KUPLERÁJT A VÁROSNAK! – Vajon, meddig kell még várni a nemzeti örömtanyákra?

Amikor megnyitották a nemzeti dohányboltokat, az egészségünkről papoltak. Azt mondták, látványosan visszaesik majd a pöfékelők tábora. Persze, nem így történt! Most is nagy a készülődés az össznépi alkoholizmus megszüntetéséről áradoznak, miközben a nemzeti italboltokról vizionálnak.

Csak a bordélyokkal vacakolnak, évtizedek óta már! Nem jut az eszükbe semmi a népesedésről, sem az AIDS-ről, sem a nők elleni erőszakról; és még ki tudja, mi mindent lehetne kitalálni a kormány felé özönlő, nagy kasza reményében!? Ha jobban belegondolunk, Orbánt akár a szarból is kihúzhatná az örömlányok iparága! Bár, ami az adósságaink mértékét illeti, lehet, hogy a mi leányaink nem is volnának elegen! Akkor sem, ha mindenki hozna magával még egy embert…

0001
.

A minap bedobott internet-adó valószínűleg, már a kupi-adó előszele volt! Talán nem véletlen, hogy a képernyők előtt répázó legények felháborodása volt a leghangosabb! Kiszámolták, mennyibe fog fájni nekik, ha naponta egyszer, kétszer, vagy akár többször is letöltenek némi fölnőtt filmet, persze csak aláfestésül, mint rendesen! A mi jó kereszténydemokratáink majd erre is intézhetnek áldást, már az ötlet felett is mocorog a szentlélek, ha pedig beindul az ipar, Ferenc eljöveteléig elkészülhetnek az első örömtanyák, persze szigorúan Makovecz tervei alapján. Hogy ehhez sem a pápa, sem a halott építész nem tud hozzátenni semmit, azt gondoljuk, nyilvánvaló!

Szombathely mindenesetre élen jár az előkészületekben! Állítólag, lesz egy jogi, kulturális és sport bizottság, így, egyben, Takátsné Tenki Mária vezetésével.

Tekitenki már eddig is sokat tett a szüfrazsettek felemelkedéséért, ha végez a nevezetes szombathelyi nők könyvsorozatával, akár, mint címzetes madam, nekilódulhat a fejlesztéseknek! A jogi procedúrák leküzdése után nyilván nem okoz majd gondot a „testkultúra”, no meg a Kamaszútra szakosítóinak kiépítése, persze szigorúan kulturális alapon, melyhez nyilván rettentően tetszik érteni a néhai alapszervezeti párttitkárasszonynak… Aki pedig kételkedni merészelt mostanáig a rúdtánc sportág fontosságában, minden kétséget kizáróan megbizonyosodhat majd arról, hogy holmi ökölvíváshoz, vagy birkózáshoz képest ez a sport (sic!!!) bizony tömegeket képes vonzani.

0002
.

A nemzeti nyilvánosházak tulajdonosait rutinból meghatározni képes honvédelmi miniszter mindössze emlékezni tetszik majd a trafikok esetén jól bevált gyakorlatra, s a hálózatok, mint egykor a polgári körök, gombamód fognak szaporodni város, sőt megyeszerte. A közelmúltban alpolgármesteri méltóságától megválni kénytelen Lazáry Viktor végre egész emberként merülhet az új kihívásokba. Testhez álló feladatként az újjáépülő Csótó partján kiköthet majd egy snájdig kis jacht, ahol személyesen vezényelheti a kiválasztási interjúkat. A leányok fuvaroztatásához akár szimfonikus zenekari aláfestés is szóba jöhet – hát nem fantasztikus!

A következő esztendő karneválján már egész rendes kis garnitúra vonulhat majd szűzleánynak maszkírozva, persze speciális tógákba bugyolálva. Ugye, milyen egyszerű kitalálni valamit, aminek egyesek örülnének, mások meg miatta, szinte azonnal az utcára tódulhatnak ellen tüntetni?! Jöhet a rengeteg adó, hogy számlálni is tereh…

Persze, nem szeretnénk ellőni a poént, nyilván, következménye lesz az itt ábrándozva leírt gondolatoknak, sőt, lehet, már holnap bekerül a köztudatba az új szhelyi kupi nyitása. Bizonyos gigabájtonként ez is kóstál vagy hétszáz forintot majd, s, ha mégsem lesz belőle semmi, majd ugyanúgy lehet semmibbé tenni, mint az internet dézsmát. A lényeg, hogy ezzel is elrepül majd egy-két hét, miközben nem látszanak és hallatszanak az egyébként vehemens erőfeszítések nyöszörgései. Merthogy a hajó rendesen zátonyra futott, csak elismerni volna nehéz dolog! A királynak idő kell, meg egérút…

Egy régesrégi mese jár a fejünkben, a királyról, akinek meztelensége mégis lelepleződik. Mert minden csak idő kérdése!
Pomádé király alattvalói a saját bőrükön tapasztalhatták, milyen nehéz kimondani: „Meztelen a király!” -, pedig mindenki tudta. Ám a hivatalnokok addig sulykolták, és a környezetük is ezt hajtogatta, amíg mindenkinek elszállt a bátorsága szembeszállni a sokaság „véleményével”. Pedig azt is látták, hogy a király hiúságán élősködve, a beültetett hazugságnak köszönhetően, pár takácslegény piszkosul meggazdagodott…

KISKERTTELENSÉG – amikor kegyetlenül átverte választóit a polgármester

I.Kertész után szabadon, a legeslegegyszerűbben így jellemezhető, nevezhető a jelenlegi helyzet. Mint a sorstalanság… Megvalósult, lett, beteljesült, amitől annyian rettegtek, ami kezdetben szóbeszéd volt, majd a szocik riogatása, végül a nagy tagadás tárgya, mely tagadásról azért végül csak kiderült, miféle ordenáré nagy hazugság lehetett! A kiskerttelenség következmény, a szavahihetetlen országgyűlési képviselő, h.miniszter és a b. szombathelyiek szavazatával patthelyzetet nyerő polgármester ámokfutása.

(B, mint birka, becce, bugyuta, balog stb…)

A megvalósult helyzet, a „kiskerttelenség” maga, csak egy a hamarosan a vérnarancsszín ködből előbukkanó objektumok közül, amit persze tréfás hangulatban turpisságnak, átverésnek, vagy védve a galád elkövetőket, véletlennek is nevezhetnénk. Ha! De bizony, ott az a fránya ha, mely mintegy tüske mered az égnek, s szokásához híven elkésett kiáltás! Szóval, ha jóval e lehetetlen helyzet előtt nem vette volna a fáradságot városunk korábbi vezetője, s a parlamentben nem kongatta volna elég hangosan a vészharangokat. Ő bizony ezt tette! Dr. Ipkovich György időben szólt, akkor, amikor még lehetett volna tenni az egyszerű emberek kertjeiért, de a hazudós duó, Hende és Puskás azonnal kántálni kezdett a szoci riogatásról! Most már tudjuk, hogy aljas szándékból, előre megfontolt szándékkal, ami azért a legtöbb helyen súlyosbító körülmény lészen…

001
.

