NEM BESZÉLÜNK RÓLA – a létbizonytalanságból odaátra tántorgókról

„Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna.”  J. D.Salinger

A legutóbbi idők egyik legfelkapottabb kifejezése a „személyiségmarketing”. A legújabb kor modern fogalma kétség kívül azóta terjed a mindennapi szóhasználatban, mióta nem munkát keresőkről és munkahelyeket teremtőkről beszélünk, – ha a megélhetés problémáiról szólunk, vagy hallgatunk -, hanem munkaerőpiacról. Ahol minden szereplő legfőbb értéke maga a munkaerő, mely eladható, ha a piacnak éppen szüksége van rá.

0004( A pénz és hozzáértés olykor teljes hiányában! ) Mint egy pincéből padlásig vágtázó hullámvasút, úgy működik alattunk és általunk ez az észvesztő őrület, amiben kitolódtak a tanulásra fordított időszakok, a fiatal és értékessé vált munkavállalókat levadásszák, használják, majd lecserélik, úgy kb. tíz évente, s azután lehet kezdeni újra, meg újra az érvényesülés próbáit. Egy életben átlag háromszor, esetleg négyszer, így az újjáépítésre mindig kell egy újabb és újabb évtized… Tudatosságot, folyamatos készenlétet vár el tőlünk ez a világ, melyben mindenki számára egyetlen alap létezik, és az a bizonytalanság! Az elvárások szerint be kell vállalnunk a módszert, mely segíthet, hogy egy adott típusnak megfelelőek legyünk, egyformákká, bármire alkalmassá, alkalmazhatóvá váljunk – tehát el kell felejtenünk az egyéniségünket, ambícióinkat, hogy a tehetségről ne is beszéljünk!

Dr. Törőcsik Mária marketingszakértő, kutató, egyetemi tanár, a terület legkiválóbb ismerője röviden így foglalja össze a lényeget:

„ Én úgy látom, itt az idő, amikor mindenkinek át- és újra kell gondolnia önmagát, meditálnunk kell azon, kik vagyunk és merre tartunk, mert a feladat nem könnyű, és az idő kevés arra, hogy megtaláljuk a helyünket.”

0002

A személyiségmarketing egyik legfontosabb területe maga az „arcpiac”, mely a legkevésbé sem tartja értéknek az egykori „örökkön & örökké” mítoszát, helyébe a pillanatemberek néhány ezred másodperces csillogását helyezi, és várja el, boldog boldogtalantól. Mindenki erre hajt, látszólag mindenki önként vállalja, hogy beszálljon ebbe a pillanatokig bárkiből sztárt faragni képes álvilágba, ezért tanulunk pózolni, váltogatunk profilképeket, mutatunk önmagunkról hajmeresztően idegen arcot, vagy ahogy a régiek mondták: kifordulunk önmagunkból.

Megpróbálunk mindegyre mindazoknak megfelelni, akik éppen az elérhetetlenségük mítoszával hódítanak. Percemberek leszünk. Így próbáljuk elfedni a felkészületlenségünket, a testi hibáinkat, „lejárt szavatosságunkat”, ezért van, hogy egyesek, túl az ötvenen nekilátnak az újravakolásnak, idétlen ruhákba bújva, álarcban hancúroznak, hogy trendik és kúlok legyenek, mert rettenetesen félnek a jól megérdemelt süllyesztőtől, a kallódástól. Miközben persze röhejessé, és egyre szerencsétlenebbé válnak erőlködéseikkel.

Egyesek ebben a színlelt piaci zsongásban elmagányosodnak, magukra maradnak, hogy aztán magányos estéiken az alkohol és a kábítószerek ketreceibe bújva merengjenek el az értelmetlenné vált életükről. Bezárkóznak és félni kezdenek, nehogy valaki rájuk nyissa az ajtót, mert akkor újra vihogni, pózolni kell, ami egyre nehezebb. Aztán dobbantanak…

0003

A szakemberek, közgazdászok, pszichiáterek persze azt tanácsolják, hogy maradjunk önmagunk, mert tudják jól, hogy csak a valódi értékek maradandóak, velük már senki nem törődik. Túl bonyolult szimplán önmagunkká válni! Sokkal szívderítőbb átgyúrni megunt és deformálódott testünket, felváltani klasszikus gondolatvilágunkat, mint kitartani és gondozni mindazt, amivé váltunk, mert önmagunk értékrendje nyilván elavult, érettségünk unalmas és felhasználhatatlan a külvilágnak. Ezt gondoljuk, ebben próbálunk újraéledni, a mindenáron való megfelelés mozgatja mindennapjainkat, miközben a mocsár egyre mélyebbre húz, s van, aki végleg süllyedni kezd. Mert az meg sem fordulhat a fejünkben, hogy nem velünk, hanem a piaccal van a baj!

0006

Valaha azt tartották, ha nem megy a kupleráj, nem a bútorzatot, a garnitúrát, a manírt kell lecserélni, de madámostul, mindenestül az összes leányt, mert lássuk be, maga a műsor kelendő!

Ott állunk, bambán, a nagy munkaerő piacon, millió és millió elkeseredett munkáltató, állást kínáló, munkaerőt kereső vállalkozó előtt és nem tudunk élni a marketing legfőbb fegyverével, a reklámmal. Hús-vérségünk megismertetését, ami az egyébként mindenkitől elvárt, de soha nem tanult helyes önértékelés terméke volna, képtelenek vagyunk használni a jobbik eszünket. A munkák így rendre a nálunk szerencsétlenebb és értéktelenebb emberek ölébe hullnak, irányítani kezdenek a másod- és harmad-vonalbeliek, aztán jobb, ha odébb állunk és lemondunk álmainkról!

