VASÁRNAPI HELYCSINÁLÓK – újabb hittételek a bedeszkázott kapukról

A magukat magyar kereszténydemokratának vallók közössége – óh, beh szép! – nagyon ráérzett a helyzetre. A „megsemmisítő vereségbe pofozott” ellenzék zsöllyéi előtt bezengett vasárnapi nyitva – pontosabban zárva – tartási dekrétum, mint az üzleti és civil szférába való újabb durva belegányolások legszebb virágszála, lassan eléri célját. Az út legvégét, a beteljesedést, mely persze beszélő viszonyban sincs – naná! – az anno bezengett szándékkal.

005
A törpepárt, a „kis magyar Vatikán”, állam az államban, íme, elérte az ég sarkát! Elmondatott az ige, kinyilváníttatott az „egy akarat” aztán most lehet az egészet körbegyomlálni, mint kutyafuttatón az örökzöldeket; nehogy már ellepje szegényeket az a temérdek micsoda!

A szokásos békamenet tódulhat szanaszét; a klérus álladalmi szakköre jobbnak látja, ha vasárnap délelőtt és délután szenteskedésbe bonyolódik a nép. Inkább, mint, hogy a) sopánkodjanak és sóvárogjanak az elérhetetlen javak láttán, b) költekezzenek, miközben „az úr sem tett/vett semmit a hetediken”, c) szabad akaratuk szerint, szabad emberként eldönthessék, mit is szeretnének tenni az egyetlen, kivételesen nem kiskerti gürivel túltömött vikenden. Mert a napnál is világosabb immár, hogy az áldásos tevékenység célja a „helycsinálás”! Térítés ma, holnap, holnapután!

003

Helyecske, ott, az emberi agyakban, az önmagát túlfészkelt, a fogyasztói társadalom gondolataival eltelt hiábavalóságban! Nézze már meg a zember! Térjünk már észhez, újabban „itt az idő”! Meg aztán a mindenek feletti, túlontúl jobban teljesítő, Orbánisztán lakóihoz nem is igazán illik ez a kapitalista, csökevény, kvázi „here” élet ott a plázákban! Be kell deszkázni a kapukat, de be ám!

Aztán…Slusszpassz! Érveink sem lehetnek az ellenkezőről! Tényleg megdöbbentően alávaló, nemzetiességünkhöz alig illő, hogy vasárnap üzletekbe, boltokba, szupermarketekbe, bevásárló centrumokba járunk, családostul, vásárolni, nézelődni, fanyalogni, kuncsorogni stb.
Ennél már csak az alávalóbb, hogy miközben mi ott vásárolunk, nézelődünk stb., addig a kereskedelmi egységekben frontot tartó édesanyák, édesapák és egyéb édesek, vagy, ahogy őket akkor, ott éppen nevezik, a kereskedelmi alkalmazottak dolgozni méltóztatnak. Kínálni, eladni, természetesen a jól megérdemelt e napokra járó törvények szerint megemelt javakért, mely emelt fizetésű napok nélkül a kereskedelmi dolgozók átlagfizetése alig jutna feljebb a béka alfelénél… Az alávalósághoz, még – de gáz! – hozzáméltóztatnak némi riogatást az ezrével elbocsájtandó dolgozókról és kész is a hamisítatlan magyar pánikregény! Semmi több nem kell a „szomorú vasárnaphoz”!

Jöhetnek a jóságosan mosolygó, buciképű simogatós bácsik, lehet odadörgizni a földig érő helyes rucijukhoz, s a pénzt, amit amúgy szimplán magunkra herdáltunk volna egy szennyes plázában, lehet a milliószám csörömpölő perselyekbe hajigálni! Épülnek majd cukorfalat templomok, meg mindenféle kegyhelyek, az ám! Nem csoda, ha ez az egész ország előbb-utóbb simán üdvözülni fog?! Na, ez az orcáinkba tolt szabadság, tetszenek érteni???

004
.

Ugye, önök is szeretnék megérteni, mi is készül az országban, amit valaha, – igaz, csak egy szolidan rövid ideig, de Magyar Köztársaságnak neveztek?

