A VÁMSZEDŐK EMLÉKEZTETNEK – és hozzájárulást követelnek

Március.
Könnyű záporok hullnak, az énekes madarak vígan csiripelnek, a szomszédasszony nagyokat tüsszög, a postaládába, mint minden márciusban, emlékeztető levél érkezik – ezek a tavasz hamisítatlan jelei.

Ha rügyfakadás, akkor masszív levélke jön, kicsit sem sablonos szöveggel, sárga csekkel, egyenest az elnök úrtól, melyben örömmel emlékeztetnek a kivételes lehetőségre, mely szerint én, az egyébként kérelmező, ismét eleget tehetek a (naná, hogy nem tagdíj!) kötelező kamarai hozzájárulás megfizetésének.

Míly melegség mindez a szívnek! Grétsy László nyelvi bravúrjait megszégyenítő, amint a furmányos fogalmazásnak köszönhetően mégis, még én szégyenkezek.
Ejh, de kínos, ismét eltelt egy esztendő és én semmit nem vettem igénybe, nem használtam abból a rengeteg földi jóból, amivel élhettem volna, túl a fenséges regisztráción! Mert ezért az aránytalanul kevéske pénzért, potom ötezerért, szinte megszámlálhatatlan mindaz, ami értelem szerűen jár, nekem, a regisztrált vállalkozónak!

DBELO20140319013_nol_nagykep

Egy éve írtak, akkor fizettem. Most is írtak, most is fizetek. Akkor sem értettem, miért is neveznek „kérelmezőnek”, de belátom, nem lehetek páciens, elvtárs, tagtárs, szaki stb., ha titulus nélkül nem megy, a legjobb, ha „kérelmező” vagyok, még mielőtt baleknak, számkivetettnek, megsarcoltnak, vagy egyszerűen hülyének gondolnám önmagamat.

Mert egyébként gyanítom, hogy annak néznek…

Rémlik, hogy egy hozzám sok mindenben hasonlító kérelmező társam – mint egykor a hippik a behívó égetésével – ellenszegült a felhívásnak, megtagadta kérelmezői titulusát és elsinkófálta a nagy lehetőség, a hozzájárulás befizetését. Nincs mese, lecsapott rá a hatóság, behajtotta a nagy lehetőség tarifáját, majd még egyszer ugyanannyit, mely szintén szeretett hazánk felemelkedését szolgálta, késedelmi kamat formájában. Na, hát én ezért perkálok, mert a kérelmező, az kérem nagyon tisztességes ember! Fizet, ha rámorrannak…

Hajdanán, a múlt század végén, e század elején, a szintén dicsőséges polgári kormányzás idején esett, hogy kötelező volt a kamarai tagdíj. Szedték, gyűjtötték s ha kellett behajtották. Aztán a nagy buktával bukott ez az adó is, s akkor a helyi méltóság, a főtitkár elvtárs ragyogó ajánlata jött, szintén bélelt kopertában. Megkínáltak a nagy lehetőséggel, vállalhattam, hogy önállóan, mondhatni örömből lehetek kamarai tag. Igaz, elébb elvárták, hogy rendezzem az elmaradásomat, még a kötelező időszakból. Elvárásuknak nyomatékot is adtak, kaptam kiadós dörgedelmet egy végrehajtótól. Szép idők voltak. Képzeljék el, amint a legény leánykérőbe igyekezvén, előbb jól megerőszakolja a kiszemelt leánykát, hogy aztán veretes szavakkal, szerelmetes mondatokkal magához bolondítsa…

Jó, hogy azok az idők elmúltak!

orban_viktor_parragh_laszlo

Ma, ha eljő a tavasz, ez a Parragh nevű jóember megírja levelét, emlékeztet a nagy lehetőségeimre, kérhetek sokrétű tanácsokat, információkat, s ha bajba kerülök, még bizonyos segítséget is, melyet a katasztrófámig sejtelmes köd borít. Mindez potom ötezerért.

A minap érkezett levélnek vannak finoman cizellált mondatai, melyekről nehéz volna lemondani. Ezért idézem pontosan:
„Azon gazdálkodó szervezeteknek, akik az elmúlt években eleget tettek a törvényi előírásoknak és kamarai nyilvántartásba vételük megtörtént (rendelkeznek regisztrációs számmal), idén már nem kell adatot szolgáltatniuk (amennyiben ezek nem változtak), viszont a kamarai hozzájárulás megfizetése a törvény rendelkezése alapján idén is szükséges.
A nyilvántartásba vételi kötelezettségüket, vagy a kamarai hozzájárulás megfizetését eddig elmulasztó vállalkozásoktól kérjük, hogy mihamarabb pótolják ezt az elmaradásukat.”

Ha valaki előtt nem volna világos, ez azt jelenti, hogy az öt ezer forint „hozzájárulás”megfizetése kötelező, s a mulasztóktól könyörtelenül behajtják. Még szerencse, hogy a hozzájárulás szó valahogy a lehetőségeinkkel függ össze, nem a kötelezettségeinkkel!

U.i.:
Befizettem. Az én süket füleimnek egy esztendő csend következik.

parragos

Csak a kamara teszi a dolgát, nyilván nagyon serényen. Mert lássuk be, nem lehet könnyű évente elverni 543.692 vállalkozás évi ötezer forintját, azt a 2.718.460.000 forint hozzájárulást, amiért soha senki nem vár semmit!

Csak, mi erről nem küldünk tavaszi levélkét…