SEMMI KÖZÖM HOZZÁ – ha elnézést kérhetett volna, Robin Williams még élne!

„Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!” Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” Müller Péter

Tudom, az egészen túl van már mindenki! Túl a világ, meg az “azon túli mindenki”, akik persze nehezebben dolgozzák fel. Mégiscsak “egy különleges ember” volt. Újabban az „ilyenek” halnak meg! Pótolhatatlanok, vagy legalábbis annak gondoljuk valamennyit. Aztán leszámolnak mindennel és végeznek magukkal. Vagy az is lehet, hogy semmivel nem számolnak le, csak elindulnak nyílegyenesen a végtelenbe…
Amikor végignéztem életem legfontosabb filmjét, azt gondoltam, minden embernek lehet valami egészen különleges elképzelése arról, hogy mi várhat ránk életünk végén, ott, a halál után. Az „ateistának mondott” legpesszimistábbak talán rávágják, hogy semmi! (Amúgy ateisták már nincsenek!) Azt gondolhatjuk, ezzel a „semmivel” elég nehéz leélni az életet, küzdeni a szürkén egyforma mindennapokkal, ünnepelni és olykor harcolni a világgal. Félő, hogy onnantól pedig szinte lehetetlen, ha elveszítünk valakit, akit szerettünk és közel állt hozzánk.

Főleg úgy, ha az a valaki önkezével vetett véget az életének!

“Mi történik velünk, halálunk után? Chris Nielsennek elképzelése sincsen, egészen addig, míg egy váratlan baleset véget nem vet rövid életének, elválasztva ezáltal szeretett feleségétől, Annie-től.

0001

0007

0005

0003

Chrisnek muszáj felfedeznie az élet igaz természetét a halál után, de még a Mennyország sem teljes Annie nélkül, és mikor felesége öngyilkossága végérvényesen elválasztja őket egymástól, Chris kockára teszi a lelkét, hogy megmentse Annie-t az Örök Kárhozattól. Richard Matheson gyönyörű történetéből azonos címmel film készült 1998-ban Robin Williams főszereplésével… (What dreams may come – Csodás álmok jönnek).”

Különös aktualitása miatt újranéztem Robin Williams filmjét. Azóta tűnődöm…

Vajon, lesz-e, aki kockára teszi érte a lelkét?

0002

0004

0006

A történet, a film legdöbbenetesebb részlete annak a pokolnak a leírása, amelyet valójában az ember saját maga teremt önmaga köré a gondolatai által. A helyzet ma is ez: gondolataink határozzák meg életünket és boldogságunkat. Meg olykor a felfoghatatlanul fájdalmas boldogtalanságunkat is! Választhatjuk magunk köré a poklok legmélyebb bugyrait, de már itt a Földön is választhatjuk az Örök nyár birodalmát. Mennyország? Pokol? Hogy is van ez?

Robin halálával egy újabb kérdésre veszítettük el a választ! Tudom jól… SEMMI KÖZÖM HOZZÁ – de, ha elnézést kérhetett volna, Robin még élne!? Ezt mondják. Meg, hogy nem igazán maradt esélye. Még a bocsánatra sem…

„Az embernek az őrültségnek csak piciny szikrája jut. Azt nem szabad elveszíteni.”

Ezt a mondatot hagyta örökül, megmásíthatatlanul. Meg persze kérdéseket, melyeket aligha mernénk feltenni. Mert gyáva, szar világban élünk…várva az érdemelhetetlen csodás álmokra…

0009

0010

Emlékezetes mondatai örökké velünk maradnak „A Filmből”:

„Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (…) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (…) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért!”

Önök pedig…bocsássanak meg az írásomért!

REVOLÚCIÓ

Így hívják az ország legbecsesebb süteményét 2014-ben! Damniczki Balázs tortája nyilván csak nekünk tetszik, hiszen a fantázia-neve rendkívül találó: Revolúció! Gratulálunk a mesternek!

Revolucio torta

 

Ismerkedjenek meg a torta készítésével:

SEGÍTSÉG! BECSENGETNEK! – Tutajos és Bütyök vadregényes nyara elmaradt!

Augusztus legelején megkergülnek a gyermekeink szülei! Naponta nyomják a végeláthatatlan dumát az iskoláról, a becsengetésről, látható és láthatatlan gondjaikról, amiről mostanság persze minden rosszcsontnak illik tudni! Jön az őszi tanévkezdés,  jönnek az esős, szeles napok, miközben szinte alig volt igazi nyár, forróság, kánikula!

Miközben szinte senki nem juthatott azoknak az élményeknek a közelébe sem, amelyeket valaha átélhetett Tutajos és Bütyök – Fekete István nevelő szándékú regényében, a Tüskevárban.

Mindaz, ami a legenda szerint megtörténhet egy kiskölyökkel, egy kamasszal, egy sihederrel – elmaradt, helyette ideges szülők vergődései nyomán élhették meg a falatnyi nyár elsuhanását gyermekeink. Tovatűntek a hetek, hónapok, még jóformán el sem kezdődhetett a „gondtalan semmittevés”, amikor lelkes apukák és anyukák elindulnak kölykeikkel, hogy a “véletlenül sem nyaralásra” félretett pénzből iskolatáskákat, füzethalmokat, meg a kiváló magyar tankönyvipar lehengerlő alkotásait vásárolják meg.

Sok esetben akár több havi közmunkás-bérük árán!

?????????????????

Ne kerteljünk: az iskolakezdés az egyik legsúlyosabb adónem minden gyermeket nevelő számára! Nyűg, megoldhatatlannak látszó probléma, mely eleve nem töltheti el boldog várakozással a szünidőbe feledkezni kívánó családokat!

Tudva, hogy az idióta iskolarendszer hamiskás értékrendű követelései, a reformnak nevezett tankönyv tukmálások miatt, a tarha évről évre növekszik, miközben a tanerők olykor szikrányi lelkesedése egyre lanyhul – nem éppen szívderítő élmény!

A következő generációknak csak ennyi marad: Segítség! Becsengetnek! De vajon ebben a lehetetlen helyzetben kinek és kik vetik a jövőnek a magot?

Mi, felnőttek, a gyermekeinkért minden tekintetben felelős gondviselők – már a szó maga is olyan gonoszkára sikeredett!!! – próbálunk olykor nem rángó gyomorral nyomni, mindenféle süket etető szöveget, miközben olykor idegesen elfordítva a fejünket, messze nézünk! Leginkább a semmibe!

