ÉLJEN NÉLKÜLÜNK MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE! – a gimnázium nem akar biodíszlet lenni!

Történt, hogy az idei „nemzeti ünnep” közönséganyagához nem bizonyult elegendőnek az a százhetvenegy aktivista, akik a Kossuth szobor minapi avatásán egybegyűltek, és odaadó lelkesedéssel éltették megmentőjüket, Orbán Viktort.

Hiába volt a beígért rántotthús, (pár.set.szel., pir.burg., vág.vegy.sav.) az ingyenbusz, meg a várható felemelő élmény, nem akart özönleni a korábban megszokott hipp-hipp kórusok egyike sem.
Nem jöttek a régi cimborák, hiába szólt a „polák venger dva bratanki”, valahogy a lengyeleknek sem volt már olyan frankó átbuszozni az éjszakát; s hogy, hogy nem, a mindenre elszánt, anyagilag soha nem támogatott CÖF sem érezhette úgy, hogy egy újabb békemenettel jelezhetné kiállását szeretett vezére mellett.
Sem Széles, sem Bayer, sem Bencsik, de még csak az ufonauta Pataki sem érzett semmiféle bizsergést, hogy a Múzeumkertbe vonuljon, több ezres tömeg élén, több méteres molinót szorongatva.

A megoldás kézenfekvőnek tűnt. Minden klikkek legjobbika, – tehát a KLIK -összeállított egy csábító programot diákoknak és tanáraiknak: jönnének hát ők a fővárosba, tapsikolni, zászlót lobogtatni, s az adott jelre hangosan éltetni vezérüket.
Öltsenek ünneplő ruhát, mellükre biggyesszenek kokárdát és viselkedjenek úgy, ahogy a biodíszletektől elvárható. Mosolygós, pirospozsgás arc, vidámság, önfeledt boldogság, kacaj stb.stb.stb.

7935803_e77e4cf17b11c6e3bd8c14846dc541e4_t

A KLIK levele megérkezett Vácra is, egyenesen a Váci Madách Imre Gimnázium igazgatójának címezve, aki a tantestület elé vitte az érkezett levelet, melyet nemes egyszerűséggel gyalázatnak nevezett. Aztán a tantestület, miután egy emberként vállalta ellenszegülését, levelet írt a KLIK-nek, mely gondolatokat a dicséretes bátorság okán szóról szóra közlünk:

„A Váci Madách Imre Gimnázium tantestületének állásfoglalása
Tárgy: A 2015. március 15-i budapesti megemlékezésen való részvétel elutasítása
Cím: Domokos Márta tanügy-igazgatási referens, KLIK Ceglédi Tankerülete
Tisztelt Domokos Márta!
Tudomásunkra jutott, hogy a 2015. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó egész napos megemlékezésre Fodor Gábor megyeközponti tankerületi igazgató megbízásából Ön 10 fő diákot és 1 fő pedagógust hívott meg iskolánkból. A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt.
Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.
Megértését köszönjük.
Tisztelettel: A Váci Madách Imre Gimnázium tantestülete”

Nem gondoljuk, hogy egyszerű szavakkal leírható volna, vajon mit gondolhatott a levél elolvasása után Domokos Márta tanügy-igazgatási referens, a KLIK Ceglédi Tankerületénél, de nyilván markába kapta K telefonját, s azonnal jelezte feljebbvalóinak, a maga nemében páratlan ellenállást, mely nyilván nemzetünk, a fidesz, a kereszténydemokraták, Orbán Viktor szóval Magyarország ellen irányult.

Már maga a felvetés is eretnekségnek tűnhetett: nemet mondani, pláne tantestületileg, nemzetünk derék vezetőjének meghívására! Kikosarazni minden magyarok legjobbikát, nem „hozzá engedni a gyermekeket”, oly mértékű bolsevik magatartás, mely tűrhetetlen a jobban teljesítő Magyarországon…

A Váci Madách Imre Gimnázium tantestülete petíciója – ahogy az szokás – az internetre is felkerült, ahol két napon át rengeteg szimpatizáns fejezhette ki egyetértését a példaértékű összefogás mellett. Megköszönték a tantestület bátorságát, megköszönték, hogy volt merszük nemet mondani.

