DICKENS IDŐSZERŰSÉGE – a „humbug” ma is egyszerűbb, mint adni!

„Valahányszor a közeledő karácsonyra gondoltam (…), kellemes, megbocsátó, jótékony, nyugalmas időszakként gondoltam rá; az évnek egyetlen olyan szakaszára, mikor a férfiak és nők egyként kitárják addig elzárt szívüket, és a sír felé tartó utazáson útitársakként gondolnak a náluk szegényebbekre, nem pedig holmi idegen fajra, amely másfelé utazik.” Charles Dickens

A “Karácsonyi ének” – a Könyvek Könyve…

A beteg kisfiú, Tim szívbemarkoló története mindenkihez megérkezik egyszer.
Van akinek a karácsonyhoz vezető út évente boldogan előhalászott családi videója, van, akinek Charles Dickens vékonyka könyve az „évi rendes betevő” tisztességből, akad, akinek felnőtt fejjel keresztezte először az útját és mélyen megdöbbent Ebenezer Scrooge dölyfös hihetetlen és valószínűtlen magányosságán! Végül, vagyunk néhányan, akiknek Dickens elbeszélése iránytű, és újra- meg-újra felidézhető nyomorúság, a valóság kegyetlen szelete, amint a másokért kérő sokadszor is szembesülni kényszerül a mindent hárító szóval: Humbug!

HUMBUG! Ami minden adhatónál egyszerűbb! Ma is, sőt, ma még inkább!

„Mi egyéb nektek a karácsony, mint az az idő, amikor számlákkal kell fizetni pénz nélkül; amikor egy évvel öregebbek vagytok, de egy órával sem gazdagabbak…?” – gúnyolódik Scrooge úr, minden idők irodalmának talán legzsugoribb, leglaposabb figurája. „Humbug” – mondja megvetően a kezüket tartó nyomorultak szent áhítatára.

Mindazok kedvéért, akik még nem olvasták, vagy elfeledték, idézzük fel: „A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, az uzsorás, fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót sőt a karácsonyi ünnepeket és annak készülődését egyenesen gyűlöli. Egy karácsony éjjelen három szellem látogatja meg egymás után. Az első, az elmúlt karácsony szelleme Scrooge gyermekkorát idézi fel, elmúlt karácsonyait, és egyben megmutatja azokat az eseményeket, amik Scrooge jellemének kialakulásához vezettek. A jelen karácsony szelleme megmutatja neki unokaöccse, Fred és alkalmazottja, Bob Cratchit otthonát. Cratchit szegény ember, kevés a fizetése, nincs pénze mozgássérült kisfia, Tim kezeltetésére sem. Scrooge sajnálni kezdi a kisfiút. A harmadik, a jövő karácsony szelleme megmutatja Scrooge-nak, milyen lesz a jövő, ha nem változtat viselkedésén. Ez a szellem a legfélelmetesebb, külseje a „nagy kaszást” idézi fel. A szellem megmutat Scrooge-nak egy letakart halottat, akiről senkinek nincs egy kedves szava, és akinek a halálán mindenki örvendezik, és azt is megmutatja, hogy a kis Tim meghalt kezeletlen betegsége miatt, és családja gyászolja. Ezután Scrooge látja a saját sírját is, és ráébred, hogy a halott, akit senki nem szeretett, ő maga. Scrooge megváltozik az átélt élmény hatására, kedves, jólelkű emberré válik. Tim sem hal meg, mert Scrooge fizeti a gyógykezelését.”

Mielőtt Ebenezer Scoogehoz szellemek látogatnának, nagyon is valóságos és nagyon is földi szereplők tisztelték meg az irodájában:

dickens 3

„Jólöltözött, biztos fellépésű úriemberek voltak és már ott is álltak levett kalappal Scrooge dolgozószobájában. Az egyik könyvet, a másik tekintélyes iratcsomót tartott kezében. Mindketten mélyen meghajoltak.
– Scrooge és Marley – ha nem tévedek – mondta a magasabbik, a kezében tartott iratról olvasva a cég nevét. – Scrooge úrhoz van szerencsém, vagy Marley úrhoz?
– Marley úr a legutóbbi hét évben csupán csendes társam volt. Oly csendes, hogy csendesebb már nem is lehetett volna. Éppen ma este hét éve, hogy meghalt.
– A megboldogult közismert jótékonysága és nemes áldozatkészsége bizonyára Önre szállott örökül – mondta a látogató ünnepélyesen és még mélyebben meghajolva, gyűjtőívet nyújtott át Scrooge-nak.
A baljóslatú “jótékonyság” szóra Scrooge megvető mozdulattal tolta el maga elől az ívet. De a vendég nem zavartatta magát.
– Ma, a szeretet ünnepén ki kell nyújtanunk kezünket azok felé, akik adományainkra rászorultak – mondta kenetteljes hangon és már fel is vett az asztalról egy tollat s Scrooge felé nyújtva, folytatta: – Sok ezren éheznek és fáznak. Százezreknek egy tányér meleg levesre, egy jó falatra, egy karácsonyi fenyőágra sem telik.
– És mire valók a fegyházak? – kérdezte Scrooge.
– A fegyházak? – ismételte a jövevény halkan és kissé leeresztette kezében a bemártott tollat.
– Igen, és a toloncház, az aggok háza, meg a szegényház, remélem, még működnek ezek a kiváló közintézmények?
– Sajnos, több dolguk van, mint kívánatos.

