DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – kisautók és triciklik bűvöletében V.

Ugye, hogy titkon minden Derkós kissrác álma egy pedálos kistragacs volt? Persze, ezt is ki kellett érdemelni, valamiféle különleges ranglétra sokadik állomása lehetett csak a pedálokkal tiporható kisautó, vagy épp a láncos gokart!

0009

(…)

A legkisebb és látszólag legértelmetlenebb járművek, amiket az éppen csak tipegni képes csöppségek lábai közé álmodtak a lelkes apukák, leginkább a bölcsődei, mozgó szemű halacskák bumfordiságára emlékeztettek. Egy fogantyúkkal ellátott, fotellé deformált, citromsárga kutyuska, négy kerékkel. Azt hiszem, ő volt Leó, az első járgányom, amit aztán – mivel ezzel leginkább csak egyhelyben lehetett gurgulázni, előre-hátra – felváltott a megkerülhetetlen baba-tricikli!

0002

Szovjet gyártmány, elnyűhetetlen, eldeformálhatatlan, strapabíró jószág, telekerekekkel, az első kerékre szerelt pedálokkal. Meg persze nyomogatható, visítozó kiabáló eszközzel, mely a duda és a gumiból készült, síppal az alfelén szerelt törpék közös hangelemeit ötvözve igyekezett elterelni a figyelmet. Mindenki szputnyiknak nevezte, a kormányfogantyúkból olykor hosszan virító gumiszalagok lógtak…?… vagány volt, annyi szent!

0005

Nőtt a gyermek, nőttek az igények! Akkoriban a kereskedelemben kapható legfurmányosabb jármű mégis egy előbb tricikliként, tehát háromkerekű jószágként használatos bicaj volt, melyet később a kreativitásuk legjavát kiélni akaró apukák kétkerekűvé alakíthattak! Nyilván sokan meglepődnek, de az ebben az időben apuciként teljesítő férfiak még értettek a kerékpárok szereléséhez!

Ez egyfelől a „gyakorlati foglalkozás” címszó alatt okított tantárgynak, másfelől Kirmer Gyula bácsi, a legendás bicikliszerelő mester áldásos tevékenységének volt köszönhető.

Nyolcas eltávolítás küllőigazgatással, defektszerelés stoppolással, vagy éppen agyzsírzás szinte mind-mind rutinfeladatnak tűnt! Szerszámosláda mindenki pincerekeszében volt, a franciakulcs, meg az olajzó minden lakás természetes velejárójaként, napi használatban állt, így a bringaszerelés valódi férfias tettnek minősült!

0003

 

Nőtt a gyermek, cseperedett, s valahonnan azt is megtudta, hogy a fiúk, bizony, kisautóval közlekednek!

Ezt a hírt amúgy „A vakond és a kisautó” című rajzfilm háromhavonta történt sugárzásával is komolyan segítette a Magyar Televízió!

A zsebes naciról elhíresült csehszlovák állatfigura a Derkó egyik legnépszerűbb sztárja volt, Böbe Baba, Rumcájsz és a feledhetetlen duó, Lolka és Bolka után!

0008A kisvakond autója felkeltette az apróságok érdeklődését és a fővárosban dolgozó apuka egy szép napon hazagurgatta gyermekének a Derkó első tragacsát, az almazöld színű Petrovicsot! Nem Zsiguli, nem Trabant, nem Moszkvics és nem Wartburg, hanem Petrovics volt a jószág neve! A nagyapó nevét viselte, mi mást? A kisvagányok szíve beleremegett, valahányszor végighúztak vele a Szűrcsapó sugárúton! Zörgött, nyikorgott, kattogott, de a mienk volt, mint később a Suzuki…

0004

 

