ÚJABB ELKÉSETT DAL – kék virágok Gyebrónak

“Soha semmire nincs időnk, olyan gyorsan jár a nap
Én is nagyon ritkán látom a barátaimat
Künn az utcán annyi ember, szinte alig férnek el
Egyszer találkoznunk kéne, hát holnap gyertek el!”

Nem ismertem Gyebrót. Csak azt hallottam róla, hogy nagyon jó ember volt.

Láthattam őt a televízióban, hallhattam gondolatait, kiállását másokért, meg láthattam amint tűrte, míg “azok” bántották. Azt hiszem, nagyon is tudták, mennyire igaza van, ha tanít, ha érvel, és féltek, rettenetesen féltek tőle. Talán éppen a bölcs szelídségétől. Mostantól, ott, a közgyűlésben már nem csak az ő helye üres!

003

Ez az üresség pedig azt hiszem, csak valaminek a kezdete… Teszi most is a dolgát!

Nem ismertem Gyebrót! De amióta láttam és hallottam, megérthettem, miért olyan nagy baj a tévedésünk! Éppen miatta van okunk eltöprengeni a baloldaliság valódi értékein, miatta volt lehetőségünk átértékelni sok mindent, a közelmúltból! Amikor szinte minden bajért és mindig, mindenki egyszerre tudott és tud kommunistázni, szocizni… Talán ez a legegyszerűbb – bűnbakot találni, mielőtt bármiért vezekelnünk kellene!

002

Láttam őt ételt osztani, láttam beteg gyermekek közt, meg virágokkal a kezében a szebbik nem ünnepén. És láttam az arcát, akkor is, mikor még könnyű volt bátran harcolnia, …meg a közelmúltban, amikor a fájdalom szinte elvett tőle minden létező színt. Amikor már alig kellett bátorság a gyáváknak, hogy belerúghassanak, s amikor benne mégis ott feszült valami megmagyarázhatatlan hit, erő. A tenni akarás mindenáron – másokért!

Nem ismertem Gyebrót! Azt mondják, feladta. Legyőzte az alattomos kór, a halálnak adta magát, utolsókig vívott küzdelmében…

De jó lett volna egyszer, legalább egyszer találkozni vele! Megszorítani a kezét és megköszönni mások helyett is mindent, ahogy ő tanított ismeretlenül is – mindig mások helyett. Ő erre tette fel az életét. Mások gondjait hallgatta, mások nehézségeit próbálta megoldani, másokért szolgált és dolgozott rendületlenül.

Magáért tenni mégsem volt elég ereje. Fiatalon hagyta hátra a rá számítókat…

001

A temetőkertben majd valószerűtlen mondatok hangzanak el, a feledhetetlenségről, meg a pótolhatatlanságról, meg a kék színű virágról. Ami csak a földhöz ragadtságunk okán készül kék festékkel, hófehér szegfűből…

Milyen fájdalmas, hogy éppen a nefelejcs dolga emlékeztetni: el ne felejts… a parányi virágnak ez a feladata…Emlékeztetni arra, akit igazán nem is ismerhettünk…

“Aznap annyi minden történt, és csak este tudtam meg,
És a hírhez bemutatták egy jól sikerült képedet
S néhány olyan ember sajnált, aki sosem szeretett.
Mások kíváncsiak vártak, kié lesz a szereped.
Nánánáná náá náná….

Cikkek jelentek meg sorra, persze mindegyik dicsért,
Most csak jó kritikát kaptál a befejezett szerepért.
És még megtudhattam rólad, amit nem tudhatsz meg már,
Mindig barátságból szidtak, s csak barátokat bántottál.
Nánánáná náá náná.

Ezért játszunk végig mindent, az utolsó tapsokért,
Aztán lehúzzák a függönyt, és dalunk véget ér.
Én meg tartozom egy dallal, mellyel rád emlékezem,
Ez is olyan mint a többi, nem változtat semmin sem.”

Tolcsvay László és Presser Gábor versei

A HATÓSÁG SZIPORKÁI – aki bújt, aki nem, jövünk!

Van egy alapvetően rossz hírünk mindazok számára, akik szeretnének megszabadulni mindattól, ami idehaza tönkrement, elveszett, ami miatt élhetetlen a környezetünk: akiknek, úgy tűnik, taccsra futott az ország, a szülőhazánk. Pár sor azoknak, akik szeretnének külhonban szerencsét próbálni!

