MIÉRT ÉPPEN SZENT MÁRTON? – tisztelendők és bűnöket cipelők városa

Miután lassan minden Szombathelyi polgár kézhez kapja az egyébiránt alanyi jogon neki járó Szent Márton kártyát, egyre kevésbé nyugszik bennem a kisördög, vajon, mibe kerül nekünk ez a rengeteg evidens kedvezmény? Mert a dolog úgy áll, – a „tisztelendőink” szerint legalábbis -, hogy már egy ideje, jó nagy adag bűn-kupacot cipelek a vállaimon: se templomba járó katolikus ember, sem fidesz szavazó nem vagyok, tehát a dolgok mai állása szerint – meg főként szerintük! – kommunistaként élem a mindennapokat!

Ennek ellenére “részesülhettem” e kegyben…

A legnagyobb gond az, hogy fogalmam sincs, miért kellene elfogadnom Szent Márton legendáját, azt sem tudom, vajon merészelhetek-e, jogomban áll-e kételkedni benne, meg az őt körülölelő egyre gyarapodó kultuszban?! Szóval, nem igazán tudom: Miért éppen Szent Márton? Itt éltem születésem óta, több évtizeden át, ebben a városban, olykor Saváriában, megszoktam, hogy akadtak, akik Steinamangernek nevezik, mások regéltek bizonyos Nyugat Királynőjéről, meg parkok városáról…

002

Aztán egy szép napon jött, látott és győzött két messziről érkezett ember, aztán általuk hirtelen növésnek indult mondáiban ez a néhai, – állítólag itt született…- katona, aki köpönyeget felezett, aztán megigazulva papi hivatásra cserélte az öldöklést, akkor újfent a köpenyét osztotta stb.stb.stb.

Ők, ebben a csodában felmagasztosulva elhatározták, hogy ezentúl én egy Szent Márton városában éldegélő polgár leszek, s iparkodva készülődhetek a hozzánk érkező katolikus egyházfő fogadására.

Én, a nyilván akkor is még bűnöket cipelő, aki ráadásul az elkövetkezendő őszi választásokon egyértelműen jelezni szeretném nemtetszésemet a drogozó, kurvázó (még mindig regnáló) – makulátlan keresztényi elveket valló – városvezetéssel szemben!

Én, a szerintük megátalkodott “komcsi”, aki sokad-magammal egy ahhoz bizonyítottan értő ember kezébe szeretném újra látni a város kulcsait! Kártyát kaptam, egy „mindenek felett átívelő ajándékot”, gesztust, melyhez úgy tűnik elvárások kötődnek, az elköteleződés elvárásai! Szimbolikus, és nyilván nagyon is tudatos lépésként elébb a megyéspüspök, majd az országgyűlési választásokon nyertes képviselő részesült a kártyában, jómagam csak valahány ezredik lehetek…

001

 

Miheztartás végett, most már plasztikkártyán olvashatom a nevemet, meg a hozzá dukáló hosszas levelet, amiben azért egyértelműsítik a dolgaimat. A jövőnk zálogát! Kisdobos és úttörő korom óta nem voltak efféle jogaim és kötelességeim!

De vajon ezzel a profánra sikeredett kártyával és kultusszal nem éppen az volt a cél, hogy – nekik tetsző módon – észhez térjek? Van még időm! Elballaghatok a templomba, gyónhatok, áldozhatok, aztán elhelyezhetem a jelet a folyamatosság jegyében a fidesz javára – lám, kapok még esélyt! Ha pedig nem rájuk szavazok, jaj nekem!

00004Hallom és látom, amint mások is értetlenül állnak az elvárások előtt, vajon mit kell nekünk ilyenkor tenni, mit lehet illemtudóan válaszolni? Üzletekben járva összesúgnak mögöttünk, kutyasétáltatás közben is akadnak immár bennünket sárba döngölők, akik nem értik, milyen jogon „sétáltatunk mi is” itt, köztük…

Mondjuk el, hogy még hosszasan tanulmányozni szeretnénk Márton életét, mielőtt elhamarkodott döntést hoznánk?

Mondjuk el – kezeinket tördelve – hogy nem érezzük jól magunkat, bár a kártya remekül elfedi előlünk a szemetes utcákat, gondozatlan parkokat, hogy minden rendezvényt, szenteskedő megmozdulást idegenként kell szemlélnünk, hogy ezek után nyilvánvalóan nem számítanak ránk, és komcsinak bélyegezve kell elviselnünk a nekünk alanyi jogon járó kedvezményeket?

