DÁVID A HALÁLBA VITTE ŐKET! – nem csak Nagytevel döbbenete…

„Három ember halt meg, további kettő megsérült a Veszprém megyei Nemesszalók közelében hajnalban történt balesetben – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap. Valamennyien abban a személyautóban utaztak, amely eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és fának csapódott a 8411-es út 21. kilométerszelvényénél. A Marcalhegyi irányából Nemesszalókra tartó gépkocsiban öten utaztak, egy 14 éves, egy 18 éves és egy 21 éves nagyteveli fiatal meghalt, két sérültet a mentők kórházba vittek. A rendőrség szerint a sofőr gyanúsan viselkedett, de a baleset nem hozható összefüggésbe azzal, hogy autóját egy járőrautó a távolból követte…”

Az a végzetes este nem a marcalgergelyi búcsú báljából indult!
Hiába is keresnénk az „ottani” felelősöket!
Okoskodástól hangos, mindenkinél mindent jobban tudó, amúgy mindenkor otthonülő tudni vélőket, akiknek három fiatal fiú – Máté Patrik és Zalán – halála csak egy újabb bizonyíték volna a sokat emlegetett nemzedék léhaságaira.
Mondanák egyre, mutogatnának görbe ujjaikkal: a Dávid halálba vitte őket!

dávid

Azon a hajnalon egyedül ő „úszta meg”, a katsztrófa után a kettészakadt Mitsubishi első üléséről szinte csak karcolásokkal az arcán nézett a semmibe… Az előbb még őrjítően visító motorzaj helyébe döbbent csend, meg az anyósülésen fájdalmától nyöszörgő barát hallatszott csak. A hátsó ülés meg egyszerűen eltűnt… Leszakadt, amint az ott ülő fiúk szíve is azonnal megszakadt az eget rengető robajban…

Nagytevel gyászol. A Bakony lábánál, Pápától 8 km-re, Adásztevel és Homokbödöge közt fekvő település, a maga alig félezer fős közösségével az országos hírek közé furakodott.

A szombat délután szokás szerint összeverődött csapat, a jó barátok, akik mindig mindenhová együtt indultak, egy felejthetetlen buli reményével köszöntek el családtagjaiktól, s pár óra múlva, a tizennegyedik születésnapját éppen csak betöltött Zalán, a tizennyolc esztendős Patrik és a huszonegy éves Máté szüleivel csak a halálhírt hozók találkozhattak.

A helyszínen a baleset után kiérkező mentők keserűen állapíthatták meg, hogy mindhárman szörnyethaltak, a kocsiszekrényt kettéhasító fatörzs egyiküknek sem kegyelmezhetett…

A túlélő, Sz.Ottó karja a gépjármű ajtaja és a fatörzs közé szorult, csontjai szilánkosra törtek, a gondos orvosi beavatkozások ellenére is valószínűleg életre kiható sérüléseket szenvedett. S.Dávid kisebb agyrázkódással és karcolásokkal élte túl a végzetes száguldást.

A Blikk szerint: „A volán mögött ülő fiú megpillantott egy rendőrautót, és kereket akart oldani. Információink szerint a kocsinak nem voltak rendben a papírjai, ezért a sofőr megfordult, és újra Marcalgergelyi felé vette az irányt. Dávid tövig nyomta a gázpedált, a megengedett sebesség sokszorosával hajtott már, amikor elveszítette uralmát a kocsi felett, és egy út menti fának csapódtak.”

b1

b2

b3

Olyan útszakaszon vállalta fel a menekülés 150-170 km/h-s sebességét, ahol a környéken lakók szerint már évek óta lehetetlen gyorsabban haladni 60-70 km/h-nél. Az eszeveszett száguldás miatt a balra ívelő kanyar, a Magyarország mellékútjait jellemző járhatatlan útfelület, a számolhatatlan kátyúk és az életveszélyes padka letérítette az útról az öreg Galantot, mely az út menti fák közé csapódva szakadt, tört és deformálódott szinte ezredmásodpercek alatt rommá.

