A VÁMSZEDŐK EMLÉKEZTETNEK – és hozzájárulást követelnek

Március.
Könnyű záporok hullnak, az énekes madarak vígan csiripelnek, a szomszédasszony nagyokat tüsszög, a postaládába, mint minden márciusban, emlékeztető levél érkezik – ezek a tavasz hamisítatlan jelei.

Ha rügyfakadás, akkor masszív levélke jön, kicsit sem sablonos szöveggel, sárga csekkel, egyenest az elnök úrtól, melyben örömmel emlékeztetnek a kivételes lehetőségre, mely szerint én, az egyébként kérelmező, ismét eleget tehetek a (naná, hogy nem tagdíj!) kötelező kamarai hozzájárulás megfizetésének.

Míly melegség mindez a szívnek! Grétsy László nyelvi bravúrjait megszégyenítő, amint a furmányos fogalmazásnak köszönhetően mégis, még én szégyenkezek.
Ejh, de kínos, ismét eltelt egy esztendő és én semmit nem vettem igénybe, nem használtam abból a rengeteg földi jóból, amivel élhettem volna, túl a fenséges regisztráción! Mert ezért az aránytalanul kevéske pénzért, potom ötezerért, szinte megszámlálhatatlan mindaz, ami értelem szerűen jár, nekem, a regisztrált vállalkozónak!

DBELO20140319013_nol_nagykep

Egy éve írtak, akkor fizettem. Most is írtak, most is fizetek. Akkor sem értettem, miért is neveznek „kérelmezőnek”, de belátom, nem lehetek páciens, elvtárs, tagtárs, szaki stb., ha titulus nélkül nem megy, a legjobb, ha „kérelmező” vagyok, még mielőtt baleknak, számkivetettnek, megsarcoltnak, vagy egyszerűen hülyének gondolnám önmagamat.

Mert egyébként gyanítom, hogy annak néznek…

Rémlik, hogy egy hozzám sok mindenben hasonlító kérelmező társam – mint egykor a hippik a behívó égetésével – ellenszegült a felhívásnak, megtagadta kérelmezői titulusát és elsinkófálta a nagy lehetőség, a hozzájárulás befizetését. Nincs mese, lecsapott rá a hatóság, behajtotta a nagy lehetőség tarifáját, majd még egyszer ugyanannyit, mely szintén szeretett hazánk felemelkedését szolgálta, késedelmi kamat formájában. Na, hát én ezért perkálok, mert a kérelmező, az kérem nagyon tisztességes ember! Fizet, ha rámorrannak…

Hajdanán, a múlt század végén, e század elején, a szintén dicsőséges polgári kormányzás idején esett, hogy kötelező volt a kamarai tagdíj. Szedték, gyűjtötték s ha kellett behajtották. Aztán a nagy buktával bukott ez az adó is, s akkor a helyi méltóság, a főtitkár elvtárs ragyogó ajánlata jött, szintén bélelt kopertában. Megkínáltak a nagy lehetőséggel, vállalhattam, hogy önállóan, mondhatni örömből lehetek kamarai tag. Igaz, elébb elvárták, hogy rendezzem az elmaradásomat, még a kötelező időszakból. Elvárásuknak nyomatékot is adtak, kaptam kiadós dörgedelmet egy végrehajtótól. Szép idők voltak. Képzeljék el, amint a legény leánykérőbe igyekezvén, előbb jól megerőszakolja a kiszemelt leánykát, hogy aztán veretes szavakkal, szerelmetes mondatokkal magához bolondítsa…

Jó, hogy azok az idők elmúltak!

orban_viktor_parragh_laszlo

Ma, ha eljő a tavasz, ez a Parragh nevű jóember megírja levelét, emlékeztet a nagy lehetőségeimre, kérhetek sokrétű tanácsokat, információkat, s ha bajba kerülök, még bizonyos segítséget is, melyet a katasztrófámig sejtelmes köd borít. Mindez potom ötezerért.

A minap érkezett levélnek vannak finoman cizellált mondatai, melyekről nehéz volna lemondani. Ezért idézem pontosan:
„Azon gazdálkodó szervezeteknek, akik az elmúlt években eleget tettek a törvényi előírásoknak és kamarai nyilvántartásba vételük megtörtént (rendelkeznek regisztrációs számmal), idén már nem kell adatot szolgáltatniuk (amennyiben ezek nem változtak), viszont a kamarai hozzájárulás megfizetése a törvény rendelkezése alapján idén is szükséges.
A nyilvántartásba vételi kötelezettségüket, vagy a kamarai hozzájárulás megfizetését eddig elmulasztó vállalkozásoktól kérjük, hogy mihamarabb pótolják ezt az elmaradásukat.”

Ha valaki előtt nem volna világos, ez azt jelenti, hogy az öt ezer forint „hozzájárulás”megfizetése kötelező, s a mulasztóktól könyörtelenül behajtják. Még szerencse, hogy a hozzájárulás szó valahogy a lehetőségeinkkel függ össze, nem a kötelezettségeinkkel!

U.i.:
Befizettem. Az én süket füleimnek egy esztendő csend következik.

parragos

Csak a kamara teszi a dolgát, nyilván nagyon serényen. Mert lássuk be, nem lehet könnyű évente elverni 543.692 vállalkozás évi ötezer forintját, azt a 2.718.460.000 forint hozzájárulást, amiért soha senki nem vár semmit!

Csak, mi erről nem küldünk tavaszi levélkét…

CSAK EGY BLOGGER VAGYOK – a mocskolódás szabadságának része

Nem kaptam meghívót a Ménesi úti ünnepségre.
Én sem.
Az idén sem!
Az igazat megvallva soha nem kapok.
Nem várnak el a fidesz alapítóinak ünnepségére, nem osztozhatok a „közös örömben”.
Közülünk szinte senki…
Tagkönyvünk, úgy tűnik, erre nem jogosít fel.
Szarra való!
(…)

Akkor, ott lenni, „velük”- történetünk ma már senkit nem érdekel!
Igen, „nálunk a fideszben”, a pártban akadtak jó, meg rossz tagok, akiknek idővel nem jutott más, mint elmondani, megírni a szomorú valóságot. Fúúúúj!

Ma arra sem méltatnak, hogy kizárjanak, hogy a tagságunkat megszüntessék… tömőanyag a számosságunk.

Köztünk, a kiutált megtűrtek közt akadnak filozófusok, közgazdászok, tanárok, meg újságírók, olykor írók. Írók akik legalább még megélhetnek mindabból, amit „tűrtként” kimondhatnak, vagy leírnak; mi bloggerek csak a falat kaparhatjuk, hogy végül szembe köpjön a házelnök… Aki szerint mi vagyunk a mocskolódás szabadságának része.