A mai írásunkat mi is azzal fejeztük volna be, hogy köszönetet mondunk pedagógus társainknak, akik képesek voltak diákjaik távoltartására, de az élet felülírta elképzelésünket, s most képtelenek vagyunk további kiegészítések helyett szintén szó szerint közölni egy „választ”, mely több, mint reflexió. Fenyegetés, egy barbár hatalom aljas megnyilvánulása, mely gyermekeink és a mellettük kiállni bátor tanárok ellen irányul:

„Felhívás az iskolai vezetés részére
Tisztelt Váci Madách Imre Gimnázium Tantestülete!
Egyesületeink mély megdöbbenéssel értesültek az iskola vezetésének döntéséről, mellyel Nemzeti ünnepünket gyalázzák meg és rossz példát mutatnak tanulóiknak. Az ünnepségsorozatnak semmilyen politikai színezete nincs. Évtizedes hagyomány sőt protokoll, hogy az ország mindenkori közjogi méltóságai felszólalnak Nemzeti ünnepeinken. A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről amiért minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie és nem a törvényesen megválasztott kormány ellen kellene nevelnie a legfiatalabb generációt. Az, hogy a diákok részt vesznek egy ünnepségen nem politikai befolyásoltság ellentétben azzal, ha megtiltják részvételüket mert az éppen kormányon lévő miniszter személyisége a tantestületnek nem szimpatikus! Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, mellyel lényegében hazaárulást követnek el. Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól.
Tisztelettel:
Egres Béla és Lovászi Fruzsina
Jövő Generációja Egyesület-Elnökség
7633 Pécs, Kerényi Károly u. 2/b
http://www.facebook.com/egres.bela
A felhíváshoz csatlakozik a váci székhelyű Péleusz Oktatási központ és CÖF klub valamint a Milla és az Együtt 2014 oldalairól kitiltottak facebook közössége is!
Csongrádi Eszter és Vámos Edina
https://www.facebook.com/sztee
Vác-CÖF klub -Péleusz nyelviskola
www.peleusz.mindenkilapja.hu
A Milla és az Együtt 2014 oldaláról letiltottak közössége-facebook
Kaltenekker Anikó és Stadler Mária CÖF aktivisták
Szoros együttműködésben a Jövő Generációja Egyesülettel!”

Mindezek után nyilván szép, emberi ünnepség várható Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében.

Az állami televíziók felkészült operatőrei majd remek snitteket mutogathatnak a beszédek alatt éljenző tömegekről, akiknek ajkáról – nyilván – ki sem fogy a nóta!

nemzeti_zaszlo

Kellett néhány év, amíg a lelkes nemzetből, kivezényelt nép, biodíszlet lettünk. S kell majd jó néhány, amire képesek leszünk elfelejteni e gazembereket…

Utóirat:
“A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala és a Klik levélben toborzott diákokat a március 15-i állami ünnepségre. A Népszabadság szerint már összesen 263 iskola jelezte: nem kérik, hogy diákjaikat elbuszoztassa a HM a március 15-i állami ünnepségre.
A lap megkereste a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), ahol közölték: 307 iskola kapott meghívót. Arra a kérdésre, hogy hány iskola nem válaszolt vagy utasította vissza a meghívást, azt válaszolták: „Összesen 44 iskola jelezte, hogy szeretnének élni a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal által kínált lehetőséggel, és diákjai szívesen részt vennének a nemzeti ünnep fővárosi programjain.” Ami azt is jelenti, hogy 263 iskola nemet mondott vagy nem válaszolt.
Ugyanakkor a Klik szerint 495 diák jelezte részvételét a nemzeti ünnep fővárosi programjain.”

Még jó, hogy ez az alkalom is Hende Csaba minisztériumának hírnevét öregbíti… Szombathely polgárainak talán joga van tudni a kevésbé sikeres Hende produkciókról is…

Kíváncsian várjuk a kivezénylésre önfeledten “igen”-t mondó vasi, szombathelyi iskolások elbeszéléseit az ünnepségről!

UGYAN, KI HINNE MA MÁR A BABONÁKBAN? – 2015.március 13. péntek!

Valaha úgy tartották, ha péntek 13-a március hónapra esik, különös vérszomjas lények lepik el az ember lakta településeket…

Babona-84376
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Nem tudni, miféle megfigyelések, tapasztalások adtak okot az efféle vélelmeknek, de a régiek várakozásai valamiért a nyakunkon maradtak, s a legkevésbé sem mondhatjuk, hogy ma már nem vagyunk babonások!

Tudjuk jól, a babona a gyenge lelkek vallása, mégis, egyre több internetes oldal bizonygatja, hogy oda kell figyelnünk egy-egy őskövületnek mondott népi megfigelésre, boszorkák és alkalmi jósok szavaira. Idővel – ki tudja – talán „spekulálgatni” is lesz kedvünk, mint öregeinknek…

A sajátos társasági élet legújabb kori megjelenésével, a megosztások fura elterjedésével újra megjelent az „azt beszélik” folyama, hogy csak egy keveset kalandozzunk, íme, néhány igen eleven, ráadásul nemzetközi példa:

Drezdaiak szerint, felcicomázott, esküvői menettel, virágdíszes autóval találkozni, nem egyéb, mint: hamarosan kopogtató szerencse a szerelemben. Egy német hírportál szerint a szerencse után áhítozók rendre keresik az alkalmat, s az eskető termek körül forgolódnak napestig.

