DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – újabb szösszenetek csomagolás közben II.

A tegnapi bejegyzésem után, ma azt kérdezte tőlem dühösen „walaki”, vajon a gumizás, a sikló, meg a káposztalepkék kergetése nekem miért azonos épp a Derkóval? Nem értette, nekem miért „szülőfalu” ez az öreg lakótelep?

(No, éppen ez az az attitűd, amitől ő szinte bizonyos, hogy örökké megfelelő távolságban fog mocorogni a jó öreg Derkótól!)

Az illető, aki amúgy nemrég múlt huszonkét esztendős, azt is nehezményezte, hogy írhattam le olyan hülyeséget, hogy:

„Csodálatos volt a gyermekkor – a hendefélék által annyit mocskolt szocializmus idején, Szombathelyen!”

Szerinte az általam lelkesen feljegyzett játékok csak primitív gyatraságok lehettek egy velejéig romlott rendszerben. Mert ő tudja! Hmmm! Kérem, képzeljék el, mit éreztem, amikor kiderült, hogy ez a nagy tudású kis vagány olyan szerencsés, hogy a gólya valahol éppen a Szürcsapó utcánál pottyantotta le, úgy kb. kilencvenkettő tavaszán…

001

 

A legelsőként eltávozott barátommal közös padban ültünk a kékcsempés emeleti, -talán „négyes” termében. Az első bében írtam le életem legszebb a, meg g betűit, bár a fecskefarkat emlékezetem szerint többször is radíroznom kellett. Szagos radírral! Amivel gyakorlatilag bármit lehetett kezdeni, talán csak radírozni nem…

Szóval a legelső barátom ő volt, akivel annyit készülődtünk – milyen csoda lesz majd, hogy az óvoda nagycsoportja után együtt léphetünk a kék csempésbe! Felejthetetlen év volt, az egyszer szent! Nagyfiúk lettünk!

Az iskola elé egy szép nap darus kocsi érkezett, hatalmas kőtömböket pakolva. Végignéztük, ahogy a köveket egymásra rakosgatták, aztán attól a pillanattól a Derkó névadóját mintázva immár kőszobor is állt a téren, ahol a szökőkút medencéje körül annyit bringáztunk.

004

 

Sokan, ma már talán nem is sejtik, mi ez a monumentum a szikár tekintetű figurákkal! Derkovits Sztélé. Ez a pontos megnevezése, melyet még akkor, 1971-ben készített Majthényi Karcsi bácsi… egy méltatlanul elfelejtett helyi művész!

Egy másik barátomról a Rohonci úti pokoli torony, az a rettenetes lakástűz jut az eszembe. Jóval később, akkor már a gyakorló padjait koptattuk… Az osztálytársamék lakása égett. Álltunk az iskola udvarán és a döbbenettől alig tudtunk megszólalni. A kilencemeletes legfelső szintje lángokban állt, a hírek szájról szájra jártak, akkoriban még így volt ez rendjén. Mindenki tudni vélt mindent, volt, aki robbantásról beszélt.

002

 

Mégis, csak másnap reggel, az iskolában tudtam meg, hogy Gáborék kiégett lakásában minden odaveszett. Ruhákat, játékokat, könyveket gyűjtöttünk heteken át, próbáltuk pótolni, amit lehetett. Csak az édesapát nem pótolhatta senki… Ha arra visz az utam, ma is felnézek, mintha még mindig kormosak volnának ott a falak…

(…)

Akkoriban a legjobb időtöltésnek a macskabölcsőt vagy cérnázást tartottuk. A cérna fillérekbe került, ha épp nem játszottuk, gondosan feltekertük és zsebre vágtuk. Többen a nagy alakú „szigre” tekerték, ott, a farzsebben mindig biztonságban volt…Órákon át lestük egymástól az újabb és újabb elemeket, aztán, ha valami egészen újra bukkantunk, próbáltuk azt elnevezni, persze a magunk egyszerű módján…

513px-Cats-cradle.svg

„A cérnalevevős játék vagy szövés egy végtelenített zsinórral vagy cérnával végzett játék, melynek során az egyik játékos kezére és ujjai közé meghatározott rend szerint felfűzi, majd a másik játékos szintén az adott szabályok szerint ujjaival alányúl és anélkül hogy szétesne a figura, átveszi egy új elrendezést hozva létre. Az egész játék és az egyes figurák neve, sorrendjük és a figurák száma igen különböző lehet. A játék különböző változatai az egész világon ismertek. Eredete homályos, valószínűleg Kínából vagy Koreából származik.

Cat's_cradle_candles

A hetvenes évek vége óta nálunk is terjedt a játék angol nevének szó szerinti fordítása a macskabölcső elnevezés, mely Kurt Vonnegut hasonló nevű regénye után vált ismertté. A játék mindig a kereszt vagy kezdés figurából indul ki, majd a játékosok felváltva ujjaikkal leszedik társuk kezéről a fonalat újabb és újabb formákat hozva létre. A nálunk szokásos elrendezések neve: cincin, koporsó, bölcső vagy kecske, zabszem vagy szőnyeg. Ezek mindegyike szimmetrikus alakzat és általában egy mozdulattal származtatható a megelőzőből.