Dávid szeretett verdája a három jó barát koporsója lett, a kora-nyári hajnali harmat üde illatát a kiömlött üzemanyag bűze nyomta el.

b0

Az első döbbenet csöndje után idővel meg-megszólalnak a falubéliek, a környéken élők, meg persze a távolabbról is a fájdalomban osztozók; a szerencsére egyre többen megmutatkozó higgadt olvasók és kommentelők. Elmondják, amit ebben a lehetetlen helyzetben az együttérzésen túl még mondani lehet.

E megtört hozzászólások között bukkantunk a következőkre:
„…aki bármilyen járművel önmagán kívül bárkit szállít annak mindig tudatában kell lenni, hogy nem csak a saját életéért felel – mi az a papírokkal ami nem volt rendben – lejárt a műszaki? – azt nem lehet tudni, hogy ivott -e a vezető – de nem hiszem, hogy az ne játszott volna szerepet a pánikszerű menekülésben – a gond az, hogy megölt három embert egyet megnyomorított – legrosszabb esetben max. 5 év múlva szabad – hogy mentálisan ezt, hogy dolgozza fel nem tudni, de évek múltán az ilyen dolgok rémálomszerűen egyre többször törnek fel — a napokban itt azt a szerencsétlen prostit akit megöltek földig gyalázták – akkor ezzel mi legyen? Vajon az elhunyt fiatalok szülei mit tennének? Persze bármit is az ő gyereküket semmi nem hozza vissza – Minden évben érettségi és ballagás környékén – szinte menetrendszerűen történnek ilyen tragikus dolgok – – nagyon sajnálom a srácokat…”

„…sajnos ez a mai ecsetfejű, hülyegyerek-generáció ilyen. Ezek tények, ettől függetlenül mielőtt leugattok, sajnálom a szülőket és őszinte részvétem DE a srácokat több kritikával illetném :
1. miért nem beszélték le a többiek erről a hülyeségről?
2. mikor érti meg már ez a nyálas, kisköcsög csak az ecsethajjal és a gyúrással törödő generáció, hogy a tetteinknek következménye van és azokért sokszor vállalnunk kell a felelősséget. Papírok nélküli kocsival rohangászol és még ittál is? ez kb. 150 000 és a jogsid is ugrik pár hónapra. Szerintem ez kevésbé lett volna fájdalmas tanulópénz a hülyegyereknek, most mehet a futkosóra …
A szülőket is megkérdezném azért, hogy mire nevelték gyerekeiket. Amikor meglett a jogsim apám évekig “rajtam tartotta a kezét” mielőtt nekivághattam a saját autós életemnek. Szinte minden indulás előtt lejött velem, átnéztük a kocsit 10x meghallgattam a hülyeségeit és így ment ez évekig, anyám is mindig kérdezte, hogy mennyi idő az út és hívott mikor odaértem. Tudom ez kissé túlzás, de egy karcolás nem esett sem rajtunk sem az autókon, több apró balesetem volt 30-32 után amikor már “rutin-rudinak” képzeltem magam 200 000km-el a hátam mögött. Amióta újra az eszembe tartom apám és az oktatóm szavait, azóta nincs gond… A jó példa, szülői útmutatás is nagyon fontos…”

Nagytevel1

Jó volna tudni, hogy ez volt az idei legeslegutolsó baleset, amiben szinte még gyermekemberek tűntek a semmibe! De félő, hogy ez a tragédia csak az egyik első volt… ezért, ez nem csak Nagytevel döbbenete…

SZÓFOSÓ KERESTETIK – Dódity mellei nem hoztak várt hatást?

Kövér elégedetlen.
A Házelnök Úr állítólag nem talál alkalmas szócsövet, egy pártembert, aki felülmúlhatatlan eleganciával, humorérzékkel és karizmatikus kiállással volna képes lenyűgözni a hallgatóságot, midőn az egyébként világraszóló magyar siker(telenség)eket kellene taglalni.

ov1

Hiányzik az a mondhatni tökéletes ember, akinek orgánumába egy nemzet szerelmesedhetne, akinek mosolyától virágba borulnának az amúgy lankatag mezők; szóval, kéne egy szófosó, aki a dekoratív pulpitusnak támaszkodva megmondhatná a frankót.