Pókot látni, nagy szerencsét jelent. A norvégok szerint a padlások, pincék zugait takarítók egyenesen elüldözik a szerencse kiáradását, ezért Oslo környékén lakatokkal óvják a padlásfeljárókat. Mindezek után, szinte törvényszerű a másik megállapítás igaza: Pókot agyoncsapni, nagy szerencsétlenséget jelent.

Eltörik a tükör. Ahány darabra törik, annyi évig a lány nem megy férjhez, vagy annyi héten át peches lesz. Ez a babona Portugáliából származik. Az internet gyöngyei közt találhatunk portugál honlapokat, melyek a „tükörcserepek” címet viselik.

Kéményseprővel találkozni, szinte egész Európában ugyanazt jelenti: Minden a terv szerint fog sikerülni. Varsóban ehhez hozzáteszik: meg kell markolni két gombunkat, s nem szabad mindaddig elereszteni, míg nem látunk egy kimustrált Trabantot, két szőke nőt és egy tűzoltót. Hogy miért pont ezeket, ne firtassuk!

lohere

Lipcsében nem fordulhat elő, hogy pénteken megvágja valaki az ujját. Ha mégis, nos, akkor valaki meghal az ismerősei közül – ezt jelenti arrafelé ez a borzalom.

Hollandia a babonák földje! Ha éjfél után valakinél recseg a bútor, úgy tartják, nagy családi bajok várhatók. A mindenfelé terjedő holland bútorházak egyik kedvenc internetes reklámfogása a figyelmeztetés: a mi bútoraink nem reccsenhetnek, soha!

Csuklás. Valaki emleget bennünket. Azt gondolhatnánk, hogy ez bizony valami ostoba adoma a sötét Zalából. tévedés! A csuklással kapcsolatos megfigyelés szülőhazája Wales, ahol a mai napig honlapok sora szervez tanfolyamokat, melyeken a csuklás ellenszereit oktatják, persze borsos áron.

Kiömlik a víz. Szentpéterváron ez azt jelenti, aki felé folyik, annál gyermekáldás lesz. Ugyan, ki ne hallott volna már a péterváriak fogamzásgátló újításáról? Víz ott ki nem ömlik… vodkát hörpintenek!

Fekete-macska

Ha az ajtó magától kinyílik. Váratlan vendég jön. Ez már majdnem magyar babona! Felvidéki, ma leginkább szlovákiai hagyomány, mely ellen a fiatal köztársaság megerősített zárakkal védekezik, különösen, ha délre néz a kapu.

Először a bal cipőt felvenni. Azt jelenti, hogy az illető nem jár szerencsével. Legalábbis így tartják a taljánoknál, ahogy szintén szerintük a ruhát fordítva felvenni annyit tesz, hogy a ruhát felöltő hamarosan jelentős összeget, pénzt kap.

Végül, néhány eredeti morzsa a világ „cigány babona kincséből”! Ha az asztalról leesik a kés, az a nem várt acsarkodás jele. És ezt még lehet fokozni! Leesik a kés és megáll a padlóban – Na ez már igazán nagy problémák eljövetelét jelezheti. Ha mindez egy igazi roma csetepatéhoz vezet, akkor egy dolog jelzi. Kiömlik a só.

(…)

A modern folklór egyik legutóbbi eleme abszolút hazai agyszülemény: Fiatal ara éltes jövendőbelijének mellét dögönyözi. Nos, a rossznyelvek szerint ez (is) a férfiember alkalmatlanságát jelzi. Hogy „I”, vagy „A” kategória, az csak a katonaság számára lehet érdekes…

Nyilván mindenkinek akad kedvenc babonája, ahogy életen át gyűjtögetünk és használunk „szólás-mondásokat” is, melyek közül a legkedvesebb a magyar népmesék legvégén szokott ékeskedni: aki mindezt nem hiszi, járjon utána!

Mi mindenesetre jól kifüllentettük magunkat!

196613_165818631_big

2015. március 13-a péntekre esik!
Akkor most, különös vérszomjas lények lepik el az ember lakta településeket, vagy ahogy egy töredék fogalmaz: “alkonyattájt gyógyít, az nekiiramodik és felemelkedik a halottak…” Mi készül itt emberek?

Március 15. közeledtével, amúgy, pusszantjuk a cenzúrát!

H.U.K.U.K. – avagy jön a mindent leszaró fülkeforradalmárok szhelyi restartja

Az a hír, hogy akkor márciustól újra kezdik.
Ők, a hatalmuk kellős közepén.
Semmi okuk befejezni bármit is, de szimplán a gúny kedvéért restartolnak.
A sok bal-f….sz meg majd nézhet.
Na azok volnánk mi. Össznépileg.

