MONDD EL, HOGY ÉRTSEM! – miért kell Szombathelynek és a szombathelyieknek program? II.

Pár héttel a közelgő választások előtt színes füzettel a kezében érkezett hozzám az én „öreg barátom”. Látszott rajta, hogy nagy becsben tartja „kincsét”. Épp, hogy sikerült megszereznie! Féltve fogta a munkától érdessé repedezett ujjai közt, vigyázott a portékára, nehogy véletlenül összegyűrje, míg cipelgeti…

005

Ültünk a sokat látott műhely sarkában és beszélgetni kezdtünk a kiadványról, melyet a szombathelyi baloldali pártok és civil szervezetek készítettek, s mely a választók bizalma alapján szolgálhatja városunk fejlődését 2014 és 2020 között.

A minőségi munkahely városa – az a város kíván lenni Szombathely, ahová munkáért, hivatásért költöznek távolból a jól felkészült szakemberek, s a helyiek sem kívánnak elmenni, elvinni magukkal az itt megszerzett tapasztalatokat. Helyi vállalkozások tárják majd szélesre a kapuikat, ahol magas munkakultúrával várhatják az ott dolgozni tudókat, s a jó földrajzi adottságainknak köszönhetően Szombathely újra megbecsült és irigyelt nagyvárosa lehet a környező régiónak!

002
.

-Volt itt messze földön híres szőnyeg és takarógyár, mi készítettük a környék legjobb cipőit, amik évek hosszú során sem vástak el, öltönyeinkben feszített a fél ország… most meg a munkáért órákon át buszoznak és embertelen körülmények között vacakolnak, mintha beszélő robotok volnának! – mondja nem kevés szomorúsággal a hangjában, a megfáradt, öregember.

„Graz és Kaufbeuren irányába műszaki, kutatási és oktatási szövetség létrehozása. Közép-Burgenland és Szlovénia felé turisztikai fókuszú együttműködés kialakítása, míg Győr, Zalaegerszeg felé felsőoktatási hálózat megteremtése.”

Ezek a céljaink – vidítom a barátomat. Az ezer éves város, Savaria, mely a területén áthaladó, kereskedelmi utak miatt fejlődhetett, újra bekapcsolódhat az európai vérkeringésbe.
Fontos lépésként az éveken át újra és újra álmodott közlekedésfejlesztési programok révén összekapcsoljuk a szombathelyi vasútállomást a buszpályaudvarral. Nem lesz több zsúfoltság, elérhetetlen település.

Ez is a minőségi életet szolgálja! A minőségi munkahely városában mindenki könnyen célhoz érhet, a munkába járás nem lesz idegőrlő, időrabló melléktevékenység!
Az induló vállalkozások ráadásul beköltözhetnek a városban tátongó, évek óta üres üzlethelyiségekbe!

Eltűnhetnek a lépten nyomon látható „KIADÓ” táblák, helyükbe újra díszes cégérek, mutatós cégtáblák kerülhetnek! Mindez csak a gondoskodó és együttműködő új városvezetés eredménye lehet! Most minden csak az üzletről szól – mit lehet pénzzé tenni, kótyavetyélni? A holnap az építkezés jegyében telik majd.

„A hagyományosan legnagyobb mennyiségben foglalkoztató kisvállalkozások vannak a legnehezebb helyzetben. Miközben adófizető tevékenységet végeznek, foglalkoztatnak, szolgáltatnak, rendkívül kevés figyelem esik rájuk. Szombathely városának kötelessége, hogy odafigyeljen az igényeikre – ld. ingyenes parkolási övezetek, szolgáltató inkubátorház, népszerűsítés (szakmák napja), tematikus programok (pl. divatbemutató, termékvásár) és segítse azok megvalósulását.”

001
.

Mi, Szombathelyiek, szeretjük a szülővárosunkat! Itt tanultunk, itt szeretnénk családot alapítani, ezért nagyon fontos, hogy itt találjunk munkát is, mely tartalmas életet, megélhetést biztosít
Öreg barátom felhúzza a szemöldökét, azután látom, amint végre elmosolyodik:
-A minőségi munkahely olyan, mint amilyen valaha a mi cipőgyárunkban volt. Remek kollektíva, összetartó csapat, felkészült vezetők, akik között biztonságban érezhettük magunkat. Vidáman, jó körülmények között teltek a napok, szinte észre sem vettük, hogy dolgozunk. Csak a kezeink közül kikerülő portékát meséltek a minőségről! Lehet, hogy szombathelyen újra lesz valami hasonló?

A kiadvány, melyet a szombathelyi baloldali pártok és civil szervezetek készítettek erről szól, ezt olvashatjuk, ha felütjük a minőségi munkahely városa címet viselő fejezetet. A minőségi munkahelyek előtt azonban a minőségi képzésről, oktatásról is gondoskodni kell. Időutazásunkat ezekkel a fejezetekkel folytatjuk!

Öreg szombathelyi barátom láthatóan elégedett, amióta beszélgetünk a füzetkéről. Amikor összecsukjuk, megilletődötten a kezébe veszi, s csak ennyit mond:

004
.

– Milyen kár, hogy a Hendének fogalma sincs minderről! Azt olvasom, hogy egy gyűlésen becstelen embernek nevezte Ipkovich polgármester urat, miközben egy ilyen kiadvánnyal a szúnyogokat hajkurászta maga körül. Kár azért az emberért! Talán egyszer majd ő is talál magának, valami jól látható, minőségi munkahelyet…