VAJNA TIMIÉK GÓLYÁJA ORVOSÉRT KIÁLT – miközben a magyar nyugdíjasok éhen vesznek

Vajna András György (gy.k.:Andrew G. Vajna) 1944. augusztus 1-én született, de még két évig – hetvenhárom éves koráig – ráér totojázni! Addig – ha hinni lehet 38 évvel fiatalabb neje prognózisának – élvezni fogja az életet, hogy azután az akkor 35 éves Timikéje átadhassa magát az anyai örömöknek. Hurrrrráááááá!

Ahogy szintén a b. nej fogalmazott: „babát terveznek férjével, de valószínűleg a gólya érkezéséhez orvosi segítségre lesz szükségük”. Persze, már a fióka neve is rég készenlétben állomásozik.

001

Szép ez a tavaszi történet, tele zsongással, üdeséggel!

Még a zord márciusi hóförgeteg zengette ablakainkat, amikor az “ifjú férj” az alábbi nyilatkozatot tette: „Teljes mértékben és vakon megbízom a feleségemben. A végrendeletemben is ott szerepel a neve. A házasság számomra bizalmi kérdés. Épp ezért az ügyvédeim hiába akarták, mondván, külföldön ez bevett szokás, nem voltam hajlandó házassági szerződést írni.”

002

Nos…Lássuk be, a gólya érkezése csodálatos dolog! Sőt, lehet, hogy tudományos, fantasztikus! És lám, míg e fenti hírt, mely a gólya érkezésének orvosi segedelmét magyarázza, szinte valamennyi, mértékadó, magyar sajtótermék átvette volt e héten, alig engedhettek teret, minden egyéb, apró-cseprő dolognak!

Mert Timi láthatóan boldog! Istenem! Ezt a sugárzó örömöt még a néhai Palácsikné, Damu Roli sem volt képes beszennyezni, zaftos szexorgiáik utólagos ecsetelésével!

Hja! Andy vakon megbízik Timikében! Jól néznénk ki, ha nem így volna! Hiszen Timike is megbízhat Andyben! Szegény ember élete csak a rengeteg sok bizalmon alapul…

Ahogyan egy mindezek mellett éppen csak észrevehető hírecskében a magyar nép nyugdíjazás előtt álló, a hetvenes években született része is bízhat… csak nem sok értelme van! Ha a helyzet marad, mi, akik tizenöt év múlva elballagnánk, hogy a nyugdíjas élet örömeit élvezhessük, valószínűleg éhen fogunk dögleni:
„Amennyiben nem nyúlnak hozzá, elméletileg nem lesz miből nyugdíjat fizetni. Akkoriban éri el ugyanis a nyugdíjkorhatárt a 70-es években született népes generáció, azóta pedig évről évre kevesebb gyerek született. Magyarországon a dolgozók járulékaiból fizeti a mindenkori kormány a nyugdíjakat. Ha több a nyugdíjas, mint a dolgozó, nincs, ami fedezze az idősek járandóságát. Mintegy félmillió nyugdíjas maradna 2030-ban egyetlen forint nélkül. Az előrejelzések szerint ugyanis addig 2,1 millióan mennek nyugdíjba, ám csak 1,5 millióan kezdenek el dolgozni a munkaerőpiacon.”

003

Most akkor eldönthetjük, hogy előkészítjük a Kövér Laca – pardon, a házelnök úr – által nekünk javallott köteleket, vagy átadjuk magunkat a permanens hallelujának. Elvégre, ha minden jól megy, Timike két év múlva iperedni kezdhet, mint Andy, akkor is, ha a gólya érkezéséhez orvosi segítségre lesz szükség… Mennyi báj és kecs!

Valaki azért elmagyarázhatná, nekünk, a 70-es években született népes generációnak, hogy mit jelent a szó: boldogság az elkövetkezendő években Magyarországon! Jöhetne felénk is valami madár! Bánom is én, hogy gólya, vagy veréb, s az sem gond, ha orvosi segítségre lesz szükség. Tudnillik ha a jövő gólyafos, vagy a verébszar, úgy minden tökmindegy…

Timikééknek két éve maradt a dolce vitára.

Nekünk vajh, mennyi még, ami hátra van, ebből az ostoba rablóbandából?

R/EVOLÚCIÓ A CSODÁK NYOMÁBAN II. – az országhatár őrzője

Sorozatunk újabb írásában szeretnénk bemutatni egy olyan csodát, mely rövid élete során volt már része dicsőségnek, emberi nemtörődömségnek, barbárságnak, s most leginkább egy nagyon közeli ismerős, mely valami miatt még a megyénk bélieknek is az ismeretlenségbe burkolódzik! Tegyük hozzá: méltatlanul!

Úgy kezdődött minden, mint a legtöbb magyar népmesében: egyszer volt, hol nem volt…

A legendák szerint, 1898 decemberének legutolsó vasárnapján soha addig nem látott, viharos hóförgeteg zúdult Borosgödör – ma Inzenhof – erdeje felől. A Felsőrönök külső területén, – ahogy ott mondták, a „hegyen” -, több, mint 800 éven át álló román kori templomra. A templom, amit nem sikerült elpusztítani az évszázados háborúknak, beomlott, a további működésre alkalmatlanná vált…

A környező települések szolgálatával is megbízott Bartl József szentimrei plébános két esztendei, kitartó „talpalásának” eredményeként az elpusztított, majd elbontott öreg templom helyén ma is álló új templom alapkövét 1902. november 9-én tették le. Az ünnepélyes szertartást, a feljegyzések szerint Baumgarten Ferenc címzetes kanonok és kerületi esperes végezte. A templom – a kanonokkal csak névrokonságban álló – Baumgarten Sándor építész tervei alapján épült. A kivitelezési munkálatokat a hírneves Lang József szentgotthárdi építőmester vezette. A jelentősebb kőfaragó munkákat olasz mesterek végezték, a „templom tornyában lakó három harang” Temesváron, Novotny Antal műhelyében készült.

003

A Szent Imre templom magassága és hossza is 35 méter, szélessége pedig 15 méter. Az építés költsége – akkori értéken igen magasnak mondható -, közel százezer koronára rúgott…

A felszentelésére, – soha, a környéken addig nem látott pompával -, éppen száztizenegy esztendeje, 1904. pünkösdvasárnapján kerülhetett sor. A történetírások szerint, az akkori plébánoshoz, Bartl József főtisztelendő úrhoz még négy község tartozott: Borosgödör (Inzenhof), Jakabháza, Rábafüzes és Sándorhegy, így a falvak híveinek együttes örömére született meg a sokáig nélkülözött, új, rönöki Szent Imre templom, amely kényszerűségből, hamarosan a trianoni oszághatár, vagy leginkább gúnyhatár őrzőjévé vált…

Kilencvenöt esztendeje, 1920. június 4-én aláírattatták velünk a gyászos szerződést, “tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott”, majd az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel beiktatták a magyar jogrendszerbe. Végérvényesen létrejött a magyar nyugaton egy elveszejtett sáv; a szeretett Őrvidék Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján. Örökre elveszett 3 965 km², a Magyar Királyság 1,22%-a… Elveszett a borosgödöri erdő, csak a templom maradhatott magyar, a határon innen, s ezzel a sorsa jó pár évtizedre megpecsételődött…

1945 után, mivel a templom az úgynevezett „határsávban” volt, megtiltották a híveknek a szentmisék látogatását. ( Magyarországon 1950-ben hozták létre a határsávot, amelynek területére hat megye 15 járása került, háromszáz településsel, háromszázezer ott élő állampolgárral. A kilencezer négyzetkilométeres területű határsávban csak az erre a célra kiállított igazolvánnyal volt szabad tartózkodni.) A gyönyörű épület, mely átvészelt két világháborút, még 1951. december 9-ig funkcionálhatott templomként, ezen a napon menekült nyugatra Kőmíves János, az életét mentő plébános…

001

002

Ami ezután következett, nem igazán tartozik a dicsőséges magyar történelem napjai közé. A templomot kifosztották, belső berendezését barbár módon tönkretették. Hogy kik és milyen céloktól vezérelve tették mindezt, ma már kár firtatni… Az épület tornyát a határőrök magaslesként használták, falai közt az értelmetlen romboláson túl, sajnálatosan hátrahagyott”egyéb nyomaikat” találhattuk… A falak lecsupaszítva, ledöntve, a tető beszakítva, az ablakok megsemmisítve vártak egy jobb időre. Hosszú évek teltek így el, a romos épületet, az ég felé meredő csonka templomtornyot sajnálkozva szemlélhették a messzeségből mindazok, akiknek hiányzott Isten háza…

Bő négy évtized múltán, kisebb csoda és persze emberi jóakarat folytán, 1990. március 12-én Szombathelyen írták alá az egyezményt, Horn Gyula magyar külügyminiszter és Alois Mock osztrák külügyminiszter, a rönöki Szent Imre-templom szabad megközelíthetőségéről a Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között. Igen, éppen Horn Gyula nevéhez köthető ez a nemes cselekedet is!

