének központosítása is hasznos volt. Ezt igazolja, hogy most a leghosszabb várakozási idő 200 nap körüli, a csökkentésén dolgoznak. Az elektronikus egészségügyi fejlesztések eredményeképp pedig várhatóan kikerülhetnek például a rendszerből a kettőzött vizsgálatok. „Nagy dolgok vannak készülőben” – tette hozzá.
 moger-ildiko-korhazban_3098

„Nagy dolgok vannak készülőben”

Tehát „mindenki hazudozik”!  Vagy csak az egészségügyért, a magyar betegségügyért felelős vezetők? Ki tudja? Csak az államtitkár szavai nincsenek összhangban egy kórház igazgató, meg egy körzeti orvos szavaival. A hatalom nagy dolgokra készül, a kórházigazgató hazudozásról, a doktornő a temetési vállalkozók felé jobban teljesítő kormányról beszél. A blogger meg csak hallgat! ( Ha szeretne szabadlábon maradni! ) Hallgat, pedig üvölteni volna kedve.

Ez a jobban teljesítő betegségügy elérte, hogy az érett korú férfiember triplán bűnhődjék, ha képtelen megfizetni öreg szüleinek a gyógyulást, magának az egészség fenntartását, gyermekeinek a megelőzést. Bűnhődnie kell, ha erről szólni merészel, ha megszólalásait publikálni merészeli, s ezzel alkalmat teremt a hangulatkeltésre!

Nem vagyok jogász, így csak találgatni merészelek: vajon, miért jár hosszabb szabadságvesztés? Ha elüvöltöm magam fájdalmamban, ha leírom és publikálom a gondolataimat, vagy, ha egyszerűen előhalászom a késemet és fenni kezdem az élét? Félek, hogy a fájdalmas üvöltésem hallhatatlan, félek, hogy soha nem lesz elég pénzem a betegségek legyőzésére, de a legjobban attól félek, hogy nem marad más választásom, mint a kés.

Akkor meg, mit veszíthetek?

Mert a szabadságot már csak hírből ismerem!

SÁGVÁRIK ÉS HORTHYK– zajlik az élet a tudatlanok Magyarországában

2011. augusztus 18.-án, Szombahelyen egy szobor elszállítása ügyében intézkedtek. Egy magánvállalkozó, teljesítve az önkormányzat megbízását a nagy szobortemetőbe – a SZOVA telephelyére – szállította Németh Mihály 1974-ben készült alkotását. A szemüveges, sálját hanyag eleganciával félrevetett férfiú nem más volt, mint Ságvári Endre műkő szobormása. A néhai ünnepelt, a “későbbi aktualitások folytán” bűnözőnek kikiáltott zsidó származású jogász 1913-ban – tehát a minap éppen száz esztendeje – született Budapesten.

7385111121053638_DSCF1192_masolata

A magyar munkásifjúság vezetője lett, akiről még az „átkosban” megtanították, részt vett a Tompa utcai nyilas ház elleni támadásban, amiért – olvashattuk – bebörtönözték, szabadulása után pedig állandó bujdosással telt rövid élete. Ma ezek a részletek már nem képezik tananyagok tárgyát. Működése és halálának körülményei így még ma is állandó vitát váltanak ki a szakértőkből. Meg persze az ügyeletes véleményvezérekből! 1944-ben a csendőrség elől menekülve halt meg egy tűzpárbajban, utolsó szavai a következők voltak: ‘„Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi.”’ Ságvári meggyilkolásáért a csendőrt halálra ítélték akkor, de 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta a rend őrét.

A szobron állt bosszút az utókor. A tudatlanok Magyarországa!

sagvari13xi505

A minap egyébként születésének 100. évfordulóján megemlékezést tartott Ságvári Endre “forradalmárról” a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a fővárosi, Népszínház utca 27. szám alatti központjában.

Emlékezők és ellentüntetők gyűltek össze az elmúlt vasárnap délelőtt a budapesti Szabadság térre Horthy Miklós mellszobrának leleplezésére. Az apropót a Hazatérés temploma alapkőletétele és az első bécsi döntés 75. évfordulója adta.

horthybent

A Horthy-mellszobor leleplezését megelőzően – az aktuális tudósítások szerint – az ünnepségre érkezettek számát „némileg meghaladó”, vagyis több száz ellentüntető gyűlt össze a templommal szemben, az úttest túloldalán. A templom előtt gyülekező mintegy száz megemlékező között többen gárdaegyenruhát, világháborús katonai és csendőregyenruhát viseltek. A szemben álló ellentüntetők többnyire sárga csillaggal a mellükön érkeztek… A szobor, annak felállítása természetesen megosztja a z országot. Merthogy zajlik az élet a tudatlanok Magyarországában! Akadnak ünneplők, meg ellentüntetők is, akad igazság, meg másik igazság is bőséggel. Lehet acsarkodni, méltóságról, meg aljasságról szövegelni.