Bevásároljuk, mert muszáj, az évnyi strapát alig bíró iskolatáskákat, a tartás nélküli, egyre irritálóbban romló minőségű füzetcsomagokat, írószereket, előre kifizetjük az évente dráguló, egyre nehezebb és egyre több értelmetlenséget tartalmazó tankönyveket… Mert nincs választásunk! Vége az állítólagos liberális időknek, nincs szabadság, nincs döntési lehetőség, kényszer van és punktum!

0005

 

Láttak már az arcizmaikkal elégedettséget és boldog mosolyt erőszakoló anyukákat és apukákat vonaglani az áruházakban, veszettül kombinálva, vajon, min lehetne spórolni? Miközben a gyermek – aki persze ettől az egésztől már szintén zsír ideg – szóval a cseppet sem követelőző gyermek, csak áll és konstatálja, hogy neki persze megint csak ez a vacak jut, bezzeg a gazdag Tóthék csemetéje… Nem valami szívderítő látvány! Méreg, mely az utolsó heteket, a nyár méltóbb befejezésének lehetőségeit teszi egyre tönkre. Melyet bambán zabál meg a mi lehetetlenül tehetetlen generációnk, amelyből kiveszett minden lázadás, tagadás és düh!

0003

 

Olvasom, hogy 2020-ra Magyarország is felzárkózik a menthetetlenül elöregedő országok egyre népesebb táborába. Ott, ahol szakmák, mesterségek és mesterek helyébe betanított munkások, operátorok és közmunkások tömegeibe sulykolják az egyre jobb munkanélküliségi mutatókat!

Eltolódnak az arányok, aztán szinte nem maradnak eltartók, csak eltartottak! Főleg, hogy állítólag majd félmillióan emigráltak… Ez a bevallott adat! Bár olvashatni azt is, hogy az Egyesült Királyság területén – tehát csak ott! – sikerült regisztrálni a milliomodik magyar – ottani – TB fizetőt! Ez csak angliai adat!

Szép kis kilátások, mondhatom! Mi a frászért is gondoljuk, mi a maradék pár millió, hogy ezzel a bambulással valami majd változik!? A tanévkezdés nem következmény, hanem maga az ok! Egy volna, a sok közül, hogy végre észhez térjünk!

Még pár hét és itt lesz egy újabb lehetőség! Gondolhatnánk… Már most látszik, hogy senki nem veszi komolyan, ami a változás lehetőségeként megjelenhetne, csak üres léggömb, a mindent elömlő szenny útjába senki nem akar állni! Hősök vannak, meg önjelöltek, de párbeszéd és kaláka érzés sehol… Becsaptak, becsapnak egyre a változást ígérők, vagy inkább elvárók!

Nem haragudhatunk rájuk! Fogalmuk sincs, mit kellene tenniük! Olyan ez az egész, mint a szórólap. Az egyedül üdvözítő módszer, amit a megvilágosodottak eleve a kukába dobnak. Pocsékolás, mégis ez a módi!

0006

 

Még pár hét, de előtte becsengetnek. Gyermekeinket a mindenhol toluló papokra bízzuk, akik majd rendre elmagyarázzák, milyen felelőtlen gazemberek vagyunk. Nem járunk hinni! Papokra, meg tanárokra, akik hihetetlen kegyet gyakorolnak, hogy „ennyiért” is hajlandóak betörni nevelhetetlen kölykeinket. Mi meg valahogy kihúzzuk a következő vakációig. Pikk-pakk eljön az is, ahogy a betegségekkel és tehetetlenséggel terhes öregkor is! Ugye, nem jut többé az eszünkbe jövőről, meg magvetőről hadovázni? Mert a következő körben már jön a maflás!

0001

 

Akinek van még kedve, elgondolkozhat. Aki megunta az egészet…az ugorjon! Addig is némi múzeum, őskövület a jó idejéből: (wikipédia turmix)

„Egy nyolcadikos diák, Ladó Gyula Lajos („Tutajos”) és barátja, Pondoray Béla („Bütyök”) egy nyárra Tutajos nagybátyjához kerül, aki az öreg pákász, Matula Gergely gondjaira bízza őket, akinél a fiúk megtanulják, mit jelent a berekbeli élet.

Béla mosónő édesanyjával egyszerű életet él (mozdonyvezető édesapja meghalt), míg Gyula körülményei „elitnek” mondhatók a mérnök szülőkkel, valamint a gondoskodó nagynénivel (Piri mama). Gyula egyedül indul a Kis-Balatonra nyaralni, barátja csak később indul utána, amikor az édesanyja gyógyfürdőbe megy.

A városi életből kiszabadult Tutajos először romantikus helynek képzeli el a balatoni lápot, és úgy gondolja, hogy saját maga is eleget tud az ottani életről. Azonban több leckét kap: Matula tanácsa ellenére szandálban indul a mocsárba, így a sás és a tüske felsérti a lábát; Matula tanácsa ellenére leveti az ingét a tűző napon, estére leég, és Nancsi néni ápolására szorul; egyik ujját majdnem elveszíti, amikor a kifogott csuka szájához nyúl, hogy kivegye a horgot.

Bütyök érkezésekor Tutajos már hozzászokott a felelősségteljes élethez, s Matula rábízza Bütyök betanítását is. A két fiú együtt csinál mindent. Amikor a nádasban horgásznak, elkapja őket a jégzivatar, mivel nem veszik észre a viharfelhőket. A két fiú hosszabb idő alatt ér csak fedezékbe, eközben megsérülnek a lehulló jégdaraboktól. Tutajos tüdőgyulladást kap, míg felgyógyul, addig Bütyök Istvánnak segít a gazdaságban, a takarmányt mázsálja a mérlegen, közben pedig utoléri őt az első gyerekszerelem is.

A nyár végére a fiatalok megerősödnek, főleg Tutajos, aki a szünet elején még gyenge kisgyermek volt. A két fiú visszatér Budapestre, újra elkezdődik az iskola, találkoznak osztálytársaikkal, és újra megkezdődik a mindennapi élet.”

0007

Kit érdekelnek a mesék? Nem igaz, okostojás felnőttek?!

DERKÓ, A “SZÜLŐFALUM” EMLÉKEI – Mégis, ki lehet a gazdánk? VI.

Apropo: “Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer magam is útnak eredek. Most mégis úgy tűnik, nincs tovább, nem lehet maradásom… Szívem szerint itt öregedtem volna meg! Most meg szösszenetek jutnak az eszembe csomagolás közben. Ez a város, benne a Derkóval, úgy rémlik, már egy ideje másé. Olyanok jöttek és maradnak, akiknek az egészhez semmi közük!”

