R/EVOLÚCIÓ A CSODÁK NYOMÁBAN II. – az országhatár őrzője

Sorozatunk újabb írásában szeretnénk bemutatni egy olyan csodát, mely rövid élete során volt már része dicsőségnek, emberi nemtörődömségnek, barbárságnak, s most leginkább egy nagyon közeli ismerős, mely valami miatt még a megyénk bélieknek is az ismeretlenségbe burkolódzik! Tegyük hozzá: méltatlanul!

Úgy kezdődött minden, mint a legtöbb magyar népmesében: egyszer volt, hol nem volt…

A legendák szerint, 1898 decemberének legutolsó vasárnapján soha addig nem látott, viharos hóförgeteg zúdult Borosgödör – ma Inzenhof – erdeje felől. A Felsőrönök külső területén, – ahogy ott mondták, a „hegyen” -, több, mint 800 éven át álló román kori templomra. A templom, amit nem sikerült elpusztítani az évszázados háborúknak, beomlott, a további működésre alkalmatlanná vált…

A környező települések szolgálatával is megbízott Bartl József szentimrei plébános két esztendei, kitartó „talpalásának” eredményeként az elpusztított, majd elbontott öreg templom helyén ma is álló új templom alapkövét 1902. november 9-én tették le. Az ünnepélyes szertartást, a feljegyzések szerint Baumgarten Ferenc címzetes kanonok és kerületi esperes végezte. A templom – a kanonokkal csak névrokonságban álló – Baumgarten Sándor építész tervei alapján épült. A kivitelezési munkálatokat a hírneves Lang József szentgotthárdi építőmester vezette. A jelentősebb kőfaragó munkákat olasz mesterek végezték, a „templom tornyában lakó három harang” Temesváron, Novotny Antal műhelyében készült.

003

A Szent Imre templom magassága és hossza is 35 méter, szélessége pedig 15 méter. Az építés költsége – akkori értéken igen magasnak mondható -, közel százezer koronára rúgott…

A felszentelésére, – soha, a környéken addig nem látott pompával -, éppen száztizenegy esztendeje, 1904. pünkösdvasárnapján kerülhetett sor. A történetírások szerint, az akkori plébánoshoz, Bartl József főtisztelendő úrhoz még négy község tartozott: Borosgödör (Inzenhof), Jakabháza, Rábafüzes és Sándorhegy, így a falvak híveinek együttes örömére született meg a sokáig nélkülözött, új, rönöki Szent Imre templom, amely kényszerűségből, hamarosan a trianoni oszághatár, vagy leginkább gúnyhatár őrzőjévé vált…

Kilencvenöt esztendeje, 1920. június 4-én aláírattatták velünk a gyászos szerződést, “tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott”, majd az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel beiktatták a magyar jogrendszerbe. Végérvényesen létrejött a magyar nyugaton egy elveszejtett sáv; a szeretett Őrvidék Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján. Örökre elveszett 3 965 km², a Magyar Királyság 1,22%-a… Elveszett a borosgödöri erdő, csak a templom maradhatott magyar, a határon innen, s ezzel a sorsa jó pár évtizedre megpecsételődött…

1945 után, mivel a templom az úgynevezett „határsávban” volt, megtiltották a híveknek a szentmisék látogatását. ( Magyarországon 1950-ben hozták létre a határsávot, amelynek területére hat megye 15 járása került, háromszáz településsel, háromszázezer ott élő állampolgárral. A kilencezer négyzetkilométeres területű határsávban csak az erre a célra kiállított igazolvánnyal volt szabad tartózkodni.) A gyönyörű épület, mely átvészelt két világháborút, még 1951. december 9-ig funkcionálhatott templomként, ezen a napon menekült nyugatra Kőmíves János, az életét mentő plébános…

001

002

Ami ezután következett, nem igazán tartozik a dicsőséges magyar történelem napjai közé. A templomot kifosztották, belső berendezését barbár módon tönkretették. Hogy kik és milyen céloktól vezérelve tették mindezt, ma már kár firtatni… Az épület tornyát a határőrök magaslesként használták, falai közt az értelmetlen romboláson túl, sajnálatosan hátrahagyott”egyéb nyomaikat” találhattuk… A falak lecsupaszítva, ledöntve, a tető beszakítva, az ablakok megsemmisítve vártak egy jobb időre. Hosszú évek teltek így el, a romos épületet, az ég felé meredő csonka templomtornyot sajnálkozva szemlélhették a messzeségből mindazok, akiknek hiányzott Isten háza…

Bő négy évtized múltán, kisebb csoda és persze emberi jóakarat folytán, 1990. március 12-én Szombathelyen írták alá az egyezményt, Horn Gyula magyar külügyminiszter és Alois Mock osztrák külügyminiszter, a rönöki Szent Imre-templom szabad megközelíthetőségéről a Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között. Igen, éppen Horn Gyula nevéhez köthető ez a nemes cselekedet is!

(Magyarországon az egyezményt a 10/1991. (I. 18.) Korm. rendelet hirdette ki.)

Még abban az esztendőben, az ősz folyamán megkezdődhettek a felújítási munkálatok, majd befejezésül, a torony keresztjét II. János Pál pápa szombathelyi látogatása alkalmával szentelte fel.

A templom, mai állapotában, bár kétségtelenül felújításra szorulna, gyönyörű. A közelmúltban felújított padsorok között jól esik időzni, tanulni, elmélkedni…

Amikor pünkösd hétfőjén hívek sokasága kereste fel a rönöki Szent Imre templomot, s az addig elhagyatottnak tűnő környéket, az öreg temetőt, s a különleges szépségű erdőt; hála mindazoknak, akik a hasig érő fűtől megszabadítva, megközelíthetővé tették, elgondolkoztunk: vajon ma, felújított állapotában több szolgálatot tehet-e az épület, mint egykor, amikor megközelíteni sem volt szabad? Az év közben, szombat délutáni szentmiséket látogató néhány emberre figyelve nehéz nem szomorúságról, s a dolgok visszafordíthatatlanságáról írni.

A templomban ma szolgálatot teljesítő Takács Gyula plébános gondolatai gyönyörű magasságokba emelik az érkezőket… Nézegessék Christina Isabella fotóit, s ha kedvet kapnak egy vasárnapi kiránduláshoz, ne tétovázzanak!

_DSC6289

_DSC6301

_DSC6277

_DSC6286

Csoda ez a templom, csoda a környéke, s az út, amelyen Németújvár – Güssing – felől Szentgotthárdra utazhatunk, de vajon úgy bánunk-e e csodával, ahogy az megérdemli? Az út mindkét irányból elkeserítő állapotokat mutat, s ha éppen nincs zarándoklat, nevezetes esemény, bizony a zöld növényzet bujasága, gondozatlansága is elkeserítheti a szemlélődőt…

02

04

Bíztatom a szépre éhes, kirándulni vágyókat, induljanak csodát szemlélni! Keressék fel a legendás templomot, az 1956-os emlékművet, a gyönyörűen faragott stációkat, s időzzenek a porladó síremlékek között is.

A csodák olykor karnyújtásnyira vannak!