SCHUMI – amikor a lehetetlen jobbról előz

Talán gyermekkorunk első komoly nagytakarításának „hiányaira” bukkanni volt a legfájóbb, a legnehezebb! Ahogy anyánk rettenthetetlenül zacskóba rakta a szerinte menthetetlen darabokat, a kacatnak minősített egykori kincseket, amikor ment a kiszakadt hasú álom-mackó, meg a fűrészport hullajtó similabda, darabjaira hullott matchbox, meg néhány hegyezhetetlenné töpörödött cerka… és este már csak a hűlt helyükkel szembesülhettünk!

1005834_597119597021685_1727810290_n

Rend lett a kisszoba sarkában, – ahogy édesanyánk mondta -, mi meg még hetekig kerestük kizárólag a hiányzókat. Mert lett ugyan vadonatúj alvó medvénk, mely csak valamivel volt kisebb nálunk, Jézuska rendre elhozta a legújabb verdákat, lett persze újabb készlet színesünk is, de amit nem lelhettünk többé: a soká dugdosott kincsek, a gyermekkorunk tükörszilánkjai elvésztek mindörökké…

challengerKi tudja már hány év telt el azóta? Néha még álmodom azokkal a napokkal… magam előtt látom a könnyező osztálytársaimat, meg a „feldiszített” táblát John Lennon mosolygós fotójával…

Visszaemlékszem a délutánra, amikor a Challenger űrrepülőgép néhány másodperccel a kilövés után a világ bámuló szemei előtt, hét emberrel a fedélzetén szétrobbant… amikor élő egyenesben nézhettük, amint Ayrton Senna a San-Marinoi Tamburello-kanyarban betonfalnak rohant, vagy ahogy azon a lehetetlen szeptember tizenegyedikén hitetlenkedve végigszenvedhettük a WTC ikertornyainak pusztulását.

66295

Mert a legendák elveszítése csak ahhoz a fájdalomhoz mérhető, mikor kacattá minősített kincseinket bezacskózzák, s jön a „van másik” csalóka mondata! Amikor rádöbbenünk, hogy minden, hogy mindenki pótolható, feledhető…

…hogy a példaképeink is elveszíthetőek!

200654850_e3d752ddd9Nekem is van hősöm, ahogy mindenki dédelget titkon egy eszményt. Akiről soha nem gondoltam volna, hogy valaha elveszíthetem! Ő a legenda!

Akinek az édesapja kőműves mester, édesanyja egy kis büfé vezetője volt. Az apja, aki másodállásban a kerpeni Wolfgang Graf Berghe von Trips gokartpályán dolgozott felügyelőként, a fia negyedik születésnapjára gokartot ajándékozott neki, hogy fia 1975-ben – hatévesen! – érje el első jegyzett sikerét: a kerpeni gokart klub bajnokaként!

Az én hősöm 1988-ban kezdett el “igazi” autókkal versenyezni a német Formula König sorozatban. aztán hosszú út, rengeteg verseny következett 1991-ig, amikor egy eltiltott versenyző helyett beülhetett élete legelső Forma-1-es kocsijába egy Jordanbe, majd egy Benetton-Ford fedélzetén, életében először, egy legendás, esős, belga nagydíjon állhasson a dobogóra….

schumacher

Két, a Benetton csapattal nyert világbajnokság után, 1996-ban a legendás Ferrarihoz szerződött, ahol 2000 és 2004 között sorozatban öt világbajnoki címet szerzett!

Nem emlékezhetünk másra, csak, hogy abban az időben mindenki a száguldó cirkusz szerelmese lett!

Michael Schumacher miatt!!!

Számos rekordja született: ő nyerte a legtöbb világbajnoki címet, a legtöbb versenyt, ő érte el a legtöbb pole-pozíciót és versenyben futott leggyorsabb kört,aki mindmáig élen áll az összes szerzett pontok és a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában. És nehéz elfelejteni azt az évet, amikor a lepukkant kommentátorok dögunalomról hadováztak a magyar televízióban, miközben vasárnaponként különleges élménnyel lettünk gazdagabbak: a sportágban egyedülálló módon, a 2002-es évad minden versenyén dobogóra állhatott…

Michael Schumacher (21)

Most vasárnap a hírt is alig akartam elhinni! Síbaleset érte a legendát. Ez lehetetlen! Egy barátunk elkeseredésében azt írta: „eddig sem értettem, de tegnap óta még inkább nem értem, mi a túróért síelnek az emberek…teljesen természetellenes közlekedni hegyről lefele csúszva egy műanyagdarabon…”

Michael-Schumacher-500x275

Az én hősöm, a mi hősünk, elhagyva a kijelölt pályát, az általa legtermészetesebben megélhető száguldás közben bukott és sziklafalnak ütközött. Azóta óránként várom, várjuk a híreket, morfondírozunk, keressük a miérteket, meg szajkózzuk egyre a „mi lett volna ha” kezdetű idióta mondatokat. A majomvilág kreténjei emlékoldalakat gyártanak, a tudni vélők, meg a mások haldoklásából is szappanoperákat készíteni képes vérszívók teszik a dolgukat. Ez van, nem is érhetne másként véget ez a nyomorult év!

Michael-Schumacher-michael-schumacher-30467059-1280-1024

Egy szó pedig egyre ott motoszkál az agyamban: gyengeség. Igen, ez a legjobb szó, ami eszembe juthat a helyzetről, róla, a példaképemről, aki éveken át nem akadt legyőzőre, aki túlfeszítve szinte minden lehetséges húrt, örökké a lehetetlen, emberileg felülmúlhatatlan teljesítményekkel tartotta lázban rajongóit.

Balesetet szenvedett a száguldás császára. A mi generációnk hőse!

Legyőzte a lehetetlen, a jobbról előző tehetetlenség, a fizika…

20131230michael-schumacher5

Aki egyszerűen nem halhat meg egy ilyen ostoba baleset miatt…!

ÉTELOSZTÁS 2014.01.11. – mégis, kinek a szégyene?

Esztendőkkel ezelőtt a karácsonyi képeslapok feldíszített fenyőfákról, szánkázó lurkókról, piros orrú rénszarvasokról tudósítottak. Már hetekkel az ünnep előtt illett ezeket megvásárolni, gondosan megírni, megcímezni, felbélyegezni, az irányítószámot pontosan feltüntetni, hogy a postás időben és főleg megfelelő helyre érkezhessen. Kellemes karácsonyi ünnepeket és jó egészséget kívánunk az egész családnak! Ez volt a legáltalánosabb szöveg, melyet apró cirkalmakkal kiegészítve leírtunk vagy harminchatszor. Körbeadtuk, mint valami szerződést, mindenki aláírta, még a tréfa kedvéért a Morzsa kutya is rálépett, elvégre télen, őkegyelme is „benti” családtaggá lépett elő!

Ez volt a Szeretet Ünnepe!

95086

Aztán jött az sms, meg persze a kör-sms, virágzott az e-mail, a karácsonyi kör-e-mail, a szöveg szinte semmit sem változott, Kellemes karácsonyi ünnepeket és jó egészséget kívánunk az egész családnak! de már nem volt szükség aláíró cinkosokra, sem bélyegre, irányító számra. Egyetlen gombnyomásra szétterítettük a kellemest, meg a jót, kiegészítve mindjárt a búékkal, aztán, hogy letudtuk ezt a korcs ceremóniát, nekiláthattunk a bejglinek!

Ez lett a modern karácsony… meg a B.Ú.É.K.