A „kiskerttelenség” érzése nem hasonlítható, szinte semmihez! Főleg nem azok számára, akik tegnap még tervezgették, mi lesz majd a zord tél elmúltával, akik évek, évtizedek óta a kiskertjükkel vigasztalódtak, a kiskertjükben bíztak, ez a „szeletke paradicsom” jelentett olykor bőséget, meg szenvedést, aszály, vagy éppen áradások idején. A kertben tölthető idővel mérték a mindennapokat, ha ünnepek közeledtek, oda, arra a néhány négyszögölre terveztek programokat, az volt a „birtok”, a parányi sufni a „dácsa”, ahol a szombathelyi kisember órákon, napokon át vigaszra talált. Ott termett a legjobb krumpli, meg a szilvapálinka, ott érett a legkorábbi paradicsom a négyzetméternyi törpefóliásban…

002
.

Felidézni a filmet, amiben egy tanyasi néni búcsúztatja egyetlen tehenét, melytől végül megválni kénytelen – maga a szívfájdító kín. Látni, amint a jószág és a gazda elbúcsúznak egymástól, hiszen érzik mindketten, ezek az utolsó közös pillanatok… Valahogy így éreznek most a kertjükkel utolsó pillanatokat együtt töltő kertművelők, akiket nem védett meg, nem véd meg a választott polgármester! Aki csak a saját jövőjét akarta megmenteni, miközben elragadott a kiskertesektől szinte mindent! Ugyan, honnan tudhatná a magát jól megszedő miniszter, meg az ő szintén dúsgazdag polgármester haverja, mit jelent egy szegény embernek a kert, a kiskert, ahol mindeddig megtermett a betevő falat? Honnan is sejthetnék, mit jelent egyetlen tollvonással felülírni egy emberöltő igyekezetét? Átgázolni azokon, akik megünnepelték, ha termőre fordult az almafa, ha kikeltek rendjén az elvetett magok, ha beérett a legelső cseresznye, s az unokák füleire aggatva, víg derűvel telt meg az a pár méter föld…

003
.

Rohadt érzés csalódni azokban, akik mindenféle szitkokkal illették a korábbi városvezetőt, mert tenni akart a kerttulajdonosokért! Szar érzés tudni, hogy azok, ott, ketten, nagyon jól tudták, hogy ezek a földek egy szálig elvesznek majd, s a szombathelyiek belejajdulhatnak a veszteségeikbe. Csak a fidesz, csak a fidesz – ezt hajtogatták, mert mindegy milyen áron, be kellett betonozni a hatalmukat…

2014-et egy darabig kevesen fogják elfelejteni! Ez volt az az év, amikor kegyetlenül átverte választóit a polgármester – nem mondott igazat! – amikor arról beszélt, hogy Ipkovich szavai csak vaklármát jelentenek.

A földek elvétetnek az eddig művelőktől. Jöhetnek a dózerok, a tankok is akár! Orbán és Simicska birodalma tovább épül!

KÖSZÖNET A TÜNTETŐKNEK, A HŐSÖKNEK! – akiknek bizonyságuk van az igazságról

„Budapest nem Ukrajna, a Hősök tere nem a Majdan. Hiába akartok akár polgárháborút is kiprovokálni, nem fog sikerülni. De ha ne adj’ isten mégis, akkor megtanuljátok, mi a magyarok istene, azt megígérem.
És igen, ha kell, lesz Békemenet. Mert az is a demokrácia lényege ám! Bizony, vannak kormánypártiak, akik, ha úgy érzik, elviselhetetlen az a sok disznóság, amit ti műveltek, akkor utcára vonulnak. Mindig békésen, és mindig nagyon sokan. Ezt már öt alkalommal bebizonyítottuk. Úgyhogy ha eljön az ideje, ott leszünk ismét. Ellátogatunk majd az amerikai nagykövetséghez is, hogy legyenek jó vágóképek a CNN esti híradójához. És hogy érezzétek ti is a törődést…”

Szokásos pökhendi stílusában e szavakkal becsmérelte Orbán Viktor miniszterelnök haverja, bizonyos Bayer here Zsolt, publicista, bértollnok, megélhetési firkász, fő seggnyaló, békamenet-mindenes (talán semmit nem felejtettem ki!) a vasárnap Magyarország számára oly fontos tüntetés résztvevőit és mindazokat, akik merészeltek gondolni a kedd esti folytatásra.

Fenyegető szavai mögött ott vacog a félelem, amit csak az érezhet, aki tisztában van az elkövetett gazemberségeik súlyával. Zsoca, ez a szerencsétlen patkány képtelen beletörődni a sorsába, mely lehet, hogy a mi Majdanunkon, a Hősök terén éri majd utol, bár a mi lámpavas szerkezeteink sok ponton térnek el az ukrán lámpatestektől! Képtelen elfogadni, hogy a tömeggel való fenyegetése mögött egy végtelenségig lenézett nemzet áll, melyből ők hitük szerint bármire használhatnak pár százezer embert, némi buszos kirándulásért, rántott húsért, meg székelyföldinek hazudott pálinkáért! Az általa riogatásul felhozott békemenet befuccsolt, mert bár egyre csak ebből éltek, az emlegetett alternatíva nélküli birkacsorda meggyőző kihívókra talált, s a folytatás naponta ismétlődik!

orbi
.

Zsoca főnöke, a mindeddig „támadhatatlan, mondhatni hibátlan” Orbán tétlenül kellett, hogy nézze, amint a sokáig feledhetetlen keddi este elkészült a világsajtót azóta megjárt fantasztikus kép: a Budapest impozáns hídján ezerszám világító mobiltelefonok varázslatos látványa! Amit egyszerűen nem lehet nem megtörténtté, láthatatlanná tenni. És ez a kép talán a legeslegutolsó pillanatban képes megakadályozni, hogy Amerika, vagy éppen Európa szemében a Magyar Köztársaság azonos legyen Orbán Viktor diktatúrájával!

Miközben Bayer éppen Amerikát oktatja demokráciából, a magyar fiatalság, az internethez ragaszkodó, gondolkodni képes és kész tömegek kinyilvánították:

NEM LESZ INTERNETADÓ! ORBÁN TAKARODJ!

„Az Egyesült Államok ugyanis azt hiszi, joga van a legbrutálisabb és immáron nem is rejtett eszközökkel beavatkozni Magyarország belügyeibe, joga van megbuktatni a magyar kormányt. Az Egyesült Államok azt hiszi, ez itt Ukrajna, és a Hősök tere a Majdan. A Majdanon megjelent az Egyesült Államok összes lókupece, és odaállt nacionalista, soviniszta, virtigli náci gyilkosok közé tapsikolni, és buzdítani a törvényes kormány elleni további tüntetésekre. Aztán hazamentek, ettek egy kis hamburgert, és meg voltak róla győződve, hogy ismét valami nagyszerűt cselekedtek.” Bayer Zolt írása

Hát, akkor soroljuk fel szépen, egyenként, újra, mit is jelent Orbán Viktor legjobb haverjának, Bayer Zsoltnak, a tüntető magyar emberek sokszínűsége, kik vagyunk mi a kormánypártiak szemében: mi, tüntető ifjak, bizony NACIONALISTA, SOVINISZTA, VIRTIGLI NÁCI GYILKOSOK vagyunk, ha vonulni és ordítani merészelünk a magyar Kim Dzsongun hasonmás ellen.

mn_1389187242KimJong_un_BE(Kim Dzsongil észak-koreai pártfőtitkár harmadik és legfiatalabb fia, valamint örököse, apja halála óta az észak-koreai diktatúra vezetője, a Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke a példakép, akire nagyon-nagyon szeretne hasonlítani a mi derék Orbánunk!) Mert elmúltak azok az idők, amikor Orbán Viktor Alcsútdobozhoz szerette volna csatolni az USA-t, csak, hogy ő amerikai elnök lehessen, elmúltak azok az idők, amikor tetszelgett az EU néppárti vezetőjének szerepében! Ahogy korábban „térdre csuhások” felszólítással illette a ma selyemfényűre nyalt ülepű papságot, ahogy liberális szabadságot követelő fiatal demokratából házsártos vén diktátorrá változott. Hadban Európával és Amerikával, s most a leginkább velünk!