A rossz hír ilyen egyszerű: lehetetlen összecsomagolni, se szó-se beszéd elindulni csak úgy egyszerűen lelépni! Megoldották! Nem, nem arról van szó, hogy elviselhetetlen lelki terhek nehezednek a kényszerűségből távozókra! Ugyan! Akik eldöntik, hogy új hazában kezdenek új életet … nem tudnának már lelkizésből itt maradni; megfulladni. Nem az a baj, hogy mindaz, ami a gyermekkort, az iskolás éveket, a fiatalságot jelentette, elveszik. Még az is belefér, hogy az évek alatt felhalmozott értékeinket csak elkótyavetyélni van lehetőségünk! Sajnos igazán még az sem baj, hogy hátat kell fordítani beteg, elesett szüleinknek, vagy éppen gondozatlanságra ítélni a sírjaikat! A baj az, hogy mielőtt kényszerűségből elmennénk itt előbb – fizikálisan, meg statisztikailag is – meg kell halni, ahhoz, hogy a gondoskodó állam számára megszűnhessünk! Végérvényesen! El kell költöznünk… Mert ezt várja el az álladalmi adóhatóság, manapság a leginkább NAV!

A minap hívott egy cimborám – jobb, ha nem locsogok – jó messziről. Már nem kérdezzük egymástól, hogy mizújs. Tudunk egymásról mindent. Szombathelyen születtünk, itt jártunk iskolába, itt dolgoztunk… Sokáig úgy éltünk, mint Andersen meséjében a kisfiúk. Ha egyikünk a sárba esett, a másik kihúzta, amitől a másik csúszott nyakig a vízbe. Mire az kikecmergett, ez szorult segítségre. Így ment ez éveken át. Csuda jó móka volt! Mígnem mindkettőnk nyakára ugyanaz a tábla került: hitel nincs! Elfogyott…

Lehet vagy három éve, amikor felcihelődtek, hogy nekünk ajándékozták Buksit, házastul, tányérkástul, mondván, ha úgy alakul, majd érte jönnek. Érezhették, hogy ennek a szövegnek semmi valóság alapja nincs, így tudták a legegyszerűbben ránk hagyományozni Bükkfamenti Adalbertet, a pedigréjét is magával ajándékozó Buksi névre hallgató ölebet… Elmentek. Örökre.

108d0e360468d446f6275c516fffb473

Az én sárból sárba rángató barátom a minap felhívott, azt kérdezte, tudnék-e neki segíteni, itthonról. Merthogy odaátról, a nagy messziből képtelen megoldani a gondját, problémáját. Utolérték. Nem is őt, de a közel kilencven esztendős szüleit, és most naponta zargatják őket, helyette, mintha bizony bűnösök volnának. Ők, akiknek „lelépett” a fiúk, elszenvedték gyermekük mindennapos hiányát, most időről időre szembe találják magukat a végrehajtás rémével. Merthogy gyermekük, aki nincs… tartozik az állam felé, most már nem is kevés pénzzel, mely adósság azóta keletkezett, mióta elhagyta a hazáját, hogy külföldön, egy messzi országban próbáljon boldogulni, pénzt előteremteni a családja megélhetéséhez. Rajta kívül bagatell hatszáz ezren választották már ezt az utat, közülük a többség hasonló gondok miatt aggódhat. Nem elég ugyanis azt a célt elérni, hogy magunk megmeneküljünk a totális csődtől, az éhen halás, munkanélküliség, kilakoltatás mindennapos rémétől, előbb a magyar államtól is el kell szakadnunk, mindenestül, mert a mi gondoskodó rendszerünk mindaddig számít ránk és persze kész az ellátásunkra, míg el nem tűnünk a nyilvántartásokból! Ez persze a leginkább abban nyilvánul meg, hogy számít a befizetéseinkre! Tudjuk jól, senkit nem hagynak az országút szélén! Akkor is, ha nem tartózkodunk itthon, ha nem számítunk a magyar ellátó rendszerre, ha nem igénylünk segítséget! Mert a rendszer lényege, hogy mellőzve mindenféle életszerűséget, csak élőt, vagy holtat legyen képes nyilvántartani! Aki pedig él, mindegy, hogy hol, fizetni köteles!

nav(650x433)

A barátom három esztendő alatt kitermelt 3x12x6810 forint tb adósságot, tehát összesen 245.160 ezer forintot mínuszba, melyre késedelmi kamatok és persze adóbírság is jócskán rakódott, így most közel félmillió forintért keresi, kutatja őt és az elmaradásait a hatóság. Szörnyű bűne, hogy úgy távozott, hogy előzőleg nem szűntette meg állandó magyarországi lakcímét, ami természetesen azonos a szülei lakcímével!