(Magyarországon az egyezményt a 10/1991. (I. 18.) Korm. rendelet hirdette ki.)

Még abban az esztendőben, az ősz folyamán megkezdődhettek a felújítási munkálatok, majd befejezésül, a torony keresztjét II. János Pál pápa szombathelyi látogatása alkalmával szentelte fel.

A templom, mai állapotában, bár kétségtelenül felújításra szorulna, gyönyörű. A közelmúltban felújított padsorok között jól esik időzni, tanulni, elmélkedni…

Amikor pünkösd hétfőjén hívek sokasága kereste fel a rönöki Szent Imre templomot, s az addig elhagyatottnak tűnő környéket, az öreg temetőt, s a különleges szépségű erdőt; hála mindazoknak, akik a hasig érő fűtől megszabadítva, megközelíthetővé tették, elgondolkoztunk: vajon ma, felújított állapotában több szolgálatot tehet-e az épület, mint egykor, amikor megközelíteni sem volt szabad? Az év közben, szombat délutáni szentmiséket látogató néhány emberre figyelve nehéz nem szomorúságról, s a dolgok visszafordíthatatlanságáról írni.

A templomban ma szolgálatot teljesítő Takács Gyula plébános gondolatai gyönyörű magasságokba emelik az érkezőket… Nézegessék Christina Isabella fotóit, s ha kedvet kapnak egy vasárnapi kiránduláshoz, ne tétovázzanak!

_DSC6289

_DSC6301

_DSC6277

_DSC6286

Csoda ez a templom, csoda a környéke, s az út, amelyen Németújvár – Güssing – felől Szentgotthárdra utazhatunk, de vajon úgy bánunk-e e csodával, ahogy az megérdemli? Az út mindkét irányból elkeserítő állapotokat mutat, s ha éppen nincs zarándoklat, nevezetes esemény, bizony a zöld növényzet bujasága, gondozatlansága is elkeserítheti a szemlélődőt…

02

04

Bíztatom a szépre éhes, kirándulni vágyókat, induljanak csodát szemlélni! Keressék fel a legendás templomot, az 1956-os emlékművet, a gyönyörűen faragott stációkat, s időzzenek a porladó síremlékek között is.

A csodák olykor karnyújtásnyira vannak!

R/EVOLÚCIÓ A CSODÁK NYOMÁBAN I. – a civilizáció kriptája, mely csak 8113-ban tárulhat fel

Az elképzelt utazások, álmok, attól igazán csodálatosak, hogy a legképtelenebb világokba kalauzolnak. Fogadok, hogy az olvasók többsége nem hallott még az USA Georgia államában, Atlantában, az Oglethorpe Egyetem alagsorában található időkapszuláról! Pedig ez nem álom, hanem maga a valóság!

004

005

„A civilizáció kriptája kamra” az Appalache-hegység gránit alapján az egyetem Phoebe Hearst Memorial Hall nevű, szintén gránit épületének alagsorában található. A hiteles források szerint, maga a „hely”, a kamra, eredetileg egy úszómedence volt, mely 6 méter hosszú, 3 méter széles és 3 méter magas. E tizennyolc négyzetméter, melynek falait a biztonsági előírások szerint szurokba ragasztott mázas lemezekkel vonták be, a világ ma létező legkülönösebb raktára, mely megalkotói szándéka szerint 8113-ban, tehát éppen 6098 év múlva fog feltárulni, az akkor ott élő emberek előtt.

Ha ugyan akkor még akad majd lény, mely a mostani Homo Sapiensre emlékeztet…

003

1877-ben született, és 1956-ig élt az az ember, akit Thornwell Jacobsnak hívtak, s szenvedélyesen kutatta az egyiptomi piramisok és királysírok titkait. Az ő ötlete, szinte már mániája volt a civilizáció kriptájának létrehozása. A kriptát 1940. május 25-én, tehát éppen 75 évvel ezelőtt zárták le. A karnyi vastag, rozsdamentes acélajtókat lehegesztették, és egy Jacobs által írt üzenetet tartalmazó táblát forrasztottak rá. Erre került a kamra teteje egy 2 méter vastag kőtömb. Hihetetlen biztonságot nyújtva az időkapszulába bezárt értékeknek.

001

Az időkapszulába zárt kincsek meglehetősen érdekes képet festenek a 75 évvel ezelőtt fontosnak vélt dolgok világáról. A New York Herald-Tribune egy speciálisan kezelt másolata, mely az időkapszula lezárásának napjára emlékeztet, egy tekercs alufólia mellett hever, ahol szintén helyet kapott még egy korabeli tollas-ütő és tollaslabda is. Stabil vitrinben őriznek egy eredeti Edison féle izzólámpát, egy közönséges női karórát, egy hagyományosnak mondható kézi mérleg társaságában. Semmit nem bíztak a véletlenre, ezért e „különleges” tárgyak mellé került egy speciálisan lezárt üveg Budweiser sör, Thornwell Jacobs nyilván meggyőzte tudóstársait, hogy e nemes nedű 6098 év múlva is a legjobb szomjoltó lehet majd.

De ami mindezeknél is különösebb, hogy Jacobs elfalaztatott egy néger játék babát, egy eredeti Donald kacsa figurát, egy korabeli winchesterre emlékeztető játék pisztolyt, csakúgy, mint egy kultikusnak aligha nevezhető műanyag madarat és egy bika alakú szappant. Nyilván, annak reményében, hogy ezeket 6098 év múlva milyen döbbenten fogják majd szemlélgetni az oda betoppanók…

002

Hihetetlen, de szintén befalaztatott egy gépet, ami angol nyelvre tanítja majd meg a jövő látogatóit. Vajon, miért volt fontos, hogy az oda összehordott holmik, és az angol nyelv találkozhassanak?

A csecsebecsék sora praktikus dolgokkal zárul a harmincas évekből: egy kiválóra sikeredett kenyérpirító, pár méter fogselyem, egy akkori szemmel nézve modern kínai váza és levesestányér, egy egyszerű fésű és a konyhakertek létrehozásához nélkülözhetetlen vetőmagok üzennek a jövőnek.

Az emberiség korabeli hírességeinek emlékeit hangfelvételek őrzik, így a civilizáció kriptájában Adolf Hitler, Joszif Visszarionovics Sztálin, Benito Mussolini hangja mellett Franklin Roosevelt elnök üzenete is elfalaztatott.

Hogy mit vártak a jövő tudósaitól Jacobsék? Nem túl sokat. Pontosabban, minden segítséget meg kívántak adni, hogy a tárgyak, az írásos emlékek és a hanganyagok követhetőek és értelmezhetőek lehessenek. A kapszulában így helyet kaptak még elektromos mikrofilmolvasók és projektorok. A kamra trezorjában található még egy hétszeres nagyító, hogy akár puszta szemmel is el lehessen olvasni a mikrofilmeket. De elhelyezésre került egy szélenergiával működő áramfejlesztő is, ha esetleg a mai értelemben vett elektromosság már nem lenne használatban 8113-ban…

Semmit nem bíztak a véletlenre. De jó volna tudni, mit gondoltak valójában a jövő civilizációjáról!?

006

1990-ben, az időkapszula létrehozásának ötvenedik évfordulóján megalakították az egyetemen a Nemzetközi Időkapszula Egyesületet, mely attól az időtől nyilván tartja a világban található valamennyi, ehhez hasonló kamrát. A céljuk fantasztikus: a világ időkapszuláinak adatbázisát állítják össze és tanácsot adnak időkapszulákat elhelyezni kívánó embereknek. Az a tizennyolc négyzetméter történelmet írt, azóta több ezer kamra jött létre a világ különböző pontjain.

Jöhet hulló meteoreső, atomháborúk, a hat évezred múlva felénk csámborgók csodálkozhatnak majd: lám, mire volt képes az emberiség, pár ezer évvel ezelőtt!