A szobron áll majd bosszút az utókor. A tudatlanok Magyarországa!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

De ami talán a legfontosabb: lehet sok mindenről véleményt alkotni, beszélni, de legfőképpen vélni. Vélni – mi kérem, nagyon tudunk! Sokan, sokfélét. Szent meggyőződéssel hirdeti mindenki a maga igazát. Vagy ahogy a néhai grundon mondták: a frankót!

Ságváriról, Horthyról, meg persze bárkiről, akiről csak lehet, dokumentumok, bizonyítékok és tények nélkül. Indulatból!

Mennyivel egyszerűbb beszélni a gazdagokról! A Népszabadság leggazdagabb magyarokról szóló Top 150 kiadványa szerint idén is Csányi Sándor lett a leggazdagabb magyar. A mi Csányi Sándorunk! Idén összesen 21 új név tűnt fel a dicsőséges listán, ahol 3 milliárd forintot meghaladó vagyon kellett a bekerüléshez. Ez volt a limit, és ez nem kevés! A korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy idén nem tűnt fel senki meglepően nagy vagyonnal a semmiből: az újak között a csúcs mindössze 7,7 milliárdos vagyon volt. Csupa nagyszerű ember az első tízben!

000023773-2009-330

Íme a lista:

1        Csányi Sándor       160 milliárd pénzügy, ingatlan, agrárium
2        Demján Sándor     138 milliárd ingatlanfejlesztés, kereskedelem, pénzügy, energetika
3        Gattyán György    123 milliárd informatika, média, film, divat
4        Bige László  122 milliárd vegyipar
5        Leisztinger Tamás 90 milliárd   agrárium, szállodaipar
6        Veres Tibor 75 milliárd   ingatlanfejlesztés, informatika, feldolgozóipar
7        Pap Géza    66 milliárd   energetika
8        Rákosi Tamás       65 milliárd   média
9        Széles Gábor         64 milliárd   ipar, pénzügy, média, találmány
10      Wáberer György   60 milliárd   szállítmányozás, logisztika, biztosítás

Mindehhez képest üdítő hír, amit a szegénységről illik tudni Magyarországon!

image

A szintén minap napvilágot látott elemzés szerint „mintegy másfél millió ember él mélyszegénységben, vagyis tartósan a létminimum szintje alatt úgy, hogy iskolázottsága, családi és egyéb körülményei miatt szinte esélye sincs önerőből e helyzetből kitörni. A gyerekek 22 százaléka nő fel kilátástalan helyzetben, és a gyermekes háztartásokban a szegénységi arány 2,5-szer magasabb, mint a gyermektelenekben. Jelenleg a magyar háztartások 75 százaléka nem képes havonta megspórolni annyi pénzt, amiből váratlan kiadásait fedezni tudná.

Ha nem lennének szociális juttatások, de még nyugdíj sem, a szegénység a transzferek figyelembevételével számítottnak több mint a négyszerese lenne. A legjelentősebb mértékben a kizárólag nyugdíjból élők helyzete súlyosbodna, szegénységi arányuk több mint húszszorosára növekedne, tízből kilenc idős ember nélkülözne. Társadalmi juttatások nélkül a gyermekek közül több mint 2,5-szer, a 18–64 évesek körében pedig több mint 3,5-szer több lenne a szegény. De a nyugdíjakon kívüli transzferek is 56,7 százalékkal csökkentik a szegénységet – hívja fel a figyelmet a kutatás”.                           (KSH)

Az utókor majd eldöntheti, mivé akar válni. Tudatlan lesz, áldozat, vagy a külcsín után újra érték lehet a belbecs. Amikor elgondolkozhatnak, kik érdemelnek szobrot. A leggazdagabbak, vagy a mélyszegénységben is életképes magyarok.

Elvégre mi vagyunk többen! Akiken majd bosszút állhat a tudatlanok Magyarországa!

KISHANTOS – valami véget ért, és ma valami elkezdődött!

Felhívás érkezett a mai nappal a postaládánkba. Felhívás, amit most közreadunk:

kishantos

“El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól!