KÖSZÖNET A TÜNTETŐKNEK! – akiknek bizonyságuk van az igazságról, köszönet mindazoknak, akik skandálni merészelték és Szombathely utcáin is ordítják, üvöltik majd, hogy ORBÁN TAKARODJ!
Nekünk, szombathelyi demokratáknak elérhetetlen és megfizethetetlen messzeségbe került Budapest. Nem engedhetjük, hogy e nehézségeink okán az igaz hírektől is megfosszanak, hogy ne lehessen bizonyságunk az igazságról!

Köszönet mindazoknak, akik kifejezik összetartozásukat a demokratikus erőkkel, és nem engedik, hogy Budapesten és Szombathelyen a despotizmus győzedelmeskedhessen! Orbán és ne felejtsük el, mi, szombathelyiek, hogy Puskás Tivadar, no meg Molnár Miklós is a demokratikus megoldásokhoz kapott szavazatokat. A fondorlatos hatalmaskodáshoz nincs joguk!

Az utcán a jogaikért tüntetőké a tisztelet! Szeressük őket és álljunk melléjük, mi, akiknek bizonyságunk van róla, hogy a demokráciát ajándékba kaptuk! Védjük meg a demokratikus választás eredményeit, vonuljunk utcára, menjünk a szombathelyi városháza elé és bátran fejezzük ki nemtetszésünket! Ahogy megérdemlik ezt a hazugság és fondorlatosság gazemberei!

A „CSAKAFIDESZ” ORSZÁG – ugyan, mitől jobb, mint a kurvaország?

„A szombathelyiek ennek a polgármesternek és ennek a közgyűlésnek a kezébe helyezték a város sorsát. Az iszapbirkózásból mindenkinek elege van, végleg magunk mögött kell hagyni a kampányt, és el kell kezdeni a munkát. Bölcs belátással, együttműködésben kell dolgoznunk. Öt év túl hosszú idő ahhoz, hogy elvesztegessük.” Hende Csaba

„A fidesz önkormányzati képviselői Szombathely érdekében nyitottak a közös gondolkodásra és együtt akarnak dolgozni a közgyűlés tagjaival, hogy a város a kormányzati támogatások jóvoltából tovább gyarapodhasson, új munkahelyeket és befektetési lehetőségeket teremthessen, javíthassa a település infrastruktúráját, folytathassa az intézményhálózat fejlesztését, és ezáltal Szombathelyt mindenki számára még vonzóbbá tegye. A város további fejlődése érdekében a Fidesz megválasztott képviselői felszólítják a megyeszékhely közgyűlésének tagjait, hogy pártállástól függetlenül a következő öt évben ne akadályozzák, ne hátráltassák, hanem támogassák Puskás Tivadar polgármester munkáját, hiszen személye – a választópolgárok véleménye szerint is – garancia Szombathely további fejlődésére.”

Áfium. Éveken át mást sem hallottunk, mondataik amolyan „bármire jó” féle katyvaszt jelentettek. Hozzászoktunk. Beletörődtünk, hozzá idomultunk az akaratukhoz, spekulációik részévé váltunk… Végül, már nem is igen gondoltuk, hogy jöhet valaki más? Hogy lehet még…Maradék? Törmelék? Éppen csak komolyan vettük a demokratikus választás lehetőségét, kaptunk némi időt a találgatásokra, s ami bekövetkezett, alig hasonlít hidegzuhanyra. Áfium. Abból is a legrosszabb. Lehet tudni előre a következményeit, a hatásmechanizmusát.

Ahogy távolodunk a választás időpontjától, egyre nehezebb pontosan megfogalmaznunk, ki kit irányít Szombathelyen, kinek az akarata érvényesül a politikai színjátékban? Vajon Hende, vagy Puskás még, aki a következő öt esztendő dackorszakát éppen előkészíti.

Bennünk egyfajta vízió él Hende Tivadarról és Puskás Csabáról.

végtermék
.

A voksolás lezajlott, az eredmény most már nem csak végérvényes, de törvényes is lett, lám-lám a főméltóságos polgármester úrnak még mindig nem sikerült az a bizonyos zöld ágra vergődés. Ezt hazudja kegyesen! Csak szimpla vakarózás, ami zajlott, látszólag, mert látványos volt nagyon, minek tagadnánk! És, mint minden ilyen helyzetben, mi, néhai „választópolgárok”, most is, leginkább segíteni szerettünk volna, látva ezt a rengeteg pályakezdő városatyát; segíteni hogy nyüzsöghessenek, szorgoskodhassanak, megvalósíthassák végre „a programot”! Mindazok, akiknek volt tervük, elképzelésük, leírt és közreadott gondolataik a holnapról, meg a holnaputánról. Ők…Kilencen értek a célba… dolgoznának!

Persze, – majd elfelejtettük! – azok, ott, a „másik kilencen”, nem ígértek semmit! Nem tárták elénk az elképzeléseiket, nem ereszkedtek a versenytársak közé vitázni, csak annyit mondtak: folytatjuk! Amint derék ország vezetőjük, meg az ő helyi táskahordozója, a főkatona sem ígért mást, csak a tovahaladást, a megkezdett úton, melyen, mint tudjuk, „végig kell menni”…

Az ő útjuk, a „fidesz kilenc plusz egy főjének útja” a folytatás, amit Szombathelyen apró kavicsokkal rakott ki a néhai nagy triász. Talán, már a neveik és cselekedeteik is eltűnnének, ha a folytatáshoz nem volna szükséges folyamatosan felidéznünk őket! Lazáry Viktor, a szombathelyi fiatalok számára a tökéletes lazulást megtestesítő szippantós alpolgármester, aki felejthetetlen pillanatokat szerzett kokós klipjével, majd röviddel ezután az aradi kivégzettekre emlékeztette az ifjúságot, persze lelkiismereti problémák nélkül. Marton Zsolt, szintén alpolgármester, aki a böllérpraktikák előadása után zamatos pálinkával éltette sertésfeldolgozói tudományát egy általános iskola lelkes közönsége előtt, vagy éppen Szakály Gábor tanácsnok, akinek látványos kaszkadőrmutatványát egy szórakozóhely teljes közönsége izgulhatta végig a szombathelyi éjszakában. A kétségtelenül pótolhatatlan trió mellett nehéz megfeledkezni a magának szemfényvesztő módon igazgatói széket teremtő Sági Józsefről, vagy a gigacsekkes duó kiválóságairól, Horváth Csabáról és Lendvai Ferencről! Csupa gigantikus lehetőség a folytatásra! Amibe persze belefér néhány pohár viszki…Azt mondják, nosza! Sebaj, folytatásnak ez is tökéletes lesz, Szombathely ezt érdemli? De ehhez minek ennyit spekulálni?