Így eshetett, hogy ugyan Magyarországon nem dolgozik, nem költ, nem vesz igénybe szolgáltatásokat, nem koptatja úthálózatunkat és nem terheli a sok-sok társadalmi szuperszolgáltatót, kihagyta a nagyszerű lehetőséget, hogy maga s megadja a még négy évet, elkótyavetyélte értékeit, ránk hagyta szeretett kutyáját, s most mégis szégyenkeznie kell. Merészelte nem töröltetni okmányaiból a szeretett szülői házat, ahol járni tanult, az első szavakat ismételgette édesanyja után, ahová hazacipelhette a nehéz iskolatáskát, annak reményében, hogy egyszer majd becsületes munkával büszke magyar ember lehet…(sic!) Ahová maga is úgy tért haza éveken át, mint gyermekei otthonába, a nagyapó és nagyanyó oltalmába! Ugyan, kit érdekel ennyi érzelgősség, líra! Kit érdekel, amikor nem fizetett?

Megkért, megpróbáltam, utánajártam. Megkérdeztem, mit lehet tenni. Aztán, hogy kiderült, sem közjegyző előtti meghatalmazottja, sem rokona nem vagyok, a szigorú hivatalnokoktól megtudhattam, hogy a dologhoz az égvilágon semmi közöm sincs… Az „ügyben” egyedül az adós jogosult eljárni! Hiába próbáltam érvelni, magyarázni, hogy a barátom legközelebbi érkezéséig akár évek is eltelhetnek, míg újabb terhek, kamatok és pótlékok növekedhetnek, logikára és józan észre hivatkoztam, úgy tűnik feleslegesen. Az adósság adósság maradt, a kamatok és pótlékok éjjel és nappal növekszenek, már a puszta pont, a történet végén is százezrekbe fog kerülni.

corporatetax

Elmondtam mindent a barátomnak, sajnálkoztam egy keveset, ő meg csak annyit mondott: eddig is kétséges volt, hogy valaha újra a Derkóra tévedek, de most már biztos, hogy amíg ilyen világ lesz Magyarországon, nekünk nincs keresni valónk odahaza…

A hatóság nemsokára teszi a dolgát. Behajt. Ha az adóst nem tudja elérni, majd fájdalmat okoz nélkülöző szüleinek. A bácsinak, aki háborúban harcolt ezért az országért, a néninek, aki hazavárta őt, a barátom szüleinek, akik most már belehalhatnak a szégyenükbe…

A DOLGOK ÁLLÁSA – öregecske feleségek (bibircsókkal a képükön)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy csomó öreg halász*. Volt nekik, mindnek, egy-egy nagyravágyó, ámbár öregecske felesége.

Egyszer, mint rendesen, elmentek az öreg halászok a tengerre, halászni. Hamarosan fogtak egy-egy gyönyörű szép, nagy pontyot. És csodák csodája egyszer csak megszólaltak mind a pontyok:

oreghalasz-300x223– Ti szegény halászemberek, engedjetek el minket! Úgy megjutalmazunk benneteket, hogy nem bánjátok meg soha életetekben. Minden kívánságotok teljesül.

Hát az öreg halászok a nagy könyörgésre a pontyokat szépen visszaengedték mind a tengerbe.

Hazamennek, kérdezi tőlük a feleségük:

– No, mit fogtál? Hoztál-e valamit?

– Fogtam én egy nagyon szép pontyot.

– Hát miért nem hoztad haza?

– Úgy könyörgött szegény, hogy engedjem el. Minden kívánságunkat teljesíti.

– Hát akkor eredj vissza hozzá, és mondd meg neki, hogy egy nagyon szép házat szeretnék. Mert csak egy kis kunyhóban laktak a tenger partján.

Visszaballagtak a halászemberek a tenger partjára. Odaálltak a víz szélére, és hangosan ezt mondták:

– Hallod-e, te ponty! Az én feleségem azt üzeni, hogy a tenger partján teremts egy szép kis házat!

Kisvártatva felbukkantak a pontyok, és megszólaltak:

– Eredj haza, jó ember! Úgy van, amint kívánta!

003

Hát valóban, ahogy hazaértek, gyönyörű szép házuk lett. Az öregecske feleségeik ott sürögtek-forogtak a konyhában. Egy ideig nagyon boldogok voltak. De egyszer csak megint azt mondja a szegény halászemberek sok-sok felesége:

– Hallod-e, eredj vissza ahhoz a pontyhoz, mondd meg neki, hogy a házat meguntam, adjon egy kastélyt, és hogy grófok lehessünk!

Ismét elmentek az emberek a tenger szélére. Azt kiáltották:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem!