A helyzet sajnos fokozódott, mivel ilyen jármű az egész országban egyetlenegy készült, így a további gyermekek kénytelenek voltak beérni Moszkviccsal, ami szintén a szovjet ipar remekműveként érkezett honunkba, s amely kapható volt az Állami Áruház Játékosztályán! A Moszkvics általában szigorú „Rendőrség” felirattal az oldalán volt itt-ott felfedezhető, s ha elviselhetetlen zaja közben mégis veszedelem adódott a fiatal sofőr ún. „dallam dudával” kurjongathatott az előtte somfordálókra. A „dallam duda” univerzális eszköz volt, szerelhették Camping kerékpárra, Villanyrollerre, meg természetesen az apró Moszkvics kormánykereke mellett kialakított, sebváltót utánzó kallantyúra is! Jó, hogy a „dallam duda” oda került, így a ki és beszálláskor begyűjthető kék és lila foltok száma simán hatványozódhatott!

0006

 

A Derkó ifjú titánjai persze idővel nem érhették be ennyivel! Hamarosan nagy hírveréssel megnyílott a Magyar László Úttörőház kezelésében és mindenki Feri bácsija által működtetett Kresz-Park, a téglavörös víztorony körül! Feri bácsi napestig tudott morogni a huligánokról, meg az általuk előidézett huliganizmusról, s a közlekedési lámpák pillanatokra való be ill. kikapcsolásával a takarékosságról is órákig tudott rendkívül izgalmas történeteket mesélni!

0010

 

Valódi legenda volt ő, stopperül használt Pjobedájával, meg a hatalmas kolomppal, mely mindig a körforgalom legelején szólalt meg, hogy az ez által késedelmesen begurgulázó nebulók tromfolására maradjon némi alap! Feri bácsi imádta a gyermekeket! Legalábbis ő minden apukának és anyukának ezt mesélte, buzgón! Mi, vásott kölykök a Derkóról, szintén szerettük, olykor elmeséltük neki ötöseinket, meg a négyeseket is! Csak a hármasokról hallgattunk, bőszen!

0007A kétszer tizenöt perctől holtfáradt kölyköket aztán hazafuvarozta egy valódi banánzöld Skoda S-100-as, az ablakból még integettünk is Feri bácsinak, meg a szigorú rendben leparkolt kisautóknak és reménykedve vártunk a következő vasárnap délutánra, az útra a Derkótól a Kresz Parkig!

Szombathelyi kisgyermeknek lenni jó volt. A Derkó vásott kölykei felnőttek, a kisautókat komoly, tuningos verdákra cseréltük, jüttek a Rallye Trabik, meg a Super Sport Zaporozsecek, de az már egy másik történet!

0001

 

A “Derkó” korábbi részeit itt érheti el: 

https://www.facebook.com/pages/Revol%C3%BAci%C3%B3s-Zs%C3%A1kutca/134425010029129

(…)

Ezt meg az interneten szörfözgetve találtuk: (köszönjük szépen!)

dögös-tyúkl

 

(…)

ELMENTEK A SEGÍTŐK – akiknek a baloldaliság volt az életük

Vajon, van-e még, aki képes megfogalmazni, hová és mi végre rohanunk? Aki vállalja, hogy pontosan meghatározza és rögzíti, miféle értékek határozhatnak meg egy jó Embert? Tenné mindezt az egyetemes értékek szerint, nem törődve azzal, ki, mit gondol saját elhivatottsága igazolásául, olykor a másikba rúgva! Van-e, aki ma Magyarországon egyértelművé tehetné: az emberi jóság, a szolidaritás, a másokért való szolgálat ideológiáktól és főleg pártoktól független érték, aki ezekkel bír, olyan tanító embertárs, akire hallgatni, felnézni érdemes.

A közelmúltig két ilyen embert ismerhettünk. Szerencsések voltunk, mert mindketten Szombathely és Vas megye polgáraiért dolgoztak. Nem mindenáron megváltoztatni, de megőrizni szerették volna értékeinket. A meggyőződésük és nem az érdekeik alapján tették a dolgukat, nem törődve rosszmájú és nem ritkán gyáván aljas megjegyzésekkel, meglakolva a soha el nem követett bűnökért. Dolgozva akkor is, amikor a fájdalmak minden józan embert az ágyhoz kötnek, halálra ítélten, amikor az emberek többsége átengedi magát a lemondásnak.

