KOKÓ MÁR KISZERETETT ORBÁNBÓL – de vajon meddig tart még a “kétmillió ember” mítosza?

„A nemzet kétmillió tagja gyűlt össze a budapesti Kossuth téren – jelentette a magyar közszolgálati rádió rendőrségi becslésekre hivatkozva.”

2002.április 13-án Orbán Viktor hívószavára megtelt a Kossuth tér. Anno…

A bukni oly nehéz szívvel tudó vezér mögött felsorakozók közt volt: „Bessenyei Péter, Bánffy György, Balázs Péter, Buzánszky Jenő, Csapó Gábor, Cseke Péter, Cseh Tamás, Csukás István, Egerszegi Krisztina, Fábry Sándor, az Edda együttes tagjai, Grosics Gyula, Güttler Károly, Gyarmati Dezső, Gyurkovics Tibor, Homonyik Sándor, Kerényi Imre, Kóbor János, Kovács Kokó István, Kovács Ákos, Kovács P. József, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Mészöly Kálmán, Nemcsák Károly, Pitti Katalin, Reviczky Gábor, Sasvári Sándor, Schmidt Pál, Szabad György, Szandi, Usztics Mátyás és Varga Miklós.” (Magyar Nemzet 2002. április 15., hétfő Balázsovics Lívia)

Néhány nap kellett csak, meg némi fizikai, matematikai ismeret, hogy a kétmilliós nagygyűlésnek utánaszámoljunk kicsit: „Helyettesítsük a parlament előtti részt egy téglalappal. A tér keleti oldala 330 m hosszú (egészen az épületek tövénél mérve). A déli oldal 170 m. A téglalap tehát 56 100 négyzetméter. A parlament középső kiszögellése valamivel nagyobb, mint 50×60 m, azaz 3000 négyzetméter. Vegyünk a téren levő fák, szobrok, köztéri bútorok, egyebek számára – az egyszerűség kedvéért – ennél kicsit többet, 3100 négyzetmétert. Vagyis a Kossuth tér parlament előtti területe jóindulatú, konzervatív becsléssel 50 ezer négyzetméter.
Szakértők szerint normális tömegelésnél egy ember 0,25 négyzetmétert foglal el. Gondoljunk bele: 50×50 centi per kopf. Ennél sűrűbb tömeg már tényleg gruppenszex vagy árleszállítás. Vagyis a parlament előtt, törik-szakad, 200 ezer honfi fér el. Minusz rendezők, rendőrők, újságírók, transzparensek, kutyák, bokrok, szemeteskukák…
De legyünk nagyvonalúak. Az országház északi és déli végén van egy-egy, kb. 130×110 méteres tér, vegyük a kettőt lazán 30 ezer négyzetméternek. Akkor az még 120 ezer lelkes résztvevő. Sőt. Vegyük a betorkolló nyolc utcát átlag 10 méter szélességben, 500 méter hosszan (ennyi az Alkotmány utca hossza a Bajcsyig). Az még 40 ezer négyzetméter, még 160 ezer résztvevő. 200 meg 120 meg 160 az 480 ezer hazafi. Legyünk nagyvonalúak: félmillió.
Vagyis mondjuk már magyarul: közszolgálati jelentések szerint a budapesti Kossuth téren négy uszkve tíz Kossuth tér gyűlt össze.”
(Index 2002.04.13. 18:03 DON B)

Tizenhárom év telt el azóta, ebből öt esztendeje erodálja Magyarországot az Orbán rezsim. Magyarország 2004.május 1. óta tagja az Európai Uniónak, elfogadva annak alapelveit. Tizenegy évvel a belépés után Orbán a halálbüntetés bevezetését fontolgatja.

kokónagy

Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok magyar ökölvívó, aki 2002. április 13-án az Orbán Viktor mögött felsorakozó élőkép oszlopos tagja volt, aki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Jószolgálati Nagykövete, aki 2014 novemberétől a Ferencvárosi TC ökölvívó-szakosztályának vezetője, a minap így nyilatkozott:
„…soha nem tagadja, hogy ott volt 2002-ben a Kossuth téren és az arcát adta a Fidesz kampányához, ami egy tudatos döntés volt a részéről, mivel úgy gondolta, hogy egy elbukott választás után jobb helyen lenne a kormány Orbán Viktornál, de “nem így történt”.

Hozzátette: soha nem titkolta, hogy Fidesz-szavazó, de “valószínűleg jogosan” ábrándultak ki sokan a kormánypártból, és ő sem elégedett a jelenlegi teljesítménnyel, ráadásul a Fidesz kommunikációja sem tetszik neki.
“Például itt ez a halálbüntetés. Komolyan mondom: rendben, legyen halálbüntetés, de először a politikusokon próbáljuk ki” – fogalmazott sarkosan az egykori sportoló.”
(HVG 2015. május 13.)