(…)

Bevallom, sajnálom azt a pénzt, amit a kártyára költöttek!

Ha a szombathelyi embereknek kívántak kedvezményt nyújtani, miért nem volt elfogadható az ugyan régimódi, QR kódot nem tartalmazó, nem plasztikból készült, nem is igényesen megtervezett és kivitelezett, de mindenki passzusában megtalálható, egységes lakcímkártya? Amit jómagam még a régmúltban, talán az „átkosban” kaptam és, ha rendőr kéri, vagy adóellenőr, akkor igen jól használható!

003Miután lassan minden Szombathelyi polgár kézhez kapja az egyébiránt alanyi jogon neki járó Szent Márton kedvezmény kártyát, egyre kevésbé nyugszik bennem a kisördög, vajon, mibe kerül nekünk ez a rengeteg evidens kedvezmény? Mert a dolog úgy áll, – a „tisztelendőink” szerint legalábbis -, hogy már egy ideje, jó nagy adag bűn-kupacot cipelek a vállaimon: se templomba járó katolikus ember, sem fidesz szavazó nem vagyok, tehát a dolgok mai állása szerint – meg főként szerintük! – kommunistaként élem a mindennapokat! A múltban élő, gyalázatos bűnöket cipelő emberként…

Ennek ellenére részesülhettem e kegyben…

(…)

A héten amúgy egy másik borítékot is kaptam. Találtam benne egy fontos mondatot. Így szól: „Nem harcolunk senkivel, és nem akarunk legyőzni senkit. A közös építésben, együttműködésben hiszünk, tapasztalataink szerint csak ez gazdagítja a várost. A harc csak romokat hagy maga után.”

HENDE, LAZÁRY, MARTON, SZAKÁLY… – egy hídavatás margójára

Már csak néhány hónap, és indul a választások újabb szezonja, dönteni kell és lehet az önkormányzatok képviselőinek személyéről. Sokan, sokféle latolgatásba kezdenek, méregetik az erőviszonyokat, mert szeretnék, ha a helyi politikában, ahol személyes sorsunk is eldőlhet, a legrátermettebb figurák kerülhetnének előnyös pozíciókba.

Onnan lehet tudni, hogy kampány van, hogy a híradások mindegyre arról regélnek, mikor fog elkezdődni, persze, hivatalosan. Merthogy most még csak egyesek, a kiváltságosok tódulhatnak, az egyenlőség jegyében! Ez van! A kormánypárt liblingjei kényelmes tempóban alkothatnak, persze, csak úgy magukban…! Nyüzsöghetnek, reprezentálhatnak, el nem készült objektumokat avathatnak, feszíthetnek egy általuk soha nem látott és nem látogatott intézmény belső ünnepségén, oda tehetik magukat, meg a mögöttük álló hatalmat. A nép dolga elhinni és elfogadni mindezt; örvendezve tapsikolni, ha leereszkedik közénk egy-egy tűz-közeli főmufti, tanulni és tanulni mindegyre, a már unalomig ismert csasztuskákat, bemagolni, nyelni a tudományt, mint a cukorkát, mely az égből ontatik.

212-000_430F1A9A3CA6B2D4E608B33B8CC424DEC0A72964-nol

 

Ilyenkor születnek a legémelyítőbb, logikailag leginkább ingatag urban legendek, az egyébként világos érvekkel szemben! Azután már csak a kellő sötétségben kell bízni, a gondolkozásmentes plebs mindennapjaiban, ahol a megélhetés gyötrelmei felülírhatnak mindent. Oda kell küldeni üzenetet, ahol nem sokat gatyáznak. Mutatni a mézes-mázas külcsínt, aztán némi mosolyözön után lehet aratni! Olykor már csak a vészbanyák kórusa hiányzik, akik a sorok után kellő intenzitással üvölthetik az áment, a nyomaték kedvéért!

A szombathelyieknek Hende jutott. Őt dobta a gép: „Őáltala, Ővele és Őbenne találjuk meg a káoszból kivezető utat.” Érte dübörögnek az útépítő gépek, általa nyúlnak égig az épülő falak, vele lesz teljes a szombathelyiek magánélete, mindennapjaink, melyben a téglák mindegyikére az ő neve kerül. A nyertes! Mindörökké ámen! Aki pedig egy kicsit is kételkedni merészel, annak ott a választási statisztika: hajaj, a számok nem hazudnak kérem! Meg lett ő kérem választva, demokratikus úton!