A legeslegújabb kori karácsonyok közeledtével beindulnak a „méltóságok méltóságát bántó”  kampányok, hírek és felhívások jelennek meg a sorba állított szegényekről, akik méltósággal várnak a sorukra, a porciózott ételre, műanyagtálba merített pörköltre, lencsére, babra, karéj kenyérrel, eldobható evőeszközzel, pohár meleg teával.

00026598

A híradásokból elvesznek a képek a feldíszített fenyőfákról, szánkázó lurkókról, piros orrú rénszarvasokról, helyükbe évről évre ételért sorban állók döbbenetes képei, a szegényeknek szánt felajánlásokkal teli dobozok gyűjtéseinek hírei, ajándékfenyők átadásának tudósításai kerülnek.

Vagy, ahogy leegyszerűsítve odavetik: ételosztás, ingyen-fenyő, meg ingyen tűzifa osztás folyik a rászorulóknak. Akik napról napra egyre többen vannak!

Talán már csak a Szegénységi bizonyítvány újra való bevezetése, a tárgyalótermek világán túli kiterjesztése, meg a kategóriák hiányoznak! Besorolva mindenkit, aki szegénynek merészel lenni, szépen, egyenként!

phpThumb_generated_thumbnailjpg

Mindazok, akik még, ha keveset is, de naponta háromszor esznek, aztán akiknek asztalán naponta egyszer van csak étel, meg akik alig jutnak napi táplálékhoz, végül akik rendszeresen éheznek, alultápláltak, s talán a hamarosan éhen halók besorolás is elkerülhetetlenné válik!

De vajon mindez, mégis kinek a szégyene?

(…és vajon kinek  karácsonyi ajándék?…)

Mert manapság leginkább arról lehet hallani, hogy miként lehet és kell a szegénységet, a szegényeket elrejteni, eltüntetni, miképpen lehet a látványuk helyett bőséggel beszámolni a lustálkodó, decemberben is barnuló celebek, vidám politikusok és feslett életű cicababák mindennapjairól!

A munkanélküliek hordái helyett tengődő és megalázott közmunkások tanulnak bégetni, a nehéz sorsú hajléktalanokból pedig közönséges bűnözőt faragtak a jogszabályokat író hatalmasságok. Ők a “nem jó téma”!

Ezért aztán az egyszerű, televíziót bámuló, rádiót hallgató, újságot olvasó ember, a hírek szerelmese, nem is igen gondolhatja másként, mint hogy van az az elenyésző, pár ezer nyomorult, aki – felháborító módon! -,  a Blahán ácsorogva kajáért kuncsorog a krisnásoknak… Meg van a negédesen doromboló miniszterelnöki család, a jóságosan libapecsenyét kínálgató erőforrásbalog, a mindent átadó főhonvéd,  a mi nagy újjáélesztőnkkel! Akadnak bőven a gondtalanságukban pénzt szórók, a plasztikai sebészekhez, divatszakemberekhez járók, alkoholban és narkóban tobzódók – búsuljon a ló…

E kegyes népek, teleterpeszkedve a híradásokon, ömlenghetnek, a szegények már alig számítanak!

Mert csak nézőpont kérdése és máris elenyésző a számuk!

bMert az osztók tevékenysége könnyen bagatellizálható, sőt, leginkább kiforgatható. Rendszeresen megjelennek a fontoskodó, felbérelt dögevők, meg a megélhetési halálmadarak, akik vijjogva, kárálva, lelkesen tudni vélik, hogy, aki ad, az mindössze kampányfogásból teszi, aki pedig kap, az nyilván tohonya, dologtalan, vagy egyszerűen cigány!

Bűnt kiáltanak arra, aki a bűnük által jutott a semmi partjára!

A hatalmasságok békés nyugalmát megzavarók, akik még ezekben a gyönyörűen ájtatos pillanatokban sem képesek „kikapcs” üzemmódba váltani, és szövetkezve a nyomorultakkal teszik a dolgukat.

Ők az ügyeletes bűnbakok! Akik elrontják a karácsonyt, meg a boldog újévet! A végén még róluk szól itt minden!!!

qqq

Rajtuk kell bosszút állni, a karácsonykor adakozókon, meg a rászorulókon! Ha már az áfacsalókon, trafikmutyistákon, oligarchákon meg az egyéb vidéki csibészeken, a narkósokon, a hitlerbajszú-máriákat éjféli misén osztogatókon nem lehet!

Nyilván ők tehetnek mindenről, az adakozók, az ételosztók! A kollektív bűnösök! Ők. A szégyen…Vagy mégsem?

Utóirat: 

A nap híre, hogy Dr. Czeglédy Csaba és a baloldal jóvoltából 2014. január 11-én Szombathelyen ismét lesz ételosztás! Esély azoknak, akiknek egyre nehezebb a napi egyszeri betevő falat előteremtése, öröm azoknak, akik jólelkűségből ott lehetnek, akiknek van miből adakozni. Nyilván újra gond lesz a megzavart boldogságban és gazdagságban fürdőzőknek.

És sokadszor fájdalom azoknak, akik adnának… mindent, a “nincs miből”!

ÉVISMÉTLÉSRE ÍTÉLVE – legeslegutoljára az acsádi idősek otthonáról…

Egyszer, lehet már vagy harminc esztendeje, talán éppen karácsony másnapján; átbeszélgettük a délutánt, majd egy kopott étterembe ültünk, vacsoráztunk, ő meg én. Jól emlékszem… talán még a menüre is! Válogattam az ízes ázsiai húsfalatkák, meg az üdének tűnő zöldségek között, talán, hogy a legjavát tudjam mielőbb megenni; hogy a ropogósra sült húsok, friss pirosló gyümölcsök, ezüstös hagymák meg bambuszdarabkák, a legjobbak, legszebbek nyújthassanak legelőször élményt. Notóriusan kiélveztem minden falatot! Hagytam végül egy keveset a tányér szélén, talán megszokásból, talán mert nem is voltam annyira éhes… Közben óhatatlanul figyeltem partnerem szokásait. Ahogy ő eszik. Nem válogatott. Az egyik oldalán megkezdte, s a tányér tartalmát falatról falatra végigette… Semmit nem hagyott mire a túloldalra ért. Nem különösebben ízlelgette, leginkább csak belakott, és kész.

Akkor vacsoráztam, életemben először, együtt egy vak emberrel. Vagy ahogy a mai finnyás szóhasználat pátyolgatná, egy világtalannal. Jóllakott, aztán szabadkozni kezdett, amiért – jól láthatóan -, ennyire éhes volt. Jóllakott, aztán mindenféle előzmény nélkül csak ennyit mondott: tudod, néha hülyének lenni is jobb, mint vaknak!

Ez a megnyomorított ember bölcsessége…

d

A találkozásunk jár a fejemben, most, amikor a végeláthatatlannak tűnő karácsony örömeiből, a szokásos kerülő úton hazatértem. Elmentem, magamhoz ölelni a „messzieket”, megemlékezni a rég eltűntekről, és rápillantani az „ismeretlen ismerősökre”. Élők és holtak közt jártam…Akiket épp, hogy megismertem, mégis a szívembe zártam. Ez a karácsony egyik legfőbb lehetősége, dolga. Adni mindegyre és közben alig kapni, mégis feltöltődni szeretettel!

(Itt kell elnézést kérnem mindazoktól, akiknek a karácsony csak tortúra, nyűg, trakták végtelen sora, felesleges idő és pénzpocsékolás, tehát probléma, amit le kell tudni, meg kell oldani, ami helyett sürgősen más elfoglaltságot, pótlékot kell kieszelni; vagy éppen szalagot kell nyiszálni, bőszen… Akiknek a karácsony humbug! Istenem, de sokan vannak!)