Ha mindezek után számot vetünk azzal, hogy az egykori, Kokó által még szerethető kommunikáció mekkora hazugsággal próbálta sokkolni az ország lakosságát, s figyelmesen meghallgatjuk Kokó javaslatát a már kiábrándulás utáni időből – eltűnődhetünk…

Néhány napja Tőkés László nem tudott mit kezdeni Orbánnal, aztán most Kokó. Vajon, ki lesz a következő?
Érdemes elolvasni: http://www.atv.hu/belfold/20150513-koko-legyen-halalbuntetes-de-eloszor-a-politikusokon-probaljuk-ki

Utóirat:

Mindenesetre tiszta szívvel ajánljuk Friss Róbert írását, melyet teljes terjedelmében közlünk:

Orbán a skizofrénia határát súrolja!

„Eddig próbáltuk megérteni a miniszterelnököt. Eddig azt gondoltuk, csak a túlsó politikai póluson áll, de neki is megvan a – szerintünk téves – világszemlélete. Hogy a beszéde ugyan innen nézve őrült, de van benne rendszer. Pénteki rádióinterjúja után viszont ki kell mondanunk: csak az őrült beszéd maradt, minden logika és politikai morál eltűnt belőle. Az ország egy politikai ámokfutó kezében van.

Orbán Viktor annyira saját elhivatott hatalmának, nagyságának rabja és áldozata lett, hogy önmagán kívül már nem lát, nem hall meg senkit. Most két kérdésen rágódik: a menekülteken és a halálbüntetés “napirenden tartásán”. Ami a migránsokat illeti, elkobozná az embercsempészek hajóit, hogy senki ne tudjon útra kelni, nemzetállami sáncok mögé bújik az európai köztérről, onnan tárgyal (helyesen) Szerbiával és Koszovóval, de közben azzal riogat, mi lesz, ha ugyancsak nemzetállami keretek között Ausztria és Németország úgy dönt: nem fogad be több migránst. Ha ez a veszély, akkor vajon, miért nem összeurópai megoldásra törekszik?
Már a migránsüggyel (az unió szerint a “nemzeti konzultációnak az emberi természet leggyűlöletesebb részét előszedő pszichológiai terrorizmusával”) is magára haragította az EU-t, hanem itt van még a halálbüntetés is. Amelyet egy hete még “csak” napirenden akart tartani. Most meg…

Mindig is tágra nyílt szemekkel figyeltük, ahogyan a kormányfő rezdüléstelen hazudtolja meg önmagát. De most a skizofrénia határát súrolja. Alig egy hete még azt mondta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, Magyarország minden európai törvényt, szerződést kötelezőnek tart magára. Tegnap viszont azt nyilatkozta: ha a törvénytisztelő emberek megvédése nem megy másképp, akkor be kell vezetni. “A kérdés politikai megközelítése, hogy mi olyan európai közvéleményt akarunk kialakítani, hogy a halálbüntetés újra nemzeti jogkör legyen.” Mi más volna ez, mint az európai értékrend bomlasztása? A ráció itt talajt veszt. A kormányfő azt kérdezi: mit tennének, ha a gyereküket ölnék meg? Túl azon, hogy egy politikai vezető feladata nem az, hogy a tömeg érzelmeit vakon kövesse, micsoda aljasság ilyet kérdezni? Mit lehet erre felelni?

Orbán közben elfeledkezett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének múlt heti szavairól: ha a halálbüntetés bevezetése volna a szándéka, akkor harc lesz. Mi lesz, ha tényleg harc lesz? Ha a falak nagy tologatása közben most az egyszer Orbán tempót tévesztett? Ha most tényleg az európai margóra rakják az országot. Mit fogunk kezdeni ezzel a kitagadott, pénztelen zárványországgal egy valóságos gazdasági szükségállapotban.

Ha öntelt meghasadtságában a kormányfő felelőtlen, az még nem teszi semmissé azok felelősségét, akik nemcsak nézik, hanem látják is, mi történik itt valójában. “Az embereket”, akik bedőlnek az értelem nélküli érzelmi zsarolásnak leváltani nem lehet. Ám egy ponton túl semmi nem akadályozhatja a látókat abban, hogy szembeszálljanak a kormányfővel. A gazdasági elitnek, a holdudvarnak és magának a Fidesznek is el kell döntenie, meddig óhajtja még követni ámokfutásában a hatalmába belezavarodott vezért, aki hétről-hétre csinál hülyét saját híveiből is.

A demokratikus ellenzéknek pedig éppen egy pillanata van még, hogy elgondolkodjon. Marad mozdulatlan, napi step-door nyikorgásaival ücsörög a parlamentben, képviselői esküjével a szájában, mint az orbáni NER alkatrésze, vagy abbahagyja a siránkozást, és az ország érdekében kivonul a Házból, magára hagyva ezt a mocskos hatalmat. “Labdaházba” vonul és ki sem mozdul onnan a IV. Köztársaság hajnaláig.”

Ha élne, öreg nemzetőr barátunk hátrébb dőlne nyikorgó karosszékében, s valahogy így mondaná: alakulnak a dolgok, KOKÓ MÁR KISZERETETT ORBÁNBÓL – vajon meddig tart még a kétmillió ember mítosza?