Mi szombathelyiek, már nem csak az ígéretes vasárnapi zárvatartás kapcsán kaphattunk ízelítőt a nagy metamorfózisból! Nem ám! A képmutatás és álnok szemfényvesztés csillogó praktikái egyetlen hónap alatt forgatták meg köröttünk a világot! A népmesék valahogy úgy kezdődnek: „ugyan, ki hallott róla?”… Nos, mi már tudunk mindent, betéve! Itt kérem a döntetlenre vívott meccs után, az éppen csak orrhossznyi győzelem mámorából ocsúdott kereszténydemokrata polgármester sleppje az elementáris győzelemről szónokol, s a méltó módon harcoló ellenfél eredményéről, mint megsemmisülésről beszél. Aztán az osztozkodás során, mintha mostohát kellene megtűrnie, rághatatlan falatokkal szórja tele azok vödreit. Miért is törődne népakarattal, mások véleményével, ha a koncról van szó, mikor a nagyon nagy Semjén is csak kinyilatkoztatni, meg örömmámorban úszni képes?

002
.

Ez itt most már az ő birodalmuk, a kereszténydemokrácia kegyeskedik lenni! Kiáradt és kész! Szombathelyen az egál az ellenfél megsemmisülését, az országban a zárvatartás terve a végső leszámolást jelenti a megnyomorodása felé nyugodt tempóban haladó népnek! Nem kell, még csak gondolni sem szabadságra, demokráciára! Harrach papa nekifogott, aztán valahára csak kibökte, mit álmodtak nekünk minden magyarok legjobbikai! Ez a mi böcsületes, nap-nap után Márton-köpönyegét forgató Tivadarunk csapata! Ők, az evangéliumok szerint élők…

001
.

Nagy butaság volna elhinni, hogy csak ennyi: Bezárnak az üzletek. Ahogy megszűntek a trafikok, a tankönyvkiadók, Kishantos és… mert elhatározták! Az október tizenkettediki tor csak a nyitány volt! A mi állami kereszténységünk kapuinak ócska léceire pedig még mindig senki nem tűz fel, semmiféle táblát, plakátot, tacepaót, de még cetlit sem?

Vasárnapi helycsinálóink csak főpróbát tartottak! Van nekik még hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, meg szombat is!

A képekért köszönet: Orbán lapjáról kitiltottak társasága…

VEZESS DUPLA SZEMÜVEGBEN! – éljen és erősödjék pártunk és kormányunk

A tartalék szemüveg ellenőrzésének korát éljük. Most ez a vezető hír!

Nem számít, hogy járhatatlanok az utak, hogy megfizethetetlen és közben pocsék üzemanyagot mérnek a töltőállomások, hogy a közlekedési kultúra helyett élet-halál harcot vívók közt , ( az életminőségünknek köszönhetően agyonfutott gumikon, lepukkant verdáinkban ) vagyunk kénytelenek naponta kockáztatni az életünket! Pártunk és kormányunk rendőrsége most állítólag a szemüvegesekre utazik! Az őszi nagy ellenőrzések során komoly apparátus figyeli majd, hogy a szemüvegesek szemüvegben vezetnek-e, s ha igen, rendelkeznek-e egy másik szemüveggel is!

cat-with-glasses

Állítólag ez a vezető hír. ( A rövid emlékezetűek hazájában egyébként 2010-ben és 2012-ben is erről hadováztak október végén és november elején. Ez volt akkor is a fontos! Hja, de az már nagyon régen volt! )

Ha hiszik, ha nem, az egész, nem nagy ügy!
Egy profi rendőrnek a legkevésbé.

Adott egy nyomorult ember. ( Nyomorult alatt a fogyatékosság értendő, most kivételesen! ) Aki szemmel láthatóan látáskorrekcióra szorul, mivel orrszerkezetére erősített, a fülszerkezetén rögzített eszközt visel, tehát szemüveges. Illetve, lehet, hogy rongyrázásának köszönhetően, vagy mert a korrekció úgy kívánja, kontaktlencsét visel. Tehát nem szemmel láthatóan rövidlátó, de látásjavító eszköz nélkül a műszerfalig sem látna el.

Megállítja a rend őre, rátapadva a gépkocsi bejárati ajtajára, int, hogy az elülső ablak letekerését kívánná elérni. Így a rend őre eleve, vagy négy fejjel nagyobb, a sofőr a maga esendőségével emelheti a mélységből a magasságba a tekintetét. Amúgy a legnagyobb alázattal felfelé, illetve az alázat lefelé odakintről… A biztos úr a papírokat böngészve rábukkan a titkosított kódnyelven rögzített „megfelelő szemüvegben vezethet” rovatra, s nosza, azonnal konstatálhatja, ha a) viseli a manusz az ókulát, b) nem viseli a szemüvegét, de miért is nem?