Felénk a demokratikus út mostanság mintha kicsit nem volna demokratikus, túl sok az egyetlen irány, meg a csak bizonyos körök által megfutható verseny. Az ellenfelek pedig a pálya szélén restellhetik hibás döntéseiket – rosszkor, rossz helyen akadékoskodtak. A győztesek a predesztináció ünnepeltjei…

Predesztináció. „A kifejezés a latin nyelvű teológiában született meg, a praedestinare igéből. Az összetétel első tagja (prae-) annyit tesz, „előre”, „előzőleg”, a második jelentése pedig „elrendelni”, „elhatározni”, „célul kitűzni”, „valamire szánni”. Rövidebben: egy adott személy üdvtörténeti sorsának a megszabása, vagy, ahogy a teológiai szakirodalomban ismert: eleve (vagyis: öröktől fogva való) elrendelése.” Nos, a predesztináció még véletlenül sem az „egyenlő pályák, egyenlő esélyek”eredménye, mely valószínűleg olyan országokban működik mindössze, ahol szabad a választás! Felénk azzal érvelnek, hogy mindenkinek joga van a döntéshez és vessen magára az, aki nem képes jól mozgósítani! Kiegyensúlyozottságról, esélyekről, alternatívákról beszélni, miközben jóformán előre lejátszott meccsek és eldöntött kérdések kiáltanak válaszok után, igen nehéz! Itt mozgósításnak nevezik a pecsenyesütés különféle megnyilvánulásait!

A szombathelyieknek Hende jutott. Újra nekilódult, újra avat. Új jelszavakkal, egy kozmetikai szalont megszégyenítő szépészeti beavatkozás minden arzenáljával. A mi dolgunk pedig az ámulat, meghallgatni és feldolgozni a kommunisták bűneit. Ha valakit érdekel, röviden leírom, hogy mindenki kommunista, aki nem a fideszre szavaz, aki nem örvendezik, ha a katolikus egyház cicomázása, a keresztény erkölcsök iskolai meghonosítása, a műmagyarkodás, meg a nemzetieskedés patakjai csobbannak. Aki pediglen ide soroltatik, azt máglyán kell megégetni, valahol egy tágas tér közepén…

A szombathelyieknek Hende jutott. Azok után, hogy az ország, a megye legapróbb falvaiban, a legkisebb templomokban is kihirdettetett a zsolozsma, meg a rémisztés, a kommunista mumussal szemben. Azok után, hogy a plakátok, az újságok, valamennyi televízió és rádió kizárólag a narancsérésről szenveleghetett, s a túloldaliak minden eredményét gaztettnek minősítették. Azok után, hogy a menetek és avatások, a természeti katasztrófák mind-mind elvárták és elhozták az elfelcsútiasodás minden örömét, hogy az a csodálatos 2.264.780 magyar ember jó helyre tette a jelet!

Ideje volna magunkhoz térni!

Nem igaz, hogy fölényes volt a győzelem, mert az ellentábor mértéke emberi akaratokat tükröz, azoké is, akik félelemből, kilátástalanságból, megszokásból, vagy éppen egyéb akadályoztatás miatt nem éltek választói jogukkal. Sokan voltak és vannak, akik nem ezt és nem így akarták! De az erőfölény legyőzte a tömegeket. Csak a kép hamis, csak a léggömbök pukkannak egyre!

Nem igaz, hogy Szombathelynek a drogozós, kurvázós és egyéb módon megbicsaklott emberek és reinkarnációik ostoba ígéreteit kell és lehet elfogadni, mert különben zárulnak a csapok! Azok a csapok – pl. Haladás stadion – jelenleg is zárva vannak! Éppen ez a hókuszpókusz lényege! Minden csapnyitásnak egyetlen ára, az őszi engedelmesség! A mindenáron, sőt bármi áron való bebetonozás…

BIG_0011423274

 

Hende jön és járhatatlan, még használhatatlan utakat, hidakat avat, félkész kórházakat alapoz, aztán pár hét múlva újra avat, bár a lépcsők még csak az üres szintekre visznek! Levelet küld a tűzkatasztrófában tönkrement idős-otthon lakóinak, melyben a használhatatlanul újjáépített tetőteret üzeni a haldoklóknak! Átad és ünnepel, valójában az árkokat mélyíti

Azt sajnálhatjuk a leginkább, hogy soha nem fogjuk megtudni, ki ő valójában?! Kiféle, miféle ember, aki szégyenkezve, dologtalanul elment, hogy évek múlva visszajöhessen?! Nem ismerhetjük meg a gondolatait, érzéseit, mert ezt a nyomorult álarcot ráragasztották és faarccal, bugyuta szövegdobozokkal tódul, mindig, ha nagyon nagy a baj! Mert a baj egyre nagyobb! És bár a suttogás mindig halkabb, mint az üvöltés, ráadásul bátortalanabbnak is tűnik, azért a tikkadó kút egyre kevesebb vizet igér!