Vajon tudja, miféle folytatásra számíthat Kántás Zoltán, Kecskés László, vagy éppen Ágh Ernő, és Illés Károly? Egészen biztosak abban, hogy Szombathely lakói számára a „folytatás” nem éppen a Lazáry-Marton-Szakály féle „gyomorforgató” ámokfutás folytatását jelenti? Vajon a „pályakezdők” lelkesedésén túl, miféle erő vezeti a fenti urakat, akik program nélkül a folytatásra kaptak megbízatást a választóiktól?

Rövid és szégyenteljes röpte lesz a „folytatás antiprogramja”. Nem véletlenül melegítettek oly sokáig!

001

Már csak azt az egyetlent, akit előbb kitagadtak, majd alaposan megköpködtek, Molnár Miklóst kellett most jobb belátásra bírni, és persze a keblükre ölelni. Azután végre jöhet öt hiábavaló év, csak, hogy Hende víziója szerint egyben lehessen Puskás Tivadar, leginkább pedig Hende Tivadar és Puskás Csaba dicsőséges kilenc esztendeje.

HA… ÉN VOLNÉK A MÁSODIK – szabálytalan portré Dr.Ipkovich Györgyről

A „szabályos” portrék általában egy „kávéházi szegleten”, rengeteg akta közt egy zsúfolt irodában, vagy az interjú főszereplőjének nappalijában, egy kényelmes kanapén ülve, kávét kortyolgatva születnek. A fotós igyekezete szerint a legjobb pillanatokat próbálja elcsípni, míg az őt faggató zsurnaliszta végigzongorázza az általa előre összekészített kérdések közül a legütősebbeket. A szabályos portrék tehát így zajlanak, amikor a „győztes”, meg az őt interjúvoló megalkotják a lebilincselő olvasmányt. A majdan lapot böngészők azután többször is végigolvashatják a gondolatokat, hogy rajongásuk, szeretetük, megbecsülésük kiteljesedhessen. A legjobban sikerült portrék azután egy-egy hatalmas fiókba kerülnek, ahol családi emlékeket, barátságaink becses darabjait őrizgetjük, olykor egy életen át.

Az én írásom nem szabályos portré. Nem készültem rá napokig, nem egyeztettem alanyommal időpontot, nem hívtam profi fotográfust, s még izgatottan, a megfelelő ruházatomról sem kellett gondoskodnom. Ha találkozunk, biztos lehettem volna az ő pontosságában, a nyugalomhoz szükséges helyszín biztosításában, s megjelenésével, kisugárzásával is segített volna, hogy beszélgetésünk őszintévé és elevenné sikeredhessen…

004

A választások után két héttel szinte már mindent megírtak az eredményről. Az utcákon még mindig, mindenhol látszanak a plakátok, melyekről hol csak ránk pillant, hol ránk mosolyog, hol meg csak észrevétlenül vigyázza a lépteinket. A híradások szikársága okán megtudhattam, hogy elveszítette a polgármesteri székért vívott harcot. Holott a második helyet szerezte meg, megelőzve két másik jelöltet, sokszorosan ledolgozva a négy évvel ezelőtti hátrányt.

Éppen csak egy lépcsőháznyi szombathelyi polgár hiányzott, hogy beválthassa megfontolt ígéretét a szombathelyi városlakóknak.

Mindazoknak, akiket meggyőzött a szombathelyi baloldal pártjainak, együttműködő szervezeteinek kiegyensúlyozott és okos kampánya, a már bizonyított egykori polgármester üzenetei.
Aki ismeri őt, tudja, hogy minden lehetséges eshetőségre felkészült. Mint naponta, ügyvédként, amikor a tárgyalóterem előtt összefoglalja védence előtt a történéseket, hogy a tisztelt bíróság számára értelmezhető, feldolgozható egésszé váljék egy kusza ügy, úgy készült a versenyre, a várható eredmények mindegyikére.

Tudott volna győzni és képes volt elfogadni a szűk többség akaratát is, mely számára a második hely tisztességét adta. Persze, egyszerűbb volna a vereségről írni, de amíg a választók akarata mindössze a lehető legkisebb különbséget eredményezte közte és kihívója közt, helytelen volna bukásról faggatóznom. Tudom, hogy abban a pillanatban feldolgozta az eredményt. Feldolgozta és közben kizárólag társai örömében osztozott. Másoknak örült, s ezt sokan a legkevésbé sem képesek megélni a mindennapok kihívásai közben.

001

A munka, amíg az eljövendő választásokon való indulás nehéz elfogadásától a választás napjáig eljutott, ember feletti erőfeszítésekkel járt. Felkérték, a legalkalmasabbnak találták az „övéi” és ő hosszú töprenkedés után igent mondott. Sokszor elismételte – nem a harcért indult! Szerette volna megkísérelni, hogy újra láthassa a szolidaritás, az összefogás gondolatában megerősödni képes szombathelyieket.

Látni akarta, hogy képesek bízni mindazok, újra, akikkel együtt gyermekeskedett, együtt nőtt fel, akikkel együtt dolgozott a két polgármesteri ciklusa alatt, akiknek négy esztendőn át kellett nyelni a mérget, míg a korábban elért eredményeket tiporták egyre az ellenfelek.

Nem volna könnyű a versenyről beszélnünk! Nem voltak ellenfelei, ellenségei a legkevésbé. Ő mindenkire versenytársként tekintett, szeretett volna velük beszélgetni, vitatkozni, eszmét cserélni, de nem tett semmit, amikor elvtelen támadások közben még csak védekezni sem volt esélye. Felidéznénk a városi televízió perceit, amikor a műsorvezető álmodozni invitálta, s ő a tapasztalatairól és alaposan előkészített terveiről beszélt.

Nem bántódott meg, inkább segíteni próbálta a gazdái utasításait végrehajtani próbáló szpíkert, akinek azt a hálátlan szerepet szánták, hogy a sok, apró dárda egyikét ellene fordítsa. Nem bántódott meg, hogy a róla szóló, érte íródott cikkek, bejegyzések rendre a semmibe futottak. A félelem cenzorai körbevették, s gáncsolni próbálták minden lépését.

003

Nem keserítette el a városunkban képviselőként és ügyvédként egyaránt levitézlett, majd sértődötten elvonult, s később miniszterként diadalmasan visszatántorgott versenytárs arroganciája. Tudta, mennyi keserű percet okoz neki a hallgatása.

A „jobbágy” újbóli csörtéi, a folyamatos avatási ceremóniák közben árasztott gyűlölet monoton dübörgése alatt is tudott bölcs mosollyal legyinteni, s nem törődni egy újabb, a megbízatását teljesítő, kisstílű emberrel.

