HÓHÉR, VIGYÁZZ! – a halálraítéltek csöndje a putyini ellenforradalomban

A mai nap csöndjét mindenki hallhatta!
A lapítás aljas nesztelenségét, mindazok bújását, akik korábban, mindig oly hangos “nemzeti” hazafiak voltak.
Szégyentelenül és szenvtelenül kussolták végig a napot; így hazudtak reggel, délben, meg este…

Talán még a papírzsebkendőik sem fogytak ma úgy, mint máskor!

Okuk volt a méla tümmedésre, valami ostoba időtöltésre, talán éppen varrogattak, keresztrejtvényt fejtettek – míg Vlagyimír Vlagyimírovics Putyin, a tovaris, méltó és elvárt magányban megkoszorúzta az ellenforradalom elfojtásában jeles szovjet hősök sírjait.

Orosz fotóriporterek, katonák és ügynökök gyűrűjében, egyetlen magyar politikust sem engedve a magyarországi, budapesti temető közelébe.

0001

Orbán Viktor meghívására Magyarországon koszorúzott és emlékezett a magyar forradalmat letipró, leigázó szovjet hadseregre az Ukrajnát épp kivéreztető hóhér, az orosz cár, a manapság leggyűlöltebb hatalmasság.

Emlékezni jött a hazánk földjén harcokban elesett szovjet katonákra, azokra a néhai agresszorokra, akiknek egyetlen feladata volt: a magyar szabadságharc vérbefojtása.

Hiába íródott házfalakra, kapukra, lánctalpasok oldalára 56 őszén: ruszkik haza! – évtizedekig a nyakunkon maradtak. Hiába mészároltattak le, akasztattak fel annyi magyar embert, az utókor, a jelen magyar miniszterelnöke pacsizott egy jót a hóhérral, nem törődve az állítólag oly hevesen szeretett halálraítélt érzéseivel.

0005

És Wittner Marika csak ült, ült, ült, a parlamenti évek során összehordott, kényelmes otthonában, és nem szólt, nem gondolt, nem gondolt gondolni az áldozatokra!

Nem gondolt ma Wittner Marika az – arccal a földnek fordított, drótokkal összekötött végtagokkal, kátránypapírba tekerve, a puszta földbe temetett – áldozatokra, azokra a társaira, akik az életüket áldozták, mert forradalomnak hitték, amit lám, ellenforradalomnak nevezhettek újra a Putyin kedvébe járó dörgölőzők.

Azokra, akik a mai napig így hevernek jeltelen parcellákban, ugyanabban a temetőben, ahol hőssé lehettek az agresszorok. Nem szólalt meg, lapított az éveken át fidesz képviselő, a jobbik szimpatizáns, a vitéz, a gárdista, nem hívta az ő kezeit oly átéléssel csókolgató miniszterelnökét telefonon, hogy megálljt parancsoljon, nem sietett a dolgozószobájába, sem a parlamenti ülésterembe, elmondani egy új, hírhedt beszédet…

0004

Nem szólt, ahogy szokott, olykor: hóhér, vigyázz!

Sem ő, sem a többiek. A nyilván jelentős júdás-pénzt azóta is naponta számlálgatók, a politikusok, meg kiszolgálóik, akiknek kötelességük lett volna ma, – amint a hírek felröppentek a szégyenteljes mutatványról -, felsírni, felordítani: elég!

0002

Itt éppen Bábinéval szégyelli magát, akinek nincs munkája, emitt meg a jó tanítvány, az orbán polgári körös, mű-ellenzéki Vonával…

0003

Munka közben…

0007

Akik végigasszisztálták a 2006-os puccskísérletet, hogy a következőt, a 2010-est már dicsőséges fülkeforradalomként éltethessék. Akik polcra vették – a felvágatlan bibliák tőszomszédságába – az ősi tan helyébe hányt alaptörvényt, mely deklarálta az 1956-os Forradalmat és Szabadságharcot; de akik úgy tudnak elérzékenyülten neveket emlegetni.

Vajon, mit gondoltak magukról mindazok, akik úgy szeretnek Mansfeld Péter, Szabó bácsi, Falábú Jancsi, Cinka Panna, Tóth Ilonka és főleg Pongrátz Gergely nevében cselekedni?

Ma valamennyien hallgattak, talán csak egy morgott egy keveset…

S akiknek ezek a forradalmárok vállalhatatlanok, s nekik Nagy Imre moszkovita miniszterelnök jelentette 1956 értékét, vajon mit gondoltak ma, amikor Oroszország vezére a hős szovjet katonákat ünnepelte? Eszükbe jutott még az a mondat, amit azóta sem helyezett senki hatályon kívül?

„Csapataink harcban állnak!”

Ma hallgattak, lapítottak, akiknek kutya kötelességük lett volna ordítani.

P.s.:
Holnap reggel pedig, – ha ugyan eszébe jut akár csak egynek is közülük – a szokásos képmutatással, előkotorják a gönceik mögül az öreg gyertyát, átkötve nemzetiszín szalaggal, aztán meggyújtják, kellő átéléssel. Gyertyát gyújt ez a rengeteg beszari, megalkuvó művitéz, megvásárolt házi-hős, a néhai Pongrátz Gergely, Corvin közi főparancsnok születésnapja alkalmából.

0008

Mert csak a szólamok, az ünnepelhető, tapsikolható évfordulók maradtak, – persze, csak, ha szólnak… – a valódi hév, a dac elveszett. Örökre!

One thought on “HÓHÉR, VIGYÁZZ! – a halálraítéltek csöndje a putyini ellenforradalomban”

  1. A vegelathatatlan botranyok kozepette ez nekem is szemet szurt, itt mintha egy hatart atleptek volna vegleg.
    Kepmutatas, meghunyaszkodas, totalis elvtelenseg jellemzi a hatalmat, es ezaltal sajnos azokat is akiket kepviselnek…
    Tisztelet a szivszorito post-ert!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.