TARTHATATLAN ÁPOLTAK – a gondoskodók agóniáján spórol az állam

„Mindenki tudja, hogy ennyi az egész. Az élet, csak arasznyi repülés földtől a földig. A világnak mindegy, hogy meddig élsz, de neked és nekem ez most az egyetlen az első és az utolsó bevetés!*”

Egyes szám első személyben „elgondolkozni, és azután írni” nem túl hálás feladat.
Nem tehetek mást!
Talán, mert így több hozzám hasonló „feleslegeshez” juthatok el.
(Ha bele gondolok, hány boldogságra önmagát ítéltnek okozok ezzel megint fejtörést!)

Délelőtt csapott arcul a hír: „Márciustól megszűnik az önkormányzatok által adható méltányossági ápolási díj, így aki hozzátartozóját ápolja, egy fillért sem kap majd ezért ezentúl. Mivel ezzel együtt az egészségbiztosításuk is megszűnik, köteles lesz egészségügyi szolgáltatási díjat fizetni, amelynek jelenlegi összege 6810 forint havonta.”

Megyek felfelé a kihalt lépcsőházban. Naponta négyszer… Valaha minden lépcsőfokot ismertem, mindig fütyültem fel és le. Az emeletiek tudták, a „füttyös” hazaért. Most sötét és hideg minden; akkor, gyermekként különös lények formáit véltem felfedezni a málló vakolatban, ma csak a lepusztult, öreg épületet látom. Meg a házzal vénült lakókat. Apám és anyám magukra maradtak, a testvérem és én évekkel ezelőtt elköltöztünk. Kirepültek a gyerekek – mondták -, egy darabig éltük, ki-ki a maga életét. Aztán egy szép napon beköszöntöttek a nehéz napok, hetek, hónapok, amikor az ember szembe találkozott az öregség gyötrelmeivel, a gyógyíthatatlan betegségekkel. Amiről az Alaptörvény oly lelkesen rendelkezett: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” (Magyarország Alkotmánya XV.cikk.4.)

Törvénytiszteletből is, meg persze a lelkiismeretemre hallgatva váltam szüleim gondozójává. Nem kell rögtön az ápolás bonyolult feladatkörébe csavarodni, elég csak egyszerűen gondoskodni, törődni, naponta készenlétben állni, tenni a rám méretett dolgokat és közben minden másról lemondani. Talán még a mindenki által „tisztességesnek” gondolt és mondott munkáról is. Mert nehéz volna egyszerre két helyen „helytállni”, maradéktalan tisztességgel tenni a dolgot a munkáltató által megjelölt helyen, és készen állni a nehézségeket egyedül leküzdeni képtelen öreg emberek mellett. Így van ez, lassan egy évtizede. Akadtak jobb, rosszabb időszakok, a jóság áldott támaszainak köszönhetően reményteljes pillanatok, de a betegségek szinte egymást érve egyre több időt töltöttem a szüleim ápolásával. Ragaszkodtam a feladatomhoz egyetlen fillér állami segítség nélkül…

Az elmúlt esztendőben, a vége felé, úgy októberben szántam el magam. Vagy inkább a kényszer vitt rá… Jelentkeztem az önkormányzatnál, nyomtatványokat kértem és kaptam, hogy ún. méltányossági ápolási díjat kérelmezve, a szüleimet hivatalosan támogatva magamat is biztonságosabb helyzetbe juttathassam. „A szociális törvény szerint alanyi jogon az jogosult ápolási díjra, aki súlyosan fogyatékost, vagy tartósan beteg gyermeket ápol. Fogyatékosnak a jelenlegi szabályok szerint a különböző érzékszervi fogyatékosok, a mozgáskorlátozottak, autisták, értelmi fogyatékosok számítanak. Ezen felül az állapottól függően számít valaki súlyosan fogyatékosnak, illetve szintén ebbe a kategóriába tartoznak az olyan kromoszóma-betegségben szenvedők, akik önálló életvitelre képtelenek.” Azt mondták, az alanyi jogon járó ápolási díj összege 29 500 forint lesz havonta, az ápolással töltött évek bele számítanak majd a szolgálati időbe a nyugdíj meghatározásánál, és még a saját egészségbiztosítását is fizették volna…

A „volna” határait nem léphettem túl, vagy másfél hónapig! Előbb az űrlapokkal a szüleim körzeti orvosához fordultam. Neki, valamennyi betegségük, gondjuk jó ismerőjének kellett – volna – bélyegzővel és aláírással igazolni, hogy valóban rászorulnak a segítségre, ápolásra. A doktor, mert nyilván nem tehetett mást, úgy döntött, betartja a hivatalos utat, beutalja a szüleimet szakorvosi vizsgálatokra, ahol – immár másodszorra -, hosszú hetek, hónapok után jöhetett „volna” csak létre maga a vizsgálat. Felénk a korábbi történések utólagos dokumentálására is, lám, várni kell!