Ha beszélgetnénk, nem szólnánk Budapestről, meg a „helyzetről”, mely a baloldalnak jutott. Nem beszélgetnénk az egykori egypártrendszert megvető, mára egypártrendszert, diktatúrát építő államfőről, nem beszélnénk a pártján belül elszabadult rossz szellemekről, a tévhitekről és a szánalmas civódásokról. Ahogy mondaná, előbb a saját portánkon kell rendet tenni, azután láthatunk a nagyobb falatnak. Inkább a helyi erőkről szólna, Celldömölk és Répcelak sikeréről, meg kilenc szombathelyi képviselő helytállásáról. Elmondaná, milyen munka vár Csabára, Andrásra, Attilára, Somára és a többiekre. Akiknek vezetője, városunknak polgármestere kívánt lenni.

Míg készült, sokszor hangoztatta: Most, vagy soha! Két hete tudja, milyen döntést hoztak a szombathelyiek. Tudja, hogy ebben a hihetetlenül értékes helyzetben nincs helye az alternatíváknak. Most kell végigcsinálni az eltervezett és megvalósítható programot.

Találkozni kell, többször és több helyen a választókkal, a nehéz sorban élőkkel, a szociálisan rászorulókkal, azokkal, akik gyermekeket nevelve próbálnak csakazértis talpon maradni, nem eliszkolni, a távolban a könnyebb biztonságot várva. Sokszor és sokféle emberrel kell találkozni, mindazokkal, akiket magára hagyott a rohanás és a rengeteg hangzatos ígéret. Harag, sértődöttség és gyűlölet nélkül, ahogy mindeddig.

Talán a legfontosabb feladat a tanítás lehet. Nem csak a kiutat mutatni, de segíteni a talpra állást, a lehetséges új győzelmek hitét visszaadni mindazoknak, akik valaha felépítették a városunkat. Tanítani kell az életesélyek erősítését, tanítani az eligazodást a rohanás közben. E tanítások vezethetnek új szerveződésekhez, közösségekhez, melyek újjáépíthetik és erősíthetik a baloldalt, a “baloldali értékrendet” Szombathelyen és később talán Magyarországon.

A beszélgetésünk legvégén megkérdezné, – mert ez is ő, ezt is tudja… – hogy vagyok. Nem úgy, ahogy udvariasságból szokás, hanem, ahogy az élet minden pillanatában felelősséggel másokért gondolkodni, gondoskodni tudó ember teszi. Nem panaszkodnék, ő így is tudná, mi a dolga. Aztán, hogy elköszönnék, megszorítaná a kezem. Így tenne ma és holnap is, minden választóval, aki megtisztelte őt a szavazatával. És így tenne azokkal is, akik rendíthetetlenül bíznak a kormánypárt igazában, s ezért jobbnak látták fenntartani az elmúlt négy esztendő folyamatait. Akik félezerrel több voksot gyűjtöttek Dr.Puskás Tivadarnak.

002

A „szabályos” portrék általában egy „kávéházi szegleten”, rengeteg akta közt egy zsúfolt irodában, vagy az interjú főszereplőjének nappalijában, egy kényelmes kanapén ülve, kávét kortyolgatva születnek. A fotós igyekezete szerint a legjobb pillanatokat próbálja elcsípni, míg az őt faggató zsurnaliszta végigzongorázza az általa előre összekészített kérdések közül a legütősebbeket.

Az én szabálytalan portrém Dr. Ipkovich Györgyről készült. Dolgozat, egy elképzelt beszélgetés alapján az én polgármesteremmel..

EGYSZERŰ EMBER – eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen, és…

A képlet egyszerű! Van az Ember és vannak az ő gyarló emberi tulajdonságai. Jellegzetességei, melyek egyénivé teszik. (Melyekről egyszer csak kiderül, milyen értéktelenek…) Ezek volnánk mi? Talán! Ugyanakkor, a mai kor elsősorban arra bíztat, hogy próbáljunk változtatni, mindenben másokra (celebekre, felkapott sztárokra) hasonlítani, néhai példaképek, eszmék követése helyett legyünk szimplán csak megszólalásig olyanok, mint akiket bámulni szoktunk, külsőségekben és megnyilvánulásainkban, viselkedésünkben követve őket vakon. Így leszünk azután önmagunkkal elégedettek, s ha a közszemlére tolt profilkép mégsem hozza meg a várt sikert, akár óránként lecseréljük azt… Egészen addig pofozva mindazt, ami már a legkevésbé sem hasonlít egykori önmagunkra, míg nem nyerjük el mások tetszését. Újrakezdésnek, megújulásnak gondolnánk, pedig csak tévedés, önámítás mindaz, amit újra és újra megélünk…

Akadnak persze mások. Akikről hiba volna ugyanúgy gondolkoznunk, mint önmagunkról! Az ő világuk sokkal egyszerűbb, mint a mi mindenáron másoknak megfelelni vágyó azonosságunk. Ők vannak többen. A tömeg. Sok-sok egyetlen…

Ha pontos jelzővel szeretnénk illetni, ő, az „egyszerű ember”. Eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen. Elfogadja, megéli az őt körülvevő világot, panaszkodni soha nem halljuk, kerüli a versenyhelyzeteket, már nem próbál maradandót alkotni, éppen csak van. Egyszerűsége a tapasztalatai alapján épült, az állapotot, amit maga köré felépített, az örökkévalóságnak szánja, ezért retteg mindenféle változtatástól. Elfogadja, sőt, elvárja, hogy döntsenek felette, s ha négyévente voksolni megy, a biztosabban győzni tudónak adja szavazatát. Döntését később sem bánja meg, ha mégis téved, büszkén húzza összébb a gatyaszíjat.

Végül, akad, az előző két csoporthoz semmiben nem hasonlító. „Ő”. Nevezzük így, más! Hozzá, még csak hasonló sem létezik! Sem”mi”, sem „ők” nem tudnak mit kezdeni vele. Nem akar ő senkire hasonlítani, nincs példaképe, sem eszme, amit követne. Tökéletes.

Mint egy sztár – ha veszít, győz.

És persze egyszerű, a végtelenségig! Tehát, eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen, és… Tökéletesen elégedett, hát megbízik önmagában. Kiszámíthatatlansága, kíméletlensége éppen a kiszámíthatóságától rettenetes. Nincs mással viszonya, csak önmagával, ugyan, miért érdekelné a közeg, mely megbízna benne, elvárna tőle, vagy akár csak vezetőjévé emelné?

Az egyetlen, aki önmagát választotta és választatta.

Az expanzió legnagyobb hazugsága, maga a fék. Ez az ő alaptermészete…

002
001
003
004

PS:

Íme, a kedvenc tanmesénk. Arról szól, hogy a világban könnyebb úgy élni, ha az ember tudomásul veszi a dolgok alaptermészetét …
Egy nap a skorpió át akart kelni a folyón. A folyó viszont széles volt, nagy sodrással, a skorpió pedig nem tudott úszni. Hirtelen meglátta a magában békésen üldögélő békát, és elhatározta, hogy szívességet kér tőle.
A béka belement, hogy átviszi a skorpiót a túlpartra a hátán, de csak azzal a feltétellel, hogy a skorpió nem fogja megszúrni. A skorpió, miután átgondolta a dolgot, elfogadta a feltételt, és a szavát adta, hogy nem fogja megszúrni a békát.
Mielőtt még a folyó felét elérték volna, a skorpió belemélyesztette fullánkját a béka hátába. A béka a hátára fordult a folyó vizén, a skorpió szemébe nézett, és könnyekkel telt szemekkel megkérdezte:
– Miért tetted ezt? A szavadat adtad, és mégis megszúrtál.. így most mindketten megfulladunk. A skorpió így felelt:
– Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.