A szombathelyieknek Hende jutott. Meg Marton Zsolt, Lazáry Viktor, Szakály Gábor. Meg Mérey Tamás, meg Angyal László, no és Puskás Tivadar! Ők egy csapat! Köszönjük szépen a műsort!

…………………………………………………………………………………………………….

Szólt a fiú: “Kettő, vagy semmi!”
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta… késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
“Egy fiatal élet-remény.”

A kártya nem “fest”, – a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!… ő vándorútnak
– Most már remény nélkül, magán –
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré “Szűz-Szent-Margit” nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; –
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
Uj hid! avatni mind! vigan.”

“Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
“Egymásé a halál után!”
S buknak, – mint egykor igazán.

Taps várja. – “Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” –
“Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
“Én a quaternót elszalasztám!”
“Én a becsűletet, – pedig
Viseltem négy évtizedig.”

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: “Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!”

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
“Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! –
Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve –
Egy úri nő lomhán kikel:
“Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!”
A többi sugdos: “a bolond!…”

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
“Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!”

“Én dús vagyok” kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -”
“Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom’!”
Eltűnnek mind, a járt uton.

“Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!” —
“Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -“

Igy, s már nem egyenkint, – seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú… nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, –
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. –
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, – csend mindenütt.

(1877 aug. 22) Arany János: Hídavatás

EZ CSAK A KEZDET!? – Sáling Gergő, Németh Péter, Ómolnár Miklós…

Nem érdemes tovább sorolni! Mire az írás végére érek, nyilván lesz újabb „felesleges ember”, akinek egyszerűen mennie kell… Azt gondolom, nincs is annál semmitmondóbb gyötrelem, mint mikor a bemondók a nekrológok beolvasása után megállapítják, hogy „csak a jók mennek el váratlanul”. Ez ugyanis egyszerűen nem igaz! Bárki mehet! Szinte lehetetlen írni, megszólalni – és nem elsősorban a veszteségek láttán! Ami most történik, a valódi értékek és értékteremtők elpazarlása, úgy tűnik, csak a kezdet! Mindenki útban van, – és most már tényleg válogatás nélkül -, aki nem dudorássza a csókosoknak tetszőt! Naponta lesz folytatás!

003Sáling Gergő

A vezető internetes hírportál, az Origo kormányosának elzavarása, a baloldal 141 éve megingathatatlan szócsöve, a Népszava újságíróinak ellehetetlenítése és most a magyarországi bulvársajtó, lényegében a szórakoztató, könnyed újságírás megteremtőjének lapátra segítése mind-mind ugyanannak a történetnek a része! Semmi, és ami a legszomorúbb, senki nem számít! Lehet könnyed átvezetésekkel megoldani, hogy Sáling Gergő, Németh Péter, meg Ómolnár Miklós majd talál magának munkát, tehetségük, képességeik nyilván új lehetőségek felé terelik majd őket, mi mégis szegényebbek lettünk!

001

 Németh Péter

 Sáling után is működik az Origó, a Népszava megszűnésével is lesz honnan híreket, információkat olvasni a baloldalon valóságra éhezőknek és valószínűleg Szalay Vivien is beletanul egyszer az újságírásba, ha már Ómolnár székét éppen neki nézték ki! De vajon érdekel-e valakit, hogy az olvasók mennyivel lesznek szegényebbek? Számít-e még valahol, hogy nekünk, fogyasztóknak mi az ami hiányzik, amire vevők vagyunk? Ha pedig ez csak a kezdet, vajon, mire számíthatunk még?

180px-NepszavaA Népszava döbbenetes helyzete kapcsán tartott sajtótájékoztatón – melyen több, a túlélésről alkotott tervet is közzétettek – nyilatkozott a lap vezetője. Németh Péter szerint a Fidesz újabb kétharmados győzelme “még sanyarúbb helyzetet hozott, mert látható, hogy Orbán nem akarja konszolidálni a rendszerét, és nem tesz engedményeket, mert azt a gyengeség jelének tartja.” A főszerkesztő jelezte, hogy a most bejelentett lépések bizonyára “nem rengetik meg a hatalmat”, viszont bízik benne, hogy a közvélemény felfigyel arra: “ezt nem lehet megcsinálni Magyarországon a másként gondolkodókkal, a sajtóval vagy bárkivel.”