Ha valaki elcsodálkozik mindezen, s azt kérdezi, vajon, mi értelme van időkapszulákat, „kacatokkal” teli kamrákat elfalazni, s azon spekulálni, vajon, mit szólnak majd hozzá, pár ezer év múlva; kéretik e magasztos célokat kellő alázattal szemlélni! Már az egyiptomi kultúrában is akadtak a távoli jövő felé tekintő bölcsek, s lám, mekkora öröm volt a régiek emlékeihez jutni!

Blogunk a mai nappal elindította e sorozatot, csodákról tudósítunk, s abban bízunk, hátha felkelthetjük írásainkkal az olvasók, s a gondos szerkesztők jóságos figyelmét!

Köszönet az írás dokumentumaiért az egyetemnek!
printed-logo

A HAL(L)HATATLAN RÁDIÓ – huszonhat éve szólalt meg a legendás Calypso!

Akadnak évek, amiket hosszas fejtörés után is képtelenek volnánk felidézni.
Talán, mert szürkék, maszatosak, és kicsit unalmasak voltak.
Megkockáztatom, hogy az „X” generáció tagjai úgy emlékeznek vissza a nyolcvanas évek utolsó esztendejére, mint ami minden addigit felülmúlt – 1989 igazi különlegességként vonult ifjúkorunk emlékei közé! Például ebben az évben vezették be a munkanélküli segélyt, Grósz Károly bejelentette az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet Déli Hadseregcsoport kivonásának ütemtervét, megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, még egyszer, utoljára megünnepeltük Nemesmedvesen hazánk felszabadulását, a Németh-kormány azonnali hatállyal leállíttatta a nagymarosi vízi erőmű építését, aztán május 22-én felcsendült az éterben, egy soha addig nem hallható szignál…

A mi rádiónk, mármint a készülék, – mai szemmel nézve – akkoriban nem volt nagy eresztés! Egy bőrszatyorba bújtatott, két laposelemmel megpatkolt Sokol szolgáltatta idehaza a család zene- és hír-szükségletét, Kossuth és Petőfi sávokkal. S ha, olykor a “menő” pesti rokonoknál járva, „minőségi hangzásra, műsorokra” vágytunk, a náluk zengő, jó öreg Velence de Luxe asztali ereklye fölé hajoltunk órákon át. Ott ismertük meg a felénk – nem elírás! – hallhatatlan frekvenciát…

002

1989. május 22-én éppen ott szólalt meg Magyarország legendás rádiója, a Calypso!

A Calypso Rádió, „a csoda”, amit később a Budapest felé tartó Wartburgok és Trabik Videoton rádiókészülékein keresgéltünk perceken át, egyike volt az első Magyarországon működő, tiszavirág életű, kereskedelmi rádióknak.
„A kereskedelmi jellegű, szórakoztató és könnyűzenei műsorokat sugárzó adót a Magyar Rádió és a Multimedia Organisation közösen alapította 1989-ben. Középhullámon, Budapest 70 km-es körzetébe sugározták adását Lakihegyről.

001

A rádió a frekvenciamoratórium idején stabil hallgatói táborral rendelkező kereskedelmi rádióként működött. Az adás főszerkesztője B. Tóth László volt, a műsorvezetők között megfordult Albert Györgyi, Déri János, Fenyő Miklós, Fiala János, Dombóvári Gábor, Kudlik Júlia, Molnár Dániel, Novotny Zoltán, Pörzse Sándor, Szegő Tibor, Szilágyi János, Sztevanovity Zorán, Török László. A rádió 8 és 19 óra között működött, és elsősorban könnyűzenét sugárzott. Bevezette a hallgatói betelefonálást a műsorba, játékokat szervezett, ahol saját termékeket lehetett nyerni (Calypso-zokni).”

Huszonhat év nagy idő.
Mégsem felejthetjük el B.Tóth László jellegzetes hanghordozását, a szignálokat és az időről-időre bejátszott effekteket, melyek mindaddig ismeretlenek voltak a magyar rádiózásban.
A közreműködő nagyágyúkról nem is beszélve!
Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogy sikerült a nagyszerű csapatot összeverbuválni!
A nagy adón Komjáthy György Vasárnapi koktélja nem szólt egyébről, mint, hogy Gyuri bácsi lelkesen felsorolta blokkonként az elkövetkező félóra, negyedóra előadóit, aztán következhettek a nóták…

A Calypso más volt, valami egészen új, szokatlan, s a műsorvezetők laza felvezetései közben izgalmas zenék telítették a műsorokat.
Egy esztendővel ezelőtt így nyilatkozott B.Tóth László, szeretett gyermekéről, az akkor negyedszázada indult Calypso Rádióról:
Emlékszik, milyen zene szólalt meg először adásban?
Azt tudom, hogy egy Shadows-szám volt.
És az első műsorvezető?
Én voltam a házigazda az első napon. Bemutattam a leendő műsorvezetőket, és hogy „mi vár” a hallgatókra.

b toth laszlo_9659_FB

Ki toborozta a stábot?
Én választottam ki a műsorvezetőket. Jó féléves folyamat volt.
Milyen szempontok alapján?
Az volt az elvem, hogy olyan emberekre van szükségem, akik minimum olyan okosak mint én, de inkább okosabbak, és ami fő: kreatívak. Nem véletlenül kértem fel rutinos, ugyanakkor művelt sportriportereket sem az MR akkori sportosztályáról, akik már tudták, milyen papír nélkül órákat beszélni. Vagy Déri Jánost a televízióból. Vagy Fenyő Miklóst és Zoránt a zenészek közül. Mindenki más volt, de mindenki igazi egyéniség, így mindenkinek egyedi hangvételű volt az ötórás műsorsávja.
Azt például biztosra lehetett venni, hogy Zorán nem csak jó zenész, de jó rádiós is lesz?
Én tudtam, ő nem hitt magában. Aztán néhány adás után azt kérdezte, nem jöhetne-e gyakrabban.
Calypsósnak lenni kiváltság volt?
A Calypsóban lubickoltak a műsorvezetők, mint hal a vízben. Az induláskor 1989-et írtunk, amikor még csak a szeriőz műsorkészítés ment a Magyar Rádió három adóján, ahol ugyebár – az LGT-dalt idézve – a leírt szöveg volt felolvasandó. Még akkor is, ha izzadt az ember tenyere, mert szíve szerint mást mondott volna. Pláne ’89 előtt. A 873-on ki lehetett oldani a nyakkendőt.
Ki volt a legmegosztóbb műsorvezetője?
Fiala János. De egy rádiónak kellenek az ilyen fenegyerek személyiségek is, akik őrült érzelmeket képesek kiváltani pro és kontra. Azt szoktam mondani, hogy a „Calypso hangja” a finom, művelt Novotny Zoltántól Fialáig terjedt.
Fialával voltak „húzós” szombat délutánok, sokszor a fél hallgatótábor a fejét követelte.
Direkt adta is alá a lovat, vagy inkább igyekezett olykor visszafogni?
Volt sok nagy szakmai vitánk. De ez aztán mindig ugyanabba torkollt. Miután kikiabáltuk magunkat, fél perc hallgatás után egyikünk megkérdezte: „Nem kéne innunk egy sört?”
Sose akarta kitenni a szűrét?
Egyszer valaki odajött hozzám azzal, hogy az ajtóm előtt elhaladva hallotta, hogy üvöltözik velem Fiala. És hogy hogy képzeli ez az ember, ki kéne rúgnom. Én meg erre azt mondtam neki, hogy öreg, téged kéne.
És ki volt a legjobb?
Nehéz kérdés, de most legyen az a válaszom, hogy a Déri.
Miért?
Ő volt az a műsorvezető, aki azt mondta a hallgatóknak: beszélgessünk arról, amiről Önök szeretnének. És bármilyen témát vetett fel a betelefonáló: kőzetlemezek mozgását, benzinárat, kortárs irodalmat, zöldségek grillezését – Déri mindenben otthon volt.
Ön volt a Calypso egyedüli szülője?
Az alapötlet, hogy legyen, és hogy milyen legyen, az enyém volt. Aztán még sokan hozzátették a maguk okos javaslatait. Az üzleti-kereskedelmi rész működtetése pedig Hegedűs László és a Multimédia érdeme volt.
És mi volt ez a bizonyos alapötlet?
Hogy kell egy rádió, ami az emberekhez szól, és nem az emberek „feje felett”.
(Borsonline 2014.04.04. Kósa B. György)

S, hogy mi történt a rádióval 1989 után?
A lexikon szerint: „Az 1990-es évek végére Magyarországon egyre több kereskedelmi rádió működött, amelyek a jó minőségű vételt lehetővé tevő ultrarövidhullámon működtek és egyre inkább elszívták a hallgatóit. Az évtizedes tervek ellenére a rádiót nem helyezték át az ultrarövidhullámra. A hanyatló hallgatottságú adótól előbb B. Tóth László alapító főszerkesztőt bocsátották el, majd 2002 nyarán eladásra kínálták fel a rádiót. Az eladási pályázat sikertelenül zárult, ezért az MR 2002 végére megszüntette.