Egy kis idő elteltével felbukkantak a halak, azt kérdezték:

– Hát mit akar a te feleséged?

– Kastélyt akar, meg hogy grófok legyünk!

– Eredj haza, úgy van, amint kívánta!

Ponty

Hát ahogy hazaértek, látták a gyönyörű szép kastélyt, és a feleségeik mint grófnők lettek, ott kényeskedtek egyik szobából a másikba.

– Most már csak meg vagy elégedve? – kérdezték az öregecske feleségeiket

A feleségeik nagyon boldogok voltak. Másnap reggel, alighogy megébredtek, azt mondták ezek az asszonyok:

– Hallod-e! Eredj ahhoz a pontyhoz, és mondd neki, hogy királyné szeretnék lenni, és palotában lakni.

A szegény halászemberek, mit volt nekik mit tenni, ismét elballagtak szomorúan a víz szélére. Azt kiáltották:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Eltelik egy kis idő, előjöttek a halak:

– Hát most mit akar a te feleséged?

– Királyné szeretne lenni, palotában lakni!

– Eredj haza! Úgy van, amint kívánta!

002

Ahogy hazaértek a szegény emberek, nem győztek csodálkozni: a gyönyörű palotákon, a sok fényes katona majd elvette szemevilágukat. Mind vigyázzba vágták magukat a szegény halászok előtt, amikor elhaladtak előttük. Mikor végre bejutottak a hosszú lépcsőn, sok szobán keresztül, azt kérdezték az öregecske feleségeiktől:

– No, asszony, meg vagy-e már elégedve a sorsoddal?

– Meg – felelték az öregecske asszonyok boldogan.

Alighogy megvirradt másnap, azt mondták az asszonyok:

– Hallod-e, eredj vissza ahhoz a pontyhoz, és mondd meg neki, hogy most már császárné szeretnék lenni, és olyan palotát, várakat akarok, amilyen a világon sincs.

Hát csak addig erősködtek, hogy vissza kellett mennie a szegény halászoknak a víz szélére. Mondták is nagy szomorúan:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Zavaros lett a tenger vize, hullámzott, és csak sokára jöttek elő a pontyok, mérgesen:

– Hát mit akar a te feleséged?

– Most meg császárné szeretne lenni, és olyan palotát és várakat, amilyen a világon sincs.

– Igaz, hogy ezért sem dolgozott – mondták a pontyok –, nem is érdemli, de menj haza, úgy van, ahogy kívánta!

001

Hazamentek a szegény emberek. Alig tértek magukhoz a nagy ámulattól, olyan fényes paloták, várak és udvari népség volt mindenütt. Azt kérdik az öregecske feleségeiktől:

– Most már csak meg vagy elégedve, mert én többet nem megyek vissza a pontyhoz!

Az asszonyok nagyon boldognak is látszottak…

De másnapra kelve ismét csak azt mondták az uraiknak:

– Hallod-e! Eredj vissza ahhoz a pontyhoz, és mondd neki, hogy én a világ úrnője szeretnék lenni Azt akarom, hogy mindenki nekem hódoljon, és leboruljanak az emberek a lábam előtt. A birodalmam a világ egyik végétől a másikig érjen!

Hiába tiltakoztak, szabódtak a szegény halászok, csak vissza kellett menniük.

Mondták is szomorúan:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Ott kellett állniuk nagyon sokáig. A tenger haragos lett, hányta a habot, tajtékzott, és úgy hullámzott, mint még soha. Egy helyen zavaros lett a víz, és nagyon-nagyon sokára felbukkantak mind a halak.

– Mit akar a te feleséged?

– A világ úrnője akar lenni, és hogy a világon mindenki a lába elé boruljon.

– Jól van – mondták a halak –, ha azt hiszi, hogy munka nélkül élhet, és másokon uralkodhatik, hát legyetek ismét halászok. Eredjetek haza, megtaláljátok öregecske feleségeiteket a halászkunyhóban!

pisztrang-sult-burgony-korettel

Úgy is lett. Ott találták a szegény halászok a kis halászkunyhóikat, és benne az öregecske feleségeiket. Akik rendre hadban állnak bal-sorsukkal. Bibircsókkal a képükön…

(…)

Lassan időszerűbb, mint anno! És most már talán érthető is Gyurcsány Ferenc egykori gondolata. Tíz esztendő nagy idő! Íme:

“Aki egyszobás lakással rendelkezik, kétszobásat akar, aki kettővel, az hármat, aki hárommal, az családi házat szeretne. És akinek egy öregecske felesége van, annak joga van egy fiatalabbra.”  