A senior woman standing by flowers 002

Kiss néni a lakótelep kellős közepén, a Bem József utcában lakott. Házmester volt. Bár, lehet, hogy manapság a leginkább „házmesternőnek” neveznénk. Csendes békességben élte életét Kiss bácsival, a nyugdíjas portással, aki leginkább az illedelmességével hívta fel magára a figyelmet. Merthogy mindenkinek, mindig köszönt. Méghozzá előre. Fel sem tételezve, hogy valaki, akár egyetlenegy esetben is elmulasztaná, hogy visszaköszönjön.

A jókívánságok sora karácsony és húsvét táján kibővült apró kedveskedésekkel, de igyekeztek nem megfeledkezni a lépcsőházakban lakók névnapjáról sem. Kockás füzetet vezettek, ki, mikor ünnepel, így a faliújságra elhelyezett „Boldog névnapot” feliratú karton tartógumijába, kivétel nélkül, minden alkalommal, csak be kellett csúsztatni az aktuális neveket. Manapság ezt kőkorszaki display-nek nevezhetnénk, akkor azonban ez a gesztus az „egy lépcsőház egy falu” jelleget próbálta őrizgetni.

A Derkó így vált sok-sok apró-falu megyéjévé, az ott élők tudtak egymásról, a távozók hiányoztak, az érkezőket közösen ünnepeltük, s ha feltűnt egy utcában a halottaskocsi, hamarosan kisebb „falugyűlés” várta a koporsóval lefelé igyekvőket…

005

 

A lépcsőházak hierarchiája hamarosan kialakult. Szorgalmas, megbízható emberként tartottak számon az üzemekben, gyárakban dolgozókat. A Remix, a Sabaria Cipőgyár, a Styl Ruhagyár, vagy éppen a Latex gépcsodái mellett késő délutánig dolgozók, kerékpárjaikkal érkeztek, de mindig volt idejük egymásra, néhány fontos információt kicserélni – amolyan pletykálkodás jelleggel.

004Minden jóravaló „falu” egyik lakásában élt egy köztisztviselő, a szerencsésebbek közé jutott egy-egy orvos, mérnök, akik csakhamar leparkírozhattak a házak közt terpeszkedő parkolókba, ahol volt hely, bőven, a Wartburgoknak, Moszkvicsoknak, Trabantoknak. Az ilyen csodákhoz viszonylag gyorsan, 3-4 év alatt lehetett hozzájutni, a Merkur vállalaton keresztül. Ők voltak az urak, a „fejesek”, akiknek kijárt ez a megkülönböztetés, aki kiérdemelték, hogy autóval járhassanak.

Igaz, előbb csak a hétvégeken kocsikáztak, havonta átmerészkedtek a szomszédos városokba, Zalaegerszegre, Sopronba, de a hosszabb utak előtt nagy divat volt a járművet alaposan átvizsgáltatni a XII. Afit műhelyében.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Ezek után lehetett csak útnak indulni, mondjuk Budapestre, fel egészen az „Osztapenkóig”. Onnan a gyávábbak földalattira szálltak, hogy aztán idehaza felvágósan elmesélhessék, milyen volt végiggurulni a Népköztársaság útján…

A Balcsi abban az időben még tényleg csak a kiváltságosok tengere volt, bár, idővel a munkások számára is alkottak beutalókat, meg olcsóbb kialakítású „nyaralóbódékat”, ahol akár egy héten át lehetett élvezni a Balatoni világos émelyítő habját, némi főtt kukorica, meg betétes zsemle társaságában!

008

 

A lakótelep egyik legfőbb ajándéka volt, hogy senki nem érezte, érezhette magát kívülállónak. Mindenki fontos volt, persze a maga módján, a játszótereken időzhettek a fiatal házasok, terelgetve kiscsibéiket, az árnyékosabb padokon múlathatták az időt az idősebbek, s ha valamely zöld terület közepén felütötte a fejét a gaz, többen egyszerre indultak a kapáikkal, hogy eltüntessék azt. A lépcsőházak előtt virágágyásokat létesítettek, szorgosan locsolgatva kis kannáikból a hűsítő cseppeket. Ha pedig a szél, az átkozott, a messzeségből arrafelé terelgetett egy-egy nagyobb galacsint, kiürült flakont, hát lehajoltak érte, s bőszen cipelték a legközelebbi hulladék gyűjtőig. Csikkeknek, rágógumi pacáknak nyoma sem volt…

Nyaranta havonta, akár többször is megérkeztek a Városgazdálkodási Vállalat brigádjai, fűnyírókkal, gereblyékkel, kapákkal felfegyverkezve, és rendbe tették a gyepszigeteket, a virágágyásokat. 1419Estefelé az úttesteket vízfüggönnyel árasztották a locsolókocsik, a friss levegő illata felszállt a magasabban lakókhoz is, így kánikula idején a Derkó maga volt a paradicsom.

Ma, amikor a „mindenki”, vagyis a „köz” tulajdonáról beszélünk, leginkább arról szólunk, mi minden lett a senkié, mi minden vált gazdátlanná. Semminek nincs felelőse, a megbízottak rendszere eltűnt, már nem szerencsés azt kutatni, vajon, kihez lehet fordulni az „ügyes-bajos” dolgokkal. Az idejétmúlt „tanácsrendszer” helyét a polgármesteri hivatalok vették át, ahol bonyolult ügyintézési procedúrák folynak, sorszámokkal, ügyintézési határidőkkel, iktatószámokkal…

A hagyományosan a lakótelep kellős közepén lakó képviselő ritka, mint a fehér holló. Ember, akit megszólíthat a legtöbb földi halandó, ahol a sok-sok Kiss néni, meg Kiss bácsi elpanaszolhatja falatka sérelmeit, ahol megoldásban, segítségben reménykedhetnek. Összefuthatnak vele a közértben, a hírlapárusnál, megszólítva, beszédbe elegyedve…

006

 

Új kavicságyat, új padokat remélve, álmodozva szép új virágágyásokról… Ember, akire felnézhetnek az itt élők, akiben bízhatnak, ha gondjuk támad. De jó volna újra visszatérni a „klasszikus” időkbe! Keresni egymással a kapcsolatot, beszélgetni, nem csak virtuálisan, összefogni, ha kell és másoknak önzetlenül segíteni!

007

 

Derkó – „falvak, települések sora”, háztömbök, lépcsőházak egy nagyvárosban, megannyi elidegenedett ember egymás hegyén hátán! Ez van most. Egymást nem ismerő, egymást nem üdvözlő emberek sokasága, nem ritka, hogy az egy lépcsőházban lakók semmit nem tudnak a másikról, két emelet különbséggel meg már szinte biztosan nem! A liftekben fa arccal állnak egymás mellett az egymás felett élők, a lábuk előtt heverő szemétbe belerúgnak, a fűcsomókat kerülgetik, s keresik, vajon, kinek volna a dolga a gyomlálás, fűnyírás?!