Mi, e nyílt levelet aláíró szervezetek és személyek elfogadhatatlannak tartjuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését, melynek alapján a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ez év november 1-jétől egyetlen hektár állami föld bérletére sem lesz jogosult az eddig általa művelt területből. Ez egyenlő az európai hírű biogazdaság és népfőiskola halálos ítéletével.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 21 év munkájának eredményeként a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás támogatása érdekében. Ez a nonprofit szervezet egy európai szinten is egyedülálló programot valósított meg az elmúlt időszakban. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biogazdálkodást folytat az adott területen, és az ebből befolyó összeget népfőiskola működtetésére fordítja. Ami itt megvalósult, az pontosan a kormány által kidolgozott és elfogadott Nemzeti Vidékstratégia céljait tükrözi. A magyar vidéknek ilyen központokra lenne szüksége ahhoz, hogy működésükkel, tudásukkal segítsenek abban, hogy mezőgazdasági termelésünk hosszú távon fenntarthatóvá, jövedelmezővé váljon. Kishantos a tiszta, vegyszermentes mezőgazdaságot, egészséges táplálékunkat, a közösségi érdekeknek az egyéni érdekek fölé helyezését képviseli Magyarországon.

A kishantosi gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét – a korábbi kormányközi megállapodás alapján – melynek bérleti joga 2013. október 31-én lejár. A földterület jövőbeni hasznosítására a Magyar Állam képviseletében az NFA már tavaly meghirdette a területeket. Az eddig eredményesen működő egységes területet tíz részre szabdalták. Ezek mindegyikére természetesen a kishantosi biogazdaság is benyújtotta pályázatát, hiszen a jövőben is szeretné folytatni mintaértékű nonprofit tevékenységét. Az NFA azonban úgy döntött, hogy új, zömében nem helyben lakó „gazdálkodók” és egy gazdasági társaság kapják a területeket. Egyetlen négyzetcentimétert sem hagytak az eddig példásan működő Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak, ellehetetlenítve ezzel további működését. Még az NFA belső ellenőrzése szerint is nagyrészt szubjektív és nem szakmai szempontok szerint történtek a döntések az állami földek pályázatainak ügyében. A határozathozatali folyamat átláthatatlan, a pályázatok titkosak, így az NFA-nak nem sikerült eloszlatnia azt a gyanúnkat, hogy az eljárást a háttérből manipulálták.

Nem hagyhatjuk, hogy az évtizedek óta a közösséget szolgáló Központ öncélú politikai csatározások martalékává váljon. Követeljük a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ területeit érintő földbérleti pályázat eredményének megsemmisítését! Felszólítjuk a Nemzeti Földalap vezetését, hogy a korábbi pályázatot érvénytelenítse, bontsa fel a már megkötött szerződéseket és biztosítsa a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ további működését! Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úrtól és Orbán Viktor miniszterelnök úrtól elvárjuk, hogy biztosítsák a Nemzeti Vidékstratégia elveinek gyakorlati megvalósítását.”

http://bambuser.com/v/4069224

Mindazok, akiket érdekel, mi történik, mi történt 2013.november 4-én Magyarországon, kérjük, keressék fel Kishantos honlapját és tájékozódjanak!

Mielőtt újra kiderülne, hogy Magyarország jobban teljesít!

A TÖRVÉNYTELENSÉG NEM KELETKEZTET JOGOT!

Index:

A biocsoda vége 

A 452 hektáros, állami tulajdonú földön 21 éve üzemelt a biogazdaság, amely egyúttal népfőiskolát is működtetett. Az agrártárca alá tartozó NFA által koordinált állami földhaszonbérleti pályázaton azonban a tíz részre szabdalt föld egyik szeletét sem kapták meg, holott mind a tízre nyújtottak be pályázatot (az ezzel kapcsolatos cikkünket itt olvashatja). 

A nonprofit kft.-ként működő mintagazdaság szerint a pályázataik a gazdasági terveket értékelő szubjektív pontokon bukhattak el, de sejtések szerint a politika is közrejátszhatott abban, hogy helyi polgármester és egykor salgótarjáni építési vállalat is nyert földet.

Az ökogazdaság mellett rengetegen kiálltak, de az eddigi jogi kifogások leperegtek az NFA-ról: szerintük jogszerű pályáztatással az agrárközéposztályt hozták helyzetbe, szubjektív pontok nincsenek, biogazdálkodni pedig egyébként sem kötelező. Az ökogazdaság képviselői viszont a Nemzeti Vidékstratégiára hivatkoznak, ami elvileg követendő példának tartja a Kishantoshoz hasonló kezdeményezéseket.”