Időpontokat a várólisták végtelen hosszúságára hivatkozva csak az idén tavaszra kaptunk!

Telt múlt az idő, s a sok „volna” végére, vagy inkább közben, megszületett a mostani döntés.
Az értelmetlen várakozások után a feleslegesség kiteljesedése.
Okafogyottá vált maga a várakozás!

A mindmáig „fű alatt”, tisztességből, önszorgalomból végzett ápolási tevékenység státusza nem változik, nem változhat. Szegény államunknak éppen erre fogyott el az utolsó fillérje! A „nincsből” Orbán sem adhat. A „kevésből” nyilván neki sem juthat mindenre! A dicsőséges fülkeforradalom által megalkotott alaptörvényhez pedig ő is csak ragaszkodni tud – a törvény az törvény!

Eddig a szomorú történet, egyes szám első személyben. Eldönthetem, hogy a sorsukra hagyom a szüleimet, vagy magamat teszem végérvényesen tönkre… Mert persze a dolog nagyon egyszerű “volna”, ha ez az egész csak „velem” történik meg. Túltenném magam rajta! Hozzászoknék, mint a szódás lova a veréshez… De ez a történet vagy tíz ezer családról szól, tíz ezer eddig a családtagjait ápoló önkéntesről, meg persze tíz ezernyi rászorultról, akiknek eddig tartott éppen a kapaszkodó… Most valamennyien dönteni kényszerülnek.

qqqqq

Utóirat:
„Az idősek átfogó helyzetéről először elkészített globális listán Magyarország a 91 ország közül a negyvenedik helyet foglalja el. A világ gyorsan öregszik – a hatvan éven felüliek száma máris meghaladta az öt éven aluliakét, és 2050-re felülmúlja a 15 éven aluli gyerekekét.
Az öregedés témája ugyanakkor folyamatosan kiszorul a globális és a nemzeti napirendi kérdések közül. Magyarország a vizsgált összes mutató alapján negyvenedik a Global AgeWatch Indexben. Egészségügyi téren az 57. helyre sorolták az országot, amely az Európai Unión belül viszonylag alacsony helyezés, és az idősek foglalkoztatási aránya szintén alacsonyabb a többi uniós országhoz képest.
A Global AgeWatch Index összeállítói felhívták a figyelmet arra, hogy az idősek számának emelkedése gazdasági és társadalmi következményekkel jár, amelyekre a világnak fel kell készülnie. A jelentésben hangsúlyozták, hogy a felkészülést nem lehet elég korán kezdeni.
A kontinensek közül Európában a legmagasabb a hatvan éven felettiek aránya: a földrész teljes lakosságának 22 százaléka. 2050-re ez az arány várhatóan 34 százalékos lesz, így továbbra is Európa marad a “legöregebb” kontinens.”

(…)
Az élet, csak arasznyi repülés földtől a földig… „Márciustól megszűnik az önkormányzatok által adható méltányossági ápolási díj, így aki hozzátartozóját ápolja, egy fillért sem kap majd ezért ezentúl.”

A gondoskodó államot, íme, felváltja az illiberális állam.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

*Dusán verse

One thought on “TARTHATATLAN ÁPOLTAK – a gondoskodók agóniáján spórol az állam”

  1. “Tarthatatlan ápoltak – így spórol rajtunk az állam” ez a cím a nyugaton, intha az ápoltak megrövidítéséről szólna a cikk! Pedig az őket gondozóktól vonták meg a támogatást! Erről írt a blogger. Vajon miért nem jó a cím, úgy, ahogy van? Tehát, a gondoskodók agóniája az, ahonnan hiányzik majd a pénz. Kár a nyakatekert, magyartalan változtatásért!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.