2015. március 15-e azzal vonul be a történelemkönyvekbe, hogy bezár az összes bazár, pedig a lényeg éppen nem ez volna! De prímán takar! Az emberi szükségletek, a szabadságjogok letiprásának kezdete ez. A botrányok mindennapossá és ami ennél is elkeserítőbb, általánossá válnak. Fuldoklunk, reggel, délben, meg este.

(És akkor a simics beállít ezzel a merőleges felvezetéssel, mely szerint úgy látszik, mintha Magyarország őfőkegyelmessége zsarolható volna Moszkvából! Röhej!)

(Ahol a „rend” abban teljesedik ki, hogy bizonyos B.Zs. rabosított verzióban közli időről időre a „szerinte bűnözők” nevét, sejteni engedi, mi mindent szarnak le éppen a fiatal demokraták, aztán „széles vigyorral” közlik a további tudnivalókat a miheztartás végett, na ott H.U.K.U.K. van, de frankón!)

(A kicsit később álmodottak részére, meg mert akad néhány józan, aki azért szereti tudni, mit olvas, szóval gy.k. idevezetjük, ez valaha, s ma leginkább annyit jelentett, és jelent: „Ha Újra Kezditek, Újra Kaptok”. Jelmondat volt ez akkor a javából, a munkásőrségnek keresztelt fegyveres formációhoz nagyon illő, s ma is riaszt ez a deja vu érzés, miközben a gödröket kerülgetve, az újdonatúj hatmillás kamerákba repesztünk.)

Tehát, akkor az a hír, hogy márciustól újra kezdik. Mi meg, akiknek ez volna a kötelességünk, annyi átvakarózott év, hónap, nap után, újra csak „kapunk”. Oltári méretűt!

hcshhh

Legyen szabad megjegyeznem, hogy irtózom, mindenfajta szavaltatástól, a gyűlölettől alig látok, amint gajdoltatni akarják velem a Nemzeti dalt, mert annak minden sora igaz, s „ezek” itt soronként hazudnak. Mindezt egy olyan gazember agyalmányaként, akinek sem a városunkban, sem az életünkben nem szabadna jelen lenni – de itt van, itt okvetetlenkedik, megmagyaráz és kirekeszt.

A hendénk.

Számára mi mind becstelen emberek vagyunk! Egytől egyig, kivétel nélkül! Elvárja, hogy vele, az ő mérhetetlen nagylelkűsége okán szavaljuk: Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk…

Szombathelyen születtünk, itt élünk, miközben minden élhetetlenné válik köröttünk. Város, amit feladtunk… (?)

Ma érkezett egy fénykép. A távoli Ukrajnából.
0001

Egy katonát ábrázol, egy őszes szakállú, őszes bajszú katonát, s egyetlen másodpercre falhoz szegez a döbbenet…
Mert még mindig nem akarom elhinni, hogy legalább idehaza, a szülővárosunkban nem voltunk képesek megszabadulni ettől a mindent elrohasztó g…i vírustól!

NŐK – Címkék: nőnap, kommunista ünnep, egyenjogúság, bla-bla-bla…

Kreált világunkban – talán nem véletlenül – mindennek „napja” van!
Akadnak bőven, akik a névnapjukat, mint valami különleges, jól megérdemelt, kizárólag nekik járó üdvtörténetet élik meg, elejétől a végéig pancsikolva minden pillanatában. (Mintha legalábbis tehetnének arról a rögtönzött döntésről, amit a szülészeten valósítottak meg eleik.)

Talán, – s mert ezt közvetíti a média -, vitathatatlanul kellemes dolog ünnepeltnek lenni. Mindegy milyen áron, megérdemelten, vagy akár érdemtelenül!

Ott a másik véglet, ahol ma már az is öröm, ha másoknak eszébe jutva eljut valakihez egy szó, egy mondat, egy gesztus, ha észlelik, észre veszik, ebben a fertelmes vibrálásban. A legszebb, hogy akadnak, akiknek a feltételes mód és a vele való múlt idő sem gond, ha éppen hallelújázni támad kedvük… Meggratulálnak bárkit, akár utólag.

Letudják.

Akad azért egyetlen nap, a sok között, amit évtizedes diadalútja után ma éppen a kirekesztésre használnak, akadnak, akik szimplán „gáznak” tartanak, mások lazán lekommunistáznak, megint mások felemlegetik, az ilyenkor alkoholos mámorban úszó gyengébbik nem levakarhatatlan egyedeinek idióta megnyilvánulásait…

002

Mert ez a nap jócskán erodálódott, megkopott, már rég nem azt jelenti, amit húsz, harminc éve, amikor még lépten-nyomon hóvirág-árus anyókákba botlott a magunkfajta férfiember, aki a város utcáit járta.