A házelnök, Kövér László úgy tűnik, nem igazán elégedett a szabad sajtóval. Szerinte a blogger a mocskolódás szabadságának része! A napokban foglalta össze a véleményét a “szerinte szabad sajtóról”. Nem állíthatom, hogy megrökönyödtem. Azt hiszem, Kövér mondatai mindennél többet árulnak el Magyarország helyzetéről, a demokrácia ordító hiányáról. Amiért egykor, a Ménesi úti kollégiumban megszületett a fidesz.

(Hiszen tudjuk, „Gazsi azé’ cepeli fel gyalog a nyócadikra a biciglijét”, nehogy ellopja valaki!)

„Az Országgyűlés elnöke szerint tárgyilagos, tényekre törekvő, más vélemények méltóságát is tisztelő orgánum alig akad Magyarországon és külföldön.
Ez alapvetően baj – rögzítette, majd hozzátette: a sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták és ahogy a demagógok hirdetik, már régen nem létezik, ma a tulajdonos szabadsága létezik, hogy a saját maga arcára, képére formálja a saját nyers érdekei szerint az adott médiumot. Mégis egyfajta képmutató megközelítéssel csak az államtól féltik a sajtó szabadságát, és nem hajlandók tudomást venni arról a jelenségről, amelyben nem Simicska Lajos az első számú szereplő a fontossági sorrendben – közölte.
Kövér László azt mondta: felfogásában a sajtószabadság nem az újságírók szabadságát jelenti arra, hogy mindenféle megkötöttség nélkül bármit bárkiről bármikor leírhassanak. A sajtószabadság a híreket fogyasztó polgárnak a szabadsága arra, hogy a sajtón keresztül a valóságot és összefüggéseket a lehető legobjektívebben megismerhesse – tette hozzá.
Huszonöt éve Magyarországon a sajtószabadságot az újságírók és a tulajdonosok úgy értelmezik, hogy az ő szabadságukra vonatkozik, arra, hogy a valóságot ne megismertethessék, hanem alakítsák, a politikai szereplők közé kéredzkedjenek anélkül, hogy választáson estek volna át – mondta a parlament elnöke.
A blogokat nem sorolta a sajtó szereplői közé, mint mondta, azokat a “mocskolódás szabadságának részeként” könyvelte el a maga számára.”

Nézzünk egy egyszerű példát!

CSAK EGY BLOGGER VAGYOK – a mocskolódás szabadságának része?

Szelíden kérdezem, tetszenek-e még emlékezni, Szijjártó Péter 2005. május 2-án elhangzott azonnali kérdésére, melyet a Parlamentben az Igazságügyi Minisztérium akkori Államtitkárához intézett? Tudják, amikor Szijjártó, (ahogy fogalmazott: az elmúlt hetek bortánykrónikáiban előkelő helyen szerepelt…) egy bizonyos parlamenti belépő felett volt szíves meditálni. Zavarta, idegesítette, hogy egy számára igen kellemetlen, szombathelyi illetőségű politikus, bizonyos Dr.Czeglédy Csaba, vajon miért és főleg miként rendelkezhet állandó belépővel?

Szijjártó szokásos tempójában, az általa bálványként imádott Orbántól lesett hadaró modorossággal, szemüveg-legörgést gátló görcsös grimaszaival csépelte a mondatokat, s közben igyekezett az egészhez némi vészjósló huhogást is odacsalni, hogy teátrális műve még eredményesebb lehessen. Elvégre egy akkor kormányon lévő párt tagjáról volt szó!
Tíz évvel az általa keltett pánik sikertelensége után alig várom, hogy néhány nap múlva, – most már, mint külügyminiszter- újra szólásra jelentkezzen az ország házában, s ahogy tíz éve, most is tágra meredt szemekkel kérdezze meg, miként lehetséges, hogy egy „vélhetően köztörvényes bűnöző”, bizonyos Tarsoly Csaba, vajon miként rendelkezhet állandó belépővel a magyar Parlamentbe?

szp

Screen-Shot-2015-03-28-at-14.55.43

oo(1)
.

Miért szaladgálhatott kedvére az ő nagyszerű külügyminiszter pajtásához, a győri haverhoz, vagy ugyan miként vihetett rajta keresztül segélykérő levelet a miniszterelnökhöz a kisemberek százmilliárdjait meglovasító Tarsoly Csaba? Jó volna látni ma is azt a megrendülést Szijjártó arcán, amit akkor sikerült produkálnia, amikor tíz éve Dr. Czeglédy Csaba nevét huhogta.

Lám, ezen agyal ma egy blogger. Csak egy blogger. Aki Kövér szerint a mocskolódás szabadságának része… Mert, ahogy Kövér László megállapította: „A sajtószabadság a híreket fogyasztó polgárnak a szabadsága arra, hogy a sajtón keresztül a valóságot és összefüggéseket a lehető legobjektívebben megismerhesse.”

Ezen agyal ma egy blogger. Csak egy blogger. Aki harmadik éve a mocskolódás szabadságának része, a “szennylap*” Nyugat.hu oldalán…

(*Hende Cs. szerint)

SZOTYOLA – ugye, a káromkodás is segíti a felzárkózást a futball élvonalához?

Ugye, mindenkinek ismerős a kép?

003

Magyarország miniszterelnöke, néhol öltönyben, olykor kockás ingben, puritánnak tetsző módon, a lelátón, népe közé vegyülve, pirított napraforgó magot rakosgat pofazacskójába. Ide is, oda is. Szotyolát zabál. Mint egy hörcsög! Kiharapja a magbelsőt, a héjat szerteszét köpködi. A fénykép rendkívüli előnye, hogy csak látszik. Nincs hang a miniszterelnöki zabálásról! Ha több ezer szurkoló ropogtatja és köpködi a szotyit, az sem hallható…

Soha nem hallható, amint a sok ezer szurkoló rágcsál és köpdös, mert minden feldolgozott gabonaszem előtt és után valamennyi feszülten morog, dünnyög, kiabál és ordít, és e decibel fokozatok mindegyikével folyamatosan káromkodik.

A képek nem hangosak… Nem úgy a valóság! Egyesek azt mondják, ez így van tökéletes rendben, a szurkoló dolga a hevület, a buzdítás, mely nem válogat az eszközökben, legyen az trombita, dob, kereplő, duda, vagy akár pirotechnikai eszköz, a lelátók dübörgése erőt ad a labdát kergetőnek, az aréna öröme, a gól pedig egyenesen megköveteli a fülsiketítő zajokat.

Meg a szájkaratét.