A kérdés már csak az: ha ez a kezdet, vajon mit hoz a jövő, a megkezdett likvidálások folytatása? A köztársaság intézményrendszerének leépítése után még mit tervez, tervel Orbán és kiépült klientúrája? Hol marad esélye a szólásszabadságnak, szabad-e hangot adni más véleményeknek, melyek eltérnek a kormánypártok ízlésétől, irányvonalától? Az ilyen esetekben a legfontosabb a szolidaritás volna, melynek minimális feltétele, hogy ne csak regéljünk, de tegyünk is egymásért Ma ebből szinte semmi nem látszik! A fásultság, a „mindenkinek megvan a maga baja” elgondolások kétségessé teszik, hogy a közeljövőben pártatlan és elfogulatlan médiáról beszélhessünk.

002

 Ómolnár Miklós

Amúgy a lexikon szerint: Sajtószabadságnak nevezik azt az állapotot, amikor asajtó munkatársai maguktól, csupán saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett sajtótermékekben milyen tartalom jelenik meg. Ebben a cikkben a „sajtó” a szó tágabb értelmében a nyomtatott és az elektronikus hírközlő eszközöket, az ezek által szolgáltatott tartalmakat és az ezen tartalmakat előállító személyeket jelöli.

Narancs parlamentet végleges

 

A sajtószabadság – legalábbis elvben – egyetemes érték és emberi jog. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata és az emberi jogok európai egyezménye egyaránt szavatolja a vélemények, eszmék, hírek, információk terjesztésének és megismerésének szabadságát. A legtöbb állam alkotmányába foglalva védi a sajtó szabadságát, bár ennek az alkotmányos védelemnek a gyakorlati megvalósítása államról államra változó mértékű.

A washingtoni székhelyű Freedom House a következő szavakkal magyarázza meg a sajtószabadság fontosságát:

„A szabad sajtó kulcsszerepet játszik az egészséges demokráciák fenntartásában és figyelemmel kísérésében: hozzájárul a magatartások számonkérhetőségéhez, a kormányzati munka minőségéhez és a gazdasági fejlődéshez. De ami a legfontosabb, a médiát érintő korlátozások gyakran korai jelei annak, hogy a kormányzat a demokrácia egyéb intézményeit is támadni szándékozik.”

ESÉLYLATOLGATÁS, VAGY MUNKA? – amit a baloldal kaphat a szombathelyi választóktól

„Magyarország jobban teljesít.”

Ez folyt a csapokból, ettől voltak hangosak a híradások. Aztán, hogy-hogy nem, egyetlen nap alatt kiegészültek a plakátok, hirdetések a fidesz emblémáival, meg a szokásos „csakafidesz” felirattal, s a helyzet úgy adódott, hogy 2.264.780 ember tudta vélt dolgát és oda szavazott a nyolc millióból…

Ez van; elmúlt a kampány, jön az újabb, a vakítás marad. Akkor is ömlik a sikerpropaganda, ha már senkit nem érdekel, senki nem akarja hallgatni, látni – Magyarország csakazértis jobban teljesít! Ami közben történt – az újabb kétharmad, meg a diktatúra klientúrájának további erősödése – szinte lényegtelen! A hatalmat gyakorlók önös dolga…

Nem történhetett másként, mivel sem Orbán Viktornak nem akadt valódi kihívója, sem a fidesz választói akaratával szemben nem létezett alternatíva! Lehetett buzgón esélyeket latolgatni, meg ámulni nagyotmondó ellenzéki politikusok szövegein, a „győzni fogunk” valahogy elkeserítően nevetséges cincogásnak tűnt. Pláne az addig és azóta is biztonságukat élvező narancsszínű macskák dorombolása közben…

Aki a történelem váratlan fordulatait, sorsdöntő megmozdulásainak, olykor csatáinak történetét hajlandó megfelelő alázattal végigtanulmányozni, tudja jól, a túlerő olykor csak egyetlen esetben törhető meg. Egyetlen módja van a másik fél győzelmének, a maroknyi, de elszánt, látszólag eleve vesztésre ítélt tábornak – ha a másik, a győzelemre ítélt, eltelve önmagától – hibázik.