Mióta a dolgok –ráadásul- egyre kutyábbul állnak, valahogy már snassz kiállni és csacsiságokat beszélni a korábbi hangadóknak. A probléma gyökere valószínűleg abban leledzik, hogy az egykori óriásplakát szövege szerinti „előbb a tett, aztán a magyarázat” alapjaiban semmisült meg, mivel a tettek beszélő viszonyban is csak alig-alig vannak a róluk alkotott és nyújtott magyarázatokkal. A szóvivő dolga volna, hogy az átlag magyarnak értelmezhetetlen és összefüggéseiben szinte megmagyarázhatatlanul borús helyzetekből, vidám, mondhatni élményszerű evangéliumok szülessenek. Gondoljanak bele! Nem kis feladat egy éhes embert a mindennapos jóllakottságról informálni – elvégre, őkegyelme éppen farkas éhes! Akár a népmesékben, egykor. Mindezt persze Szíjártói modoroskodással, Rogáni gőggel és Selmeci feledhetetlen mosolyával illene prezentálni.

E helyről üzennénk a hatalmasságoknak: nekünk szombathelyieknek akad két aspiránsunk, jó volna eltűnődni! Kiváló alap, a továbblépéshez! A szombathelyi Lendvai Ferenc-Horváth Csaba duónál alkalmasabbat soha nem fognak találni! Külön-külön is lenyűgöző a megjelenésük, (gondoljunk csak Lendvai 66-os út menti portréira) az előadásmódjuk, (ahogy Horváth szaval, szinte lekörözhetetlen) retorikai képességük professzionális szintű, s ha valaki még emlékezni méltóztatik küzdelmükre, amint a városháza előtt, kezükben az emlékezetes „Czeglédy féle” csekkről készült gigant-posztert szorongatva álltak, egyre… nos Orbán elkövetkezendő évtizedeit ilyen szombathelyi profik hurcolhatnák a legeredményesebben a vállaikon! A kormányszóvivői feladathoz ők a legmegfelelőbb szakik, duójuk a megtestesült reklámszöveg: nekünk bizonyíték kell, nem ígéret!

ov

Itt ez a legeslegújabb felvetés, a halálbüntetés újbóli bevezetése, melyet még számtalan kiváló múltbéli ármánykodás követhetne majd; lehetnek boszorkányüldözések, karóba huzatás, keresztre feszítés, nyilvános botozások akár, persze, csak azokkal szemben, akik az Orbán által ránkkényszerített szegénységük által váltak bűnössé.

Orbán kiötli, aztán jöhet a szófosó, aki majd körbevirágozza.

Miként kell kikészíteni mindazokat, akik még megtörhetőek? Milyen kár, hogy Orbán annak idején még annyira tudta utálni az esti híradókat, melyekben Ipper és Pálfi hazudták össze a számára megmagyarázhatatlant. Utálta, s utálatától zengett a kollégium, ahol elképzelte, mi minden lesz majd másképp, ha Felcsúthoz csatolják az Amerikai Egyesült Államokat…

Dódity Gabriella.
Ő a jelen szófosója.

dodika

Vagy ahogy ő ujjongta facebook oldalán: „Megtisztelő, hogy a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szóvivője lehetek. Szép feladat, nagy kihívás. Nagyon köszönöm Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak és Kocsis Máté kommunikációs igazgató úrnak a bizalmat!”

Dódity Gabriella szereti a szép feladatokat, meg a szép nagy dohánykupacokat is.

dodika1

Ugyanakkor nem rest kirobbanó formát mutatni, ahogy ezt már korábban bemutattuk a tapolcai szófosása kapcsán: „A fideszes Dódity Gabriella tegnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje az egyetlen, aki bizonyította, hogy képes hatékonyan tenni a Veszprém megyei 3-as számú választókerület lakóiért, és személye garancia a fejlesztések folytatására.
„A szélsőjobb és a szélsőbal erre alkalmatlanok” – mondta. Rig Lajosról, a Jobbik jelöltjéről úgy vélekedett, hogy ő egy szalonképtelen nyilas, egy vállalhatatlan náci, aki képtelen lenne bármit is elintézni, pártja pedig az üres szavak és ígéretek pártja. Pad Ferencről azt gondolja, álszent baloldali, aki csak a saját zsebét tömi, és Gyurcsány embere.”