A hajnalban a Répce menti Muzsajba, meg a Rába parti Dobogó erdőbe igyekvő legénykék ideje is rég eloldalgott, a hóvirág védett növény, eszmei értéke tízezrekben mérhető, az őrzésükre rendelt perzekutorok nem ismerik a tréfát! Jaj annak, aki csak egyetlen szárat is leszakít!

001

Anno azért legalább ezen a napon „nő” volt a kedves, nő az édesanya, nőként ünnepeltük tanítóinkat, később a műszakvezetőt, meg a főorvos asszonyt, sőt a tréfálkozni szerető édesapák még a kisleánykáiknak is hóvirággal kedveskedtek, ha aznap kivételesen ők mentek a gyermekért az oviba. Ma is akadnak kivételek, talán.

005

Csokorral a kézben az idén is megjelennek majd a baloldali érzelmű pártok tagjai, ahogy minden évben tették… a városok terein, lesznek női vezérekkel megáldott vállalatok, ahol folklórműsor, meg némi harapnivaló várja majd az „ünnepelteket”, a rendőrnőket is meglepik a kapitányok, lesznek „nőnapi”-nak keresztelt koncertek, bulik stb.

Letudjuk.

Akadnak majd hős „gondolkodók”, akik kifejtik, mennyire bántó, hogy még ma is létezik ez a „komcsi idétlenség”, Clara Zetkin és társainak emlékezete; még jó, hogy a Valentin nap, meg a Budapest Pride alkalmai azért feldobják a hangulatot… Lesznek cikkek, írások, melyek az ecsetelik, egyáltalán érdemes e ma még nőnek lenni. Felsorolják a nők gondjait, nehézségeit, mások írnak majd a prostitúció esélyeiről, mint az életben maradás népszerű lehetőségéről.

Akadnak bőven statisztikák, jelentések a női sorsokról – aztán jön a 364 napig tartó kuka csönd!

„A magyar nők átlagkeresete a férfi fizetések 82%-át teszi ki. Bár a férfiak és nők jövedelmének egymáshoz mért aránya megfelel az uniós átlagnak, a magyar nők átlagfizetése alig haladja meg az európai nők átlagjövedelmének a felét.
Az öregségi nyugdíjak esetében is a férfiak javára tapasztalható eltérés: a nők öregségi nyugdíja itthon átlagosan 13%-kal, mintegy 16 ezer forinttal volt alacsonyabb 2014-ben a férfiakénál.
Az elemzés szerint a magyar hölgyek az egészségüket és általában az életminőségüket is rosszabbnak tartják, mint a férfiak, vagy az európai nők.
Az OECD tagállamokban a görög és a magyar nők a legkevésbé elégedettek az életükkel: 0-tól 10-ig terjedő skálán azt 4,8 ponttal értékelték, szemben a vizsgált országokban élő nők 6,7 pontos átlagával.
Míg a legtöbb államban a hölgyek hasonlóan elégedettek, vagy elégedettebbek, mint a férfiak, Magyarországon a férfiak értékelték jobbnak az életüket. A magyar hölgyek alig több mint fele minősítette jónak a saját egészségi állapotát (szemben a férfiak 60%-ával), ami a 6. legrosszabb arány a 34 vizsgált OECD ország közül és jelentősen elmarad a tagállamok 67%-os átlagától is.
A tényszerű adatok is alátámasztják az egészséggel kapcsolatos érzetet: a 16 évnél idősebb magyar nők közel 41%-ának van valamilyen régebb óta fennálló egészségügyi problémája, ami az 5. legrosszabb európai adat.”
(Blikk.hu)

A nők, ma leginkább hősök, sztárok, edzőtermekben izzadó legendás csoda-lények, legalábbis róluk írnak az újságok, magazinok, velük tündököl az összes televízió.

De vajon, ki törődik a földi halandókkal?
Azokkal a nőkkel, akik hajnalban ébresztőórák visítására kelnek, hogy munkába indulás előtt reggelit és tízórait készítsenek gyermekeiknek, akik férjüket friss kávéval ébresztik, s a lakást rendbe teszik, mielőtt kilépnek az ajtón?

Ki gondol azokra a fiatal lányokra, akik szerelemről, boldog családról, kényelmes otthonról, biztos megélhetésről álmodozva, átlépve a nagykorúság kapuján, megkezdik robot-munkájukat az első összeszerelő üzemben, mint operátor?

Ki emlékezne meg a közmunkát vállalni kénytelen több-diplomás asszonyokról, akik a ledolgozott keserves éveik után, munkahelyeik megszűnte miatt kénytelenek a társadalom megtűrtjei körében vergődni?

„Egy nőnek mindig az a valóságos társadalmi helyzete, aminek az illúzióját fel tudja kelteni.” Guy de Maupassant, francia író, a női nem nagy tisztelője így fogalmazta meg a legegyszerűbb szavakkal a nő valóságát.