*csomó öreg halász – nem tévesztendő össze 200.000 közmunkással!

TÉNYLEG EGY BŰNÖZŐ BALFÉK? – ötvenhat hónap börtön, az elérhetetlenért

Vannak mondatok, melyek különös értelmet nyernek, ha azok, akik kimondják, valami ellen, vagy éppen a legújabb világmegváltásuk jegyében mondják. Merjünk nagyok lenni! Így szól a varázsige, amit elhíresülten, a „merjünk kicsik lenni” megfontolással szemben alkottak jelenünk forradalmár vezetői. Kétségtelenül több elszántság és bátorság kell annak akarásához, hogy a számunkra addig elérhető helyett a valódi elérhetetlen felé nyissunk, de a vállalt kockázat valódi képességek nélkül nem több, mint vakmerőség, bárgyú erőlködés. Sőt, olykor erkölcsi mélypont, bűncselekmény, melyből példát farag az igazságszolgáltatás. Válaszul a cselekedetért a nekibátorodottat vádlottá, bevállalt művét pedig büntetendő tetté minősíti a bíróság, ötvenhat hónap sittre küldve egy alig huszonkét esztendős kölyköt.

0001

Nem nehéz elképzelni, mit gondolt aznap, a rengeteg pénz láttán, a közelmúltban pénzszállítóvá vált – az őt ismerők szerint – visszahúzódó, gátlásos fiú, Jakab Richárd, egy az “életben maradásért vergődő”, tehát átlagos budapesti nagycsalád középső gyermeke. Akinek bizonyos dolgok évek alatt sem léphettek túl az álom kategórián, aki megértően vette tudomásul, évről évre, hónapról hónapra, hogy a szükségletek szigorú korlátjai alig léphetik túl a mindennapi betevő falatra valót. Nehéz volna felmenteni, de nem nehéz elképzelni, miféle évek alatt felgyülemlett vágy lett úrrá egy szemüveges, visszahúzódó, még szinte gyermek emberen, amikor a zsák pénzzel és szolgálati fegyverével nekilódult. Merjünk nagyok lenni! Ezt gondolta, mert a jobban teljesítés országában esélye sem volt, hogy a havi keresményéből akár csak egyetlen évek óta dédelgetett álmát is megvalósíthassa! Ezért lopta el a rá bízott pénzszállítmányt!

Tudta jól, hogy amit tesz, az bűncselekmény, tisztában volt azzal, hogy tettéért felelősségre vonják majd, de nem tudott ellenállni, vitték, hajszolták az álmai. Szeretett volna egy új szemüveget, egy divatos nadrágot, cipőt magára ölteni, a reklámokból milliószor megbámult játékkal játszani, birtokolni egy vadonatúj órát, mobilt, tabletet… Ki tudja, még mi mindent, amit mindaddig nélkülözni kényszerült. Tudta, hogy amit tesz, az gazemberség, meg azt is tudta, hogy az otthonról magával hozott tisztesség mellett ezek a holmik örökké csak másoknak adatnak meg. Másoknak, a gazdagoknak, az egyenlőbbeknek, akik közelébe soha nem férkőzhetett.

És most mindez az övének tűnhetett!

Moziba ment szórakozni, felnőtt klubba, hús-vér nők közé, hogy narancsitallal a kezében álmodozhasson tovább, új farmerban, új sportcipőben, vadonatúj karórával a kezén, huszonkilenc ezer forintos szemüvegben, mely végre nem volt karcos és nem sebezte tovább az arcát… Merjünk nagyok lenni! Egyre csak ez járt a fejében. A mondat, ami állítólag értelmet ad a nemzetünknek, amitől jobb és értelmesebb lesz az életünk. És közben tudta jól, mert éreznie kellett a hurok egyre szorosabbá váló ölelését. Készült az öröm végére, a legendák szerint az életét is eldobta volna, csendben kért bocsánatot a szüleitől, egy szerencsétlenül megírt levélkében. Azt mondják, búcsúlevéllel a zsebében fogták el, hajnal felé, éppen csak órákkal a vélt örömök után.

1_o_20140523_0012_HZ

Legkorábban jó két és fél év múlva, – ha úgy ítélik meg, hogy jó magaviselete ezt megengedi -, szabadulhat. Huszonöt évesen kezdhet újra egy folytathatatlan életet, egy örökre elvett értékrend szolgálatát. Munkát és szerelmet talán soha nem fog találni, csak megőszült, tönkrement szülőket, egy örök szégyenkezésre ítélt családot, az ő mérhetetlen szeretetükkel. Meg a fiúk által eljátszott tisztességükkel.