(Persze, akadnak önfeláldozásra kész hősök, akik olykor komoly túlerővel szemben is képesek fordítani az eseményeken, de ahhoz meg hősök kellenek; alkat és habitus, ami már a jelenünkből hiányzik! A jelenünkből, melyben a jelentős álmokkal bíró aspiránsok lájkokat gyűjtenek…)

0001

2014. nyarán Szombathely, úgy tűnik, fontos hellyé nőheti ki magát; megtörténhet, amivel szeretett volna nem számolni az orbáni gépezet!

A kábítószerektől, kurváktól hangos balatoni kirándulás „meghozta” az eredményt, mára a pártjuk számára váltak vállalhatatlanná a Lazáry-Marton-Szakály trió tagjai, magukkal rántva polgármesterüket, meg a nagy ígéret, a mindenben profi karnevál- és zenekar-igazgatót. Az utóbbiak egyike polgármesterként kívánt újfent / tovább „szolgálni”, mely elképzelés a jelek szerint mostanra a „hiú ábránd” kategóriába zuhant.

Egész egyszerűen, mert nincs miért felvállalni újabb négy év magyarázkodást!

Még a híres hírhedt sajtósuk szóvirágaival sem, főleg, ha tudjuk, hogy maga is aktív részese volt a hóesésnek… Helycserés átrendezés lehetősége helyett láthatóan kapkodnak, új arcokat, senkivel nem kapcsolható ismeretleneket keresgélnek, akik nyilván jól mutatnak majd az újabb milliárdokért a mi pénzünkön ontható szórólapokon, óriásplakátokon! Feledtetni a feledhetetlent?A végeredmény igen kétséges. Kár a gőzért!

0002

Nem tudjuk, mi minden lapul a jobboldal tarsolyában. Azt tudjuk, hogy az eddigi irányítók, és vadul sumákoló társaik leszerepeltek, képtelenek lesznek a nyár hevében a hatékony szerecsenmosdatásra! Ha nem szeretnének gyógyíthatatlan sebeket ütni országos szinten a saját pártjukon, jobb, ha nem erőlködnek. Van az a méltóság, amiért érdemes félreállni…

Az eddigi ellenzék – vagy ahogy a többség beszél róluk, a baloldal képviselőinek dolga nem váratlan, az eddigi felkészülés folytatása. A négy éve tartó szisztematikus építkezés, az egyéni, „nehézzé vált” sorsok további támogatása, a civilek mértékadó segítése, a szociális gondoskodás szünet nélküli folyamat, mely az elmúlt négy ún. “ellenzéki” esztendő alatt sem szenvedett csorbát.

Szép példáit láthattunk éveken át a szerényebb jövedelműek számára juttatott tüzelőszállítások, vagy éppen az ételosztások kapcsán, de az igazi szeretet-ünnephez szükséges fenyőfákat is sokan a baloldali gondoskodásnak köszönhették! Sajnálatos tény, hogy egyes, mások javát szolgáló megmozdulásaikat a „Szakács féle” mindeddig minta emberek gyomorforgatónak ítélhették…

Játszóterek, pihenőhelyek épültek és szépültek, s ha a hagyományos rendezvényeket kellett és lehetett feleleveníteni, akár még a közkedvelt korábbi polgármester is a DJ pult mögé állt…

0003

Elszomorító, hogy bizonyos javak, természetes módon járó szolgáltatások mára párthűséghez kötődtek, s a nem fideszes érzelmű városlakók folyamatosan kénytelenek voltak a háttérben maradni…

Miután a Puskásék által irányított város lejáratta magát, a hagyományosan baloldali érzelmű Szombathely közönsége 2014-től újból egykori önmagára találhat! 

A 2010-ben megtapasztalt országos kiábrándulás az akkori kemény és szigorú gazdaságpolitikát követő nem túl szimpatikus állami fellépéssel szemben a szombathelyi polgárok is a fidesz ígéretekkel teli ölébe menekültek, fel sem tételezve a rengeteg megalázó fejleményt, ami aztán Szombathely fényét alaposan megtépázta. Az akkori szorgalmas, teremtő nyolc év munkája után négy év semmittevés, ócsárolás következett!

0004

Mi várható az idén őszre? Esélylatolgatások helyett mindenki számára a munka következik, eredményekkel, amit a baloldal kaphat a választóktól! Mert az eredményhez nem elég a politikusok buzgalmára várni! Nem kellenek hangos felszólalások az összefogásról, csasztuskák a szolidaritásról – de tekintsünk újra a jó gazda szemével a környezetünkre!

