EZT IS ELBALTÁZTUK… – Stiglitz tanulásra bíztatná a magyarokat

Ilham Aliyev érkezéséről írtak és beszéltek a héten a tűz közeli hangok.
Megírták, de valahogy senki nem olvassa… Jött a „baltás gyilkos” gazdája! Érkezése után, a mi derék miniszterelnökünk, rögtön körbenyalta a fontos médiák által az évszázad legkorruptabb emberének választott diktátort. Igen, Ilham Aliyev pontosan az az elnök, az azeri, akinek 2012. augusztus 31-én átadták – Orbán Viktor személyes utasítására – az „azeri baltás gyilkos” néven elhíresült Ramil Safarovot. ( Ő az, aki a NATO Partnerség a Békéért program keretében részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004 elején tartott angol nyelvtanfolyamon, amin egy Gurgen Margarjan nevű örmény tisztet az éj leple alatt lefejezett. Safarovot ezért 2006 tavaszán a magyar bíróság előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért legkorábban 30 év múlva felülvizsgálható életfogytiglanra és Magyarországról 10 évre való kiutasításra ítélt.) A kegyetlen gyilkost, miután hazatért, azonnal szabad lábra helyezték, majd nemzeti hősnek kijáró ünnepségek után kártalanítottak. „Hiszen csak egy örmény, keresztény ember életét oltotta ki!” A fél világ felhördült, de Orbán birodalma ezt is megcselekedhette. Elvégre itt illiberális világrend épül!

ALIYEV, Ilham; Orbán Viktor

Miközben a bakui cár a miniszterelnökünket szórakoztatta, a Közép-európai Egyetem (CEU) által szervezett előadásán Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász próbálta megváltoztatni a gondolkodásunkat. Úgy tűnik a lehetetlenre vállalkozott. Hogy ki is Joseph Stiglitz? „Stiglitz jelenleg a Columbia Universityn közgazdászprofesszor, de korábban a Világbank főközgazdásza és alelnöke is volt, valamint Bill Clinton gazdasági tanácsadójaként is dolgozott. 2001-ben kapott közgazdaságtani Nobel-díjat az aszimetrikus információkkal rendelkező piacok tanulmányozásáért. Akadémiai hivatkozások alapján Stiglitz idén a világ negyedik legbefolyásosabb közgazdásza, 2011-ben a Time a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Akadémiai munkája mellett közéleti és tudományos ismeretterjesztő műveket is ír, 2012-es, az Egyenlőtlenség ára című könyve a The New York Times bestseller-listáján szerepelt. Legújabb könyve idén jelent meg, ebben a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést a tudásalapú társadalom koncepciója felől közelíti meg.”

„A neves amerikai közgazdász szerint a XVIII. sz. második felében elkezdődő klasszikus ipari forradalommal és a piacgazdaság kialakulásával az életminőség, a várható élettartam és a reálbérek is növekedni kezdtek több ezer évnyi stagnálás után. Szinte minden a változás útjára lépett!
A közgazdászok ezt eredetileg leginkább a tőkefelhalmozás beindulásával magyarázták, meg azzal, hogy a piac a gazdaság egészén belül minden addiginál nagyobb mértékben kezdte el megszervezni a gazdaság működését, ami soha nem látott hatékonyságot tett lehetővé. Joseph Stiglitz szerint azonban volt egy kevesebbet emlegetett ok, mégpedig a tanulás.
A tanulás tette ugyanis lehetővé azt, hogy a társadalom tagjai minden addiginál többet tudjanak. Az iskolák, az egyetemek is ezért terjedtek el, és ezek biztosítására politikai intézményeket is létrehoztak. Így alakult ki a jogállam is, amely létrehozta a jog uralmát a kevesek zsarnoksága helyett.
A tudásalapú társadalom és a demokrácia ugyanannak az éremnek a két oldala. Ezért van az, hogy az illiberális demokrácia nem összeegyeztethető a tudásalapú társadalommal” (Index)

7146969_881c81a0ca3112d959761df3d62547f4_wm

És akkor nézzük, hol a közös pont…

A neveléstudománnyal foglalkozó szakemberek egyik sarkalatos témája a szeretetre nevelés, annak sommázata, vajon milyen motivációk következménye az örömben élő ember. Sokáig tartotta magát az az eszme, mely szeretet-érzéseinknek gyökerét a „hozott ragaszkodáshoz”, egyfajta ős-öleléshez kötötte, s kinyilvánította, hogy tulajdonképpen mindannyian úgy jövünk a világra, hogy „magunkkal cipeljük” a kötődés eme legnemesebb formáját. Szeretjük édesanyánkat, rajta keresztül tehát mindazokat, akik a szülői házat jelentik, azután lassanként mindenkit, aki mosolyogva a bölcsőnk fölé hajol… De szép is volna! Jönnek a jóságos rokonok, ismerősök, papok, tanítók, orvosok, óvónénik, dadusok…, akiket a „jólnevelt gyermek” mind-mind megszeretget, annak rendje és módja szerint, s ez a végtelen harmónia átjárja az egész gyermekkort. De akkor hogy a csudában van az, hogy a gyermek egyszer csak közösségbe ér, ahonnan hazabatyuzva csak kiböki a kis ebadta, a bántó szót, hogy: utállak!? Megtanul civódni, csipkedni és pofozkodni, elagyabugyálni a mackót, a kiskutyát, később a kistesót, aztán jön az első durci, a hiszti, később a napokig tartó duzzogás, meg a káromkodás. Hja, a gyermek, íme, szocializálódik, a közösség tükörcserepei otthonainkba térnek, annyi a mintanevelésnek, meg az elveinknek.

Idővel aztán jönnek a szülő-nevelő ütközetek, az izmusok harcai, aztán a nyakunkra nő a szép, nagy, deviáns utód, akiről kiderül, mennyire gyűlöli mindazt, amiről az gondoltuk, hogy maga a neki teremtődött tejjel-mézzel folyó Kánaán.

A szülő – az EMBER – először csak szomorkodni kezd, azután elméleteket gyárt az elkényeztetésről, meg azokról az ellenfelekről, akik hátráltatták őt a mondhatni tökéletes gyermek megalkotása közben, legvégül kiborul, feladja a harcot és odaveti porontyát a köznek. Az utód elindul a tökéletesnek aligha nevezhető elmagányosodás útján. Így készül az a társadalom egy-egy eleme, mely/aki a leginkább leszarni képes a problémákat. A milliónyi kívülálló egyszerűen megéli az eróziót, mely végül a nagy manipulátorok malmaira hajtja vizeinket.

Talán képes megbocsájtani a kedves olvasó, ha a bakui gyönyörök várható kiteljesedése kapcsán kénytelen voltam e körmönfont okfejtésre, ahelyett, hogy egyszerűen csak káromkodtam volna egy méreteset, igaz szívből, mondhatni, szeretetből!

get

Mert az embert a tudományok mellett tanítani kell szeretni és tudjuk jól, tanítani kell gyűlölni is! Hiába is tagadjuk, ez utóbbira legalább annyi energiát fordítunk, ha nem éppen többet, mint a „jól szeretés tudományára”. Itt élünk…. Ahol tudás helyett a balta kerül a kirakatba!

Aki pedig megtanult gyűlölni, attól hiába várjuk a tolerancia jeleit.