Akkor, a szabadulása napján, még mindig, minden rádióból és televízióból ugyanaz a bátorító mondat fog ömleni:

Merjünk nagyok lenni!

Három millió forintot költött az ellopott huszonöt millióból. A szülei még reménykednek, hogy a keletkezett kár megtéríthető, hogy a jóformán ki sem próbált holmik, melyeket a megrészegedett ifjú bevásárolt, visszaválthatóak… nyolc napon belül. Akkor is reménykednek, ha ez lehetetlen, mert a pénzszállító cég hajthatatlan és a példás büntetést követeli! Mert ez a dolgok rendje. Ez a törvény, az igazságszolgáltatás alapja.

„– A fiam nemhogy nem bűnöző, de a légynek sem tudna ártani – mondta keserűen a Blikknek a fiú édesapja, aki tanúskodott fia ügyében. Richárd úgy tervezte, hogy a szexklub-béli kaland után inkább végez magával, mint hogy a rendőrök kezére kerüljön. Mint kiderült, búcsúlevelet is írt, amelyben közölte: szüleinek nem lesz vele több gondjuk, ne aggódjanak miatta.

3_o_20140523_0002_HZ

Richárdot a zsaruk az éjszakai kaland után az utcán elfogták. Gyorsított eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt ítélte el a fiatalembert. Az ítélet nem jogerős. A bíróság J. Richárddal szemben, a másodfokú eljárás befejezéséig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.”

Jakab Richárd, a csúnyácska fiú, akivel nem álltak szóba a lányok, aki nem tudott soha egyetlen pillanatra sem imponálni társai előtt a másoknak mindennapos javakkal, a rekordgyorsasággal meghozott elsőfokú ítélet után még néhány hétig vár a másodfokra, aztán megkezdi börtönbüntetését.

3_o_20140523_0007_HZ

( Köszönet a Blikk fotóiért! )

Senki nem meri őt sajnálni, senki nem mer arról beszélni, hogy ő mit tett volna a helyében. Hogyan dolgozta volna fel, hogy soha nem lehet egy normális cipője, nadrágja, szemüvege és órája, hogy birtokolhat egy tabletet, játékot… hiszen ezek a dolgok neki nem járnak, elérhetetlenek! Ráadásul csak alig pár millióan élnek ugyanilyen nyomorultul, mint ez a lúzer bűnöző.

Hogyan is lehetne másokat a bűnre bíztatni, egy végtelenül igazságos és tisztességes országban, ahol senkit nem hagynak az út szélére kerülni, ahol minden és mindenki jobban teljesít?

Merjünk nagyok lenni!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

GYERMEKNAP – a felnőtt gonoszság egyetemes emléknapja

„A gyermek nem egy dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni.”  Osho

0002

Május első vasárnapja az édesanyáké. Az utolsó a gyermekeké. Még jó, hogy mindkettő egyazon hónapban letudható, ebben a mindent pénzben mérő világban! Az elsőre még, a másodikra már nem jut más, csak makogás! A kapzsi ingatlanmilliárdosok már vagy háromszor felparcellázták és eladták a Holdat, miért ámulnánk az emberiség gigantikus és kifogyhatatlan ötletein az emléknapok kapcsán? Minden és mindenki eladható, megvehető, a felnőtt gonoszság tárháza pedig kifogyhatatlan.

0006

Mi, fölnőttek…Ha öregekről, betegekről, netán halottakról szólunk, írunk, megpróbáljuk elhitetni a bennünk lakozó mindenféle jóság megnyilvánulásait. Szépelgünk. Soha nem hibázunk. Képmutató módon átírjuk a valóságot, kozmetikázunk, aztán megveregetjük vállainkat: lám, azért mégiscsak emberek tudunk mi maradni, ha kell, összefogunk az „ügyek mentén”. Bőszen gondolunk mindenkire!

Gyermekekre gondolni más!

0005

Olyan, mint amiről azt gondoljuk, nyilván nem lehet elrontani, mert a gyermek az ráér elnőni, elfelejteni; felfogni sem tudja, amint kifosztják, megalázzák! Csak felnőtt eszelhetett ki olyan gazemberséget, mint önmaga megünneplését. Ez a diadal a gyermeknap!

A felnőtt, aki beleszólhat a gyermekek fogantatásába, dönthet a megszületésükről, elhatározhatja, mivé „lehessen” aki egyszer már világra jött, megfenyítheti, ha nem neki tetsző a viselkedése, megfontolhatja, miféle szabadságot ad neki, végül elvárhatja tőle, kötelezheti, akár törvények útján is a hálára, elvégre, megengedte, hogy gyermekből felnőtté váljék. Egyszer egy évben mégiscsak eljátszhatja, hogy ünnepli!