Takarítsuk ki Szombathelyt, öltöztessük újra ünneplőbe, hogy visszavárhassuk a tőlünk elpártoltakat! Felejtsük el a demagóg mondatokat a győzedelmeskedő politikusokról! Akik itt nyerni tudnak, a szombathelyi polgárok, készen állnak a megmérettetésre…

2014. nyarán Szombathely, úgy tűnik, fontos hellyé nőheti ki magát; híre mehet a megyehatáron túlra, segítve mások ébredését is!

VIGYÁZAT, SZTANIOL! – az aggódva mocskolódás helyi cicerója nekilódult?

Pánikbeszéd? Azt hiszem, ez a legjobb szó mindarra, amit a legnagyobb megdöbbenésünkre olvashattunk a minap, a néhai szombathelyi szélsőjobbos rendszerváltók egyik, mára – vajon, ki tudja miért? – a leginkább helyzetbe hozott figurájának tollából. A „gyűlölet-beszéd” szóösszetétel után lassan ehhez is ideje hozzászoknunk: Pánikbeszéd mocskolódásokkal. Címkéző hatalmuk ezt az ájtatoskodásnak látszó arroganciát is elbírja!

Az ezüstpapírba gondosan becsomagolt szavak még látszólag aggodalmat, féltést hordoznak, valójában széles nyelvcsapások mentén megírt, rettegő szösszenete szinte belefúl sajátosan míves szitkaiba. Erre kapott felhatalmazást! Most ezért tartják!

A pánikbeszéd jól bevált módszereit, struktúráját éppen nagy példaképe, Orbán bérfirkásza, a nagy „párttagkönyves haver” honosította meg, de mint tudjuk, Zsóti hátországa kissé biztonságosabb, miután olykor egy tálból tortázik a vezérrel… Az ő prédikációi ezért másról is szólhatnak…

„A tét nem kicsi.”

002

Bizony, ezt írja a derék, “öreg szilvágyi róka“, s mindjárt a röpdolgozat legelején, markáns retorikával, egyenesen a Szózat szófordulataihoz nyúlva kelt félelmes közhangulatot, mintha bizony valami rendkívüli volna készülőben:

„Az nem lehet, hogy a jobbközép politika, a helyi választásra készülve ismét helyzetfelismerési nehézségek foglya legyen. Ahogy azt 1990 óta már megélhettük egyszer-kétszer.” Ha valaki előtt nem volna tiszta, az erre kényszerített helyi bértollnok, a tisztes munkavégzés helyett kurvázó, és kokózó városvezetés miatt felfordult gyomrú városlakók kiábrándultságát így nevezi: helyzetfelismerési nehézség. De finom!

Aztán a húrok közé csap, mert kár soká sopánkodni, hiszen a gyökerek, az ok-okozat most is remekül torzítható, ha már a helyzet úgy kívánja:

„A probléma most az, hogy míg a polgármester körüli fiatal politikusok egyikének sem sikerült utódjelöltté kinőnie magát, addig a helyi baloldali Keresztapa (az ifjúfideszesekhez hasonlóan pragmatikus, de náluk is célirányosabb habitusú Czeglédy Csaba) egyetlen félelmetes húzással többük morális hitelét megingatta olyannyira, hogy politikusként egyelőre nem folytathatják pályájukat.”

Ha valaki nem értené pontosan, mit is ravaszdiskodik a mi cicerónk, hát foglaljuk össze! Az a probléma, hogy a Czeglédy nem volt szíves elég mélyen aludni, miközben a triász, a mi szippantós barátaink éppen szerették volna magukat kinőni! Ha tehát valaki merészel valamit észre venni, az bizony „félelmetes húzás”! Mi több, az illető maga a Keresztapa, nyilván – nem csak – e tettéért elvetemült gazember, bűnöző, ahogy ezt tőlük évek alatt megszokhattuk!

Az ezt követő sorok – bár logikailag furcsán hatnak, de, hát a glossza rövid és rajta van a sor -, az egyébként kivételes tehetségű csellista muzsikust, a helyi aktuális  sikerembert próbálják tisztára mosni:

„Sajnos a szórásba belekerült – mint Pilátus a Krédóba – Mérei Tamás zenekar-igazgató is, aki pedig, ha vállalja, valószínűleg esélyes polgármesterjelölt lehetett volna ősszel.” Mérei, mint Pilátus? Szinte láthatjuk lelki szemeink előtt, amint elegáns Audijának oldalán megjelenik a reklám:

Pilátus Taxi – örömlányok és por célirányos utaztatása, jutányos áron!