Kezdődhet a hacacáré!

Tessék elképzelni, amint a sofőr gyakorlott mozdulattal kikapja szemeiből a kontaktlencséket, azokat átadja a rendőrnek, hogy a „szakember” megállapíthassa, vajon megfelelő-e a dioptria. Ugyan mostanáig azt gondolhattuk, hogy minimum optometrista látszerész lehet a talpán, aki hasonló mutatványra képes, itt a helyzet mást mutat! A biztos úr csak nyüstöli egy kicsit a lencsét, aztán, hogy elfogadhatónak ítéli, visszaadja a vaksinak, aki ugyanolyan rutinnal, ahogy kikapta, visszarakosgatja szemeire a buborékot.

glasses-eyechart

A dolog egyébként szemüveggel is ugyanígy megy, talán még olvastat is a rend lelkes őre, a legnagyobb betűtől a legkisebbig. Ha valaki látja a REZSICSÖKKENTÉS feliratot, az hibátlan, ha akadozik a MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT, az kétesélyes, de, ha nem bírja kiolvasni az apróbetűs C S A K A F I D E S Z feliratot, a jogsi bizony veszélyben van!

sss

Az akció itt nem ér véget! A cirkusz világából jól ismert zenebohóc kedvenc mondata következik: Van mááááásik! Az általános és minden szemövegesre kiterjedő, tehát cseppet sem sértő módon megkülönböztető és így sértő ellenőrzés második része a második szemüveg firtatásáról szól. A rend őre itt is a helyzet magasán áll! Ellenőrzi, hogy a szemüveg használható-e, újabb látáspróbára bírva páciensét. Nagybetűktől a kisbetűkig, fentről lefelé olvasva, s ha valami nem tökéletes, nyilván rögtön kiderül, hogy a galád sofőr, pusztán a hatóság megtévesztése céljából egy vagy tíz esztendővel ezelőtti ókuláját tette a kocsiba! A disznó! Így akart túljárni pártunk és kormányunk eszén! De a rend éber őrét nem ilyen fából faragták! Lefüleli a csalót, a gazembert! Készül a frappáns kis csekk, jön az újabb kiváló állami bevétel, egy következő csapás a vaksikra!

Egy következő csapás a vaksikra!!!

Csak pár perc, csak a havi fizetés negyede, nem túl nagy dézsma! Gondolhatnánk… De persze a következő spontán ellenőrzésig illik beszerezni egy valódi szemüveget, ami a fizetés másik negyedét magával ragadva örök emléket hagy bennünk: november, a látás hónapja!

Nyomorékok, na milyen a juice?

00001
u.i.:

Istenem, add, hogy december a rágás hónapja legyen. Akkor majd a magyar emberek felének a helyszínen bevonhatják a jogosítványát!

LAPÁTOKAT ELŐKÉSZÍTENI – amúgy az első pofon a legnagyobb…

Az első pofon? Nem biztos, hogy lesz elég idő, megszokni a többit! Ideje beszélni róla, vajon miért kellett mindeddig – persze, valahol az Óperencián túl -, családok ezreinek elfogadni, hogy a postaládákba hétről hétre beletolakodott egy silány minőségű, egyértelműen gyenge fűtőértékű, ugyanakkor kevéssé bőrbarát papírtermék, melyet a környékünkön leginkább „mosolyalbumnak” titulált az egyszerű városlakó?

006

Mert az említett műalkotás természetesen nem kívánt más lenni, mint egy szűk elit önigazolása, hétről hétre, dacból. Felületének több, mint nyolcvan százalékát sikerrel fedte az ezáltal önmaga hallatlan népszerűségéről megbizonyosodó hatalmasság mosolytengere, meg azok a sehol máshol fel nem lelhető izgalmak, melyek a városban zajló avatások, egyházi események, meg persze újjáélesztési gyakorlatok során magasodtak a nagyvilág dolgai fölé.

Lehet a lapátokat előkészíteni!

001

A jogsértések következményeként kinyírt, évek hosszú sora alatt megszokott és megkedvelt, mondhatni, legendás hetilap helyébe döngölt förmedvényre felesleges további milliókat fecsérelni! Az elvharcos bérfirkászok nyugovóra térhetnek, nem lesz szükség cenzorra, sem másféle önjelölt pávára, hogy pufók angyalkákról ne is beszéljünk…

002

A király és egykori padtársa tevékenysége, mely azóta is az ország megrövidítésére irányul, tény. Akkor is, ha az igazság akkor és persze ma is tabunak számít! A sajtószabadságra hivatkozva erről írni, még csak nem is szabálytalan, s ha ráadásul e szabad vélemény kinyilvánításáért valaki még fizet is, felületet vásárol, nem lehet akadálya a gondolat áramlásának.