Aki a Derkón nőtt fel, közvetlenül a Haladás pálya közelében, az a bölcsője nyekkenései mellett is buzdítást hallgatott: Hajrá Hali! Aki a televíziózás hőskorában bekapcsolódott már a focimeccsek közvetítésébe, vagy volt oly szerencsés, hogy szurkolhatott a Népstadionban a magyar csapatnak, nyilván tudja, milyen érzés, ha ezernyi torok üvölti: Hajrá Magyarok! Ez nagyon rendben van! Mert a lelkesítés nem lehet azonos az ocsmánysággal!

Aztán egy szilveszteri kabaréban Hofi már képes volt felfedni e melléktermék lényegét. A „húha anyád” volt az első idézet, amit egy komikus közszereplő, mondhatjuk nyugodtan azon évtizedek kulcsfigurája, megmondó embere pellengérre állított, s e rövidke idézettel bátorkodott bemutatni a bogyót kergető huszonkettek köré gyűlő ezrek mondandóját. A „földet reá”, meg a „föld anyjának föld anyja, az anyja” szövegek még évtizedek múlva is betalálnak, s mára tényleg két féle ember lakja a Kárpát Medencét.

És csak az egyik megszállott foci őrült!

A másik elszenvedi.

Hogy stadionok épülnek „azoknak”, miközben úttalan utakon kell közlekednünk, embertelen körülmények uralkodnak a kórházainkban, rendelő intézeteinkben, iskoláink, gyermek-intézményeink épületei pocsék állapotban nyújtanak elfogadhatatlan terepet a minősíthetetlen oktatásnak. De valami miatt a foci dübörög, halad előre egyre! Orbán Viktor elégedett. Ő mozgatja az egészet. Ahogy Szombathelyen mindenki kötelessége az újjáélesztés puskási elsajátítása, s legújabban a város koczka-mód biciklire kell, majd hogy pattanjon, a legeslegújabb kor Magyarországának szívcsakrája Felcsúton dübörög, Orbán kerti budija mögött, a Puskás stadionban! Ez az ottani mocskolódások színtere, meg állítólag a focié…

És íme elégedetten így nyilatkozik: „Orbán Viktor szerint a labdarúgó-akadémiák révén elkezdődött a magyar felnőtt futballnál jobb színvonalú utánpótlás-nevelés és jó esély kínálkozik a világ élvonalához való felzárkózásra.
A miniszterelnök, egyben a Puskás Akadémia alapítója a Puskás Suzuki Kupa csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utánpótlás labdarúgótorna megrendezése a teljes magyar futballnak szól, és az eseményen minden a magyar futball felemelkedését segíti elő. Annak a reményének adott hangot, hogy a jövőben több hasonló rendezvény lesz Magyarországon utánpótlás és felnőtt vonalon is, mert akkor előbb emelkedhet fel a magyar futball.”

FBL-WC2014-HUN-ROM-TRAINING

A minap egy igazán széles világlátású, szinte mindenre nyitott, mondhatni „laza” barátom valami hasonlóról beszélt. (Azért védelmezem őt előre, mert szinte hallom, amint „azok” minden szavamra bicskát rántanak…)

A barátom kisszobájának ablaka – minő véletlen – éppen a lakhelye szerint illetékes focicsapat labdarúgó pályájára nyílik, s ahogy a tavasz engedte, szellőztetett. Kitárta az ablakot, nagyokat szippantott volna a hamisítatlan tavaszi áéerbe, ám a pályáról fülsiketítő káromkodás, minősíthetetlen mocskolódás özönlött befelé, miközben néhányan az orbáni utánpótlás tagjai közül, határozott mozdulatokkal próbálták egymást a labdarúgásra emlékeztetni.
Sikertelenül.
Közönség nem volt, ők ott, vagy nyolcan focizgattak, de valahogy minden passz előtt és után, mielőtt a labda akár a másikhoz érhetett volna üvöltözve káromkodtak, mely viselkedésük a leginkább úgy volna értelmezhető, ha idéznék a mondataikból – de, ha az olvasók megengedik, ettől most eltekintenék… A káromkodás a vesztesek és tehetetlenek tudománya!

A labda huppogott, jó másfél órán keresztül, s a fiatalok kiváló erőnlétére jellemzően a cifra káromkodások özöne sem hagyott alább, ottlétük egésze alatt zengett a környék. Mindez a csendes kis település kellős közepén, este hét után, pár száz méterre a falu fölé emelkedő évszázados templom előtt.

A barátom alig egy esztendeje, miután akkor is ugyanezt tapasztalta, ablakba helyezte a magnetofonját és rögzítette, amint foci címén néhány szerencsétlen véglény este héttől nyolcig, nappali világosságot biztosító lámpák kereszttűzében végigkáromkodja, üvöltözi az akkori „edzést”. A hangfelvételen hallható cifra szövegeket szóról szóra lejegyezte, majd egy udvarias levél formájában elküldte a község előljárójának. A polgármester aztán e levelet továbbküldte még pár helyre, jutott a papnak, tanítónak…

Hogy mi változott egy esztendő alatt?
Semmi.
A helyi csapat keményen küzd a kiesés ellen, ahogy a magyar foci is beteg, ahogy erről évtizedekkel ezelőtt Végh Antal már könyvet is írt. A mérkőzések alatt és a felkészülés időszakában trágárság, részeg emberek őrjöngése kíséri a többnyire színvonaltalan játékot, melyről Orbán Viktor felzárkózást vízionál.

A környék lakói pedig minden mérkőzés alkalmával bezárkózhatnak otthonaikba, s a lehúzott redőnyök mögött várhatják a meccsek, meg az utána következő újabb órányi vedelések zajának múlását.

Azt mondják, nem szabad általánosítani. De kérem, tegyenek egy próbát, megéri! Hála az internetnek, ma már számtalan történelmi értékű focimeccs nézhető végig az Aranycsapat szereplőivel. Látható és hallható, amint Puskásék játszanak, a szurkolók pedig buzdítanak. És a meccseknek kiváló eredményeit évtizedek múlva is csodálhatjuk.

001

Amit ma Orbán Viktor és a barátom falujában káromkodva passzolgató legények focinak gondolnak, sajnos a legkevésbé sem emlékeztethet senkit azokra a pillanatokra. Pedig felzárkózni Puskás Ferencékhez volna érdemes, ha már egyszer hírnevüket gyatra pénzmosási akcióihoz használja Magyarország miniszterelnöke!

ÉN, ORGOVÁN BÉLA A KÖZMUNKÁS – karrier a vezérigazgatói székig

Orbán és Simicska Magyarországa ismét jobban teljesített! Szétlopják az országot…

A rossznyelvek szerint a hetedik osztály többszöri ismétlése után tanulmányait megszakító, éveket a börtönök rácsai mögött töltő, sokáig elhelyezkedni is képtelen, tápiósági közmunkás 2015. március 16-án – tán nem is jelentkezett és lám, – nyilvánvaló képességeinek köszönhetően elnyerte a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatói posztját!