004

A rádió utolsó adását 2001. november 30-án sugározta…

Ha pontosítani szeretnénk, milyen zeneszámok szórakoztatták az induló évben a hallgatókat, elég, ha felidézzük az 1989-es Pop tari Top lemez slágereit: Bonanza: Ilnduljon a banzáj, Homonyik: Álmodj királylány, Első Emelet: Minden oké, Bikini: Fúj a szél, Edda: Mi vagyunk a rock, Napoleon Boulevard: Bicikli ég és föld között…

https://www.youtube.com/watch?v=C2qrpwplkGI

Huszonhat évvel ezelőtt ezen a napon, nem kevés izgalom közepette, valóban egy csodálatos „kisrádió” született. Három fergeteges esztendő követte a startot, amit ennyi év távlatából is nehéz elfeledni. Nosztalgiázzunk együtt!

VAN-E MA MAGYARORSZÁGON NAGYOBB SZÉGYEN A SZEGÉNYSÉGNÉL?

„A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”
Feldmár András

Szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység.
Ez a három szó az EMMI előírásai szerint nem kerülhet bele a magyarországi kormányzati propaganda publikus anyagaiba, a fentiek helyébe a „rászoruló, rászorultság” szavakat kell beilleszteni.

Homeless children reach out from behind a fence as they wait to collect free clothes at a local charity in the northeastern Indian city of Siliguri

Még beszélni sem érdemes a szegénységről, mert kormányzatunk szerint nem ez a valós probléma; szerintük pusztán egyes népcsoportok pénzéhségének deviáns megnyilvánulásaival van dolgunk. Amit persze a politikai ellenfelek, az ellenzék tagjai torzítanak hatalmasra. Így lehet, hogy a szegénység mára már nem valós probléma, mindössze azok szégyene, akik gyötrelmei alatt, mindezt túlélni kényszerülnek. A bökkenő csak az, hogy egyes mértékadó kutatások szerint ez az ország lakosságának több, mint kétharmadát érinti!

Napi okfejtésem okán szeretném megköszönni a ládikát! Nem magamért, mert bár megfogadtam, amint lehet, viszek másoknak a magam kevéséből, bárhogy alakulna a sorsom, onnan egyetlen falatot el nem hoznék! Mégis, örülök, örvendezek, ahogy boldogan fogadtam a szülészetek portái elé helyezett inkubátorokat, a közterületeken elhelyezett újjáélesztő készülékeket, bármit, ami csakis másokon segíthet!

004

Mert van ebben valami csodálatos: úgy adni, hogy közben senkinek nem kell végignézni a hálálkodását, s a mi talán ennél is megalázóbb, a szégyenkezését! Mert ma nincs nagyobb szégyen, mint a szegénység! Eldönteni, hogy a keservesen összeterelhető forintokból mire nem futhat majd egyetlen krajcár sem! Lemondani új ruháról, gyógykezelésről, kultúráról, tanulásról, szórakozásról, fodrászról… csak, hogy a napi betevő megmaradjon!

Kiss Lajos A szegény emberek élete (1934) című munkájában így írt a szegényekről: „Bajos azt megmondani, ki a szegény ember. Az-e, aki orrával dúrja a földet és mégse boldogul; az-e, akinek nagy családja van, vagy aki nagy nélkülözések között él, szóval ahol nincsen az a van. És vajjon aki tud magának egy kis hajlékot szerezni, az már nem tartozik a szegények közé? Hiszen aki biztos állásban van, az is szegénynek mondja magát és méltán.

003

Sokféle szegény ember van. Maga a szegény nép így határozza meg: az a szegény, aki beteg; aki egészséges, az nem szegény. Azt is mondja, hogy szegény az ördög, mert nincs lelke, ami már erkölcsi értékelés. De a nép is megkülönbözteti a szegények közt a nagyon szegényt, akit kócos szegénynek mond. A hatóság régebben annak adott szegénységi bizonyítványt, aki 200 forintnál többet nem keresett egy évben, ma az kap, akinek napi keresete a szokásos közönséges napszámot el nem éri. Azokról a szegény emberekről lesz itt szó, akiknek sem vagyonuk, sem állandó, biztos jövedelmük nincs, mint ahogy ők mondják, akik más tallajából (tarlójából) élnek…

A szegények legáltalánosabb típusa az, amely tisztességes emberhez illően komoly oldaláról veszi az életet s olyan pályát fut meg, amelyen csakis kitartó munkával, szorgalommal boldogulhat. Az ilyen ember hátát a kemény munka meggörbíti s haját megfehéríti a gond.”

Vajon, van-e ma Magyarországon nagyobb szégyen a szegénységnél?
Lehet-e több megvetésben része ma valakinek, mintha gondjai miatt segítségért, támogatásért kell szólnia, ha nem akar kamatokat ragasztani gondjai köré?

Ez a ládika a bizonyíték, hogy mekkorára nőtt a szegények és nélkülözők szégyene!
A gondoskodók, a szegényeket szánók, akik jóságukban kitalálták, megálmodták és létrehozták az éhezők szekrényét, a másokra átruházott adakozás lehetőségével többet tettek e szégyen elengedéséért, mintha maguk álltak volna valamennyi szegény mellé, egy-egy tál lencsével! De vajon, értik-e ezt a lehetőséget mindazok, akik tehetősek, herdálnak és szenvednek a rengeteg feleslegességgel, s mégsem kívánnak adni, tenni másokért? Aligha!

Az „Enni adok – enni kapok” vasszekrény számukra csak egy marad azon trezorok közül, melyek tartalma – vélekedésük szerint – csakis őket illethetné! „A könnyen élő embernek olyan a lelkiismerete, mint a parasztgatya, ha akarja megtágítja, ha akarja összehúzza.” (Kiss Lajos)

Segítséget elfogadni szégyen. Kérni még nagyobb!

A ládikán található mondatok közül egy ütött szíven a leginkább: „Kérlek, ne okozz benne kárt!” De vajon elolvassák-e majd a mindent tékozlók, a modern kor vandáljai ezt a rövidke kérést, amikor a szegényeknek szánt ételekhez, vagy akár a ládikához nyúlnak, hogy, mint mindent, ezt is elvehessék a valóban rászorulóktól? Mivel a kezdeményezést szívből valónak érzem, valahogy bízni kezdek. Talán ott lesz a szekrényke holnapután is…

001

Ha szekrény lesz, lesz benne elemózsia is, meg némi bátorítás azoknak, akik talán már a gondolatától is elszoktak, hogy emberként tekintsenek rájuk. Akik önsorsrontó; napokat, órákat, perceket hiába áldozó szerencsétlenként várnak egyre, a világ jobbra fordulására. Maguktól mindent megvonva adnak másoknak mindent, észrevétlen, csak hogy az éhes gyomruk felett a szívük megtelhessen naponta melegséggel. Mert tudatom, vagyunk így egy páran!

Napi okfejtésem végén szeretném még egyszer megköszönni a ládikát! Nem magamért, mert bár megfogadtam, amint lehet, viszek másoknak a magam kevéséből, bárhogy alakulna a sorsom, onnan egyetlen falatot el nem hoznék!

Megköszönöm a ládikát, és, hogy magam is megélhetem a gondoskodó jóságát!

VASÁRNAPI BOLTOSNÉNIK – a tulaj édesanyja szakképesítés nélkül is alkalmas!!!

A vasárnapi boltbezárások ügyében írtunk már sokat, de nem eleget!
Úgy tűnik, ez a történet leginkább a szappanoperákra emlékeztet, így a shownak soha nem lesz vége!
Ha hinni lehet a Magyar Nemzet értesüléseinek – persze, csak, ha a simicskai gecizés után még autentikusnak számít a forrás… (mno.hu Markotay Csaba) – „heteken belül módosíthatja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a rendeletet, amely felsorolja, mely termékek értékesítésénél szükséges külön képesítés. Ha kikerülnek bizonyos termékkörök, az segíthet például a boltok vasárnapi nyitva tartásánál is, noha Lázár János jelezte: ebben az ügyben nincs engedmény.”