A városi harsonában megjelentetett hirdetés után a felbőszült hatalmasságok nem bírva energiáikkal és keresztényi gyűlöletükkel, nem elégedhettek meg a további eljövetelt!

Mert valahogy a keretben szereplő szöveg nagyon ült.

Beletalált a kellős közepébe!

Leginkább azért, mert tökéletesen igaz volt.

SONY DSC

A helyi nagyság kapaszkodtatott és időt kért. A romeltakarításhoz idő kell! Apránként lebontani a gőg falait – talán egy ciklus kevés lesz, de megeshet, az a bizonyos emberöltő is felhasználtatik…

Ahogy az igazságszolgáltató mai döntése is az erózió felé tolja az ostoba szekeret.

KÉSŐ BÁNAT ÉS RELOAD – „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Fájdalmas róla beszélni, írni; hallgatni, amint „bizonyos hölgyek és urak” – persze hírhedt és dicső lokálpatrióta szombathelyiek – a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokba fognak! Latolgatniuk ugyan teljesen felesleges időpocsékolás, így, utólag, ahogy a semmiből előtörő, mindeddig lapító bátrak szózatai is nemes egyszerűséggel röhejesek. De tolják, sőt tojják! Siránkoznak, hogy jajjjjj szegény fiúk…Valahogy az utóbbi időkben így alakult körénk minden, jött, kiterjedt, mint a mérgesgázok többsége, s már annak sincs sok értelme, hogy az okokat kutassuk. Ez a legeslegújabb Szombathely. Három héttel a választások után… Egy – ma már -külső hang a minap karcos gúnnyal bár, de megjegyezte: nem nagyon tudtunk mit kezdeni a sok néhai ajándékkal…

Egy néhai államfő óta tudjuk, mit is jelent a gondolat: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Őt a rendszerváltás miniszterelnökeként tartjuk számon, holott éppen ő mondta: „Én a rendszerváltás szót utálom; lovat lehet váltani, rendszert nem.” Elhíresült mondatát, melyet MDF-en belüli politikai ellenfeleihez intézett, éppen akkor mondta, mikor azok „elégedetlenkedtek” a rendszerváltó reformok túlságosan puha mivolta miatt. Még hogy forradalmat csinálni!? Ugyan, ki gondolta volna, hogy néhány évtized múltán, még a felvetést is idegenkedve fogadják majd mindazok, akiktől elvárnánk, vagy elvárhattuk volna a méltóságteljes mozdulást? Akik pedig Antall idején a leghangosabban sürgették a változásokat, ma éppen a változtathatatlanságot testesítik meg! Őket volna ildomos elkergetni!

De ki tegye meg? Ugyan, kinek lesz mersze kicsontozni őket…

Ötvennyolc éve a legkeservesebb harcok dúlták Budapestet. A néhai nemzet mindeddig legutolsó jegyzett forradalmát szovjet lánctalpak taposták, s a közelgő télben jéggé dermedt – ma úgy tűnik, akkor, örökre – a tisztességes úton, tehát véráldozatok, veszteségek árán kiharcolt változás. (A vértelen forradalom, meg főleg fülke-forradalmak blabláitól az ég óvjon meg mindenkit! „R.F.E.” óta tudjuk, a forradalom vértől és rothadó sebektől, lángoló benzines tartályoktól bűzlő, fülsiketítő robajoktól hangos tevékenység, aminek egyetlen hasonló porcikáját sem találjuk a kényes íróasztalok mögött zajló disputákban.) A hatalom legutolsó letéteményesei pedig a legkevésbé sem szeretnek mérlegelni, engedményeket tenni, s újabban még csak hibázni sem. Magukból indulnak ki, hát mindig, mindent duplán bebiztosítanak! Nehogy valakinek lopni, csalni legyen kedve! Helyettük…

0000

Aki ma vette a fáradságot és végignézte, vagy, ha tehette, főbb részleteit látta az ún. alakuló közgyűlésnek, valószínűleg elgondolkozott, vajon miféleócska csürhe szabadult fölénk, s vajon, elég volna-e, pusztán elgondolkozni, a változtatás úgymond erőszakos módszerén? Miközben jómagunk nagyon is földhözragadt módon bűnhődünk önmagunk ostoba korlátjai alatt, vajon, hogy létezik az, hogy egyes megélhetési akrobaták szabadon kószálva ügyeskedhetnek?