Orgován Bélának hívják.

001
.

Állítólag „sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse” nem volt ő senkinek, különösebb protekciója sem volt, de nyert. Ami a legfurább, hogy még haldokolnia sem kellett, (sic!) és kapott egy Zrt-t!

Ma egymaga végzi, amivel korábban Tarsoly Csaba, illetve Tarsoly felesége és édesapja is alig-alig boldogultak.

Lop.

Mi ez, ha nem európai csoda, bizonyság, hogy az orbáni illiberális foci-nagyhatalom, a bankszektort és a multikat térdre kényszerítő gazdasági alakulat naggyá teheti a kisembert is, csak ki kell várni, míg egy pénzügyi cégóriás észreveszi az Orgovánokban rejlő lehetőséget.

Az Orgovánokban rejlő lehetőséget!

Kész csoda, hogy a Putyint édesapjaként simogató Bayer Zsolt még nem írt egy kisebb eposzt Tápióság nagy emberéről, az eddigi legnagyobbról, aki kiváló emberi értékeit nem hazudtolta meg, kinevezése óta is aprócska házikójában éldegél, kutyakölykök és málló vakolat társaságában. Várva várjuk, hogy mindenki Borbás Marcsija mielőbb felkeresse őt, mint a nemzeti adók Gasztroangyala, hogy ország világ előtt beszámolhasson az Orgován Bélai konyhaművészet remekeiről, a húsmentes táplálkozás megannyi csodájáról, ott, az Isten háta megett, Tápióságon.

A különös az, hogy az újdonsült vezérigazgató arcképét sem igazán ismerhettük meg, eddig, pedig nyilván készült róla kép élőről és oldalról, közvetlen azután, hogy tenyereit összekenték volna fekete nyomdafestékkel…

002
.

Szijjártó Péterrel közös képeket sem igazán várhatunk a közeljövőben, bár komoly sport- és üzlet-társak között ez a legtermészetesebb volna. Szijjártó és a külügy pénze, a magyar emberek pénze Questor kötvényekbe vándorolt, aztán bizonyos „baráti sugallatra” – no meg állítólag a tévedhetetlen Orbán utasítására – az utolsó pillanatban Tarsoly magánvagyonával együtt elillant onnan, hogy jöhessen Béla, meg az ő szaktudása, barátsága és talán még foci szeretete is…

Lop. Orgován Béla.

Orgován Béla mögött pedig komoly apparátus ténykedik!
Szinte a semmiből „gyúrták” napok alatt vezérigazgatóvá a mi „Bélánkat”, Béláink legjobbikát, s állítólag e gyúrás akár… normális, demokratikus berendezkedésű országban, a külügyminiszteri szék megroggyanását is előidézhetné.

Mert hol vannak már a meghitt órák, amikor a derék kisalföldi legények, Csaba és Péter, a győri bálványok, közösen hoztak jobbnál jobb döntéseket a „mások pénzei” felett?

Most, hogy Tarsoly Csaba jövője egyre szűkül, s ha szerencsés, pár négyzetméter kacsintgat rá évtizedeken át, vajon miként lesz alkalmuk közös projecteken morfondírozni a minden fillérjét és forintját kizárólag drága szüleinek köszöngető Szijjártó Péterrel?

Vector illustration of a man lock up in prison
.

Nehéz elképzelni, hogy Orbán legjobb keze, magyar hangja és legengedelmesebb csinovnyikja önként vállalna egy ikerlakást a Tarsoly cimbivel! Meg aztán, valljuk meg, az úszómedence sem állhat üresen odahaza, abban a cirka négy futballpályányi lakóházban, apuci és anyuci dolgos munkája gyümölcsében!

004
.

Én, Orgován Béla, íme vezérigazgató lettem! Benti életem nem jelent majd különösebb változást az eddig is priccshez szokott alfelemnek. A cellatársak majd egyszerűen „kvesztoros dirinek” esetleg bankrablónak csúfolnak majd ezek után, mert a vezérigazgatói cím viszonylag ritka a magas falak mögött!

Aztán, ha szabadulok, felveszem a Tarsoly nevet, meg talán a Szijjártót is.
Én leszek Szijjártó Tarsoly Béla, a legnagyobb király!
Érted, haver?

KERESZTÉNYDEMOKRATA FŐZELÉK – amiben dr. Rétvári csak akadék

…avagy, ezeknek elgurult a gyógyszerük!

Igen, még mindig a vasárnapi zárva-tartás!
Még mindig az alapvető szabadságjogaiban korlátozott emberek és a KDNP csörtéje, de ez már több, mint a morgolódó emberek egyoldalú zaja!
Amire talán nem számítottunk, (azt gondolnánk, hogy a KDNP vezérkara, de főleg az ATV-ben nem is olyan rég brillírozó Rétvári pajti, talán elfoglalja magát, inget vasal, cipőt bagaroloz a másnapi szentmisékre) – hogy magába roskad végre; de nem!

A frissen alelnökké választott – heten lettek alelnökök, lám, mint a gonoszok – Rétvári a „lemenő nap fényében”, szombat este provokált egy orbitális méretűt, aztán nézett kifelé az ő okos fejéből, vajon, mit szól mindehhez a nép.

Szólt.
Nem is keveset, s a mennyiségen túl, bizony a minőség is megmutatkozott még vasárnap este is Dr.Rétvári Bence KDNP-s politikus facebook oldalán!

Fanyalogni, finnyáskodni persze lehet, – főleg buzgó kormánypárti olvasóinknak – meg eltöprengeni, vajon kell-e az olykor alpári stílus? Fúúúj! De kérem! Az indulatok már csak ilyenek, s nem árt, ha olykor olyanok is megismerkednek a valódi köz-véleménnyel, akik még ma is a lila és rózsaszín ködökben élnek!

Íme, hát Rétvári doktor provokációja, és néhány reflexió, a teljesség igénye nélkül! Amúgy, no comment – merthogy olykor a szavunk is elakadt, bár tökéletesen egyetértünk az előttünk szólókkal!

aaaaa
.

„Egy kép többet mond ezer szónál.
A kereskedelmi alkalmazottak szabad vasárnapjáról szóló törvény hatálybalépése utáni első szombaton ezeket a friss álláshirdetéseket fotózta le egy ismerősöm az egyik hipermarket előterében. A hirdetés nem leépítésekről hanem új munkaerők felvételéről szól. Ez is a higgadt előrejelzéseket támasztja alá, miszerint a forgalom nem csökken, csak átrendeződik, így munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a jogos pihenés viszont több munkavállaló számára garantált.”

