9570 NÉZŐ – Puskás Stadion, kenyér és cirkusz nélkül

Ha a szigorú statisztikai adatokat vizsgálva megállapítjuk, hogy 1990 és 2014 között cirka ennyi emberrel lett kevesebb városunk lakossága, talán nem túlzás kijelenteni: tuti telitalálat volt éppen 9570 fő befogadására alkalmas stadiont felvázolni Szombathely előtt!
Aranyoskáim! Ez bizony szívet melengető!
S, ha a tendencia így folytatódik, úgy kb. száz év múlva minden csecsemő és aggastyán megjelenését kötelezővé kell majd tenni, ha az akkori szilveszteri mulatságra is telt házas bulit szerveznek, megemlékezésül, nyikorgó római bigán betolva majd Puskás Tivadar omladozó kőszobrát.

9570 fő…addigra, mi szombathelyiek, illetve unokáink, lehetünk majd összesen ennyien!

2016-ban mindenesetre nyilván „minden jegy elkel” majd a megnyitó parádéra, melynek díszvendége Orbán Viktor lesz. Ki más? A megtelt táblák kihelyezését, – ha kell -, a buszokkal érkező birkamenetes tömeganyag egyetlenegyszer talán garantálni tudja. Az ünnepséget aztán évről-évre, muszájból megrendeznék majd, nehogy valaki elfeledni méltóztasson a csodát, Szombathely örökkön und örökké legeslegnagyobb léptékű építkezését!

Amiért ráadásul egyetlen munkával eltöltött órát, egyetlen petákot sem áldoz közülünk senki, hiszen ajándékba kapjuk, mi, a Derkó lakói, mert megérdemeljük!

Szóval, megrendeznék, ha sikerülhetne…

megtelt

(…)
Éldegél egy kiváló ember Szombathelyen, egy “nagybecsű színi direktor”, bizonyos Jordán Tamás úr, aki érkezése óta a lenyűgöző előadásokon túl egyetlen általa okozott tevékenységével írta be magát a város történelem könyvébe. Szeret és tud is futni, szaladgálni nézők, polgárok után. Caplat ő eleget, csak, hogy olykor ne virítsanak oly bambán az üres széksorok; néha elkeseredett leveleket ont, keresve ötlet-gazdákat, mindhiába. Szombathely népe állítólag “nem igazán toborozható”!

Ez a sok rohangálás rövid sommázata, mely – valljuk be! – nem túl barátságos végeredmény!

A „nem túl rövid emlékezetűek” talán még képesek felidézni a sokáig egyetlen előadó-terünk, a Művelődési és Sportház belsejét, azokkal a hihetetlenül izgalmasan felapplikált, térelválasztó falként szolgálatot teljesítő függönyökkel, melyekkel a hodályból hangulatos kis kamaratermet óhajtottak varázsolni.

Hogy mi annak hogy tudtunk örvendezni!
Némi rafinéria, és a „hülyéknek ez is jó lesz” alapon, nem tűnt fel, ha alig pár százan vagyunk csak kíváncsiak egy-egy produkcióra. Szükség. Hmm…

Aztán persze lett Aréna Savariánk, amiben szintén jól mutat pár száz ember, ide is készül időről időre némi firhang, de az ostoba helyzeten ez sem tud változtatni! A szinte mindenről leszoktatott, passzívvá tett szombathelyi polgárok becserkészése nem működik elég automatikusan, a tömeg nem az új helyek létrejöttének következménye! Milyen kár, hogy ezzel a nagy stratégák soha nem törődnek!

Szombathely „elgondolói” korábban, és most sem arról nevezetesek, hogy az aprónak tűnő „egyéb körülményeket” is figyelembe vegyék!

Itt sajnos rövid a nyár, de természetesen csak szabad téri strandjaink vannak, a fedett létesítmény vagy negyven éve ígéret csupán. Létrehozták a környék legmostohább sorsú műjégpályáját, ami november végén méltóztatik kinyitni, februárban meg becsukni, mert sajnos a többi hónapban a pálya hűthetetlen, mivel szabadtéri! Lett szánkó-pályánk, hóágyúval, s évről évre rengeteg átmeditált nappal, hogy vajon mű-havazzunk-e, vagy sem! A rég pusztulásra ítélt Szabadidő Központról, meg a kertmoziról nem is érdemes szólnunk… ahogy siralmas bekukkantani az egykori városi strand földdel betömött medencéjére! Van romhalmaz SZTK-nk, meg többször felavatott kongó kórházunk, stb.stb.stb. Nincs miért folytatni, bár mementó akad, bőven!

Most stadionunk lesz, és kész! Ez ma már tény! Mint Pestnek, úgy nekünk is lesz Puskás Stadionunk! ( Előtte állhat majd évtizedek múltán egy egész alakos Hende emlékmű, köszönetül a rengeteg jó cselekedetért.) A sportlétesítményt méltósággal körbeöleli az öregekkel teli lakótelep, mely az örökké éhes proletárfestő nevét viseli, ahol az ott élők névadójukhoz hasonlóan tengetik majd utolsó éveiket, napjaikat. Szegényen, kifosztottan, olykor a stadion fényeiben fürdőzve…

stadion

Ennyi.

A Domus romjai közt összegyűlve, hordáik felidézhetik majd az egykori NB-1-es focicsapat felejthetetlen mérkőzéseit, – volt ilyen!!! – a legendás súlyemelők és kalapácsvetők bravúrjait, a teniszpályákon töltött békés pillanatokat.

Az új stadion, ott a Derkón, nekik sem kenyeret, sem cirkuszt nem adhat!