NEM VISSZAVÁLTHATÓ – lejtmenetben az újrahasznosíthatatlantól a szemétig

Aki nem képes leszokni legádázabb ellenfelünkről, a folytonos nosztalgiázásról, és mindegyre felemlegeti, ami akkor, a régmúltban annyira jó volt, nyilván elfogultsággal gondol nagyobbacska gyermekkorunk egyik első pénzkereseti forrására, az üvegezésre. A dolog szinte minden jóravaló családban előbb-utóbb kitermelte „áldozatát”, lett valaki, az üveges, aki figyelte, felügyelte és begyűjtögette a heti, hétvégi termést, a Zöldszilvánis literes flaskát, a Fonyódi ásványvizes palackokat, aztán a folyamatosan ürülő Ászokos sörösüvegeket, meg a Márkás, Traubis üdítősöket.

Üvegesnek lenni érdem volt. Státusz, ahogy ma mondanánk…

0003

Az alkalmi keresmény olykor elérte a húsz, huszonöt forintot, mely az akkori idők alig ezer forintos felnőtt fizetéséhez képest komoly kis summa volt.

aHetente olykor kétszer vitt az út a boltig, a zötykölődő, zörgő üvegekkel, aztán a típusok szerinti pultra helyezés felejthetetlen mozdulataival. Ahogy az izgalom is emlékezetes maradt, ha valamelyik flaska mégsem felelt meg, nem volt visszaváltható, mert osztrák, mert cseh, mert csavaros fejű… és még ki tudja, miféle kifogások alapján kerülhettek vissza, a hálós szatyorba. Előkerült a tömb, az üvegvisszaváltó jegyekkel, meg a soha írni nem akaró golyóstollal, aztán a hátlapon némi összeadás, elől az összeg, aláírás és pecsét, mert pecsét nélkül az egész jegy érvénytelen… A maradék pedig slattyogott velünk haza, ballagott a felesleges, az újrahasznosíthatatlan egyenesen a szemeteskukákig…

0006

Akkoriban még nem volt szelektív gyűjtés. Nem gondolkoztunk a bolygó haldoklásáról. Májusban cserebogarat, júniusban lepkét fogtunk, s a vakációt a Balaton partján a szúnyoghálóból eszkábált merítőhálóink áztatásával töltöttük, százszámra összefogdosva a kishalakat. A nyarakra üvegezésből összegyűjtögetett pénzecskéinkkel érkeztünk, tanultuk és gyakoroltuk a spórolást, gazdálkodást…

0005

Évtizedek óta nem jártunk a Balatonon. Ahogy cserebogarat, meg káposztalepkét sem igen látunk már egy ideje, s mondják, hogy a déli part kishalait is hiába keresnénk a hatalmas kövek között. Nincs már köztünk, meg gyermekeink közt sincs „üveges”. Merthogy nincs már nagyon üveg sem, ha van, az automatákba hordjuk. Az üvegekért kapható forintok értéke alig mérhető, s a lurkóink sem készülnek kevéske spórolt vagyonukkal a magyar tenger partjára.

(2014. május vége felé, túl az országgyűlési választásokon, egy héttel az EU képviselők választása előtt, pár hónappal a helyhatósági választásoktól…)

0004

Magunkról a leginkább azt érezhetjük, mint egykor a nem visszaváltható üvegekről. Újrahasznosíthatatlanná, feleslegessé váltunk, elhasználódva a mindennapos viaskodások miatt. Kis szerencsével még ránk akadhat egy hajnali guberáló, akit nem érdekelnek a kincsek, a nagy csodák. Csak az életösztöne, ami képes felülírni mindent. Rátalálni valamire, ami az adott napnak értelmet ad.

0002

Használtak lettünk drágám,
Használt a szerelmünk.
Használt a bánatunk és
Használt lett mindenünk.
Használt a házunk, a kertünk,
Meg az idegrendszerünk.
Használt a szemünk, Használt a szánk,
Használt az orrunk és fülünk.
Használtan érzünk és
Elhasznált hangokat adunk és veszünk.
Használt a lábunk között a tér, és a remény.
Pedig valamikor vadonat
újak voltunk mindannyian.
Begörcsölünk lassan
és ezt nem tudjuk kiheverni.

Használtak lettünk, bizony.
Nézzük csak egymást teljesen elhasználódva.
Pedig valamikor vadonat újak voltunk.
Begörcsölünk lassan …
Nem tudunk mit csinálni.
Begörcsölünk, lefáradunk …
Használt a házunk …
Hát, szép dolog az …
… az idegrendszerünk …
… szép dolog az elmúlás.
Az a jó benne hogy elmúlik az is …

(A.E.Bizottság)