003

Aztán egy másik író, Oriana Fallaci művében értelmet adott a nők ünneplésének is: „Varázslatos dolog nőnek lenni. Olyan kaland, amihez bátorság szükséges, olyan viadal, amit soha nem lehet megunni. Ha nőnek születsz, sok nagy feladat vár rád. Először is harcolnod kell azért, hogy megtudják: ha Isten létezne, ősz öregasszony vagy széplány is lehetne. Azután harcolnod kell, hogy megértesd az emberekkel: a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, amit úgy neveznek: engedetlenség. Végül azért kell harcolnod, hogy bebizonyítsd: formás, kerek testedben értelem lakozik, és meghallgatásért kiált.”

Uraim! A nemzetközi nőnap értelme nem múlt el, csak az aljasságaink súlya lett jóval, jóval nagyobb!

VALAKI HALÁLHÍRE – aki a rettegésbe halt bele

2015 március harmadikán hajnalban meghalt egy ember.

Ismerősei szerint hetek, hónapok óta zaklatottan viselkedett.

Ma reggel, kevéssel fél öt után kitárta a lépcsőházi ablakot és a hetedik emeletről a mélybe vetette magát.

01
.

Órákkal később, a lakás ajtaját felfeszítő rendőrök, egy gondosan összehajtogatott papírlapot, meg egy tollat találtak a konyhaasztalán. A papírosra egyetlen szót írt, valaki, girbegurba betűkkel: félek!

A halál okát vizsgáló igazságügyi szakértők megállapíthatják, hogy „értelme beszűkült, egy lehangoló érzés kerítette a hatalmába, amit egy vagy több általa észlelt fenyegetés keltett benne”…

Nem talált más kiutat, nem kínálkozott számára más megoldás! …megszabadult a félelmeitől.

Családja, mert nem ismer más lehetőséget, hozzánk, a blogunkhoz fordult, hogy közzétegyük: aki tud, segítsen. Ma még nincs, ki eltemesse a halottat, nincs, ki vállalná egy édesapa méltó búcsúztatásának költségeit…

(…)

Elgondolkoztunk, vajon mitől félhet ma egy ember?

Aztán felidéztük Sz. Kiss Judit alig egy esztendővel ezelőtt, a Gépnarancsban leírt gondolatait, mondatról mondatra.
Mert semmi nem változik… Úgy tűnik.

„Szeretném elmondani nektek, hogy félek. Évekig tanultam nem félni és amikor úgy éreztem, már menni fog, a félelem ordasai falkába verődve rohantak rám, gyanútlan védtelenre.

Szeretném elmondani nektek, hogy magyar vagyok. Ha úgy tetszik, MAGYAR. Igen, igen, csupa nagybetűvel. Büszke vagyok a magyarságomra, büszke erre a szép országra, gyönyörű hagyományaira, büszke tehetséges honfitársaimra. Teszem ezt mindenfajta árvalányhajas romantika nélkül, puszta szeretetből, hálából. De hadd mondjam el nektek, hogy még soha , de soha nem volt ilyen lélekölően fájdalmas és nehéz magyarnak lennem.

Szeretném elmondani nektek, hogy nem értek a politikához. Nem értek, csak “emberül”. A politika pedig embertelen. Nem érdekel, hogy ki, mit ígér, nem érdekel, hogy a kormányzó párt most mindazt beígéri, amit eddig elvett tőlünk. Nem érdekel, hogy a baloldal egymást tépi, melyikük emberségesebb, urasabb, szebb, ki kit járat le. Pusztán félek.

Szeretném elmondani nektek, hogy felháborít, amikor nyugdíjas barátom sírva bújik el, ha meglátja az Elmü autóját. Elvesztett feleséget, egészséget, barátokat. Két kutyáját félti. Azt a keveset, amit nekik őriz a fagyasztóban. Ő maga ugyanakkor élelemsegélyre szorul. Okos, intelligens, világlátott, nem akárki.

Felháborít, amikor a cukorbeteg asszony , akinek férje nem kapott időben fizetést, beoldalog a gyógyszertárba és hitelbe kér fizetésig. Majd szégyenkezve kiszalad a ” mégis mit képzel” kiáltásokra. Tán azt képzelte, nem hagyják meghalni. Mert ő is fontos.

Elrettent, amikor egy férfit oly sok év munkaviszony után hat órás munkarendbe tesznek.

Elborzaszt, hogy a munkahelyén szándékosan olyan vezetőket neveznek ki, akik alantas természetükkel tűnnek ki. Gazdáik csaholó ebeivé válva nem fogadják dolgozóik köszönését, embertelenek, kegyetlenek. Élvezetüket lelik az alkalmazottaik megalázásában. Jogsegély van, de aki használni meri, utcán találja magát. Cserébe kapnak annyi fizetést, ami se lakni, se enni, se betegségükben gyógyszerre nem elég.