A gazdára várnak, mindegyre…

HURRÁÁÁÁ! KARNEVÁL! – Egy város, amelyik állítólag túltette magát a dolgokon…

Talán, hallottak már róla…Van itt kérem tisztelettel, ez a város, ez a Szombat-hej! ( Nem, nem a drogos, kurvás…hová gondolnak! )  Állítólag már az ókori időkben is nyüzsgő település állt a helyén, bizonyos Savaria!

Az ősök múlhatatlan tisztelete, – no meg a jelentős nyereséggel ápolható hagyományok iránti vágy – a millennium esztendejében arra késztette a város akkori vezetőit, hogy a hatvanas években jelentős sikereket elért karneválok nyomán útjára indítsák a „Savaria Történelmi Karnevál” cifra folyamát. A jelmezes felvonulásokat övező kavalkádot, mely immár a tizenötödik rendezvénnyel köszönti a Szombathelyre érkezőket. Hurrrráááááááá!

0001

 

A nép, az istenadta, özönlik majd, mint minden esztendőben, hogy szájtátva ünnepelje a maskarásokat. Tegye! Végigkóstolja a mindenféle borokat, söröket és még ki tudj, miféle italokat, melyek a kifőzdék és deszkafalu kisvendéglők pecsenyéivel, a világ legkommerszebb „kulináris élményével” örvendezteti majd az ész nélkül költekezni vágyókat. Akinek az elmúlt tizennégy alkalommal még nem sikerült hazavonszolni a különféle vásárfiákat, most majd megteheti, jönnek a börtönviselt fazekasok, a navajó indiánokat idéző rézbőrű miskolci tezsvérek, lesznek bőrösők, fémművesek, fajátékokkal bíbelődők, meg ujjbábosok – a lényeg, hogy ne kelljen hazacipelni az elváltott húszezresek maradékait…

A házigazdák meg majd úgy viseltetnek, mint a perselymalac, mely a polc szélén ácsorog. Tudják: ha pénzt dobnak bele, örül, ha nem, akkor is. Merthogy, olyan örülősre formázták a pofiját!

(Valahogy így írt róla Markó Béla, amikor még költő szeretett volna lenni, nem romániai magyar politikus…)

Mert a szombathelyiek dolga az öröm, a feltétlen jókedv, mely a cirkusz eleven háttere, jó statiszták, ingyen teszik a dolgukat, s ha esőisten is úgy gondolja, végigmenetelik a maskarás felvonulást. Akár többször is! Vidul tehát a város! Egy város, amelyik ÁLLÍTÓLAG túltette magát a dolgokon…

0003

Akadnak köztünk bőven, akik megélték már a szégyenkezés egészen különös megnyilvánulásait. Tudják, miként kell „úgy tenni, mintha mi sem történ volna”, tudnak bagatellizálni, átlépni bizonyos dolgokon, most majd leginkább nem hiányolni senkit azok közül, akik amúgy itt vannak, tisztes bérrel, hivatallal, de már valahogy még sincsenek itt, pontosabban nem mutatkoznak. Mert „azok”, a „tudjukkik” a megjelenésükkel kínos helyzetet teremtenének! Még belegondolni is szörnyű, hogy butuska kérdésekkel nekik rontó, együgyű alakokkal kellene megküzdeniük, ráadásul a nagy megújulás mentén vadonatúj arcokkal operáló polgármester udvartartását is mérgezné a felbukkanásuk.

0007

Szóval, úgy hírlik, az idén nem integetnek majd tógáikban, szandálkáikban nekiveselkedve Lazáry Viktor Szombathely alpolgármestere, Marton Zsolt, szintén Szombathely alpolgármestere és Szakály Gábor Szombathely koordinációs tanácsnoka sem!

( A szombathely.hu-ra pillantó érdeklődők számára jól kiolvasható, hogy a fent nevezett urak jelenleg is ellátják a feladataikat, Lazáry Viktor 620.140, Marton Zsolt 596.956 forintért teszik a dolgukat, miközben hetek óta a színüket sem látni, így valószínűleg Puskás Tivadar mentén sem mutatkoznak majd a díszmenet élén. )

0006

 

A korábbi karneválok bevett gyakorlata szerint a mindenkori városvezetés jeles alakjai, sőt egyes országgyűlési képviselők, kormányhivatali vezetők fontosnak érezték, érzik, hogy jelenlétükkel fokozzák a látványosságok sorát. Ez nyilván az idén is így lesz!

0011

 

Nem lepődnénk meg, ha Hende Csaba hirtelen felavatná az addig romjaiból felújított diadalívet, közben persze hosszan ecsetelhetné a szocialista idők hibáit, hurcolhatná a korábbi városvezetőket, mert ő ettől vált annyira szerethetővé. Ugye?

0010

 

Mivel Puskásnak sikerült egy teherautónyi újoncot verbuválni az őszi nagy megmérettetésre, elolvadhatunk a legújabb szerzemények odaadó felvonulásán, vadonatúj tunikáikban. Mert sajnos biztosak lehetünk abban, hogy az idei karnevál nem lehet majd politika mentes, és éppen azok lesznek a leghangosabbak, akiknek a leginkább volna ildomos mélyen hallgatni!

0012

 

0009

 

Akkor is, ha a hátralévő két hétben minden belvárosi és lakótelepi rét és kaszáló ideiglenesen visszaalakul gyepszőnyeggé, ha sikerül elrejteni az avatatlan szemlélődők elől a városunkban éktelenkedő, beépítetlen foghíjakat, ha a rengeteg kiadó üzlethelyiség elé transzparensek sokasága telepíthető – azért akadnak majd szombathelyiek, akiket ez a pár nap sem tud levenni a lábáról!

Mert a magyarok rövid emlékezetűek, nyilván senkinek nem hiányoznak majd a drog és kurvák balatoni kirándulásán tivornyázók miatt, általunk szégyellni való városvezetők, a fesztivál- és szimfonikus főzene-igazgató érintettsége meg nyilván alaptalan rágalom, amit egy újfasiszta portál volt szíves terjeszteni! Szóval, mondhat bárki, bármit, ami volt, elmúlt, a fizetések meg járnak, ha van valaki, ha nincs… Szombathely ezt is elbírja, hiszen a városvezető személyesen győzte le a város adósságát azzal, hogy a kormány fizetett helyette. (Értik? Nem értik? Nem baj!)