001

 

Mindketten, életük utolsó pillanatáig kitartottak baloldaliságuk mellett. Megtapasztalták a másokon való feltétlen segítés örömét, megértették a helyes elosztási rend lényegét, mely a gyengébbnek, az elesettnek is esélyt ad munkára, megélhetésre és gyógyulásra! Egy olyan világban, amikor gúnyt űznek az emberi hivatásból – a munka nem egyéb megalázásnál, amikor a megélhetés biztosítása helyett a túlélésnek is csak alig-alig van esélye! Amikor az ember legfontosabb értékét, az egészséget csak a kiváltságosok érhetik el, amikor a betegségbe bele lehet és kell halni, fiatalon, elvégezetlen munkák ezreit hátrahagyva!

Két baloldali politikus gyászát hallgatja, hallgattatja el az aljasságaival immár részeg hatalom, megtanítja és számon kéri hitvány híveitől a „balos ember” mocskolását, holtában is csak megalázottságát! Ahogy nem juthatott méltóság a közelmúltban eltemetett városi képviselőnek, úgy most sem kaphat őszinte emlékezést a körünkből rendkívül fiatalon távozó egykori miniszter, országgyűlési képviselő!

Vajon mennyi időnek kell még eltelni ahhoz, hogy legyen elég bátorságunk kimondani: akadt a környezetünkben korábban is miniszter, aki tudott szűkebb pátriájának értékeket teremteni, mindent adni, aki tudott közbenjárni, ha kellett, de soha nem mocskolta folyamatosan a vetélytársakat?

003Lesz még, aki felidézi a most eltávozott egykori szocialista miniszter értékeit, érdemeit, akkor is, ha közben a diktatúra pokla egyre magasabb árral hömpölyög mindennapjainkban? Félelmes kérdések ezek, mielőtt megfogalmazzuk, jobb, ha csendben körbenézünk! Itt tartunk, ilyen világban tette, tették dolgukat a máris végtelenül hiányzók, Gyebrovszki János és Kiss Péter!

Talán…Olyan ember is búcsúzhat méltósággal és tisztelettel, aki soha nem állt közvetlenül mellettük, akinek a nézetei nem feltétlenül egyeztek mindig, minden ponton! Olyan, aki talán éppen a másik oldalról figyelte két kiváló politikus munkáját, tetteit, olykor harcát! Ha nem így volna, méltatlanná válnánk Kossuth és Széchenyi utódjainak nevezni önmagunkat!

002

 

Gyebrovszki János szombathelyi szocialista képviselő után újabb jelentős érték veszett el Kiss Péter, egykori miniszter és parlamenti képviselő halálával. Két emberért viaskodhat a lelkiismeretünk! Vajon, megtettünk, megadtunk-e mindent, hogy ez a két ember teljes életet élhessen?

Vajon adtunk-e elegendő esélyt, hogy a megkezdett munkájukat befejezhessék? Tettünk-e akár, csak egy keveset a gyógyulásukért? Mert a mai magyar valóság – úgy tűnik -mindkettőjüket csak megölni volt képes!

Valahol, valakitől olvastam, hogy jó magyar szokás szerint Isten áldását kérte az illető, miközben megrendülten olvasta halálhírüket. Aztán egy másik olvasó felhorkant, mert szerinte ez összeférhetetlen a baloldalisággal. Szelíd pillanatunkban ezt valószínűleg tévedésként értékelnénk, de ugyan kinek lehetnek ma szelíd pillanatai?

János és Péter emlékét megőriznünk kötelesség, fontos, hogy életművük, küzdelmeik ne érhessenek véget egy ostoba, megmásíthatatlan hírrel.

