DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – zápor a nyári napközis táborban IV.

Órák óta szakad az eső. Emlékeimben kutatva magam előtt látom a városi strand területén működtetett egykori nyári napközis tábort. Zuhogó esőben…

Júniustól augusztus végéig itt múlatták az időt a szombathelyi iskolások, a Derkó apróságai, csibészei, akiknek szülei gyárakban, üzemekben dolgoztak és őrzésükkel, no meg az igényelhető tízórai-ebéd-uzsonna trióval szerették volna biztonságban tudni csemetéiket.

002

 

Mert akkoriban voltak még gyárak, üzemek, meg a városi strand területén működtetett napközis táborok, ahol a nyugdíjas tanerők tömbje, meg a nyári gyakorlaton lelkeskedő leendő pedagógusok összecsapásai zajlottak napestig. Makarenko harcolt derekasan az új szelekkel, mert a gyerkőcök akkoriban is neveletlenek voltak – naná!

Reggel, délben és délután zajlottak a valószínűtlenül értelmetlen sorba állítások, a példás rendben, kettesével az öreg iskola ebédlőjéig kígyózó „erőltetett menetek”, hogy aztán a „művelésre átadott gyermekanyag”, mint megvadult kiscsikók ménese, élvezhesse a fennmaradó időben a vakáció valódi értelmét, a szabadságot!

003

 

No persze, akkor is akadtak esőnapok. Amikor már hajnaltól úszott a város, melynek nem ritkán a túlsó végéből, szüleik kerékpárjainak vázán, vagy csomagtartóin zötykölődve érkeztek az esőkabátos rosszcsontok. Amolyan „ázott kutya szagú” nebulók, latyakos szandálban, rövidgatyában, olykor a ballon alatt is csuromvizes ingecskékben.

A programok programja ekkor vette kezdetét!

imagesAzt hiszem, Jancsó szegénylegényei jutnak az eszembe, a hírhedt deszkaajtókkal, valahányszor azokra az öltözőkben elköltött napokra gondolok. Bezárva, vékonyka, nyithatatlan ablakokkal ültünk a fapadokon, és vártunk. Gumizva, cérnázva, torpedózva, ötikszezve, akasztófázva vártuk a záporok múlását – persze mindhiába. Nem volt annyi kockásfüzet e föld kerekén, amit be ne töltöttünk volna!  Az olykor alig tíz, tizenöt négyzetméterre bezsúfolt huszonegynéhány gyermek engedelmességéről nehéz nem pironkodva mesélni.

Ott voltam előbb neveletlen nebuló, majd évek múlva nevelő, tanerő, a kölyköknek a leginkább „bá”, aki arra volt kárhoztatva, hogy kitaláljon végre valamit!

006

 

Kár, hogy kitalálni valamit akkor szoktunk, amikor a legkevésbé sem számítunk rá! Így az ötletek jó messze elkerülték a tábor területét! A „bá” meg csak erőlködött, vezényelte az „Amerikából jöttem” sületlenségét, olykor rázendített a manapság talán „bugyutaságként” aposztrofálható, „ha jó a kedved, üsd a térdedet” kezdetű úttörő nótára, néha felelőtlenül kimondta az „adj király katonát”, vagy a “kemence” vezényszavát, csak, hogy az a parányi öltöző még inkább hasonlíthasson egy felbolydult méhkaptárra!

001

 

Tanerőként a leghamarabb az derült ki a nyugdíjas „tantónénik” számára, hogy áruló lettem, mert villanásaim arra a következtetésre engedték őket, hogy én bizony a gyerekekkel vagyok, tehát megátalkodott, „pofon ellenes”, a regulát kijátszó pancser, akiből soha a büdös életben nem lesz tanár! Nem állt rá a kezem a „nyaklevesre”, nem ismertem a „kokit”, meg a „seggrepacsit”, bár ez akkoriban állítólag a leghatékonyabb nevelési eszközök arzenálja volt…

Esett az eső, a Derkó kölykei ültek a városi strand öltözőiben és vártuk, hogy az idő hajlandó legyen végre vánszorogni.