Ez a diadal annyira hihetetlen, hogy akár egy újabb diadalívet is megérdemelne!

0005A jelek szerint Szombathely éppen jobban teljesít. Nem más ez kérem, mint egy jókora Lacikonyha!

( Marton Zsolt nagy örömére, aki hajnalban le-leruccan Fiuméba, ha délután valami tengeri herkentyűt kíván a baráti brancs…) Pontosabban Pecsenyesütő! Ahol a fent nevezett urak kedvükre űzhetik szenvedélyeiket, sütögethetik a pecsenyéiket, mi, bamba nézelődők meg majd beszippogathatjuk az…illatát!

Ehhez asszisztálnak mostantól az új arcok, a láthatóan agymosott jelöltek, akik nem csak elhitték, de úgy érzik, elhitetni is képesek lesznek, hogy Szombathely következő négy éve is csak egy dögunalmas maskarás karnevál lesz, a népnek olykor oda-odavetett serclikkel.

Csak szelíden szeretnénk tudatni: Szombathely nem az a hely, nem az a város, amelyik túltette magát a dolgokon! Nem az! Ahogy írásunk sem az ünnepet kívánta elrontani! Szeretettel várjuk a vendégeinket! A karnevál a szombathelyieké!

MEGHALT A MINISZTERELNÖK – Hogy, miről álmodoznak Magyarországon?!

Zé, kis ember. Egy egészen kicsi kis ember. Mondhatni, jelentéktelen! Még annál is kisebb, mint amekkorára most gondolni méltóztatnak! No nem a testmagasságát tekintve – hiszen azt figyelembe véve Zé „átlagosnak” mondható. Kicsit ugyan köpcös, kissé hajlott hátú, már-már majdhogynem koros, de átlagos. Kicsinységét az élete alakította; és mondhatjuk, egész fegyelmezetten volt ici-pici, soha nem volt jóval nagyobb, így nem beszélhetünk valamiféle „feltűnősködésből bevállalt” csökkenéséről sem!

Tehát Zé, az egészen átlagos kisember, egy este, mint rendesen, valamennyi sorozat minden aznapi megtekintése után fogat mosott, aztán lefeküdt aludni… és egy különös álmot látott.

Álmában meghalt Magyarország miniszterelnöke!

03

 

Ezt álmodta! Felismerte őt! Látta, amint a nagyember összeesik, a teste a földre zuhan, s hogy Zé álmáról a teljesség igényével szólhassunk, Zé azt is látta, amint a miniszterelnök lelke kiballagott a földre zuhant testből. Egy darabig tétovázott, nézegette azt a földön fekvő, meglehetősen elhasználódott testet, aztán sietősen odébbállt. Mire az álom mentősei megérkeztek a miniszterelnök halott volt. Újjáéleszthetetlenül. Zé álmában még azt is konstatálta, hogy hiába is várakoztak, a lelke hajthatatlan maradt, csak ment, mendegélt, egyre messzebbre, el innen!

Reggel, az ébredés után Zé rádöbbent, valójában mit is álmodott az éjszaka! Rádöbbent és nagyon megijedt: vajon, nem lesz ebből neki baja most? Már abból, hogy éppen a miniszterelnök halálát álmodta meg! Mert álmodhatott volna ő a szomszédban lakó, nyugdíjas mezőőr haláláról, vagy, akár a szép postáskisasszonyt is láthatta volna elpatkolni…de, hogy éppen a miniszterelnök haláltusáját kellett végignéznie! Töprenkedésében arra az elhatározásra jutott, hogy senkinek nem mondja el, hogy mit látott. Más sem hiányzik – gondolta -, mint, hogy mikrofonnal a kezében körbevegyék őt a riporterek, meg az operatőrök, és faggatni kezdjék a részletekről! Nyilván, megkérdeznék a világ leghülyébb kérdését: Vajon mit érzett, akkor, amikor látta meghalni Magyarország miniszterelnökét?

02

 

Aztán kis idő múlva, úgy döntött, utánanéz, mit jelenthet az álom! Felütötte az álmoskönyvet, számítógépén gondosan bepötyögte a gugliba: Mit jelent, ha láttam meghalni “Őt”? De, semmi! Egyáltalán semmi nem derült ki az álmáról. Na szépen vagyunk – gondolta! Ez is éppen velem kellett, hogy megtörténjen! Egész nap dolgozom, mint egy marha, rohanok haza, hogy kicsit ejtőzzek, bekapjak néhány falatot, elkortyoljak egy kevés söröcskét, végignézzem a sorozatokat, aztán, tessék! Alig alszom egy keveset, és jön ez a lehetetlen álom a miniszterelnök haláláról!

Zé elszégyellte magát! Szégyenkezett és ült csak némán, a fal felé fordulva, mert nem tudta mitévő legyen. Aznap nem ment dolgozni. Tudta, hogy ez megbocsáthatatlan! A munka nem tréfadolog!  Megmondták, hogy aki elmarad,  az „állásával játszik”, de rettenetesen félt, hogy elszólja magát, hogy kifecsegi az álmát, és akkor neki vége! Jön az adóhatóság, meg még… Talán végrehajtást is kezdeményeznek ellene, elkapják, és az is lehet, hogy meghal…rejtélyes módon, valami méregtől… Nem lehet azt tudni!

Teltek az órák, tanácstalansága egyre feszítőbb lett… aztán bekapcsolta a rádiót! Megnyugodott! Éppen az aktuális híreket olvasta a bemondó. Soha nem tapasztalt stabilitás, a tőke intenzív beáramlása, nagy és stabil jólét, a felszámolt munkanélküliség, a PLB ömlött a parányi dobozból, szinte táncot lejtettek a hátlapra gumizott laposelemek!

Szorosabbra fűztük a kapcsolatainkat… stb. És mindezt egyetlen embernek köszönhetjük! Aki, mint tudjuk, hamarosan elintézi, hogy az Amerikai Egyesült Államokat Budapesthez csatolják! Így elhárulhat végre az akadály, hogy ott is győzedelmeskedhessen a következő elnökválasztáson! Ez a terve amúgy egyeseknél az egyetemi időkből való… Neki persze ez is sikerül, hiszen Magyarország, tehát ő, legyőzhetetlen!

01

 

Zé megnyugodott. Tudta, az elnök él, az elnök élt, az elnök élni fog! Ugyan, miért kellene ilyen idétlen álmokkal foglalkozni? Méghogy meghalt! Ugyan már! Napok múlva az egészet elfelejti majd! Soha, soha többé nem jut majd az eszébe ez a hülye álom!

(…)

Így felejtette el az álmát Gé, meg Té is.