Nekifutásként próbáljuk meg értelmezni ezt a néhány mondatot! „A hatályos szabályok szerint vasárnap csak a 200 négyzetméteresnél kisebb alapterületű boltok lehetnek nyitva, de azok is csak akkor, ha a tulajdonos, illetve valamely családtagja áll be dolgozni.” A hír szerint a minisztérium, meg a felelős hatóság munkatársai, vezetői tehát azon morfondíroznak, miként lehetne egy ún. családi élelmiszerboltban a tulaj édesanyját mindenféle szakképesítés nélkül is az eladói feladatokhoz alkalmassá tenni!

mami

Nem számít, hogy a mamika nem szerzett korábban érettségit, hogy fogalma sincs az az áruforgalmi feladatsor lényegéről, hogy sem élelmiszer áruismerettel nem rendelkezik, se nem ismeri az alapvető gazdálkodási és higiéniai ismereteket! Szóval az egész eladói munkáról halvány segédfogalma sincs, ő odaállhat a vasárnap is sarkig tárható „family bót” kapujába, mosolyoghat, mint a tejfeles csupor és eladhat bármit, bárkinek, mert ezzel nincs baja a Rétvári Bencének!

A forrásmű így folytatódik: „Azt a szaktárca nem árulta el, hogy pontosan milyen termékeknél lehet változás, melyek kerülhetnek ki vagy be. Mindössze azt írták, hogy „az előző kormány által 2010-ben alkotott NFGM (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium) rendelet adminisztráció csökkentés céljából átdolgozás alatt van”, illetve hogy „néhány héten belül várható fejlemény”. Az ominózus rendelet tartalmazza egyebek mellett azt, hogy mely termékek értékesítéséhez kell külön képesítés. Élelmiszerek esetén szükség van ilyen képesítésre, de például csak zöldség vagy gyümölcs árusításához már nem kell. Hasonlóan a ruhaneműk, a könyvek, illetve a műszaki termékek eladásához, a pénztárosi munkához vagy az árufeltöltéshez.”

A forrás itt már sajnos egészen komoly tárgyi tévedések mellett válik döcögőssé! (És mindez még véletlenül sem Simicska, de lehet, nem is a szerző hibája!) Először is egyértelművé kell tenni, hogy az egyébként kiválóan felépített és működött korábbi OKJ rendszer, a 2010-es esztendő világraszóló, forradalmi reformjai előtt a szakma minőségének megtartása érdekében lett szigorítva.
Orbán és csapata nemes egyszerűséggel limonádévá hígította a kereskedelmi munka szakmaiságát, az előzetesen előírt szakképesítéseket törölte, ezzel komoly feszültséget keltve a profi kereskedelem résztvevői és a dilettáns, „egy nyár alatt meggazdagszunk” szindrómában szenvedő ügyeskedők között.

Most pedig, szinte csak ez utóbbiakra számítva, mintha valami MLM előadáson ülnénk, a kormány szócsövei azt bizonygatják, hogy bizonyos területeken, „zöldség, gyümölcs, ruhaneműk, könyvek illetve műszaki termékek” egyáltalán nem szükséges a szakmai előképzettség! Bárki, bármire képes, tessék, csak tessék, kedves családi boltok, lehet nekiveselkedni…

Az említett cikk legutolsó gondolatához alig kell kommentárt fűzni: „A felmérések szerint a vasárnapi zárva tartást nemcsak a lakosság, hanem a kereskedők többsége is ellenzi. Ez fokozottan igaz az idegenforgalmi szempontból fontos területekre. Pedig épp ebben a kategóriában fogadott el szigorítást nemrég a parlament. Sok település enyhítésért próbált közbenjárni a kormánynál a turizmus érdekében. Hivatalos választ nem kaptak ugyan, de megüzenték nekik, hogy nem lehet szó könnyítésről. A minisztériumi módosítás azért is érdekes, mert Lázár János csütörtökön azt mondta: a kormány nem azzal foglalkozik, hogyan tudna ebből a kérdésből visszavonulni.”

A Balaton vasárnapi működési viszonyai mostantól meglehetősen furcsa képet mutatnak majd. A megszokott és korábban minden vasárnap zsúfolt üdülőhelyi élelmiszer áruházak helyett vasárnaponként apró boltocskák – többnyire szabálytalanságokkal kialakított bodegák – kínálják majd a legsilányabb minőségben, a legolcsóbb árakon beszerezhető és persze legdrágábban kínált bóvli-élelmiszereket. Borítékolható, hogy a magyar zöldség és gyümölcs helyett ezeket a parányi boltocskákat ellepi majd a külföldi áruk tömege, a hazai tejtermékek helyett a szlovák tejipar silány készítményei virítanak majd, néhol szabálytalan hűtési módszerekkel tárolva… Nehéz elképzelni, hogy ezekben az árusító egységekben bárki is képes volna szabályos HACCP rendszereket kidolgozni és főleg működtetni!

HACCP

Elképzelhetetlen, hogy a kereskedelmi végzettséggel nem rendelkező mamikák, mint rendszergazdák, képesek volnának nyomon követni az élelmiszerek származását, s a hűtőlánc működését! De mindez nyilván nem számít, a lényeg, hogy a kormánynak ne kelljen belátni, az intézkedés elszomorító következményeit!

Mindenre alkalmas, vasárnapi boltos nénik, szupernagyik és anyósok ideje közelít, s bárhogy imádkozhatunk – vasárnap lévén – a Jóisten sem menthet meg minket zárvatartó kormányunk újabb hülyeségétől!

BARÁT NÉLKÜL GYENGE… – meghalt Muzsay András, aki magyarra fordította Paff a bűvös sárkány dalát

Hét fejét búsan rázta, tizennégy szemmel sírt.
Többé nem kelt útra eztán, így mondják a hírt,
Mert barát nélkül gyenge még a sárkány is,
S Paff elbujt a barlangjában, és híre-hamva sincs.

Soha nem fogom elfelejteni azt a szerda délelőttöt, amikor a Vörösmarty téri üvegpalotába mentem vizsgázni. A híres-hírhedt művészeti központ hatodik emeletén, ahová lustán cammogott fel a páternoszter, már vagy tucatnyian várakoztak. Itt zajlottak a nyolcvanas évek kőkemény ORI vizsgái, itt lehetett kategóriát szerezni, hogy aztán jöhessenek a fellépések, a koncertek…

A vizsgabizottság tagjainak szinte mindegyikét felismertem. Bródy János, Tini, az akkor éppen Fonográfos gitáros, S.Nagy István, a minden idők legtöbb magyar dalszövegét megíró sláger gyáros, Zorán, aki a szólókarrierjét éppen csak elkezdte… szigorú arccal ültek az asztal mögött. A vizsgabizottságban rajtuk kívül még egy, – számomra addig ismeretlen -, szakállas úr somolygott, hatalmas pocakkal…

Kalapált a szívem, s amint a terembe léptem, a gitár húrjait igazgatva próbáltam mindent elkövetni, nehogy hamis hangokkal rontsak az agyongyakorolt produkción. Aztán meghajoltam, ahogy illik, s a húrok közé csapva belekezdtem a repertoáromba. Egyik dal után jött a második, harmadik, igyekeztem jó benyomást kelteni, aztán jöttek a zeneelméleti kérdések… Képtelen volnék felidézni a feladatokat, nagy izgalmamban nyilván mindent összekevertem!

Aztán, hogy a nagy sztárok kikérdezősködték magukat, felállt székéből az ismeretlen szakállas, mellém lépett, s azt kérdezte: -Tudod, a Paff a bűvös sárkányt?