Ezt írta ez a szerencsétlen politikus, és ezek a válaszok érkeztek a közönség soraiból:

Varga Ágnes: A logikus gondolkodás teljes hiányát véltem felfedezni az ön posztjában kedves Bence! Kérem agya ezen szekciójának sürgős aktiválását(pótlását) az ön és a köz érdekéért, ha már az a bizonyos két betű és pontocska ott szerepel a neve előtt…

Werderics Máté: Azt ugye tudod,hogy ezt a ciklust nem töltitek ki?A magyar embereknek elege van az álkeresztény faszságaitokból!Ha jól tudom,az istenetek tiltja a hazudozást,a lopást,az emberek becsapását.

Roland Hallama: Ezt mekkora hülyeség volt megosztani… Legalább akkora mint az egész vasárnapi boltbezárás. Ezt az ötletet az audiban kellett volna hagyni amit többek között én fizetek, bízva abban, hogy érdemes…. Mindenki jobban járt volna. Amíg az a “keményen dolgozó kisember” (köszi kormány részéről a lenézést) eldönthette volna mit csinál vasárnap, nyugodtan élhette volna “nagyemberi” életét, csak úgy keresztény módon, Részmunkaidős TESCO állások. Igen. Bence, ha ezt komolyan egy érvnek szánta bármi mellett, főleg, ha pozitív gondolatnak, azt hiszem kedves állampolgártársaimmal túlfizetjük Önt. De részmunkaidőben udvari bohócnak még lehet alkalmazzuk egy darabig vasárnaponként, mert ráérünk szórakozni a családdal ezeken a becses “vásárnapokon”.

bbbb
.

Ákos Bankó: Basszus,talán ez az első párt a történelemben aminek nem éri el a mérhető támogatottsága az 1%-ot ,viszont minimum a magyar lakosság fele gyűlöli…

Péter Kósa: Mivel a megfontolt, hidegvérű, elmés gondolatokba már beleuntam, csak annyit mondanék: hamarosan eljön az az idő, amikor az ilyen senkiházi, buta, seggnyaló idiótákat csak úgy…egyszerűen elkapják az utcán, és a szart is kiverik belőlük. Üzenném minden ilyen mocsadéknak, hogy nyugodtan elkezdhet…..félni.

Csontos László: Nem az a baj, hogy hülyeségeket beszél, hanem, hogy aki hétfő reggel hatra megy dolgozni, az kénytelen egész nap két napos kenyeret enni. Ja, a prolinak csak száraz kenyér jár. Bár én régen azt tanultam, hogy a kétkezi munkást meg kell becsülni, mert az termeli a profitot. (ja, az még ortodox gazdaságpolitika volt)

János Háder: Egyetlen megoldás van, ha, már a természet elfelejtett szelektálni, nekünk kel elvégezni a munkát. Ezeket még horgász csalinak sem vinném.

Kis szerencsével a hozzászólások még elérhetőek, ha valaki jól akar szórakozni, csak tessék, tessék:

https://www.facebook.com/drretvaribence/photos/pb.206829842043.-2207520000.1427050974./10153263723817044/?type=3&theater

Végül, a hozzászólások között felbukkant egy dalocska is. Zene füleinknek!

fidESZTELENSÉG – mire lesz elég Tapolcán a hülyítés?

Gyorshír: Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak Veszprém megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében. A voksolást 2015. április 12-én tartják, miután a 2014-es választáson mandátumot szerzett Lasztovicza Jenő 2015. január 8-án elhunyt.

A kormányzó párt/ok legutóbbi veresége után égetően fontos volna, hogy a Veszprémbe is ünnepelni indult, majd onnan szomorkásan elkullogó Hende Csaba Baráti Kör szimpatizánsai végre egy jót vacsorálhassanak, ha a választáson induló Fenyvesi Zoltán, hatékony hazudozásaik révén véletlenül mégis elnyerné a tapolcaiak szívét.
A tét jóval nagyobb, mint Veszprémben volt!
A bukás megismétlődése egyértelművé tenné, hogy már nem elég, ha a fidesz nevű formáció hülyének nézi egy adott település lakóit.

A két korábbi ciklusban az MSZP bástyájának számító városban, Tapolcán az elmúlt év őszén ráadásul Dobó Zoltán, a Jobbik jelöltje győzött, így szinte az esélye is a nullával egyenlő Fenyvesi sikerének.

A fidesz most sem tehet mást, a szokásos zavarkeltés nemtelen eszközét alkalmazza, mely a meglehetősen morbid „kötcsei doktrína” elnevezést kapta. A dolog lényege, hogy hiába növekednek a kormányellenes erők, a szavazataik várhatóan megoszlanak majd a Jobbik és a baloldal között, és nevető harmadikként a kormánypárt, szimplán számszakilag győzelmet arathat…

Micsoda émelyítő terv, nem kell hozzá más, csak pár adag hazugság, lejáratások, ál-hírek sora, no és persze egy „nagyágyú”, már amennyiben e szerepre még mindig alkalmasnak vélik az előbb feleségének, majd lefülelt nőügye után az országnak is hazudni méltóztató honvédelmi minisztert.

001
.

Amúgy a Széles Gábor és Bayer Zsolt habos nyelvduójára épült Magyar Hírlap e témában huszáros mondattal indított vezércikke után nehéz volna tisztességről beszélni! Szóról szóra ez jelent meg a minap: „Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP tapolcai képviselőjelöltje a munkahelyteremtést tartja az április 12-i időközi választás tétjének. Rig Lajos (Jobbik) még mindig nem mutatta be tetoválását a nyilvánosságnak, Pad Ferenc (MSZP) pedig nem cáfolta, hogy 840 ezer forintot keres havonta.”

Az örök gumicsont, a munkahelyteremtés, mely később közmunkások tömegeinek megjelenését eredményezi, áll szemben egy állítólagos tetkóval, amivel a jelölt nyilván esélytelen kell, hogy legyen, meg a másik aspiráns azon bűnével, mely a kormány által elszegényített tömegek szemében komoly tüske lehet: lám, az illető aljas módon sokat merészel keresni, tehát ő is alkalmatlan.

Nehéz elképzelni, hogy 2015-ben kizárólag a demagógiára építő, maszlagokkal manipuláló kormányzó párt/ok ennél mélyebbre süllyedhetnének!