Dódity Gabriella ugyanezen kiselőadása közben taglalta azt is, hogy Tapolcán provokátorok is zavarták a fidesz csodálatosnak álmodott győzelmét, s a provokátorokat nem más irányította, mint „Czeglédy Csaba, akiről tudjuk, hogy adóbűnöző.”

Dódity Gabriella levegő után kapkodva, el-elcsukló hangján bátorkodta végrehajtani egyik első és egyben jelentősnek gondolt szófosását, mellyel sikerrel tette magát közröhej tárgyává.

0008

Dódity Gabriella expozéja után hozakodott elő elégedetlenségével Kövér László. Talán nem véletlenül. Még egy házelnöknek is lehetnek pozitív pillanatai…

GRUSS AUS GRASAMANGER – gazos üdvözlet Szombathelyről!

Mint tudjuk, vannak paranormális jelenségek – megcsodáljuk valamennyit! Meg akadnak a világ minden részén előforduló természetes folyamatok, melyeken csodálkozni felesleges. Ősszel például a lombhullató fák levelei megfonnyadnak, elszíneződnek, kiszáradnak, majd a gravitáció következményeként a földre hullnak. A lombhullás természetes velejárója a fáknak, így az azokról lehulló lomb, a száraz avar maga is esztendőről esztendőre várható, előre kiszámítható. Szeretett városunkban mégis száraz avarban gázolunk még november végén is, miközben az „illetékesek” azon töprengenek, vajon mit kellene tenni, ezzel a teljesen váratlanul lehullott levélszeméttel?

A tél várva várt csodája a hó. A „fehér karácsony” igézetében vergődve, évente kémleljük az eget, fürkésszük a meteorológiai intézetek jelentéseit. Vajon lesz-e hó, s ha igen, mikor, mennyi? Nehéz elhinni, hogy a havat csak a gyermekek, a vidám természetű felnőttek várják. Valahogy Szombathely illetékesei mégis mindig nagyon meglepődnek, amikor havazni kezd. Ráérősen várakoznak és bíznak abban, hogy a) kevés fog esni, b) elolvad, c) a járművek majd eltapossák a latyakos csapadékot. Közben olykor-olykor persze felemlegetik még azt az elvetemült polgármestert, aki teherautókkal szállíttatta el a felgyülemlett havat a belvárosból… Szidják, mert az –szerintük- sokkal hatékonyabb, mint a mostani illetékeseknek felkészülni a tél beálltára. Télen tehát a hó a váratlan vendég Szombathelyen.

És íme, a tavasz, vagy már lehet, hogy szempillantás alatt maga a nyár! Megérkezik a meleg, a májusi eső és lám, a néhai Nyugat Királynője, a parkok városa ismét újabb metamorfózis áldozatává válik. Hős illetékeseink arcán a döbbenet! Mert ahol egykor gyepszőnyeg dicsérte a jó gazdaként és szakemberként eljáró megboldogult kertészeti és parkfenntartó vállalatot, ott ma gaztenger virít.

001

003

002

Hol van már a régi Savaria romjait idéző elnevezés, mely a földeken elterülő kövekről emlékezett? Ma is fel-felbukkan még a Steinamanger kifejezés, bár sógoraink lassanként átkeresztelhetik a várost Grasamangerré. A gyepből fűtenger, a gondozatlan fűből évek alatt gaztenger lett, a lakótelepeken élők pedig szenvedhetik, hogy otthonaik a csalitos mélyén, a virító gyermekláncfű közepében bújkálhatnak.

Nem az a baj, hogy nem láthatunk látványosan, traktorokkal felvonuló szakikat és főleg közmunkásokat! A baj az arányokkal van, a hatékonyság hiányán. Talán egyetlen ember elég volna, aki ért a gyep gondozásához, aki tudja, mi fán terem a füvesítés, a gyepszőnyeg gondozása. Tehát, akinek nem csak gond, hanem, aki szereti is gondozni a gyepet! Van ilyen, minden bizonnyal! Csak keresni kellene!

004

Szombathely városának egy Poldi Bácsira volna szüksége, akinek hiányozni tudna a szép zöld gyep. A lakótelepeken élő bácsik és nénik csak belefulladni képesek a hullámzó gaztengerbe! Meddig még?