A gyermekkor történeteit meséknek nevezzük. Úgy építjük valamennyit, hogy a hallgatóság kicsiny szívét melegség járhassa át, együtt érezve a történetek szereplőivel, hőseivel, hogy megélhessék gyermekeink az igazság győzelmét. Mert jól tudjuk, ravasz módon, hogy a való életben „igaz” nem leselkedik ránk… Azt hazudjuk mindegyre, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a méltó büntetését, miközben tudjuk jól, hogy az egész csak átverés, hazugság, aljas gonoszság! A fölnőttek büntető törvénykönyvei ugyan megemlítik a csalás kategóriáit, melyek a tudatos félrevezetésen alapulnak, a mesék mindössze a „kegyes hazugság” kategóriába esnek. Ez illeti meg a gyermekeinket!

0004

A mában játszódó mesék korát éljük. Amikor bocsánatos bűnök, és kizárólag mások által elkövetett hibák között zötyög a szekerünk. Mindenért más a hibás, mindenről más tehet, önhibánkon kívül válunk szörnyeteggé és nem áll módunkban változni, változtatni! Kipusztítjuk az életterünket, feléljük a jövőt, műanyagokkal, pótlókkal és kiegészítőkkel éljük a „mi lenne, ha” világát. Közben tartunk egy jó kis gyermeknapot, lesz bábelőadás, táncbemutató, vattacukor, meg dupla hamburger, nagyvárosainkban égnek eresztünk halott és elveszett gyermekekre emlékező lámpás lufikat, lesz rengeteg koncert, meg tűzijáték, csupa ámulat és bámulat, s ha nem volnánk túl az országgyűlési választásokon, még békemenet is kígyózna a gyermekeinkért… mert persze, most minden értük és róluk szól!

Miközben több százezer gyermek naponta éhes. Egymásról lemaradt, szakadt ruhácskákban, sokszor lábbeli nélkül tolonganak a mélyszegénységben élő milliók gyermekei 2014-ben Magyarországon, miközben a „Lakjon jól minden gyermek” gúny-szlogen mögé bújt fővédnök boszorkány, koromfekete Audijával tekergi körbe e szégyenletes tartományt… Ha betegség, szükség, vagy éhség ront rájuk, egyre több és több hatalmasságot irritál a puszta jelenlétük, látványuk, alig győzik eltakarni szemeiket, önmagukat óvón, ezek a hétpróbás gazemberek! Ők, akik most majd az ünnepségekre autóztatják magukat, beszédekben emlékeznek meg a jobban teljesítésről, a kirobbanó formáról, meg az atyaúristenről, aki senkit nem hagyott az út szélén! Aztán vetnek némi koncot az ötszázezredikként megvásárolt ferences atya nyomában sírdogáló nyomorultaknak és lám, kipipáltatik a gyermeknap!

A véleményünkön túl, kérjük, olvassanak el figyelmesen egy cikket, ami már majdnem két éve jelent meg, így a helyzet azóta – gyanítjuk – sokkal rosszabb:

„A hétvége után éhesen iskolába induló, a nyári szünetben meleg ételhez csak alig-alig jutó gyerekeket nem csak a harmadik világban készült felvételeken láthatunk, hazánkban is még mindig létezik – és egyre nagyobb méretű – a probléma: mintegy húszezer gyermek szó szerint éhezik, további félmilliónak pedig rendszeresen nélkülöznie kell.

0001

Az alultápláltság, illetve a rossz minőségű élelmiszerek rendszeres fogyasztásából adódó túltápláltság is főképpen a szegénységben élő családok gyerekeit érinti. Hazánkban túlnyomórészt minőségi éhezésről beszélhetünk, ugyanakkor egyre több helyen jelenik meg a mennyiségi éhezés is, főleg azokban leszakadó a térségekben, ahol a legtöbb család él a létminimum alatt, mélyszegénységben: „Korábban azt tapasztaltuk, ha egyszer-kétszer kimaradt a vacsora, vagy a gyerek akár többször is éhes maradt, nem állt össze nekik, hogy ez valójában az éhezés állapota. Ma már sajnos ők is tisztában vannak azzal, hogy ezt éhezésnek hívják” – nyilatkozta Király Gábor, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke a Népszabadságnak, aki az elszegényedést már a középosztálynál is érzékeli.

Az éhezést, alultápláltságot és a gyermekszegénységet lehetetlen egymástól függetlenül vizsgálni vagy kezelni.