A vak emberrel elköltött vacsora pillanatai járnak a fejemben. Egy szelíd ember gondolata azokról, akiknek jóságában oly nehéz volna bízni…

Jövök hazafelé. Nézem a falvakat, a kihalt utcákat, a muszájból egyre rettenetesebb dekorációkkal gazdag portákat, a ki tudja miért mindig nagyobb betlehemeket, a gyönyörűen felújított templomok mellett, meg kontrasztként a vakolatukból vetkező falu házakat, düledező kerítéseket.

Magyar falvak. Mérhetetlen szegénység, mérhetetlen szégyen!

Aztán, hogy beérek Acsádra, eszembe jutnak az öregek! Az Idősek Otthona lakói, akikről annyiszor szóltunk, akiknek az otthonát felemésztette a tűz. Akik végigélték a borzalmas lángtenger pusztítását, akik élik azóta az egymás hegyén-hátán megélendő életet, jussukat, a hatalmasságok jóvoltából. Akiknek már mindent megmagyaráztak, akik hónapokon át csak vázoltak meg persze prognosztizáltak, ütemeztek és közbeszereztek, csak, hogy ne kelljen semmit tenni, segíteni a nyomorultakon! Mert nekik ez jár, ez jut!

e

A torkomban kalapál a szívem, ahogy a kanyarhoz érek! Mert a kastély kapuján túlról, ahol a gondosan felállított betlehemből békésen bámul felém a bárány, a rengeteg lámpa fényét, az életet remélem pillanatok múlva!

Ahogy legutóbb ígérték! A felújított pavilont, mely megtelik újra élettel!

Amire már, ahogy ők mondták, már csak az év végéig kell várakozniuk a bátor túlélőknek!

c

Aztán a tűzben megsemmisült padlásterű, az utána földig ázott, hónapokon át fóliasátor alatt várakozó épület elé érek. Állványok és építési anyagok körös körül, meg sötét ablakok.

Ezt látom.

Hely, ahol – bár nagyon-nagyon megígérték…- nyoma sincs az idős lakóknak, a szeretetteljes szobácskák derengéseinek. Hely, ahová szemmel láthatóan nem érkezhetett sem angyalka, sem a karácsonyok szelleme…

(…)

Ahogy a hatalmas, öreg fasor mentén kigurulok a faluból, még felidézem az otthonban megismert nagyapók és nagymamák arcát, azokat a feledhetetlen tekinteteket, csakazértis bizakodó mosolyokat, látom magam előtt az egymás végébe tologatott ágyakat, a nagyterembe zsúfolt gondozottakat.

Vajon, hányan élték túl az elmúlt esztendőt?

Hányan néznek messze az ablakokból, reményvesztetten, beletörődve, hogy lám, nem számítanak. Hogy valahány próbálkozás, figyelemfelhívás, ők csak a fóliatetőt kapták, hosszú hónapokon át.

A pavilont ma már cserép fedi, nyilván az építőmunkások is lassan bevégzik a munkát. De számít ez ma már…?

(…)

a

Jövök hazafelé. Mielőtt Acsádra értem volna, vak barátom mondata sejlett bennem. Ahogy mondta, néha hülyének lenni is jobb, mint vaknak. Most meg mindegyre azon tanakodom, talán jobb lett volna mégsem látnom az acsádi öregek otthonát… Jobb lett volna… és megmaradni, velük, az öregekkel együtt, annak, aminek néznek évek óta már. A hosszú hónapokon keresztül, amikor cikkek és levelek születtek az illetékesekhez, meg néha, kínunkban, ellenük…

Csak ne tudnám, hogy a szalag már készenlétben áll. Várva az alkalmas időpontot, amikor a hatalmasságok egyetlen elégedett nyisszantással átadhatják majd a felújított épületet! Érdemeiket, áldásos tevékenységüket, sok-sok szeretetüket hangsúlyozva. Elvárva tőlük, az öregektől és tőlünk, tehetetlen várakozóktól, leveleket írogatóktól is a hülyeséget

Hazaérek. Otthon egy messziről jött üzenet vár. A feladó ismeretlen. Mérgében írt, odaátról, látva szerencsétlenkedéseinket:

„Most szépen kimentek az utcára több millióan, és veszteségek akár vérveszteség árán elpusztítjátok ezeket a parazitákat. Vagy maradtok otthon és írogattok leveleket és ők kipusztítanak titeket.

Itt nem lesz, nem lehet kiegyezés, mert ezek a véreteket akarják, és erről nem mondanak le, csak azért mert ti hülye leveleket írogattok hülye embereknek.

Van egy alternatíva, jó ősmagyar alternatíva. Maradjatok otthon és nézzétek az ablakból, hogy mennek el mások helyettetek kiirtani a parazitát. Várjatok másokra mindannyian és azt látjátok majd, hogy senki sem megy az utcára, mást sem láttok csak ablakokban bámuló embereket, akik ti is vagytok.

Aztán jönnek emberek, Orbán csahosai, a B közép, a futball csürhe, a szélső jobbosok, a nácik, a suttyó bunkó ölni rombolni vágyó paramilitáris bűnöző csürhe. Szétrombolják a lakásotokat, megerőszakolják a feleségeteket, a lányotokat vagy éppen a fiatokat, lemészárolnak titeket, romba döntik az életetek munkáját, de előbb megkínoznak. Ha nem, Orbán lassú tűzön megsüt titeket.

Van tervetek mit tesztek, amikor ez elkezdődik?? Álltok az ablak előtt és néztek, megy e már valaki?? Leveleket írogattok? Mentek szavazni?? Ti már tiszta hülyék vagytok??

Hát ti már minden nap hagyjátok kifosztani és megalázni magatokat?

Ti már annyira leépültetek, hogy azt sem értitek és látjátok, hogy mi történik veletek? Ti élve akartok apránként elrohadni??

Nézzétek a közeli országokat milyen erővel kitartóan véráldozatokkal harcolnak a fejlődésükért. Hányszor lövetett Ceaucescu a tömegbe amíg agyonlőtték?

Féltitek a bőrötöket a másikra vártok, Jó akkor mentek mind.

Amíg Magyarországon éltem hányszor hallottam, „türelmes a magyar, de ha beindul puszta kézzel szétszedi a betont”. Nem indultok ti be soha, nem szedtek ti szét semmilyen betont. Ti, sajnálom, de tiszta hülyék vagytok, és ezt látja Orbán helyesen és kihasznál titeket a végsőkig aztán kidob mindannyitokat a szemétbe*.”

Megyünk, vakon és hülyén… a boldog újesztendő felé!

 

*(Hozzászólás a magyar miniszterhez írt levél kapcsán. Am.Népszava.)

KARÁCSONYFA HELYETT – az ország, ahol csak elveszni látszik az öröm

Valaha az ünnep közeledtével megváltozott szinte minden. Az asszonyok végigtakarították az otthonokat, az ablakokat ragyogóvá törölgették, s a függönyök vakítóan suhogtak, mint a szálingózó hópihék. A férfiemberek útra keltek, hogy vállukon hazacipeljék a város túl feléről a csarnok legdúsabb fenyőfáját. A kisfiúk és kisleányok kacagva szaladgáltak a ropogó hóban, sugdolózva mesélték egyre a titkokat a nagy meglepetésről, melyet ugyan tudni véltek, de soha nem leltek, bárhogy fürkészték a lakásban, pincében, padláson szerteszét.