ANYÁM NAPJA – mesterség, kötelesség, jog és rengeteg veszteség

Az egyetlen nap, amikor rádöbbenhetek: milyen kevés jut neki.
Mindig ez jár a fejemben, mikor közeledik a május, vele az egyetlen állítólagos anyai „ünnep”, mely a legszemélyesebb, és amely valahogy a legkevésbé sem sikeredik fényessé. Ez az “anyám napja”.

002
.

Valahányszor elmúlik, amikor elköszönünk egymástól egy végtelen öleléssel, az elégedetlenség lesz úrrá rajtam, s elgondolkozom, vajon, mit tehettem volna még… Túl az óvodában a kisablakos piros papírszívből rá tekintő pajkos tökmagon, túl a kisiskolás szavalós ünnepélyeken, a virágboltban szégyenlősen frizurát igazgató, toporgó nagykamaszon, amikor az ember maga is bácsi-korba lép, akkor, csak akkor válik igazán mérhetetlenné a semmi, amit magam mögött hagyok pironkodva.

004

006

Talán mert láttam már velem egykorút, aki remegő kézzel szorongatott egy hervatag csokrot, amivel hatalmasakat lépkedve igyekezett a temető felé? Talán, mert láttam már befelé sírót, aki sokadszorra sem kellett az őt elhajító édesanyjának? Talán mert hallottam már harsányan csaholni egy farizeust, akinek ez az ünnep is kommunista lett, nem ismerve az anyaságot, annak szelíd jogait? Talán.

De lehet, csak azért változtatnék konokul az elnevezésen, mert egyre inkább hiszem, hogy anyák napja nem létezhet, csakis és megmásíthatatlanul, kizárólag anyám napja! Melyhez a világon senkinek semmi köze nem lehet, melyen osztozkodni, melyről kitárulkozni, vallani nincs okunk, okom. Csak a csöndről, a veszteségről, mely valamennyi „anyám napi” ünnep után a szívemben megmarad.

001
.

Ha világtalan volnék, valószínűleg az illatról hallgatnék a leginkább, mely kizárólag nekem, és csak ezen a napon a legkülönlegesebb. Hallgatnék és ünnepelnék, édesanyám illatát érezve, mely felülkerekedne az őt köszönteni méltóztató virágok illatfelhőin.

11188236_439272699582811_6798444769218246327_n
.

Ha nem hallanék hangokat, azokról a szépen csengő dallamokról hallgatnék, amelyekkel édesanyám ringatott mély álomba, melyek hiánya túlnő az egekig érő fákon, a csillagokon.

Ha nem tudnék többé szólni, rajzolnék egyre, s rejtegetnék mindegyre képeket, melyek őt idéznék, s melyek a kimondhatatlanságukkal vérteznék némaságomat…

A fájdalom éppen attól válik bennem kínná, hogy érzékszerveim mindegyike tökéletes, s én velük és általuk maradtam méltatlan, csöndemmel édesanyám előtt, az anyám napi ünneplésre…

(…)

De, vannak még napok… Van még idő az ünnepre!
Gondoltam, szólok időben, még vannak napok a valódi örömszerzés lehetőségére, amikor mindenki más is elhatározhatja a semmi mással nem hasonlítható érzések eljöttét, amikor még esély van készülődni, s megalkotni a valódi meglepetést. Állni, ott, kezünkben egy szál virággal és adni, adni, szeretetet, amíg csak lehet… Mert azon a napon, május első vasárnapján is lemegy a nap, elmúlik az idő, s az eltékozolt perceket nem követheti más, mint a bénult csönd.

005

Végül engedtessék meg az idézet, mely oly szépen fejezi ki az ünnep lényegét:

„Anyának lenni nem mesterség. Még csak nem is kötelesség. Egyszerűen egy jog a sok közül. Kimerítő hadakozás lesz. És szinte mindig te fogsz veszíteni. De soha ne csüggedj! Harcolni sokkal szebb, mint győzni, utazni sokkal szórakoztatóbb, mint megérkezni: amikor megérkezel valahová, vagy győzöl, hatalmas űr támad benned. És hogy legyőzd magadban az űrt, ismét útra kelsz, új célokat tűzöl magad elé.” Oriana Fallaci