MAJOMORSZÁG JOBBAN TELJESÍT! – az emberek etetése tilos!

Egyszer volt, hol nem volt… minden akkor és ott kezdődött, amikor egy neves tudós-féle fejéből kipattant az isteni szikra, s mondani kezdte egyre, hogy a rácsok mögötti lét megalázza az „ott, bent” élő egyedeket, egyes fajok egyenesen szenvednek a köréjük zárt kerítésektől.

004

Csak ültek ott, azok bambán, néhány méterre az őket bámulók előtt, aztán valami nagyokos nekiállt empátiáról, meg a sürgősen megoldandó szocializációs problémák sokaságáról, a „megváltó szabadságról” hadovázni. A saját bagatell gondjaikkal – akkor is , mint most – elfoglalt népek persze semmit nem értettek a zagyvalékból, ezért kiválasztottként kezdték emlegetni az efféle habratyolót.

Ebben az időben állított szobrot a gyanútlan „rezsim”, a nagy példaképnek…

( Böbe majom a veszprémi állatkert nagyon híres csimpánza volt, aki önálló frizurája rendezésén túl többek között festészettel, kisplasztikák készítésével is foglalkozott. A falka örömére, harmadik porontyként született Afrikában, Guineában. Anyját persze orvvadászok lőtték le. A kis csimpánzt egy – éppen arra bóklászó – ott dolgozó magyar (!) mérnök fogadta be, majd a szaki nagyszerű érzékének hála, a veszprémi állatkertbe került, ahol hihetetlen tanulékonysága, játékossága révén, az ország „leghíresebb állatává”, idővel emblémává vált. Rajongói rendszeresen gyönyörködtek alkotásaiban, munkásságáról könyv, portréfilm, alakjáról végül káprázatos faszobor készült.)

007Azok az átkozott évek, az útkeresés időszaka, amikor  minden olyan furcsán kezdett alakulni, egyesek fejében elindították a mérgezett egeret. Az addigi jó helyett feltámadt a „más” iránti vágy, a rend helyébe beosont a változás szele, a paktum, mely hírnöke lehetett végre a káosznak! Ami egyeseknek nyilván jobb volt a nyugalomnál!

A ketreceket lebontották, leginkább már csak azok védelméről illett volna gondoskodni, akiknek a dolga, mint mindig, a „gyönyörködés, ámulás”… vagy ahogy tudományosan nevezték, a „majmolás” lett.

A felszabadultak hordavezérüket magasba emelték, s a falka naphosszat ünnepelte vadiúj bájoncát. Nem akadt már párja és ellensége kerek e világon! (Mivel a világ látta jobbnak, ha nem hozza ki a sodrából…) Hirdette önmaga és fajtája nagyságát, s nem egyszer papolt a „nem-majmok” kisszerűségéről… likvidálásáról. Amit ő gondolt, mondott az volt Majomország!

003

Történt pedig, hogy a minap két pajkos példány kiszabadulván biztonságos rejtekéből, – onnan, ahol alig látszik, hallik bármi nesz, míg az édes semmittevés babérokat terem – „kamerák tüzében” némi bukfenc után ájtatos parádéba kezdtek. (Na persze, mint mindig, felkent falkavezérük szent nevében.) Még kedvenc rigmusukról, a rezsimcsökkentésről is megfeledkeztek egy pillanatra, nem makogtak jobban teljesítésről, sem egyéb majomszívnek tetsző és előírt majomeleségről.

Gyaníthatóan az egyeztetésről is elfeledkeztek, hiszen az új irányvonal keményen megtiltotta az ön-akasztókötelek, meg a majomként való rosszabbul élés milliomodszor ismert fölemlegetését. Mert már más a tuti!

002

Viszont a koreográfia – szerintük nyilván – kiválóra sikerült! Volt intro, felkonferálás, némi pukedli, aztán „in medias rest”, következhetett a frankó, a majomtudomány ezerrel! Le sem porolták, csak előkapták a „bűnöző bácsi short story-t”, ami persze mindig siker, ha igaz, hogy egy újszülött majomnak minden vicc új! Mert látszott, hogy kaptak bőséggel instrukciót! Tudták, mi a dörgés, mitől döglik a légy, a poénok – nekik – ültek, a turbékolás íve – számukra – gigantikusra sikerült, s a bizonyítékul szánt ”mi úgy gondoljuk, hogy ami történt, az bűncselekmény” igazi katarzist hozott!

006

Az arra totyogó járókelők csizmadübörgése mentén a mondolat mintegy recitatív élménnyé magasztosult, csak a félnótás tapsbrigádok, meg a „zelmútnyócév” hüpp-hüpp kórusának parasikolya maradt el, – ki tudja miért? – …de nagyon!

Még a békamendegélők főnökének minapi intelmeit sem fogadták meg, amelyből pedig kiderült, hogy a majompofa bizony nem irigy, „az isten sem lakhat panelben”, ezért úgy esett, hogy többször, egymás után is bátran kimakkantották a „rengeteg pénz” varázsszavát.

Na, azt kell íziben visszaadni, naná, hogy határidőre!

Ami ugyan lehet, nem is annyi, de mert nekik elérhetetlenül sok, tenyeret birizgáló, hát mondandójukhoz, nyomatéknak éppen elégnek bizonyult! Ez volt a mondandó, Ámen!

001

Aztán a vég, a csattanó nélküli „berekedés” után ez a két derék „mintapéldány” visszaosont a gazdáihoz, a „rejtekadó” palota biztonságába, ahol frisssssiben feldolgozták és digitalizálták remekművüket, aztán  trombitáikon bátran süvöltetni kezdték: MAJOMORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!

Még bezsebelhették a simi-simit, a dolgos paskolásokat, meg talán még a dupla adag kockacukrot is! Jöhet a jól megérdemelt hétvége…

Csak a táblát, azt az átkozott tilalomtáblát ne dugták volna olyan mélyre! A feliratot hordozó monumentumot, amire oly tisztán és olvashatóan írták valaha a józan önértékeléssel még bízni tudók: AZ EMBEREK ETETÉSE TILOS!

 

U.i.:

Rémlik, az egyik díszpéldány rendkívül fogékony az irodalom iránt, – csoda, hogy mondandója egy része, mint mindig,  nem wassból volt – és, bár a Weöres- év éppen befejeződött, a kedvéért újfent ideidézzük a költő örökbecsű sorait. Van itt minden, róluk,  majomtéren küzdő majomhősökről, meg a rossznyelveket idéző majomszanatóriumról, – Graz és környékén? -, meg az átmeneti állapot  igazságáról, mely szerint a majmoké a világ!