Pályatársa így búcsúzott Kiss Pétertől:

„Gyakorlati embernek szerette magát mutatni, nem ideológusnak. Nem kedvelte a fantasztákat, utálta a nagy szavakat, az álpátoszt. Kétségkívül mindnyájunknál (nálam biztosan) jobban tudott működtetni, de nem úgy, mint az autógyárat és szappangyárat egyformán jól elvezetgető menedzserek. A manapság ritka értékvezérelt politikusok egyike volt, világos meggyőződéssel és elképzeléssel arról, milyen a „jó” és a „rossz” társadalom.

Eszmék és értékek igézetében élt, csak ezt nehezen szoktuk elhinni olyanokról, akik terveik hétköznapi megvalósítására és a kis lépések politikájára is képesek. Így, a fontos célokba kapaszkodva, azokból erőt gyűjtve, de a részletekben is helytállva harcolta végig utolsó közéleti harcát is. Ami oly keveseknek sikerült, ő betegen, összeszorított foggal is megcsinálta: 2014-ben megnyerte a választókerületét.

Nemcsak magának akarta bizonyítani, hanem az egész bajban lévő, magát és egymást gyötrő baloldalnak is: élni kell, csinálni kell. Akármennyire nem akarta, mégis jelképpé vált, túlnőtt önmagán is.

Mégiscsak „első ember” lett, sarzsi nélkül is élen áll…” 

(Lendvai Ildikó)

LEKAPCSOLTÁK A VILLANYT! – Orbán elrendelte a jóléti állam végét!

T. a „hetvenes, nyolcvanas években”, egy dunántúli város lakótelepének kétszobás lakásában élte meg a gyermekkorát. Egy szoba jutott a szülőknek, egy a két gyermeknek. A családi élet fontos része volt a „rend”, ami bizonyos sarokpontokhoz igazította az ott élők mindennapjait.

E szabályok egyike volt az esti „takarodó”, ami után a gyermekeknek egyetlen dolga lehetett, az alvás, a szülők pedig megbeszélték a napi intézni valókat – „elemezték” a megtörtént dolgokat, meg a döntést kívánó feladatokat.

Így volt ez “rendjén”, ezért idővel kialakult a „füles”, a lehallgatási rendszer családi változata! Mint karácsony előtt az ajándékok felkutatása, ez sem számított bűnnek, inkább a gyermeki kíváncsiság és kreativitás egyfajta megnyilvánulásaként emlékezhetünk rá.

A szülők „termelési értekezletet” tartottak, a gyerkőcök meg hallgatóztak. Ennyi történt! Aztán a gyermekek – mert akkoriban még így volt szokás – másnap úgy tettek, mintha mit sem tudnának semmiről, bár értelmük fejlődésével olykor birizgálta őket a „fokozódó helyzet”.

002

Semmi egyéb nem történt Tusványoson. A családfő szerepében tetszelgő V. elbandukolt Romániába az övéihez, az itthoniakat jóformán szunyókálni sem küldte, jól kibeszélte a holnapot, az ő megmásíthatatlan döntéseit, meg teóriáit, mi meg – mert úgy intézte, hogy a világ minden részében hallgatózhassanak… – füleltünk, és azóta azon spekulálhatunk: vajon mi lesz most? Lekapcsolták a villanyt, vaksötétben tapogatózhatunk, szombattól nincs jóléti állam, és punktum!

005

Úgy jártunk, mint a gyermek, akinek egy szép napon a szemétdombra hordták a játékait a gyerekszobából. Megsemmisítették a kincseit, az addig féltőn dugdosott titkait, ami után nem maradt szinte semmi más, csak a szekrény tetejére rejtett fül, a jétékmackó leszakadt fülecskéje, amit később szeretett volna felvarrni az öreg maci fejére… A szoba üresen állt, benne az ággyal, íróasztallal, meg a rengeteg tankönyvvel, füzettel. Meg az örök és megmásíthatatlan mondattal: nem nekem tanulsz!

Akkor, ott véget ért a gyermekkor. Lehúzták a rolót, esély sem volt a vissza táncra…

Tudják, mi (volt) a jóléti állam?