01

Felcsillant a szemem, s már bontogattam is a gyermekek kedvenc dalának bevezető taktusait. Igyekeztem a dalt pontosan játszani, koncentráltam a szövegre, aztán az utolsó versszakhoz érve, az úr, maga is énekelni kezdett velem. „Mert barát nélkül gyenge még a sárkány is, Paff elbujt a barlangjában, és híre-hamva sincs…” A dal végén kezet nyújtott felém, és szerényen bemutatkozott:

– Muzsay András vagyok, én fordítottam a Paff szövegét! Te pedig „A” kategóriát nyertél az előadásával…

Az örömem leírhatatlan volt. Akkoriban nem volt még internet, a televíziók alig-alig közvetítettek zenés műsorokat, s a koncerttermeket rendre a „nagy sztárok” töltötték meg. Muzsay András nem tartozott közéjük. Soha nem láttam, hallottam addig… Szerényen élt és muzsikált, bár olyan világhírű dalok magyar szövegeit köszönhetjük neki, mint a Paff, a bűvös sárkány, a Hová tűnt a sok virág?, az Ohio, a Hudson folyó hátán, az Ott lenn, a folyónál, A hobók altatódala, a Csitt, kicsi bébi, a Csengőszó, vagy a Fújja már a szél…

Aztán tegnap este, amikor még alig voltam képes felocsúdni, a világ alighanem legnagyobb gitárosának, B.B.Kingnek halálhíre után, egy régi muzsikustársam száma jelent meg az estére már gondosan lenémított telefonomon. Tőle tudtam meg a fájdalmas hírt. Ugyanazon a napon, amikor a blues atyja elszenderedett, megtudhattam, hogy elment Muzsay András barátom, zenésztársam is, a magyar Paff „apukája”…

Muzsay András 69 évesen, betegségei miatt, hosszú szenvedés után halt meg. Az Infovilág így emlékezett meg Muzsay Andrásról, aki nem mellesleg kiváló újságíró is volt:

„Néhány héttel ezelőtt egyszerre két hírrel hívott föl: egy jóval és egy kevésbé jóval. Jó hírnek szánta – tekintettel évek óta tartó betegségére és gyengélkedésére –, hogy orvosai „beállították nála, amit be kellett állítani”, tehát ismét rendszeresen jár majd színházi és filmbemutatókra (szenvedélyes kritikus volt, és milyen jól csinálta!), aztán majd újra visszamegy a kórházba, hogy a még néhány apróságot finomítsanak a szervezetében és további életmódtanácsokkal lássák el…
Alaptermészete volt a derűlátás, bár időnként (Facebook-bejegyzései erről árulkodtak) elszontyolodott, aztán megint talpra állt. Küldött is gyorsan néhány remek színházi és filmkritikát, méltatást. Nagyszerű esztétikai érzékkel megáldott, jóindulatú kritikusként mindig megtalálta a hangot s jelzőt, hogy meg ne bántson színészt, rendezőt – embert! –, de véleményéből értsen mindenki, ha kell, módosítson néhány hajszálnyit a következő előadásokon…

02

Gondja volt ezeregy, nem pusztán egészségügyi. Korosztálya alacsony nyugdíjából, mert egyre többe kerültek a gyógyszerei, nehéz volt eltartania önmagát, fenntartania a lakását, ős öreg Ladáját, amit csak végszükségben használt, mert egyre nehezebben tudott buszra, villamosra szállni, metróba alászállni.
Éltette viszont a széles körből felé sugárzó szeretet, amely Facebook-oldalán is követhető, és amit ő bocsátott ki magából barátai, kollégái, ismerősei – általában az emberek – irányába. Nem hiszem, hogy lettek volna haragosai, András megértő figyelme, segítőkészsége, szerénysége szükség esetén bárkit lefegyverzett volna.

03

Bár a pesti Fazekas Gimnázium eminense magyar–orosz szakos középiskola tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, újságírónak állt, már egyetemi évei alatt, 1966-tól rendszeresen publikált (a Magyar Újságírók Országos Szövetségének és a MÚOSZ film- és tévékritikus szakosztályának 1992-ben lett tagja). Közben arra is futotta energiájából, szenvedélyéből, hogy évtizedekig járja az országot felnőtteknek és gyerekeknek szóló folk-, country-, blues-, ballada-előadóestekkel; az angolszász nyelvterület általa fordított nép- és műdalait népszerűsítette, tanította, még a Magyar Televízióban is, ha képernyőre hívták.

Dalfordításai más előadók lemezeiről és saját előadású hanghordozóiról is ismertek. Az ő remek szövegét – Paff, a bűvös sárkány – énekelte a 100 Folk Celsius együttes… Oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar olvasó megismerhesse Nikolaj Frederik Severin Grudtvigot (1783-1872); ismereteink szerint a dán író, költő, történész, reformátor, lutheránus lelkész műveinek Muzsay András volt az első műfordítója.”

04

András, Barátom!
Hiányzol nekünk és a koromfekete cirmosodnak!
Te, ott fenn, a nagy csapatban, már nyilván mindenki mellé odaálltál… hatalmas hangszereddel, s együtt fújjátok a dalt; kérlek, soha ne felejtsd el, milyen fontosak leszünk, ott fenn is, mi és a sárkányunk!

KIÁLTÁSOK A NAGY ZÖLD HALÁSZHAJÓRÓL – szomjazók vagyunk, a tengeren hánykódva

Kicsike ország vagyunk.
Nincsenek égig érő hegyeink, se tengereink.
A valaha voltaktól megfosztva, büntetésben töltjük éveinket.
Hánykolódunk, mint azok, ott a nagy, zöld halászhajón, s mi sem kellünk senkinek.
Míg azok szomjan halnak, ócska, fa bárkájukban a tengeren, addig mi Európa közepén éljük mindennapi haldoklásainkat, ebben a felfoghatatlan értéktelenségben.

Kiáltozásainkat senki sem hallhatja, nem értheti, történeteink helyett hazug propaganda tódul az éterbe.

„Egy zöld színű, fa halászhajón hánykódik több száz elkeseredett mianmari menekült, akiket nem fogadott be Thaiföld, mert azt állapították meg az ottani hatóságok, hogy nem akarnak partra szállni – írja a New York Times. A hajó legénysége már nincs a hajón, a menekültek ételért és italért könyörögnek, a saját vizeletüket isszák édesvíz hiányában…

01

02

03

04

05

06

07

…a menekülteket egyik ország sem fogadja be. Csütörtökön a maláj hatóságok 800, a tengeren hánykolódó menekültnek adtak élelmet és vizet, majd visszafordították őket. Előzőleg az indonéz hatóságok játszották el ugyanezt. Az indonéz tengerészet hétfőn elvontatott egy partjai felé tartó hajót, melyen 400 mianmari, illetve bangladesi menekült hánykolódott. Az MTI tudósítása szerint a hajót feltöltötték üzemanyaggal, és ivóvizet, valamint élelmet adtak a rajta lévőknek, majd a nemzetközi vizekre irányították őket.”

Nézem ezeket a szerencsétlen embereket, próbálom meghallani a kiáltozásaikat, de mindhiába. Mindegyiküknél hangosabb diktátorunk megálljt parancsoló szavai túlharsogják a szomjazók halálhörgését. Helyettünk mondja, hogy nem kelletek, azt hazudja, miattunk zárná falak mögé országunkat, s nem érti, nem értheti, hogy a körénk zárandó falak okozzák mindünk vesztét… A magyarok nagy, zöld bárkája már rég nem idézi a bölcs Noé biztonságát, gondosságát, mert csak a félelem tartja össze e néhai családot, csapatot, nemzetet. Spiclik, besúgók és provokátorok igazgatják útjainkat, büntetések és bírságok útvesztőiben bolyongunk. Hánykódunk, s közben megállapíttatott – nem akarunk partra szállni… a nyomorunk holnapra az égig ér.

Angliában a győzelemre éhes politikusok versengve ígérgették, megszabadítják a magyar bevándorlóktól a sötétlő, ködös Albiont, miközben az osztrák szabadságpárt szintén a magyar munkavállalóktól kívánja megszabadítani hazáját, s az erről informáló óriásplakátot magyar rabszolgákkal raggattatja a falakra…

Hánykolódunk, elmagányosodunk, elüldözzük a menekülteket, hontalanokat és minő véletlen, közben nem kellünk, lassan nem kellünk majd senkinek!

„Kezdetben volt a kapcsolat. Mindennek elején, ami lett, amivé váltunk, ott van egy tekintet, egy gesztus, egy szó, amiből remény, szeretet, élet fakadt. Még ha néha a világba dobva, elhanyagoltan vagy elhagyatottan érezzük is magunkat, egészen és kizárólag a saját erőnkre támaszkodva nem is tudtunk volna emberré válni. A szeretet az, ami alapvetően meghatároz minket, az érzelmi és szellemi kötődéseink nélkülözhetetlenek, teljesen behálózzák a lehetőségeinket.