A néhai idők elmúltak. Mindörökké… Ma senki nem kér a hazugságok kimondásából, senkit nem zavar, ha emberek utcára kerülnek, szegényen és éhesen… Ha a végrehajtó kedvére szórakozva semmizi ki áldozatát és közben persze a törvényre hivatkozik… Ha a miniszter, meg a polgármester népakaratra hivatkozik, miközben éppen semmibe veszi a nép akaratát! Ha a templomban a pap, miközben az üdvösségről prédikál, képtelen a bocsánatra! Ma senkit nem zavar, ha veszít a gyűlölt önkény, hogy azután összefogva a gúnyolt oldalkocsival az árokba kormányozza rakományát!

Azt mondják, késő bánat! És torkukban ott látható a kacagás, mely vértől mocskos és megalázó, de a gőg a zászlajára emelte. Ez a csakazértis forradalom, a leverhetetlen műanyag, amiről rendületlenül tanítja a morálisan béna pap, hogy az utolsókig erkölcsös és böcsületes manna! Emberek! Hol vagytok ilyenkor? Töltőre dugtátok a távbeszélőt? Fázik a mezitlábas talpatok a téren? A körbetépkedett, fakult plakátarcok között elillant minden „néhai” erő, lendület? Jöhet a reload, az újratervezés; addig meg járunk, tétován, körbe-körbe?

P.S.
Van úgy, hogy jobb híján, egy agyonszidott, lenézett íróra (Sz.L.) fanyalodunk, ha szeretnénk elmondani, mi történt Szombathelyen. Mi történt 2014. november 3-án? „Volt egyszer egy Lenin nevű ember, aki az egyik könyvében nagyon okosan leírta, hogy a forradalomhoz, sajnos, nem elegendő, ha a kizsákmányolt tömegek úgy érzik, hogy már lehetetlen tovább élni a régi módon, nem elég, ha ők követelik a változást. A forradalomhoz az is kell, hogy a kizsákmányolók se tudjanak már a régi módon élni és kormányozni.”

TŰNŐDÉS MINDENSZENTEKKOR A DERKÓ KÖZEPÉN – félelmekről és tévedésekről az átvertek között

Amikor elhatároztam, hogy utánajárok, megkérdezem, vajon mit gondol az „utca embere” a város – Szombathely – helyzetéről, a 2014-től várható irányokról, lépésekről, sok fiatalt, aktív korút szerettem volna faggatni. Arra számítottam, hogy bizonyos egyértelműségek a mende-mondák szintjén épülnek be az egyszerű emberek, a többség agyába. Tévedtem…

( A társadalmunkat – a legendák szerint – egyszerűen nem érdekelte, nem érdekli mindaz, ami történt és történni fog, mert, ahogy mondták, „minden az előzetes forgatókönyvek szerint zajlik”. Ezért nem is voksoltak… )

Azt azonban a legkevésbé sem gondoltam volna, hogy a megkérdezett ifjak majd nem kívánnak élni a válaszadás lehetőségével, a megnyilatkozók pedig nem vállalják a nevükkel és arcukkal a gondolataikat. Beszélhettem volna Anonymusokkal… Úgy tűnik, az utolsó ciklus meggyőzte a választásra jogosultakat arról, hogy a látszat működés mögött folyó mutyi nélkülöz mindenféle demokratikus megoldást, új lehetőséget.

Ezért gondoltam egy merészet: megkérdezzük a „brigádot”: mi a helyzet náluk?!

qqq

„Szülőfalunk”, a lakótelep kellős közepe, a „Domus”, mely ugyan a kezdetektől a Derkovits Bevásárlóközpont nevet viseli, mégis a rég megszűnt bútorkereskedelmi nagyáruház nevén él a mai napig – akik oda igyekeznek, a „Dómuszba” mennek. Aki itt él, az az árkádok alatt tanult meg járni, később biciklizni, sokak ide beszélték meg az első randit… Manapság leginkább a lakótelepi galambok, meg az itt élő öregek kedvenc gyülekezőhelye lett a Domus. Lehet kifogásolni az épület állítólagos „szocreál” jellegét, lehet diskurálni a lepukkant falakról, portálokról, hiszen a nagy ritkán idelátogatók számára ennyi az egész – de akik ideöregedtek, akik itt élik az életet, nem ismernek más helyet.