Néhányan azt kezdik keresni, hogy vessenek véget az életüknek!

0007

Dolgozatunk első részében a gyermekbántalmazásokról írtunk, mert fontosnak éreztük a helyes gyermeknevelés lehetséges irányvonalainak bemutatását, a torzulások okainak kutatását; a legutóbb a gyermeknevelés anyagi vonzatait írtuk körbe, mert fenyegető a nyomor, az elszegényedés; most eljutottunk addig, vajon miként segíthetnék nálunknál jóval életképesebbé tenni gyermekeinket, a következő, majdan rólunk gondoskodni képes generációkat. A mi fontos feladatunk a személyiségmarketing felismerése és átadása, az arcpiac kimunkálása!

„Nem tarthatod magadat reménytelennek, bármilyen szemétre bukkannál benned. Nem mondhatsz le magadról. Ne hidd, hogy csak úgy ki lehet állni az élet forgalmából… hogy bocsánat, megőrültem, megöltem magam, nem veszek tovább részt benne.” Popper Péter

„A harminc éve tartó javulás megállt, és az utóbbi években nem csökken az öngyilkosságok száma Magyarországon – írja a Népszabadság. A napilap cikkében szakemberek a gazdasági válsággal, a munkanélküliség növekedésével és a pszichiátriai ellátás helyzetének romlásával magyarázzák, hogy öt éve nincs elmozdulás a holtponttól.

Magyarországon 1983-ban követték el a legtöbb öngyilkosságot, akkor 4911-en vetettek véget az életüknek. Ezt követően javulni kezdett a statisztika, a kilencvenes évek elején már csak négyezer körül volt az esetek száma, 2000-ben háromezer körüli, 2005-ben pedig csak 2621 esetet regisztráltak. A javulás egészen 2006-2007-ig tartott, azóta azonban az öngyilkosságok száma stagnál.

0005

Az évi 2400-2500 közötti esetszámmal Magyarország még mindig a világ élmezőnyébe tartozik a százezer főre jutó öngyilkosságok számát tekintve. Már nem világelső, mint a nyolcvanas években, de Dél-Korea, Kazahsztán, Fehéroroszország, Guyana és Litvánia mellett a legrosszabb statisztikájú országok között van – ismerteti a napilap.”

Az önsorsrontás a magyar emberek jellegzetessége, védjegye… Bár Dr. Törőcsik Mária tudományos munkáiból többnyire az éppen a legmélyebbről a nulla felé közelítő életszakaszokat szokás kiemelni, sajnos az oda vezető út is megpróbáltatásokkal teli, olykor öngyilkossággal végződik, olykor alkoholizmussal és rengeteg nyugtatóval „tartja életben” az áldozatokat.

„A magyarok 5%-a rendszeresen fogyaszt alkoholt, jellemzően a diplomás, fővárosi fiatal férfiaknak vannak alkohol problémái. Ellenőrizetlenül szedjük a gyógyszereket pszichés problémáinkra – derül ki a 18-75 éves, legalább hetente egyszer internetezők körében végzett felmérésből. Minden ötödik megkérdezett valamilyen gyakorisággal szed nyugtatót, 9%-uk rendszeresen. Bár a kedélyjavítókat az esetek háromnegyedében orvos írja föl, csak minden második fogyasztó járt pszichoterápiára. Legnagyobb arányban az 50-75 évesek, az alapfokú végzettségűek és az alacsony jövedelműek élnek kedélyjavítókkal, ám egyre korábban kezdjük szedni. A mostani 50-57 évesek 47 évesen nyúltak először ezekhez a szerekhez, a fiatalok ma már harmincas éveik elején.

Tragikus a magyarok egészségügyi állapota is. A felnőttek 48%-a nem vesz részt rendszeres vizsgálatokon, pedig egészségi állapotunk kiugróan rossz más országokéhoz képest: a lakosságot a különböző pszichológiai tüneteken túl magas vérnyomás, magas koleszterinszint és túlsúly jellemzi.”

0001

” Ritkán tudjuk meg, hogy pontosan miért lett öngyilkos valaki. A búcsúlevél nem pontos magyarázat. Néha arra gondolok, hogy az öngyilkosság elhatározása nem más, mint az ‘új életet kezdek’ felkiáltásnak egy tragikus változata. Megfigyeltem, hogy az öngyilkosok között igen sok az olyan, aki számtalanszor megpróbált ‘új életet kezdeni’ . És higgye el, ez nem azokra vonatkozik, akik valamilyen nagy horderejű változást akartak magukra erőszakolni. Nem az idült alkoholistákra gondolok, akik számtalanszor elhatározták, hogy hétfőtől nem isznak. Az én gyakorlatomban főleg olyanok fordultak elő, aki számtalanszor elhatározták, hogy ‘holnaptól kezdve’ önzők lesznek. Hogy átcsatlakoznak ‘az életben mindig győztesek’ szektájához. Hogy holnaptól kezdve nem hagynak többé ‘kitolni’ magukkal. Érti? A békés delfinfióka elhatározta, hogy holnaptól kezdve kalapácsfejű cápa lesz. “ Bodor Pál

Tényleg nincs, aki segíthetne?