Szeretném elmondani nektek, hogy félek tőletek! Gyűlöl idős fiatalt és fordítva. Gyűlöl dolgozó munkanélkülit és fordítva. Gyűlöl egészséges beteget és fordítva. Gyűlöl gazdag szegényt és fordítva. Gyűlöl jobboldali baloldalit és fordítva. Senki sem vállalja, de mindenütt ott van. Senki sem mondja, de mégis hallom.

Szeretném elmondani nektek, hogy nem írhatok le mindent. Nem írhatom, mert leírhatatlan. Nem érzek, csak nyers, elemi erejű félelmet.
Sajnálom a családokat, akiknek gyerekei külföldre menekültek életben maradni. Sajnálom a családokat, akiknek a gyermekei nem tehetik meg. De mit tegyek azokkal, akik hiszik, hogy ennyi fiatal pusztán azért hagy itt múltat és jövőt, mert több , szebb műszaki kütyüre vágyik? Csillogásra vágyik. Mit tegyek, amikor hangot ad ennek a hitnek, és követői támadnak?

Mit tegyek azokkal, akik hiszik, hogy a sok devizahiteles azért járt pórul, mert rázták a rongyot, hát úgy kell nekik?

Mit gondoljak azokról, akik a hajléktalant csak a társadalom fekélyének tekintik, sajnálkozva, hogy nincs modern kori Taigetosz? Nyugtassam meg őket, hogy bizony van, a neve Magyarország?

Mit gondoljak a közmunkára ítélt dolgozni, élni vágyókról, és mit a rendszer kiagyalóiról?

Mit gondoljak arról, hogy itthon, hangsúlyozom , itthon angol nyelvtudás nélkül majd’ lehetetlen elhelyezkedni?

Mit gondoljak arról, hogy szinte mindenhová felsőfokú végzettséget kérnek, miközben a felsőoktatás el van lehetetlenítve?

Mit gondoljak arról, hogy mi vagyunk az “egyszer majd” országa? Mert egyszer majd jó lesz. De az az egyszer nem akar soha megérkezni.
Nézzetek körül! Minden nép halad valahová. Mi toporgunk. A mi választott vezetőink újra és újra “a nulláról kezdenek” A saját nullájukról. Aztán szépen megszedik magukat. Jöhet a következő…

Mit gondoljak a fizetési statisztikákról, a csökkenő munkanélküliségről? Mit gondoljak az ötvenezer forintnyi fizetésekről, az ilyen-olyan okból rendszerből kikerülőkről?
Szeretném elmondani nektek, hogy én nem hiszek senkinek. Nem hiszem, hogy a trafikokkal, az eget verdeső dohányárakkal az én egészségemet, a te egészségedet védené bárki. Egy dologban hiszek. Abban, hogy halálra tépelődsz, nem alszol éjszaka, és cigaretta után kapsz, mint oly sok nyomorult társad. Abban hiszek, hogy ez az ország a szegények országa. Abban, hogy ez az egy, ócska mankójuk maradt. Abban, hogy ezt “fönt” is tudják. Abban , hogy egy doboz cigaretta árából az állam profitál a legtöbbet. Miközben téged félt. Nem ad helyette munkát, nem ad lakást, nem ad pénzt, gyümölcsöt a gyerekednek. Csak félt…

Szeretném elmondani nektek, hogy fojtogatott ez a mai nap, így éjszaka sétálni mentem. Igazi, ropogós hideg van, szeretem nagyon. Nem sokáig sétálhattam, mert nyomomba szegődött egy járőr autó. De jó, – gondoltam, vigyáznak rám, biztonságban vagyok. Aztán az autó lemaradt, látszatra visszafordult. Néhány perc múlva hang nélkül gurult mellém. Hol voltam, hová tartok, hol lakom, záporoztak a kérdések. Hiába mondtam, itt lakom az utcában, a rend morc őrei a zsebemet is kifordíttatták. – Ilyen gyanús vagyok? – kérdeztem mosolyogva. – Ne szemtelenkedjen, mert megbánja! – így a kb 23 éves rendőr. Hiába, rendnek köll lenni!

Szeretném elmondani nektek, hogy ordítani akarok! Ordítani és kirohanni és mindenkinek megfogni a kezét, jöjjön velem! Jöjjön és tegyük a dolgunk! Csináljuk meg mi a jövőnket! Ám hiába szeretném, helyette itt nyüszítek.

Szeretném elmondani, hogy félek, hogy félsz, hogy félünk! Hová tartunk? Mi lesz velünk? Hol van a mi Magyarországunk?”

02

Szinte semmi nem történt ma.

Sem.