Pedig Hende gondos talajelőkészítése már március 15-én, a szomszédos Sümegen lezajlott! (“Hende Csaba honvédelmi miniszter és Fenyvesi Zoltán március 15-dike címén Sümegen kampányoltak egy ízeset…” alfahír.hu) Az ősi vár tövében nem volt rest mindössze pár szót szólni az 1848-as forradalomról és azt követően valódi aktuálpolitikai show-t produkált a megjelentek előtt. Szokásának megfelelően elsorolta hőstetteiket:
„Békeidőben végigharcoltunk egy szabadságharcot az Országgyűlés, a diplomácia és a kormányzás eszközeivel”.
„Az állam és az emberek pénztárcájában kotorászó nemzetközi bankok és cégek Brüsszelt és más államok kormányait is csatasorba állították, hogy folytathassák pénzünk kiszivattyúzását” – fogalmazott a miniszter.

hende
.

„Vállaltuk a konfliktusokat, jelentősen meglazítottuk az adósságok bonyolult hálóját, amelyek egyként bénították az országot.” – szögezte le Hende Csaba.
„Átvágtuk a nemzet életét megkötözve tartó bilincset, meglazítottuk az adósságok hálóját, véghezvittük a rezsicsökkentést, Európa legdrágább közszolgáltatási díjaiból a legolcsóbbakat csináltuk. A Nemzeti Bank újra a nemzet életét szolgálja, a sajtó szabad, van törvény előtti egyenlőség és közteherviselés” – mondta Hende Csaba.
Hangsúlyozta, hogy együtt emlékezik e napon a világon minden magyar. „Ha számot vetünk, hogy hol tart, vagy hol nem tart ma az ország 1848. március 15-éhez képest, elmondhatjuk, hogy a nemzet akaratából újra van a választóknak és a választókért felelős országgyűlés és kormány. Mi, a magyar emberek együtt végigvittünk egy szabadságharcot.”

A közelgő tapolcai időközi országgyűlési választásra utalva azt mondta, újra megméretik mindaz, amit eddig a kormány elvégzett, és kérte a megjelenteket, éljenek választójogukkal.

Egyes, hitelt érdemlő források szerint a beszéd éke az alábbi mondat volt: “Fizetett bértollnokok Budapesttől Szombathelyig gyalázzák hecclapjaikban a becsülettel dolgozó kormánypárti képviselőket.”

Lám, nekünk, bértollnokoknak is akad néha okunk a büszkeségre!

Hende Csaba heroikus látszat-küzdelme, melyről annak rendje, s módja szerint folyamatosan tájékoztatást ad, – dicsérve önmagát, vezérét és az általuk felépített hatalmat; és persze „becstelen embernek” nevezve ellenfeleit – vajon elérheti-e a célját Tapolcán, egy ráadásul ajkai jelölt személyével?

Aligha!

Politikai elemzések szerint Jobbik, vagy MSZP győzelmet hoz a megmérettetés. Az általános rossz hangulat, a katasztrofális gazdasági helyzet megváltoztatásához sajnos mindez kevés!

TEHETETLENSÉG – töprengés az emberi természetről, egy megmérgezett kiscica ürügyén

Ember és állat különös kapcsolatáról szinte lehetetlen elégszer írni, beszélni. Csak vázlatról, gondolat foszlányokról szólni értelmetlen…

002

Mert az együttélés velük, sok esetben több, tartalmasabb, mint amit mi emberek képesek vagyunk “csak” egymás közelében megélni.

Odaadó ragaszkodásuk, a „gazdi” és kedvence viszony összefüggései szinte kizárólag a megélhető örömök mentén, de semmi esetre sem érdekekből fakadnak. Szóval, olykor kétségtelenül több lehet egy ember és állat „barátsága”, mint ami akárcsak elvárható volna egy idővel „hozzánk barátkoztatható” embertársunktól, mert itt az állandóság biztonsága csak egyetlen esetben sérülhet.
…ha szeretett társunk eltávozik, ha meghal.

Lám, mennyi ellenérzést válthatunk ki egyesekből, már a puszta szóhasználattal is! Tehát nem arról írnék, amikor egy állat elpusztul, megdöglik, hanem kizárólag arról a tehetetlenségről, vergődésről, amit akkor kell éreznünk, ha nem tudunk segíteni rajta, amikor meghal, akit a megszületése pillanatától dédelgettünk…

A mai nap pontosan ugyanúgy indult, mint a többi.
Botorkálás a derengő hajnali fényben, fogmosás, egy villámgyors mű-kávé, aztán irány a téliesített terasz, szaladni macskáink gondosan összeépített doboz-házikóihoz, ahol lábunkhoz dörgölőző éhes szájacskák várják a reggeli falatokat, meg persze a szűnni nem akaró cirógatást.
Rend ez a javából, napi indító adag, muníció a szeretetből, melyről persze az „állatok nélkül élők” rögtön tudni vélik, hogy ez is csak az alantas ösztönök szánni való megnyilvánulása, éhség, meg a pavlovi reflexek, bla-bla-bla.

004

A nap pontosan úgy indult, mint a többi, csak éppen hiába szólt a hívogató ciccegés, egy a „falkából” sehogy sem akart előbújni. Mozdulatlanul feküdt, szemmel láthatóan bágyadtan, megfakult, rendezetlen szőrével, vacka falához préselődve, sem örömről, sem bánatról jelet sem küldve. Így kezdődnek a nagyon nagy bajok, tudja már minden „gyakorló macskás”, amikor felborul a napi vágta, jöhet az „újratervezés” a gazdi minden idegszála a „miértek” és „hogyan tovább” után kutat. Találgatások, internetes kutakodás, aztán telefonok az elérhető segítség után kutatva.

Még egy kevés várakozás, az egészséges állatok biztonságba helyezése, aztán a kis beteg egy jókora bélelt dobozban útnak indulhat a kórház felé. Míg mások a napfogyatkozásban gyönyörködnek, a kocsi az állat-kórházhoz ér, a gazdik szíve már a torkukban dobog, s a doktorok megkezdik a vizsgálatot. Néhány pillanat múlva az orvos arca elkomorul, s a hőmérő vészesen alacsony hőfokát mutatva végérvényesen lelombozza az addig rendületlenül bizakodó gazdikat. Az egyetlen, amit megtehet, hogy megszabadítja szenvedéseitől a már alig pihegő kicsi állatot. A diagnózis mérgezésről szól, amit kihelyezett patkány-, vagy csiga-méregtől, permetszertől, vagy éppen gondatlanul kezelt fagyálló folyadéktól kaphatott a jószág. A végszó, a megszabadító injekcióról szól. Aztán az utolsó szívdobbanások közben kiszaladó könnycseppek fátylán át elillan egy ártatlan élet.