Megváltozott, készülődött a világ a nagy napra! A karácsony estét vártuk! Jó volt látni, ahogy a lakótelep egy másik ablakában pislákoló gyertyafény huncut mód imbolygott, jó volt hallani egy ablakrésen át kiszűrődő hangfoszlányt, egy jól ismert dallamot a sok közül, melyek ilyenkor szerte zengtek a békés családi fészkekben. Ezt a végtelen nyugalmat és mégis lázas készülődést senki nem vezényelte, nem volt hajrá, meg hórukk, csak valahol mélyen, mindenki lelkében egy hang, mely megszólalt az esztendő egyetlen “szent” estéje közeledtével…

Christmas-Angel-Ornaments-Wallpapers-5

Több mint másfél évszázaddal Ebenezer Scrooge tanulságos rádöbbenése után, – amit Dickensnek hála az egész világ olvashatott-, egy új és minden eddiginél fájdalmasabb felismerés tör ránk! Annyi cselszövésen és hazugságon túl, amit a közelmúlt adott az emberiségnek, már nem kellenek a meglepetések, mert elveszni látszik végleg a várakozás öröme! Megannyi angyalkás, csomagolós, meg csillagszórós bőség-esztendő után azon kapjuk magunkat, hogy két nappal karácsony előtt magunk is útnak eredünk.

Megyünk, mint a többiek, olykor gyanakvóan körbe-körbe nézve -, vajon látják-e (ugye nem látják?) mások az igyekvésünket?

Szólok, írok (mindazok helyett és nevében), akik ma útnak eredtek, ki gyalog, ki kerékpárral, az öreg lakótelep túlsó sarkából és páran még messzebbről. Ők… mi, akik ma összeszorított ajkakkal, némán vágtunk át a valaha volt zsongó játszóterek hűlt helyén, ahol nyaranta káposztalepkét kergettünk; mászókák, homokozók helyén át, ahol egykor ólomkatonáink csatát nyertek a szomszéd ház béliek műanyagserege ellen. Jöttünk, jövünk át az óvoda kertje előtt, ahol május végén vödreink cserebogarakkal teltek; a kékcsempés suli árnyékában, ahol egykor a szökőkút káváján hűsöltünk. Jövünk és felsejlik a múlt, amikor annyi álommal és tűnődéssel gondoltunk felnőtt korunkra. Emlékeinkből előbukkan a sok néhai “mi lenne, ha”, meg “volna”, aztán újra körbenézünk, nehogy valaki meglássa, hogy “oda” igyekszünk. Oda, ahol a “rászorulók” összegyűlnek, évek óta, várva a karácsony kegyes ajándékára.

Rászoruló.

Ez az a szó, ami ragozhatatlan, amiről évek hosszú során át azt gondoltuk, hogy valami furcsa szégyennel párosuló megaláztatás, amiről mára kiderült, hogy jön, jön, egyre, rátelepszik egész lényünkre és attól a pillanattól fogva tart. A beletörődés a legfájdalmasabb, mégis egyre többen jutunk át a túloldalra. Évekkel ezelőtt még gyanakvó pillantásokat vetettünk a hidegben toporgó várakozókra, ma meg magunk is igyekszünk a patak partjára, ahol fenyőt, a karácsony fényeit hordozni képes fát kapnak a szegények. Akiknek már ez a kevés is elérhetetlen, ahhoz a néhány napos ármányhoz, álomhoz.

Meglepetés? Aligha…

Mindazok, akik sorba állunk, akiken már a szégyen nyoma sem látszik, néhány pillanatra felidézzük a mozdulatot, amivel évekkel ezelőtt a didergő utcazenész kalapjába lendítettük garasainkat, amivel megírtuk és megcímeztük a szájjal és lábbal festők csekkjeit, amivel cipősdobozba vásároltuk szolidaritásunkat, felidézzük a zsákokat, melyekbe gyermekeink kinőtt ruháit gyömtük…

Felidézem az estéket, amikor kölcsönzött télapó ruhában, vattaszakállal, nagy puttonyomból szaloncukrot osztogattam boldog-boldogtalannak! Mert megtehettem, és mert olyan jó érzés volt adni!

Most itt állok a rengeteg fenyő előtt, nézem, melyiket válasszam, melyik volna a legalkalmasabb, melyikre aggatnám szívesen az éven át a doboz mélyén lapuló gömböket, gyertyácskákat. Állok a fenyők előtt, nézem az érkezőket, a szegényeket, a kisemmizetteket, egy ország megnyomorítottjait, akik közé immár magam is helyzetem okán érkeztem, bandukoltam…

…ahol magam is csak köszönni, megköszönni tudom a jóságot, szeretetet!

Ide hoztak az évek, melyektől annyian, annyit reméltünk. Ide, azok közé, akik mindig csak kapni képesek és azok elé, akik mindig adnak, s ezért mindig megkövezik őket…

Állok tétován, nézek magam elé, már lendíteném a karomat, hogy magamhoz vegyem a remény karácsonyfáját, amikor lehunyom a szemem… és elképzelem, hogy a mögöttem állóhoz fordulva magam is jókívánságokat sorolok, szelíden, megsimogatom az öreg néni karját, és magamhoz ölelem. Szinte hallom a szívdobbanásait!

(…)

Várok még néhány pillanatot, aztán elindulok. A szívem megtelt jósággal…

Megyek hazafelé.

Üres kézzel…

MEGÉLHETÉSI KERESZTÉNYEK – mégis, kinek az országa jött el?

Sokan kérték, akarták, hát eljött.

Ő, meg az ő országa.

Amit állítólag sokan akartak már korábban is, de nem elegen! De lám, aztán (megint csak állítólag), akarni kellett, akarni; vele át/élni és neki örvendezni!

Lett!

Győzött és most lehet viselni minden következményét mindannak, amit “akartattak” – vele és általa! Nagyon akartuk, (mint a megváltókat általában) mert így akarták, erőlködtünk, mert nagyon nem akaródzott, aztán, most, hogy van, egyre inkább olyan, mint az, ami helyett, és ami ellen akartuk! Menekülni attól, akit (állítólag) szerettünk volna azok helyett?

Ez mind olyan ismerős! Déja vu! (Paramnézia?)

És most ennek is vége!

Azt mondták, senkit nem hagynak az út szélén! Aztán most, hogy már alig-alig akadnak páran azon a bizonyos úton, megint csak “lett” egy fickó, aki komolyan vette elhívásukat, és szólt, (nekik), hogy baj van! Akkor, amikor ez már nagyon nagy bajjá lett!

Dézsmálják a közöst! Szólt, de utánaszóltak!

Mert most meg (már) nem jókor szólt. Akkor, éppen amikor minden olyan szépen alakult (nekik)! És tessék, ő, aki nem jókor “lett”, aki annyira védeni akarta a győzőt, (mert ez volt a dolga), aki mindenáron beszélni akart a bajról, ma reggel arra ébredt, hogy lakása előtt megállt a fekete autó.

ha

Érte küldtek, ellene! Ahogy azok, akkor, akiktől egykor szabadulni kellett! Házkutatás… erről szólnak a hírek; vitték az iratokat, meg a mindent rejtő merevlemezt.

Így lett az üzenetből hadüzenet, a hadüzenetből így lesz háború.

Vele az eddig csak vélt diktátorból törvények feletti… Akinek elfogyott, a türelme! Neki, aki “lett“, lám, nincs szüksége másikra!

Ezért döntött és likvidál. Mielőtt sérülhetne a dogma!

A megélhetési keresztények pedig rábólintanak.

Az “egyesek”!

(Ennyi…?)

LEVÉL AZ ÖTÖDIK BÉBŐL – szüntessétek meg a karácsonyt!