Japánban és Hawaiin egyedül játsszák. Kínában a játék neve Kang szok (= kötél lyuk). A navaho indiánok azt mondják, hogy őseiket a pókemberek tanították meg a játékra, a zuni nép pedig úgy tudja, hogy Pók nagymama adta nekik a játékot.”

(Amúgy a játék meghódította az egész világot! Geneva Hultenius, Maryann DiVona, és Rita Divona 21 óra alatt 21 200 macskabölcsőt készített Chula Vistában (California) 1974. augusztus 17 és 18 között. A Guinness Rekordok Könyve 1975. és 1976. kiadásában ez a teljesítmény a világrekordok között szerepelt! Ezt Jane Muir és Robyn Lawrick 22 700 játékkal 1976. augusztus 25-én Kanadában megdöntötte.)

Ahogy teltek az évek, a lakótelepi gyerkőcök közül mi, fiúk, felfedeztük a focit! A közelben volt a Haladás Vasutas Sportegyesület pályája, ahová be-belógtunk, és a betonlelátókról bámultuk a nagy zöld gyepszőnyeget. Álmodoztunk, milyen jó lenne, akár csak megérinteni is, egyetlen pillanatra…

0005

A parkolókban akkoriban még akadtak szabad területek, foghíjak, nem volt jelentős a forgalom. Vettünk egy doboz fehér festéket és az aszfaltra, gondos munkával felpingáltuk a Derkó legjobb tengópályáját! Meg persze a csapataink becenevét… Naphosszat rúgtuk a bőrt… ami persze többnyire egy élénkpiros gumilabda volt, nagy fehér pettyekkel. A lakótelepi sihedereknek ez volt a focilabdája…

Derkó! Mennyi kaland és végtelenhosszú tekerés fért ebbe az óriási lakótelepbe! Csak az tudja ezt igazán, aki itt tanult meg kétkerekűzni.

0005

Az első igazi bicaj, amit a Kossuth utcai, udvari bizományiból vásároltunk, a nyárra gyűjtögetett takarékbélyegek postai beváltása után! Egy igazi Tihany, a hajlított vázú Tihany volt a legmerészebb álmok netovábbja! Ha rászántuk az időt, ragyogó, piros színe még élénkebben ragyogott a szikrázó napsütésben.

És attól a pillanattól a foci, meg a bringa lett a két legfőbb időtöltés.

Nyaranta az egész vakációt elrontani képes gyakorlófüzeteket dugdostuk, abban bízva, hátha a szüleink nem találják meg, az udvariasság kedvéért olykor levelet írtunk egy-egy szovjet kispajtásnak, de a legcsodálatosabb mégis az az egyetlen hét volt, Csivi bácsival, a Balatonberényi Úttörőtáborban! A mi őrsünkben mindenki Derkós volt! Nem is lehetett másként!

0007

 

A városunk által nekünk épített táborban mi voltunk a házigazdák, meg a vendégek is egyszerre! Vendéglátók, akikhez piros sapkás pionírok érkeztek – sárga, ötágú, hímzett csillaggal, egyenesen Joskar-Olából!

Minden reggel meneteltek: Ráz-dvá-tri-csitíri… Zászlófelvonás, zászlólevonás – olykor némi pojtye…

uttoro_sip

(…)

Csak lassan csomagolok. Szeretném, ha minél tovább tartana! Mert őszintén szólva, nem szívesen gondolok a búcsúra! Annyi út, annyi séta volna még! Elballaghatnék Derkovits Gyula szobrához, A szoborhoz, ami előtt olykor ma is meg-megállnak egyszerű emberek és persze – miért is ne! – miniszterelnökök…

003

 

Ha éppen arra visz az útjuk! Elsétálnék a régi boltig a Derkó egykori legnagyobb Csemege üzletéig, a Szűrcsapóba, egyenest a könyves mami gurulós pultjáig, hogy megvegyem a legújabb Delfin könyvet… De kár, hogy se Csemege, se mami, se Delfin könyvek nincsenek már!

Mi mindent jelentett még a Derkó? Nemsokára elmesélem!

2 thoughts on “DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – újabb szösszenetek csomagolás közben II.”

  1. Nagyon jó olvasni e sorokat, mintha a saját gyermekkorom egy szakaszát írta volna meg a blogger, újra és újra elolvastam…mertugyan évtizedek óta nem ott élek, szívemben mindig Derkós maradtam…, és ha tehetem, elkanyarodok arra most is. Aztán ott volt még a Perint part, a “sashíddal” és az “ördög-gáttal”, a szomszédos rabkert, egy igazi kalandpark, a házak közé épült salakos pályák, az egyik éppen a blogger házától pár méterre. A Donald rágókat áruló bácsi, talán a Szűrcsapó 21 -ből(?), Derkó ifjúsági club, a végtelennek tűnő sportliget, a bringával csengőzések a parkolóban, ahol akkoriban valóban ritka volt az autó, mennyit mesélhetnék még… JÓ VOLT ABBAN AZ IDŐBEN GYEREKNEK LENNI, DE SZERINTEM FELNŐTTNEK IS!!!

  2. Nahát! Teljesen véletlenül tévedtem ide. Vagy inkább a sors vezérelt? Szerintem ismernünk kell egymást! Imádtam ott és akkor gyerek lenni! Minden szó igaz, és ugyanígy érzem! És mostanában sokkal gyakrabban jut eszembe, szívesen beszélgetnék is Veletek azokról az időkről és élményekről.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.