Csak egy ember halt meg, holnap meg egy következő.

Őt szeretnék eltemetni, akik hátramaradtak, mindezt túlélni. Tudjuk, ez kétségtelenül, nem elég izgalmas hír. Ennyi!

Aki tud, segítsen!

TIZENÖT ÉVÜNK, HA VAN! – „Most körülbelül nincsen semminek jövője.”

Emlékszel még, arra az idegesítő kérdésre, amit a „csipkedős nyanyák” féle népek rendszeresen nekünk szegeztek, gyermekkorunkban: „Na, mi leszel, ha nagy leszel?”
Mi lennék? -válaszoltuk lelkesen visszakérdezve.
Nagy levegőt vettünk, apánkra néztünk, aztán büszkén feleltük rá az éveken át, megannyi átbeszélgetett délután alapján apránként felépített választ.

Emlékezetünk szerint, egyszer sem válaszoltuk azt, hogy migráns, menekült… gazdasági kivándorló…

Túl az ötvenen ez ma is lehetetlennek tűnik…

Mert egyikünknek sem sikerülhetett feltételezni azt, hogy majd nem választhatunk, kedvünk, rátermettségünk szerint, hogy majd nem azt tehetjük, amit szeretnénk, vagy amire készültünk, tanultunk, éveken át, és, hogy majd azzal kell „beérnünk”, ami jut! Az lesz a megélhetésünk alapja, amit a sok odavetett konc közül még vállalhatónak érezhetünk.

Itthon maradtunk!
Egy később eltarthatatlan eltartónak.

Megpróbáltak felelőssé tenni a velünk történtekért, kisemmizettek és feleslegesek lettünk, ott, ahol „nagyok lettünk”, s mégsem lehettünk azzá, amit szerettünk volna…

Az „Amerikából jöttem, mesterségem címere” játék pedig megváltozott. Ma leginkább a „Magyarországról jöttem, ahol a most körülbelül nincsen semminek jövője” című játék zajlik, a nagyvilágban szerteszét.

aaa

A mestersége birtokában, minden múltját hátrahagyó, többnyire csak magyarul értő és beszélő menekültek áradata, a „kitántorgók” világa most viszi el tőlünk az utolsó kapaszkodót, a lehetőségét a még egy darabig valahogy mégis vállalható itthoni életnek. Ami itt éppen nélkülük lesz majd vállalhatatlan!

bbb

„Amerikából jöttem, mesterségem címere: G…Ó”, vagyis gazdasági kivándorló…

A minap jutott az eszembe egy kb. tíz esztendővel ezelőtt történt eset. Az öreg tanítónő és köztem, az aktív „fiatal” között zajlott egy beszélgetés. A rengeteg munkáról, meg az utánuk következő nyugdíjas évekről vitáztunk, amikor az ősz hajú hölgy, mintegy lezárásul a távolba nézett, s így szólt: -Még jó, hogy annyit güriztünk akkor, így, most van nyugdíjunk! Mire én, szeretettel, a megbántás szándékát is elkerülve szintén felsóhajtottam: – Még jó, hogy annyit gürizünk most, így Önnek valóban van nyugdíja! Amire nekünk esélyünk sem marad…

Tudom, a tanítónő azóta meghalt, néhány éve álomra szenderedett, s talán haláláig sem volt képes feldolgozni, „annak” a fiatalnak, a hozzá intézett mondatait. Bárcsak ne lett volna igazam!

A minap rövidke filmet láttam a Londonba költözött, ott dolgozó magyarokról, azokról a „fiatalokról”, akik számára élhetetlenné vált Magyarország, ahol most körülbelül nincsen semminek jövője.

http://film.indavideo.hu/video/f_menjek_maradjak_london

Aztán eszembe jutott a tanítónő, aki elégedetten nyugtázta, hogy akkor és ott volt az életminőségét biztosítani képes nyugdíja.

Tudom, hogy öngólt rúgok, ha korban az orbáni generáció tagjaként elítélem azokat a „fiatalokat”, akik döntöttek, s hátuk mögött hagyva a nyomort, hazát, lakcímet, nevet és hivatást változtattak, mert bármi áron élni szeretnének. Nem rájuk beszélek most!

Mert a magyar ember munkaereje Magyarországon megfizethetetlen!

5627e9ddca5c9073ecd9669c709c4da6
.

Csak önző módon kénytelen vagyok azokra gondolni, akik tizenöt éven belül az ország lakosságának több, mint háromnegyedét jelentik majd. Azok lennének akkor az eltartottak… Mi, magunk.

Öt éve már, hogy erről sumákolnak a regnáló hatalmasságok! Ők, akik minden ilyen film után azt várják, hogy a kitántorgókra, meg a “kommunistákra” haragudjunk, pedig mi őket gyűlöljük – egyre jobban!