ÓCSKA CSODÁK ÉS MEGLEPIK – egy városvezetés ajándékai Szombathelynek

Egy darabig, csendben nézi csak a jámbor ember, “azok” erőlködését. Megadóan. Nem szól, nem morog, nem legyint, csak úgy magában morfondírozik arról, vajon miért és meddig kell még tétován tűrni, hogy “olyanok” próbálkozzanak, akiknek láthatóan, tehát rettenetesen nagy a zakó.

Szavalnak.

Önmaguk vélt igazából megállapítás blokkokat ragoznak, jó nagy svunggal a maguk álmodta falnak csapódnak, aztán elcsodálkoznak, mi is történt. Csoda!? A meglepetésről gagyognak, miközben letakarítják magukról a törmeléket. A mocskukat. Mi meg hallgatjuk, nézzük, amint szerencsétlenkednek, végigszenvedjük a botlásaikat, vagy, ahogy ők mondják, a tanulóéveiket. Mindent autodidakta módon próbálnak kiügyeskedni, kimódolni, miközben vadul kalimpálnak önnön teremtéseik mentén.

Megköpködik a korábbról itt maradt, tapasztalataikat cipelő egyedeket, miközben büszkén töketlenkednek. Nem mellőznek, csak felmentenek és megtűrik sorainkat. Oh, be szép! Nem tudják azt sem, mit nem tudnak – ezért a bamba vigyor.

Aztán, hogy fogyni kezd a türelem, egyre erősebb a vágy, odacsapni, mint a szemtelen nyárvégi legyeknek, hogy ízeikre fröccsenjenek…

Ha tavasztól kora őszig a sok eső nyomán gaztenger borítja közterületeinket, természeti csodáról beszélnek. Ők. Tehetetlenségüket nem említik, helyette emberfeletti küzdelemről, a galád fű elleni harcról szónokolnak, melyben általában a gyom, meg a közte megbúvó szemét győzedelmeskedik. Ezért látszik úgy, mintha parkjainknak nem volna gazdája. Pedig ők felkészültek, költekeztek és jól kiköltekeztek, hogy szinte semmi másra nem maradt… gépesítettek, terveztek, szerveztek stb. A fű tehát meglepetés! Ugyan, ki számíthatott volna rá!?

0001
(…)

Ősszel – persze csak az utóbbi években alakult így –, a fák lombjai földre hullnak, s valami különös természeti csoda folytán előbb csak kisebb, rothadó kupacokká, majd hegyekké tornyosuló levélhalmokká válnak, mely növényi hegyeket ráadásul naponta mozgat a rakoncátlan szél. Nyilván az ellenszél! Hát persze, hogy a meglepetés erejével hat az őszi avar is, ami a lefülelt gondjai közt vergődő embert váratlanul éri! Ugyan, ki tudna rá felkészülni időben! Jön az avar és befészkeli magát a megszáradt gaztenger derékig érő ágbogai közé… Nyilván, természeti csoda ez is, mely megtörténik a magunkfajtákkal! Meglepetés…
(…)

0002

A tél aztán előbb szépen szállingózó hópihék varázsát hozza, mely temérdek, jótékonyan mindent befedni kész hóból végül nyakig érő latyak lesz, nyilván eltakaríthatatlanul, belepve a megszáradt gaztenger ágbogai közé ült levélhalmokat. Ez is meglepetés! Elementáris erővel ható csoda, katasztrófahelyzet, amire magyarázatok és ideológiák születnek, csak a sár marad!

0004

(…)

0003

A szombathelyiek csodája a Savaria Karnevál! Ezt mondják… Programok, meglepik; mégis, a legfőbb csoda a minapi, a karneváli eső! Szokatlan égi jelenség, nyilván, tíz felvonulásból mindössze kilencet, ha érint, (…) ugyan, hogy is lehetne rá felkészülni?!! Kiagyalni, kieszelni, mit tehetnénk ellene, s ha elmos mindent, hát helyette?! Csak kutatni lehetne, vajon, kinek a felelőssége?

De nem lehet, a végeredmény mindig ugyanaz marad! Nem először és nem utoljára!

Az események előtti héten és napokban esik, rendületlenül, aztán jön a várva-várt – úgy tűnik kreált! – hurráááá prognózis: péntektől szikrázó napsütés, kánikula várható, eső, záporok valószínűsége kizárt! Jöhet/ne a meglepetés!

Aztán a szombat esti felvonulás előtt fél órával – mint rendesen! – elered és, mintha dézsából öntenék, esik, esik, esik!

Váratlanul! Naná!

A rengeteg kérdésre pedig egyetlen válasz érkezik: lehet hazamenni, kedves vendégek!

Nem tehetünk róla! Az esőt…nem tudjuk elállítani…

A lelátók hely-jegyei eláztak, értéktelenné váltak, sem lelakni, sem visszaváltani nem lehet! Nem lesz felvonulás, nem lesz semmi a karnevál valódi értékéből, a hosszan vonuló életképekből; sem a Szolnokról, sem a Szegedről, sem a még messzebbről ezért aznapra ideérkezőknek. Jobb híján jöhetnek a messzeségből – újra! – holnap, délután, ha lesz jó idő.

Gurulhatnak haza az éppen csak ezért utazó Győriek, Veszprémiek, Zalaegerszegiek, akik nagy valószínűséggel még a hazafelé vezető úton megfogadják, hogy soha többé nem jönnek! Nekik ennyi volt a szombathelyi karnevál! Örökre!

Csak egyet tudunk: A sok meglepetés, váratlan történet után lesz dolga az elkövetkezőknek! Akkor is, ha a jelenlegi városvezető garnitúra kizárólagos lehetőségeit megzabálják a fülkékbe járók, meg akkor is, ha mások jönnek, akik készek és bátrak lesznek lezárni egy korszakot. A tizenöt év nem volt elég, hogy valódi legendává váljon Szombathely legnagyobb ígérete. Szombathely a burjánzó gyomnövények, a lépten-nyomon viruló szemét, a szélben vágtató őszi falevelek, a téli latyak és az esőáztatta, évről-évre elmaradó felvonulások városa. Bár ez utóbbi látszólag kilóg a sorból, valójában ez is a hozzá nem értés, a felkészületlenség számláira írható.

Csak míg az előző három példát orvosolni némi rendkívül egyszerű visszarendezéssel képesek volnánk, a Savaria Történelmi Karnevált bírálók rendre megkapják a „hozzá nem értők” titulust!

Talán újabb csodára illene várnunk? Meglepetésre? Direktor Asszony és Úr megvilágosodására? Nem tudhatjuk…

A felmentéssel élő alattvalók, meg lúzer megtűrtek városa – Szombathely, fedél nélkül, nehéz helyzetben segítségért kiált! Mint egy csodaváró otthontalan…