dickens 5

– Ezt örömmel hallom, már attól tartottam, hogy tán szünetelnek vagy bezárták őket végképp.
– Úgy véljük, – válaszolta az úriember, hirtelen visszanyerve lélekjelenlétét, – hogy ezek az intézmények nem nyújtják a nép széles rétege számára azt a szellemi és testi táplálékot, amelyre minden emberfia joggal tarthat igényt. Ezért elhatároztuk, hogy jótékonysági alapot létesítünk, amelyből a szegényeket étellel, itallal, tüzelővel kívánjuk ellátni. Ez a cél, amelynek érdekében gyűjtünk és azért éppen ma, mert ezen a napon a szűkölködő fokozottan érzi nyomorúságát és mindenki, aki csak teheti, készségesen és boldogan adakozik. Uram, mennyit szabad az Ön neve mellé jegyeznünk?
– Semmit!
– Óh, nemes szerénység! Bizonyára azt kívánja, hogy hagyjuk említés nélkül nevét.
– Azt kívánom, hogy hagyjanak magamra, uraim. Minthogy kérdezték, sajnos, ezt kell válaszolnom. Számomra nem jelent semmi örömet a karácsonyeste, nem kívánhatják, hogy naplopók részére ünnepséget rendezzek. Egyébként éppen elég adót fizetek, amiből az általam már említett intézményeket és más jótékonysági micsodákat fenntarthatják.

dickens-christmas-walk

– De uram, gondoljon a szemérmes szegényekre, akik belehalnának a szégyenbe, ha nyíltan kellene ezekhez az intézményekhez fordulniok.
– Belehalnának! Ám tegyék! Egyébről sem hallunk, mint túlnépesedésről! De különben is, semmi közöm ehhez a dologhoz.
– Kell, hogy köze legyen uram. Ez mindnyájunk ügye.
– Nekem elég a magam ügye-baja. Másokéval nem törődhetem. Jó éjszakát, uraim!
A két úriember reménytelennek látván a helyzetet, eltávozott. Scrooge nekibuzdultan folytatta munkáját. Ha lett volna tükör a szobában, bizonyára belenézett volna, hogy megelégedett ábrázatát szemtől-szembe lássa.”

A világ azóta – a könyv 1843- as megjelenése óta – sokat változott.
Az emberi mentalitás, sajnos annál jóval szerényebb mértékben…
A mai kor szegényeiért, nehézséggel élő polgáraiért ma is mozdulnak sokan, akadnak jó szándékú egyének, akik nyitogatni próbálnak hatalmas kapukat. De a dolguk egyre nehezebb! Pedig a rászorultak, azok, akik elfogadják és számítanak a gondoskodásra, egyre többen vannak! Nem jószántukból és nem örömükre hozza így a sors! Az ő segítőiket utasítják el a “humbugért” kiáltók…

Vagy azért, mert egyesek lejáratták az „adománygyűjtők” nemes munkáját, ezernyi zsebbe dolgozva elsinkófálták a másoknak szánt vagyonokat, vagy mert egyre többen érzik úgy, maguk is segítségre szorulnának. Nincs okuk másoknak felajánlani saját nyomorukat… Vannak ugyanakkor – nem kevesen – akik munkájuk, felelősségük és vagyonuk alapján megengedhetnék, hogy juttassanak a morzsákból mindazoknak, akiket ez megmenthetne… mégsem teszik! Elzárkózásukat a legkevésbé sem indokolják, s ha mégis „odalöknek” másoknak egy keveset, elvárják érte a nyilvánosságot, a dicsőítés ódáit…

Mielőtt azt gondolnánk, hogy Ebenezer Scrooge fiai és unokái özönlötték el a Földünket, sietve jelezzük, nem itt keresendő a kudarc oka! Nem a legmodernebb kor embere vált végletesen embertelenné, – talán! – csak a mondatok és azok értelme változott meg. Teljesen…

Hogy megérthessük, fogadjuk el Popper Péter történetét:

Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel:
“Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”
Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt:
“Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”
Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nam tudta meg, hogy a táblán ez állt:
“Tavasz van, és én nem láthatom.”
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul!

Advent első vasárnapján készülődjünk!
Nemsokára jön a Mikulás, jön a Karácsony, s vele számtalan segélyszervezet, adományok és felajánlások gyűjtői. Tegyünk egy egyszerű próbát. Most az egyszer ne azon törjük a fejünket, mit mondjunk majd a „Humbug” helyett!

Christmas (1)

Adjunk, ha nincs több, keveset, de adjunk, és aztán próbáljuk elfogadni az érzést, amit eddig csak azok érezhettek, akik minden esztendőben lencsét és kenyeret osztanak, megzavarva ezzel a kegyúri megyebálok fényét, vagy fenyőfát adnak, mindazoknak, akiknek ez maradt az utolsó lehetőség a Karácsony felidézésére…

Legyünk végre mi is igazán boldogok! Ne gondoljunk arra, hogy a világtalanoknak dobjuk a garasainkat, de adjunk azokért, akik soha már nem láthatják a tavaszt! A hit gyertyái égnek…