MI, SZOMBATHELYIEK – Éhen Gyula sírja előtt állva…

Halottak napján, a szombathelyi temetőt járva elgondolkozik az ember…

 

 

177653_ehen_gyula_jaki_uti_temeto

Egy közismert közíró (sic!) a minap azzal hencegett – mert unalmas óráiban így szokott, általában ez a leginkább gyakorolt foglalatossága! – hogy ő bizony tiszteletbeli székely, erről írása, oklevele van, a hallban tartja, rámában, éppen a zongora felett. Székelységét „munkássága révén” nyilván kiérdemelte, és azt annak rendje s módja szerint ma is gyakorolja. Megteheti. Van rá módja. Olykor kiruccan, elgurul egészen a Hargitáig, s ott előadásokat tart, magyaráz, agitál, mint aki valóban jogosult erre. Papírja szerint éppen olyan székely, mint az onnan valók, csak nem ott született, momentán Budapest a lakhelye, merthogy hivatalosan ott él. Szóval, ez a székelységével hencegő pesti ember, olykor odaátról is integetve, a minapi autonómia ügylet kapcsán felemelte a szavát, azok nevében, akik az ő tiszteletbeli székelységét okirattal ismerték el. Helyettük, miattuk, értük és állítólag általuk megbízva tette a dolgát, fontoskodott.

Keverte azt a bizonyosan, ütemesen, annyi szent! Beszélt a felgyülemlett fájdalomról, az örök igazságokról, meg az adósságról, amit most ő hivatott törleszteni, azok helyett. Sokszor és nagy határozottsággal hivatkozott a megbízatásra, arra a bizonyos oklevélre, ott a hangszer felett. A zongora amúgy csak dekoráció, azon játszani sem ő, sem más nem szokott, de nagyon jól néz ki, ott, a relikviák alatt a hallban. Ahol a tiszteletbeli székelység dokumentuma mellett még akad néhány körmönfont írás az évek során begyűjtött dicséretekből. A közismert író amúgy könyvek sokaságában emlékezett meg mostanáig az őt ajnározó, neki hódoló, így nyilván alsóbbrendű, úgynevezett tősgyökeres székely emberekről, akiknek számkivetettségéről regélve a hangját hallatta a minap. Azzal a meggyőződéssel, hogy neki ez a dolga! Úgy véli! Mert ő bizony nagyon szereti őket…

Nos, nehéz dolog valahová tartozni, valahonnan vétetni. Merthogy ez a való vagy van, vagy nincs! Nem lehet kreálni, mert valahogy sántít. A folytonos hivatkozás, valahová, valakire mutogatás különösen bárgyú dolog, hacsak a mélyből nem dörmög fölfelé valami átkozott szösszenet, amit érdeknek szokás nevezni!

„Mindenik madár a maga fészkirűl ismertetik meg a leginkább.” De akadnak madarak, számosan, kik mások fészkébe rejtik tojásaikat, s olyanokról is tudunk, persze, akik a másik által rakott fészekben élik meg gyarló életüket!

Talán éppen a halottak napja kapcsán, vagy csak mert túl sok haldoklót vagyunk hivatva maradásra késztetni, egyre többször  halljuk hamisnak a mások lelkéből szálló éneket. Éppen azokéból, akik a leginkább hivatkoznak sosemvolt hovatartozásukra, vagy az elszármazottságuk révén nem lelhetik már a valaha volt fészek melegét! Azt mondják, magyarnak lenni büszke gyönyörűség. Nos, szombathelyinek lenni, Szombathelyről, a szülőföldről szólni pedig nagy felelősség! Mert a valódi szeretet csak nehezen füllenthető…

Nem lehet nem látni és nem tapasztalni, hogy városunkban gombamód elszaporodtak a „gyüttmentek”, tanyára leltek, fészket vertek, de leginkább foglaltak, az idegenek, és velük az idegen szívűek. Akiknek ez a város csak eszköz, az itt zajló szösszenetek néhány projektet, gazdasági momentumot jelentenek, grandiózus terveket, amivel új okot találhatnak a büszkélkedésre! Meg persze a tisztes pecsenyesütésre…

A fejlődés, a fejlesztés egy város életében maga az összetartozás, a jövő, amit csak a közösség, a közérdek szülhet, méltányolhat! Egy idegen felemelkedéséhez, gazdasági és politikai erejéhez, lendületéhez, akár elegendő is lehet az örökös ünneplés, avatás és a szűnni nem akaró hallelúja… de az emberek szíve és szeretete, annak megszerzése nem ilyen egyszerű mutatvány!

Nem egyenes következménye a jóságnak és jóakaratnak a hála és a rokonszenv! Bár érthetnék ezt a köröttünk sertepertélők, az újabban lelkes hazatérők, meg hódítók! Valakiről, valakikről gondoskodni nem elég szép szavakkal, felavatható és forintra kiszámolható értékekkel!