Az ókori görögök úgy tartották, hogy a rendezett társadalom keretein kívül nem is lehetséges az emberi élet. Aki a poliszon kívül él, az vagy állat, vagy isten. Esetleg barbár. Ami tehát emberré tesz, az a kapcsolat, hogy nem maradhatunk meg önmagunknak, hogy képesek vagyunk odaadóan és felelősséggel élni, hogy mi magunk is szeretni vagyunk képesek.

Annyi elmagányosodott ember, mint éppen manapság, a modern és posztmodern korban, talán sohasem volt. Egymás mellett szorosan élő emberek is lehetnek szörnyen magányosak. Az elmagányosodáshoz az elidegenedés vezet, amikor valamilyen oknál fogva elveszítjük az őszinte kapcsolatot saját lehetőségeinkkel, illetve elsorvadnak odaadó kötődéseink a környezetünkhöz. Felpörgött civilizációnk számtalan veszélyét hordozza annak, hogy kapcsolataink elszáradjanak, hogy kötődéseink felületessé váljanak, hogy az elképzeléseink és a vágyaink a virtuális terekben ragadjanak.

Például a sok munka, bizonyítási kényszer, a folytonos megfelelni akarás borítékolhatóan légvárakat eredményez. Mint ahogy a különböző szenvedélybetegségek áldozatai is rendszerint fölszámolják a szellemet és lelket megtartó kötődéseket.” (http://asziv.hu/archivum/2014)

A nagy zöld halászhajó legendája éppen május 15-én jutott el hozzám. Azon a napon, ami 1994 óta az ENSZ kezdeményezésére a család nemzetközi napja.
Semmi nincs véletlenül…

1.8 MILLIÁRD NYERESÉGVÁGYBÓL ELKÖVETVE – kőgazdagnak lenni Felcsút-Magyarországon

Értelmes dolog eltöprengeni a halálbüntetésen.
Nincs mese, Kokó, be kell vezetni!
Persze, ezt is, mint a vasárnapi zárvatartást, a Jóistenre kenve.
Az ő szent nevében végrehajtva.

Ha minden simán megy, Mészáros Lőrinc készítheti a legújabb fazonú bitófákat, a nyaktilókat, de nyilván millió szám gyárthat majd villamos széket, mobil gázkamrát, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük. A Mészáros Lőrinc féle profi üzletemberek számára nincs üdvözítőbb, jövedelmezőbb, mint a szegények alapos büntetése, rettegésben, félelemben tartása. Meg persze az ebből nyerhető profit.

Annak a Mészáros Lőrincnek, akinek 1.8 milliárd az aktuális nyeresége.
Tudott rá vágyni.
És hazavitte.
Miközben e mérhetetlen tételt földi halandó elképzelni sem bírná.

A KSH adatai szerint a havi nettó átlagjövedelem, nálunk, Vas megyében, a 2014. év utolsó negyedévében megközelítette a 140.000 forintot. 12.858 hónap alatt tehát játszva megkereshető felénk is ez a csekélyke summa! A bökkenő csak az, hogy meglehetősen kevés azon vasi melósok száma, akik élnek úgy kb. ezer éven át, merthogy a fent említett hónapok ilyen matuzsálemi kort kívánnának.

Ha tehát mindez életszerűségében nem igazán megfogható, megpróbálkozhatunk az adat feldolgozásával, mondjuk Mészáros Lőrinc érdemei alapján is. A helyzet így sem igazán egyszerűbb. Bár csűrve-csavarva elmélázhatunk azon, hogy egy ilyen szép ember bizony megérdemelheti a maga 1.8 milliárdját, csak valahogy a gyomrunk veszi be igen nehezen – mitől is különb ez a derék gáz- és központifűtés-szerelő, akár a többi gáz- és központifűtés-szerelőnél?

000005

Cégvezetőket, sertés-telep irányítókat, sőt polgármestereket is vizsgálhatunk, akik ugyan mind lelkesen végzik a dolgukat, de valahogy egyikük sem keres 1.8 milliárd forintot, nem csak évente, de soha! A titok nyitja ezek után válik érthetővé! Ahhoz ugyanis, hogy egy gáz- és központifűtés-szerelő, sertéstelep irányító, útépítő-cég vezető stb. polgármester ilyen mesés summához jusson, két fontos dolognak kell még összejönni: felcsúti állandó lakcímnek és örök, megbonthatatlan barátságnak Orbán Viktorral! Ezek nélkül ez a mutatvány értéktelen!

Persze Mészáros Lőrinc trezorja nem túl méretes! Ha hiszik, ha nem, ő csak a 86. leggazdagabb magyar – már, ha lehet ilyet írni… Az a pár év alatt összeharácsolt 8.4 milliárd éppen csak a 86. helyre eresztette a mi derék Lőrincünket a leggazdagabb magyarok klubjában! Hol van ő a valódi gazdagoktól?

(Csányi Sándor OTP vezér a maga 165 milliárdjával vezeti a sort – immár ötödik éve! Bige László a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi őt 160 milliárddal, s csak a harmadik hely juthatott Várszegi Gábornak, a Fotex vezérének a maga 115 milliárd forintos vagyonával. Ők a leggazdagabbak. Őket követik, persze tisztes távolból Demján Sándor és Széles Gábor, mindketten kb. 92 milliárdot felhalmozva, de az élboly tagja még a szex-guru Gattyán György, akit ugyan erősen kifosztott az adóhatóság… Szegény Simicska Lajos! Neki csak a tízedik hely jutott a maga 73 milliárdnyi kasszácskával.)

Mi, mindezek felett irigykedő, önsorsrontó szegények, maflák, akiknek a javakból nem jutott egyéb, csak a gondtalanul felélhető munkaerő, melyet időről-időre esztelenül herdálunk, sokat tanulhatunk Carlos Ruiz Zafón spanyol író gondolatsorából:

„Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket. Mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.”

Na igen! Most aztán törhetjük magunkat, miként is lehetne, legalább egy falatka földecskénk, némi ideiglenes lakcímmel Felcsúton!

(Ott, ahol a sok jó terem, az Öcsi bácsitól lopott névvel illetett aréna tövében, aminek tervezéséhez Makovecz Imrének semmi köze nem lehetett. Szegény Puskás és Makovecz! Vajon, meddig kenegetik még össze az emléküket, mindenféle mocsokkal?)

000005

Törhetjük magunkat, mert az a fránya 86. hely a gazdagok között, mégis csak különlegesebb valamennyinél! Pár év alatt, szinte a semmiből teremtetett, s ehhez foghatót még nem tapasztalhatott korábban ez a dicső nemzet! Lassan írható a recept, valahogy így: végy egy csipet Orbánt, egy csipet Felcsútot, keverd össze az egészet némi politikával, aztán kellő gőggel felcicomázva cipeld haza azt a rengeteg lóvét, mert nyilván megérdemled!

Zárásként fogadjuk jó szívvel Mészáros Lőrinc aranyveretes gondolatait:

„Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse, és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”

KOKÓ MÁR KISZERETETT ORBÁNBÓL – de vajon meddig tart még a “kétmillió ember” mítosza?

„A nemzet kétmillió tagja gyűlt össze a budapesti Kossuth téren – jelentette a magyar közszolgálati rádió rendőrségi becslésekre hivatkozva.”