RUSZKIK HAZA! – ahány ház, annyi ötvenhat… (különben is, jön a hosszúhétvége!)

Történelmet hamisítani a legegyszerűbben úgy lehet, ha jobban teljesítünk, tehát, nem veszünk tudomást a tényekről. A végeredmény tetszeni fog a hatalmon civakodóknak! Lesz, akinek a dolog csak aprót terem, lesznek akik elégedetten cuccolhatnak új kéglibe, s lesznek jócskán, akik a világ végéről még hazatérve templomot emeltetnek a megmaradásért, amiből közért, vagy magtár lesz, amint jól végzik a dolgukat. (A „hálátlan utódkor” aztán majd sajnálgathatja, hogy csak ennyi az annyi!) A megunt, de pénzzé tehetetlen csontokról, meg az éppen csak nagykorúvá vált ember szabálytalan maradványairól nem is beszélve…

Most, hogy a ruszkik bátran jöhetnek haza – mert ragozhatjuk prímán a jelmondatot, ma csak ennyit jelent -, Putyin elvtárs akár emléktúrára is benevezhet, felelevenítve 1956 szovjet dicsőségét! Végigjárhatja Debrecentől Budapestig a harckocsik útját, tehet egy vagány látogatást a néhai Kisfogházban, célba dobálhat benzines palackokkal a Corvin sétányon, s ha úgy van úri kedve, ölebével könnyíttethet Falábú Jancsi kopjafája tövében. A paktum ezt is elbírja! Szinte haza jönnek, jöhetnek az elvtársak, megcirógatni a dörgölődzők buksiját!

001

Ott és akkor is „csak” embereknek, magyaroknak kellett megnyomorodni, ahogy kétezer hatban a SZABADSÁG betűi előtt! Ott és akkor is akadtak bőven felhecceltek, ahogy ezrével a fél évszázad után pofátlanul megveretettek! Ott és akkor is akadtak bőven, akik a hullákon átgázolva kispekulálták a bamba eljövőt! Meg persze ötven év múltán, sőt ma is akadnak megvilágosodottak, akik úgy vélik, ott voltak, ők voltak, s megilleti valamennyit a mártír titulus. Csoda, hogy köpni kell?

Mivel a diktátor újfent szarrá nyerte magát, már nincs szükség a múlt felidézésére. Kész mázli, mert a valódi Corvinisták, meg Széna tériek sorra meghaltak…Lassan bestoppolhatóvá válnak a lyukas zászlók. A paksi szállítmányokhoz pakkolhatnak némi megmaradt, hímzett sarlókalapácsos veres selymet, most már ráér a drága varrónő is, majd befoltozhatja vele az éppen általuk elárultak lobogóit. Ünnep virrad az általuk hangzatosan gyűlölt, Gyurcsány teremtette, máig egyetlen és elbonthatatlan vaskefe égre meredő fogai között. Ünnep, hosszúhétvége, négy nap féktelen zabálás, meg némi wellness hétvégi bugyborgás. Így gyászol Viktor népe! Azok unokái, akiknek elei pár hónappal a fegyverek dörgése után véresre tapsikolták tenyereiket ötvenhétben, Kádár május elsejei szónoklatán!

A revolúció kiteljesedett. Íme, Magyarország majmai lassan visszaköltözhetnek a fákra! Már igazán nincs miért fiatalt és főleg demokratát játszani! Most, amikor Dr.Torgyán Józsi a szétzüllesztett elmegyógyintézet helyett „bajtársai”előtt vallja meg, hogy tulajdonképpen ő nemzetőrként harcolta végig a forradalmat, majd expozéja után, mérhetetlen hősiességéért kitűntetik, elgondolkozhatunk, vajon, mi jöhet még?

Október huszonharmadikán elég vacak idő lesz. Otthonülős hétvége jön. Ugyan, miért is volna értelme felidézni a forradalmat, meg a megtorlást, benne egy alig 18 éves fiú, a szabadságharcos kivégzését?

002

„Az ítélet végrehajtásának hagyományos módja az, hogy a nyilvánosság kizárásával, hivatalos személyek jelenlétében (ügyész, bíró, orvos stb.) két hóhérsegéd bevezeti az elítéltet az akasztófa alá. Itt felolvassák az ítéletet, majd utasítják a hóhért az ítélet végrehajtására. Ekkor az elítéltet a bitófa alatti kis emelvényre állítják, nyakába teszik a kötelet, majd kirántják a lába alól a dobogót, és a két hóhérsegéd az elítélt lábához kötött kötéllel egy a bitófa oldalán lévő csiga segítségével megnyújtja a testet. Így a koponya elemelkedik az utolsó nyakcsigolyától. A főhóhér ezután egy létra segítségével az elítélt mögé kerül, és egy erőteljes félfordulattal elcsavarja az elítélt fejét. Így a nyúltagy azonnal elszakad, és az elítélt már nem érez semmit. Ezután néhány perc múlva bekövetkezik a halál.

Mansfeld Petinél ez nem így történt! A kivégzésen a hivatalos személyek mellett ott voltak a nyomozók is, hogy kiélvezhessék „munkájuk” eredményét, az „édes bosszú” perceit. Kivezényelték a rendőrtiszti iskola egy szakaszát is, hogy a hallgatók lássák, hogyan számol le az „igazságszolgáltatás” a szocialista haza ellenségével. Ezután a szokásos módon kivezették az elítéltet, a bitófa elé állították, és felolvasták a halálos ítéletet. Pétert ezután felállították a bitófa előtti dobogóra, nyakába akasztották a kötelet, és kirántották a lába alól a dobogót. Azonban a hóhérsegédek nem nyújtották meg a testet, és a főhóhér sem szakította el a nyúltagyat. Ezért Péter nem vesztette el az eszméletét, hanem fuldokolni kezdett, és az életéért küzdő test önkéntelen vonaglásba, rángatózásba kezdett mindaddig, míg el nem vesztette az eszméletét.

Peti 13 percig szenvedett és vívta haláltusáját, míg meg nem szűnt a szíve dobogni. Ez a látvány nem rázta meg a szocialista igazságszolgáltatás bajnokait (legalábbis látszólag), csak a kivezényelt tisztiiskolások közül lett rosszul egyik a látványtól, akit ki kellett vezetni. Ezután ½ órát kellett a holttestet a bitófán hagyni, és csak ezután lehetett leemelni és elvinni.”
(Szalay Róbert történelemtanár)

Lejegyeztük mindezt mindazoktól elnézést kérve, akiket ezekkel a „gyomorforgató” részletekkel megzavartunk a hosszúhétvégi édes semmittevésben! Azok kedvéért, akiknek még mindig ”nem eladó”…

ÖREG JÁRGÁNY SZÍVATÓVAL INDUL! – …induuuul, vagy bikázni kéne?