 

Már szinte semmire nem emlékszik Bé, meg Es, és Á is túl van már azon a lehetetlen álmon.

 

Ká, na igen, Ká is elfelejtette már, meg Es is!

Ugyan, még mindig miért álmodnak, álmodoznak az emberek Magyarországon? De tényleg! Egyáltalán, rendesen működik, ez a nyavalyás gondolatrendőrség?

 

 

(Örkény István emlékére…)

Ja, és Zé története lassan tíz éve íródott… Magyarországon. Ez ám az állandóság!

 

(Köszönet Christinának a képekért!)

TANÁROK A SZÉGYENLISTÁN – akik után nem fizet a KLIK!

Nemzet napszámosai? Ugyan már! Azok az idők elmúltak! Előbb csak a pedagógus pálya került értéktelenségével az út szélére, – méltóságát a sárba taposták! Most következhet a tanítók, tanárok meghurcolása, amikor munkáltatójuk, ( az azóta ki tudja hová bukott Marekné Pintér Aranka által irányított )  KLIK intézményéről kiderült – olykor nem fizeti dolgozóinak a TB-jét! Így azután azok szép lassan kikerülnek az ingyenes orvosi ellátásra jogosultak köréből!

001

 

A minap olvashattuk az alábbi információt:

„Fél éve nem fizet tb járulékot a KLIK

A tanár az orvosnál tudta meg, hogy állami munkáltatója február óta nem jelentette be és nem is fizet.

Az orvosnál derült ki, hogy február óta nem fizeti a társadalombiztosítási járulékot egy tanár után állami munkáltatója, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Az óraadó tanár tavaly kötött 2014. júliusig szóló munkaszerződést a KLIK-kel, az összes állami alkalmazásban álló pedagógus munkáltatójával.

004

 

A tanár – aki maga jelentkezett történetével az atv.hu-nál – a fizetések átutalásában többször tapasztalt elmaradást, ezért nem csodálkozott áprilisban, amikor egy fogorvosi vizsgálatnál az asszisztens közölte vele: TAJ kártyája érvényes, ám rendezetlen. Ami azt jelenti, hogy a munkáltató nem fizette be a munkavállaló után a társadalombiztosítási járulékot.

A tanár tehát a „szokásos” késedelmek közé sorolta az esetet, ám a napokban egy újabb orvosi vizsgálatnál váratlan meglepetés érte: háziorvosa közölte, hogy TAJ kártyája érvénytelen és rendezetlen. Ami azt jelenti, hogy a munkáltató KLIK már huzamosabb ideje nem fizeti a társadalombiztosítási járulékát, holott ez törvényes kötelessége volna.

A háziorvos ennek ellenére ellátta a tanárt, és vérvételre is elküldte. A laborban közölték a tanárral, hogy a számítógépes nyilvántartás szerint TAJ kártyája „piros”, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az a türelmi idő, melynek lejártáig rendezni kell az elmaradt befizetést, ellenkező esetben megszűnik a díjmentes orvosi ellátása, illetve csak életmentő beavatkozásokat végeznek el.

c

 

A tanár, hogy kiderítse, mennyi pénzzel maradt el a KLIK, felkereste az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP). Ott kiderült, hogy a KLIK február óta le sem jelentette, így nem is fizetett „utána” társadalombiztosítási járulékot. 

A hátralék rendezéséig – amíg a TAJ kártya „piros” – a munkavállaló nem jogosult a térítésmentes orvosi ellátásra és nem jogosult a gyógyszerek állami támogatására sem.             

Arra a kérdésre, hogy esete egyedi, vagy tanártársai között is van, akinél kiderült, hogy a KLIK nem fizeti a társadalombiztosítási járulékot, a lapunkat megkereső tanár nem tudott információval szolgálni. Azt viszont elmondta, hogy a fizetések késedelmes utalása általános gyakorlat a KLIK-nél.”    Forrás: ATV

Az országunkat elhagyó, értékes munkaerő egy jelentős szegmense volt mostanáig is a pedagógusok népes csoportja. Nem kell csodálkozni azon, hogy elmennek! Az itthon maradottak közül is sokan változtatnak munkahelyet, kiváló felkészültségű, remek pedagógiai érzékkel rendelkező tanárok keresik a boldogulásukat az élet legkülönfélébb területein – csak az iskolákat kerülik el!

Stressed teacher

 

Szinte alig akad tanár, tanító, aki ne próbálkozna a megélhetést csak igen szűken biztosító iskolai munka mellett egyéb tevékenységekkel: közvetlen értékesítők, az MLM rabszolgái, a szomszédos ország, Ausztria öregedő lakosságának pesztrái, a fiatal tanítónők közül némelyek nem ritkán éjszakai bárok táncosai, míg az urak biztonsági őrei lesznek!

hEz is a méltóság része, ez is a nemzet napszámosainak járó juss, amit a rezsim oly bőkezűen képes juttatni! Egy olyan városban, ahol a tanárképző főiskola évtizedeken át ontotta a diplomákat és diplomásokat, nagy kérdés, hogy az idetelepült óriáscégek munkásai közt miért találunk egyre több képesített pedagógust, akik operátorként, termelésirányítóként jobban kereshetnek, mintha maradtak volna a katedrán!

Vajon a fenti írás példája után hány Vas megyei tanító és tanár keresi fel a napokban az OEP helyi kirendeltségét, és vajon hányan szembesülnek majd a ténnyel: megbetegedniük nem érdemes, hiszen minden ellátás után behajthatja majd a kezelés valamennyi költségét rajtuk az állam!

Ha erről csak annyit jegyzünk meg, csendes nyugalommal, hogy szégyen, akkor csak igen árnyaltan fogalmazunk! Ami Magyarországon megtörtént és megtörténhet, az botrány! Senki nincs biztonságban! Nemhogy gondoskodó államra nem számíthatunk, de lassan egyértelművé válik, hogy a magyar állam a kötelességeit sem teljesíti!

002

 

A közelgő őszi választások egyik fő kérdése lesz a helyi szinten megoldható problémák mielőbbi orvoslása. Véget nem érő próbálkozások következhetnek, hogy az évek alatt felhalmozott problémák után újra működőképes iskolák, megfelelő katedrái várjanak minden pedagógusra! Szeptemberben kiderül, milyen lesz az idei tankönyves rendszer, mit hoz az új KLIK vezetés és vajon, kiknek derülhet ki, hogy a „feleslegesek” népes táborában élve, előbb utóbb új munka után kell nézni!

CSAK A FIDESZ? CSAK A FIDESZ?

gApropo: új munka! Önök szerint egy ötven éves pedagógus mit kezdhet magával, ha végül mégis placcra kerül?

