KÖSZÖNET A TÜNTETŐKNEK, A HŐSÖKNEK! – akiknek bizonyságuk van az igazságról

„Budapest nem Ukrajna, a Hősök tere nem a Majdan. Hiába akartok akár polgárháborút is kiprovokálni, nem fog sikerülni. De ha ne adj’ isten mégis, akkor megtanuljátok, mi a magyarok istene, azt megígérem.
És igen, ha kell, lesz Békemenet. Mert az is a demokrácia lényege ám! Bizony, vannak kormánypártiak, akik, ha úgy érzik, elviselhetetlen az a sok disznóság, amit ti műveltek, akkor utcára vonulnak. Mindig békésen, és mindig nagyon sokan. Ezt már öt alkalommal bebizonyítottuk. Úgyhogy ha eljön az ideje, ott leszünk ismét. Ellátogatunk majd az amerikai nagykövetséghez is, hogy legyenek jó vágóképek a CNN esti híradójához. És hogy érezzétek ti is a törődést…”

Szokásos pökhendi stílusában e szavakkal becsmérelte Orbán Viktor miniszterelnök haverja, bizonyos Bayer here Zsolt, publicista, bértollnok, megélhetési firkász, fő seggnyaló, békamenet-mindenes (talán semmit nem felejtettem ki!) a vasárnap Magyarország számára oly fontos tüntetés résztvevőit és mindazokat, akik merészeltek gondolni a kedd esti folytatásra.

Fenyegető szavai mögött ott vacog a félelem, amit csak az érezhet, aki tisztában van az elkövetett gazemberségeik súlyával. Zsoca, ez a szerencsétlen patkány képtelen beletörődni a sorsába, mely lehet, hogy a mi Majdanunkon, a Hősök terén éri majd utol, bár a mi lámpavas szerkezeteink sok ponton térnek el az ukrán lámpatestektől! Képtelen elfogadni, hogy a tömeggel való fenyegetése mögött egy végtelenségig lenézett nemzet áll, melyből ők hitük szerint bármire használhatnak pár százezer embert, némi buszos kirándulásért, rántott húsért, meg székelyföldinek hazudott pálinkáért! Az általa riogatásul felhozott békemenet befuccsolt, mert bár egyre csak ebből éltek, az emlegetett alternatíva nélküli birkacsorda meggyőző kihívókra talált, s a folytatás naponta ismétlődik!

orbi
.

Zsoca főnöke, a mindeddig „támadhatatlan, mondhatni hibátlan” Orbán tétlenül kellett, hogy nézze, amint a sokáig feledhetetlen keddi este elkészült a világsajtót azóta megjárt fantasztikus kép: a Budapest impozáns hídján ezerszám világító mobiltelefonok varázslatos látványa! Amit egyszerűen nem lehet nem megtörténtté, láthatatlanná tenni. És ez a kép talán a legeslegutolsó pillanatban képes megakadályozni, hogy Amerika, vagy éppen Európa szemében a Magyar Köztársaság azonos legyen Orbán Viktor diktatúrájával!

Miközben Bayer éppen Amerikát oktatja demokráciából, a magyar fiatalság, az internethez ragaszkodó, gondolkodni képes és kész tömegek kinyilvánították:

NEM LESZ INTERNETADÓ! ORBÁN TAKARODJ!

„Az Egyesült Államok ugyanis azt hiszi, joga van a legbrutálisabb és immáron nem is rejtett eszközökkel beavatkozni Magyarország belügyeibe, joga van megbuktatni a magyar kormányt. Az Egyesült Államok azt hiszi, ez itt Ukrajna, és a Hősök tere a Majdan. A Majdanon megjelent az Egyesült Államok összes lókupece, és odaállt nacionalista, soviniszta, virtigli náci gyilkosok közé tapsikolni, és buzdítani a törvényes kormány elleni további tüntetésekre. Aztán hazamentek, ettek egy kis hamburgert, és meg voltak róla győződve, hogy ismét valami nagyszerűt cselekedtek.” Bayer Zolt írása

Hát, akkor soroljuk fel szépen, egyenként, újra, mit is jelent Orbán Viktor legjobb haverjának, Bayer Zsoltnak, a tüntető magyar emberek sokszínűsége, kik vagyunk mi a kormánypártiak szemében: mi, tüntető ifjak, bizony NACIONALISTA, SOVINISZTA, VIRTIGLI NÁCI GYILKOSOK vagyunk, ha vonulni és ordítani merészelünk a magyar Kim Dzsongun hasonmás ellen.

mn_1389187242KimJong_un_BE(Kim Dzsongil észak-koreai pártfőtitkár harmadik és legfiatalabb fia, valamint örököse, apja halála óta az észak-koreai diktatúra vezetője, a Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke a példakép, akire nagyon-nagyon szeretne hasonlítani a mi derék Orbánunk!) Mert elmúltak azok az idők, amikor Orbán Viktor Alcsútdobozhoz szerette volna csatolni az USA-t, csak, hogy ő amerikai elnök lehessen, elmúltak azok az idők, amikor tetszelgett az EU néppárti vezetőjének szerepében! Ahogy korábban „térdre csuhások” felszólítással illette a ma selyemfényűre nyalt ülepű papságot, ahogy liberális szabadságot követelő fiatal demokratából házsártos vén diktátorrá változott. Hadban Európával és Amerikával, s most a leginkább velünk!

KÖSZÖNET A TÜNTETŐKNEK! – akiknek bizonyságuk van az igazságról, köszönet mindazoknak, akik skandálni merészelték és Szombathely utcáin is ordítják, üvöltik majd, hogy ORBÁN TAKARODJ!
Nekünk, szombathelyi demokratáknak elérhetetlen és megfizethetetlen messzeségbe került Budapest. Nem engedhetjük, hogy e nehézségeink okán az igaz hírektől is megfosszanak, hogy ne lehessen bizonyságunk az igazságról!

Köszönet mindazoknak, akik kifejezik összetartozásukat a demokratikus erőkkel, és nem engedik, hogy Budapesten és Szombathelyen a despotizmus győzedelmeskedhessen! Orbán és ne felejtsük el, mi, szombathelyiek, hogy Puskás Tivadar, no meg Molnár Miklós is a demokratikus megoldásokhoz kapott szavazatokat. A fondorlatos hatalmaskodáshoz nincs joguk!

Az utcán a jogaikért tüntetőké a tisztelet! Szeressük őket és álljunk melléjük, mi, akiknek bizonyságunk van róla, hogy a demokráciát ajándékba kaptuk! Védjük meg a demokratikus választás eredményeit, vonuljunk utcára, menjünk a szombathelyi városháza elé és bátran fejezzük ki nemtetszésünket! Ahogy megérdemlik ezt a hazugság és fondorlatosság gazemberei!