EGYSZERŰ EMBER – eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen, és…

A képlet egyszerű! Van az Ember és vannak az ő gyarló emberi tulajdonságai. Jellegzetességei, melyek egyénivé teszik. (Melyekről egyszer csak kiderül, milyen értéktelenek…) Ezek volnánk mi? Talán! Ugyanakkor, a mai kor elsősorban arra bíztat, hogy próbáljunk változtatni, mindenben másokra (celebekre, felkapott sztárokra) hasonlítani, néhai példaképek, eszmék követése helyett legyünk szimplán csak megszólalásig olyanok, mint akiket bámulni szoktunk, külsőségekben és megnyilvánulásainkban, viselkedésünkben követve őket vakon. Így leszünk azután önmagunkkal elégedettek, s ha a közszemlére tolt profilkép mégsem hozza meg a várt sikert, akár óránként lecseréljük azt… Egészen addig pofozva mindazt, ami már a legkevésbé sem hasonlít egykori önmagunkra, míg nem nyerjük el mások tetszését. Újrakezdésnek, megújulásnak gondolnánk, pedig csak tévedés, önámítás mindaz, amit újra és újra megélünk…

Akadnak persze mások. Akikről hiba volna ugyanúgy gondolkoznunk, mint önmagunkról! Az ő világuk sokkal egyszerűbb, mint a mi mindenáron másoknak megfelelni vágyó azonosságunk. Ők vannak többen. A tömeg. Sok-sok egyetlen…

Ha pontos jelzővel szeretnénk illetni, ő, az „egyszerű ember”. Eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen. Elfogadja, megéli az őt körülvevő világot, panaszkodni soha nem halljuk, kerüli a versenyhelyzeteket, már nem próbál maradandót alkotni, éppen csak van. Egyszerűsége a tapasztalatai alapján épült, az állapotot, amit maga köré felépített, az örökkévalóságnak szánja, ezért retteg mindenféle változtatástól. Elfogadja, sőt, elvárja, hogy döntsenek felette, s ha négyévente voksolni megy, a biztosabban győzni tudónak adja szavazatát. Döntését később sem bánja meg, ha mégis téved, büszkén húzza összébb a gatyaszíjat.

Végül, akad, az előző két csoporthoz semmiben nem hasonlító. „Ő”. Nevezzük így, más! Hozzá, még csak hasonló sem létezik! Sem”mi”, sem „ők” nem tudnak mit kezdeni vele. Nem akar ő senkire hasonlítani, nincs példaképe, sem eszme, amit követne. Tökéletes.

Mint egy sztár – ha veszít, győz.

És persze egyszerű, a végtelenségig! Tehát, eszik, hogy dolgozhasson, dolgozik, hogy ehessen, és… Tökéletesen elégedett, hát megbízik önmagában. Kiszámíthatatlansága, kíméletlensége éppen a kiszámíthatóságától rettenetes. Nincs mással viszonya, csak önmagával, ugyan, miért érdekelné a közeg, mely megbízna benne, elvárna tőle, vagy akár csak vezetőjévé emelné?

Az egyetlen, aki önmagát választotta és választatta.

Az expanzió legnagyobb hazugsága, maga a fék. Ez az ő alaptermészete…

002
001
003
004

PS:

Íme, a kedvenc tanmesénk. Arról szól, hogy a világban könnyebb úgy élni, ha az ember tudomásul veszi a dolgok alaptermészetét …
Egy nap a skorpió át akart kelni a folyón. A folyó viszont széles volt, nagy sodrással, a skorpió pedig nem tudott úszni. Hirtelen meglátta a magában békésen üldögélő békát, és elhatározta, hogy szívességet kér tőle.
A béka belement, hogy átviszi a skorpiót a túlpartra a hátán, de csak azzal a feltétellel, hogy a skorpió nem fogja megszúrni. A skorpió, miután átgondolta a dolgot, elfogadta a feltételt, és a szavát adta, hogy nem fogja megszúrni a békát.
Mielőtt még a folyó felét elérték volna, a skorpió belemélyesztette fullánkját a béka hátába. A béka a hátára fordult a folyó vizén, a skorpió szemébe nézett, és könnyekkel telt szemekkel megkérdezte:
– Miért tetted ezt? A szavadat adtad, és mégis megszúrtál.. így most mindketten megfulladunk. A skorpió így felelt:
– Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.