„A jóléti állam a polgárok elemi jólétének biztosítására irányuló állami felelősségvállalás. A liberális európai jóléti állam lényege, hogy az egyéneknek alapvető joguk van az állam által nyújtott juttatásokra, mint életesélyeik alapvető elemeire. A biztonság és az egyenlőség a jóléti állam központi célja. Kísérlet, hogy elvben a lakosság életesélyeit stabilizálják, és elosztásukat egyenlőbbé tegyék.”

006

Ennyi a definíció, a lényeg, a dolog maga, a jóléti állam, amit V. szíveskedett visszafordíthatatlanul megsemmisíteni:

Nincs több ellátás, nincs több gondoskodás, nincs állam által nyújtott ingyenes juttatás, nincs biztonság és stabilitás, aki eddig elmulasztotta volna megtanulni a technikát, holnaptól az is kerékpáron köteles közlekedni! Egykerekűn! Nem számít, mi lesz vele!

004

 

V. szerint a munkaalapú állam korszaka következhet. „Mint mondta, azt várják el a polgárok a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új államszerveződést, amely a liberális államszerveződés korszaka után – a kereszténységet, szabadságot, az emberi jogokat tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget.”

Később ugyan megjegyezte, hogy az emberi jogok kérdésköre és deklarációja felett eljárt az idő, a szabadságot pedig értelmezni illik és kell, így gyakorlatilag a mostanáig vacillálók, a kivárók és halogatók, akik még mindig nem gondoltak a távozásra, utolsó esélyként elmenekülhetnek, persze üres zsebekkel! Vagy maradhatnak, és tevékenyen részt vállalhatnak a következő évtizedek közmunka programjaiban. A csicskásai lehetnek V. udvarának! Ennyi…

Így járt T., meg még kb. kilenc millió…

(…)

001

„Tavasszal és nyáron hatvan óra volt a heti munkaidő, aztán augusztusban Napóleon bejelentette, hogy ezentúl vasárnap délutánonként is dolgozni kell. Ez a munka szigorúan önkéntes volt, de aki kihúzta magát belőle, annak felére csökkentették a fejadagját.”

008

„Elvtársak! – kiáltotta Süvi. – Remélem, nem képzelitek, hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat akarunk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják a tejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogy megóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tudomány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásához. Mi, disznók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész vezetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a ti jóléteteken őrködünk. A ti kedvetekért isszuk a tejet és esszük meg az almát.”

„Mármost ha egyáltalán volt valami, amiben az állatok tökéletesen biztosak voltak, akkor az az volt, hogy nem kívánják vissza Jonest. Amikor ebben a megvilágításban mutatták meg nekik a dolgot, nem volt több mondanivalójuk. Túlságosan is nyilvánvaló lett, mennyire fontos a disznók egészségének megóvása. Így aztán minden további vita nélkül beleegyeztek abba, hogy a tej és a hullott alma (és az érett alma java része is) kizárólag a disznókat illesse.”

„Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”

( Aki a jóléti állam végének részleteire is kíváncsi, itt elolvashatja: http://mek.oszk.hu/00600/00620/00620.htm )

 

A képek John Halas emlékezetes animációs filmjéből valók!

LEGYŐZNI ORBÁNT KELL! – Lesz, akit az övéi kergetnek el!

Megint egy „beszéd”!

Elemzik napok óta. Megállapítják, hogy aki erre volt képes, az nyilván beteg, idióta, hazaáruló, stb. Fel sem merül bennük, hogy mi van, ha tévednek! Ha az, amit feltételes módban kínál egy kvázi hétpróbás gazember, nem feltétlenül a bizonytalanság jegye:

001

 

„Könnyen lehet, hogy eljön a mi időnk.”

Ezt mondja, miközben senki másnak nem jutott hely a jelenükben. Minden az övé, övüké lett, mivel a győzelmének, győzelmüknek nem lehetett alternatívája. Elintézte. Most akkor minek itt spekulálni?