A kertben az öreg fenyőfa árnyékában, az évtizede itt nyugvó kutyánk sírja mellett találja meg a végső nyughelyét; s míg a száraz rögöket igazgatja a szótlan társ, a mostanáig gondoskodó gazdi, a kérdések és fájdalmas gondolatfoszlányok törnek egyre elő…

A tavasz első napján meghalt egy kiscica…

Eltemettük kedvenc macskánkat.

001

Alig három éve, egy tavaszi hajnalon érkezett, két kistestvérével együtt. Ők ketten az azóta messze hagyott forgalmas úton lelték halálukat. A harmadik, egyedül ő maradt nekünk, egészen ma reggelig.

Tehetetlenség.

Ennyit érzünk, s mióta hazatértünk a kertből, ahol eltemettük, keresgéljük, de sehogy nem találjuk az értelmüket vesztett szavakat, az emberi gonoszságról, felelőtlenségről.
Mert túl sok a miért! Mert a mérgezés a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető balesetnek! Nem a felelősöket, a „hibást” kutatjuk, de szeretnénk bízni abban, hogy a mi veszteségünk volt a legutolsó! Bár tudjuk, ez lehetetlen!

003

„A macska érzelmei teljesen őszinték; az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így.” Ernest Hemingway gondolata forog bennünk, s latolgatjuk, vajon eljuthat-e embertársainkhoz a szomorúságunk, s vajon mindezért kell-e még lakolnunk továbbra is? Mert most nagyon fáj!

És mert mindennél elszomorítóbb volna, ha bolondnak néznék azt, aki emberként megpróbál túllépni a szomorúságán, miután meghal egy állat, “csak” egy kiscica, a terasz dobozházikóinak lakója…

AKI NEM LETT EMINENCIÁS ÚR – simán „Jorge” maradt két esztendő után is

…gondolkodásában inkább mértékletes, kész a párbeszédre. Küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett. Aszketikus hozzáállással viszonyul a világhoz: tömegközlekedéssel jár, nem költözött be a korábbi rezidenciába, s állítólag még ételeit is maga készíti. Sokoldalú: jó szakács, szereti az operát, a görög műveltség barátja, Shakespeare és Dosztojevszkij a kedvenc írója. Jól úszik, erős, holott gyerekkora óta tüdőproblémái vannak. A kevés szavú ember megszólalásainak súlya van a 40 milliós Argentínában, ahol a lakosság 90%-a katolikus. Karácsony és húsvét idején felkeres beteg gyerekeket ápoló kórházakat, fogházakat, megmossa a betegek és foglyok lábát, de a közszereplés nem az ő műfaja…

004

…Jorge Mario Bergoglio nemcsak argentin, de porteño is – vagyis Buenos Aires kikötői negyedéből származik. Ennek megfelelően maté tökből fém szívószálon keresztül szürcsöli a zöld, füstölt matéteát, és rajong a San Lorenzo futballcsapat kemény játékáért: tízévesen apjával együtt szemtanúja volt René „Tojás” Pontoni legendás gólszériájának. Szereti a tangót, a milongát és az eltűnő határt sirató, nosztalgikus 19. századi gaucho (argentin cowboy) verseket. A jezsuita rend aktív tagjaként két évig tanított egy középiskolában, ahová sikerült meghívnia a nagy írót, Jorge Luis Borgest (aki ekkoriban már alig látott, de éppen alkotói virágkorát élte), hogy meséljen a srácoknak a gaucho költészetről. A pápa ugyanolyan vérbeli porteño, mint a táncospár, amely a tangóharmonika muzsikájára siklik végig az Avenida Corrientesen…

„Néha megkérdezem azokat, akik gyónni jönnek, hogy adnak-e alamizsnát a koldusoknak. Amikor igennel válaszolnak, újabb kérdést teszek fel: „Belenéznek-e az alamizsnát kérő szemébe, megérintik-e a kezét?” Erre a legtöbben zavarba jönnek, mert általában csak odadobják a pénzt, és elfordítják a fejüket.”

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorló munkáscsaládban. Ötgyermekes családban nőtt fel, édesapja Olaszországból vándorolt ki Argentínába, és a vasútnál dolgozott.

001

Kémiát tanult, de a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958-ban belépett a jezsuita rendbe. A filozófiai doktorátus megszerzése után irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított, 1969-ben szentelték pappá.

002

A kiváló vezetési képességekkel megáldott Bergoglio 1973-tól hat évig a rend tartományfőnöke, 1980-tól annak a szemináriumnak a rektora volt, amelyben végzett, doktori értekezését Németországban készítette el. 1998-ban lett Buenos Aires érseke, 2001-ben kreálta bíborossá II. János Pál pápa. Három vatikáni kongregációnak is tagja, 2005 óta az Argentin Püspöki Konferencia elnöke.

Március 19-én, tehát éppen két esztendeje, hogy Ferenc pápa elfoglalta Szent Péter apostol trónját.

„Jorge Mario Bergoglio, Ferenc pápa két nagy titok tudója. Az egyik, hogy nem szüntetheted meg a szegénységet, ha nem szereted a szegényeket. A másik, hogy nem szeretheted a szegényeket, ha görcsösen ragaszkodsz a dolgaidhoz – terveidhez, elképzeléseidhez –, és ha el tudod engedni ezeket, akkor engeded, hogy Isten Isten legyen. Ezt mutatta meg a téren aznap.”

Két év nem nagy idő. Mégis, éppen két esztendeje, hogy szinte minden nap előfordul a híradásokban. Többen megosztó személyiségnek tartják, egy folyamatosan “apadó” egyház különös módon megválasztott vezetőjének. Milliók szeretettel gondolnak rá. A minap – mivel március az acsádi Öregek Otthonában tombolt tűz miatt kitörölhetetlen emlék marad – egy különleges hír kapcsán keltette fel a figyelmemet:
“Az orvostudománynak köszönhetően az élet hosszabbodik, nagyon sok az idős ember, a társadalomban azonban sokszor nincs hely számukra” – mondta az idén 79 éves Ferenc pápa.
Hozzátette: a mai profitorientált világ az időseket “tehernek” tartja, amelytől meg kell szabadulni.

“Az a társadalom, amely selejtezi az időseket, a halál vírusát hordozza magában” – jelentette ki az egyházfő a Szent Péter téren őt hallgató 12 ezres tömeg előtt.
A pápa úgy fogalmazott, “ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, gyermekeink pontosan ugyanígy fognak velünk bánni”.

