HOGY MONDJÁK ANGOLUL? – “Vigyázz magadra az újesztendőben!”

Az esztendő végeztével számvetést készítünk, így van ez rendjén. Megvizsgáljuk szerzett és elveszejtett javainkat, azok maradékát; megemlékezünk halottainkról, a soha vissza nem térőkről, s az eltávozottakról, akiket örökké visszavárunk. Szombathelyen születtünk, itt nőttünk fel, minden kivágott fáért, elbontott öreg épületért történetekkel tartozunk az utánunk érkezőknek, meg a kitántorgottaknak.
Most kell, hogy összegezzük az esztendő változásait, leírjuk és elmondjuk, olykor megmagyarázzuk a sorsunk, helyzetünk alakulását, vagy ahogy leginkább nevezzük őket, a „dolgainkat”, melyek körbevesznek. Leltárt készítünk, s elkomorodunk, kimondva a mérhetetlen deficitet. Mulasztásaink következményeit. Mentegetőzések, mások hibáztatása nélkül, hogy azok, ott, távol a szülővárosuktól, megérthessék…

Barátaim, ott, a messzi idegenben!

Mióta elmentetek, eltelt egy hosszú év. A múlt év karácsonyán még együtt voltunk, ünnepeltünk, aztán útra keltetek. Szinte lehetetlen leírni, mennyi minden történt azóta, mennyi furcsa változás! Azért, „mi szombathelyiek” maradtunk: ti, akik elmentetek, – mert idehaza élhetetlenné vált számotokra az élet -, hogy szerencsét próbáljatok odakint, meg mi, akik – ahogy tréfásan a minap megjegyeztétek egy telefonbeszélgetés alkalmával – kalandvágyból itthon maradtunk. Mert ez az állapot mit sem változik… Csak most már másként éljük és élitek meg a „szombathelyiséget”, meg a változásainkat.

05

Akik maradtunk, mert nem tudunk élni a városunk nélkül, mert akad köztünk, akinek még nem szűnt meg a munkahelye, vagy épp a kishitűségünk nem engedte, hogy szárnyakat növesszünk, s veletek tartsunk, szóval, mi, az itthon maradtak változást álmodtunk a városunkba, mert sehogy nem tetszett a dolgok alakulása. Reméltünk, tavasszal és ősszel is, azt hittük, erőn felül mozdultunk, végül mégis alul maradtunk. Mi, meg a jelöltjeink. Igen, akkor, a választások éjszakáján még azt hittük, kiegyenlítettük az erőket, jöhet a megegyezés, de sajnos napokkal utána be kellett látnunk, Szombathely jövője a legkevésbé sem fontos, vannak „az egyenlőbbeknek magasztosabb célok”, eszmék. Ma azt látjuk, bele kell törődnünk a száraz matematika könyörtelenségébe. Akadnak még „szokatlan” lépések a patt helyzet után is… már „csak” öt esztendeig. Ahogy rég mondták: magunk sem hittük volna…

sb10066505e-001

A minap levél érkezett, felhívás a Szegénységellenes Hálózattól – mert nálunk már ilyen is van – melytől azóta sem tértünk magunkhoz: „Ebben az országban a kormány nem hallja vagy nem akarja meghallani milliók szavát. Háborút visel a szegénységben élők, a lecsúszók, a reményt föladók ellen, bűnbakot keres, és a kirekesztettekben találja meg, mert gyengének gondolja őket. Pedig Magyarországon a szegénységben élők és az elszegényedők, a megélhetésükért küzdők régen nem kisebbség. Milliók és milliók. Köztük vannak a generációk óta szegénységben élők, akik nem is látták maguk körül a kitörés lehetőségét soha. Gyerekek tömegei, akik vizes lakásokban, elegendő élelem nélkül nőnek fel, és akiket a családjuk nem tud egyetemre küldeni soha. Pályakezdő fiatalok, akik alig találnak munkát, pedig azt sulykolják beléjük, hogy spóroljanak, teremtsék meg az öngondoskodás körülményeit, mert nem lesz nyugdíjuk soha. Családjuk és önmaguk eltartása miatt kényszerből külföldre menők, akiknek arra, hogy itthon találják meg a számításukat, úgy érzik, itthon már nem lesz reményük soha. Évek, évtizedek óta pályán lévők, akik közül ezrek és ezrek tengernyi munkával sem keresnek eleget ahhoz, hogy megéljenek, és ha elvesztik az állásukat, lehet, hogy nem találnak új munkahelyet soha. Egész életüket végigdolgozó idős emberek, nyugdíjasok, akiknek arra, hogy tisztes megélhetésük legyen, már nincs kilátásuk soha”.

Barátaim, ott, a messzi idegenben!
Nehéz eldöntenem, hogy megmenekültetek mindettől, vagy csak árulók lettetek, amikor ránk zártátok a kapukat. A Magyar Szegénységellenes Hálózat aktivistái szerint 2015-ben éhen fogunk dögleni! A magyarok közül, talán legutolsóként, mert állítólag nekünk a legjobb még a sorunk, köszönhetően az osztrák határnak… De vajon meddig lesz elég csak ez a közelség?

01

Attól, hogy nem beszélünk róla, hogy a híreink egyre a kitalált és sosemvolt történetünkből táplálkoznak, s csak gyüttmentek tárcáit dagasztjuk, miközben magunk egyre céltalanabbul viseljük „szombathelyiségünket”, agyonhallgatott szegénységünket – tudjuk, félelmekkel terhes újesztendő előtt állunk! Talán még soha nem volt köröttünk ennyi bizonytalanság!

Ugyan, hogy mondják angolul, vigyázz magadra az újesztendőben? Kell-e ott, messze, ez a féltő óvatosság? Vagy mégis nektek volt igazatok, s mentetek vakon és vakmerően, menekülve, el, innen, bármi áron? Mert ott a holnap, meg a holnapután biztonsága közelít? Ahol ideje van még a vetésnek és aratásnak… Ott, New-Szombathelyen.

03

Mi itt napokon belül boldog újévet kívánunk majd egymásnak. Csak úgy, megszokásból. És elolvassuk hozzá az önfeledten szórakozókról szóló szemét, hazug híreket…

„Nem értünk egyet a szegénység tendenciájának alakulására vonatkozó megállapításokkal. A tendencia nagyon jó.” (Orbán Viktor)