Magukat „kihívónak” mondó emberek keresik a helyet túlméretes vállaiknak, miközben semmit nem tudnak, vagy nem akarnak megtudni az ellenfélről. Csak önmaguk esélyeiről regélnek, miközben fogalmuk sincs, kit kell legyőzni a tíz hét múlva esedékes választásokon. Legyőzni Orbánt kell! …és lehet!

007

 

Úgy tűnik elég volna egyetlen emberre hallgatni! Mert van ilyen ember! Egyetlen! Mielőtt azt gondolnák, hogy most dicsérem, dicsérni kezdem őt, nagyon tévednek! Csak Cordelia módszerét követve tisztelem: „sem többé, sem kevésbé”! És nem is szidom őt, vagy nem éppen eleget. Nem ad rá alkalmat, hogy szemtől szembe tegyem! Csak ritkán…

Pedig elmondhatnám neki, milyen Orbán Viktort kell legyőzni! Elmondanám, ki az az „ember” valójában. Mert se nem beteg, se nem sportszerű. Az ellenségeivel él és olykor kibelezi őket. Ez szórakoztatja napestig! Ehhez kell ismerni őt! Nem elég hallani róla!

Hazajövünk!

002

 

A mi főhősünk köteleit úgy tűnik elhajigálták. Volt már rá másutt is példa! Tegnap éppen a Dunakanyarban…Hálátlan dögökkel kezdett. Az is! Már nem fontos nekik a konfrontáció, vagy ahogy régebben mondtuk volna, elegancia – elhúzták a belüket! A város hivatala – nem tudom, ki, hogy van ezzel, de engem – a leginkább egy kaposvári lakásra emlékeztet… A kaposvári lakásra!

„A történet június 7-én kezdődött, legalábbis a nyilvánosság előtt, amikor hónapokkal halála után találtak rá egy középkorú férfira saját lakásában egy kaposvári társasházban. Miután a tűzoltók bejutottak a lakásba, erős látvány fogadta őket: a férfi évek óta műanyag flakonokba és zacskókba gyűjtötte saját vizeletét és ürülékét. A férfit elszállították, a többit másfél hónapig nem.”

009A felületes hírolvasók – tehát az összes legkevesebb 99%-a – mindössze eddig olvasnak és értékelnek egy hírt. Eddig tart egy brutális gyilkosság, eddig egy milliárdos csalás. Pont. A többi nem számít. Nincs miért tovább rágni! Pedig fontos volna eltakarítani mindazt, ami útban van. Aki Kaposvártól tisztes távolságban él, az is beleborzong az ott történtekbe. Gépiesen. A szomszéd, akinek a válaszfalon keresztülszivárogtak a szagok, miután eltávolították a hullát, heteken át nem tett, nem tehetett semmit. Egy átlag magyar ember. Felfoghatatlan, amit mondott a riporternek a helyzetről:

„Az egyik szobában aludt, ott van egy heverő, meg egy szekrény. Volt olyan rafinált, hogy ott nincs húgy meg szar. De a mellette lévő szobában már van vagy száz-kétszáz lezárt flakon. A lakás másik részén, ahol az ablakok az udvarra néznek, ahol a konyha is van , ott sorakoznak a hugyok, a fürdőszoba pedig annyira tele van húggyal meg szarral, hogy az ajtót már nem lehet kinyitni. A húgy nagy része lezárt flakonokban van, de van olyan, aminek a teteje le van vágva, talán azért, mert így kényelmesebb volt. A székletét nejlonzacskóba ürítette. Amit beletett egy másikba, és elkötötte a száját. A vécében egy rakás ilyen zacskó van”

Az olvasók többsége itt be is fejezi az olvasást. Ezzel vet véget ennek a szörnyűségnek. Kifordul a gyomrunk, dobunk egy hátast stb. Pedig a lényeg csak jóval ezek után derül ki! A jókora megállapítások után érkezik a feketeleves!

