ÉVÉRTÉKELŐ – Má’ megint itt van a szerelem!

Jó három évtizeddel ezelőtt, az akkortájt még szolid vasi kisváros színpadán, bizonyos A.E.Bizottság / Wahorn András – testes pali, a lábai között méretes dunyhát szorongatva – rekedtes hangon danolta a nagyérdemű arcába aktuális „évértékelőjét”, bizonyos szerelemről.

Volt is nagy felháborodás, a helyi sajtó derék ítésze, emlékezetesen dörgedelmes glosszában ellenméltatta a polgárpukkasztó eseményt, a dalocska refrénje pedig nekilódult, hogy mielébb beépülhessen a közbeszédbe. Ez a „köpni kell” típusú liturgia pedig a legújabb napok hordalékaival, – a számunkra minden eddiginél lenyűgözőbb filmművészeti alkotás megjelenésével -, újfent reneszánszát élheti. És éli, természetesen.

A kép ma is ugyanaz. Testes pali, nagy fehér alkalmatosság, meg a lényeg, melytől ma is ugyanazzal a hangsúllyal tör elő az a bizonyos mondat a szükségletről… már mea culpa, a Bizottság felé!

Wahorn dala talán a leghevültebb pillanatban érte nemzedékünket, furcsa, szívszorító érzéseket keltett a szerelembe fülig szerelmes generáció lelkében, amint olyan valaki kántál az állítólag legnemesebb emberi érzésről, akitől ez a lehető legtávolabb állhat – cinikus viselkedése, testbeszéde mind ezt sugallta.

Irracionálisnak tűnt, tehát a szó, amint az énekes száját elhagyva arcunkba csapott. És most tessék, itt ez a bűbájos déjà vu érzés; és tolja maga előtt a képet, amint a dagadt pali szerelmet vall a publikum előtt. És itt még csak nem is a köbcentiken van a hangsúly! Az egész mai helyzet olyan mérhetetlenül megalázó és nonszensz!

Itt élünk Magyarországon, a velünk határos országban, Ukrajnában, emberek ezrei halnak meg a közelmúltban hazánkban turnézó orosz elnök agressziója jóvoltából. A kárpátaljai magyarság, mely Ukrajna lakosságának 12%-át jelenti, éppen attól retteg, nehogy élő pajzsként áldozzák fel a fiait ebben a háborúban. Ekkor a mi országunk, a magyarok honvédelmi minisztere, – mi mást tarthatna ma időszerűbbnek? – negédes vallomással üzen az ő népéhez, fehér pamlagon, ahogy kell: ő bizony szerelmes és, ha Móni is úgy gondolja, tán frigy is lehet a dologból az elkövetkezendő időkben!

001
(…)

Körmendi Gábor videóiban rendre megelevenedik a hazai celebvilág krémje, szinte nem is igazi k…va, aki ne felelhetne olykor egy-egy szívbemarkoló kérdésére! Vendégei, alanyai, – de leginkább megrendelői – azok a galád piperkőcök, akik kedvüket lelik az egyszerű emberek gyötrésében. A videók egytől egyig azért készülnek, hogy szenvedjünk, keseregjünk – lám, a mi lúzerségünk e magasságokba sosem engedheti egyikünket sem!

De íme, a Sarka Katák és Katánék, Vajnák és Vajnánék lidércnyomásos egypercesei után nyakunkba kapjuk városunk országgyűlési képviselőjét, amint pajkos tizenévesként, el-elpirulva élvezkedik élettársa kényeztető ujjbegyei alatt…

A jó miniszter aztán elrebegi a maga által gondosan felépített kronológiai rendet, mely szerint elébb anyust dobta, aztán a minisztériumból a mátka repült, végül, mert eltűnt minden csúf akadály, összejöttek, mert nyilván, ennek tükrében akár megyénk zászlóanyja is válhat még a vadiúj nejből…

Mindehhez még jön a büszkeség, a lecserélt feleséggel töltött évtizedekről, meg a rövidke líra az ikerlányokról, akik persze rajongásig imádják, az édesanyjukat kiebrudaló Mónit!

Igazi mézédes nyalánkság az egész!

A sajátságosan értelmezet keresztényi etika, a hazugságok nyilvánvaló löttye keveredik itt a jó ízlés granulátumával, s elkészül a mű, amit most már kedvünkre kortyolhatunk, nézegethetünk, akár éjjel és nappal. A vicc az, hogy ebben már semmiféle politikai színezet, semmiféle valahová tartozás nincs. Csak gáz, mindenféle minőségben. Mert a dolognak az „itt és most” ad hangsúlyt!

A tavasz, a mi tavaszunk most is évértékelőket terem. A góré ma elmondhatja büszkeségeit, akár gratulálhat ötvenöt esztendős minisztere bimbódzó szerelméhez, Mónihoz, meg úgy tehet, mintha a kárpátaljai magyarok gondja magától is megoldódhatna a honvédő háborúban. Minek ide honvédelem, meg főleg miniszter!

(…)

Csak ne zengene a fülünkben ez a fránya refrén!