TÉNYLEG EGY BŰNÖZŐ BALFÉK? – ötvenhat hónap börtön, az elérhetetlenért

Vannak mondatok, melyek különös értelmet nyernek, ha azok, akik kimondják, valami ellen, vagy éppen a legújabb világmegváltásuk jegyében mondják. Merjünk nagyok lenni! Így szól a varázsige, amit elhíresülten, a „merjünk kicsik lenni” megfontolással szemben alkottak jelenünk forradalmár vezetői. Kétségtelenül több elszántság és bátorság kell annak akarásához, hogy a számunkra addig elérhető helyett a valódi elérhetetlen felé nyissunk, de a vállalt kockázat valódi képességek nélkül nem több, mint vakmerőség, bárgyú erőlködés. Sőt, olykor erkölcsi mélypont, bűncselekmény, melyből példát farag az igazságszolgáltatás. Válaszul a cselekedetért a nekibátorodottat vádlottá, bevállalt művét pedig büntetendő tetté minősíti a bíróság, ötvenhat hónap sittre küldve egy alig huszonkét esztendős kölyköt.

0001

Nem nehéz elképzelni, mit gondolt aznap, a rengeteg pénz láttán, a közelmúltban pénzszállítóvá vált – az őt ismerők szerint – visszahúzódó, gátlásos fiú, Jakab Richárd, egy az “életben maradásért vergődő”, tehát átlagos budapesti nagycsalád középső gyermeke. Akinek bizonyos dolgok évek alatt sem léphettek túl az álom kategórián, aki megértően vette tudomásul, évről évre, hónapról hónapra, hogy a szükségletek szigorú korlátjai alig léphetik túl a mindennapi betevő falatra valót. Nehéz volna felmenteni, de nem nehéz elképzelni, miféle évek alatt felgyülemlett vágy lett úrrá egy szemüveges, visszahúzódó, még szinte gyermek emberen, amikor a zsák pénzzel és szolgálati fegyverével nekilódult. Merjünk nagyok lenni! Ezt gondolta, mert a jobban teljesítés országában esélye sem volt, hogy a havi keresményéből akár csak egyetlen évek óta dédelgetett álmát is megvalósíthassa! Ezért lopta el a rá bízott pénzszállítmányt!

Tudta jól, hogy amit tesz, az bűncselekmény, tisztában volt azzal, hogy tettéért felelősségre vonják majd, de nem tudott ellenállni, vitték, hajszolták az álmai. Szeretett volna egy új szemüveget, egy divatos nadrágot, cipőt magára ölteni, a reklámokból milliószor megbámult játékkal játszani, birtokolni egy vadonatúj órát, mobilt, tabletet… Ki tudja, még mi mindent, amit mindaddig nélkülözni kényszerült. Tudta, hogy amit tesz, az gazemberség, meg azt is tudta, hogy az otthonról magával hozott tisztesség mellett ezek a holmik örökké csak másoknak adatnak meg. Másoknak, a gazdagoknak, az egyenlőbbeknek, akik közelébe soha nem férkőzhetett.

És most mindez az övének tűnhetett!

Moziba ment szórakozni, felnőtt klubba, hús-vér nők közé, hogy narancsitallal a kezében álmodozhasson tovább, új farmerban, új sportcipőben, vadonatúj karórával a kezén, huszonkilenc ezer forintos szemüvegben, mely végre nem volt karcos és nem sebezte tovább az arcát… Merjünk nagyok lenni! Egyre csak ez járt a fejében. A mondat, ami állítólag értelmet ad a nemzetünknek, amitől jobb és értelmesebb lesz az életünk. És közben tudta jól, mert éreznie kellett a hurok egyre szorosabbá váló ölelését. Készült az öröm végére, a legendák szerint az életét is eldobta volna, csendben kért bocsánatot a szüleitől, egy szerencsétlenül megírt levélkében. Azt mondják, búcsúlevéllel a zsebében fogták el, hajnal felé, éppen csak órákkal a vélt örömök után.

1_o_20140523_0012_HZ

Legkorábban jó két és fél év múlva, – ha úgy ítélik meg, hogy jó magaviselete ezt megengedi -, szabadulhat. Huszonöt évesen kezdhet újra egy folytathatatlan életet, egy örökre elvett értékrend szolgálatát. Munkát és szerelmet talán soha nem fog találni, csak megőszült, tönkrement szülőket, egy örök szégyenkezésre ítélt családot, az ő mérhetetlen szeretetükkel. Meg a fiúk által eljátszott tisztességükkel.

Akkor, a szabadulása napján, még mindig, minden rádióból és televízióból ugyanaz a bátorító mondat fog ömleni:

Merjünk nagyok lenni!

Három millió forintot költött az ellopott huszonöt millióból. A szülei még reménykednek, hogy a keletkezett kár megtéríthető, hogy a jóformán ki sem próbált holmik, melyeket a megrészegedett ifjú bevásárolt, visszaválthatóak… nyolc napon belül. Akkor is reménykednek, ha ez lehetetlen, mert a pénzszállító cég hajthatatlan és a példás büntetést követeli! Mert ez a dolgok rendje. Ez a törvény, az igazságszolgáltatás alapja.

„– A fiam nemhogy nem bűnöző, de a légynek sem tudna ártani – mondta keserűen a Blikknek a fiú édesapja, aki tanúskodott fia ügyében. Richárd úgy tervezte, hogy a szexklub-béli kaland után inkább végez magával, mint hogy a rendőrök kezére kerüljön. Mint kiderült, búcsúlevelet is írt, amelyben közölte: szüleinek nem lesz vele több gondjuk, ne aggódjanak miatta.

3_o_20140523_0002_HZ

Richárdot a zsaruk az éjszakai kaland után az utcán elfogták. Gyorsított eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt ítélte el a fiatalembert. Az ítélet nem jogerős. A bíróság J. Richárddal szemben, a másodfokú eljárás befejezéséig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.”

Jakab Richárd, a csúnyácska fiú, akivel nem álltak szóba a lányok, aki nem tudott soha egyetlen pillanatra sem imponálni társai előtt a másoknak mindennapos javakkal, a rekordgyorsasággal meghozott elsőfokú ítélet után még néhány hétig vár a másodfokra, aztán megkezdi börtönbüntetését.

3_o_20140523_0007_HZ

( Köszönet a Blikk fotóiért! )

Senki nem meri őt sajnálni, senki nem mer arról beszélni, hogy ő mit tett volna a helyében. Hogyan dolgozta volna fel, hogy soha nem lehet egy normális cipője, nadrágja, szemüvege és órája, hogy birtokolhat egy tabletet, játékot… hiszen ezek a dolgok neki nem járnak, elérhetetlenek! Ráadásul csak alig pár millióan élnek ugyanilyen nyomorultul, mint ez a lúzer bűnöző.

Hogyan is lehetne másokat a bűnre bíztatni, egy végtelenül igazságos és tisztességes országban, ahol senkit nem hagynak az út szélére kerülni, ahol minden és mindenki jobban teljesít?

Merjünk nagyok lenni!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!