005

 

„A férfiról is kérdeztük a szomszédokat. Egyikük szerint régebben gimnáziumi történelem tanár volt, majd dolgozott az önkormányzatnál is. Az édesanyjával élt, de ő 11 éve meghalt. Ekkor kezdett el látványosan „megcsúszni”: elkezdett inni, lefogyni, ruházata, megjelenése elkezdett romlani. „Régebben volt vagy 80-90 kiló is, a végére ha 45 lehetett” – mondták, és hozzátették, hogy sokszor kéregetett piára, cigire, de néha még munkája is volt, például a kórház éjszakai ügyeletén igazította el a betegeket, hogy kinek hová kell mennie.

Az utóbbi időben már elkezdett magában beszélni. Mások úgy tudják, újságot is árult, és szerette a kvízjátékokat. Sokat olvasott, sokat járt könyvtárba.”                                               Forrás: Index

Magukat „kihívónak” mondó emberek keresik a helyet túlméretes vállaiknak, miközben semmit nem tudnak az ellenfélről. Csak önmaguk esélyeiről regélnek, miközben fogalmuk sincs, kit kell legyőzni a tíz hét múlva esedékes választásokon.

Legyőzni, megváltoztatni mindent ami mostanáig volt.. Ez a felépítmény, akár Kaposváron, akár Szentendrén, akár Szombathelyen… mindenhol ugyanarról szól.

Az az ember, az egyetlen, azt gondolom, tudja jól, mit kellene tenni. Egyedül vívja a szélmalomharcát. Mégis! Mert senkit nem enged önmaga mellé. Ezért nem lesz méltó kihívó. Ha naponta kergetem, sem talál utat a hangom… Talán, ha egyszer, egyetlen pillanatra hátradőlhetne, befejezve vélt művét…

SONY DSC

 

A jelentős mondatokhoz mindig, minden időben csend kellett. Meghallgatás! Ma úgy tűnik a hősök idejét éljük. Ha segíteni próbálunk, rossz néven veszik!

„Könnyen lehet, hogy eljön a mi időnk.” Ez a legújabb, legfenyegetőbb mondat, beszéd foszlány, amihez hasonló mostanáig nem csurrant, talán a hallgatók, olvasók többsége észre sem vette. A királyi többest sem! Úgy vagyunk ezzel a mondattal, hint a kaposvári hullával. Meg a rengeteg őt körülvevő, vizelettel teli palackkal, meg bélsárral teli zsákkal! Valahogy a lényeg sikkad el. Az ember maga, akit pedig komolyan kellett volna venni. A sorsa. Talán meglátni kellett volna, amint a folyamatok, az idő egyre tovább görgették, egyre mélyebbre! „Az utóbbi időben már elkezdett magában beszélni.” Ezt mondták az oszló hullává vált történelem tanárról. És ezt hallottuk a tusványosi beszédből is. Orbán bizony magában beszél! Ahogy annak idején kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben, most azt mondja:

008

 

„Könnyen lehet, hogy eljön a mi időnk.”

A magam részéről mindent megtennék azért a másik emberért! Akkor is, ha ez most – szerinte – a legkevésbé sem időszerű! Szólnék neki, hogy ne fecsérelje az idejét a tehetségtelen, láthatóan zavart öreg emberre, meg a hatalomvágytól részeg, “hófehér”, vagy inkább hótól fehér önjelöltekre.

006

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LEGYŐZNI ORBÁNT KELL! – Most, ősszel! Lesz, akit az övéi kergetnek el! Ez a dolgok rendje! Könnyen lehet, hogy ütött az óra!

http://www.atv.hu/belfold/20140728-tamas-gaspar-miklos

 

DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – zápor a nyári napközis táborban IV.