Kedves Miniszter bácsi!

00024943

Szeretném megköszönni, hogy gondoltok rám, – emberke erőforrásra -, meg a többi iskoláskorú gyermekre mind, hogy mindig kitaláltok, valami szerintetek nagyon-nagyon jót!

Megköszönni, hogy lassanként sikerül – de frankón!- olyanná tennetek a tanulást, meg a sulit, mint, amilyen apukámék, meg a nagyfater idejében volt, akik erről – meglehetős utálattal -,sokat meséltek!

Mióta bizonyos Klebersberg bácsi iskolájában tanulhatunk, – az valami csuda jó fazon lehetett, te biztosan ismerted -, ahol talán hamarosan újra kötelező lesz a sötétkék iskolaköpeny, meg a kislányoknak a nagy piros agy-masni, az előírt egyen frizura, ahol a hetesek újra nagy R alá írják a rosszak nevét, és a tanító néni hamarosan bevezeti majd a körmöst, meg a kukoricán való térdepelést, na, ott aztán nagyon jó lenni!

Mert ti kitaláljátok!

qqqq

Csodálatos ötlet volt bevezetnetek az egész napos sulit! Családban, anyukámmal, meg apukámmal tanulni nyilván nem tudnék, ők nem járnak templomba, nyilván haszontalan egyedek… velük lehetetlen volna, hogy jó irányba “fejlődjön a személyiségem”, ami a pap bácsik simogatásának köszönhetően most már talán javulófélben van!

Ugye, lassan megfelelek majd nektek? Alkalmassá válok…

ddd

De a leg tutibb ötletetek az egyen tankönyv! Ha jól sejtem, őszig kiötlitek majd, hogy ki gyártsa a kék bekötőpapírt, meg a nyalható, piros keretes vignettát! De szép lesz! Sok, szép egyforma könyv és persze mind dög nehéz! Minek ide sokféle, igényes, képekkel gazdagon illusztrált könyv, melyekkel mostanáig kiadók sora versengett tanítóink, meg persze a mi, a tanulók kegyeiért! Minek is kellenének kiadók, egymással versengve, amikor egyetlen kiadó, a ti kiadótok könyve a legeslegjobb könyvet adja majd! Pukkadjanak meg a tankönyvírók és szerkesztők, legyenek mind unatkozó bácsik, meg nénik! Ti majd szóltok a TIKK-es másoló szakiknak -akik a szomszéd kislány közmunkás szüleit épp most tanítják röfögni -, és öt hét alatt nekünk is terem egy príma rittyenet! Olyan, mint a közmunkásoké!

Ha lesz még időtök, jó volna még  néhány apróság, amit elvehetnétek, betilthatnátok, nehogy egyetlen pillanatra elfelejtsük, hogy veletek, a ti országotokban élünk!

Megtilthatnátok, hogy mi, gyerekek, számítógépek közelébe kerüljünk, játsszunk, cseteljünk, fészbúkozzunk, hogy televíziót nézzünk, készítsetek listát könyvekről, amiket nem olvashatunk! Szüntessétek meg a mozit, legyen tilos a gyerekeknek plázákba járni és, ami még tutibb lenne, vezessétek be az iskolai egyenruhát, az uniformist!

bbb

Sőt, az iskolákba zárjátok be hetekre a gyerekeket, vezessétek be a napi tesi mellett a napi hittant, és legyen kötelező focimeccsekre járni! Ne legyen nyári és téli szünidő! Minek?

Ne engedjétek, hogy nyelveket tanuljunk, világot lássunk! Zárjátok le a határokat a gyerekek elől!!!

A végére hagytam a legeslegjobb ötletet! Szüntessétek meg egyszer és mindenkorra a karácsonyt! Minek!? Most, hogy apukámnak többé nem kell dolgozni, mert tanár volt, ( és olykor egy tankönyvkiadónál is görnyedt napestig…) most, hogy a nagyapóék nyomdájára lakat kerül; hiszen tudod, ti ezt mind megoldottátok: nincs sokféle tankönyv, nem kell sok nyomda… hamarosan mehetnek hozzátok napocskát rajzolni, a közmunkás programban…

bbbbbbbbbbbbbbbbb

Szóval, ha lehet, szüntessétek meg a karácsonyt!

Meg a meséket, a mókát és a kacagást! Mi gyerekek, kis hülyék, ebből az egészből úgysem értünk semmit!

Sok puszi!

Gézuka az 5. béből

BOMBA KIBIZTOSÍTVA – közmunkaprogram, felnőttképzés és tankönyvpiac a hazugságspirálban

A közelmúlt egyik legfontosabb, legizgalmasabb kérdése kétségtelenül a felnőtt korú lakosság foglalkoztathatósága, iskolázottsága, szakmai felkészültsége, válaszképessége a naponta változó kihívásokra.

A kérdés, hogy a hagyományos értelemben egykor létezett magyar mesterségek helyébe lépő részmunkák elvárásai mennyiben kívánnak más felfogást a munkavállalóktól, illetve milyen módon győzhető le a folyamatos munkanélküliség réme, ha nem feltétlenül ragaszkodunk a gyors és látványos foltozáshoz!

Miközben a közmunkaprogramok és a tél beköszöntével e hónapban indult, felnőttképzésnek álcázott pénzmosás egyértelmű módon kibiztosított bombaként rettenti az útjába tévedőket, sajátosan aljas módon, lassan két hete hallgatnak a felelősök!

20120424-fidesz-eredmenyvaro-valasztasok-masodik-evforduloja3

 Mintha bizony minden a legnagyobb rendben volna!

Miközben a beiskolázottak között szép számmal találkozhatunk érettségivel, több szakképesítéssel, sőt, diplomával is rendelkező kárvallottakat, akik jellemző módon, a közmunkaprogramból előteremthető fillérekért koptatják a padokat! Azért vállalták, hogy problémás kisiskolások mérésére teremtett tesztek felnőttesített változatai során napocskákat és fellegeket rajzolgatva röfögnek és bégetnek a tanerő kívánságára, mert, ha ellenszegülnek a megalázó procedúrának, automatikusan kizárják magukat a támogatottak rendszeréből!

A röfögni, bégetni tanulók nem mernek nyilatkozni. Féltik azt a keveset, aminek hiányában télvíz idején, különleges kockázatot jelentene a pénztelenség. Úgy tesznek, mintha a tanórák látogatása valóban hordozna magában akár mákszemnyi hasznosítható tudást, szakmaiságot, mintha az ott töltött, és persze jelenléti íveken gondosan igazolt testi való magában hordozna akár néhány cseppnyit a biztonságból, a várható jövő kapcsán. Ott vannak, melegszenek, mindezt persze azért, hogy a korábban csak az aktív időszakban, tehát jellemzően nyáron folyósított közmunkás alamizsnát most is megkaphassák. Ez az összeg, az elhíresült 47 ezernél ma is csak alig több, alig a fele a következő évre ígért minimálbérnek, a naponta vásárolható kenyér, némi felvágott, tejtermék és kávé árát éppen csak fedezni képes sarc, amiért azért meglehetősen szépen kaszál a jóságos kormányzat!

A tanfolyamnak elnevezett tortúra ugyan mutat némi hasonlóságot a “munkanélküli hivatal” korábban bevetett, ún. ingyenes képzéseihez; itt is van hevenyészve összeollózott jegyzet, szép számú nyugalmazott tanár, – akik dögunalommal összemagyaráznak maguknak némi nyugdíj kiegészítést -, itt is igazolni kell a hiányzást, – illik ott ülni, amikor kering a jelenléti ív -, végül itt is illik érdeklődést mutatni, aminek hiányában a sajnálatra szintúgy méltó tanárok olykor hetekig elkerülik a tükreiket!