A tanárok is szégyenlistára kerültek, akik után nem fizetnek rendesen…

EBOLA – egy világjárvány, amit ma még csak a szeretet képes legyőzni!

Amikor az ember megbetegszik, fájdalmai naponta elgondolkoztatják. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt – a gyógyulás! Bármi áron! Megszabadulni a mindennapos borzalmaktól, újra élni a gondtalanság idejét, amikor nem kell azon tűnődni, vajon mikor múlik a szorító érzés.

Amikor újra csak mások gondjaival lehet és kell törődni, hiszen ez élteti a szeretetben élőt… gyógyírt előbb mégis csak attól várhatunk, akinek jelent valamit a másokért való szeretetteljes szolgálat…

„Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen nehézségekbe sodortuk magunkat saját életformánk következtében és annak folytathatóságának érdekében. Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását. Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.”

Ezekkel a szavakkal kezdte „A felélt jövő” címmel megjelent dolgozatát 2004-ben Hetesi Zsolt, az FFEK egyik vezető kutatója.  A Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport alapítói a mai fogyasztás és túlnépesedés okozta válsággal foglalkoznak.

Legutóbbi nyilatkozataik szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a világ ma ismert legbrutálisabb vírusa 2014 nyarára őrült pusztításba kezdett, aminek végkimenetelét megjósolni sem lehet. Naponta emelkedik a halottak száma, az ebola „A” kategóriás biológiai fegyver, melynek ellenszer nincs, hordozója ismeretlen… A tudósok hitről és szeretetről beszélnek…

001 002 004 005 Palestinians injured by Israeli military attack

 

De mi az az ebola és honnan származik?

A vírust Zaire, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén található, mintegy 200 km hosszú Ebola folyó völgye után nevezték el, ami közel található egy flamand nővérek által vezetett misszionárius kórházhoz, ahol az első 1976-os ismert járványkitörés tombolt.

Az ebola, vagy „ebola vérzéses láz” egy rendkívül  súlyos, magas halálozással járó fertőző betegség, melyet az Ebolavirus nemzetségbe tartozó Ebola-vírusok okoznak. Az alattomos betegség eleinte klasszikus vírusfertőzés tüneteivel jelentkezik. (pl. láz, izomfájdalmak) Rövid idő múlva kialakulnak a vérzéses lázra jellemző tünetek, mint a hasmenés, hányás, fokozott vérzékenység, végül többszervi elégtelenség és keringési sokk alakul ki! Kezelése és megelőzése nem megoldott, sem specifikus terápia, sem hatékony védőoltás nem áll rendelkezése. Tehát az emberiség gyakorlatilag védtelen az ebolával szemben!

003A vírus természetben való előfordulása, esetleges átterjedése az emberre részleteiben nem ismert. A legutóbbi híradások írnak ugyan a denevérekről, melyek húsát különösen a mostani megbetegedések területein előszeretettel fogyasztják… Így valószínűsíthető, hogy fertőzött állattal való érintkezés útján kerülhet át az emberbe. Az emberek közötti terjedése a fertőzött személy vérével vagy más testnedveivel (pl. nyál, ondó) való közvetlen kapcsolat útján történik, vagy a fertőzött orvosi eszközökön keresztül (pl. injekciós tűkkel).

Járványt indíthat el a halotti szertartás, mert Afrikában ez együtt jár a halottal való közvetlen érintkezéssel: a halott lemosása, megcsókolása, a mosófolyadék érintése stb. Nem tudják, hogy a járványok közötti időszakokban hol van a vírus, de annyi biztos, hogy főként kórházi körülmények között fertőz, ahol sokan érintkeznek a beteggel…

A híradások egyre az eboláról szólnak, próbálják bennünk a félelmet, leginkább az ismeretlentől való félelmet erősíteni. A járvány legyőzhetetlen. Mégis lehet, kell, hogy legyen megoldás!

„Csak kétféle életforma létezik: az egyik a félelemorientált, a másik pedig a szeretetorientált élet. Ha életed mozgatórugója a félelem, akkor mohó, kapzsi, pénzsóvár, agresszív és egoista leszel. Ha életed mozgatórugója a szeretet, akkor szükségszerűen megszűnik benned a félelem, a mohóság és a kapzsiság, mert a szeretet tudja, hogyan kell megosztani. A szeretet élvezi, ha adhat, nem ismer nagyobb élvezetet ennél.”   Osho

006

 

Aki látott már csillogó, boldog gyermekszemeket, a betegségből felgyógyult gyermek szemét, aki átérezte már egy gyógyulásában bizakodó ember pillanatait, az hinni tud a járvány legyőzésében is!

Az emberiségnek van még mit tanulni, hogy győzhessen, de akadnak érzések, amik több erőt adhatnak, mint a gyógyszerek, az orvosok és a kórházak együttvéve!

Az ebola egyszer talán mégis eltűnhet erről a bolygóról!

RÓMEÓ ÉS JÚLIA – Ugyan, fontos még, hogy mi történt valójában Verona városában?

Amikor az idei Iseumi programok között megpillantottam a Rómeó és Júlia címsorát, rögtön eszembe jutott a legendás középiskolai tanárember, színjátszó körünk direktora; későbbi, atyáskodó barátom, aki, bár hivatalosan soha nem taníthatott, valahányszor felidézhetem, a legjobb tanítómról emlékezem.

Hogy a világirodalom valamennyi jelentős művét végigolvastam, csak neki köszönhetem! Végtelen türelme és maximalizmusa, ami miatt csakis minden könyv végigolvasása után, de szigorúan, csakis azután beszélgethettünk magáról a műről, olvasási rendre és fegyelemre szoktatott. Amint elolvastam egy drámát, vagy regényt, rögtön kiveséztük annak mondanivalóját, minden fejezetét, s ami nem tetszett, kíméletlen kritikával illettük.

Hiányoznak Szombathelynek az ilyen nagy tudású irodalmárok! Főleg, mert közismert, hogy Szombathely közönsége mindenevő és unalmasan sznob, itt darab nem bukhat meg, a taps nem feltétlenül a valódi értéket élteti! A lelátókon a legszebb ruhakölteményekben olykor ócskán időt múlató, ő-fő-méltatlanságok ücsörögnek, buzgón várva a felvonások közti szünetek traccspartiját.

Tanáruram minden a régmúltban játszódó irodalmi alkotás esetén megpróbált minden cselekményt aktualizálni, felkutatni a szereplők rajzolt figurái mögött fellelhető valós személyeket, hogy tanítványainak fantáziája még szabadabban szárnyalhasson, ugyanakkor soha ne okozzon gondot a könnyed értelmezés.