A woman dressed as a character from the nativity scene puts a lamb around the neck of Pope Francis as he arrives to visit the Church of St Alfonso Maria dei Liguori in the outskirts of Rome

Ferenc pápa több anekdotával támasztotta alá beszédét. Egyebek között elmesélte, hogy Buenos Aires érsekeként ellátogatott egy öregek otthonába, ahol egy idős asszonyt a fia nyolc hónapon át nem látogatott meg.
“Halálos bűn öregek otthonában magukra hagyni az időseket” – jelentette ki a pápa.
Az egyházfő szerint az adhat megoldást, ha a társadalomban sikerül újraébreszteni az idősek iránti hála és befogadás érzését.”

005

Két év nem nagy idő. Mégis, éppen két esztendeje, hogy szinte minden nap előfordul a híradásokban. És ez volna a mi mai örömhírünk… ha lehetne!

AFRIKA CSENDJÉT HALLGATOD… – Mike Porcaro halálára

Miatta választottam, általa vált legkedvesebb zenekarommá a Toto.

Mint minden más vásott ötvenes, a napokban töltöttem le legújabb albumukat.
A legjobbat… melyből így is hiányzott a világ legszerethetőbb és legjobb basszistája.

Minden újabb CD-t úgy fogadtam, hogy igenis léteznek csodák, talán, majd a legközelebbin újra játszhat. Pedig egy közelmúltban megjelent riport szerint ez maga lett volna a lehetetlen.

„A Toto billentyűse, David Paich szívszorítónak írta le a látványt, ahogy a visszavonult basszusgitáros, Mike Porcaro neurotikus kórjával harcol. Az elgyöngítő betegség amely ALS-ként és ( amyotropic lateral sclerosis) Lou Gehrig-kórként is ismert – 2007-ben megfosztotta Porcaro-t karrierjétől és tolószékbe juttatta.

001
.

-Mike állapota az utóbbi 3 évben egyre romlott. Ez egy nagyon lassú leépülési folyamat. Nem tud járni, se játszani, ami borzasztó, és szívszorító. Ő még mindig a régi Mike, azzal a különbséggel, hogy mozgáskorlátozott,” mondta Paich. „ Egy tolószékben ül és nem tud mozogni. De Mike és párja, Cherrie kapcsolata igazi love story. A csaj egy igazi angyal, sosem panaszkodik. Azt kívánom, bár ilyen emberekkel lenne tele a világ, mint amilyen ő.”

Ma reggel, az egykori zseniális családi hármas egyetlen aktív tagja Steve Porcaro közölte a visszafordíthatatlan tényt: Mike békésen, szeretett családja környezetében, álmában hunyt el. Betegsége – mely Stephen Hawking számára is börtönt jelent – legyőzte őt. Soha többé nem láthatjuk azt a végtelen derűt, amivel testvére világhírű szerzeményét, az Africa-t bőgőzte a világ szinte valamennyi nevezetes hangversenytermében.

“Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire fog hiányozni” – írta szintén ma reggel Twitter oldalán a Toto gitárosa, Steve Lukather.

toto

A történetének legjobb albumát hivatalosan a napokban megjelentető band tagjai most egyszerre ünnepelnek és gyászolnak. Jeff után Mike is az égiek nagy csapatához igazolt, Hendrix, Lennon, Harrison és Cocker zenekarába, ahol a legvadabb bluesoktól a leghalkabb balladákig mindent eljátszhatnak az angyalok gyönyörűségére…

David Paich egy korábbi interjúban megtörten beszélt a Toto-t ért tragédiákról.

Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt – immár Bobby Kimball énekes nélkül – egy európai turnéra, amelynek bevételét a 2007 óta súlyos betegségben, az agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel.

“Ez volt a legjobb módja annak, hogy a betegségről minél többet megtudjanak az emberek. Akkor Mike-ért álltunk újra össze, de azért mindannyiunkban megvolt a vágy, hogy újra játsszuk a Toto zenéjét, a magunk és a közönség örömére egyaránt” – mondta erről Paich.

A tragédiák, és azt ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében, hiszen Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben egy szívrohamban életét veszítette. A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel.

“Borzasztóan nehéz volt számunkra Jeff halálát feldolgozni, akkor gondoltuk először azt, hogy a Totónak vége, nincs értelme folytatni. Jeff-fel már a Toto előtt számos lemezen együtt játszottunk session zenészként, a hetvenes évek közepén mi döntöttük el, hogy együttest alapítunk. Akkor úgy éreztük, ha bármelyikünk elhagyja a csapatot, akkor annak vége is lesz. Halála után egy hónappal jelent meg új lemezünk, a vele közösen készített Kingdom of Desire, egy lekötött kétéves turné állt előttünk. Ha lefújjuk, a óriási költségekkel járt volna, a koncertsorozattal viszont Jeff emléke előtt tudtunk adózni” – idézte fel a zenész.

Az új, a legújabb Toto album elkészült. A turné valamennyi állomása egyben főhajtás is lesz Mike előtt, s a basszusgitárt éppen az a kiváló muzsikus fogja megszólaltatni, akit Mike váltott annak idején e poszton. (Porcaro, 1982-ben David Hungate basszusgitárost váltotta a Totoban.)

003
……..

A zene, a Toto nem állhat meg, az öreg muzsikusok tovább nyomják, talán csak még keményebbek és keserűbbek lesznek a végtelenhosszú szólók, még pontosabbak a ritmusok… csak az az utánozhatatlanul elegáns mosoly nem tér vissza többé soha már.

NEMZETI ÜNNEP – el vótunk csendesen, néztük a tévét

Akkor hát elkészült a nagy mű!
Lehet pihenni.
Úgyszólván semmi nem fenyegeti a hatalmasságok nyugalmát.
2015 március tizenötödike elmúlt.
Túl vagyunk a nemzet ünnepnapján, az 1848-as magyar forradalom évfordulóján.

Az egykor nemzetiszín zászlókkal fellobogózott utcák helyén, a néhai kokárdák helyén az égvilágon semmi nem virított.

Mert kénytelen voltam a hétvégét is munkával tölteni, öt kicsiny faluban, a Vasi Hegyhát – Rábamente, „ezer apró csoda földjén” járva, – le kell írnom -, hogy egyetlen „igazi” ünneplővel nem találkoztam…

A kabátomon díszelgő kokárdát a második faluban magam is levettem, mert kezdtem magam úgy érezni, mint a hetvenes-nyolcvanas években Csehszlovákiába éppen március 15-én tapétáért átugró honfitársaink egykoron…

Sem az időjárás, sem a nyugdíjak kézbesítésének elmaradása nem tette lehetővé, hogy legalább az öregek, mondjuk emlékezetből, segíthessenek felidézni az egykorszép tavaszi ünnep, március idusa lobogását.

néni

Ahogy mondták, hideg is vót, kedvünk (…) sem igazán vót, el vótunk csendesen, néztük a tévét.

A régiek így mondták vón: a mi nemzetünket alighanem, a rosseb megette…