A tanítók is hallgatnak. Amit vállaltak, hihetetlen távolságra van mindattól, amire a régmúltban felesküdtek, ráadásul szenvednek, hiszen a többségük először találkozik felnőttekkel. Akik bizony a legkevésbé sem nagy gyermekek!

A tanmeneteken és tananyagokon egyetlen dolog érződik. A kapkodás, az az egyetlen hónap, mely leginkább a crtl és c billentyűk szorgos nyomkodásával telt a megbízást kiadó KLIK és az azt felvállaló TIKK szakemberei körében – tisztelet a kivételeknek! Szakmaiságot nélkülöző, amolyan időtöltő tákolmányokból tanítani nem lehet leányálom! Főleg, ha az említett egy hónapba a szakértők elemző munkája is vastagon belefért! Nyilván magas színvonalú munka született!  (Lehet, hogy mostantól ez a módi?) Mely egyértelműen harmonizál a legújabb Felnőttképzési törvénnyel – igazi okájés csemege!

Egyedül a Közmunkások Szakszervezetének irányítói nyilatkoznak. Hangjuk ugyan hallatszik, akad köztük szelíd és tréfálkozó kedvű, láthatjuk is, amint el-elképednek némi napocskán, brummogáson, meg röfögésen, de miután valamennyien szocialista hátszéllel érkeznek, a közszolgálati médiák a leginkább csak megmosolyogni engedik észrevételeiket!

Csak azok nem nyilatkoznak, akiknek ez volna a kutya kötelességük! Akik tudják jól, hogy a közelgő választások hevében kiagyalt gumicukor vajon mit is takar? Nem mondják el, hogy az EU-tól képzésekre lehívott pénzek jelentős hányada így változik ellenőrizhetetlen eredetű választási pénzzé, a közmunkásoknak odavethető alamizsnává, az oktatók és szakértők (!) bérévé, terembérletté, jegyzetköltséggé és jelentős állami bevétellé a járulék- és adóvonzatok tükrében!

Nem szólnak az örök vesztesek, az ebből is kimaradók sem, akiknek mint máskor, most sem kedvezett a szerencse! Akik otthon ülnek, karácsonykor, majd a kezüket tördelik, mert a hatalom sem aktívan magyarázni képes, a felnőttképzés területén szerzett évtizedes tapasztalatukra nem volt kíváncsi, sem a segítségüket nem kérte, ha már egyedül képtelen volt megbirkózni a feladattal!

Kezüket tördelik, aztán újra végigolvassák azt a hírt, mely szerint a kormány rendezi a hittan tanárok fizetését, s a havi 309 ezer forintról 330 ezerre emeli a papok és fullajtárjaik munkájának havi értékét! Ez éppen hét közmunkás havi jussa! Ugye?

És ez még mind semmi! Naponta jön a folytatás!!!

…………………………………………………..

Mostantól elhallgatnak mindazok, akik évtizedeken át azon dolgoztak, hogy a magyar iskolákba megfelelő színvonalú tankönyvek kerülhessenek.

Egy vasárnap esti hír: NO COMMENT!!!

 Vasárnap este nyújtotta be a parlamentnek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a tankönyvpiac teljes államosításáról szóló törvényjavaslatát, amit kedden már el is fogadhat az országgyűlés. Január elsejétől ennek értelmében a tankönyvek teljes ellátása, így a terjesztés, előállítás állami kézbe kerül.

A törvényjavaslatot várhatóan kivételes sürgős eljárásban, már kedden, az idei utolsó ülésnapon elfogadja a parlament, legalábbis erre utal, hogy már január 1-jén hatájba lépne. A javaslat államosítja a tankönyvellátást, illetve feloszlatja tankönyves vállalkozók testületét. Atörvényjavaslat indoklásának 6.pontja egyértelműen fogalmaz: „jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósul az állam teljeskörű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezésre kerülő köznevelési tankönyvfejlesztés és –ellátás”.

Egy októberi kormányrendelet alapján már számítani lehetett a törvényre, azonban a Nyomda- és Papíripari Szövetség a hét elején jelezte megdöbbenéssel értesültek a törvényjavaslatról. Szerintük, egy ilyen központosított gyártás teljes mértékben ellehetetleníti annak a 20-25 nyomdának a működését – köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét, vagy éppen Dabasi Nyomdáét, Dürer Nyomdáét, Kaposvári Nyomdáét stb. –, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

A kormány részéről a tankönyvek fejlesztésének és terjesztésének központosításáról a tárca oktatásért felelős államtitkársága korábban azt közölte Világgazdaság című lappal, hogy a tananyag egységes tartalmi szabályozása feleslegessé teszi a jelenleg átláthatatlan, a valódi választás lehetőségét korlátozó tankönyvválasztékot. Mint írták, a kormány nem foglalkozik az “egy évfolyam, egy tárgy, egy tankönyv” híreszteléssel.

(HVG – köszönettel a lehetőségért!)

TANULJUNK RÖFÖGNI!? – kormányunk karácsonyi ajándéka nyomorultaknak

Gábor – nevezzük így, az egyszerűség kedvéért – egy magyar nagyváros lakója, ötvenkét éves férfi. A helyi általános- és középiskola elvégzése után közgazdász egyetemi diplomát, majd főiskolai, tanári diplomát szerzett, később, önszorgalomból, saját költségén, újabb szakképesítések érdekében tanfolyamokra iratkozott, sikerrel teljesített szakmai vizsgákat, tanult, hogy majdan azt tehesse, amihez tehetsége volt, és van, amihez ért.

Mindezt azért, hogy biztonságban élhessen, ha “nagy lesz”…

Magyarországon született, élt és – kalandvágyból – itt is maradt. Vállalkozó volt, évtizeden át eredményes; kényszerből, önállóan teremtett munkahelyét azonban felőrölte a válság. Negyedik éve nincs rendszeres jövedelme, mert nincs a megszerzett tudásához méltó munkája, kitartó próbálkozásai rendre kudarcot vallanak, pályázik, de túl az ötvenedik életéven, esélytelen. Alkalmi munkákból él… és olykor elfelejtik kifizetni az elvégzett munkáját. A közmunkából befolyó pénze alig elég az albérlet díjára.

Az idei év karácsonyára különleges meglepetést kapott.

A közmunka program keretében – mivel az Orbán kormány egy remek ötletnek köszönhetően így képes európai uniós pénzeken, iskolának álcázott, téli munkatáborok révén, olcsó szavazatokat vásárolni… (sic!)- iskolapadba kényszerült, ahol a találomra összeboronált, igen különböző életkorú, képességű és felkészültségű emberekkel együtt tanul.

Állítólag 24 milliárd forintból! Írni, olvasni és számolni. Diplomák után!

Füzeteiben sorakoznak a vidámságot jelképező napocskák, a fecskefarkak, meg a karikák, az “f” és “j” betűk, meg az “o” betűk alapelemei, esténként, lefekvés előtt még emlékeztetőül felmondja asszonyának az ötös szorzótáblát, aztán újraolvassa a kötelezően feladott népmesét a csillagszemű juhászról.

Gábor nem panaszkodhat… de minden eddigi elképzelését felülmúlta a tegnapi környezetismeret óra. Az állatok viselkedéséről tanultak, mert nyilván alapvető kompetencia, s a tanulnivaló zárásaként a tanító kérésének megfelelően hangosan ismételgették a következőket: a mackó brummog, brumm, brumm, a birka béget, bee, bee, bee, a tehén bőg, bú, bú, bú, a kakas kukorékol, kukurikúúú, a disznó röfög, röff, röff, röff…

phpThumb_generated_thumbnailjpg

A disznó röfög, röff, röff, röff.