Órák óta szakad az eső. Emlékeimben kutatva magam előtt látom a városi strand területén működtetett egykori nyári napközis tábort. Zuhogó esőben…

Júniustól augusztus végéig itt múlatták az időt a szombathelyi iskolások, a Derkó apróságai, csibészei, akiknek szülei gyárakban, üzemekben dolgoztak és őrzésükkel, no meg az igényelhető tízórai-ebéd-uzsonna trióval szerették volna biztonságban tudni csemetéiket.

002

 

Mert akkoriban voltak még gyárak, üzemek, meg a városi strand területén működtetett napközis táborok, ahol a nyugdíjas tanerők tömbje, meg a nyári gyakorlaton lelkeskedő leendő pedagógusok összecsapásai zajlottak napestig. Makarenko harcolt derekasan az új szelekkel, mert a gyerkőcök akkoriban is neveletlenek voltak – naná!

Reggel, délben és délután zajlottak a valószínűtlenül értelmetlen sorba állítások, a példás rendben, kettesével az öreg iskola ebédlőjéig kígyózó „erőltetett menetek”, hogy aztán a „művelésre átadott gyermekanyag”, mint megvadult kiscsikók ménese, élvezhesse a fennmaradó időben a vakáció valódi értelmét, a szabadságot!

003

 

No persze, akkor is akadtak esőnapok. Amikor már hajnaltól úszott a város, melynek nem ritkán a túlsó végéből, szüleik kerékpárjainak vázán, vagy csomagtartóin zötykölődve érkeztek az esőkabátos rosszcsontok. Amolyan „ázott kutya szagú” nebulók, latyakos szandálban, rövidgatyában, olykor a ballon alatt is csuromvizes ingecskékben.

A programok programja ekkor vette kezdetét!

imagesAzt hiszem, Jancsó szegénylegényei jutnak az eszembe, a hírhedt deszkaajtókkal, valahányszor azokra az öltözőkben elköltött napokra gondolok. Bezárva, vékonyka, nyithatatlan ablakokkal ültünk a fapadokon, és vártunk. Gumizva, cérnázva, torpedózva, ötikszezve, akasztófázva vártuk a záporok múlását – persze mindhiába. Nem volt annyi kockásfüzet e föld kerekén, amit be ne töltöttünk volna!  Az olykor alig tíz, tizenöt négyzetméterre bezsúfolt huszonegynéhány gyermek engedelmességéről nehéz nem pironkodva mesélni.

Ott voltam előbb neveletlen nebuló, majd évek múlva nevelő, tanerő, a kölyköknek a leginkább „bá”, aki arra volt kárhoztatva, hogy kitaláljon végre valamit!

006

 

Kár, hogy kitalálni valamit akkor szoktunk, amikor a legkevésbé sem számítunk rá! Így az ötletek jó messze elkerülték a tábor területét! A „bá” meg csak erőlködött, vezényelte az „Amerikából jöttem” sületlenségét, olykor rázendített a manapság talán „bugyutaságként” aposztrofálható, „ha jó a kedved, üsd a térdedet” kezdetű úttörő nótára, néha felelőtlenül kimondta az „adj király katonát”, vagy a “kemence” vezényszavát, csak, hogy az a parányi öltöző még inkább hasonlíthasson egy felbolydult méhkaptárra!

001

 

Tanerőként a leghamarabb az derült ki a nyugdíjas „tantónénik” számára, hogy áruló lettem, mert villanásaim arra a következtetésre engedték őket, hogy én bizony a gyerekekkel vagyok, tehát megátalkodott, „pofon ellenes”, a regulát kijátszó pancser, akiből soha a büdös életben nem lesz tanár! Nem állt rá a kezem a „nyaklevesre”, nem ismertem a „kokit”, meg a „seggrepacsit”, bár ez akkoriban állítólag a leghatékonyabb nevelési eszközök arzenálja volt…

Esett az eső, a Derkó kölykei ültek a városi strand öltözőiben és vártuk, hogy az idő hajlandó legyen végre vánszorogni.

Akik mindezt úgy olvassák, hogy mögöttük nincs legalább négy évtized, nyilván, nem értik az