EGY ÚJSÁGÍRÓ EMLÉKÉRE – mindenki muzsikál, aki nem ismeri a zenét

Levelet hozott a “postás”. Olyan tömött, zömök kis borítékot. (Hír volt, fotókkal.)

A szimpla hírek így érkeznek.

Semmi cicoma, ciráda, semmi iniciálé, kiemelő szín, csak szimplán a szöveg.
A kegyvesztettek nulla szövege. Eddig és nem tovább, lehet menni szotyit köpködni…
Éppen ideje volt, hogy vége legyen! Nem fért bele a képbe…

zzz

Röviden még elkövetkeznek az agyatlanságra rímelő, pl. demagóg pénzügyi megfontolások utáni zajok, stb. stb. aztán az invokáció: ámen!

Mindez, így karácsony előtt, azoktól, akiknek szolgálata mindeddig a legtermészetesebb dolog volt. A mustár így válik élvezhetetlenné a virsli hiányában. Lehet hányni akár, mindez a dilettantizmus és deviancia portálján tökéletesen elég.

Like!

Azt mondják, nincs az az étel, amit elkészítése közben ne lehetne elrontani. Előkotorjuk az alapanyagokat, lábasba aprítjuk, jön a köztes anyag, meg a víz; a gyufát morcosan a skatulya falához szorítva végigdörzsöljük, fellobban a láng, hördül a gáz és máris kezdődik a folyamat. Készül a főtt étel… Vagy mégsem!? Olykor csak a lényeg veszik el. És, mert a lényeg nélkül valójában csak kotyvalékok születnek, a táplálékot fogyasztók elébb csak fanyalognak, aztán elfordulnak, végleg, mert fűszerek nélkül az egész főzőcske csak blöff.

A fűszer adja az ízt, a főtt étel know-how-ját, az ínyességet, a lényeget: a fortélyt. Mert ettől lesz valaminek receptúrája, nem az élelmiszerhigiéniai rendszerek betartásától! Végül, legvégül marad a só. Mely a legkisebb leány óta köztudottan a legtöbb.

Like!

„A könnyű lebegést mindig a váratlan dolgok hozzák (…), melyek a szükségesen már túl vannak, a fontosság nélküli s látszólag haszontalan dolgok – s ez azért van így, mert ezek a létnek ama bizonyos másik oldalához tartoznak, a naposabbikhoz, a nélkülözhetőhöz, a játékoshoz és álomszerűhöz. A halál közelségében eltöltött esztendők után a bor nem egyszerűen bor, az ezüst nemcsak ezüst, a zene, amely valahonnan belopakodott a terembe, nemcsak zene, (…) mindez egy másik élet jelképe lett, a gyilkosság és rombolás nélküli életé, az életért való életé, mely már-már csak legenda, eleven és reménytelen álmodozás.” Erich Maria Remarque

Like!

Az írástudó felelősségéről csak az tud, aki kipróbálta már. Aki egyvégtében csak úgy csinál, mintha írna, alkotna, tudósítana, mintha az, amit írnia kell, nem bentről, hanem valamiféle fegyelmezett utasítás által születne, mit sem sejt az egészből. Vigyorog. Szimplán és primitív eszelősséggel, éppen bele a kamerába. Bár ezt a boldogságot is nyilván csak mímeli, mert ez a szirup annyira édes, kár volna nem fenékig nyalni! Az írástudó meg csak hallgat, mert tudja, ma mindenki muzsikál, aki nem ismeri a zenét, mindenki vizualizál, akinek ismeretlen a vonal és az ecsetvonás rezdülése, mindenki ripacskodik, akinek nem sikerült a színi világ egyeteme, harmadszorra, negyedszerre sem… Nem túl szívmelengető, de a gagyi, meg a giccs mindennapjait gügyörészők levegője is fogytán van! Csak ők ezen röhögnek még.

Like!

„Három médiabölcsességet mondok magának (…)! Mindegyik aranyszabály! Egy: VAN az a pénz! Kettő: nincs az a nívótlanság, amit nem kifizetődő alulmúlni! Három: nem nézheted eléggé hülyének a publikumot!” Vavyan Fable

Like!

Az újságíró emlékére szerettem volna írni, félig-meddig szürke nekrológot, hogy kilógjon belőle a fekete pántlika. Aztán meggondoltam magam! Nem érdemlik, hogy megtudják, mit ejtettek bénán az elképzelt szemetes kosarukba! A galacsin, meg a paca soha nem a véletlen műve! A diadal az, a tor, ami csak az önhittek tudománya.

Nincs Like…