„A magyar gyermekek 20 százaléka él az EU-ban általánosan elfogadott szegénységi küszöb alatt. Az EU mérések szerint a 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthetők, de a szociológusok szerint a jelenlegi válságban már 600 ezer gyermek súlyosan érintett.” – derül ki a KSH létminimum-számításának elemzéséből. Egy tavalyi, az ENSZ Élelmezési Világnapja alkalmából tartott konferencián a Magyar Szociális Fórum arra hívta fel a figyelmet: „ Magyarországon 23 százalékos azoknak a súlyos anyagi nélkülözésben élőknek az aránya, akik nem tudnak megfelelően táplálkozni, vagyis – nemzetközi normák szerint – alultápláltak. Ez azt jelenti, hogy nem jutnak hozzá minden második nap húshoz vagy halhoz”.

0003

A Tárki Monitor 2012-es évre vonatkozó, Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban c. jelentésében a szegénység olyan mélységeit mutatja, amire senki sem számított: számításaik szerint ma Magyarországon több mint 4 millióan (!) élnek valamilyen mértékű nélkülözésben. „A szegénység kiterjedtségével párhuzamosan növekedett annak mélysége is, tehát a szegények nemcsak többen lettek az elmúlt időszakban, de távolabb is kerültek attól, hogy ebből a helyzetből kikerülhessenek. (…) A szegénységi profilt vizsgálva az első és legfontosabb jellemző, hogy a szegénységben élők több mint negyede (28 százalék) gyermek, további 14 százalék pedig fiatal, 18-24 éves.” A statisztikák elkeserítőek: a gyermekes családok 41%-a, nagycsaládosok 60%-a, az egyszülős csonka családok 45%-a szegény. Ráadásul „A szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők felülreprezentáltak a gyermekek (52 százalék), (…) a női háztartásfővel élők (58 százalék), a legfeljebb általános iskolát (73 százalék) vagy szakmunkásképzőt (53 százalék) végzett háztartásfővel élők, (…) az egyedülálló szülős (73 százalék) és a pár 3 vagy több gyermekkel típusú háztartásban élők (61 százalék), valamint a roma háztartásfővel élők (92 százalék) között.” Láthatók tehát azok a tényezők, amik a legmagasabb szegénységi kockázatot jelentik: a háztartásfők alacsony végzettsége, munkanélkülisége, a több gyermek, az egyszülős háztartás, ill. a roma származás.

A KSH létminimum-számításai alapján „ma a lakosság 30%-a, mintegy 3 millió ember él a létminimumon (73 ezer forint/fő/hónap) és az alatt. Az EU módszertana alapján – eszerint a szegénységi küszöb az átlagjövedelem 60%-a – a szegények aránya 17% (ami 1,7 millió főt jelent). A 10 milliós Magyarországon – a KSH szerint – 1,1 milliónyian tartósan leszakadtak a társadalomról, többszörösen hátrányos helyzetben, kirekesztettségben élnek.”

Ezeknek a családoknak a helyzete egyértelműen meghatározza gyermekükét is, esélyeiket, kilátásaikat (vagy inkább kilátástalanságukat). Az érintett gyerekek állami segítség és társadalmi összefogás nélkül, egyedül biztosan nem tudnak kitörni az – egyébként újratermelődő – nyomorúságból.

Ők igen gyakran csak az iskolában, óvodában jutnak meleg ételhez, a gyermekétkeztetés viszont ugyancsak problémás terület. A Gyerekesély Közhasznú Egyesület számításai szerint „mintegy 500 ezer rászoruló gyermek nem jut hozzá a nyári gyermekétkeztetés lehetőségéhez, elsősorban azért, mert a pályázati feltételek változásával a települési önkormányzatok egyre csökkenő számban élnek ezzel a lehetőséggel. (…) Pályáztatás helyett az önkormányzatok számára kötelezően előírt és a központi költségvetésből finanszírozott szolgáltatásnyújtás lenne a legmegfelelőbb.” További hiányosság a gyermekétkeztetés alulfinanszírozottsága is: „A mostani napi legfeljebb 440 forint/fős költség, amit az állam biztosít 2012-ben ugyanennyi, 2011-ben 370 forint volt. A központi költségvetésben erre a célra elkülönített 2,4 Mrd forint 2009 óta nem változott. Ez összességében jelentős reálérték csökkenést jelent.” Az Egyesület egyébként erről szóló állásfoglalásában megfontolandó lépések sorát teszi közzé.

kisangyal-scaled1000

Mindezeken túl valószínűleg a jelenlegi családpolitika, seg