Míg a közmunkás-falkával röfögött, visszaemlékezett… Amikor pár évvel ezelőtt, még maga is tanárként, felnőttek továbbképzésein tanított, olykor viaskodnia kellett a lelkiismeretével, nehogy megbántsa a nem ritkán többdiplomás, aktív szakembereket, az olykor elavult ismereteket közvetítő tananyagok okán. Szerette volna ugyanakkor átadni a vizsgatételek teljes anyagát, így – miközben a gazdálkodás legelemibb összefüggéseiről magyarázott -, néha elnézést kért, mentegetőzött, amikor evidenciákat volt kénytelen újra, meg újratanítani.

Az akkor volt…

Az orbáni közmunka-iskola ma van, 2013-ban zajlik, és mint minden a gazdaságban, nyilván ez is hasít! A KLIK felkérésére a TIKK által egyetlen hónap alatt összehordott képzési program alapján!!! Nyugdíjas pihenésükből visszarángatott, fáradt pedagógusokkal. A hamarosan érkező, nyilván fantasztikus mentálhigiénés képzések előtt, tyűhahóóóóóóóóóóóóó!

A jobban teljesítés országában, ahol statisztikailag pikk-pakkra sikerült megfékezni a munkanélküliséget, ahol a közmunka programoknak, meg a rezsicsökkentésnek köszönhetően egy jövedelem nélküli család éves megtakarítása akár százezer forint is lehet!

…egy jövedelem nélküli család megtakarítása…

Ahol ördögi módon sikerült kispekulálni, miként szégyeníthető meg néhány (ezer) évek óta munkát nem találó többdiplomás, mondjuk vendéglátó ipari közgazdász, agrármérnök, vagy éppen matematika tanár! Itt, ma, Magyarországon iskolapadba ül, – és punktum! -, aki nem akarja magát kizárni a támogatások legaljasabbikából, a teljes megszégyenítés programjából, ahol a közmunkássá vetett diplomás végzettségű ötvenes röfögni tanul!

malacpacban_1331320166

Ahogy röfögni, bégetni, meg kotkodácsolni tanul a hatodik osztálynak harmadszorra is eredménytelenül nekiveselkedő színes-fém-gyűjtő, a tengerek nélkül maradt hajóskapitány, meg az elvonóról frissen szabadult mulatós muzsikus. Akik az iskolapadban szorongva vidáman mentesítik a nemzetgazdaságot a segélyfizetések nehéz terhétől… Orbán és gépezete teremtette ezt is, ahogy a közigazgatás, az egészségügy, meg az oktatás reformját is, a magyarság megnyomorításának új eszközeit eredményeknek hazudva.

Gábor – így neveztük el -,végigdolgozta a nyarat. Amikor egykori kollégái a horvát tengerparton napoztak, ő a temetőhöz vezető út árkát tisztogatta, amikor az egykori alma materéből kibukott, nagykorúságával hencegő, aktuális tinibálvány a mellimplantátumait operáltatta, ő éppen az új eu-s játszótér mentén kaszálta a hasig érő füvet, aztán, hogy jött az ősz, a lehullott falevelet gyűjtögette, s hallgathatta, amint a munkába igyekvők a pedagógus életpálya modell kudarcaként értékelték a gyér fizetésemelést…

Most a holnapi énekórára készülődik, biflázza a Székely himnusz harmadik versszakát, még egyszer, hangosan, szótagolva elolvassa a Szentírásból az éppen kötelezőt, este pedig elgondolkozik, mit írjon majd a karácsony előtt esedékes nagydolgozatba, mely a “Mi leszek, ha nagy leszek?” munkacímet viseli…

HIÁNYZÓK – napi kilenc szombathelyivel lettünk kevesebben!

Adat. Annak, aki végigfutja a napi sajtó legvégén a gyászhíreket, annak, aki a statisztikai adatokból próbál mérleget alkotni, és adat annak, aki a “címzett ismeretlen helyre távozott” címkét a küldeményre ragasztva végzi a dolgát. Néhány üresen ácsorgó virágcserép a gangon, benne az évekkel ezelőtt virult muskátli csonkjával, mozdulatlanul heverő, porlepte dobozok, falnak fordított szekrények a lépcsőházban, néhány évelő virág maradéka a burjánzó gaztenger kórói között.

Amikor évekkel ezelőtt ösztönösen mentegetni kezdtem a számítógép memóriájába mindazok gyászjelentéseit, akiket ismertem, szerettem, akik az általam lakott házak, utcák polgárai voltak, akikkel együtt koptattuk az iskolapadot, akikkel együtt dolgoztunk az évtizedek alatt, egy szép napon túl sokan lettek már… szükségesnek láttam, hogy közös fiókot nyissak, és átnevezzem a dolgot, valahogy így: Hiányzók. Nem szerettem volna úgy nevezni, hogy “halottaim”, a szótól is idegenkedik az ember! Valahányszor időm engedi, ránézve az elmentett fotóikra, felidézem vonásaikat, az együtt töltött pillanatokat.

halottak

Gondolatban hazahívom a néhai Kirmer Gyula bácsit, a dolgos biciklikerék stoppolót, Pukler Tóni bácsit a Köztársaság téri esernyőjavítót, majd a közelmúlt eltávozóit, mindenki Makkos Vili “báját”, a lovasiskolából, Lonkát a védőnők nagy tudású vezetőjét, Rezát a mindig kacagó boltos Katalint és persze Morris Pedrot, akihez egy pillanat volt beugrani, s a beszélgetés percei a muzsikálás óráiba bandukoltak… Várnai Valit a gyönyörűség álom-festőjét, Lajos bácsit, a számolás mérés megtanítóját, Miszori Zoltánt, a Lelkipásztort…

…sorolhatnám…

Aztán egy újabb gyűjteménybe azok nevei, emlék-morzsái kerültek, akik elbúcsúztak tőlem, vagy csak véletlenül megtudtam róluk, hogy elköltöztek. Hónapokon át hirdették az évek alatt összegyűjtött ingóságokat, értékeket, a kevésbé fontosakat, kacatokat és apróságokat elajándékozták, a házat eladták… Kutyájukat menhelyre cipelték, a macskát a szomszéd néni gondjaira bízták és csak egyetlen dolgot tudtak biztosan, hogy mennek.

El innen, messze, és nem tudták megmondani, visszajönnek-e még valaha. Ők hányan lehetnek???

Csak a szüleik, meg a nagyszülők már-már gondozatlan sírjai árulkodnak arról, nem olyan rég mentek el!

Már… nyomuk sem igen maradt…

Aztán, hogy hiányzóim valamiféle újabb rend szerint sorakozhassanak, nekiláttam az időbeni rendszerezésnek és elszorult a szívem. Több, mint két évtizedes munkám, a gyűjtemény “lélek-száma” az utolsó három évben különösen nekilódult! Állítólag csak az elmúlt évben háromezer szombathelyi hagyta el városunkat…  naponta nyolcan, kilencen.

Háromezren nem járnak többé a Derkón, meg a Karolán, nem sétálnak a Csótó partján, emlékezetükben nem ballagnak át a néhai Karicsa mentén, vagy az egykori Safrankón, meg Kun Bélán, nem jönnek staubot szívni stikában a Ságvári mögötti ligetben, vagy a Remix, meg az Öntöde közti lombok alatt… mint rég.

