SZOMBATHELYTELEN VISELKEDÉS – blog-olvasói levél

Hallo, R/evolucio!

Zavarni szeretnék, „pofátlankodni”, ha esetleg megtehetem, nyugi, csak néhány percig! Szombathelyről írok. Ahogy Te is – még a múlt században – Szombathelyen születtem! „Bölcsődémet” a Dr. Pető Ernő-féle villában, kisgyermek éveimet a Derkovits Gyula proletárfestőről elnevezett lakótelep óvodájában töltöttem, a Hámán Kató kommunista politikusról elnevezett általánostól a KDG, vagy ahogy akkoriban nevezték, a „leánygimnázium” után a Tanárképző Főiskoláig mindent helyben jártam. Sőt itt voltam katona a Garasin Rudolf ÁVH Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályvezetőről, a kényszermunka nagy felfedezőjéről elnevezett laktanyában!

Mondhat bárki, bármit, szidhatja bárki azt az időt, én szerettem a városomat!

Itt leltem az első és úgy tűnik utolsó munkahelyemre is…

a5

Aztán el kellett mennem… végleg.

Utoljára négy éve voltam itthon. Így azt sem gondolhatom, hogy jogom volna leírni, de mégis megteszem: ezek itt, szóval „ők” ebben a négy évben iszonyatosan tönkretették a városomat!

klap1

Kilépek az utcára. Mintha nem is itthon volnék!

A lakótelep télen nyakig sáros (írnám, hogy derékig havas, de ez az idén szerencsére elmaradt), tavasszal, nyáron szemetes, ősszel a leveleket hordja a szél, az utcák porosak, nyáron elviselhetetlen a hőség, a fák, virágok egyre fogynak. Szaporodnak az üres virágágyások, a kandelábereken virító cserépkeretek szintén virágtalanok, mondják, évek óta már!

A házak közt egykor gyermekzsivajtól hangos játszóterek helyén kavicsfoltokkal a múltra emlékező sáros grundok terpeszkednek! Ez volt a szülővárosom… Szombathely.

klap2

A lépcsőházak kapui duplán bezárva, a kidobált ablakok, az összerugdalt és összefirkált házfalak már emlékeinket sem kímélik, nincs már hely, ahol jó volna néhány pillanatra leülni, a lépcsőházak padjait, a terek ülő alkalmatosságait eltűntették.

A gúzsba kötött szemetes konténerek az abban hajnalonta turkáló éhezők elleni óvintézkedésekről árulkodnak, az utcai hulladékgyűjtők egyre kevesebben várják el a kulturált életvitelt gyakorlók mozdulatait.

A járdák, kő  burkolatok milliónyi szürkésfehér foltja az életen át kérődző rágógumi zabáló népség képét közvetíti. Íme ez maradt. Ez lett Szombathely!

Üres, tönkrement, bezárt és minden mennyiségben kiadó boltok, üzletek közt olykor az utolsókat rúgja még néhány egykori kedvencünk, néhai kis üzletek a nagy túlélők terpeszkedő bemutató termei között. A belváros legszebb épületein KIADÓ táblák és molinók virítanak, vagy éppen a legsemmitmondóbb AKCIÓ szöveg mindenféle színben pompázva.

A korábbi családias éttermek, vendéglők hűlt helyén bankok, szolgáltató egységek, a kocsmák és presszók kapuin lakatok hirdetik a nagy változást. A forgalomtól elzárt területen egy másféle élet mű-világa porlik… Nincs már Vidám, Gyöngyös, Pannónia, nincs Vaosz, BM klub, (Zöldfa) meg Gödör… se Négyes, se Márvány Taverna, se Fészek, se Keringő, se Pikoló…

Az egykori jelentős üzemeink, gyáraink sorra megszűntek, a munkahelyek rég elengedték dolgozóik kezét… Cipőgyár, Remix, Tejüzem, Latex, Húsipar, mind a múlt részei. Ahogy megszűnt az Elegancia, a Centrum, a Gyöngyös és a Borostyánkő, ahogy mi ismertük, akkor. Bezárt az Isis, a Kovács, meg, ha így haladunk, úgy hírlik, hamarosan a Claudius is…

Nincs már semmi, amiért mi, a srácokkal szerettük a városunkat, minden helyett valami más készült, valami, ami szombathelytelen!

Húsz éve már, hogy itt hagytam Szombathelyt, a szülővárosomat. Elindultam, mint a mesehősök, szerencsét próbálni. Aztán az elmúlt ősszel hazajöttem. Szándékosan nem írtam azt, hogy hazatértem, mert előbb látni szerettem volna, mi maradt mindabból, amibe szerelmesek voltunk egykor…

a4

És most elindult a kampány!

A város pár hete tele van táblákkal. Az egyiken egy kiállhatatlan fickó vigyorog. Felismertem azonnal. Semmit nem változott…

Még kölyök korunkban akaszkodtunk össze először. Kegyetlenül elrugdosta a bokáimat. Mert neki ezt is lehetett. Azután együtt tanultunk, vele mindenki kivételezett, féltek az apjától…később egy helyen dolgoztunk, pontosabban én dolgoztam és ő is ott olvasgatott…nem akadt senki, aki szívesen osztozott volna vele a munkahelyén.

A rendszerváltáskor szinte ölt a hatalomért. Utoljára bőszen szögeket, csavarokat szóró ellentüntetőként lehetett idehaza hallani róla a híres taxisblokád idején. Ő ezzel védte a szombathelyi hatalmát! Aztán lelépett…

Hende

Úgy tűnik, most ő is hazafelé tart!

Hazajön/ne és úton útféle mocskolja az elmúlt idők szombathelyi világát…

Ha ő hazatér, nekem, nekünk megint nem lesz maradásunk. Megyünk, ahová eddig is mennünk kellett! El innen!

Jöttek utánam azóta sokan, korombeliek és rengetegen a fiatalabbak. Amikor megtudták, hogy hazajövök, sorra üzenni kezdtek.

Kérték, hogy mondjam el az eddig Szombathelyhez ragaszkodóknak, hogy ne féljenek útnak eredni!

Mert ezekkel az alakokkal ez már nem az a város, ami volt, és velük az a város nem lesz már soha többé!

Nem Savaria, nem a Nyugat Királynője, leginkább az, aminek a sógorok nevezik: Steinamanger. Hát, csak ezt akartam elmondani, ha nem nagy baj! Vigyázzanak, vigyázzatok magatokra! És gondolkodjatok…ott a fülkében!

Cs.Ferenc