Várunk. Több, mint egy hete, olykor beletörődve, olykor meg dühödten, számlálgatva magunkban az eltékozolt időt. Talán már az sem tűnik fel senkinek, hogy ami most van, meg ami mostanáig volt, lényegében változatlan. Hónapokon át vezetői nélkül, üresben gurult a járgány, aztán alig ért célba, mert persze győzött egy fitos orrhosszal, máris elkezdődhetett az újabb üresjárat.

Hogy mégis megy, gurul?

Nos, minderre a csekély fizikai ismereteinket előbányászva csak egyetlen válaszunk lehet: a lejtmenet! …igen, a lejtmenet viszi, az ostoba gravitáció húzza egyre… lejjebb! Ez az a mozgás, ami egyben a kényszerképzeteinknek is az alapja.
Emlékeznek, ugye? Fizikai értelemben munkavégzésről akkor beszélünk, ha egy test erő hatására elmozdul. Naná, hogy rémlik!

Rusty Old Car
.

Megy, mendegél, döcög lefelé egyre…
Hogy mibe kerül mindez nekünk? Mindazoknak, akik győztek, veszítettek, meg tojtak az egészre? Hamarosan ezt is megtudhatjuk, de minek úgy sietni! Szombathely megkapja a magáét! Amit megérdemel! Nyilvánvaló, hogy deficitet termel a semmittevés, az is nyilvánvaló, hogy az életfunkciók szimpla fenntartása semmivel nem olcsóbb, mint a tényleges működés, de, ha kicsit is fontos, ami van, jól látszik, hogy az állóvíz éppen egyetemleges.

Csak itt és most mindezt még felülírja a patt, ami azért cseppet sem barátságos közeg! Olyan ez, mint közgyűlésen az elrendelt bünti-szünet. Amolyan „kiüríttetem a termet” féle regula, amely ugyan bizonyítottan értelmetlen, de ha megtehetik, meg kell tenni.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Szombathely “újjáélesztését” készítik elő, ideje lehűteni a kedélyeket! Semmi nem indokolja a változást! Minek bütykölni! Öreg járgány szívatóval indul, s a helyzet leginkább egy kiadós alvázkezelésre kezd hasonlítani! A tragacsot lassanként feltolják egy emelvényre, a szakik alámászhatnak, s kezdődhet a gányolás. Derékig kenik a jószágot a sűrű, kátrányom matériával, az oldalán tixóval adják meg a mélység magasságát, a lukakba pedig gitt kerül, jókora adag. A zaft majd befedi azt egészet. Ami itt és most a legfontosabb: sikerült a művelet végrehajtásához egy igazán dilettáns teamet összedobni, nincs gyenge láncszem! Az ellendrukkerek meg csak lihegjenek, „majd megunják és hazamennek…”

Még két nap és csütörtök. Amikor ünnepi közgyűlésre váltva lehet a túloldaliakba fojtani a szót. Mert ugye, mégsem járja, hogy ötvenhat hőseire emlékezve valódi, a megoldásra váró feladatokra élezett együttlét alakulhasson! De jól ki van ez fundálva! T., L. meg Tsa., megszámlálhatatlanul sokadjára végigskandálja a mélyen megrendítő történeteket, leginkább illúziókat, a valódi szemtanúk szerint soha meg nem történt izgalmakat, azután lehet nyomatni némi folklórműsort, meg egyperces némaságokat! De a lényeg, hogy a rosszvas továbbra is rosszvas maradhat. Szó sem eshet a rohanásról! Munkáról…

Rusty Old Car
.

Csak bambán, döcögve közeleg egyre a mély…

Felénk a fenti ehetőségre felkészülve, mindig akad a szerszámosláda mélyén két izmos drótköteg, fekete, meg piros csipeszekkel a végén. A bika! Roppant eredményes munkára bírható jószág. Energiákat kölcsönöz, beavatkozva egy az élettel összeegyeztethetetlen funkciókat cipelő gólem vergődéseibe.

Ha ugyan a máz mögött van még motor…

KOPOGTAT A TÉL! – a holnapi lehűlés csak a kezdet, de van akinek máris a vég…

Dermesztően hideg ünnepünk lesz! Mondják… Már a gondolattól is fázósan húzódnak összébb az előző esztendő hideg hónapjainak gyötrelmeiből épp csak kilábalt szegények, azok, több, mint három millióan, akiknek a nyár már évek óta csak a nyomorító tél kifizetetlen számláinak törlesztéséről szól.

Míg egyesek utazni, nyaralni, pihenni készülnek, tervezik a tengerparti napokat, a szegény emberek egyre népesebb közössége kérvények és egyezkedések után augusztusban is a korábbi időszakok terheit nyögi. Kiváltsággá vált a többszobás lakások minden helyiségének gondos felfűtése, lehetetlenné a mindennapos tisztálkodás, a hálózatokból büntetésből kirekesztettek tízezreinek pedig csak múló remény az egyszer mégis visszakapcsolható villanyáram, vagy a gáz, bár ezek hiányában a lakások télvíz idején elviselhetetlenül hidegek.

001
.

Akadnak, akiket a csoki mikulások, vagy éppen a csoki nyuszikból télapókká öltöztetett októberi rémek jelenései idegesítenek; morgolódnak a szokás szerint előre hozott bolti kampányokon – bár meglehet, fogalmuk sincs, milyen érzés lehet ócska morgolódások helyett rettegni a közelgő téltől. Milyen számlálgatni, vajon, hány nap még az élet, mikor tör ránk a tél, amikor éjszakánként attól kell félni, vajon megérhetjük-e a reggelt?

A huszonegyedik század, a modern technika és kommunikáció valamennyi vívmánya ellenére, korunk millióinak mindennapos félelme lehet a fagyhalál, amikor a testhőmérséklet visszafordíthatatlanul lecsökken, s már menthetetlenné válik az emberi élet.

003

Mi, akik évtizedeken át izgalommal vártuk a földből kibúvó lakótelepek pazar kényelmét, a központi fűtés, meg a gázzal működtetett konvektorok kínálta nyugalmat, most sóvárogva gondolunk – a panellakások közepén persze üzembe helyezhetetlen – szenes kályhácskákra, melyekről nagyanyáink meséltek, mint a letűnt korok remekbe szabott fűtő eszközeiről. Elképzeljük a sparheltek és cserépkályhák duruzsoló melegét, ott, ahol a jéghideg radiátorok meredeznek.

Tudjuk jól, Szombathelyen is jócskán élnek nehéz sorsú emberek. Olyanok, akiknek a kevés is csak ritkán jut, s, ha kopogtat a tél, összerezzennek. Félnek, mert nem lesz miből tüzelőt vásárolni. Ha éppen csak annyit esznek, isznak, mint a meleg hónapokban, ha éppen csak annyit költenek ruházkodásra, utazásra, orvosságokra, mint nyaranta, a nyomorítóan kevéske pénzből nem jut majd tüzelőre. A semmin nem segít a cifra „rezsicsökkentés”!