Persze, akad, aki felpattan, s elrikoltja magát a szokásos kincstári optimizmussal, hogy nem kell sopánkodni, mert most majd a rezsicsökkentés, a legújabb kori magyar viagra meghozza a hatását; és ugyan, ő még a minap az ifjak zajjal járó hangulatát is rendszabályozni akarta, ő, akinek a múlt hősei tesze-foszák…

tenki

 Tenkitenki tudja, hogy jön a nagy baby-bummmmm!

Mert szerinte, szerintük és persze általuk most majd növekszik a kedv, meg a hajlandóság, jönnek az új generációk, az országot és persze Szombathelyt is benépesítő százak, ezrek. A fidesz élénkítő programjainak köszönhetően a helyi anyák majd teleszülik a várost… ugyan, kinek hiányoznak majd, azok háromezren!

Nekem mindenesetre hiányoznak! És tudom, vagyunk még pár ezren…

Ahogy az ember soha nem képes elfeledni az iskolától hazáig milliószor végiglófrált utcákat, ahogy mindegyre újraálmodjuk áldott nagyanyánk utánozhatatlan mozdulatait, ahogy felejthetetlen az első tanítónk szavajárása, úgy hiányoznak egyvégtében ők, ott, háromezren – a szombathelyiek! Az egykori tízmilliós Magyar Köztársaság, meg a nyolcvanezres néhai vasi megyeszékhely, Szombathely lakói! Akik elmentek, elhagyni kényszerültek egykori kedves városukat.

Ahogy nem eresztjük el drága nagyszüleink emlékét, úgy borzaszt a gondolat, amikor gyermekeink rendre útnak erednek. Elköszönnek, mert, ahogy ők mondják, nincs miért itthon maradniuk! Nem visznek magukkal semmit, csak szabadulni próbálnak…

Míg írom ezeket a sorokat, nézve a kerteket elárasztó jeges búskomorságot, a tavaszra, nyárra gondolok. Talán, már csak néhány hónap, s újra jönnek olyanok, azok, akik értik a hiányzók fájdalmát, akik maguk is képesek lesznek még elszomorodni háromezer hiányzó szombathelyi hírének hallatán.

E mostani garnitúrát pedig végleg eltüntethetjük, mint a spam-eket, ahogy nagytakarításkor szokás!

TISZTELENDŐK??? – kicsikarható főhajtás, ima Orbán Viktorért

Képzeljünk el egy országot, ahol szabadon gyakorolhatjuk a hitünket, a vallásunkat, mert ez a mi legszemélyesebb magánügyünk! Egy országot, ahol az egyházak függetlensége természetes, ahol nem az adófizetők pénzéből támogatják a hitéleti tevékenységeket! Képzeljünk el egy szabad országot, ahol megszűntethetőek bizonyos egyházak kiváltságai, hazát, ahol a hatalmat gyakorlók felmondják, – mert megtehetik-,  a Vatikáni Szerződést!

Amikor napokkal ezelőtt először olvashattuk ezeket a nagyon is fontos, a jó közérzetünkhöz elengedhetetlen, mondhatni szívünkből jövő gondolatokat, még nem is sejthettük, miféle megaláztatás részesei leszünk, ha figyelmesen kísérjük a köröttünk zajló eseményeket! Advent, a karácsonyhoz, a szeretet ünnepéhez közeledő ember felemelően szép alázata, melyben mindenki próbál erejéhez méltóan megnyilvánulni. Adni, tenni másokért, hálát és köszönetet sem várva, úgy, ahogy a hívő, vagy akár -ez ám az eretnekség! – ateista ember is tanulta, mikor szülei és tanítói segítették őt eligazodni az életben!

Ha körülnézünk, mi zajlik itt, leginkább elszomorodni van okunk. Kirekesztéssel, megalázással és irigységgel tanít a helyes elfogadásra a morális tudatunkra terpeszkedő, a szabadon gondolkodni akarókat megszégyenítő, ugyanakkor a teljes lakosság egyre kisebb részét érintő egyház, mely úgy tanítja “kérni és kapni kell” , persze mindent csak a kirótt érdemek szerint! Ugyanakkor, kizárólagosságát naponta igazolva, minden üdvösséget megvásároltat, s olykor kegyeskedik használni az éppen aktuális, bevethető, neki tetsző igazmondókat. Mert csak ármány az önkéntesség, és szimpla hazugság a függetlenség! Adni pedig kötelesség, a szolgálat így válik megkerülhetetlenné. Ez persze mind belefér a szabadságba…

Magyarországon és néha szűkebb pátriánkban is, egy ideje furcsa, nagyon furcsa dolgok történnek! Pusztuló, végletekig szétforgácsolódó települések, falvak, megszűntetett iskolák, boltok, posták és orvosi rendelők mentén égbe szökkenő, egyre csinosodó, viruló templomok, kápolnák és dómok váltják a szintén burjánzó stadionok és nemzeti dohányboltok sorát. Munkanélküliség, közmunkának hazudott nyomor, és közben egyre intenzívebb hitélet jellemzi az ugyanakkor egyre inkább középkori hangulatot árasztó mindennapokat! A törvényt hozók és végrehajtók isten nevében teszik a dolgukat, s tisztaságuk megkérdőjelezhetetlenségét az evangéliumokra hivatkozva fogadtatják el…

A minap megesett gyöngyszem minden eddigi elképzelésünket felülmúlta, szeretnénk, de nincs mit hozzáfűzni:

orban

“Az ellenzék újra brutális támadást indított Orbán Viktor ellen. Mindenki a saját eszközével harcol. Vegyük fel a harcot! Minél többször mondjuk el az alábbi keresztény áldó imádságot Orbán Viktorért” – áll annak az imának a bevezetőjében, amelyet Németh Szilárd csepeli polgármester is mindenkinek a figyelmébe ajánl.

A csepeli önkormányzat közpénzen üzemeltetett hivatalos szócsövén, a csepel.hu hírportálon keresztül Németh Szilárd XXI. kerületi fideszes polgármester egy olyan imádság, pontosabban “áldóima” terjesztésére kéri a csepelieket, amelyik Orbán Viktorért szól, s felvezetőjében az ellenzéket vádolják és fenyegetik.

A Népszava érdeklődésére a csepeli önkormányzatnál is megerősítették, hogy az oldalon található imát “komolyan gondolták”, és nem hekkelték meg az oldalt. A Csepeli Önkormányzatnál a lapnak azt mondták, hogy valójában nem Németh Szilárd kéri ezt a helyiektől, hanem az áldást mondó plébános. A lejjebb látható printscreenen azonban jól látszik, hogy Németh Szilárd polgármester a következőket írja az ima mellé: “Kérem önöket, tegyék lehetővé, hogy minél több honfitársunk megismerhessék az áldóimát!” Ezt a kérést személyesen alá is írta.

Az önkormányzatnál Ábel Attila alpolgármester azt mondta, nem aggályos, ha pozitív ügyek mellé állnak, s ha valaki Orbán Viktorért vagy az országért imádkozik az pozitív ügy.

Az ima így szól:

Az Úr legyen előtted,hogy az igaz útra vezessen téged,

Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és oltalmazzon téged.

Az Úr legyen mögötted, hogy megőrizzen téged a gonosz álnokságától.

Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel, és kihúzzon téged a csapdából.

Az Úr legyen benned, hogy vigasztaljon téged, ha szomorúság nehezedik rád.

Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen téged, ha ellenség ront rád.

Az Úr legyen feletted, hogy áldás szálljon rád.

Így áldjon meg téged a jóságos Isten.