Így voltunk ezzel akkor is, amikor bizonyos William Shakespeare életművének gyöngyszemei közt a Rómeó és Júlia feldolgozása következett. Megtanulhattam és megszerethettem… örökre!

004

 

A fiatal szerelmesek alakja, varázslatos figurájuk annyira életteli és elbűvölő, történetük ma, 2014-ben is olyan szeretni valóan szívbemarkoló, hogy a modern olvasóközönség, a színházba szívesen járó, – a sok évtizedes hiány miatt – még mindig csak apránként nevelődő szombathelyi publikum hajlamos lehet elhinni, hogy a tragédia cselekménye valóságos eseményeken alapul. Alig akadnak, akik túlzott érzelgősségről, netán sziruposságról hadováznának.

002A Leonardo Dicaprió féle filmes változat után ennek amúgy sem igazán volna jelentős alapja! Állítólag Shakespeare több itáliai kortársa is meg volt győződve a történet valódiságáról, és Verona történetéről szóló műveikben magabiztosan, de némiképp önkényesen foglalkoztak a szerelmespár tragikus szerelmével és halálával. Maga Shakespeare, de legalábbis a kiadója „zseniálisan kiagyalt” tragédiának nevezi a darabot, nem hivatkozott bonyodalmas történelmi előképekre.

Persze, az örökké mindent túlbonyolító irodalomtudósok rámutatnak, hogy az efféle, tipikusan „balsors sújtotta szerelmesek” története már egyes ókori szerzők műveiben is megtalálható, Shakespeare, úgy tűnik, sokkal közelebbi forrásból merített. A Rómeó és Júlia tragikus szerelmi történetéhez kísértetiesen hasonló történetet beszél el Massuccio Salernitano 1476-ban írt Novellinója, amit azután kellő szorgalommal Luigi da Porto is átírt, vagy ötven esztendővel később.

Tanárom némi iróniával ugyan eltűnődött a kronológiai bukfenc lehetőségein, miután a nemrég felfedezett „Lajcsi féle” írásban a „nemes szerelmesek”-et éppen Rómeónak és Giuliettának hívják, és valahogy William Shakespeare művének minden lényeges motívumát tartalmazza… vagyis e mű alapja is a két ellenséges veronai család, a Montecchiek és a Capellettiek viszálya, mely a fiatalok kettős öngyilkosságába torkollik… Minő véletlen! És akkor még a CRTL C ismeretlen fogalom volt… Luigit követték mások is, így a másik olasz, Matteo Bandello 1554-ben megjelent novellája úgyszintén kellő szabadossággal dolgozta át ezt a történetet, természetesen a szerző kiválóságát erősítve…

003

 

De, hogy valójában mi az igaz a két családdal kapcsolatban? Valószínűleg semmi! Rómeó és Júlia alakját szinte bizonyosan a zseniális Shakespeare-i képzelet szülte! Ugyanakkor a történészek szerint a tragédia kerete – a családok helyi háborúja – nagyon is valóságos lehetett. De az irodalomkutatók – bár általában minden hájjal megkent fickók… – minden eddigi fáradozása kudarcot vallott, hogy bármiféle történelmi utalást találjanak a valóságos Montecchik és a Capellettik viszályára. Ilyen nevek és ilyen tragédiák nem kerültek feljegyzésre a história lapjain!

005

 

Nem tudom, kiváló tanítóm ját-e valaha Veronában? Története mindenesetre rendkívül valósághűre sikeredett. Ő ugyanis bizton állította, hogy Veronában ma is lehet találkozni Rómeóval és Júliával is. Napjában legalább hattal! A bájos északolasz városka, Verona látogatói, hatalmas felszereléseket cipelő túristái nem gyötrik magukat a probléma megoldásával, hogy ott élt-e valóban Rómeó és Júlia. Mit számít ez, ha a legenda ereje felülmúlja akár a romániai Drakula Grófét is! Legtöbbjük egyszerűen elfogadja a mesét, bőszen kattogtatja a fotómasinákat, okos telefonokat, amikor belép a Palazzo di Capuletti kapuján, és megáll az erkély előtt, ahol Shakespeare feledhetetlen szerelmi jelenete játszódik. Készülnek a selfie-k, markokban szorongatott iphonekkal, zsebtükörből lőve, rögzítésre kerülnek a vicces videók, ez kell ma a valódi élménycunamihoz!

006

 

Az ütött-kopott San Francesco-kolostorban szájtátva gyönyörködnek és persze, hogy elhiszik, hogy a néhai szerelmesek titkos esküvőjének helyszínén állnak! Rossz nyelvek szerint még az sem zavarja őket, hogy történelmi tények igazolják:  a San Francesco-kolostorban karthauzi szerzetesek éltek, Lőrinc barát pedig, ha hinni lehet a mesének, ferences rendbeli volt. Egy olyan, mindeféle gazokat dúsan termő kertben, mint a ma is látható kolostoré, Lőrinc barát, ráérős idejében igazán gyűjthette a füveket, amiből elkészítette Júlia italát. Még maga Maria Treben is megirigyelhette volna! A lelkes turisták végül elmorzsolnak egy könnyet a homályos, bolthajtásos kriptában, ahol ehhez speciális háttérzenét sugároznak, van örökké égő led-mécses, meg tömjénillat némi felárért, szóval, ott, ahol állítólag a szerelmeseket elérte a halál. Mindezen szolgáltatások után, ugyan, kit érdekel, hogy bizonyítható-e, valóban éltek a szerelmesek, bizonyos Rómeó, meg az ő Júliája?

A szombathelyi előadásokat sikerre ítéli a rendező személye, Silló Sándor nagyszerű kreativitása, Kocsis Dénes és Kulcsár Viktória várhatóan valódi érzései. A barátom, a kiváló író, középiskolai tanár, színpadi rendező, Holdosi József, néhai tanítómesterem, valahonnan a magasból nyilán szelíd derűvel nézi majd a szabadtéri játékot. (Én meg odahaza szomorkodom majd, míg mások boldog szívvel végignézhetik, végighallgathatják Shakespeare gyönyörű meséjét… a szombathelyi Iseumban!) Már rég nem fontos, történt-e valami Verona városában… Szombathelyen bizonyára csodálatos esték következnek!

001

 

„Zord békülést hoz e mogorva reggel,

Fejét a nap se dugja ki nekünk.

Ezt megvitatjuk még a többiekkel,

Aztán kegyelmezünk és büntetünk:

Mert még regékbe sincsen arra szó,

Mit szenvedett Júlia s Romeo.”