A hónapokon át spekulált polgármesteri álmai, amit rendre tagadtak persze, most megsemmisültek a nyavalyás Krédó miatt!

Ami ezután jön, az a kétségbe esés mintairománya: „Ki maradt talpon? A polgármesteren kívül például a Pro Savaria Egyesület két formátumos alakja (Prugberger, Molnár), akik azonban a jelek szerint külön fognak indulni, holott ha súlynövekedést tudnának elkönyvelni, bizonyára szíves-örömest maradnának koalícióban a Fidesszel. Érdemes volna kompromisszumra jutni velük – amint szerintem a városban az országoshoz képest mérsékeltnek mondható Jobbik bevonása a választási szövetségbe is hasznos lehetne.”

001

Kétségbeesés, és persze rögtön a mindenáron való kompromisszum, a csatlósok körében keresgélve! Persze ez is sztaniolba burkolva, mert így elegáns! Meglelni Prugbergert, Molnárt és Balassát, lapot osztani nekik, akkor, amikor ők hárman éppen távolodnának a süllyedő narancssárga csatahajó környékéről is, meglehetős arcátlanság, már-már provokáció! A Pro Savaria és a Jobbik éppen jobbnak látja, ha új, önálló irányokat kutat, ha nem akar Puskásék „Dugovics-i” karmai közé keveredni, erre a mi rókánk nekilát velük és róluk spekulálni! Üzengetni…

A dolgoknak persze muszáj hasonlítani az országos ravaszkodásokhoz! Hátha!

Aztán jő egy elvétett mondat, amit egyszeriben leírt, de elmúlasztott korrektúrázni, aztán valahogy így sikeredett: „Ipkovich György a dolgok mai állása szerint nem esélytelen a balatoni hajó-üggyel támadott Fidesszel szemben, annak ellenére, hogy utóbbi leghitelesebb személyisége, Puskás polgármester az ellenkező híresztelésekkel szemben állítólag vállalja az újabb megmérettetést.” No comment!

A következő fuvallat előtt, kérem, próbáljuk együtt elképzelni, amint a mi ravaszdink odasomfordál az ő lapigazgatójához, tesz némi udvariassági tántorgást, aztán bőszen szavalni kezd: „Új arcokról szólva: biztos, hogy a médiaközpont igazgatója, Koczka Tibor korrekt politikus lesz, de más húzónevekre is szükség lenne. (Közben a félreállított képviselők felfelé-bukását a közvélemény érezhetően nem díjazza. Ez már csak így szokott lenni, kérdés, megéri-e.)” Hogy a kedves olvasó ezt szimpla seggnyalásként fogja fel, vagy esetleg némi álságos önmérséklet tanúsítást bír felfedezni a sorok mögött, talán, már mindegy is! Koczka nyilván tuti ötlet, az is nyilvánvaló, hogy lojális, hiszen egész jól él a köré teremtett média birodalmából, melynek kiváló ágyasa lett a mi jó Cicerónk is! A kritikát ezért és csak ezért kötelező zárójelek közé dugni!

Nos a röppentyű konklúziója már a legkevésbé sem tartalmazhat meglepetéseket, inkább csak tovább fényezi az ezüstpapír burkot!

„Összegezve, ha a Fidesz-KDNP szövetséges nélkül indul, s Puskás Tivadar karizmájához fogható más jelölteket alig mutat fel, akkor a baloldal esélyei megnövekednek. Ezért a Fidesznek mielőbb meg kellene egyeznie Prugbergerékkel, a Jobbikkal és néhány fontos civil egyesülettel; ugyanakkor több jelentős személyiséget indítania a képviselői helyekért (vállalva a kockázatot, hogy több önálló nézettel állnak elő), és persze értelmes és célirányos kampányt folytatnia. A tét nem kicsi.”

Kár volt!

A fenti szösszenetet megírni, a mindenáron való ravasz ragaszkodást ilyen módon tupírozni igazán nagy kár volt! Ha ráadásul megpróbáljuk azt is feldolgozni, hogy ez az írás pontosan kitől származik, még azon is eltűnődhetünk, hogy vajon a jelenlegi hatalom még mi mindenre képes, maga alá gyűrve az értékeket, számolatlanul!

VIGYÁZAT! SZTANIOL! –  az aggódva mocskolódás helyi cicerója nekilódult, de talán még semmi nem késő! Ahogy a lapigazgatónak, úgy neki is elérhető közelben van még a túlé