Akik mindezt úgy olvassák, hogy mögöttük nincs legalább négy évtized, nyilván, nem értik az egészet! Miért is kell unatkozni, ha esik az eső? Esőben ott a legjobb barátunk a számítógép, a laptop, meg a tablet, ismerőseink özönével a fészbúk, telefonjainkon játékok ezrei, s, ha végképp elunnánk magunkat, ott a televízió, a DVD-k a rengeteg kacagtató filmmel, CD-k zenékkel…

Csakhogy akkoriban nem volt számítógép, se laptop, se tablet, sem okostelefon.

Televíziója sem volt mindenkinek, olykor csak egy-egy a lépcsőház módosabb lakójának. A bakelitekről Kovács Erzsi, meg a Záray-Vámosi duó dalai szóltak, ha sikerült tűt cserélni a jó öreg Tesla lemezjátszóban. Bár ez utóbbi a „kés, violla, olló, gyerek kezébe nem való” kategória részét képezték! Szóval a mi játékaink és „alaptartozékaink” köre meglehetősen szegényesre sikeredett. Mégsem éreztük magunkat lecsúszottnak, mélyszegénységben élőnek, támogatásra szorulónak!

(…)

005

 

Órák óta szakad az eső. Gyermekeinket autókkal cipelve az eget kémleljük, vajon meddig még? Mikor lesz már vége ennek a rengeteg esőnek, mikor lesz újra, igazi nyár? Hazaérve a kölykök a netre tapadnak, délben rájuk csörgünk, kiveszik és felolvasztják a mirelitet, vagy rendelnek egy pizzát. Kiirtanak egy egész falut, megnyernek tizenkét autóversenyt, dübörgő játékaiktól zeng a ház, a lépcsőház, s ha délutánra mégis eláll a zápor, jobb, ha szólunk: süt a nap, valaki elballaghatna a boltba, bevásárolni… Olykor felelet sincs.

A Derkó másik arca, a rengeteg idős ember feltáruló ablakai látszanak csak a délutáni párában…

A valaha e lakótelepet megteremtők, akikből mára nagyapó, meg nagyanyó lett, törődést váró, hajlott hátú idős emberek. Akik valaha a vásott kölykeiket cipelték kerékpárjaik vázán, a szakadó esőben a városi strand területén működő nyári napközis táborba…

Írásunk első részét itt olvashatják:

http://revolucio.blogin.hu/2014/07/23/derko-a-szulofalum-emlekei-szosszenetek-csomagolas-kozben-i/

A második rész itt található:

http://revolucio.blogin.hu/2014/07/25/derko-a-szulofalum-emlekei-ujabb-szosszenetek-csomagolas-kozben-ii/

Megköszönjük a biztató gondolatokat!

2 thoughts on “DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – zápor a nyári napközis táborban IV.”

  1. Köszönöm hogy felidézted a régi szép emlékeket.Keveset járok arra így nem lebeg a múlt előttem, de most újra átéreztem milyen is volt “kütyümentesen” élhető napokat, heteket eltölteni a tanár bá’ -val vagy tanítónénivel.Amikor délután kimentünk a kapun de ha lehetett volna visszafordulunk, mert olyan JÓ volt.Meghitt és szabad, szigorú de igazságos, szerethető és tanító.

  2. De jó! És mennyire aktuális!
    Éppen a héten jutott eszembe, az egyik menetrendszerű délutáni zápor után, milyen is volt, amikor a pocsolyákban ugrálva mentünk gyalog hazafelé a a Rohoncira a tesóimmal… És milyen jókat forgóztunk a lepattant pinpongasztalok körül a királynak számító soft ütőkkel! És hogy vártuk délután turistás szendvicses uzsonnát….És amikor a táborban jelentős többlettel rendekező “Kolompárok”, meg “Lakatosok” bezártak bennünket a WC-be, s ott kuksoltunk órákig, eközben a “tanárbá” kétségbeesetten keresett bennünket….. Volt sok emlék, de hogy unatkoztunk volna, na olyanra nem emlékszem.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.