004

Mondhat bárki, bármit, ezek az emberek, egyre többen, már nem gondolnak örömmel a Mikulásra, vagy a karácsonyi ajándékozásra! Az egész tél, minden egykori szépségével elillant, nem kellenek már a hóförgetegről faragott mesés rímek! Szombathelyen is lehetnek, lesznek fagyhalottak, meg előtte szép számmal lefülelt bűnözők, akik a település menti erdők fáit elorozva próbálnak meleget lopni jeges otthonaikba.

Mégis van valami – látszólag apróság -, amitől egy kevéskét bízhatunk! Többek lehetünk, mint az előző évben, meg azelőtt! Melegség járhatja át szívünket, ha arra gondolunk, hogy a szegények közt egy kevés ajándék tűzifával járó – szokás szerint csak a baloldalról érkező – adakozó, támogató után, az idén már nem sündörögnek, szitkaikkal nem köpködnek majd össze-vissza, pökhendi, csahos kutyák. Vagy, ahogy ők, magukat nevezik, a „fiatal demokraták”, a jól fűtött limuzinjaikból, vagy kastélyaikból, ahol kandallóik mellett valahogy mégsem sül le a bőr…

005
.

Kopogtat a tél! Fogadjuk el végre, hogy bármi történt is a közelmúltban, mégis akadnak rólunk gondolkodók… meg elkoptathatatlan és felülmúlhatatlan, biztató szavaink. Olyanok, mint az összefogás, meg a szolidaritás!
Csakazértis…Éljen Szombathely!

MAGYARORSZÁGON TANULNÁL? – “kitántorgó”, vagy beszélő gép szeretnél lenni?

Dicső teremtőnk, – gy.k. miniszterelnökünk – midőn épp a világot leckézteti, két „jobban teljesítés” közben, olykor önállóan is szólni hagyja derék szakértőit. A hétre két remekbe szabott ömlengés is sikeredett, s csak a még mindig, kalandvágyból lakhelyükön parkoló polgárok fásultságának és előrehaladott butulásának köszönhető, hogy nem történt, nem történik nagyobb baj!

…учиться, учиться, учиться…

Azok az idők, úgy tűnik, elmúltak! Nem kell, mert nem dicsőség a tanulás, a leginkább pedig nem igazán kifizetődő a mi „világelső” nemzetgazdaságunknak, ha valaki mégis nekiveselkedik, s az általános után gimnáziumot választ, amit jó eséllyel egy felsőoktatási intézmény követ. A nebulóból gimnazista, az egyetemistából kivándorló lesz; jó eséllyel cserél hazát, talán, mert annyira gyarló, hogy nem kíván a szüleivel együtt éhen halni!

002
.

„Czomba Sándor csütörtökön egy nyíregyházi fórumon azt mondta: homogén szakképzési intézményrendszert szeretne kiépíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a tervek szerint a szakközép- és szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rendszeréből a tárca fenntartásába kerülnének át. Távlati cél a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése, a gimnáziumi létszám korlátozása, illetve a szakképzési pedagógusmodell kialakítása is.

Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja, az Együtt-PM oktatási szakpolitikusa vasárnap közleményében erre úgy reagált: azzal, hogy az NGM-hez kerülnek át nem csak a szakiskolák, de a szakközépiskolák is, és emellett a gimnáziumi létszámot is korlátozzák, elveszik a felemelkedés esélyét azoktól, akik eddig a szakközépiskolában szerzett érettségivel tanultak tovább a felsőoktatásban, és azoktól is, akik a szűkített gimnáziumi létszám miatt nem tudnak majd továbbtanulni.

A szakpolitikus szerint felvetődhet: a valódi cél az, hogy ingyen munkaerőt szerezzenek maguknak a gyáriparosok. “A szakmunkástanulókat is ingyen dolgoztatják, mióta az iparkamara bekebelezte a szakképzést. Most ugyanez a sors vár a szakközépiskolásokra” – olvasható a közleményben.” (MTI)

Homogén szakképzési intézményrendszert szeretne kiépíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium. Már a mondat, a megfogalmazás is döbbenetes, ha belegondolunk, mit jelentettek évekkel ezelőtt a munkaerő piaci képzések jelmondatai: „Lépj egyet előre!”, vagy „Értékünk az ember!” Az „Életen át való tanulás!” időszaka lezárult, a homogén szakképzési intézményrendszer felkészíti majd az elkövetkező generációkat a „beszélő gép” élményzuhatagára.

003
.

„Átfogó és részletes kutatás jelent meg az 1989 óta kivándorolt magyarokról. A Managing Migration in South East Europe (SEEMIG) transznacionális együtműködési program keretében az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával megvalósult projekt, amelynek vezető partnere a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kutatás végső eredménye szerint 2013 elejéig körülbelül 350 ezer honfitársunk hagyta már el az országot.

Tény, hogy ez lényegesen kisebb szám, mint a korábban napvilágot látott adatok, de ugyanakkor azt maga a KSH is elismeri, hogy a 350 ezres szám inkább egy konzervatív becslés. Mindezekkel együtt is eddig ez a legkörültekintőbb kutatás a témában, a projekt pedig két és fél évig tartott…

…Az összlakosságot tekintve a diplomások aránya 18 százalék, míg a kivándoroltak között ez az arány jóval magasabb, 32 százalékot mutat, amiből jól látszik, hogy jelentős részben a képzett népesség hagyja el az országot.

A nemrégiben megjelent Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR)adataiból kiderül, hogy a vizsgált frissdiplomások egyharmada tervez külföldi munkát az elkövetkező öt évben, további egyharmaduk pedig nem látja egyelőre az ilyen irányú terveit. A további külföldi munkát tervezők a legnagyobb (41%) arányban a természettudományi képzési terület frissdiplomásai között vannak jelen. A jogi, pedagógusképzési és agrártudományi szakokon végzettek az átlagnál ritkábban terveznek külföldi munkavállalást a következő években.” (http://www.penzcentrum.hu)

001
.

MAGYARORSZÁGON TANULNÁL? – kitántorgó, vagy beszélő gép szeretnél lenni? A döntés a következő generációk kezében van. Orbán pedig bekeményít! Egyre kevesebb fiatal tartozhat majd a kitántorogni kész frissdiplomások közé, s egyre többen kényszerülnek majd az alulképzettek, vagy képzetlenek táborába, akire egész egyszerűen nincs szükség külföldön. Rájuk közmunka, multik által kínált összeszerelő munkák, a beszélő gépek ostoba szerepe vár. Még egy rövidke évtized, s a ma még aktív szakemberek helyére idegen munkaerő hívható, akiket fiaink és unokáink fognak kiszolgálni. Ők lesznek az orbáni Magyarország fogaskerekei, az áhított teljes foglalkoztatottság hazájában.

Nem lesznek asztalosok, lakatosok, kőművesek és bádogosok, sem tetőfedők, vízvezeték-szerelők, nem lesz szükség cipészekre, kozmetikusokra, fodrászokra és szabókra, helyükbe nevelődnek a rabszolga generációk, akikre szüntelenül Európa megvetése vetül majd.

A jelek szerint már nincs más út. Menni, örökre, vagy maradni a mocsárnál is mélyebb helyzetben. Még csak egy hét telt el, a mindent elborító narancssár kiáradása óta, s a kapuk nyílnak egyre. Vajon emlékszik még valaki arra a mozdulatra, mely megannyi kézből lendítette a benzines palackokat, így október vége felé?…