Hajnali ötre beszéltük meg a találkozót. Éppen Mindenszentek napjára! Egy pillanatra sem lepődtem meg az ajánlott időponton, gondolkozás nélkül beállítottam a vekkert négyre, így a dupla fekete, meg a fűzős cipő is bőven belefért. Nem késhettem… Már várt rám a „brigád”. Hiába kerestem korom bélit, az én évjáratomnál mindenki öregebb volt egy jó húszassal… Nehéz pontosan körülírni a brigádtagokat, leginkább bácsik, nagyapók, öregurak, papák, öreglegények, akik az „ember-emlékezetük” szerint mindig, minden reggel itt találkoztak. Ez volt az indulás pontja, a kályha, még, amíg aktívak voltak, s ez az a hely, ma is, ahol minden nap, hajnali ötkor összejönnek, persze a legnagyobb titokban… Télen, nyáron, tavasszal és ősszel, a csikorgó hidegben csakúgy, mint a nyári kánikula idején.

Hölgytagokról soha nem esett szó, a mamák, asszonyok és nejek, nénik és nagymamák még odahaza húzzák a lóbőrt, szundikálnak, vagy éppen ébredeznek, s morognak, ugyan, miért kell már megint gyűlésezni a hajnali brigádnak?

Az egész napi együttlét ráadásul nem tart tovább egy fertály óránál. Mire ébredni kezd a lakótelep, az „öregek tanácsa” elillan. „Éppen elég ennyi idő a megváltáshoz!” – ezt mondják.
Mostanában a leginkább a választások után kialakult helyzetről tűnődnek. Ezt mondta a minap az egyikük, ezért kértem lelkesen a találkát!

Morognak. Ők így nevezik nyugtalanságaikat, hangos aggódásaikat, meg azokat a megmondogatásokat, a „frászt”, amivel illetik a nekik nem tetsző megnyilvánulásokat. Levezetik a gőzt, kidobják a „megsavanyodott gondolatokat”, kicserélik a portékát.
Azt mondják, ( persze, csak magukban…) a „doki” megint nem fog törődni velük. Neki csak a templomokban gubbasztó, imádkozó öregek számítanak… Az öreg melós csak komcsi…

A brigád minden tagja az azóta „átkosnak” nevezett időszakban volt a legaktívabb, ma is akad köztük, aki tagtársnak, vagy szakinak szólítja a másikat. Csak az „elvtársazás” kopott le róluk, végérvényesen. Közülük négyen az állami építőipari vállalatnál dolgoztak, ahogy mondják, ők húzták fel a toronyházakat, meg a panelokat körbe. Belesajdul a szívük, valahányszor a fajtájukat köpködik. Nem értik, miért kellene szégyenkezniük a múltjuk miatt. Miért kellene lesütött szemmel járniuk, ha a hetvenes évekről esik szó?

A pályájuk kezdetén nagyon szegények voltak, többségük a környező falvakból költözött be, akkortól lett szombathelyi. Míg aktívak voltak, lett otthonuk, használt kocsijuk, még kiskertet is bérelhettek, s a nyarakat olykor a Balcsi mellett tölthették. Segített a szakszervezet…Az évek elteltek, gyermekeik felnőttek, messze költöztek, ők pedig magukra maradtak, megöregedtek. Ma kuporgatni kényszerülnek. Újra szegények, mélyszegények. A nyugdíjuk szinte csak a „kajára, meg a dilibogyókra” elég.

zzz
.

Az egyetlen örömük maradt a reggeli találka. A brigádgyűlés, mely öttől hatig, minden évszakban elmaradhatatlan. A megváltás ideje. Jó volt velük találkozni, Mindenszentek napján! Kérdezni szerettem volna őket, hallgatni a véleményüket a választások után kialakult helyzetről, megtudni, vajon mit gondolnak, mit várnak, de minden elhangzott mondat után elismételték – ez maradjon közöttünk! Nehogy megírják! Félnek, féltik ami van, ami megmaradhatott, azt a keveset.

Ők, a szombathelyi lakótelep öregei, csak a szokásos átverések áldozatai lehetnének. Akiknek ebben az életben már alig maradt esély a változásra… csak az újraválasztott képviselőjükben bízhatnak!

Azt mondják…hétfőn az ő sorsukról is döntenek a közgyűlésben…