Valaha, a régmúltban, a magyar emberek szívéhez vezető út jelentős állomásai voltak a „szíveslátás” és a „vendégbarátság” intézménye. Azt tartották, csak az érkezhet meg, akit várnak! Mindenki más „csak jön”. Akár többször is. Róluk alkották később a hívatlan idegen szókapcsolatot, míg a visszatérő vendég már magában hordozta a várakozás örömét. Mert persze lehet valaki tiszteletbeli székely, vagy akár tiszteletbeli szombathelyi is, aki csak egyetlen egyszer is szívet cserélt, már nem hazatér, csak jön. Aki pedig nem e földből vétetett, csak elmesélni, eljátszani tudja a szülőváros ölelését!

Ehen_Gyula

A szombathelyi ember vár. Rendületlenül. Vár arra, az övéi közül, aki ismeri a hajdanvolt utcákat és tereket, az ott zajló diskurzus lényegét, a hagyományokat…akinek álmában még visszatérnek a letűnt korok szombathelyi figurái, hősei, hogy értük és általuk emelkedjen újra régi fényébe a város! Hogy az utcákat ne borítsa szemét és gaz, télen a lucskos hó, és, hogy városunkat említve ne kelljen szégyenkezve a földet nézni, ha felemlegetik, honnan jöttünk: Igen, szombathelyi vagyok, ott születtem, ahol az alpolgármester és csapata drogos, meg kurvázik, ahol a honvédelmi miniszter félig kész kórház alapkövét egyengeti; a segítés városából való vagyok, én, aki valaha a Nyugat-királynőjének nevezett városban születtem…

Ideje volna már egy “új” Éhen Gyulának rendet tenni idehaza!

HALOTTAINK EMLÉKEZETE – II. Mindenszentek

„Csak napjaink mindent tékozló árvái gondolják, hogy nincsenek halottaik. Megmenekülésüket a pillanattól várják, a carpe diem fényében sütkérezve hirdetik veszteség nélküli boldogságukat. A szerelemtől kielégülést, a bortól lerészegedést, a haláltól tökéletes megsemmisülést várnak. Ha pedig sérelmeik beteljesednek, pört és haragot fogadva ügyvédre, meg orvosra bízzák korhadt lényüket.”

Soká tart, míg felnövünk az A.B.F.R.A., meg a R.I.P. megértéséig, mire az epitaphium üzenete a megigazultak közelébe ereszthet. Requiescat In Pace – nyugodjék békében, így szól a bölcselet. De valójában ki vár nagyobb megnyugvást, a távozó, vagy a magára maradt ember?

20090502090147_cemetery

Csak érettségünk függvénye, hogy egy idő után már nem akarunk a „halottainkra emlékezni”? Ifjúkoromban napestig csatangoltam a temetőben. Öregapám keresztjétől bandukoltam a néhai polgármester, meg a kerékpárjavító közös sírboltjáig… Mindig ugyanonnan indultam. Aztán soká mentem, a domboldalban megálltam a kopjafánál, följebb tanáraim, lejjebb gyermekkori pajtásaim hantjai felett időztem.

nyerges-

Olykor messze utaztam, messzi halottakhoz…

Ma már nem járok a temető útjain, csak magamban, odahaza emlékezem. Az egykor éltekre. A hiányzókra. Soha már a halottakra…

Mindenszentek napja sokáig csak dolgos munkanap lehetett. A Halottak napja után egy csöndes, gyertyafényes éjszaka. Ma bezárt üzletek átautózható, áttétlenkedhető, főzős napja, vagy ahogy méltatlanul alázzák: a hosszú hétvége első napja, a wellness weekend nyitánya…

Mindazokra gondolok, akiktől soha, vagy csak alig tudtam búcsúzkodni. Elmaradt az utolsó ölelés, kézszorítás. Akiknek hantjai felett krizantém erdő illatoz, mécsesek apró lángocskái inognak.

guszti

„Legutoljára egy őrvidéki temetőben jártam, magyar barátommal. Körbejártuk az általam soha nem ismert, néhai magyarok sírjait rejtő kertet, aztán hallgattam soká a végtelenhosszú történeteket a „boldog feltámadás reménye alatt” nyugvókról. Hosszú hónapokon át nem tudtam utazni, nem tudtam semmit a tőlem alig negyven kilométerre fekvő faluról.

Most a barátom sírja előtt állok. Ugyan, hogy emlékezhetnék a halottakra?”