2002.április 13-án Orbán Viktor hívószavára megtelt a Kossuth tér. Anno…

A bukni oly nehéz szívvel tudó vezér mögött felsorakozók közt volt: „Bessenyei Péter, Bánffy György, Balázs Péter, Buzánszky Jenő, Csapó Gábor, Cseke Péter, Cseh Tamás, Csukás István, Egerszegi Krisztina, Fábry Sándor, az Edda együttes tagjai, Grosics Gyula, Güttler Károly, Gyarmati Dezső, Gyurkovics Tibor, Homonyik Sándor, Kerényi Imre, Kóbor János, Kovács Kokó István, Kovács Ákos, Kovács P. József, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Mészöly Kálmán, Nemcsák Károly, Pitti Katalin, Reviczky Gábor, Sasvári Sándor, Schmidt Pál, Szabad György, Szandi, Usztics Mátyás és Varga Miklós.” (Magyar Nemzet 2002. április 15., hétfő Balázsovics Lívia)

Néhány nap kellett csak, meg némi fizikai, matematikai ismeret, hogy a kétmilliós nagygyűlésnek utánaszámoljunk kicsit: „Helyettesítsük a parlament előtti részt egy téglalappal. A tér keleti oldala 330 m hosszú (egészen az épületek tövénél mérve). A déli oldal 170 m. A téglalap tehát 56 100 négyzetméter. A parlament középső kiszögellése valamivel nagyobb, mint 50×60 m, azaz 3000 négyzetméter. Vegyünk a téren levő fák, szobrok, köztéri bútorok, egyebek számára – az egyszerűség kedvéért – ennél kicsit többet, 3100 négyzetmétert. Vagyis a Kossuth tér parlament előtti területe jóindulatú, konzervatív becsléssel 50 ezer négyzetméter.
Szakértők szerint normális tömegelésnél egy ember 0,25 négyzetmétert foglal el. Gondoljunk bele: 50×50 centi per kopf. Ennél sűrűbb tömeg már tényleg gruppenszex vagy árleszállítás. Vagyis a parlament előtt, törik-szakad, 200 ezer honfi fér el. Minusz rendezők, rendőrők, újságírók, transzparensek, kutyák, bokrok, szemeteskukák…
De legyünk nagyvonalúak. Az országház északi és déli végén van egy-egy, kb. 130×110 méteres tér, vegyük a kettőt lazán 30 ezer négyzetméternek. Akkor az még 120 ezer lelkes résztvevő. Sőt. Vegyük a betorkolló nyolc utcát átlag 10 méter szélességben, 500 méter hosszan (ennyi az Alkotmány utca hossza a Bajcsyig). Az még 40 ezer négyzetméter, még 160 ezer résztvevő. 200 meg 120 meg 160 az 480 ezer hazafi. Legyünk nagyvonalúak: félmillió.
Vagyis mondjuk már magyarul: közszolgálati jelentések szerint a budapesti Kossuth téren négy uszkve tíz Kossuth tér gyűlt össze.”
(Index 2002.04.13. 18:03 DON B)

Tizenhárom év telt el azóta, ebből öt esztendeje erodálja Magyarországot az Orbán rezsim. Magyarország 2004.május 1. óta tagja az Európai Uniónak, elfogadva annak alapelveit. Tizenegy évvel a belépés után Orbán a halálbüntetés bevezetését fontolgatja.

kokónagy

Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok magyar ökölvívó, aki 2002. április 13-án az Orbán Viktor mögött felsorakozó élőkép oszlopos tagja volt, aki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete, aki 2014 novemberétől a Ferencvárosi TC ökölvívó-szakosztályának vezetője, a minap így nyilatkozott:
„…soha nem tagadja, hogy ott volt 2002-ben a Kossuth téren és az arcát adta a Fidesz kampányához, ami egy tudatos döntés volt a részéről, mivel úgy gondolta, hogy egy elbukott választás után jobb helyen lenne a kormány Orbán Viktornál, de “nem így történt”.

Hozzátette: soha nem titkolta, hogy Fidesz-szavazó, de “valószínűleg jogosan” ábrándultak ki sokan a kormánypártból, és ő sem elégedett a jelenlegi teljesítménnyel, ráadásul a Fidesz kommunikációja sem tetszik neki.
“Például itt ez a halálbüntetés. Komolyan mondom: rendben, legyen halálbüntetés, de először a politikusokon próbáljuk ki” – fogalmazott sarkosan az egykori sportoló.”
(HVG 2015. május 13.)

Ha mindezek után számot vetünk azzal, hogy az egykori, Kokó által még szerethető kommunikáció mekkora hazugsággal próbálta sokkolni az ország lakosságát, s figyelmesen meghallgatjuk Kokó javaslatát a már kiábrándulás utáni időből – eltűnődhetünk…

Néhány napja Tőkés László nem tudott mit kezdeni Orbánnal, aztán most Kokó. Vajon, ki lesz a következő?
Érdemes elolvasni: http://www.atv.hu/belfold/20150513-koko-legyen-halalbuntetes-de-eloszor-a-politikusokon-probaljuk-ki

Utóirat:

Mindenesetre tiszta szívvel ajánljuk Friss Róbert írását, melyet teljes terjedelmében közlünk:

Orbán a skizofrénia határát súrolja!

„Eddig próbáltuk megérteni a miniszterelnököt. Eddig azt gondoltuk, csak a túlsó politikai póluson áll, de neki is megvan a – szerintünk téves – világszemlélete. Hogy a beszéde ugyan innen nézve őrült, de van benne rendszer. Pénteki rádióinterjúja után viszont ki kell mondanunk: csak az őrült beszéd maradt, minden logika és politikai morál eltűnt belőle. Az ország egy politikai ámokfutó kezében van.

Orbán Viktor annyira saját elhivatott hatalmának, nagyságának rabja és áldozata lett, hogy önmagán kívül már nem lát, nem hall meg senkit. Most két kérdésen rágódik: a menekülteken és a halálbüntetés “napirenden tartásán”. Ami a migránsokat illeti, elkobozná az embercsempészek hajóit, hogy senki ne tudjon útra kelni, nemzetállami sáncok mögé bújik az európai köztérről, onnan tárgyal (helyesen) Szerbiával és Koszovóval, de közben azzal riogat, mi lesz, ha ugyancsak nemzetállami keretek között Ausztria és Németország úgy dönt: nem fogad be több migránst. Ha ez a veszély, akkor vajon, miért nem összeurópai megoldásra törekszik?
Már a migránsüggyel (az unió szerint a “nemzeti konzultációnak az emberi természet leggyűlöletesebb részét előszedő pszichológiai terrorizmusával”) is magára haragította az EU-t, hanem itt van még a halálbüntetés is. Amelyet egy hete még “csak” napirenden akart tartani. Most meg…

Mindig is tágra nyílt szemekkel figyeltük, ahogyan a kormányfő rezdüléstelen hazudtolja meg önmagát. De most a skizofrénia határát súrolja. Alig egy hete még azt mondta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, Magyarország minden európai törvényt, szerződést kötelezőnek tart magára. Tegnap viszont azt nyilatkozta: ha a törvénytisztelő emberek megvédése nem megy másképp, akkor be kell vezetni. “A kérdés politikai megközelítése, hogy mi olyan európai közvéleményt akarunk kialakítani, hogy a halálbüntetés újra nemzeti jogkör legyen.” Mi más volna ez, mint az európai értékrend bomlasztása? A ráció itt talajt veszt. A kormányfő azt kérdezi: mit tennének, ha a gyereküket ölnék meg? Túl azon, hogy egy politikai vezető feladata nem az, hogy a tömeg érzelmeit vakon kövesse, micsoda aljasság ilyet kérdezni? Mit lehet erre felelni?

Orbán közben elfeledkezett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének múlt heti szavairól: ha a halálbüntetés bevezetése volna a szándéka, akkor harc lesz. Mi lesz, ha tényleg harc lesz? Ha a falak nagy tologatása közben most az egyszer Orbán tempót tévesztett? Ha most tényleg az európai margóra rakják az országot. Mit fogunk kezdeni ezzel a kitagadott, pénztelen zárványországgal egy valóságos gazdasági szükségállapotban.

Ha öntelt meghasadtságában a kormányfő felelőtlen, az még nem teszi semmissé azok felelősségét, akik nemcsak nézik, hanem látják is, mi történik itt valójában. “Az embereket”, akik bedőlnek az értelem nélküli érzelmi zsarolásnak leváltani nem lehet. Ám egy ponton túl semmi nem akadályozhatja a látókat abban, hogy szembeszálljanak a kormányfővel. A gazdasági elitnek, a holdudvarnak és magának a Fidesznek is el kell döntenie, meddig óhajtja még követni ámokfutásában a hatalmába belezavarodott vezért, aki hétről-hétre csinál hülyét saját híveiből is.

A demokratikus ellenzéknek pedig éppen egy pillanata van még, hogy elgondolkodjon. Marad mozdulatlan, napi step-door nyikorgásaival ücsörög a parlamentben, képviselői esküjével a szájában, mint az orbáni NER alkatrésze, vagy abbahagyja a siránkozást, és az ország érdekében kivonul a Házból, magára hagyva ezt a mocskos hatalmat. “Labdaházba” vonul és ki sem mozdul onnan a IV. Köztársaság hajnaláig.”

Ha élne, öreg nemzetőr barátunk hátrébb dőlne nyikorgó karosszékében, s valahogy így mondaná: alakulnak a dolgok, KOKÓ MÁR KISZERETETT ORBÁNBÓL – vajon meddig tart még a kétmillió ember mítosza?